gyakorlat bejegyzései

Úgy néz ki, hogy a nyári gyakorlatom — úgy, ahogy van — fuccsba ment. És miért? Mert a tavaszi félévemben nem vettem föl valami szaros kis tantárgyat, ami valamilyen titkos módon a gyakorlatot jelenti. De miért is vettem volna föl? Honnan kellett volna tudnom, hogy kötelező gyakorlat van, vagy ha van, mikor van, mit kell csinálni, hova kell menni, amikor semmit nem közölnek? Ezen a kurva egyetemen minden szájról-szájra terjed, mert hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapunk semmiről, és a legfontosabb dolgok a honlapon sincsenek fönt. Azt sem tudom, hány kredit kell a diplomához, milyen megoszlásban kellenek a kitekintő meg értelmiség képző tantárgyak, mit hogyan lehet teljesíteni, mikor melyik előadóba kell menni, egyáltalán semmit. Ha nem volna egy csoporttársunk, aki ott dolgozik a karon, emiatt már rég kikészültem volna idegileg, és ott hagytam volna az egészet a faszba.

Most is úgy nyomoztam ki, hogy 3. és 4. között van az első nyári gyakorlat, 30 óra, 10 oldalas beszámolót kellett róla írni (ha emlékeztek, nemrég ezzel vesződtem). De ezt a tavaszi félév tárgyfelvételekor még nem tudtam, így nem vettem föl a "kötelező kiscsoportos gyakorlat" nevű tárgyat, és hát ha belegondolok, miért is vettem volna föl, amikor itt KISCSOPORTOS szerepel és nem egyéni? Még csak gyanút sem fogtam. Mivel ebben a félévben is ugyanilyen alapos a tájékoztatás, a levelezőlistánkon feltettem néhány kérdést (pl. miért nem lehet kitekintő tárgyakat választani?), köztük azt is, hogy a gyakorlatra járó jegyet mire fogják betudni? Jaaa, hogy nem vettem föl a gyakorlatot? Akkor ha most felveszem, az nem jó? Hát akkor kettőt kell fölvenni (a 254 mellé a 255-öt is). Hogy miért, azt nem tudom, amikor igazolásom van a teljesítésről és a beszámolót is megírtam. Ez már korán reggel megroggyantotta az idegeimet, de főleg a tudat, hogy a többiek — ezek szerint — ezt mind tudták, én meg azért szopok, mert nekem nem szóltak.

Ma bejött a könyvvizsgáló, hogy a megmaradt két vizsgálandó cég közül legalább az egyiket nézegetni kezdje. Miután az elvtársai őt is megszopatták, amikor a kötelezően könyvvizsgálós cégek bevételi határát 100 millióra emelték (és ezzel a jövedelme 60-70%-a fuccsba ment, miközben rákos lett, és nagyon kéne neki a pénz a kezelésekre), rögtön könnyelműbbre vette a figurát. Most már csak szinte szökőnapokon jön dolgozni, ami persze azt jelenti, hogy jövőre majd lóhalálában és szarul fogja csak elvégezni a dolgát, és az egésszel megint én fogok szívni. De ha már itt volt, elkezdte nézegetni a választott cég bejövő számláit, és nyomban lecsapott egyre, amin személygépjármű bérbevétel szerepelt. Ennek idén januártól nem lehet visszaigényelni az ÁFÁ-ját, én meg rendesen könyvelem, immár a 8. ilyen számlát ennél az ügyfélnél. Alig 800e Ft-ról van szó, plusz a késedelmi pótlékokról, 7 bevallás önellenőrzéséről, az azokhoz tartozó mellékletek újbóli kinyomtatásáról, önellenőrzési nyilvántartások kitöltéséről, hadd ne soroljam. Az ellenőrök kezén simán átmentek ezek a számlák, de most váltig állítják, hogy ők szóltak. Lófaszt! Hiszen a könyvvizsgáló is csak most fedezte föl a törvényekben ezt a változást, és ő is csak véletlenül. De ha tudtak is róla, akkor nekem miért nem szóltak?

