gyógyszer bejegyzései

...ezt a bejegyzést, mert hát kaptam egy csomó kedves kommentet, amit köszönök szépen.

 

Már jobban vagyok, vagy úgy is mondhatnám, hogy 'máshogyan szarul'.

Az egész cucc pénteken kezdődött, amikor is olyan érzés keletkezett a torkomban, mint amikor félrenyelsz valamilyen savanyú dolgot (például egy szem meggy leve), és aztán az órákon át ingerli a torkodat, állandóan krátyogásra késztetve. Ez ment egészen péntek estig, majd szombaton folytatólagosan. Lementem az egyetemre, és a kocsiban odafelé végig elég álmosnak éreztem magam, annak ellenére, hogy — délutáni előadás lévén — sokkal tovább aludhattam. Ez eleve gyanús volt, de amikor visszafelé konkrétan szar volt a közérzetem, már tudtam, hogy beteg leszek. Este ezt mondtam is a Ricsinek, de a bizonyíték csak vasárnap mutatta meg magát: elkezdett emelkedni a testhőmérsékletem. Először csak 37,3, aztán 37,6, estére pedig 38 fok, ami miatt a Moziünnep keretében tervezett dupla filmnézés is elmaradt. Egész nap azon vívódtam, hogy ki merjek-e mozdulni a lakásból, hiszen étvágyam sem volt, és elég gyengének is éreztem magam.

 

Hétfőn reggel már 38,6 volt a lázam, de kénytelen voltam így bemenni a munkahelyemre, mivel a határidős munkákat muszáj volt elvégeznem. Ha én nem csinálom meg, akkor senki, de ha mégis, abból is mindig csak a galiba van. Mivel 20-a hétvégére esett, a határidő áttolódott 21-ére, azaz hétfőre. Úgy mentem be, hogy megcsinálom a két hiányzó ÁFA-bevallást, aztán tűzök az orvoshoz. Ezeket egész hamar kipipáltam (folyamatosan 36,5 lázzal), aztán átadtam őket ellenőrzésre a vezető könyvelőnek. Külön mondtam neki, hogy ha megnézné őket, akkor utána én el is mennék orvoshoz, hogy ne rontsam tovább az állapotomat. Ez úgy 11:30-kor történt. Ő kedvesen és szolidárisan elment ebédelni, aztán amikor visszajött, akkor látványosan a kolléganőm dolgait intézte, majd csak tessék-lássék állt neki a kérésem teljesítésének. Miközben egyre ment föl bennem a pumpa, és egyre gyengébbnek éreztem magam (nem is ettem semmit már vagy egy napja), igyekeztem hasznossá tenni magam, és olyan dolgokat csinálni, amihez még különösebben koncentrálni sem kell. Kíváncsi vagyok, amit megcsináltam, az milyen minőségű lehet, mivel néha fél percig bámultam egy-egy számlát, mire kapcsoltam, mit keresek rajta, és az hol van.

Na, azért csak eljöhettem, de már vagy fél három volt addigra. Hazafelé beugrottam a sarki Matchba, ahol joghurtot meg gyümölcsöket vettem, mert azokról feltételeztem, hogy talán le tudom tuszkolni őket a torkomon. Le is tudtam, de semmi ízük nem volt, ami meg mégis, az is szar. Vettem egy újabb forró fürdőt (amit persze nem szabad, de engem ilyenkor ez tart az élők között), aztán bedőltem az ágyba. Korábban még megnéztem, hogy mikor rendel a háziorvosom (du. 4-től), de csak jóval a rendelési idő kezdete után mentem oda, mivel tudom, hogy a sok nyugdíjas inkább az elejére zsúfolódik oda, én meg nem akartam emberenként 40 perceket várni. Fél 6-tól fél 8-ig azért így is ott kellett ücsörögnöm, és miután végre sorra kerültem, még újabb 10 percet ültem feleslegesen végigvárva a doktornő telefonbeszélgetését. Az egészben csak az vigasztalt, hogy ez a nő azt a BVK moslékot helyettesítette, így legalább megúsztam a gyűlölt háziorvosomat. A néni megnézte a torkomat, meghallgatta a belsőségeimet, aztán felírt antibiotikumot, Algopyrint (feltöltöttem a készleteket), köptető szirupot, meg kalciumos, C-vitaminos valamit (amiből még egyet sem vettem be).

 

Tegnapra már csak hőemelkedésem volt, ma reggelre pedig az is elmúlt, maradt a köhögés (ami már nem ér fel egy-egy tüdőlövéssel), a gyengeség és az étvágytalanság. Szerencsére se nem tüszős mandula, se nem H1N1, mert akkor csúnyábban néztem volna ki még ennél is. Ma visszamegyek a dokihoz, holnaptól pedig visszamegyek dolgozni is. Muszáj. Ráadásul odabent botrányossá fajultak az állapotok, amiket ma tudtam meg, kerülőúton, utolsóként.

De arról majd holnap, azaz amikor már hivatalosan is tudok róluk (meg részletesen).