hétvége bejegyzései

1. Milyen szívás már, hogy a múltkori hosszú hétvége után nem elég a 6 napos munkahét, de még a vasárnapból is ellopódott egy óra. Mondjuk én nem dolgoztam szombaton, de azért szolidarítottam azokkal, akik igen.

2. Megvolt az évi egyszeri Margit-szigeten levés is, ezúttal Tamással és Gonerrel. Kis borozás, pezsgőzés az először kellemesen langy, aztán egyre hűvösebb időben, beszélgetéssel, pisilni rohangálással egybekötve. Megtapasztalhattam a tér-idő-tömeg közötti klasszikus összefüggést is, mert annyian voltak, hogy ihaj, viszont nagyon örülök annak, hogy csupa fiatal fetrengett a fűben, nagy csoportokban. Helyes, ha nem a TV előtt ülnek, hanem közösségben töltik az idejüket, még akkor is, ha helyenként csípős marihuána-füst terjeng körülöttük a levegőben. Jaj, és már megint milyen sok a helyes srác a világban...

3. Abban is megerősödhettem, hogy menthetetlenül alsónadrág-fan vagyok, mert ha meglátok egy sima, szoláriumozott bőrön feszülő, farmer mögül előbukkanó fehér pántot, önkéntelenül is elkalandozik a szemem. Majd jól megvernek egyszer.

4. Rengeteg a külföldi, nemcsak a szigeten, de úgy mindenfelé. Ennek örülök, már csak azért is, mert a notóriusan fasisztázók és diktatúrázók belföldön és külföldön kifejtett aknamunkája mégsem okoz akkora kárt, mint azt szeretnék. Valamekkorát azért sajnos mindenképpen okoz.

5. Hivatalosan még nem volt lomtalanítás nálunk (holott minden évben márciusban szokott lenni), de én már kidobáltam ezt-azt, vagy legalábbis összegyűjtöttem pár kidobni való dolgot. Megszabadultam például pár boxeralsótól, mert én már nem hordok olyat, és csak feleslegesen tárolom a szekrényben őket. Régiek is voltak, meg már vagy 10 éve föl sem vettem hasonlót, mert már nem jön be ez a típus, sem magamon, sem máson. Aztán egy köteg pizsama is röpült, mert olyat sem veszek föl nagyanyám halála óta. Anno ragaszkodott hozzá, mert az védi az ágyneműt (nem azt izzadod össze), de hacsak kórházba nem kerülök, nem lesz rájuk szükség. Ráadásul fakók és kinyúltak voltak, szóval nem kár értük. Aztán a konyhaszekrények egyikének kirámolása és kitakarítása során pár elszíneződött poharat, tányért és egyéb szirszart is kivágtam. Hasznosak lehetnének, de úgyse fogom őket használni sose, akkor meg minek tárolni?

6. Voltam egy kortárs táncelőadáson (Frenák Pál: Hymen), melynek során megerősödtem abbéli tudatomban, hogy nekem a kortárs dolgok nem valók. Ez is csak egy öncélú művészieskedés volt, vonaglás és hatásvadászat, szóval most újabb 32,5 évig nincs szükségem hasonlóra.

1. Aludni jó, és én szívesen aludnék is sokat, de ha tehetem, akkor sem mindig sikerül. Sajnos hétvégén is korán felébredek, pedig se ébresztőt nem állítok be, se szükség nincs rá, de a (hülye) biológiai órám mégis felzavar. Mondjuk ez megy szombaton, aztán vasárnap már kevésbé, végül hétfőn — amikor már nem tehetném — olyan jót szundítok a telefonom lenyomása után, hogy ihaj. Na de ha ráérek (mint múlt hétvégén), akkor akár délután is pótolhatok egy keveset az életem során elvesztegetett, átaludható órákból, újabban ezt is szoktam tenni...

2. ...és máris minden zökkenőmentesebb, gördülékenyebb, tele vagyok energiával és kevesebb a stressz is rajtam. Így hétfőtől szerdáig annyit haladtam odabent, mint máskor egész héten, a haladás pedig tovább csökkentette rajtam a pszichés nyomást, szóval jól éreztem magam a bőrömben. Sőt, munka után (az edzés a göthösségünk miatt ugye elmaradt) még itthon is volt erőm nekilátni egy kis takarításnak.

3. Szombat este viszont történt egy 'kis' baleset, ugyanis kitört a leggázabb állapotban levő fogam külső fele. Ez volt az, amit anno egy SZTK-fogorvos csinált (volna) meg, de belyukasztotta a gyökércsatornámat, így gyökérkezelni kellett. Aztán vagy 2 hónap elteltével lehasadt a belső fele, ezért az új, maszek orvosom egy csavart fúrt bele, és arra tömött egy belső támasztékot, hogy legalább a külső fele kitartson a koronáig. Közben a rossz gyökértöméstől a gyökércsúcs begyulladt, egy pukli keletkezett az arccsontom tövébe, és azóta is ezen az időzített bombán ülök. Eddig egyszer dagadt fel az egész arcom, ami másnapra el is múlt, de hasonlóra máskor is sor kerülhet. No, szóval múlt hét szombaton nagy lelkesen harapom a frissen kihozott pizzámat, és arra leszek figyelmes, hogy az adott helyen valami furcsa változás ment végbe, majd a csontot is megtaláltam a még le nem nyelt falatban. Gáz. Bal felső négyes (ergo vigyorgásnál látszik), kívül harmad fog, belül a tömés (ami lelkesen tartja magát), meg a nagy semmi a nyelvem felől.

4. Pedig a múltkor SPF-nek azt válaszoltam egy kommentben, hogy most egy kicsit csökkentem a fogászati kiadásaimat, mert a drága darabokon túl vagyok, erre tessék. Jó, ez meg egy másik minden eddiginél nagyobb kiadás lesz, de úgy terveztem, hogy csak akkor költök rá(juk), ha már az összes többi ellátásra váró fogon túl leszek, mert az élő fogak romlásának megállítása fontosabb, mint azoké, amiknek már úgyis mindegy, de így ez a terv ugrott, hiszen nem lehetek csorba fogú. Kicsit paráztam, hogy az eredetileg betervezett kezelésnek annyi, hiszen alig maradt csontanyag, és helyette implantátum kell majd (ami kibebaszottkurva drága), de a doki megnyugtatott, hogy annyi maradt, ami a koronához elég...szóval áprilisban ismét egy nagyobb kiadással kezdünk.

5. Egyébként még összesen 10 fogat kell kezeltetnem (tömés csere, kis szuvasodás, koronázás, stb.), így a blogomnak is lesz még témája egy darabig, meg a pénzemnek is megvan a helye. Szomorú vagyok.

6. Kedden aztán újabb csapás ért: a munkába menet elszakadt az aktatáskám markolata, az utca kellős közepén. Egyébként sem volt túl jó állapotban, mert a megvásárlást követően kicsivel máris elkezdett fesleni, pedig nem is pakolok bele annyi dolgot, hogy azt egy vastag bőr markolat ne bírná el. Gyengült az egyik oldalon, gyengült a másikon, és már terveztem egy ideje, hogy beadom a sarki bőrdíszműveshez, de mivel az mindig akkor van nyitva, amikor az ember dolgozik, ez mindig tolódott (akárcsak az a bizonyos fog). Hát most a táska megelőzött. Kurva kellemetlen volt, mert haza már nem fordulhattam, így egész nap a hónom alá csapva, az elszakadt markolatot rejtve kellett közlekednem, hogy ne égjek. Arra gondoltam már, hogy valaki megátkozott, főleg, amikor a Ricsi is leejtette a telefonját, és tönkre ment annak kijelzője.

