fogyasztóvédelem bejegyzései

Nemrég nyílt egy új üzlet az iroda közelében, amolyan százforintosféle, a kolléganőim meg erőszeretettel járnak ki oda például csokit venni. Minden olcsóbb ott, mint a legtöbb helyen, meg kapni fornettis ótvarpogácsát is, de ami a legjobb benne, hogy a Milka csokoládék mindössze 200 Ft-ba kerülnek, táblánként. Ez sokkal olcsóbb, mint bárhol máshol. A Matchban pl. 269-289 között vannak, egyes éjjel-nappalikban meg nem ritkán 300 felett.

Eleinte nem is kerestem az eltérés okát (biztos nyitás utáni vevőcsalogatás...), de aztán csak nyugtalanítani kezdett a világegyetem e súlyos anomáliája. Mi ilyenkor az első gondolat? Biztos lejárt a szavatossága! Nos, az aluljárókban a cigány árusoktól vett édességek 90%-val ellentétben ezeknek nem járt le, sőt, még hónapjaim lennének arra, hogy felzabáljam őket. Sem kifehéredésnek nincs nyoma, sem szakadt csomagolásnak, molylepkének, penésznek vagy bármi másnak. Viszont legutóbb, amikor a csomagolást tüzetesen vizsgálgattam, felfigyeltem arra, hogy egy deka magyar szó nincs rajta. Mindenféle népek nyelvein ott a megnevezés is, meg az összetevők listája, de magyarul nincs. Ahá, szóval nem a magyar piacra szánták! A boltos biztos kiment külföldre, megvette olcsónért, ezért tudja itthon is potom összegért adni (plusz nyitási akció, plusz ez meg az).

Erre ma megláttam ezt, és rögtön felment bennem a pumpa. Hiába mondom bazmeg, hogy 'állítólag' egyes bútorüzletek következetesen azokat a termékeket hozzák Magyarországra, amiket Nyugat-Európában szem elé sem mernének tenni, az ilyen kijelentésre válaszul csak amolyan "persze-persze" nézéseket kapok. Pedig köztudomású egyes vegyesbolt-láncoknál is, hogy az olcsóságuk garanciája a termékeik szemét mivolta. Német-német, de azt a német meg nem eszi, az nekünk készült. A bútorlapban sem lehet ám mindenhol annyi és akkora görcs, mint nálunk. A népek meg mennek, és megveszik, amiért csak részben lehet őket hibáztatni. Ha nincs miből zabálni, érthető, hogy a Tesco-ban is csak az alsó polcok áruira fussa, rájuk nem is haragszom emiatt. Akinek viszont van miből költeni...nos, sajnos azok is megveszik a sok szart, mer' olcsó, mer' most akciós, vagy mert egyszerűen nincs meg bennünk az a tudatos fogyasztói magatartás, ami a nyugati emberek közt sokkal alapvetőbb. Megvesszük a dupla mennyiséget drágábban (holott a nagyobb kiszerelésnek olcsóbbnak kellene lennie), eltűrjük, ha packáznak velünk a boltban, ha ránk szólnak, hogy a régebbit vegyük "mert abban is ugyanaz van", ha pofákat vágnak kiszolgálás közben, satöbbi. Szoktam ezekkel foglalkozni, mert nem tudok beletörődni abba, hogy 20 év sem volt elég ahhoz, hogy mi megtanuljunk vásárlókként, az eladók pedig eladókként viselkedni. Pedig ez nekünk igazán nem kerül semmibe, nekik viszont nagyon sokba kéne, hogy kerüljön, ha nem képesek európai minőséget európai módon eladni nekünk. Miért ne adná el a balatoni Laci-konyhás a nyálkás, büdös halat, ha az egyetlen félnivalója, hogy az ÁNTSZ éppen nála csap le (aminek kicsi az esélye), és ha meg is történik, többet keres az egészen, mint amennyi a büntetés?

