gyerekek bejegyzései

Most csak egy rövidke kis történet következik.

A napokban legalább ötször utaztam villamosokon, munkába menet, kondiba menet, munkából jövet. Mind az öt alkalommal felfigyeltem a szintén azokon a szerelvényeken utazó cigányokra, ami — gondolhatjátok, hogy — nem azért volt, mert felszállás után etnikai leltárt készítek az utastársakról, hanem mert minduntalan felhívják magukra a figyelmet.

Az, hogy marokból hallgatják a náÁáánanáÁáááÁáájt, már megszokott dolog, bár én nem tudok beletörődni. Az, hogy egy szakajtó gyerekkel utaznak, amik persze állandóan az ülésekre teszik a koszos cipőjüket, szintén megszokott dolog, ahogy a hangoskodás is. Ennek sem kéne így lennie, de persze úgysem szól rájuk senki (én sem). Szozyizás, kapaszkodókon hintázás, meg a többi, tudjuk ezt jól mind. Tegnap a 3-as villamoson történtek azonban különösen kiverték nálam a biztosítékot.

Egy négyes ülésen egy idősebb, virágos szoknyás, fejkendős cigány nő ült, vele szemben meg egy némileg fiatalabb férfi. Mellettük egy 10-12 éves cigány gyerek ácsorgott, meg egy babakocsiban két 1,5-2 éves csöppség. A 'szülők' úgy beszélgettek, hogy azt az egész villamos hallhatta, természetesen meglehetősen trágárul, közben pedig tömény piát iszogattak. Az apuka(?) néha foglalkozott egy kicsit a kisgyerekekkel — akik egyébként non-stop visítottak, mivel hol az egyik lába volt a másik derekában, hol meg a másik ökle az egyik szájában — ami főleg abban merült ki, hogy válogatott ocsmányságokat gügyögött nekik. "Mi van kis geci?", "Apád egy köcsög, egy köcsögke, egy faszszopó buzi...ugye, kis geci?". Ilyesmi.

Mielőtt meg leszálltak — és a két gyerek viszonylag csöndben volt — 'apuka' megfogta a hátrább ülő kicsi kezét, és azt nekivágta az elülső gyerek oldalának, mintha a hátsó bántotta volna az elsőt. Ettől az persze sírni kezdett (őszintén, nem hisztiből), mire a kedves papa, ráförmedt a hátsóra, hogy az miért bántja a kisebbet, majd lekevert neki egy pofont, amitől az is sírásban tört ki.

A kezem ökölbe szorult, és legszívesebben bevertem volna egyet annak a féregnek. Két dolog van, ami az én kemény lelkemet is kikezdi: az állatok és a csecsemők (gyerekek) megalázása, bántása. Ezek sokszor védekezésre képtelenek, és semmiképpen nem értik úgy a világot, ahogyan mi emberek/felnőttek, ezért a helyzetünkkel való visszaélés különösen ocsmány dolog. Örülök, hogy például az állatkínzás már büntethető, mert ha sok szemétláda meg is ússza, legalább valamennyi oda kerül, ahova való.

A másik, ami közvetlenül ezután jutott eszembe, hogy csodálkozunk, ha a cigányság ilyen szinten agresszív? Basszus, ebben nőnek fel, és mint a mellékelt ábra mutatja, ezt a fajta szocializációt már egészen kicsi korban 'elkezdik' (náluk). Gyurcsány Ferenc azt mondta egyszer, hogy a cigányság problémáit úgy lehetne a legjobban megoldani, ha a legfiatalabb generációt állami gondozásba vennénk, és így nem a megszokott közegben nőnének fel. Ez persze legalább akkora baromság, mint bármi, amit valaha is mondott, de a latens tartalommal egyet lehet érteni, ha értjük, hogy mire mondta.

Kár, hogy demokráciában ez is megvalósíthatatlan.

A 30. születésnapom közeledtével — érthető okokból — egyre többet foglalkozom az öregedés gondolatával, az öregséggel magával, és önkéntelenül is olyan gondolatok jutnak eszembe, amik eddig elkerülték a pici kis buksimat. Mondhatni mindenről ez jut eszembe. Ez persze viccesen hangozhat, hiszen 30 évesen még mindenki fiatalnak számít, na de vegyük hozzá, hogy egy 30 éves meleg férfi egy legalább 40 éves heteroval egyenértékű a saját köreiben. Ez pedig nyugtalanságra ad okot.