Miért nem szóltak arról sem, hogy egy másik cégemnél pedig osztalékot fizettek a tulajdonosoknak? Ha kivételesen (1000-ből egyszer) nem előbb könyvelem le a cég anyagát, minthogy a bérszámfejtését megcsináltam, akkor ezzel is szívtam volna egy embereset. Ezt még kiszúrtam, de azt már nem, hogy a következő alkalommal a cég ugyan lefaxolt egy papírt kiegészítő információval, viszont egy másikat meg nem, amit megint csak utólag vettem észre. Így aztán jöhetett a javítás, hiszen a bevallásból kimaradt egy emberke, meg annak az összes adata. Miután átjavítottam az egész kupac szart, kiderült, hogy amit eredetileg lefaxoltak, azt nem is kellett volna, mert az már 8. havi, mi meg 7. hónapba tettük be, tehát az egyszer már kijavított kupacot újra át kellett volna javítani. Önellenőrizni mindig sokkal tovább tart, mint simán csak megcsinálni. Ez tegnap délután történt, én pedig ekkor azt mondtam, hogy itt fejeztem be. Erőt vett rajtam a hirtelen felindulásból elkövetett felmondás szándéka, de ehelyett inkább csak félreb*sztam az egészet, és ma reggelig nem foglalkoztam vele.

De ez még mind semmi, mivel az egyik cég visszamenőleges (eredetileg totál elhanyagolt) könyvelését immár negyedszer kellene átvariálnom, mert a tulajnak most megint nem tetszik benne valami. 15 éve nincs rendes könyvelése, sőt, szinte semmilyen könyvelése nincs, pedig nem akármilyen cég (hiszen menő plázás öltönyüzlet). 15 év után a tulaj kitalálta, hogy most már rendbe kellene tenni az el nem évült éveket, nehogy megbüntessék. Tehát 2002-ig visszamenőleg kellett megcsinálnom a nyitó és záró adatokat, önellenőrizni a bevallásokat, stb., stb. Ez egy nagyon brutális munka, nekem elhihetitek. No, amikor készen lettem, jött a tulaj, és meglepődve tapasztalta, hogy az öt év közül kettőben vesztesége volt, márpedig az nem maradhat úgy. Új leltár adatokat adott, hogy ezek alapján készítsem el újra az egészet. A könyvelést ilyenkor ugyan nem kell tételesen felrúgni, de a nyitó és záró adatokat változtatni kell (5 éven keresztülvezetve), meg persze a kapcsolódó bevallásokat is, hiszen a leltár miatt változnak a különféle adóalapok is. No, egyszer ezzel is készen lettem, mire jött a tulajdonos, hogy most meg alacsonyaknak tartja az éves eredményeket, és intézzük úgy, hogy minden évben legalább egymillió nyeresége legyen. Paprikavörösen vettem tudomásul a dolgot, majd egy hónapot rápihentem, mire hajlandó voltam újra átváltoztatni a könyvelést. Ráadásul ezúttal a piszkozatokat is nulláról kezdve kellett megcsinálnom, mert azok már úgy néztek ki, hogy esélytelen lett volna újabb javítgatásokat eszközölni rajtuk. Ami 15 évig ráért, majd rögtön kellett, aztán meg újabb hónapokig ráért, most megint előkerült. A tulaj is, aki most azt kifogásolta, hogy így meg túl magas a leltára, és hogy ő most mit fog ezzel csinálni (hogy tünteti el a differenciát)? Mit képzel magáról ez a büdös suttyó?

Komolyan elgondolkodom a felmondáson. Elegem van! Utálom már ezt az egész munkát, úgy ahogy van. Ami nem bassza fel az agyamat, az monoton, a kollégáim meg unalmasak és hülyék (most például megállapították, hogy valaki azért lesz buzi, mert nincs sikere a nőknél, és ezért a saját neme felé fordul).