Hozzáteszem persze, hogy a bejegyzés (ismét) csak amolyan szabad asszociáció a linkelt hír kapcsán, elvégre a vizsgált gyártók közül a Milka csokoládét készítő cég követte el a legkisebb csalást. A fenti kis sztorit csak azért kötöttem ide, mert az is éppen a napokban történt. Viszont az, hogy Kelet-Európában nem garantált, hogy a termék valódi, alpesi tejből készült, az én világomban egyből azt eredményezné, hogy a Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalból már el is indította az eljárást, amiért a reklámokban mégis ennek határozott állítása szerepel. A hír eredetije több hónappal ezelőtti, vizsgálatról és százmilliós büntetésről még sincs szó, tehát nem indította el...

Azt is tudom, hogy súlyos különbség van aközött, hogy valaki nem engedheti meg magának a prémium (vagy csak normális) minőségű termékeket, ezért a legolcsóbb és legrosszabb minőséget választja, meg aközött, hogy a megfelelő ismeretek hiányában nincs is módunk mást választani. Az ugyanis, hogy másodrendű állampolgárok vagyunk a termékek minőségét tekintve is, egészen eddig nem volt nyilvánvaló, egyáltalán nem is választhattunk tehát. Megvettük, azt' kész. Persze lehetett volna országos botrányt csinálni belőle, felülvizsgálni, cáfolni/alátámasztani a szlovák eredményeket, de ez nyilván nem fért bele a médiatörvényes, alkotmányozásos, demokráciavégés őrjöngéssel teli médiumokba, csak a jobboldali orgánumok írtak róla (azaz pontosabban: rákerestem, de tényleg, és leszámítva erdélyi és felvidéki, magyar nyelvű online lapokat, meg pár jobbos(nak mondható) internetes terméket, semmit nem találtam. Persze talán nem voltam elég alapos). Én viszont fontosnak tartom a témát, ezért is tartottam bejegyzésre érdemesnek. Érzékeny vagyok erre, nem véletlen, hogy anno volt egy fogyasztóvédelmi blog-kezdeményezésem, ami érdektelenségbe fulladt — sajnos. Ez is jellemzi a tudattalan vásárlási szokásainkat...De hogy valami jót is mondjak, legalább a Tékozló homár és más blogok kinőtték magukat, és tényleg sokan olvassák őket.

Szóval a Milka még csak hagyján, de mi az, hogy a bolgároknak szánt fűszercsomagok (a Kotányi ráadásul nem is magyar?) 10%-a konkrétan szemét? Mi az, hogy a magyar fűszerek nedvességtartalma magasabb, mint nyugaton? Mi az, hogy a Coca-Cola nálunk máshogy és másból készül, mint máshol? Nem arról volt szó, hogy az a világon mindenütt egyforma? Arról volt szó, persze, én meg egy év leforgása alatt megtapasztaltam, hogy mind a lengyel, mind a szlovák, mind a román Coca-Cola más ízű mint a magyar (mind szarabb is), szóval ezt a kijelentést már akkor áttettem a hazugság fakkba... Mi az, hogy a magyaroknak szánt kávé színe és állaga eltér a nyugatitól, ÉS mi az, hogy ezek egy része ráadásul még drágább is nálunk, mint ott? Persze, tizedannyit keresünk, aztán még többet is fizetünk az élelmiszerért. Minő igazságosság! (És itt a válasz a 200 Ft-os Milkára is. Nem kell ide gyártótól vásárlás, meg a nagykereskedők kihagyása az értékesítési láncból, olcsóbb azt' kész.)

És most, hogy ezt tudjuk, hol a felháborodás, hol a bojkott, hol vannak a bírságok? Az ÁNTSZ, a GVH, a Fogyasztóvédelmi Hatóság meg Zacher Gábor miért nem adják egymásnak a kilincset az említett cégek képviseleteinél? Addig ne akarjunk a Nyugatra mutogatni, amíg mindezt eltűrjük.