Megfigyeltem például, hogy amikor a Balaton felé tartottam a vonaton (aztán meg vissza), milyen könnyedén vettem az irdatlan hosszú utat. Régebben alig bírtam kezdeni magammal valamit, most meg szépen elolvasgattam, elsudokuztam több mint 3,5 órát, és maximum a gyerekek visongatása idegesített némileg. Tény, hogy egyre nehezebben viselem a kicsiket, pedig egyébként szeretem őket, meg ők is engem. Nyilván a kreativitásom és a spontán játékötletek tömkelege kedveltet meg velük, pedig ha tudnák, hogy ha nem mások gyerekei volnának, mekkora sallerokat kenegetnék le nekik legszívesebben, amikor nem tudnak viselkedni (merthogy általában nem tudnak, ugyebár)... Szóval ledöcögtem, öregesen, nyugodtan. Persze az is lehet, hogy azért vettem olyan könnyedén ezt a hosszú utat, mert nem siettem sehova, és utána sem volt semmi dolgom, maximum a valagam áztatása az iszapos tófenéken. Ha így van, számomra is van még remény.

Megfigyeltem aztán, mennyire vonzza a tekintetemet az a számtalan szép fiútest, amik a strandon kerültek a látóterembe. Lapos has, széles váll, bazi jó frizurák és bronzos, szőrtelen bőr. Aztán amikor lepillantottam saját anyagi börtönömre, a kontraszt mélyen elkeserített, mivel a fürdőnadrágom felett egy maréknyi lógó hájat láttam, a legutóbbi szőrtelenítés óta kisarjadt borostával tarkítva. Ebből két dolog következett számomra: 1. nekem már késő kinézni valahogy, mert úgysem fog sikerülni, 2. ha 10 évvel fiatalabb lennék...

Amikor azonban közelebb értek hozzám azok a szoborszerű alakok, meg kellett állapítanom, hogy nem is annyira izmosak, és bár kockás a hasuk, az inkább a soványságtól van, mintsem a kidolgozottságtól. Ez persze az én kinézetemen semmit nem javít, cserébe viszont egyértelmű jele annak, hogy már a szemem sem a régi (például a fogaim után, amik ugyan már nem a régiek, viszont még nem is újak).

Az iszaphajigálásokkal terhes fürdőzések után zuhanyozni mentem a szállásunkon, és ilyenkor egy tükör elé kerülve megpillanthattam, miként őszül a halántékom. Avagy nem is őszül, csak kiszívta a nap? A rossz szemeimmel ezt alig bírtam eldönteni, de aztán a 'kiszívta' verziónál maradtam, mivel a halántékomtól kicsit távolabb növő, egyértelműen ősz szálak segítségével különbséget tudtam tenni a szőke és a szürke között. Ez marha megnyugtató volt... Egyre csökkennek az esélyeim a világ fiatalságánál, bár ebben az esetben a hajfesték még csodákra lehet képes (csak éppen egyre kevesebb felület van az alkalmazásához). 

Azon is elcsodálkoztam, milyen sztoikus nyugalommal tűröm a távol lévők és harmadik személyek fikázását, hátuk mögötti kitárgyalását. Régebben erős késztetést éreztem az éppen támadott illető megvédésére, de mostanra már csak hümmögök. Belefáradtam az állandó mérlegbillentgetésbe.  Hárman voltunk ugyebár felnőttek, plusz 3 kamasz meg két kisebb forma kölyök. Utóbbiak rendetlenek voltak, ez alap. A három nagy viszont szerelmi háromszöget képezett, ráadásul egyikük egy idegen család sarja volt, ami nem is volna probléma, hogy ha például a szülei némi pénzmagot is mellékeltek volna a gyerek nyaralásához. Ez elmaradt, viszont a kiscsaj folyamatos nyávogása, suttyó viselkedése nem. Ott volt aztán a másik kamasz anyja, aki folyamatosan ezt a kiscsajt osztotta a háta mögött (mit mondott, mit csinált, hogy nézett...), meg a barátom, akinek meg is jegyeztem, hogy az utóbbi időben olyan, mint a ház előtt a kispadon pletykáló öregasszonyok, folyamatosan másokkal van elfoglalva.