7. Na, de kedden siettem is haza, hogy még nyitva találjam a bőröst. Megmutattam neki a táskát, és előre kifizettem a munkáért a 3000 Ft-ot. Szerdára (másnapra) ígérte, hogy készen lesz, de mondtam neki, hogy akkor úgyis dolgom van (a fogorvos), erre átírta az elkészülési időt péntekre. Ma tehát bementem hozzá, úgyis ráértem, merthogy ugye nem dolgoztam. Most nem a pasi volt, hanem az anyja, aki úgy viselkedett, mintha be lett volna szívva. Kásásan és halkan beszélt, és miközben a táskámat kereste, sorra olyan darabokat hozott elő, amik szerintem már évek óta ott porosodtak, és mindre megkérdezte, hogy az-e az. Tiszta hülye volt. Végül megtalálta az enyémet (de ez tovább tartott, mint előtte bevásárolni a sarki Matchban), és persze nem volt kész. Hát hétfőre...én meg mondtam, hogy nekem hétfőn már kellett volna, szóval jól felbosszantottam magam. Az ilyen tényleg menjen is tönkre szépen, mert megérdemelné.

8. Két kihívásra is jelentkeztem (többszöri sikertelen próbálkozásra) a moly.hu-n. 12-12 könyvet kell elolvasni 2012-ben ráadásul úgy, hogy külön kategóriáknak kell megfelelni. Persze a két külön kihívásban ugyanazok a könyvek is többé-kevésbé megfelelnek, szóval azért nincs szó 24 könyvről, mert az még nekem is sok volna. Kíváncsi vagyok, sikerül-e majd.

9. Egyébként még mindig Heller regényét szenvedem. Már csak 60-70 oldal van belőle hátra, és őszintén mondom, hogy semmivel nem találom élvezetesebbnek, mint 300 oldallal korábban. De lassan azért csak a végére érek.

10. És most folytatom a négy napi semmittevést. Ez a szó esetemben persze értelmezhetetlen, de az biztos, hogy tartaléklángon égek.

...és már nem sikerült a minél gyakrabban (azaz max. 2-naponta) elkövetett blogírás tervét tartanom, két hét után máris 4 nap kimaradt. De van mentségem, mert annyi programom volt a hétvégén, hogy ki se láttam belőle. Pihenés persze semmi nem volt, alkoholfogyasztás viszont annál több, szóval máris nagyon várom a következő pénteket...

Az újabb heti hajtást (tudom, elcséplem ezt a szót, de használatkor még mindig szem előtt tartom az erejét) pénteken 4,5 óra túlórával koronáztam meg, majd ismét átlényegültem Lostékhoz, akik akkor az egyik utolsó estéjüket töltötték a munkahelyemtől két sarokra levő albérletükben, és ennek tiszteletére egy kis esti összejövetelt szerveztek. Mivel másnap a blogtali volt a program, nem is akartam (nagyon) alkoholt fogyasztani, hogy vasárnap még mindig legyen némi esélyem talpra állni, ezért csak egy üveg bort vettem, és azt vittem magammal. A terv nem jött be, mivel vendéglátóim is készültek, és a többi vendég sem jött üres kézzel. Ettől függetlenül többé-kevésbé sikerült mértéket tartanom, így csak egy kicsit becsíptem, és mire a taxival hazaértem, már ki is tisztult a fejem. Éjjel egy elmúlt, mire ágyba kerültem.

Szombaton kivakartam magam az ágyból, térültem-fordultam, és már indulnom is kellett a Puskin Moziba, ahol a Ricsivel — akinek péntek este külön programja volt — Az élet fáját néztük meg. A filmre most nem térek ki, mert majd egy külön bejegyzésben vesztegetek rá pár szót, elég legyen annyi, hogy a hossza miatt a végére igencsak éhesek lettünk. Beültünk az Astoriánál levő Burger Kingbe, és egy-egy menü mellett kényelmesen megtárgyaltuk a még friss filmélményt. Gondoltunk rá, hogy Tamást vagy SPF-et megkérdezzük, nem akarnak-e kicsit korábban a CD Fű-be érkezni, de aztán olyan jól eltraccsoltuk az időt, hogy csak kicsivel 7 előtt érkeztünk meg a helyszínre.

Mi voltunk az elsők, de hamarosan megérkezett Treen és IO is, majd némi beszélgetés-kezdeményt követően azt vettük észre, hogy egyre többen ülnek körülöttünk. Nem sorolok fel mindenkit, aki eljött, mert elég sokan voltunk, és végül tutira kifelejtenék valakit, de az biztos, hogy a melegbloggerek számának és aktivitásának ellenére is szép számban gyűltünk össze. Külön szerencse, hogy manapság a hírek gyorsan és akadálymentesen terjednek, így olyanok is feltűntek, akik már nem blogolnak, de akik ettől ugyanúgy a blogger-közösséghez tartoznak (legalábbis az én szememben). Nem tudtam mindenkivel beszélgetni, de a korábbi találkozók alkalmával már rájöttem, hogy nem is érdemes ezzel próbálkoznom, mert végül csak szétapróznám az estét, és egy következő alkalommal úgyis lehetőségem lesz törleszteni az elmaradásból. Furcsa volt, hogy az előző napi alkoholfogyasztás után most még többet ittam, de meg sem éreztem. 2x2 deci forralt bor és vagy 4 deci tömény elfogyasztása után is úgy éreztem magam, mint aki semmit nem ivott, de ez nem is baj, elvégre kinőttem már a középiskolás szintből, amikor még a berúgás maga volt az esti buli célja (mondjuk nekem már akkor sem). A lényeg, hogy a tiltás ellenére lehetett odalent (külön helyiségben) dohányozni, ami +1 pont, voltak jó beszélgetések, vicces momentumok, meg az üvegezés helyi verziója, a vasalózás. Szerencsére a javából kimaradtam, de a végén — újabb vegyülési kísérletem következményeként — még én is kaptam egy-két kényes kérdést, ezek őszinte megválaszolásához azonban már elegendő volt bennem az alkoholmennyiség. A hangulatot jól példázza, hogy a hely elvileg éjfélkor bezár, minket mégis úgy kellett kidobni, két órával később. Ennyi legyen is elég.

Miután mindenkitől elköszöntünk, hívtunk egy taxit, és hazajöttünk vele. Kivételesen egy női sofőrt kaptunk egy terepjáróval, ami külön-külön is ritkaság, nemhogy így együtt, ráadásul a nő nagyon beszédes, nagyon vagány és nagyon világi volt. Állítása szerint nyolc nyelven beszél...folytassam?

Fél 4-kor feküdtünk le aludni, és 10-kor már fent voltam, ami nem nagy kunszt, maximum, ha hozzá veszem a hét köznapi részét is. Ennek megfelelően a Redblekhez való átutazgatás, majd a Xanax következő műsoraihoz való szövegmondás alat végig tiszta kóma voltam. Alkalmanként majd' elaludtam, de azért hősiesen segítettem a skacoknak, és a jelenlétemmel igyekeztem emelni a délután fényét. Alkoholról már szó sem lehetett volna, de szerencsére nem is volt. Hazafelé aztán vásárlás, utána krumpli hámozás, és -sütés, vacsora, fürdés, filmezés, végül ájulás...és már itt is volt a hétfő.