Pár évvel ezelőtt még én is arra költöttem a kajajegyeim javát, hogy a különféle étel házhoz szállító cégektől rendeltem magamnak munkahelyi ebédet. Nem kellett otthonról cipekedni, nem kellett főzni, gyors és praktikus volt, ráadásul kajajeggyel fizetve kvázi semmibe sem került. Aztán ahogy telt az idő egyre inkább meguntam őket, és egyre inkább azt hajtogattam, hogy ilyen áron lassan már étteremben is ebédelhetnék, nemhogy majdnem-menza kosztot kelljen ennem, ráadásul egy alkalommal ecetes-savanyú szagú és ízű, romlott levest hoztak. Szóval leálltam a dologról.

Idén a kérdés fel sem merült, hiszen egy héttel ezelőttig még arra sem tellett (céges szinten), hogy az ügyvezetők is kapjanak kajajegyet. Most vettük magunknak a bátorságot, hogy megvegyük magunknak a januári étkezési utalványt. Ha már utalvány, és ha már unalmas a kínai meg a zsömle-felvágott páros, miért is ne lehetne újra rendelni? Nosza, múlt hét pénteken ezen hét minden napjára berendeltem magamnak valamit. Hétfőn rendben meg is érkezett a mandulás bundában sült csirkemell meg a petrezselymes krumpli, és leszámítva, hogy a krumplira egy zöldséges bódé teljes petrezselyemkészlete volt rádarálva, egész tűrhetőnek is találtam.

Tegnap (második nap) viszont már nem mentek olyan gördülékenyen a dolgok. Amikor a futár kihozta a céges rendeléseinket, szabadkozva közölte, hogy valami elcseszhettek a központban, mert a wokban sült csirkecsíkok grillezett zöldségekkel kimaradt (pont az enyém), és hogy most visszamenjen érte, vagy jó lesz cserébe valami más? A valami másra rögtön két lehetőség is volt: rántott hús vagy sóska. Mivel mindegyik jóval olcsóbb volt, mint az eredeti rendelésem, zsörtölődve, de elfogadtam a rántott húst. Ne kelljen szerencsétlennek visszamenni, ha nem ő cseszte el a dolgot.

Öt perc múlva jött egy telefon a futártól, hogy bocsi, rosszul mondta, az nem is rántott hús, hanem rántott harcsafilé, jó-e az is. Mondom az nem jó, mert utálom a halat, a szálkás halat meg végképp, szóval akkor maradjon a 'visszamegy és kihozza' opció. Újabb negyedóra múlva megint jön egy telefon, hogy az a wokos cucc már nincsen, válasszak valami mást az étlapról, de most azonnal. Választottam, az is elfogyott már. Ekkor megkértem a titkárnőnket, közölje a diszpécser kisasszonnyal, hogy akkor nem kérek inkább semmit (mellesleg már negyed 1 volt), viszont kérem vissza a pénzemet, és a hét összes többi napjára és hátralévő életemre is lemondom a rendelést. Később még jött egy szabadkozó telefon valami főnöktől, de már nem hatott meg, ma pedig visszakaptam a pénzt is. Erről ennyit.

Na, de este, squash után és egy éhező Ricsi mellett is praktikusabbnak tűnt a Netpincéren keresztül kivitelezett rendelés, mint nekilátni főzőcskézni. A Négy Ország étteremből kértünk valami sonkával göngyölt húst (Ricsinek), meg hideg gyümölcslevest (nekem). Borravalóval 1700 Ft. Míg várakoztunk, bekapkodtunk ezt-azt, de egy óra múlva már nem lehetett ezzel áthidalni az éhezést, meg is néztük, mikorra várható. 40-80 perc, aminek már igencsak a vége felé közeledtünk. 21:18-kor csörög a telefonom, majd egy szabadkozó férfihang közli, hogy ne haragudjunk, de a futár izébigyó, a Róbert Károly körút meg járhatatlan, és ők mindig frissen, és bocsánat, de még 15 perc. Jól van, mondom, annyit még kibírunk, és megértjük, és várunk türelemmel. A kaputelefon kb. 21:50-kor csörrent meg, ami hát nem éppen 15 perc. Ilyenkor azt szokták, hogy

- ajándék valami kárpótlásként

- vagy nem fogadnak el borravalót

- vagy ingyen ettünk.