Abból is éreztem az öregedést, hogy egyre tágabb szemekkel vettem tudomásul, amikor a mostani fiatalság szexuális életével kapcsolatos információk jutottak el az elmémbe. Tudniillik, hogy van nekik olyan egyáltalán. Ott volt ugye a párocska, akik még 16 évesek sincsenek, de már rendszeres nemi életet élnek. Jó, ne legyünk prűdek. De amikor jóformán mindenki előtt teszik ezt, arra azért már húzom a számat. Egyrészt nem kéne non-stop egymás szájában lefetyelni, mert két ember nem attól szereti igazán egymást, ha a lehető legtöbb nyálat öklendezi át egymás szervezetébe. Másrészt nem kellene (például) az ebédlőasztalnál olyan megjegyzéseket tenni, amiktől a sokat látott felnőttek is elpirulnak. Pontosabban csak azok, mert a kamaszjaink szemérme máris a múlté, ahogy a szüzességük is. Harmadrészt a parton való hentergés közben a kezembe került a 100xSzép című ifjúsági magazin egy példánya, ami ugyebár szexrovatot is tartalmaz. Ugyan nem Veress Pali bácsi nyomja a sódert (meg a kérdésekre a választ), de a rovat alapjában ugyanaz, mint a hajdani IM megfelelő rovata. Döbbenet, hogy milyen fiatalok milyen hülye kérdésekkel jönnek, ami egyúttal azt is tökéletesen példázza, ezeknek a 14 éves gyerekeknek mennyire nem kéne még a szexen gondolkodniuk. Nem attól válik éretté valaki, hogy meg tud markolni egy faszt, vagy tudja, melyik lyukba (majd egyszer) való a (most még csak pelyhedző) lomposa.Utóbbira jó példa volt az is, amikor a kamasz trió harmadik tagjától megtudtuk, hogy bizony az első két tag nem védekezik. A barátom persze rögtön leizzadt, hiszen számtalanszor elmondta a kölkének, hogy használjon óvszert, sőt,vett is, adott is neki eleget, erre a felelőtlen HGY nem csupaszon kufircol?), ráadásul én is közöltem vele, hogy örüljön, mert hamarosan újra anyuka lehet. Még ideje sem volt megdöbbenni, mire máris visszakérdezett, hogy "talán inkább nagymama, nem?". Mondom nem, ha a 16 éves gyerekének gyereke születik, akkor ő anyuka lesz, nem nagymama. És hogy hogy jön ide az én korom? Hát úgy, hogy ez is csak arra emlékeztetett, amikor én ilyen korú voltam, mennyire messze voltunk még bármiféle nem aktustól. Sok idő eltelt azóta...

Végül — hogy valami pozitív is legyen — szembesültem saját lexikális tudásom kiterjedt méreteivel. Lehet, hogy hamarosan egy fogatlan, elhájasodott, kopasz öregember leszek, de legalább ott a tudat, hogy az eltelt idő alatt valami kis tudást is magamra szedtem. Nincs is erre jobb bizonyíték, mint a csendes éjszakákon magunk elé ragadott laptop, és rajta a Honfoglaló-elérési lehetőség, ugyanis minden játékot megnyertünk, amiben én is részt vettem. Sőt, olyan is volt, hogy a nyaralókolléga baromi vesztése állt, de amikor felébredtem (merthogy ez reggel volt), és pislákolni tudott a tudatom, máris győzelembe fordítottam a játszmát.

Kell is ez a kis ego, hogy ne járjak úgy, mint Brian Kinney a QaF megfelelő epizódjában, amikor is felkötni tervezte magát a 30. születésnapja alkalmából

A múltkor úgy fejeztem be a 4 órás vonatozásomról szóló bejegyzésemet, hogy a visszaút elmesélésétől megkíméllek benneteket, mert azt hittem, hogy azon semmi rendkívüli nem fog történni. Akkor még nem tudhattam, hogy bőven lesz miről mesélni, ezért most mégis leírom a kálváriám történetét (ha másnak nem is, legalább magamnak, a blog napló jelleggét erősítendő).