Teljesen kivagyok idegileg, és a sírás kerülget. Hogy jöhet így össze minden? Hogy derülhet ki két napon belül, hogy életem cca. két hétnyi ideje teljesen értelmetlenül telt el? Ha nem hallgatnék nyugtató célzattal olyan csodálatos dolgokat, mint amit ide is beszúrtam, már valami csúnyát tettem volna. Egyébként meg jó hülye dolog a részemről, hogy amikor egyébként is tropák az idegeim, akkor ilyen ríkatóan gyönyörű zenével próbálom helyre tenni magam.

Túl vagyok a kötelező nyári gyakorlatról készült beszámoló megírásán. Jippíííí!

Hogy elfogadják-e a saját munkahelyemet a teljesítés helyének, azt nem tudom, de remélem, igen. Aztán az sem biztos, hogy magát a dolgozatot elfogadják, mivel az egyik fontos pontot közvetlenül nem érintettem benne, csak közvetve (a tapasztaltak elemzése valamely releváns szociológiai elmélet alapján). Mentségemre szóljon, hogy az utóbbi 72 órából mindössze 16-ot sikerült alvással töltenem, azt is csak részletekben, bár ez valeszeg nem fog a tanár tudomására jutni, de ha mégis, akkor meg nem fogja érdekelni. Pedig a tegnap esti, minden eddiginél brutálisabb edzés után igazán hősies tett volt tőlem 5 (azaz öt) oldalnyi elemzést megírni holmi interakciókról, működési problémákrol és azok megoldási javaslatairól. Nem is ment egykönnyen. Gyakorlatilag 2-3 mondatonként fel kellett állnom, hogy egy kicsit felfrissüljek, így azonban baromira lelassult a fogalmazás. FLP-s tablettát nem mertem bevenni, mivel edzés előtt már bekaptam egy tyrosine-t, és semmiképp sem szerettem volna agyvérzést előidézni magamnál. Maradt a természetes út, meg a szenvedés. Az egészben a legrosszabb, hogy ilyenkor természetesen nem csak lassan fogalmazok, de szarul is, és egy csomó olyan gondolatot kifelejtek, amit korábban odaillőnek vagy hangzatosnak éreztem. Amikor az első 5 oldalt megírtam, tökéletesen tudtam, mi fog szerepelni a második 5-ben. Azt is éreztem, hogy ha mindent kifejtenék, ami akkor eszembe jutott, könnyedén meg lenne az egész iromány akár 15 oldal is. Tegnapra ebből mi maradt? Nyögvenyelős szenvedés, és a gyakran feltett kérdés, hogy 'Úristen, még csak itt tartok?! És már ennyi az idő...'.

Aztán 9,5 oldalnál úgy döntöttem, a maradékot majd csak ma reggel írom meg. Némi dinnyézés után viszont beláttam, ilyen felelőtlenséget nem szabad tennem, ezért visszaültem, és írtam még egy oldalt. Egy kis pofozgatás, fejléc, lábléc, címoldal, aztán elégedetten dőltem hátra. Mára már csak a nyomtatás, meg a postázás maradt, de ezt is elintéztem.

Más értelemben véve nyári gyakorlat az is, hogy a FŐTÁV ilyenkor minden évben karbantartást végez a hálózatán, ezért néhány napra elzárja a melegvizet. Mikorra esett volna ez az időpont, ha nem éppen a nyaralásom utáni napra? 8 napig aludtam sátorban és zuhanyoztam hideg vízben, ezért már a hazaúton beleéltem magam, milyen jó lesz egy kád forró, fürdősós vízben áztatni magam. Ehelyett jöhetett a melegítés, ami nem is olyan régi emlékeket idézett fel bennem.

