gazdaság bejegyzései

A Nagy Szovjet Szocialista Gazdasági Világválság egy ideje minden hírműsor velejét adja. Ezzel fekszünk, ezzel kelünk, és közben olyan kifejezéseket tanulunk, mint korábban még soha. Ezeket hozzá is csaphatjuk az olyanokhoz, hogy anthrax, aflatoxin, guargumi és társaik, de most nem ez az érdekes. Nyilatkoznak a kormánytagok, mindenféle közgazdászok, elemzők, brókerek, okos emberek, és ugyanazt a dolgot százféle megközelítésből is előadják, sokszor egymásnak ellentmondásos okokat és következményeket vázolva. Lassan olyan lesz ez a téma, mint a foci, tudniillik, hogy mindenki ért hozzá, és ennek megfelelően mindenki hülyeségeket is beszél.

Én nem is vállalkozom arra, hogy beleártsam magam a makrogazdasági dolgokba, és egy nagy összefoglalót írjak az egészről, esetleg véleményezzem a dolgokat, hiszen míg mikroökonómiát már háromszor is tanultam életemben (és napi szinten alkalmazom), a makroökonómia nekem már túl magas. Azaz biztosan megérteném, ha dolgom is lenne vele. Éppen ezért inkább csak egy műsorrészletet ajánlok, méghozzá az alábbi műsor első 5 percét. Nagyon tanulságos.

Itten van.

Azt hiszem, az illető megfogta ennek az egésznek a velejét. Pár ember — semmit és senkit nem kímélve — nagyot szeretne kaszálni, miközben mások ezt már most is naponta megteszik. Egész országokat képesek tönkretenni, és még csak le sem szarják, mi lesz az állampolgárokkal, mert őket csak a pénz érdekli. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy Magyarország csak a következő préda. A vezetői meggondolatlan lépéseket tettek, magukra haragították a nagyhatalmak képviselőit, így brókeréknek nem kell attól tartaniuk, hogy fejjel rohannak a falnak. Lehet dagonyázni a főleg általuk generált szarban. Naponta elhangzik, hogy a forint-euró árfolyamot kívülről, szándékosan azért növelik minél magasabbra, hogy a kormányt az IMF-fel való megállapodásra kényszerítsék, annak pedig tudjuk, mi lesz a következménye. Akkor nem a 2% ÁFA miatt fogunk rinyálni, hanem olyan brutál dolgok miatt, amiket most még csak a jól értesültek tudnak elképzelni. Most azért szar Orbán, mert kicsináltat minket a nagytőkével, akkor azért lesz szar, mert abban állapodott meg, amiben meg kellett neki. Most monnyon le, mert tönkre tette az országot, akkor azért átkozzák majd, mert — Görögországhoz és Olaszországhoz hasonlóan — a Goldman Sach senki által meg nem választott helytartójának adja át a kormányrudat, szakértői kormányzás címén. És akik ma naponta verik magukat a földhöz, mert szerintük itt nincs demokrácia, azokat a legkevésbé sem fogja zavarni egy választások nélkül hatalomra kerülő, idegen hatalmat kiszolgáló ember uralma. Csak remélni tudom, hogy minderre nem fog nálunk is sor kerülni.

De máris elkalandoztam (és a kifejtés nélküli ide-oda belekapásnak mindig sok dühödt komment lesz a vége), pedig csak a videót akartam felkonferálni. Szóval a műsor további részét nem muszáj megnézni, meghallgatni, mert az már sok mindenről szól, és sokszor kissé patetikus, vagy éppen gyermeteg, de ez az első 5 perc mindenkinek ajánlott. Jó szórakozást hozzá!

A gazdasági világválság még most is tart, még ha nem is ezzel kelünk-fekszünk, mint 2008-ban. Görögország mindennapos téma, de a PIIGS-államok mindegyikén túl az USA gazdasága, a banki csődök, az árfolyamkilengések is rendszeresen szerepelnek az írott és elektronikus médiumokban. A magyar gazdaság természetesen nem lehet kivétel a hatások alól, hiszen a folyamatok úgy dobálják a pénzügyeinket, mint a feldühödött tenger a hajót, bár kétségtelen, hogy a magyar gazdaságról szóló hírfolyamot egyre gyakrabban színesíti egy-egy kimondottan kedvező hír vagy megállapítás. Én mindennap megnézem ezeket a híreket (a Hírstart.hu/gazdaság oldalon, ahol több tucat médium hírei sorakoznak), és egyre jobban örülök, amikor azt olvasom, hogy külföldön (főleg Londonban) egyre többen lelkendeznek és egyre többen dicsérnek minket. Más kérdés, hogy a sajtó feltétel nélkül kormányellenes része rendszeresen csak a "de', az 'azonban' és a 'bár' szavak után kezdődő részeket veszik észre, de hát úgy tűnik, ők javíthatatlanok.