Szombat reggel terveztem tehát visszamenni Balatonmáriafürdőre. Nem is a pancsolás miatt, hanem mert a barátomnak este terveztük megülni a születésnapi buliját, és az alól nem lett volna illendő kihúzni magam. Még csütörtökön megvettem az ajándékát (meg I. kolléganőmnek is, aki szintén ott volt), és csodával határos módon nem is felejtettem otthon, amikor útnak indultam. 6 órakor keltem, ami az előző napi edzés után némileg megviselt, de egy tyrosine-tabletta bevétele után pár perccel már pörögtem is. A vonat 7:45-kor indult, és 11:40-re kellett volna célba érnie, ezért igyekeztem gyorsan összekapni magam. 30-kor már úton is voltam, ajtó-ablak bezárva, váltásruha, ajándék elrakva, itóka bekészítve.

Amikor a Deák téren átszálltam a piros metróra, gyanúsan sokan tartózkodtak azon. Persze leendő szociológusként nem lepődhettem meg, hogy szombat reggel sokan tartanak a Balaton (+ Velencei-tó) irányába, de azért egy kicsit alulbecsültem a várható embermennyiséget. És hogy valóban mennyire sokan voltak, az csak a Déli Pályaudvarhoz érkezve mutatkozott meg. Leesett állal és bosszúsan igyekeztem a mozgólépcső irányába, ahol csak úgy tülekedett a nép. Lelki szemeimmel már kígyózó sorokat vízionáltam a MÁV-pénztárak elé, de amikor odaértem, megnyugodhattam, mivel 5 egész pénztár is nyitva volt, és mindennek ellenére mindegyiknél alig álltak úgy 15-en. Így 15 percen belül enyém lehetett a vonatjegy (2540 Ft), és még némi ételt is maradt időm venni. Pedig nem is voltam még éhes, de gondoltam, később nagyon jól fog jönni. Hej, ha tudtam volna... Miután felvonszoltam magam a vonatra, újra egy 4-es ülésre vetettem le a cuccom, de előtte megkérdeztem a már ott ülő fiatal csajt, hogy szabad-e. Persze szabad volt. A harmadik ülésen egy szivaros hangú öreglány ült, a negyediken pedig a szivaros hangú öreglány egyik táskája. A vagonban összesen ha 20 hely volt, de mire elindultunk, valamilyen módon mindet elfoglalták. Az utasok többsége gyerekkel jött, ezért az összesen 8-9 felnőttre minimum 10 gyerek jutott, akik ekkor még nyugton ültek a helyükön (és ezzel máris azt vetítem előre, hogy később viszont nem).

Elindultunk. Elővettem a könyvem, és olvasni kezdtem, aztán elővettem a rejtvényújságomat, és fejteni kezdtem. Aztán az egyiket letettem, és a másikat vettem magam elé (stb.), a zene szólt a fülemen (és egy pillanatra átsuhant az agyamon, hogy igazán feltölthettem volna az aksikat, mert így nem biztos, hogy végig hallgatni tudom majd), és igazából nem is foglalkoztam vele, hol járunk.

Aztán a vonat megállt a puszta kellős közepén, két település között valahol. Nincs ebben semmi szokatlan, elvégre ez csak egy csicska gyorsvonat volt, olyan, aminek rögtön félre kell állnia, ha arra jön egy IC. Pár percen belül el is robogott mellettünk egy, majd újabb percek múlva még egy, az ellenkező irányba. De a vonatunk nem ment tovább. Kicsit furcsálltam, hogy ennyi másik vonatnak kell elsőbbséget adni, és azon morfondíroztam, ez vajon bele van-e kalkulálva a menetidőbe, vagy máris késünk. A többi utas egyre nyugtalanabb lett, és némelyek már tudni is vélték az ácsorgás okát, bár a többség valószínűleg nem találta el. Miközben tovább cserélgettem az ölemben a rejtvényt és a Galaxis útikalauzt, két újabb vonat robogott el mellettünk, és kisvártatva a valós ok is kiderült: tönkrement a mozdony. Ilyen is csak velem történhet...

Na, sokan ekkor a mobiljukhoz kaptak, hogy sopánkodva telefonáljanak egyet az őket váró családtagoknak/barátoknak, mások rögtön összefüggéseket kerestek a sztrájkok és az eset között (én persze végig tudtam, hogy Orbán Viktor a felelős, vagy ha ő nem akkor a FIDESZ, de ha az sem, akkor az Ajrópunilyó követeli meg a késést), megint mások kivonultak a kocsiból vagy leszálltak, hogy szívjanak egy kis friss levegőt. Én inkább maradtam, jobbról balra tettem a lábam, aztán balról jobbra, olvastam és fejtettem, és próbáltam nem észrevenni, hogy a temérdek gyerek kezdett egyre jobban felélénkülni.