Ezúttal egyik sem. A futár srác közölte az árat, elfogadta a pénzt, jó étvágyat kívánt, majd lelépett. Semmi szánakozás, semmi személyes exkuzálás, semmi. A Ricsi kajájában ráadásul 90:10 arányban felülkerekedett a sültkrumpli  (az a mirelit szar), az én levesemben pedig 95:5 arányban a lé a szárazanyaggal szemben, szóval még szar is volt az egész. Jó, kaptunk egy palacsintát, de az máskor is alap. A Négy Ország Étteremről is ennyit...

A tanulságot vonja le mindenki magának.

Ha valaki azt gondolná, hogy a hétvége az előző bejegyzésen túl nem folytatódott visszásságokkal telten, akkor nagyon téved. Igaz, most egy kicsit mások voltak a dimenziók.

Péntek éjjel hazamentünk szépen, majd megpróbáltuk kipihenni magunkat. Szombaton nekem dolgoznom kellett, ezért bementem a munkahelyemre, de azt terveztük, hogy este ismét moziba megyünk, úgyhogy munka után a Keletinél találkoztunk a Ricsivel. Ezúttal a Jégkorszak 3. volt terítéken, azt pedig ugye 3D-ben érdemes megtekinteni. Westend kilőve, hiszen oda eleve nem akarunk menni, a Corvin nekem messze(bb) lett volna, az Aréna Pláza viszont a félreeső mivolta miatt nyugodtabb szórakozást ígért nekünk. 

Mivel egész nap csak egy fél marék mogyorót ettem, már baromi éhes voltam, és a Ricsinek is ehetnékje támadt, szóval megbeszéltük, hogy miután megvettük a jegyet, harapunk valamit. Kezdetben tehát felkavirnyáztunk a mozihoz, és ott beálltunk az irdatlan hosszú sorba (a nyugodt mozizás esélye máris elveszni látszott), viszont ennek ellenére hamar sorra kerültünk. Alig volt este 7, de hogy nyugodtan ehessünk, mégsem a fél 8-as, hanem a 8 órási előadásra kértünk két jegyet. A kisasszony közölte, hogy a terem 14 soros, és megkérdezte, jó-e nekünk a 14. sor közepe. Hogyne lett volna jó, ezért igennel válaszoltam. Fizettünk, a pénztárcámba nyomtam a belépőket, aztán elindultunk kajára vadászni.