A válság nálunk, a cégnél is érzékelteti a hatását, és ha nem is konkrétan a mi pénzügyeinkben (leszámítva, hogy a június az valami borzalmas volt), az ügyfeleink körében mindenképp. Az idén 6 vagy 7 vállalkozást vesztettünk, amiket ugyan kipótoltunk másikakkal, de a számukat így csak nem sikerül növelni. Az egyik egy főiskolai büfés volt, amivel a felújítás után nem szerződött újra az intézmény. Kiadta inkább a szolgáltatást a menzát is üzemeltető cégnek, az nagyobb, biztosabb, stb. A másik a Honvédelmi Minisztériumban dolgozik, de mellette vállalkozóként nyújtott szolgáltatásokat, ide-oda. Most kinevezték valami feladat vivőjének, ami nemcsak összeférhetetlen lenne a gazdasági tevékenységével, de ideje sem lenne mellette másra, így visszaadta a vállalkozói igazolványát. Egy harmadik nekivágott egy saját építőipari cég alapításának, de a remélt munkák csak nem érkeztek meg. Felhasználta a vállalkozóvá válási támogatás összegét, és miután az elfogyott, csak ült tétlenül, míg végül el nem adta az öccsének a céget. A negyedik rendszeres gyógykezelésre szorul (valami skizofrénia izé), így nem tudja tovább folytatni a nyelvoktatást, az ötödik biztosítózni kezdett, aminek természetesen mindig fuccs a vége, a hatodik meg egy hármas tulajdonlású vállalkozás, aminek összevesztek a tulajdonosai, ezért az egész cég működésképtelenné vált, és elveszítette a partnereit is. A válság azonban nem itt mutatkozik meg igazán (hiszen a fentiek egyike sem tudható be annak), hanem a még működő cégeknél, akik egyre nehezebb anyagi helyzetben vannak, egyre kevésbé tudnak elbírni a terhekkel és egyre kevésbé képesek bevételre szert tenni. Ennek a kettősségnek rendszerint csőd a vége és a rugalmatlanság, az ötlettelenség, a bátorság hiánya az oka. Sokan egyszerűen nem tudnak vállalkozni, nincs menedzser-szemléletük, nincsenek konkrét terveik, ötleteik, így ha a biztos melók csökkennek vagy megszűnnek, elkezdenek mindenfelé tartozni, majd végelszámolni. Ez nemcsak kicsiben megy, hanem nagyban is. A verseny hihetetlenül erős; mi például Budapesten (minimum) 504 másik könyvelőirodával osztozunk a piacon, és ha nem vagyunk elég ügyesek, némelyek ezek közül a fejünkre nőnek. Kik azért, mert olcsóbbak nálunk, kik azért, mert a könyvelésen felül mindenféle extra dolgokat végeznek el ingyen, kik meg más okok miatt.

Nemrég olvastam egy szakmai cikket, aminek a címe valami olyasmi volt, hogy "Miközben a válság továbbra is szedi áldozatait, egyesek rakétaként növekednek", aminek az az oka (mármint a növekedésnek), hogy a kieső versenytársak helyére egyesek ügyesen, ötletesen törnek be, megszerezve azok korábbi piaci részesedését. Bizony, hátradőlni és várni a sült galambot már nem lehet, tenni kell az életben maradásért. Ezt egyre többen ismerik fel, és próbálkoznak valamilyen irányba elmozdulni. Az iparban és mezőgazdaságban nincs olyan nagy mozgástér; olcsóbban, gyorsabban, többet, jobb minőségben kell termelni, és megszerezni a biztos piacokat. Nekik a szakképzett munkaerő, a technológiai fejlesztés és a társulás a megfelelő metódus (szerintem), amolyan TSZ-szerű együttműködés. Erre is vannak már példák. A szolgáltatóiparban, a vendéglátásban és az idegenforgalomban azonban sokkal több lehetőség van, hiszen (a fentieken túl) itt sokkal frappánsabb módokon lehet együttműködni. Két könyvelőiroda társulása nem annyira célravezető, ahogy két Balaton melletti szállodáé sem, de mondok a dologra példát.