Nem is ragozom; 1 óra múlva küldtek utánunk egy másik mozdonyt, ami az egész kócerájt el tudta vontatni Székesfehérvárig. Ez kb. 25-30 km/h-val történt, szóval eltartott egy darabig, amíg Érdtől (mert itt robbantunk le) odaértünk, és aztán újabb 20 perc kellett, mire itt a meghalt mozdonyt lecserélték egy működőképesre. Már most közel 2 óra volt a késésünk. Szerencsére a vezető később igyekezett minél többet ledolgozni ebből, de a Balaton mellé érve erre már nem sok esélye volt, tekintve, hogy ott olyan közel vannak egymáshoz a megállók, hogy felgyorsulni sem igazán lehet, és máris lassítani kell.

Szerencsétlenségemre viszont a családok is csak Siófok után szálltak le, a gyerekeik pedig addig végig sikoltoztak, rohangáltak, trappoltak, az ülésemet rugdalták és csámcsogva-cuppogva ettek. Még nagyobb szerencsétlenség, hogy tényleg lemerült az mp3-am, ezért mindezt tompítatlanul hallhattam, és még a szülők nyalakodását sem úszhattam meg (merthogy aztán azok is rákezdtek). Már olyan éhes voltam, hogy ha nem harapok be reggel egy illegális pizzás táskát (nehéz ez a diéta, ha az embernek alig van 5 perce magára is...), görcsökben fetrengve múltam volna ki. Eléggé szomjas is voltam, mivel egy fél liter folyadékkal indultam útnak, az meg 5,5 órára még előrelátó beosztással is kevésnek bizonyult.

Balatonmáriafürdő-alsón 13:15-kor szálltam le a vonatról. Éhes voltam, szomjas voltam, és rendkívül ideges. Ezért az első utam a part melletti büfébe vezetett, ahol nyomban betoltam egy pár falatot, amiket bőséges ásványvízmennyiségel öblítettem le. Fizikailag rendbe jöttem, és mivel néhány perc múlva már a Balatonban pancsoltam, az idegeim is hamar regenerálódtak. Azért szívesen kihagytam volna ezt a hacacárét...

Ja, és menyugtatásul közlöm, hogy a "3 óra veszteglés az autópályán" című bejegyzést már tényleg nem írom meg (mert a hazaút sem volt olyan egyszerű).

  A mai nap programja címszavakban.

Metrózás.

Többiekre várás.

Kocsikázás a Lupa-szigetre.

Rövid terepszemle+takarítás.

Csomagtartóból kipakolás + születésnapi ajándék illetéktelen megpillantása lebaszással egybekötve.

Borfogyasztás.

Beszélgetés csacskaságokról.

Hófehér, "Igen, elkúrtad, te böszme!" feliratú pólóm biciklisták és kocogók által való megtekintésének átélése.

Hubertusos kóla fogyasztása.

Gyermek 1 méteres sugarú körön kívül tartása.

Hubertusos kóla fogyasztása.

Többiekre várás.

Hubertusos kóla fogyasztása.

Fagyűjtés.

Tűzrakás nézése.

Hubertusos kóla fogyasztása.

Fagyűjtés.

Főzés nézése.

Fagyűjtés.

Főzés nézése.

Újabb többiekre várás.

Kóbor kutya etetése. 

Három gyermek sivalkodásának elviselése.

Ételfogyasztás.

Három sivalkodó gyermek 1 méteres sugarú körön kívül tartása.

Hófehér, "Igen, elkúrtad, te böszme" feliratú pólóm megkoszosodása faszenes gyermeki kezek által (sikertelen távol tartás).

Pokrócon heverés a természet lágy ölén.

Születésnapi ajándékok átvétele.

Hüvelykujj fájlalása egy bottalálat eredményeképp (sikertelen távol tartás 2).

Pofonok kilátásba helyezése.

Összepakolás nézése.

Visszakocsikázás.

Metrózás.

Füst- és koszmentesítés.

Fejfájás elviselése.

(Blogolás.)