Újra munka, újra fél 7-ig, aztán megint mozi (Barney és a nők), éjfél után lefekvés, korán kelés...

...és így tovább, szóval nem csoda, ha az utóbbi pár napban max. a kommentelésre volt némi energiám. Az aktuálisokra is csak holnap válaszolok majd, mert most teregetek, fürdök, rövid alvás, és már megint munka, megint fogorvos, megint...

Szombaton történt, hogy kb. 5 és egynegyed év után ismét betettem a lábam az újpesti piacra...és tetszett.

Amíg nagyanyám élt és együtt laktunk, minden második szombaton ez volt a programom, a piacozás. Ő persze nem jött (azzal a tempóval jobb is), mert úgysem tudott volna cipekedni (meg mire felöltözik...), így az egész cécót nekem kellett intéznem. Mindegy, hogy előtte bulizni voltam vagy egyszerűen csak aludni szerettem volna a munka és az egyetem mellett, neeem, kelés, azt' irány a piac, mert később már csak a sok korán kelő vásárló után maradt másodrendű portékából lehetett volna válogatni, az meg már mégiscsak botrány!  A hétvégéimet is úgy kellett szervezni, hogy ha valamelyiken elutaztam valahova, akkor a másikon nem csinálhattam programot, mert piac + takarítás kombó várt rám, és ez bizony igen kellemetlen volt nekem a baráti körömben. Sokszor mindenféle semleges dologgal kellett megmagyaráznom, hogy miért nem érek rá egy-egy közös programra, és csak a legközelebbi barátaim tudták, mi a helyzet. Konformizmus + lelki torzulás egy erős jellem mellett = részben kimaradt fiatalkor. Az egésznek sok előnye volt — például, hogy egész jól megtanultam az ár/minőség összefüggést átlátni és eszerint döntést hozni vásárláskor — meg egy hátránya: nagyanyám halála óta egyszer sem tettem be a lábam a piacra. Eleinte amolyan gyűlölet indukálta dacból, később lustaságból nem mentem, az utóbbi hónapokban viszont egyre többször suhintott meg a gondolat, hogy csak hasznos volna feleleveníteni ezt a szokást, és az egyre erősödő szándék most szombaton végre cselekedetbe torkollt. Nem keltem korábban, mint máskor, de ezúttal kevesebb időt pöcsöltem a gép előtt, felöltöztem, felpakoltam magam szatyrokkal és kiléptem az ajtón.

Látszólag egyébként ez egyáltalán nem nagy dolog, hiszen mi a franc van egy bevásárlásban? Hát persze semmi, annak, aki nem az elpocsékoltság keserű mellékízével gondol vissza azokra az évekre, amelyeknek a legszebbeknek kellett volna lennie, és akinek nem 26 éves korában kellett kiüresedetten feltenni magának a kérdést, hogy ki a fene ő egyáltalán. Ilyen értelemben ez a tett számomra olyan volt, mint a felülemelkedés a múlt kudarcán, a megbékélés önmagammal, amiért anno nem voltam képes úgy alakítani az életem, hogy az nekem tetsző módon történjen, és a béke kedvéért a falig (vagy még azon túl is hátráltam), a saját káromra.

Pusztán kb. 5-6 sarokról van szó, szóval még csak nem is beszélhetünk nagy távolságról. Visszafele egy kicsit ugyan megerőltetőbb a séta (felpakolva), de még úgy is elviselhető, semmi nem indokolja tehát, hogy egy hónapban egyszer ki ne menjek. Merthogy a piacnak — a néhány hátrányán túl — számtalan előnye van.

- az árubőség például. Ha bemegyek a sarki Matchba (ami pont a legmegfelelőbb helyen van hazafelé), és zöldséget, gyümölcsöt vagy húst akarok venni, akkor abból kell gazdálkodni, ami van, és meg kell elégedni a minőséggel is, akármilyen is az. Márpedig sokszor előfordul, hogy fonnyatag uborkák, löttyeteg paradicsomok sorakoznak csak a rekeszekben, vagy éppen folyós eprek, és olyan eset is volt már, hogy a vacsorához vagy a hétvégi főtt kajához szükséges alapanyagok hiánya miatt módosítanom kellett a menüt. Ezzel szemben a piacon olyan elképesztő árubőség van, hogy csak győzzön az ember válogatni. Hegyekben állnak a zöldségek és gyümölcsök (déli- és nem déli), egymás mellet sorakoznak a hentesek (ahol szintén halomban áll a mindenféle testrész) és pékségből is van több. Az újpesti piacon például Lipóti is van, ahol a számos pékáru mellett akkora kenyereket is láttam, mint egy felnőtt férfi törzse karok nélkül. A minőség is eltérő, de éppen az a jó, hogy ehhez képest az árak is változóak, szóval könnyen megtalálni az elvárásokhoz passzoló ár-minőség arányú termékeket.
- ha már az árnál tartunk, szintén a piac javára írható, hogy bár az árak rendkívül változóak, bizton állítható, hogy még a legdrágább termék is olcsóbb, mint bármelyik üzletlánc kínálatában ugyanaz. Most például 120 forintért vettem egy rendkívül érett ananászt, ami akkora volt, mint Dr. Alban feje, de 299-ért vettem egy kiló érett nektarint és 179-ért újkrumplit (míg máshol a régi volt 240). A filézett csirkemell kilója meg 300 Ft-tal olcsóbb, mint a Matchban vagy máshol, ráadásul sokkal frissebb is, hiszen a piacon áruló hentesnek kevésbé kell tartania attól, hogy rajta marad az áru. A helyes módszer mindössze abból áll, hogy az első vásárlás előtt párszor körbe kell futkorászni, memorizálni, hol mi a legolcsóbb/legszebb, aztán módszeresen beszerezni a kiszemelt darabokat, és sorban állás közben lecsapni, a 'nem kell, de ilyen olcsón nehogy má' ne vegyem meg' termékeket.