A minap felhívott a UPC-től egy call centeres (szokásuk), és arra akart rávenni, hogy igényeljek Budapest Bank hitelkártyát, mert ha azzal fizetem a számlájukat, 6%, ha más rezsit, 2% kedvezményt kapok a végösszegből, költség egy évig nincs, utána is csak havi 250 Ft, ráadásul van mellette 250.000 Ft hitelkeret is. Belementem (csak, hogy békén hagyjanak), de nem tudom, hogy aktiválom-e majd. Aztán két nappal később a Telenor hívott, aki meg az ING-vel állt össze. Ők azt akarják tőlem, hogy vegyem át az ingyenes költségkalkulátort (vagy mi a pöcstöt), amivel kiszámolhatom, mennyibe kerül nekem az élet, hallgassam meg őket valami agitációval kapcsolatban, és kapok egy telenoros sim-kártyát, 120 perc ingyen beszélgetéssel. Azt sem kell bemutatni, miként állt össze a DJuice mindenféle üzletekkel, a Vodafone mozikkal, a nagy szórakoztatóelektronikai üzletek a mindenféle bankokkal, de például ha a sarki Matchban vásárolok, nemcsak olcsón vehetek hőálló edényeket (pontokért), de kapok egy kupont, amit ha aquaparkokban és egyéb helyeken átadok, a velem belépő személy jegye ingyen van, valamint egy másikat, amivel féláron köthetek utasbiztosítást. Aztán ott az E-on, ami a Volt Fesztivál esetében a mecenatúrán túlmutató tevékenységet folytat (bár nekik nem igazán van erre szükségük), és végül hadd említsem a Magyar Postát, ahol egy szimpla csekkfeladás közben a kisasszony megkérdezi, adhat-e 'Szerencsekket', kérek-e kaparós sorsjegyet, és akarok-e kedvezményes lakásbiztosítást kötni (akkor is, ha éppen annak a csekkjét adom fel...). Ez mind csak egy szerény része annak a sok összekapcsolódásnak, amivel nap mint nap találkozhatunk. Efelé tart a (magyar) gazdaság, és igazából kivetni való sincs benne. Egy kis odafigyeléssel és szervezéssel egy csomó pénzt takaríthatunk meg az amúgy is szükséges dolgokon.

Nálunk valami hasonló a helyzet, pontosabban még csak bimbódzanak az összekapcsolódásaink, mert eddig nem volt időm konkrétabb és nagyobb számú megállapodás megkötésére. Van két ügyvédi iroda, akik hozzánk irányítják a náluk alakult ügyfeleket (igaz, az egyik még csak maga is most indult), van egy bélyegző készítő és irodaszeres, akivel kölcsönösen hajtjuk egymásnak a megrendelőket, egy másik irodaszeres, aki minden vásárlónak ad egyet a hirdetésünkből, valamint van egy pályázatíró és egy környezetvédelmi termékdíj ügyintéző cég, akikkel hallgatólagos megállapodás van köztünk. Ez azonban mind picsafüst, mert bár felsorolni sok, a haszna még kevés. Májusban a zárások miatt kellett sokat dolgoznom, júniusban pedig azért, hogy minden lógó dolgot, a májusi hajtás miatt tolt könyvelendőt és elteendő iratot letudjak. A cél az volt, hogy a júliusi negyedévezés mellett is jusson végre időm a cégvezetésre, és ne csak a kulimunka legyen. Az üzleti terv készítését akkor folytatom (és remélhetőleg be is fejezem), ha ezt a bejegyzést megírtam, abban pedig pontokba szedve, határidőkkel társítva fogalmazom meg az akciótervet. Nyilván a részletekbe menő ismertetéstől megkíméllek benneteket, de egy pár dolgot azért felsorolok, csak mutiba.