Történt ugyanis, hogy apám a nagyanyám jelenlétében elejtette, hogy ha a csap csak nagyon kicsit van megnyitva, a csepegést nem érzékeli a vízóra. Na, nagyanyámnak sem kellett több, rögtön meglátta a dologban a spórolás lehetőségét. Innentől kezdve a konyhában egy tálat tett a csap alá, amibe apránként vizet csepegtetett. Amikor a tál megtelt, átvitte a fürdőszobába, és ott egy vödörbe vagy a fürdőkádba öntötte. Utóbbi esetben már meg is volt a fürdéshez a hidegvíz, és csak meleget kellett engedni hozzá, előbbi esetben pedig a wc leöblítésére volt meg a szükséges mennyiség. Ha mosogatni akart, akkor pedig egy erre a célra rendszeresített lábasban melegített melegvizet, majd azzal mosogatott. Ez eddig rendben is van, csakhogy egy napon a rádióhallgatás közben azt hallotta, hogy ha a vízművek két egymást követő alkalommal 0 köbméter fogyasztást regisztrál, akkor leszereli az órákat. Mivel a konyhai csapnál nem volt melegvíz fogyasztás (hiszen a mosogatáshoz is mindig melegített), máris kialakult nála a pánikhangulat. Csakhogy mindenre van megoldás: innentől kezdve a fürdéshez a konyhából hordott melegvizet, és máris keletkezett mérhető mennyiség. Bravó!

Mindezzel nem is lett volna probléma, hiszen nagyanyám ráért egész nap a szertartásait követni, azonban 2001-ben én is ideköltöztem hozzá. Mivel eleve 2 generációnyi korkülönbség volt közöttünk, kezdetben egy csomó konfliktusunk volt, főleg az ilyen dolgok miatt. Én viszont kompromisszumkereső vagyok, ezért belementem a kis játékába, hogy ezzel is csökkentsem a veszekedések számát. Úgyhogy én is hordani kezdtem a vizet a konyhából, de a mosogatsához való melegítésbe nem mentem bele. Ez így a kompromisszumos megoldás, nem a 'mindent vagy semmit' módon. Hiába próbálkoztam nála az észérvekkel, nem hallgatott rám, hiába mondtam, hogy a vízművek csak akkor szereli le az órát, ha két egymás követő időszakban a leolvasás hiányában 0 a fogyasztás, ez sem érdekelte, és ragaszkodott a szertartásához. Öt évig csináltam. Meg a melegvízszünet idején még két napig.

Nyári gyakorlat az is, hogy az ablakomban minden évben egy hétig bömböl a zene. Óbuda és/vagy Újpest polgármestere minden évben hisztizik a Sziget Fesztivál várható zaja miatt, aztán jön az ígéret, meg a vizsgálat, hogy a zaj a megengedett határértékeket nem fogja átlépni. Nem, mi? Nem a faszt nem! Tegnapelőtt olyan hangosan szólt a zene, hogy ha ismertem volna az éppen fellépő előadót, meg a számait, együtt énekelhettem volna vele (csak ő ott, én meg itt). Mentségükre szóljon, hogy pontban este 11-kor varázsütésre abbamaradt a csinnadaratta. tegnap viszont nem voltak a lakossággal ilyen kíméletesek, mert 11-kor ugyan elhalkult a koncert, de még éjjel fél egykor is ki lehetett venni a hangszereket, és a nézők ovációját is jól lehetett hallani. Sebaj, ha már idén sem tudok kijutni a Szigetre (ahogy eddig még sosem sikerült), legalább a távolból élvezhetem a koncerteket. Az R.E.M-et úgyis felismerem, és akkor majd jól berakom a dupla CD-t, hogy szimultánban hallgathassam a zenét. Tisztára mint a pótkávé.

Ma este pedig DVD-zünk a Rolandommal (legalábbis én — többek között — ezt tervezem). A napokban beszereztem néhány igen jó filmet: A hatodik érzék, Casino, Született július 4-én, Forrest Gump. Ezekből választhat. Ne mindig csak a B-kategóriás horrorokat nézzük...