Ez két pont ki is teszi a piac 'számos' előnyét (mert mindent visz), ugyanis a pár hátrány és kellemetlenség eltörpül mellettük.
- ilyen például, hogy rengetegen vannak. Elképesztő mennyiségű ember, akik egy része ugyan (a taták és nyanyák) a hét bármely napján piacozhatnának, de ők valamiért mégis a szombatot választják. Nyilván kifigyelték, hogy ilyenkor jön új áru, esetleg a Marika is ilyenkor jár, akivel hazafelé olyan jól meg lehet beszélni a világ nagy dolgait, vagy tudomisén. A sok emberből pedig sok bosszúság következik, mert  sok jó ember... ugyebár, de itt sok egymásra nem figyelő ember tolong és szitkozódik. Az itt gyakran feltűnő banyatankokkal szembeni egyéni ellenérzésemen túl zavaró, hogy egyesek erőszeretettel állnak meg gondolkodni vagy bámészkodni a szűk sorok között, és nem lehet tőlük elférni, miközben hátulról persze nyomnak. Aztán vannak, akik direkt úgy közlekednek, hogy ne lehessen mellettük elmenni, avagy felöklelnek, és utána még nekik áll feljebb.
- a nagy tömeg másik hátránya, hogy mindenhol irgalmatlan sorok vannak. Ha nem a megfelelő időben mész, vagy valamelyik kofánál valamiért nagyon érdemes vásárolni, akkor simán előfordul, hogy 20 embert kell végigvárnod, majd a másik és harmadik helyen megint ugyanennyit. Közben lehet stírölni a tömeget és gyűjteni az emberi gyarlósággal kapcsolatos tapasztalatokat.
- vannak például, akik nem akarják kivárni a sorukat annak ellenére, hogy az árusok bazi gyorsan dolgoznak. A több éves/évtizedes rutinjuknak köszönhetően szemre pont annyit pakolnak a nejlonba, amennyit kértél, kurva jól fejszámolnak, és pörgő ujjakkal kezelik a pénzt. Egyesek ennek ellenére nem bírnak a testükkel, és próbálkoznak. Csak most, amíg ott voltam volt egy öregasszony eggyel mögöttem, aki amikor ÉN sorra kerültem, már nyújtotta is az Ő nemtommilyét és kezdte, hogy "Jajh, hát nekem csak ez az egy...", majd amikor csúnyán néztem rá heherészésbe fullajtotta a mondókáját, egy másik meg képzeletben megtükrözte a sort, és neki pisilni kell menni felkiáltással bevágott az ellenkező irányból, amivel jól fel is baszta az árust.
- aztán vannak olyanok, akik a 96 Ft/kiló áron vesztegetett karfiolról ácsorgás közben letördelik a zöld részeket, hogy a végén csak 94-et kelljen fizetni, amiben szerintem nem a tényleges anyagi haszonszerzés a fő motiváció, hanem a svédasztalos proli-mentalitás (ti. mindenből és addig eszik, amíg már rosszul lesz, mer' kvázi-ingyen van). Rosszul vagyok ettől.

Lehetne még sorolni ezt a sok visszataszító és/vagy bosszantó apróságot, de ezeken könnyen felül lehet emelkedni, hiszen ott a haszon, hogy az ember olcsón vásárolt áruval felpakolva bandukolhat haza az utcán. Szerintem máskor is menni fogok, avagy innentől kezdve újra piacra járó ember leszek.

Egy hete ilyenkor sem tudtam reggel sokáig és/vagy nyugodtan aludni, pedig nyugalom is volt, jó levegő is, meg dolgom sem sok. Pihenhettem volna. Egy hete ilyenkor ugyanis Lillafüred mellett, egy csodálatos kis völgyben voltam hetedmagammal, egy friss illatú, napsütötte, pitypangos kertű házikóban. Jó volt, és szükségem is volt már egy ilyenre.

Péntek délután indultunk, két autóval. Az M3-ason Miskolcra két óra alatt értünk el, majd onnan a kívánt cél irányába folytattuk volna az utunkat, ha nem teszünk egy véletlen kitérőt. Miskolcon éppen nagy villamospálya-felújítás van, ami miatt kicsit megkavarodhat az ember, ha nem jár rendszeresen arra. Régebben én ugyan sokat jártam, de akkor sem azon a környéken, most meg ugye már nem sok dolgom akad a választott egyetemem városában. Sajnáltam egyébként, hogy nem mentünk el mellette, pedig milyen büszkén mutogattam volna az autó ablakából az épületeket, mintha csak bármi érdemem is lenne a létezésükben. Szóval egy elágazással előbb sikerült befordulnunk, így Lillafüred helyett előbb Lyukóbányára mentünk. Egyetemista koromban több tanár is emlegette azt a környéket, a romológusok pedig rendszeresen jártak ott terepszemlén, na vajon miért? Igen, mert — szerintem — 90% fölött van a roma lakosság aránya. Állítólag — és ezt hajdani csoporttársaim is megerősítették — ott még a hajdani bányajáratokban is laknak emberek, az egész pedig olyan, mint valamilyen brazíliai tákolmányváros. Mi csak a felszínt láttuk, de az is elég elkeserítő volt. Mindenféle toldozott-foltozott családi házak, hullámpalából és lécekből alkotott épületek, széthordott buszmegállók, és töméntelen mennyiségű cigány ember úton, útfélen, labdázva, sétálva, buszra várva és egyéb élethelyzetekben. Amikor megláttam a táblát, rögtön azt mondtam a sofőrünknek, hogy forduljon vissza, amire később egyébként is sor került, mivel a település egy zsákfalu. Érdekes élmény volt.

Na, de aztán csak eljutottunk Lillafüredre, onnan meg Ómassára, és a házikót is megtaláltuk sötétedés előtt. A kulcsot a szomszéd nénitől kellett elkérni (miatta kellett sötétedés előtt odaérni), majd behatoltunk a házba. Egész pofás kis hely volt emelettel, két fürdővel, két konyhával, nyolc férőhellyel, cserépkályhával (és gázfűtéssel), műanyag kertibútorral, szóval csak egy apró hiányossága volt: se térerő, se internet. Én egy kicsit ettől leizzadtam, mivel a netes játékban (amivel játszom, és amiről már egy fél bejegyzést írtam (csak nem fejeztem be)) emiatt 2 heti munkám veszett kárba, de a helyzet legalább visszavetette egy kicsit a függésemet is. Kicuccoltunk, a társaság fele elindult visszafelé, Tescozni, a másik fele meg megpróbált addig kezdeni magával valamit. Én az utóbbiban voltam. Kicsit lézengtünk, felderítettük, melyik izzók nem égnek, világítást gyártottunk a fáskamrába, aztán nekiláttam fát vágni a főzéshez. Eleinte nehezen ment, de aztán egészen jól belejöttem. Tüzet csináltunk, és vagy 2 óra elteltével megérkezett az ellátmány is, indulhatott a főzőcske. Már talán éjfél is elmúlt, mire megvacsoráztunk, ráadásul mindenki hót álmos volt, úgyhogy eltettük magunkat másnapra.

A fűtés kissé heves volt, én meg mindenfélét összeálmodtam, de nem mondhatnám, hogy rosszul aludtam. Megreggeliztünk, kocsiba pattantunk, és leautókáztunk Lillafüredre, hogy kisvasutazzunk egyet. Na, ez is érdekes volt. A környék útjai elég keskenyek, így nemcsak fokozottan kell ügyelni a szembeforgalomra, de ha valami nagyobb (esetenként kisebb) jön szembe, le kell húzódni az út szélére. Még indulás után, alig pár száz méterre a háztól egy olyan szituációban találtuk magunkat, ami huzamosabb időre megviselte a lelkeket: szűk út, lejtő, mellettünk egy parkoló autó, mögöttünk a másik autó, szemben pedig egy éppen feljönni készülő házaspár, szintén az autójában. Mi miattuk, ők miattunk nem fértek el. Mi nemigen tudtunk hova tolatni, mivel a másik autó mögöttünk volt, ők meg nem akartak, vagy tudomisén, mindenesetre a nő inkább kiszállt, és odajött hozzánk pampogni, hogy ők 20 éve járnak oda, és különben is, nekik van "előnyük", mert ők jönnek fölfele. Kis szóváltás után mindkét sofőr úgy döntött, hogy nem mozdul (a motort is leállították), amit csak egy éppen ott lakó, és az egészet végignéző lakos oldott fel, a kapuja megnyitásával és a mi átmeneti beengedésünkkel. Egy olyan szituáció, amiben egyszerre tapasztaltunk szokatlan mértékű bunkóságot, és önzetlen segítőkészséget...