- az ügyvédi irodákkal kölcsönössé tenném a megállapodást, azaz megtárgyalnám velük, hogy ha valaki cégalapítás előtt keres fel minket, akkor valamelyikükhöz irányítanám őket. Ennek főleg az lenne a haszna, hogy ezzel a hirdetéseinkbe belefogalmazhatnánk a cégalapítást is, mivel manapság ez komoly versenyelőnyt jelent.
- van még egy ügyvédi iroda, akinek már legalább 10 éve könyvelünk. A volt főnökünk elvileg már kötött vele megállapodást, de ennek eddig semmi hasznát nem látjuk, nyilván, mert nincs különösebben motiválva. Egy bevezetett könyvelési díj csökkentő intézkedésünkre azonban úgy lecsapott, hogy csak, szóval erre is biztosan kapni fog.
- a bélyegzős a volt főnök fia, aki a szórólapunk osztogatására rámondta, hogy 'persze', de valószínűleg a kukába hajította mindet, mert szintén nincs motiválva. Manapság az önzetlen segítség (de esetében még a kölcsönösség) sem elég erős hajtóerő, ezért vele is olyan megállapodást akarok kötni, ami számára anyagi haszonnal jár.
- aztán a könyvelőnk férje honlapkészítéssel is foglalkozik, szóval igazán nem lesz nehéz vele is összekapcsolódni, hátha valakinek erre lenne szüksége.
- van pár ügyfelünk, akivel linkcserét lehetne leboltolni, másoknak (kisebb-nagyobb) forgalmú üzlete van, akikkel meg a szórólapozásban lehetne megállapodni.

Ez — mint írtam — csak egy töredéke a rövid távú terveknek. Jövőre én már nem akarok beosztással élni, elegem van belőle. A jobb anyagi helyzethez pedig még több munkát kell elvégezni és még több ötletet kell kivitelezni, mert a jövő az egymással összekapcsolódott vállalkozóké. A többi (amilyenek a varjakkal teli könyvelőirodák is) elhullanak, nekünk pedig anyagilag és ismertség tekintetében is elég erősnek kell lennünk, hogy befoglalhassuk a helyüket.

Szóval blogolni ezután sem lesz sokkal több időm, mint az utóbbi időszakban, de azért a vékonykára fogyott olvasótáboromat ezután sem fogom magára hagyni.

SPF-nél a múltkor felmerült, hogy Thomas Mann valóban homoszexuális volt-e vagy mi. Akkor azt írtam (közelmúltbeli olvasmányélményeimet felidézve), hogy az egyik kisregény-gyűjteményének első két története alapján én az "igen"-re szavazok, mivel a Tonio Kröger elején egy kisfiúnak az átlagosnál jobban szimpatikus egy másik kisfiú, a Halál Velencében pedig konkrétan egy pedofil szerelemről szól. Első esetben még a saját szivárványszín szemüvegemre gyanakodtam, a második viszont már túlzottan nyilvánvaló volt ahhoz, hogy ne vegyem észre. Azóta olvastam még egy történetet, ami semleges, majd következett a Mario és a varázsló, amiből meg hadd idézzek egy rövidet:

"- Nos hát, kedves Mario - folytatta -, nagyon szép, hogy eljöttél ma este, és hozzá milyen csinos sált csavartál a nyakad köré, remekül áll az arcodhoz, és bizonnyal sikered lesz vele a lányoknál, a szép Torre di Venere-i lányoknál...
Az állóhelyről, arról a tájról, ahol Mario is állott, kacagás hallatszott - a harcias üstökű giovanotto volt, akiből a kacagás kitört, s aki vállra vetett kabátjában meglehetősen durván és gúnyosan hahotázott.
Marionak megrándult, úgy hiszem, a válla. Mindenesetre megrándult. Talán rándulása önkéntelen volt, s a vállmozdulattal csak utólagosan leplezte azt, egyben jelezve, hogy a sál, akárcsak a torrei gyengébb nem, közömbös előtte."

Nálam 3/1 az arány a melegség javára, de nemcsak ezért, hanem mert a későbbiekben a varázsló a hipnotikus képességével ráveszi szerencsétlen Mariot, hogy a (később nőként emlegetett) szerelmének lássa őt, és megcsókolja a publikum színe előtt, tehát homo-erotikus mozzanat is tetézi mindezt. A megalázás következménye mellesleg tragédia, de nem spoilerezünk...