Kavarogtunk egy kicsit az étkezdék között, végül úgy döntöttünk, hogy a KFC-nél eszünk, mivel azt mindketten szeretjük. Beálltunk a sorba, és hamarosan sorra is kerültünk. A pultban 3 kis fruska tevékenykedett, mi a középsőnél kötöttünk ki. Két "fincsibe menüt" kértünk sajttal (1880 Ft volt), amit le is perkáltam étkezési utalványokkal meg némi KP-val. 20 Ft volt a visszajáró. A kiscsaj elvette a pénzt, majd miközben betolta a kasszát, kijelentette — de úgy, mintha csak azt mondaná, "szép időnk van", — hogy nincs 20-asa, ezért majd kér egyet a kolléganőjétől. Közben megpakolta a tálcánkat, és amikor elkészült, elénk tolta, és ismét mondta, hogy "még vissza kell adnom egy húszast", úgyhogy várnunk kell. Jól van, mondom, várunk. 20 Ft nem nagy pénz, és talán ha szabadkozik egy kicsit, vagy nem löki be kapásból a kasszát, rá is hagytam volna, de így vártam. A csajszi egy darabig tétlenkedett, majd téblábolni kezdett, és úgy csinált, mint aki a szomszéd kasszák újbóli kinyitására várva a kolléganőit sürgeti. Azok persze látványosan basztak rá, közben pedig sanda oldalpillantásokat vetettek ránk, miközben látszott rajtuk, hogy pontosan tudják, mire megy ki a játék. Én kezdtem magam zavarban érezni, de innen már nem volt visszaút, nem akartam meghátrálni. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből. A lányok továbbra is úgy intézték, hogy ne nyíljon ki az a kassza, a minket kiszolgáló pedig beszólt a pult melletti irodába, majd egy kulccsal tért vissza. Persze továbbra sem tüsténkedett, cserébe viszont valami kulcskártya féle izét hajigált a levegőbe, amit elsőre észre sem vettem, egyszer viszont elejtette, amire már felfigyeltem. Játszadozott. Kezdett gyűlni bennem a harag, akármennyire kínos is volt a szituáció. Még néhány perc múlva a kiscsaj fogta magát, a menedzsertől kapott kulccsal kinyitotta a saját kasszáját, majd a — hangokból ítélve számtalan — húszas közül kivett egyet, és átnyújtotta nekem. Szó nélkül elvettem, majd a tálcával helyet kerestünk, és nekiláttunk enni.

Kicsiny kis agyam csak ekkor kezdte rendszerezni az imént szerzett információkat, én pedig egyre jobban felpörögtem. Mi a fasz volt ez? — hajtogattam egyre. Mi az, hogy nincs 20-asa? És 10-esek sincsenek a kasszában meg 5-ösök sem? Miért nem mondta akkor, hogy adjak 30 Ft-ot, és akkor visszaad egy 50-est, és miért lökte be a kasszát rögtön? Hát persze, hogy azért, hátha így könnyebben ráhagyom a visszajárót. Nyilván náluk ez egy bevett módszer a jogtalan borravaló gyűjtésének céljára. Ahogy eszembe jutott a közelmúltbeli másik két eset, amikor olyan túrót vettem, aminek valaki feltépte a sarkát, és az ujjával kikanyarított belőle egy darabot (amit csak később vettem észre), meg amikor egy 8 napja lejárt vajkrémet akartak eladni egy másik helyen, ezek együtt kimondatták velem: betelt a pohár! Átkoztam magam, amiért nem vertem ki a balhét ott rögtön, vagy nem szóltam azonnal a menedzsernek, hiszen így már nem reklamálhattam, távoztam a kasszától. Nagyon jól tudtam persze, hogy a menedzser megnyugtatott volna, aztán ha tovább álltunk, minden ment volna a régiben, ezért minimum mindenki előtt balhéztam volna, és a vásárlók könyvét is elkértem volna. Így csak lenyeltem a békát, majd gyilkos tekintetek kereszttüzében visszavittem a tálcát. 

Megint sikerült pipán a mozihoz sétálni. Ott megmutattam a jegyünket a beengedő embernek, átvettük a szemüvegeket, aztán a bejárat elé álltunk. Közben forgatni kezdtem a jegyeket, és megnéztem hova szólnak, mivel csak a sort tudtam (14.). Persze ha a helyet is tudom, akkor is megnézem, mivel nálam ez egy önkéntelen és ismétlődő mozdulatsor (megnézem vagy ötször, hogy biztosan jól emlékszem-e az előző megnézéskor látottakra), és akkor megakadt a szemem a következőn: 4. sor, 6. szék és 4. sor, 7. szék. Az elmém megreccsent, a szemeim egy pillanatra felakadtak, és kis híja volt, hogy nem kezdtem el ott helyben a hajamat tépve az alsó ajkammal brümbrümmözni. Micsodaaaa? Mi az, hogy negyedik sor, amikor a nő direkt megkérdezte, hogy jó-e a tizennegyedik sor közepe? Hiába bámultam, hátha csak a nyomtatójuk szar, és rosszul látszódik az 1-es, a látottak magukért beszéltek: 4.sor.