Augusztus 15-ig kell beadnom a szakirányos tanáromnak a nyári gyakorlatról készített beszámolót. Minimum 10 oldal, times new roman betűtípus, 12-es betűméret, 1,5-ös sortávolság; ez a kikötés, na meg néhány kötelező elem a tartalmi részben. Ha elkészült, mellékelnem kell egy igazolást a gyakorlati helyről, ami tanúsítja, hogy valóban ott jártam, és kitöltöttem az előírt 30 órát. Ez utóbbi a könnyebbik rész, mivel idén megkockáztattam, hátha elfogadják a saját munkahelyemet is gyakorlati helynek. Max nem, de nem is ezzel van a probléma. (Mellesleg egy önkormányzatnál vagy egyéb hivatalos helyen valszeg fél nap után leigazolnák, hogy ott voltam, csak hogy ne lábatlankodjak, aztán írhatnám meg saját kútfőből ezt a 10 oldalt).

Ahhoz, hogy a doli 15-éig, azaz péntekig leérjen Miskolcra, legkésőbb csütörtökig postára kell adnom (és már ez is merész!), az pedig azt jelenti, hogy szerda éjjelig készen kell lennem az egésszel. Na persze, ennél mi sem egyszerűbb, hiszen már hetek óta tisztában vagyok a határidővel és a feladattal magával, tehát csak a postára kell elmennem, és kész. A fő gond, hogy még egyetlen leütést sem haladtam a dologgal, azaz a mai és a holnapi estém áll rendelkezésre, hogy nulláról felépítsem az egészet. És még ez sem volna probléma, hiszen néhány óra alatt meg lehet írni egy ilyet, főleg, ha az ember a saját munkahelyéről ír (persze nem rizsa-szint kell, de még úgy is), de tegnap éjjel alig aludtam valamit, ami rettenetesen visszaveti az ihletem.

És hogy miért nem aludtam? A legfőbb oka a macskám, aki pontban 5 órakor felébresztett (miután éjfél után feküdtem le), majd csupa olyan dolgokat művelt, amivel folyamatosan 200 felett tartotta a vérnyomásomat, tehát 5 percre sem tudtam visszaaludni. Egyrészt az ágyam szélét kapirgálta, ami a tipikus ébresztési módszere (és amiért minden alkalommal tockosokat kap), másrészt a szombaton vásárolt fikuszomat pofozta, amiért egyszer már kapott (a beszerzés napján 5 percenként), harmadrészt pedig felmászott a nem rég felszerelt szúnyoghálóra, amitől meg majd' megállt a szívem. Olyan pipa lettem, hogy azt hittem, felrobbanok, főleg amikor megláttam, hogy a tapétából is újabb darabot tépett le. A fejemben olyanokat kiabáltam, hogy 'engem nem érdekel, elegem van ebből a dögből', meg hogy 'kibaszom a picsába ezt a macskát, vigye innen, akinek csak kell', közben pedig előkerestem a rajzszögeket, hogy a számuk megduplázásával extra biztosítást kreáljak a hálónak. Ugyanis behemót macsekom súlyától nemcsak a háló lyukai tágultak meg egy cseppet, de az ablakkeretbe nyomkodott rajzszögek némelyike is lerepült. Ettől kaptam igazán idegbajt. El is kalapáltam szegényt, de most egy kicsit komolyabban mint máskor (amit meggyőződésem, hogy a legtöbbször direkt kiprovokál, mert akkor legalább foglalkozom vele (nem mintha egyébként nem foglalkoznék vele, de ennek semmi sem elég)), tehát nem csak játékos tockosokat kapott, hanem tényleg elpáholtam a seggét. Akkor abszolút jogosnak tűnt a verés, utólag viszont mardosott a lelkiismeret, amiért bántottam szegényt.

Nem is beszélve arról, hogy ettől semmi sem változott, mivel 3 percen belül ismét a szúnyoghálón lógott. Hangos sóhajtás kíséretében legyintettem egyet, és újabb tucat rajzszöget nyomtam a keretbe. Legalább ki ne essen a kis hülye. Aztán meg kis szemétke voltam, mert még hét előtt felhívtam a páromat, aki természetesen aludt (volna) még. Közöltem vele, hogy mit művelt a macskája, meg hogy azért most hívom — és nem később, —hogy ő is élvezze a kisállattartás örömeit (ne csak én szopjak má megin'!).