***

Egy másik idézet, ezúttal a szerdai Metropolból:

" Meglepetés
Magyarország a felzárkózó piacok "meglepetéssztárja" az idén, olyan erősödések élvonalában halad a térség valuta-, részvény- és kötvénypiacain, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt- áll a Financial Times elemzésében. Mindez a lap szerint nem jelenti azt, hogy Budapest már kint lenne a vízből"

Kis, apró hír, egy kis ficakban, de nekem már megint eszembe jut, hogy a szocialista kormányok idején valahogy következetesen az ellenkező irányban lepődtek meg, külföldön is, belföldön is. Náluk mindig a negatív irányba kellett módosítani az inflációs-, GDP- és egyéb rátákat, így felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ebben megint politikai alapon működnek a dolgok (a nemzetközi tőke nem szereti a nemzeti kormányokat, mert azok általában nem herdálják szét az országot), vagy egyszerűen csak alkalmatlanok a szakmájukra? A másik, hogy bár a hír abszolút pozitív, a végén - annak viszonylagos gazdasági jelentéktelensége ellenére is - ott a kötelező leszólás is, nehogy má' örülni lehessen bárminek.

***

Végül magánélet: a hét az év legdurvább hete, ha a szakmámról van szó. Ilyenkor van a zárás, annak is a legvége, és bár a cégek 90%-t elintéztük, a maradék tíz százalék csupa renitens, trehány vállalkozó, akinek csak azért nem tudjuk lezárni az évét, mert hiányzik valami (jellemzően az ő közreműködésük). Nem mi tehetünk tehát a késlekedésről, hanem ők, de mégis minket frusztrál az elintézetlenség. A legrenitensebb tartozó legnagyobb cége ráadásul könyvvizsgálatra kötelezett, viszont nemcsak minket, de a könyvvizsgálót sem fizette ki, és nemcsak az idénre, hanem még tavalyra sem. Az meg erre - érthető okokból - a kisujját sem mozdította egész évben. Az egyik engem hívott segítségül a tartozása behajtása érdekében, a másik meg szintén engem kért meg, hogy járjak ki egy kis haladékot még neki. Megtettem, amit tudtam (jó kisdobos könyvelő ott segít, ahol tud), de az álláspontok csak nem akartak közeledni, bár én megjósoltam, hogy az utolsó pillanatban úgyis megegyeznek, azaz a könyvvizsgáló a végén fog kekeckedni, turkálni és újracsináltatni mindazt, amivel már (jobb híján könyvvizsgálat nélkül) elkészültem. És lőn: tegnap megegyeztek, ma pedig jön a nő, miközben hétfőn itt a határidő. Lottózni azért még nem fogok, mert minden kurvakibaszott évben valami ilyesmi történik, és végül mindig az utolsó előtti pillanatban lesz kész minden, nekem pedig az idegsejtjeim éves pusztulásának 90%-a erre az egy-két napra esik, szóval nem volt olyan nehéz megjósolni. De azért jó lenne már egyszer, ha minden gördülékenyen menne, és nem mindig én állnék a szopólánc végén.

Ezt a bejegyzést az everyday_normalguy, Assam és köztem folyó komment-vita ihlette, ami pár bejegyzéssel hátrább olvasható, a rádiós bejegyzés után. Ennyire összetett téma esetén mindig szabadkozni szoktam, hogy egy blog túl kevés tered ad az alapos kifejtésre, és ezt annak ellenére fenntartom, hogy ezennel egy kicsit mégis nagyobb tered engedek neki (amennyiben nem kommentről, hanem bejegyzésről van szó). Az a hév elmúlt, amivel szombaton hajnali 4-kor írtam volna meg a véleményem, de mivel megígértem itt-ott, hogy készítek egy bejegyzést a témában, mégis kénytelen vagyok visszazökkenni a rendszerváltó hangulatba.

1. kérdés: Volt-e rendszerváltás?