Lillafüreden aztán sétáltunk egyet, némelyek vásároltak egy kis szuvenírt, eszegettünk, fagyiztunk, tettünk egy nagy oda-visszát a kisvasúttal, visszaültünk az autóba, aztán visszakocsikáztunk a szállásra. Újabb favágás, tűzcsiholás, főzőcske, közben poénkodás, iszogatás, majd vacsora. Utána előkerültek a játékok és a durvább szeszek (én Defalla ajándék pálinkáját kortyolgattam igen bőszen), kellően alkoholos állapotban pedig a komolyabb témák is. Ennyi tömény alkohol után filmszakadás-közeli állapotba kerültem, és félő volt, hogy iszonyú másnapos leszek, de utóbbira nem került sor. Hiába, a minőség.

Délelőtt még készült egy 30-tojásos rántotta, azt megettük, elmosogattunk, összepakoltunk, mindent szépen visszaállítottunk eredeti állapotába, aztán elindultunk haza. Miskolcon ittunk még egy kávét, félúton elbúcsúztunk egymástól, és mindenki ment a dolgára.

Valahol ez pihenés volt, de azért én végül még fáradtabb voltam, mint előtte. Persze megérte, és szívem szerint havonta mennék ilyen hétvégékre, de hát pénz és idő híján ez nem megoldható. Most viszont megyek a dolgomra, mivel a hétvégére megint vagy 30 teendőt írtam össze (ennek a bejegyzésnek a megírása egy ezek közül), és még csak  4 és felet csináltam meg. Majd lesznek képek is, ha letöltöttem őket. Az egy másik a harmincból.

(És milyen rövidre fogtam most...)

... a házukban, így én is kénytelen voltam legutóbb egy fél szombatot és egy fél vasárnapot eltölteni ezen a hőmérsékleten. Zseniális volt. A húgaim kabátban tanultak és kabátban ebédeltek, anyám két mackót húzott magára, én pedig megállás nélkül ittam a teákat. Főz-melegít-főz-melegít, ez volt a fő vonulat.

Az egésznek az az oka, hogy anyám férje állandóan a családi csődtől retteg. Nem pusztán óvatosságról van szó, hanem egy lassan már pszichés zavarnak tűnő attitűdről,  amit valószínűleg az apjával egy fedél alatt felnőve szívott magába. Az az egész életét szarrágással élte le (és ezt rákényszerítette a feleségére és a gyerekeire is), igaz, állítólag a bőre alatt is pénz van. De mit ér a spórolás meg a pénz, ha egy egész élet telik el úgy, hogy közben mindent megvonunk magunktól, ráadásul minek spórolni, ha aztán egy-egy meggondolatlan lépéssel százezreket dobunk a kukába (mint ő)? Volt tehát honnan 'örökölni' ezt az életszemléletet, és mivel két gyerek taníttatásáról is gondoskodni kell, valahol még érthető is, na de 15 fok? Az már egészségi szempontból is káros lehet, és eleve beteges dolog. Egész évben a számlákat lesi, és ha valami egy kicsit nagyobb összegű, mint legutóbb, végletesen kezd el gondolkodni, és idegileg összeomlik. Ezért aztán állandóan kapcsolgatja a villanyokat, a bojlert csak késő délután kapcsolja be (minek menjen egész nap?), minden vásárolandó dologra rámondja, hogy "minek az?", a fűtést pedig apránként egyre lejjebb veszi. Két-három éve a fűtési szezonban még 20-21 fok volt a házban, aztán ez lecsökkent 18-19-re, most pedig még annál is alacsonyabb. Lassan már látszik a leheletünk, hacsak nem jön gyorsan a tavasz. Az egészben ráadásul az a legidegesítőbb, hogy ő tüntetőleg pólóban mászkál, és alkalmanként megkérdezi tőlünk, hogy nincs-e melegünk, mert róla "szakad a víz". Mit idegesítő? Úúúúú...pedig én jámbor ember vagyok.

Volt már egyébként szeméttel fűtés, kerti hulladék eltüzelése, használt bútorok aprítása, gáz+szén kombó, majd jött a lassú hőfok-lecsavargatás, miután a fő megélhetési forrás, a díszhaltenyésztés megszűnt. Kénytelenek voltak felszámolni, mivel a "nem lesz gázáremelés" kormánya egyre csak emelte gáz árát, eközben viszont a díszhalak felvásárlási ára egy fillérrel sem nőtt. A nagykeresek inkább hozatnak árut Kambodzsából meg Vietnámból, vállalva az elképesztően magas elhullási arányt is, minthogy a magyar tenyésztőknek egy forinttal is többet fizessenek. Aztán ez a kettős hatás azt eredményezte, hogy egy pont után jövedelmezőbb volt semmit sem csinálni, a felszabaduló munkaidőt pedig egyéb jövedelemtermelő erőfeszítésekre fordítani.

De vissza a 15 fokra, amit úgy sikerült elérni, hogy a húgom első féléves eredményeinek tükrében ismét rövidre lett fogva a póráz, és most otthonról jár egyetemre. Korán kelés, buszozás, aztán este vissza. Cserébe viszont a 20 éve lezárt emeleten elkezdték a külön szoba kialakítását, hogy az érettségi előtt álló kisebbik is nyugodtan tudjon tanulni, meg az egyetemista nagyobbik is. Merthogy mindkettő fennhangon mondja fel a tudnivalókat, és egyazon légtérben rendsuerint zavarják egymást. Az emeleti szobák kialakítása pedig pénznyelő, még akkor is, ha a húgom igencsak sokat finanszíroz a költségekből (szociális ösztöndíj rulez...), innen tehát a rettegés. Amikor szombaton betoppantam, csak a kisebbik testvérem volt otthon, mert a család többi tagja a Bauhausban volt vásárolni, őt meg ott hagyták hírmondónak. Mikor megjöttek, szinte őrjöngtek a haragtól. Anyám férje azon dühöngött, hogy mennyi pénzt 'elpocsékoltak', anyám azt szajkózta, hogy kétszer is elkövette a férjhez menés hibáját, a húgom meg bőgött, hogy még a saját pénzét sem költheti arra, amire akarja, és miért kell mindig mindenből a legolcsóbb szart megvenni? Nem is beszélve arról, hogy az apja látványosan szabotálta az egész vásárlási témát, ami miatt egy külön adagot bőgött szegény. Jó volt tehát a hangulat. Mindkettő kerülgette egymást, meg rajtam keresztül üzent a másiknak.

Én meg csak hallgattam, kortyolgattam a teámat az utcai hőmérsékletben, és azon gondolkodtam, mennyire nem aktuális már megint a pillanat egy coming outra.

Mivel nincs időm arra, hogy leüljek, és nekilássak egy összeszedett, végiggondolt bejegyzés megírásának, egy olyan bejegyzést pötyögök ide, amire egyszer már volt példa, és úgy emlékszem, volt némi sikere is. Az ígért bejegyzést kénytelen vagyok ismét tolni egy kicsit, de csak így tudom megoldani, hogy blog is legyen meg élet is. Ilyen sok kihagyás után már kényszert érzek az írásra. Ma 27 teendőt írtam fel egy listára, hosszabbakat és rövidebbeket is. Mivel Ricsi most nincs, nyugodtan zajonghatok és alkothatok kedvemre, ezért is halmoztam fel ennyi mindent egy napra. Hogy mikor hogyan állok velük, azt folyamatosan frissíteni fogom, egész nap, mindig kiegészítve valami kis extra infoval, hogy ne csak száraz programpontok sorakozzanak egymás után. Hamarosan kezdek.

