google bejegyzései

Július 28.

2011. júl. 28.2011. júl. 28. 16:57 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: google, macska, munka, nyakkendő, öltözködés, pénz, ügyfél, zene

Tegnap is blogoltam volna, de úgy láttam, hogy az olvasóközönség nem vevő erre a tempóra. Elszoktatok tőle. Nem is annyira a kommentek hiányából, mint inkább az olvasottság alacsony szintjéből jutottam erre a következtetésre, mert hát kommentelni egyébként sem nagyon van mire, hiszen csak apróságokat firkantok ide, tőlem szokatlan stílusban. Meg aztán akik vitára éhesen jöttek ide, azokat elvitatkoztam az idők során, a többiek pedig sok dolgot személyesen tudnak meg tőlem, hiszen összebarátkoztunk, összehaverkodtunk. A héten nagyon közlékeny vagyok, az biztos, de annyira azért nem, hogy bonyolult témájú, felépített szerkezetű bejegyzéseket írjak, mint régebben, inkább csak kapkodok ide-oda. Nekem most ez felel meg.

A mérhető munkáimmal 99%-ban készen vagyok, de még a "jó, ha megvan, de ha nincs, akkor sem történik semmi" melók terén is jól haladtam, így jutott időm olvasni is. Elkezdtem, és végig is olvastam egy blogot, aminek a tulajdonosa már nem ír többé. Ki voltam nála linkelve, de én korábban sosem olvastam őt, és most sem tettem volna, ha nem vonz oda a gyász szaga. Poszthumusz kitettem a linkjét a 'Temető' kategóriába, és ebben semmi morbid él nem volt. Jó lenne, ha minél többen elolvasnák az írásait, hogy (át)értékelhessék a jelenüket, és egy kicsit máshogy álljanak a világhoz. Amikor 2010. decembere után hirtelen hónapokkal később folytatódtak az írásai, egy kicsit én is összeomlottam, pedig tudtam, hogy április 23. után úgysem lesz több bejegyzése. A legtragikusabb, hogy csak egy év van köztünk, így akár én is lehetnék, lehettem volna az ő helyében. Aztán visszatértem PaPe blogjához, akinek egyre jobban kedvelem az írásait. Ha utolérem, kommentelni is fogok megint, addig azonban nem szeretek soha, sehova.

Ha valaki Angliába tervezne költözni, mert itt esetleg forró a lába alatt az aszfalt, akkor erről most nyugodtan lemondhat. Pont olyan idő van már két hete (és lesz is még egy ideig), mint ott, és a beszélgetések is rendre az időjárás taglalásával kezdődnek. Legyünk tiszteletbeli britek! Ők úgyis egyre-másra a magyar kormányhoz hasonlatos antidemokratikus lépéseket tesznek, nem is vagyunk hát olyan messze egymástól. Egyébként én még mindig inkább megvagyok ebben az időben, mint a múltkori kánikulában. Öregszem?

Ma sötét hangulatú zenéket hallgattam, talán az említett blognak, talán az időjárásnak, talán mindkettőnek köszönhetően. Ezek olyanok, amik általában eleve 5-össel indulnak nálam a 10-es skálán. A lelkemnek az effélék a legkedvesebbek. Nem szoktam ilyet felajánlani, de ha valaki tud ehhez, ehhez, ehhez vagy legfőképp ehhez hasonlatos alkotásokat, nyugodtan ajánlhatja őket kommentben. Ideje egy kicsit tágítani a zenei ízlésemet, úgyis olyan maradi. Figyelem, a linkelt számok egymás utáni meghallgatása és/vagy a klipek megnézése egyeseknél radikális hangulatváltozást okozhat! Főleg annál, aki a picsarázás és a csillivilli világában éldegél.

A macskámnak reggel megint szeretetrohama volt. Van, hogy rájön a simulhatnék, és ilyenkor jobbról, balról, mindenhonnan jön dörgölőzni, miközben a gépem előtt ülök. Dorombol, mintha egy helikopter lenne a torkában, fejelgeti a lábam, és a hideg kis orrát nyomja a testemnek. Biztosan érzi, mire vágyom, és bár én ilyet az oroszlántól várnék, ideig-óráig e ritka a szándék is megteszi. Sok a hasonlóság közte és az oroszlán között: például mindkettő húzódozik, ha hozzáérek, és ha nem hagyom abba, először morog, aztán odakap. Pedig fontos a kontaktus, és hogy a távolság néha nulla alá redukálódjon. Kell, hogy összeforrjon, ami összetartozik.