A címben összevontam a rendszerváltás és rendszerváltozás kifejezéseket, mivel a téma szempontjából mindegy, melyiket használjuk. A kettő között annyi hangzásbeli különbség van, hogy előbbi egy pillanatszerű, aktív közreműködést igénylő tettet sugall, utóbbi pedig egy folyamatszerű, spontán változást. Igaz, ebben is lehetne merülni kissé, ha azt firtatnánk, hogy ez az egész egyszerűen csak úgy esett, szinte magától, mi meg örültünk, és alkalmazkodtunk, avagy felülről vezérelt, előre eltervezett történelmi cselekedet volt, ahol mindenkinek megvolt a kiosztott szerepe. A magam részéről az utóbbi felé hajlok, hiszen sok hozzáértő vitatja azt is, hogy Reagan elnöknek vagy Gorbachovnak volt-e kezdeményező/megkerülhetetlen szerepe a folyamatban, és azt is egyre gyakrabban halljuk, hogy az a bizonyos Vasfüggöny-bontás és Páneurópai piknik sem mehetett volna előzetes rábólintás nélkül. Ugyanígy hajlok a Rózsadombi paktum megköttetésének hitére is, és nem azért, mert többen mondják, hogy valóban volt ilyen aktus, mint ahányan tagadják, hanem mert az idő alátámasztotta annak (feltételezett) tartalmát. Pont mint a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei esetében.

1. válasz: természetesen volt, ha a külsőségeket nézzük, hiszen Magyar Népköztársaságból Magyar Köztársaság lettünk (gyk.:1989.10.23-án), egyjelöltes látszatválasztás helyett országgyűlési választásokat tartunk, plurális parlamenti demokráciában élünk, a tervgazdaságot felváltotta a szabadversenyes kapitalizmus, kialakultak a demokratikus államberendezkedés alapvető intézményei, szétváltak a hatalmi ágak, szólásszabadság van, nyugodtan átléphetjük a határt, satöbbi, satöbbi. Ha ezt a választ fogadnám el helyesnek, itt véget is érne a bejegyzésem, azonban az én véleményem egy kicsit más alapokon nyugszik.

2. kérdés: Először is újrakonstruálom a kérdést magát, méghozzá azért, mert nem pusztán politológiai kategóriaként tekintek erre az egészre, hanem valamiféle morális alapokon nyugvó politiszociohistorita nézőpont szerint, azaz sok egyéb nézőpontot figyelembe véve. Ha csak a lecsupaszított rendszerváltást magát nézem, akkor én sem válaszolhatok máshogy, és józan ember semmiképpen sem, hiszen ez tény. De ha pontosítom a kérdést, és azt kérdezem, hogy "volt-e valódi rendszerváltás?", már közelebb kerülünk a hasonló kérdéseket megfogalmazók megértéséhez, és akkor a 'valódi' jelenti azt a különbséget, ami a mögöttes tartalmak firtatását foglalja magában. Elvégre nemcsak én válaszolom erre, hogy nem, hanem neves közéleti személyiségek, politológusok, egyetemi tanárok, és most már a FIDESZ vezetése is.

Ehhez annyi megjegyzést, hogy visszautasítom a vádat, miszerint én azért állítok ilyesmit, mert a FIDESZ politikai haszonszerzés céljával hangoztatott szólamait szajkózom elvtelenül, mivel én már 10 éve ezt pofázom, míg ők csak pár hónapja. Egészen egyszerűen ők eddig valóban elhitték, hogy volt rendszerváltozás. Voltak ugyan bátortalan hangok, voltak, akik megfogalmazták ellenvéleményüket, de azokat vagy lehurrogták, vagy tudomást sem vettek róluk. A baloldal szemszögéből ez teljesen indokolt, hiszen politikai érdekük is ezt diktálja, a jobbosoknak azonban a rendszerváltás meg nem történtének feltételezése együtt járt volna saját érdemeik, és 20 évnyi tevékenységük eredményeinek lenullázódásával. Ezt így nehéz interiorizálni, hiszen nehéz kimondani, tudatosítani, hogy "én edig azt hittem, tettem valamit, közben meg nem is, ugyanott tartunk, mint 20 éve, csak máshogy hívjuk". Az egész valahol ott kezdődött, amikor rájöttek (és kimondták), hogy "ha nem lett volna rendszerváltozás, Magyarország miniszterelnökét akkor is Gyurcsány Ferencnek hívnák".

2a. válasz: ilyen értelemben nem volt.