SZOMBAT

7:45 Ekkor ébredtem, és kicsivel utána fel is keltem. Hiába maradtam fel sokáig, már lefekvéskor tudtam, hogy a hétvége ellenére sem fogok tudni tovább aludni, mint rendesen. Pedig mostanában az a taktikám, hogy szombat-vasárnapra sem kapcsolom ki az ébresztőt, mivel megfigyeltem, hogy a legkellemesebb alvási időszakom az elalvási időszak, azaz amikor lenyomom a telefonomat és visszaalszom. Olyankor úgy tudnék még szunyálni...De most ez sem jött be. Nincs mese, fel kell kelni.

8:00: az első cigi után bekapcsoltam a gépet (mint rendesen), és a következő egy órát semmittevéssel töltöttem el. Van egy netes játék, amire mostanában nagyon rákaptam. Nemrég indult, és máris beszippantott. Szerencsére olyan sok időt nem vesz el, főleg az első időszak után, viszont a struktúrájából adódóan a maihoz hasonló napok aktivitása mellé kimondottan jó szamárvezetőnek. Ha valaki ismeri esetleg a Traviant, akkor annak mondom, hogy ez olyan, mint az, csak sokkal összetettebb, igényesebb, bonyolultabb, azaz pont nekem való. A II. VH alatt játszódik, és egy parancsnokot kell 'vezetni'. Városépítés, fejlesztés, egységek gyártása, foglalás, más játékosok városainak inzultálása, szövetség, küldetések, háborúzás, tisztek toborzása, felszerelése és szintet léptetése, stb. Mivel minden tevékenység időbe telik (azaz X perc Y másodperc múlva történik meg, és aztán lehet mást csinálni), tök jól betervezhető, hogy "akkor most van 20 percem felmosni", és akkor felmosok szépen, mert minek is ülnék a gép előtt? Itt a linkje, ha valakit érdekel. Na, de ezt csak azért írtam le, mert mostanában ez okoz nekem szórakozás alapú rövid kis örömöt, és ma is ezzel nyitottam a napot. Ezzel együtt a hasonló, de kevésbé összetett Kingdoms of Camelot törlődött is, már csak azért is, mert nemigen foglalkoztam vele, erre tegnap lehenteltek és elkezdtek farnolni... Közben összeírtam az ominózus 27 tennivalót (ami nevezhető mondjuk nulladiknak), felöltöztem, fogat mostam, pisi-kaki, stb.

8:45 Két dolgot rögtön összekombináltam: szemét levitele és vásárlás. Tegnap, edzés után három batyuval botorkáltam haza. Egy sporttáska az oldalamon, amiben az edzőcuccomat hordom, és amibe a vásárlás után pakoltam néhány nem-kenődő dolgot, az aktatáskám és egy másik szatyor, amibe szintén bolti holmit tömtem. Alig bírtam hazavánszorogni velük (plusz egy cigi a szabad kézben, hogy végképp ne tudjak haladni), de bevállaltam, mert az volt a terv, hogy akkor most két napig ki sem mozdulok a lakásból (ha már a ma délelőtti squash az én hibámból elmaradt). Nem jött be, mert teát végül elfelejtettem venni, márpedig tea nélkül üres az életem. Szóval le kellett szaladnom mégis, és ha már boltban voltam, vettem két csomag papírzsepit is, mert az nálam gyorsan fogy. Meg ha már úgyis le kellett mennem, összeszedtem pár szemétféleséget, amit nem ildomos a szemétledobó útján a földszintre juttatni: egy pizzás doboz még múlt hétről, egy hungarocell tálca, amiben hús volt, szintén múlt hétről, egy kartondoboz, amiben 9+3 csomag alutasakos macskakaja leledzett, de már csak egy maradt benne, amit meg kivettem, egy popcornos doboz (3 csomag, otthon készíthető popcorn van benne), végül egy maradék cipős doboz, amit a Desi már nem használ, ezért csak útban van, és egyáltalán nem esztétikus. Ja, és azért maradék, mert amikor még használta, mindig beleült, és módszeresen szétharapdálta az egészet, a darabokat meg szétköpködte a lakásban. Hót cakkos volt már a széle, és a bivaly testétől szét is lapultak az oldalai. Mennie kellett. (2/27)

9:20 Elkezdtem megírni a jelen bejegyzést, közben pedig odatettem a teát főni. Lipton Yellow Label persze nem volt, csak olyan piramisos faszság, feketében, szóval maradt a Sirmorton Ceylon, ami viszont szar, és gyenge. Ez van. (3/27)

10:10 Elindítottam egy adag mosást. A héten már mostam tarkát, de olyan sok jött össze, hogy nem fért bele minden a mosógépbe. Most beletömködtem a maradékot, plusz hozzácsaptam egy ágytakarót is, hogy ne legyen üresjárat. Ha pedig már pancsolás, a kézzel mosós Aussiebum alsóimat is beáztattam egy kis mosószeres vízbe. Ja, és most vettem észre, hogy öblítőt sem vettem (de most még elég volt), viszont - bár nagyanyám lassan öt éve halt meg - Calgont még mindig nem is kell.

10:20 Leszedtem a legutóbbi mosás maradékát a szárítóról, ami zömében zoknikból állt. Amikor sokáig nem mosok, majd utána mégis, akkor vagy 20 pár fekete zokni halmozódik fel, amiket utálok leszedni. Mind fekete, de a beszerzési idejük és a mosottsági fokuk eltérései okán különféle árnyalatúak, így párosítgatni kell őket, amit nem szeretek. De most már nem halogathattam tovább. (4/27)

10:30 Múlt héten ad-hoc módon kitaláltam, hogy padlizsánkrémet kellene csinálni, és meg is vettem hozzá a padlizsánt, végül azonban neki sem láttam a dolognak. Az alapanyag azóta is ott rohadt a hűtőben (amit most vettem csak észre, hogy elővettem), így nem lehet tovább halogatni a dolgot. Ricsi szerette volna, ha együtt csináljuk, de miután a két nagy padlizsán végei tényleg rohadásnak indultak, majd egy következő alkalommal lehet kuktáskodni. Na, de a lényeg, hogy megfaragtam a cuccost, megszurkáltam őket, kis olajat öntöttem rájuk (ami a szivacsos állag miatt el is tűnt nyomban), aztán behajítottam őket a sütőbe. Így most egyszerre megy a mosás, készül a krém, és emellett még egy harmadik dologra is van lehetőségem. Logisztika, kérem, logisztika!

11:30 Válaszoltam pár levélre, amikre már illendő volt. (5/27)

12:00 Három tojásból és két virsliből összerittyentettem gyorsan egy rántottát, ami a kenyér szeletelése miatt majdnem tükörtojás-jellegűvé vált, de még időben visszarántottásítottam. Pár szelet kenyér kíséretében, a HírTV déli híradójának megtekintése közepette el is fogyasztottam (kicsit egyébként sok is volt).