Szerintem a dühtől vöröslött a fejem, a gyomrom pedig remegni kezdett, amiért már megint átvertek, ráadásul még csak azt sem értettem, mi célból. Érteném, ha drágább volna a jegy a hátsó sorokba, érteném, ha azt szeretnék, hogy mindenki szerencsésnek érezze magát, amiért ilyen fasza kis helyre kapott jegyet, de utóbbi esetben sokkal nagyobb volna a csalódások okozta kár, ezért ennek semmi értelmét nem látnám. Megfogadtam, hogy a film után visszamegyek, és kérdőre vonom a nőt, hogy akkor ez most mi, de aztán annyira jól szórakoztam a Jégkorszakon (még a negyedik sorban ülve is), hogy közben elpárolgott a haragom. 

Megjegyzem, mennyire igaza volt Hankiss Elemérnek, amikor a plázákat a modern kor szentélyeinek nevezte, ahol az emberek ugyanolyan megnyugvást találnak, mint hajdan a templomokban (Félelmek és szimbólumok), mivel ahogy kiléptünk a csillogásból, már a bejáratnál egy, a kukából cigarettacsikket bányászó hajléktalanba botlottunk. A várost magát már nem is elemzem, megtettem legutóbb.

Szóval elegem van. Elegem van abból, hogy lépten-nyomom átvernek, mindig és mindenhol. Mindig csak pofázom, hogy azért teszik, mert megtehetik, mert nincs tudatos fogyasztói magatartásunk, mert nem vállaljuk a konfliktust, mert pénz beszél, és nem a minőség, és sorolom az egyéb okokat, közben pedig én is csak hagyom magam (szó nélkül!). Elég! A becsapottság felett érzett keserűség tönkre teszi az ember mindennapjait, mintha az egyéb okokból következő idegesség és stressz nem volna elég. Ezért két dolgot határoztam el:

1. Olyan geci vásárló leszek, amit még nem látott a világ. Tényleg betelt a pohár. Ha valahol romlott ételt sóznak rám, szóvá teszem, visszaviszem, botrányt csapok. Ha egyéb módon csapnak be, azt is. Ha a fogyasztóvédelem és az egyéb hatóságok nem végzik a munkájukat (vagy nem bírják kapacitással), akkor majd besegítek személyesen, és a példám talán másra is átragad néha-néha. 

2. Felmerült bennem az ötlet, hogy indítani kéne egy bogot, ami csak és kizárólag ilyen esetekkel és fogyasztóvédelmi témákkal foglalkozna. Nem én írnám, és talán nem is 979 név alatt, hanem csak szerkeszteném a beérkezett beszámolókat, egyéb írásokat, és összeszedném a fogyasztóvédelmi témájú botrányokat. Az én lelkem is könnyebb lenne, ha elmondhatnám magamról, hogy megtettem egy újabb lépést az általam elképzelt, normális világ irányában. Tudom, hogy van már ilyen blog, talán nem is egy, és a kenyerét sem akarom elvenni ezeknek, úgyhogy aki ezzel az "úgyse" kifogással jönne, az már le is tehet róla. Több szem többet lát. Innentől kezdve a fényképezőgépem is mindig nálam lesz, hogy ha velem történik valami, vagy én látok olyat, ami ebbe a blogba volna érdemes, akkor azt helyben le is kapom. Természetesen a különösen kielégítő minőség vagy kiszolgálás is helyet kaphatna, hogy legyen valami ellenpont.

Utóbbi ötlethez viszont segítséget szeretnék kérni. Ha valakinek van kedve 'betársulni' mint egyenrangú fél, nagyon szívesen venném. Kis csapatot is alkothatunk, ami nem jelentené azt, hogy innentől kezdve csakis ez töltené ki az életünket. Bloggerek vagyunk, az internet rabjai. Erre is, arra is kattintgatunk, különféle oldalakat, hírportálokat nézünk, ezért többen tudnánk igazán tartalmassá tenni egy ilyen blogot. Egy idő után úgyis magától menne a dolog, ahogy elterjedne a 'köztudatban'. Másrészt szívesen venném azt is, ha valaki készítene egy fasza kis sablont, hogy ne a freeblog standardjai közül kelljen választani.