Nem volt, mégpedig azért, mert azon túl, hogy a demokratikus intézményrendszerünk csak egy üres váz, nem volt tabula rasa, és ez azt jelenti, hogy a rendszerváltás előtti struktúrák átmenthették magukat a rendszerváltás utáni időszakra (napjainkra), és arra nagyon komoly hatással vannak még most is. Gondoljuk csak el, van egy politikai hatalom, ami emberekből áll, ezek az emberek pedig az ország (szinte) teljhatalmú urai. Míg a nép vegetál, ők dőzsölnek, de mivel a gazdasági és világpolitikai folyamatok előrevetítik a rendszer összeomlását, máris előre menekülnek. Új gazdasági mechanizmus, Glasznoszty, Peresztrojka, hogy fékezzék az összeomlást, majd amikor már nem megy, bejelentik, hogy vége. A történelemkutatás egyre több bizonyítékot szolgáltat arra, hogy ők maguk mindenki más előtt pontosan tudták, hogy mi következik, és alaposan felkészültek rá. Magyarországon egyrészt a spontán privatizációnak nevezett folyamatban potom pénzért, mindenki más előtt foglalták el a legfontosabb gazdasági pozíciókat (és lényegítették át a közvagyont magántulajdonná), másrészt azt a látszatot keltették, mintha maguk is aktív részesei lennének saját kizárólagos hatalmuk megszüntetésének (Ellenzéki Kerekasztal, márc.15., FIDESZ, MDF, stb. engedélyezése).

Tegyünk itt egy kis kitérőt. Manapság sokan kérdőjelezik meg magát a diktatúrát is, avagy csak mentegetik azt ("nem volt az olyan szigorú", "legvidámabb barakk", "Kádár alatt jobb volt", stb.), ami számomra nemcsak elfogadhatatlan, hanem felháborító is. Ezt ugyanúgy nem menthetjük fel, mint a III. Birodalmat (és annak működtetőit) vagy bármely másik már megdőlt vagy máig is létező diktatúrát. Gyerekek, a politikai riválisok kiirtása, bebörtönzése, az akasztások, koncepciós perek, Gulág, Recsk, Hortobágy, ÁVO és ÁVH, Andrássy út 60., kuláklista, szabotázs-vád, csengőfrász, padláslesöprések, beszolgáltatási kötelezettség, határzár és a többi mi a franc volt? Hogy lehet ezeket figyelmen kívül hagyni? Vannak olyan érvek is, hogy "jó, de az csak a Rákosi alatt volt, a Kádár már egészen más", de erre is van pár válaszom. 1. 1961-ben még akasztottak '56 okán, azt' hol volt már akkor a Rákosi?, 2. ez az érvelés kifelejti, hogy közben nem volt hatalomváltás, azaz Kádár és a többiek Rákosi és a többiek művét vitték tovább, egyenes ágon. Nem mondható, hogy "a fiad az nem te vagy, tehát semmi közötök egymáshoz". 3. a rendszer a diktatórikus hatalomgyakorlási modell összes tudományosan megfogalmazott kritériumának megfelelt, 4. ha a gyilkos momentumokat kiszedjük (arra hivatkozva, hogy azok csak egy rövid ideig léteztek), ami visszamarad, az is minden tekintetben sérti a demokráciákban elfogadott demokratikus-, emberi- és polgári szabadságjogokat. Ergo: diktatúra volt.

De térjünk vissza az eredeti vonalra. Tehát a diktatúra működtetői és kiszolgálói már előre elfoglalták a gazdasági pozíciókat, aztán a politikában is ügyesen a víz felett maradtak, és megoldották, hogy megússzák a felelősségre vonást. Az MSZMP-ből MSZP lett, megtartotta kapcsolatrendszerét (egymással és például a szakszervezetekkel), pártvagyonát és politikusainak egy részét (Kovács, Kósáné, Lendvay, Csehák, Szekeres, Horn, Gál Zoltán, stb.), és miközben ezekkel a saját- és háttértőkékkel felvértezve felvette a demokratikus álarcot, kijelentette, hogy új világ van, tessék érvényesülni. Kolosi Tamás (aki nem vádolható jobboldali elfogultsággal) A terhes babapiskóta c. könyvében olvashatjuk, hogy az MSZP az MSZMP első vonalbeli politikusait eltüntette a színről (nyugdíjazta őket), míg mások a gazdaságba menekültek, és csak nemrég tértek vissza a politikába (Medgyessy, Bajnai, Kiss Péter, Gyurcsány, stb.). Azt már én mondom, hogy egy harmadik garnitúra pálfordulást hajtott végre, és szétrajzott az újonnan alakult pártokba, szervezetekbe, vagy azokba beépülve belülről bomlasztott. Ez utóbbira számtalan példát szolgáltat az azóta széthullott pártok története (MDF, FKgP, KDNP, MIÉP).