A mai nap folyamán két felfedezést is tettem. Az egyiket reggel, mégpedig, hogy a nyakkendő kötés nem olyan, mint a biciklizés. Egész jól megtanultam, és az utóbbi időben csak a tükör elé álltam, és hipp-hopp, már meg is volt, de tegnap meg ma mégis újra meg újra neki kellett futnom. Ideje feleleveníteni a hurkokat és csomókat, hogy megint csak rutin legyen a dolog.
A másik felfedezésem, hogy az ing-nyakkendő-zakó összeállítás vonzza a partnereket és a pénzt. Múlt hét szerdán üzletembernek öltöztem, és lőn, két új ügyfelünk is lett. Tegnap megint a szekrényben maradtak a pólóim, és újabb két ügyfél, meg egy ígéret (leendő ügyfél, de csak nyugtával...) érkezett. Ma ismét a nyakkendővel vesződtem, mielőtt útnak indultam, és máris befutott pár tartozó, hogy egy kis pénzt hagyjon nálunk. Sőt, helyre ficcentettem a Google Maps-os és a Google Places-es megjelenésünket, és azt is megállapítottam, hogy bizonyos, releváns keresőkifejezések hatására a Google-ben két oldallal korábban szereplünk, mint eddig. Tiszta sikertörténet! Holnap újabb ing-nyakkendő párosítás vár rám, és kiderül, valóban működik-e az összefüggés.

Ha már pénz, a tegnapi kiábrándító változatlanság és a már említett partnerek mai felbukkanása után az alábbi módon változott a legutóbb közölt statisztika:
Pénzkészlet: 92.425 Ft
Tartozás: 80.711 Ft
Kinnlevőség: 3.965.410 Ft
(Tartozó vállalkozások száma: 16)
Mint látható, a tartozásaink fedezete megvan, így tisztán zárjuk a hónapot, és még a kinnlevőségeink összege is 4 millió alá csökkent. Ez a normális szint, avagy persze nem normális, csak a megszokott. Mivel az előrejelzések alapján holnap még érkezik ez-az, úgy néz ki, a borzalmasan elkeserítő anyagi helyzetem is javulhat egy kicsit az utolsó munkanapon, bár nem akarom magam beleélni. Ha bejön valami, az élni nem elég, éhen halni sok, de a lyukak tömködésére éppen megfelel majd. Szóval talán nyugodtan hajthatom álomra a fejem a hátralévő pár napban...maximum nem annyira.



"Ezekkel a kifejezésekkel találtak a blogodra"

2007. dec. 15.2007. dec. 15. 14:07 - írta: 979
Kategóriák: hülye, blog
Címkék: blog, google, humor, keresőkifejezés, meleg

Reggelenként, amikor felkelek, a gépem bekapcsolása után az egyik első dolgom, hogy megnézzem az előző napi blogstatisztikát. Mindig örülök, amikor azt látom, hogy nőtt a "kereső kifejezések" pontnál látható szám, és rögtön meg is szoktam nézni, milyen kifejezésekkel találtak rá szerény kis blogomra. Gyakran rögtön meg is van a reggeli jókedv, amikor irdatlan baromságokat látok itt. Szerintem ezzel sokan így vagyunk. Most, hogy ez a szám majdnem elérte a 200-at, itt az ideje mazsolázni közülük egy kicsit. Hozzá kell tennem, hogy a kifejezések fele olyan, amikről tutifix, hogy ilyen kontextusban sosem írtam, de hát Google bácsi (és barátai) jobb híján mégis engem dobtak ki az információra éhes netezőknek.