A lényeg az egészből, hogy álmos vagyok, ihlettelen, és csüggedt. Engem is elkalapálhatna valaki, amiért már megint az utolsó utáni pillanatra hagytam egy ilyen létfontosságú dolgot. Hülye f*sz!

UPDATE: mentő ötletként bevettem egy FLP-s agyértágító (élénkítő) tablettát, és máris kész a dolgozat fele. Közben pedig észrevettem, hogy a macsek valamikor letörte a vadiúj virágom legalább 500 Ft értékű ágát. Kiírjak egy szavazást, hogy vajon kitekerjem-e a nyakát vagy sem?

Ha valamire büszke vagyok magammal kapcsolatban, az a becsületem. Úgy érzem, hogy ezt még nem játszottam el, sőt, a környezetem ezt a jellemzőmet emlegeti leggyakrabban. Ha valakinek megfogadok valamit, azt mindig be is tartom, kivéve, ha az a valaki én magam vagyok.

Mindezt azért írtam le, mert megfogadtam magamnak, hogy az olvasóimnak nyilván már rendkívül unalmas kondizós témáról nem írok többet, de mivel a magamnak tett fogadalmakat alig tartom be, kénytelenek lesztek egy újabb testépítős érdekességet végigszenvedni. Meg aztán minek is kell ilyen hülye fogadalmakat tenni...

Tegnap ismét csak azért nem írtam, mert fizikailag képtelen voltam rá, megismerkedtem ugyanis a 'vetkőzős edzéssel'. Ez hivatalosan intenzív edzést jelent, azaz rövid idő alatt jelentős terhelést, szerintem meg fél órán belüli többszörös meghalást. Az biztos, hogy ha választani lehetne, milyen halálnemet szeretnék, az semmiképpen nem a végkimerülés lenne. Az edzés úgy történik, hogy az önkínzó delikvensnek egy-egy gyakorlatnál először olyan súlyokkal kell dolgoznia, amik nehezebbek a megszokottnál. Ezekkel annyi ismétlést végez, amennyit bír, majd ha kimerült, nem teszi vissza a súlyt, hanem miután a segítője lekapkodott néhány tárcsát, folytatja a gyakorlatot. Megint annyi ismétlést végez, amennyit még (sérülés nélkül) bír, aztán jöhet a harmadik fázis még kevesebb súllyal. Garantált kifingás, de utána nagyon jó érezni magadat. Közben mondjuk nem akkora az élvezet: kiszáradás, látási zavarok, hányinger, izomégés, stb. Persze ez utóbbiak nyilván csak a hozzám hasonló csenevész népeknél fordulnak elő.

Sikerült közben égnem is egyet, mivel elfelejtettem rövidnadrágot vinni, így elvileg farmerban tudtam volna csak edzeni. Szerencsére az edzőm rendelkezésemre tudta bocsátani a saját pizsamaszerű nadrágját, ami 1. baromi hülyén állt rajtam, 2. baromira égtem benne, de legalább nem maradt ki edzés ilyen bagatell dolog miatt.

Mindenesetre akármilyen kimerítő egy ilyen este, megéri. Azon felül, hogy csökkent a derekam kiterjedése, javult a testtartásom, nem recseg/fáj a lábam, amikor a busz után futok, még látszik is rajtam a változás. Anyám például rögtön megjegyezte, hogy mennyivel jobban nézek ki, és a férje is elismerőleg szólt rólam. Pedig még csak 3 hónapja járok.

Ahogy egy matektanárom mondta csillogó szemmel, amikor megkaptuk egy példa végeredményét: örülünk! Én is ezt mondom.

Normál körülmények között nem untatnék senkit a konditermi kalandjaimmal, de ma olyan élményem volt, amit el kell mesélnem.