Szóval? Valaki?

Mostanában mintha kissé fogyasztóvédelmis hangulatban lennék, de talán van (lesz) némi haszna. Most is egy ilyen bejegyzés következik, hiszen a napi reggeli- és ebédszerzési körutakon számtalan  visszássággal találkozom, amiket nem tudok szó nélkül hagyni.

Mivel a Róna utcához közel eső CBA üzletbe már nem járok, kénytelen vagyok a Bosnyák térre menni, ahol némileg konszolidáltabb a helyzet. A pénztárosok ugyan itt sem sokkal jobbak, a sorok közt sem több a hely, az árak sem kisebbek, de legalább nagyobb a választék. A vásárlók meg olyanok, amilyenek. Tegnap például a húspultnál állva egyetlen vevő előzött csak meg. Ez viszont 10 dekánként vásárolta fel szinte a teljes kínálatot. Ebből is kért egy keveset meg abból is, sajtot is vett, az éppen beálló pultos meg mindennél megkérdezte, hogy "melyikből?". Hát persze honnan tudná a vevő, milyenek vannak, ezért visszakérdezés után nekem is végig kellett hallgatnom, hogy "van akciós 999-ért, ilyen 1299-ért meg olyan 1599-ért", aztán végig kellett várnom a szeletelést és a csomagolást is. Mire sorra kerültem, már demonstratíve letettem a kosaram, mint aki lemondott mindennemű vásárlásról, aztán persze én is megkaptam a "melyikből?" kérdést, amikor pulykamell sonkát kértem. Külön öröm, hogy 15 deka helyett csak 10-et kaptam, de már nem mertem megszólalni, nehogy még tovább tartson az aktus. A pénztárhoz érve pedig na pont ki állt előttem...?

Mielőtt elfelejteném, már előre kapnak egy jó pontot is, mivel a nejlonzacskókat papírra cserélték, amin ugyan sokan morgolódnak, de azért mégis környezetbarátabb ez az eljárás. Csak azt nem értem, a zöldség-gyümölcs 'részlegnél' mi értelme volt a nejlonokat műanyag krumplihálókra cserélni? Ez mennyivel jobb?

Na, de most nem is ez a téma, hanem az a két jelenség, amiről kutyafuttában már eddig is írtam, és a közös jellemzőjük, hogy mindkettő a mi átverésünkről szól. Mármint a vevőkéről. Mindkettő folytatólagos, de kis odafigyeléssel (esetleg szóvá tétellel) elkerülhető a blama, csak viselkedjünk tudatos vásárlókként. 

Ma ugyanebben a CBA-ban vásárolva a tejes-vajas hűtőnél ácsorogva elmélkedtem azon, mit is vegyek az ebédem mellé kiegészítőnek. Ez mindennapos probléma. Ez a kefír legyen vagy inkább az? Esetleg natúr joghurtot vegyek, de akkor abból melyiket? Ekkor akadt meg a szemem egy Milli vaníliás krémtúrón, amit 119 forintért vesztegetnek. Ez az a régi fajta krémtúró, amire még ovis koromból emlékszem. Megfogtam, megforgattam, és miközben azon elmélkedtem, hogy vajon megengedhetek-e magamnak ilyen bűnözést, megláttam, hogy van belőle XXL-es méret is. Gyorsan lecsaptam rá, de mielőtt a kosaramba tettem volna, ezt is megforgattam. Az ára 289 forint, a tartalma padig 180 gramm. És itt az átverés, mivel a másiké meg 100 gramm. Tehát 80%-kal többet 143%-kal többért kapok meg, ha egyben veszem, magyarul két hagyományos kiszerelés vásárlása esetén még mindig beljebb vagyok 51 Ft-tal. 