A rendszerváltás után azt láttuk, hogy az egyik oldalon ott van egy hatalmas gazdasági vagyon, értelmiségi kör, számtalan — hajdan — ál-civil szervezet, politikusi gyakorlat, kapcsolati tőke, a másikon pedig a nagy semmi. Még kapcsolati tőkéről sem beszélhetünk, hiszen a diktatúrában a vertikális emberi kapcsolatokat totálisan megsemmisítették, és családi-baráti szintig silányították vissza, és még a fordulat előtti évekből is van olyan írás, amiben Gyurcsány Ferenc az éledező FIDESZ politikai eszközökkel való megsemmisítésének kívánatosságáról értekezik (mint KISZ-es vezető). Az első kormánynak éppen mindez lett a veszte: az összeomlást okozó, és közben kimazsolázott gazdaság brutális működésképtelensége, nem megfelelő szakembergárda, bizalmatlanság és iszonyú ellenszél a sajtóból, amihez még hozzájött az állampolgárok csalódása is az új rendben.

A rendszerváltás aktusa félbetört azáltal, hogy az aktus előttről a diktatúra lényege ballasztként zuhant át a rendszerváltás utánra. Úgy dördült el a startpisztoly, hogy azt eleve a volt rendszer felső rétege sütötte el, ráadásul hatalmas egérúttal. Sándor György humorista fogalmazta meg ezt nagyon frappánsan még anno: "Egyenlő pályák, egyenlő esélyek! Én biciklivel megyek...".

Lényegében ez a máig fennálló állapot mondatja egyre növekvő tömegekkel (köztük velem), hogy nem volt valódi rendszerváltozás, és ez az oka a kezdetektől meglévő ún. törzsi háborúnak. Ez utóbbi kifejezés az ország kettéosztottságának egyik megnevezése, ami — sokak véleményével ellentétben — nem egy-egy politikus szándékos vagy elfuserált kijelentésének következménye, hanem egészen 1989-ig nyúlik vissza. A két törzs egyike a volt diktatúra haszonélvezőiből áll, és azokból, akik annak idején úgymond felül voltak, jól éltek (plusz a leszármazottak), utóbbi pedig azokból, akik alul maradtak, és a felelősségre vonás elmaradását arculcsapásként élték meg. Az egyik oldal tagjai korábban a Szovjetunió seggét nyalták, majd Amerikáét (később ezzel párhuzamosan az EU-ét), ugyanezek korábban a kollektivizmust hirdették, majd a magántulajdon szentségét (és miközben a korábbi magántulajdont elzabrálták, 40 évvel később ugyanazt a vagyont a saját magántulajdonukká tették), a másik oldalon állók pedig az általuk is kivívott demokratikus rendhez való ragaszkodás miatt tehetetlenül tárták szét a karjaikat, ugyanakkor növekvő dühvel szemlélték az égbekiáltó igazságtalanságot. A két tábor mellett, ezen törésvonal mentén épül fel minden társadalmi mező, a gazdaság, a média, a civil szerveződések, minden. Ezért nincs összefogás sem, hiszen az egyik oldal — szerintem — jogosan mondja, hogy "Azokkal fogjak össze, akik megölték apámat, akik eltiltottak az egyetemtől, akik elvették a földjeinket? Tegyek úgy, mintha mi sem történt volna?".

Összességében: azt hiszem Dsida Jenő Epilógus című versét a Beatrice tökéletesen értelmezte át a rendszerváltás utáni időre, és erre a mai napig tömegek által érzett jelenségre (amihez persze hozzá jön a kapitalista berendezkedésre való átállást kísérő kiábrándultság):

Nagy árat fizettünk érted szabadság.
Drágább lett a lánc.
A forradalom rajtunk nem segít, vége már.
Elmaradt a nagy ünnep.
Hé mama! Azt ígérted, hogy jobb lesz majd,
ha jól és sokat dolgozunk.
De az idő nem dolgozik nekünk, csak megöregít.

2b. válasz: persze van az is, méghozzá semmivel sem rövidebb, mint az eddigiek, úgyhogy az majd a következő részben. Ebben majd sorra veszem a demokratikus intézményrendszer virtuális és valós voltát , valamint egyéb dimenziók mentén firtatom a kialakult új berendezkedést.