A leggyakrabban előforduló kifejezés természetesen a, na mi? Meleg blog? Neeeem. A rádiókabaré. Becsszó, hogy 2-nél többször nincs nálam leírva ez a szó, de ezek szerint az internet világában máshol még kevesebbszer szerepel. A meleg blog csak a második, bár, ha hozzáadom a blog meleg, a meleg srác blog és a melegek blogjai szókapcsolatokat is, akkor persze beelőzi a rádiókabarét még a kabaréval és a Mikroszkóp kabaréval együtt is. Meleg és biszex az persze mindenhogyan előfordul: zuhanyzo meleg, népliget meleg, melegek himnusza és még meleg segg is van. Ez utóbbira remélem, nem átvitt értelemben ajánlott fel engem a progi. Egy csomó érthető és indokolt keresőkifejezés között van egynéhány olyan, amit nem tudok hova tenni. Mire számított az illető, amikor beírta a keresőbe, hogy beképzelt, tűdőégés, fiatalember vagy gyűlölet? Ezek találtainak száma szerintem így tízmilliós nagyságrendű, de ott a másik véglet is, amikor irdatlan hosszú kifejezést pötyögött be a valaki. Pl. olyan homo videok ami rögtön letölthetö ingyen és regisztrácio nélkül, vagy south park magyarul es vegig föl van veve videok, de nekem tetszett még a született feleségek szereplők kis buzi is.

Ha idetalálása után esetleg még a mai napig is olvas, akkor elmesélhetné nekem az illető, mi a franc az a nulla szakadás, a másik pedig, hogy tudtam-e segíteni a skorbió basz témában. Kielégítettem-e vajon annak az emberkének a kíváncsiságát, aki az így szopok kifejezés nyomán keveredett ide? Ha jól emlékszem, erről nem írtam sehogy sem, tehát a lelkes olvasó a mai napig nem tudhatja, hogy nagyon szeretem-e a szexnek ezt a formáját vagy csak kicsit (vagy sehogy sem), hogy ha mégis szeretem, akkor meddig csinálom és hogyan. Persze az is lehet, hogy mégis írtam ilyenről valamikor, csak elterelte a figyelmemet az a tény, hogy éppen tele volt a szám valamivel. Javaslom, hogy keressen tovább, hátha a bloggerinák hasznos tanácsokat tudnak adni.

Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy gratuláljak annak, aki 5000 fő megvendégelése kapcsán járt nálam. Jó kis muri lehetett, meg kell hagyni. Ha lesz időm, majd megpróbálom megtalálni a beszámolót, talán a kurva sok mosogatnivaló célra vezet.

Mekkora az átlag ember karja? Hát ez is biztosan érdekes téma lehet, ennek ellenére még sosem gondolkodtam el rajta, így nem is írtam még róla egy szót sem. Azért nem szeretném, hogy csalódj, ha ismét erre jársz, ezért elárulom, hogy nekem mint átlagos fiatalembernek a vállamtól egészen az ujjam hegyéig ér.

Hogyan állítsam be a hajam? Segítek: középen még egy kis zselét nyomass rá, azt a tincset meg kotorgasd úgy egy kicsit jobbra. Nem, a másik jobbra. Na így már szép vagy.

Vélemények könyvelőkről. Csupa jó fej, jóképű, izmos pasi. Felejtsd el, hogy kopaszodnak meg, hogy könyöklőt viselnek munka közben, ehelyett bronzos bőrrel, egy szál tangában flangálnak az irodákban. Kedvesek, aranyosak és hihetetlenül sokat tudnak. Remélem, hogy most már a te véleményed is jobb rólunk.

Hogyan szakítsunk szerelmünkkel? Ha megtaláltad a választ, akkor egy kommentbe írd már meg légyszi a helyes módot, hátha nekem is szükségem lesz rá. Én mondjuk elé állnék, és azt mondanám, hogy szakítani akarok ezért meg ezért, de lehet, hogy én túlságosan maradi vagyok.

Hogyan bolondítsuk okosan a pasit? Ez meg a másik, már nem is mondok semmit (de ilyet sem írtam eddig).

És akkor jöjjön a főnyeremény: közös maszti apámmal. Hát ez már valami. Mindig tudtam, hogy az én szexuális kultúrám és eddigi élményeim messze nem merítik ki az összes lehetőséget, de merem állítani (ehe-ehe), hogy ez már túl van azon a képzeletbeli határvonalon, ami után a "sosem vetemednék erre" kategória van.

Ha elértem az 500 kereső kifejezést, újra jelentkezem ebben a témában, addig pedig szurkolok a rádiókabarénak, hogy ne veszítse el aranyérmes pozícióját. Micsoda hülyeség ezzel idejönni...