Ez nem egyedi jelenség, és nem állítom, hogy az üzlet gazembersége. Köztudott, hogy a TESCO-ban 5x1 liter étolaj kevesebbe kerül, mint 1x5 liter (legalább is sokáig így volt), de korábban már ecseteltem az is, miként lesz néhány hét vagy hónap leforgása alatt egy termék ára sokkal magasabb (20% ingyen, egyet fizet-kettőt kap, aztán már a szimpla kerül annyiba, mint addig a dupla, stb.). Ha azonban kis fejszámolást végzünk vagy pusztán megnézzük a mennyiségeket, könnyen elkerülhetjük az átverést.

Még az Orbán-kormány hozott anno egy törvényt, miszerint az üzletekben a termékek árát ki kell írni SI-egységre számított áron IS. Akkor persze jött a sírás, hogy nyomban tönkre megy az összes bolt, meg szokásos gúnyhadjárat is, bár azt el kell ismerni, hogy a literre számított parfümök ára valóban irreálisnak tűnik. De a célt tökéletesen elérték ezzel: a naiv vásárló pontos képet kap arról, hogy mi mennyibe kerül. Még egy tudatos vásárló is gondba kerülhet, ha a sok becsapásra alkalmas reklámfeliratot és megjelölést is át akarja hidalni, és úgy megállapítani, hogyan járhat jobban. Vásárláskor persze nem pusztán az ár-minőség-mennyiség trió lehet releváns, hiszen valakiknek szinte csak az ár számít (lévén nem engedhetik meg maguknak a drágábbat), másnak pedig hiába érné meg jobban a nagyobb kiszerelés, ha azt egyszerűen nem tudja elhasználni. Ilyenkor sajnos kénytelen beérni a rosszabb aránnyal, mivel a legtöbb termék ára a bikinibugyik módjára alakul: minél kevesebb benne az anyag, annál drágább. Az érdek azonban közös: ne hagyjuk magunkat becsapni.

A másik dolog. Néhány hete az Újpest-központnál található Match-üzletben vásároltam, és tejfölt akartam venni. Bevallom, nekem sem jut mindig eszembe, hogy gondosan végigolvassam a venni kívánt termék összes paraméterét, de akkor azért alaposabban megforgattam. És jé, hát annak szavatossága bizony akkor már 3 napja lejárt. A többi tejfölé nem, de ezé az egyé igen, ráadásul gondosan a legelső sorba tették, hogy biztosan elfogyjon. Minő aljasság. Mérgezzük a polgárokat néhány forintért? Jól bepipultam, és felmerült bennem a gondolat, hogy ott helyben izomból földhöz vágom, hogy aztán a vélhetőelg odanyargaló biztonsági őrnek ártatlan képpel mondhassam, hogy "sajnos leejtettem". Ezt nyilván nem hitte volna el, ezért összeszedés közben naivan vettem volna észre, hogy "jé, hát ez egyébként is lejárt vagy három napja", így nem tudott volna mit tenni. Végül azonban mégsem tettem meg, mert egyrészt nem akartam volna nyakig tejfölöslenni, másrészt elég gyakran vásárolok náluk, és nem lett volna jó, ha megjegyeznek maguknak. A tejfölt azért nem hagytam ott, hanem a pénztárnál leadtam, bár nem tettem zsebre a pénztáros pillantását. 

A lényeg: lépten-nyomon megpróbálnak minket átverni. Ez az egész ország erről szól. A kevésbé arcátlanok csak kicsit, a nagyon arcátlanok viszont akár egészségkárosító élelmiszert is lelkifurdalás nélkül eladnak nekünk... HA nem figyelünk oda. Ez ellen sokat nem tehetünk, de az a kicsi is elég, hogy legalább magunkat megmentsük, nézzük meg, mit veszünk!