12:45 Elmosogattam. Ez egy olyan utálatos dolog, ezért mindig nehezen veszem csak rá magam. Akkor viszont alig pár perc. Most is ott a tegnapi vacsora edényzete, a mostani ebédé, meg a padlizsános téma első eresztése. Persze lesz még ma mit elmosni, de mivel este nem akarok majd mosatlant látni (ergo mindent elmosok), teljesítettnek veszem ezt is. (6/27)

13:05 Amióta Facebook-oldala van a cégünknek, igyekszem minden nap frissíteni az oldalt egy aktuális gazdasági hír linkelésével. Néha persze kimarad, vagy mert aznap nem volt semmi érdekes, csak árfolyamok, részvények, meg más országok hírei, vagy azért, mert a fáradtságtól nem jut eszembe. A hétvége sem szent, ezért ma is túrtam egy hírt, és ki is raktam, ha olvassa bárki is, ha nem. (7/27)

13:20 Kiteregettem, és bár egy alsót még most áztattam be (a másik kettő helyében), ezt a napirendi pontot is elintézettnek veszem. (8/27)

14:05 Mivel nemrég megérkezett a tavaly meghalt nagybácsimtól nem örökölt ingatlan után az államnak hitelbe adott pénzem, egy kicsit jobb az anyagi helyzetem. Ilyenkor hajlamos vagyok 'dőzsölni', és megvenni például egy olyan 2000 Ft értékű Gamestar csomagot, aminek darabja kerülne ennyibe, ha az éppen aktuális hónapokban szerezném be őket. Utólag viszont fele az ára, azaz a két lapszám, melléklettel együtt óccsóbó' kijön. Ezeket a fürdőkádban ázva szoktam olvasgatni (tekintve, hogy 24 éve a számítógépes játékok szerelmese vagyok), de igazából nem az elavult hírek az érdekesek benne, hanem a játékmellékletek. Ezeket papírtokban mellékelik a magazinhoz, de az utolsó előtti oldal DVD-tokként funkcionál, ha kivágjuk őket. Na, most ezt megtettem, hogy a két új szerzeményt méltó módon iktathassam a többi közé. (9/27)

14:20 Átutaltam a számlákat a netes lehetőségemmel. Fogy a pénz... (10/27)

15:25 Elkészültem azzal a selejttel, ami padlizsánkrémnek indult, de végül egy ronda, fokhagymaszagú, barna massza lett, ami ugyan padlizsánból van, de semmiképpen sem krém. Közben összeszennyeztem jó pár edényt, és bebüdösítettem a lakást, úgyhogy kár volt az egészért. Mindegy, azért megeszem, mert én ma már nem állok neki főzni. Még szerencse, hogy a vacsoracsatára anno nem így sikerült, mert akkor gondban lettem volna. (11/27)

Mellesleg megfájdult a hasam is, ami jócskán visszavetette az aktivitásomat. Konkrétan csak feküdni bírtam, amíg elő nem vettem a jól bevált, 979-féle hasfájás elleni módszert, azaz bele nem feküdtem egy kádnyi forróvízbe. El ugyan nem múlt, viszont sokkal jobban lettem tőle.

16:50 Miután kifeküdtem a hasfájást, és túlestem az előrehozott fürdésen, nekiláttam a kisszobában elpakolni a szem előtt levő, felesleges dolgokat. Tegnap hívott édesanyám, hogy a húgom ebben a félévben megpróbálkozik a bejárásos iskolalátogatással, így nem jön lakni hozzám. Örültem, nem kicsit. Így kár, hogy elöl legyen egy garnitúra ágynemű, hát eltettem, aztán egy kézi, elektromos kavaró eszközt is elpakoltam, meg a régi vasalómat, plusz az új dobozát. (12/27)

17:30 Kicseréltem a macska almát, mert már melléjárt nagydolgozni. Mindig csalóka, hogy a tetején még szép, egész kristályok vannak, miközben alul már csak a szétporlott kristályok hugyos homokja lapul. Pffú, de büdös. Aztán ha már ezt kivittem, összeszedtem a lakás összes kukájának szemetét, egybe öntöttem őket, és azokat is kihordtam a ledobóba. (14/27)

19:00 Megvacsoráztam, szintén híradó nézése közben. Pirítós, plusz a nap közben készített kotyvalék. Ízre nem volt rossz, de a színe és az állaga nagyon ijesztő. Mindegy, majdnem mind elfogyott.

21:00 Már csak saccolom az időt. Fáradok. Nekiláttam kitörölgetni 60-80 facebookos 'ismerőst', azaz olyan külföldi népeket a világ minden tájáról, akiket különféle játékok kedvéért jelöltem be (vagy ők engem). Először jött a Mafia Wars, aztán a Treasure Isle, majd egyebek, amikkel már nem nyomultam annyira lelkesen. Kivéve talán a Warstormot, amit mostanában kezdek megunni. Ezekhez a játékokhoz hasznos felvenni mindenkit, aki szintén játszik, mivel segíteni lehet egymásnak, mostanra viszont a sok ismerős telecseszi a falamat mindenféle linkekkel meg alkalmazások posztjaival, így nem ártott kiirtani párat. Majd máskor folytatom. (15/27)

22:22 Azt hiszem, ma már maximum csak vasalok, egy film megnézése közben. Holnap innen folytatom, hozzácsapva a maradékhoz még pár, holnapra tervezett dolgot. Nem voltam túl hatékony.

VASÁRNAP

Reggel 7-kor ismét keltett a telefonom, a már ismertetett módszer okán. Fel is ébredtem, de miután futottam egy kört a lakásban, visszafeküdtem aludni. Úgy éreztem, mintha végig fent lennék, forgolódtam, félálomszerű dolgokat éltem meg, aztán negyed óra múlva mégis felkeltem...helyett 9 óra után. Azóta csak lézengek, nézek ki a fejemből, és próbálom megfejteni, miért olyan a gyomrom, mintha egy krátert ütöttek volna bele, miért érzem magam másnaposnak, amikor nem is ittam semmit és miért vagyok kába. Egy-két dolgot már intéztem, de csak tedd ide, tedd oda dolgokat. A tegnapi 27 pont mellé odabiggyesztettem még 4-et, amiket mindenképpen szeretnék megcsinálni. Ha több mindenre jut időm, akkor azokat is kivitelezem, de lehet, hogy inkább a szórakozás valamely formáját választom. Még azt sem tudom, hol vagyok, pedig már 10:28 van. Ideje elkezdeni a napot.

11:00 Megreggeliztem, vagy ez már egy korai ebéd volt? Étvágyam nincs, csak éhségérzetem, most meg már ugye az sem. Két kis szelet(ke) kenyér basszus, én meg hármat pirítottam meg. Mi van velem, hogy ennyire nem megy le a kaja?

----------------------------------------------------

Nos, nem szép tőlem, de úgy itt hagytam ezt a bejegyzést, mint eb a szarát. Elnézést érte. Egyszerűen már ettől is elment a kedvem. Ezt is kötelességnek vettem, egy pontnak a sok közül, és ez annál jobban visszavetette a lelkesedésem (ami nem is nagyon volt). Mivel továbbra is álmos, nyűgös, fáradt, hasfájós, majd fejfájós is voltam, nem is nagyon teljesítettem semmit az összeírt teendők közül. De azért teljesen hatékonytalan sem voltam. Kipróbáltam például az új vasalómat, ami gőzölős funkcióval is bír. Tudom, ez nem egy új találmány, és az előző (még öröklött) vasalóm is tudott ilyet elvileg, de az olyan ramaty állapotban volt, hogy nem mertem már vizet locsolni bele. Még a végén agyonvágott volna. De most már megtapasztalhattam, milyen gőzölve, sokkal gyorsabban és szebben vasalni. Gyakorolhattam is, szombat éjfélig, majd vasárnap délután. Közben megnéztem egy filmet, amit szarnak jósoltam, de aztán annyira nem is volt szar. Aztán port is töröltem, ami egy szélmalomharc, a macskaszőr feltakarításával együtt, meg megvarrtam a paplanomat, amiben több helyen elengedett a varrás, ezért a vatelin elkezdett a huzatba szivárogni. Szóval teljesen haszontalan nem voltam.