De ha már úgyis belevágtam, egy rövid helyzetjelentést is megejtenék. Szeptember 10-e óta járok, azaz kicsit több, mint két hónapja. Én érzem, látom magamon a változást, de anyámon kívül más nem valószínű, hogy miután egy pillantást vet rám, azt mondaná, hogy "Jé, te gyúrni jársz!". Olyan látványos eredményeket azért még nem értem el. A szokásos 8-10 hét alapozó edzés helyett nekem elég volt 5 hét is, azon kívül gyakorlatonként 180-220%-ot fejlődtem az első alkalomhoz képest. Ez csuda jó.

E hét szerdán ráadásul baromi büszke voltam magamra. Most már izomcsoportonként megy az edzés, erre a napra például a hát-tricepsz kombó jutott. A szokásos tricepsz gyakorlatok közé azonban az edzőm beiktatott egy tolódzkodást is. Amikor ezt közölte velem, Mona Lisát megszégyenítő mosollyal nyugtáztam, hogy tuti viccel. "Én tolódzkodni? Hehe, persze." De megint komolyan gondolta. Miután elmagyarázta, hogyan kell csinálni, nekikészültem, de előtte még lelkileg felkészültem a többiek várható harsány nevetésére, amikor is majd az első bátortalan mozdulatra összerogyok. Ehelyett egész jól ment, sőt! Három sorozatból 20 gyakorlatot is megcsináltam, amitől én voltam a legjobban elképedve. "Én tolódzkodni? Királyság!"

Na, de ma jött a láb-váll nap, abból is az első. Nem izgultam túlságosan, mivel a lábam mindig is erős volt (a lépcsőházi évek + a túrázások...), meg aztán nem számítottam új gyakorlatra, az eddigiek meg jól mentek mindig is. Ehelyett jött a kitörés nevezetű szépség. Nem írom le, mi a dolog kivitelezésének módja. Aki jár edzeni, az úgyis tudja, aki meg nem, annak beszúrok ide egy képet, ami alapján legalábbis sejtése lehet. Az edzőm már az elején bejelentette, hogy "ezúttal ér hányni", de ezzel olyan gyakran viccelődik, hogy elengedtem a fülem mellett.

Az első sorozat végén lángoló fájdalmat éreztem a combomban, a szívem pedig igen hevesen kalimpált. Két perc pihenőt kaptam, majd jött a második sorozat, aminek már rögtön az elején a gyengeségtől remegni kezdett a lábam. Nem is sikerült mindkettővel egyenlő számú ismétlést csinálni. Ezután már igen nehezen tápászkodtam föl a padlóról, majd rettegve lestem az órát, hogy mennyi van még a pihenőidőből. A harmadik sorozatnál az egész testemet elfogta a remegés, beleértve az arcomat is, és valóban hányingerem támadt. Pont olyan érzés volt, mint amikor leesik a vércukrom. Egy szaros gyakorlattól! Az edző még megkísérelt rávenni a vádlizásra, de mivel egyetlenegyszer sem sikerült megemelnem a máskor szokásos 160 kilót, inkább leültetett. Nem is volt utána több gyakorlat, de nem is tudtam volna semmit sem csinálni, mivel még a saját 70 kilóm vonszolása is komoly erőfeszítést igényelt a részemről. Mindenesetre megnyugtattak, hogy ez teljesen természetes, továbbá számítsak arra, hogy három napig nehezen fogok járni, aztán további 4-5 nap, amíg fájni fog.

Az öltözőig faltól-falig közlekedtem, minden biztonságot nyújtó kiszögellést megragadva, és az átöltözés is bohózatba illett. Hazafelé pedig marha jól szórakoztam azon, hogy csak merev térddel tudtam járni, mert amint behajlítottam egy kicsit is, azon nyomban az összerogyás irányába lódultam egy cseppet. Szóval burleszkszerűen trappoltam hazáig, 0,1 km/h sebességgel.

Remélem a blogtalira már regenerálódom annyira, hogy a társaságot nem ezzel, hanem csillogó elmémmel szórakoztatom majd.

Egészségemre!