Este 11 után még nekiláttam főzni, megvacsoráztunk az idő közben megérkező Ricsivel, majd éjjel egykor aludtam el. Ismét fitten-frissen indult az új hét...

Alábbiakban olvasható egy, a barátaimnak küldött levelem, a hét végére tervezett programjainkkal kapcsolatban. Azt hiszem, jól elleszünk. 

Üdv!

Ez egy ’körlevél’, szóval a többes számon kéretik nem meglepődni. Egy rövid előzetes a pénteki-szombati együttlétünkkel kapcsolatban (aminek a megírását már legalább egy hete fontolgatom). 

Tehát:  én pénteken este nem leszek otthon, mert blogtalálkozóra megyek. Nem is tudom, mikor érek haza, de addig a Roland gondjaira lesztek bízva. Ő valszeg nagy vonalakban már eddig is tárgyalt veletek az események várható menetéről. Találkoztok valahol, aztán ha letettétek a cuccaitokat, érdemes lenne lemennetek valahova bevásárolni. Ha iszogatni akartok, pia a szekrényben, csak ne üssétek ki magatokat (remélem, én sem fogok kidőlni), mert a szombat nem csak egy sima sétálgatás lesz. A többit tudjátok. Ha lehet, még pénteken csináljátok meg a szendvicseiteket, mert a konyha ugyebár szűk keresztmetszetként hat a reggeligyártásra, és korán kell kelnünk. Nem lesz lehetőség mindenkinek egyszerre ott téblábolni. A busz CENSORED-kor indul a CENSORED buszpályaudvarról, ahol viszont előre kell megvenni a jegyeket, a buszon ugyanis nem lehet (hülyeség, de ez van). Kb. egy óra alatt oda is érünk, a buszról lepattanva átkommandózzuk magunkat a túraútvonalra, majd a pilisszentkereszti szurdokon keresztüldzsalva megérkezünk a névadó faluba. Itt rövid pihenőt tartunk (meg igény szerint közben is), aztán irány Dobogó-kő. Mivel internetes kutatásaim során nem sikerült megtudni, mikor jön visszafelé busz, kénytelen leszek reggel a pályaudvari információs kisasszonyt megkérdezni, de ha ő elégtelen választ ad, akkor a Dobogó-kő projekt (prodzsekt) elmaradhat, hogy ne kelljen a természet lágy ölén éjszakáznunk (hacsak nem ez lesz egy demokratikus szavazásunk végeredménye). Ez esetben csak Pilisszentkeresztig megyünk, és onnan indulunk hazafelé. Mit hozzatok? Gyakorlott természetjárók nyugodtan átugorhatják ezt a részt, bár nekik is hasznos lehet, ha éppen elfelejteni készülnének valami lényeges dolgot.

-  ruha: tangabugyi, úszósapka jöhet, de főleg (vastag) zokni, váltózokni, sározható cipő, sározható ruha, pulóver, tartalék pulóver, ha elfér, akkor váltónadrág, esetleg nadrág alá való nadrág. MERT HIDEG LESZ.

-          Esőköpeny, esernyő, kapucnis izé, széldzseki, MERT LEHET, HOGY ESŐ LESZ

-          HÁTItáska. Mondom HÁTI-, nem sporttáska, nem nejlonszatyor, nem teszkós vacak, MERT POFON LESZ

-          Enni-, innivaló, köztük csokoládé, szőlőcukor, ilyesmi, ha esetleg valaki hajlamos leejteni a vércukrát. Inni lehetőleg ne imperialista ragacsokat hozzatok, hanem rostostot, meg ásványvizet, esetleg teát, MERT ÉHSÉG LESZ (MEG SZOMJÚSÁG IS). Alkoholt csak mértékkel, mert aki beborul a patakba, szakadékba, őztrágyába, azt nem húzom ki, hányni meg gusztustalan.

-          Egyéb dolgok: iránytű, kulacs, kullancsriasztó, elemlámpa (sosem tudni, hol éjszakázunk (ehe-ehe)), ráülős lófasz (de jó a pokróc meg a nejlon is), PÉN(is)Z, mobiltelefon, fényképezőgép, tisztasági betét, lakáskulcs (elsősorban nekem), térkép, növény-, bogár- és kőzetgyűjtő alkalmatosságok. Mindezt ízlés szerint, de ti fogjátok őket cipelni, MERT NEHÉZ LESZ

-          Vécepapír, zsebkendő, fejfájás elleni bogyó, bicska, műanyag pohár, MERT NÉLKÜLÜK KELLEMETLEN LESZ.

Ha már reggel esik az eső, akkor szavazhatunk arról, hogy valóban nekivágjunk-e, de az én szavazatom 10-et ér, és garantáltan igen lesz. Ugyanakkor a reggeli eső csak egyet jelent biztosan, a sarat, de hogy később is esni fog, azt nem. Viszont könnyen lehet, hogy bár reggel még hét ágra süt a nap, később meg elkap bennünket a rézfaszú bagoly egy zápor, azonban erre nem tudunk felkészülni. Erről ennyit. Fölmerült, hogy szombat este nem buzibuliba kéne menni, hanem pölö karaoke-buliba, mert az jó. Haha, kis naivak, ki mondta, hogy hazaérünk egyáltalán (élve)? Ha viszont még aznap viszontlátjuk kicsiny hajlékomat (majd péntek éjjel derül ki igazán, milyen kicsi, amikor lapjával feküdtök a szőnyegen, hehe), akkor sem biztos, hogy ’Jöttünk énekelni!’ felkiáltással bárhol kapunk helyet. Szóval előre oda kéne szólnom, ahova mennénk. Erre jelenleg két ötletem van:

-          egy [mittoménmi] nevű hely Budán, ahol nem egy nagy hodályban énekel fű-fa-virág, meg aki csak akar, hanem külön privát szobák vannak, ahol csak magunk lehetünk. Ezzel az előnyeit el is mondtam. A hátrányai: óránként 8400 Ft a szoba bérleti díja  (ami 10-12 főnél nem olyan vészes), kibbbaszott drága a pijja és magyar dalok még nincsenek (viszont angolból 4660, japánból meg 40000, kár, hogy utóbbiból viszonylag keveset ismerek (0 db)). Szóval a másikba kéne menni.

-          A másik Pesten van, itt nem kibbbaszott drágák a pijják, csak szimplán drága a hely, de még megfizethető. Van sok dal (magyar is), de sok ember is, akik elveszik előlünk az éneklési lehetőséget, korlátoznak exhibicionista vágyaink kiélésében, elisszák előlünk az alkoholtot, és foglalják a helyet a vécében. Tehát ide kéne.

-          A harmadikba nem kéne menni, mert ott olyan tolja a showt, akit ismerek, de nem tudja, hogy buzi vagyok, viszont aki őt is, meg engem is ismer, az tudja, és tuti el is mondta, és nem igénylem a vaskos tréfákat.  

Akárhova is megyünk azonban, vissza kéne jelezni, hogy oké-e vagy nem oké, mert felkapott hely, és tényleg le kéne foglalni az asztalt (akár elsőre, akár másodikra esik a választás). Ennyi.