RSS
Hát persze már most be vagyok havazva — hiszen egy ideje másról sem szól a blogom, — de a tegnapi hóesés nyomán elgondolkodtam, mi lenne, ha tényleg teljesen összeomlana a közúti közlekedés, és se dolgozni, se boltba nem lehetne menni. Boltba mondjuk azért nem, mert a meglévő árukészletet kifosztanák (úgy értem, megvennék) a népek, újat meg nem kapnának, mert a fuvarozók sem tudnának eljutni hozzájuk. Ez egy kicsit olyan, mint a szörnyen elhanyagolt Apokalipszis Után blogom, amiben valahol szintén ez a helyzet.
Merthogy Újpesten ám megint esik a hó, holott tegnap is kaptunk belőle bőven. Nem is emlékszem, mikor volt itt utoljára ilyen helyzet. A parkolóban az autók körbebarikádozva (hóval), és ahova — a kivételesen rendes — lapátolók a kupacokat hányták, ott aztán vagy 40 centi is megvan a halom magassága. Erre jön még a mai adag, holott a legtöbb helyen egyáltalán nincs is eltakarítva. Ez kellett volna karácsonykor, hogy sikongathasson a sok romantikus picsa meg, hogy lehessen énekelni a betiltott klasszikust, hogyaszondja "Fehér karácsony, fehér karácsony, mocskos, szemét *i*á*o*at nagyon utálom!" (a kicsillagozott rész természetesen a diákokat/piláfokat/virgácsokat, stb. szavakat jelöli). És ezzel nemcsak a dalszerzők vannak így, mint az tegnap is kiderült.
Na de tényleg. Ha ilyen apokaliptikus helyzet alakulna ki, mit kezdenék vajon magammal? Ez persze elég naiv kérdés, hiszen eleve sok dolgom van, aminek egy részét itthon is el tudnám végezni. Amíg van net, addig eleve semmi probléma. Lehet például interjúztatni (amit majd minnyá tolok is), lehet híreket olvasgatni, blogolni, blogokat olvasni, játékot tervezni, szakdolgozatot/házidolgozatot kreálni, bevallásokat csinálni meg minden egyéb finomságot. Ha már nincs net, akkor sincs semmi probléma, hiszen ha a kirakózást megunnám (mondjuk 1-2 óra görnyedés után úgyis készen vagyok vele), akkor is minimum 300 könyv vesz körbe, szóval nem unatkoznék. Ha már áram sincs, akkor ezek csak nappal játszanak, sötétedés után viszont elővehetném a jó kis elemlámpámat, meg van itthon egy csomó mécses és gyertya (nem csak a romantikus közös fürdésekhez), szóval egy darabig tutira megoldanám a helyzetet. Ja, és takarítani is lehet, például port törölni, szőnyeget kefélni, stb. Ez a része megoldva.
De vajon mit ennék? Hajlamos vagyok azt hangoztatni, hogy nincs itthon soha semmi, de jobban belegondolva ez nem igaz, pusztán arról van szó, hogy ezek az alapanyagok elkészítés után válnának ehetővé, egymagukban nem nevezhetők élelmiszernek. Most perpillanat a következők vannak itthon:
- negyed kiló zsírszegény túró, a diétázás okán
- majdnem egy teljes csomag (talán fél kiló) csalamádé
- 6 tojás (a diétázás okán)
- kicsit kevesebb mint egy kiló Winny hamburgerhús, amit ha megsütök olyan fokhagymás zsírszag lepi el a lakást, hogy még a falakba is beissza magát. Jó, más hamburgerhúst nem kapni a környéken...
- fél kiló csirkemell, egészen máig, mert ma kisütöm
- két halkonzerv, amik önmagukban is ehetők, de kenyér nélkül kiiszom utánuk a Dunát (vagy vízszolgáltatás hiányában felnyalok egy köbméter nem-sárga havat)
- 9 májkonzerv, mert gyakori táplálékunk a melegszendvics, és én azt abból csinálom
- kb. ugyanannyi sűrített paradicsom konzerv, ami csak úgy van, de mondjuk rittyenthetnék belőle paradicsomlevest, hiszen tészta is van hozzá
- egy kukorica és egy zöldborsó konzerv, amiket Ricsi hozott, hogy megegyük, mielőtt lejár nála a szavatosságuk
- fél kiló cukor, plusz ami a tartóban van
- vagy két kiló liszt, több csomagban, és talán nem (annyira) zsizsikesen
- egy komplett csomag spagetti, és több kis csomag egyéb tészta, ami utóbbiak még nagyanyám szerzeményei, ergo minimum 4 évesek, ergo nem blogolni kéne róluk, hanem kidobni őket
- van még kiönteni való mák, búzadara, fél liter étolaj (egy fél dunsztosnyi fáradt olaj is) meg egy fél üveg oliva olaj
- só, citromlé, 30 féle fűszer, egyéb ehetetlen marhaságok
- egy ananász, egy banán, 4 szem narancs
- 4 csomag Győri Édes, egy csomag virsli (4 db), egy Rama kocka, egy csomag mirelit zöldborsó
- kb. 60 deka rizs meg két csomag barna rizs (az a gyors fajta, a diéta okán), minimum egy kiló krumpli meg ugyanennyi lila hagyma
- anyukám-féle lekvárok, amik lassan fogynak, mert nem vagyok édesszájú (vagy 6 üveggel)
- egy csomag sós mogyoró, kukoricapehely (egyre antikabb), fél csomag perecke (ami még Ricsi legutóbbi bulijáról maradt vissza, szóval inkább kidobni kéne)
- másfél doboz cigi, kb. 3 liter tömény szesz és likőr, két üveg bor
- a Desimnek meg vagy 8 füzér cicakolbászka, egy Whiskas-konzerv, két megkezdett doboz jutalomfalat, kb. 30 deka Royal Canin szárazeledel meg vagy 60 deka Whiskas szárazeledel
Éheznék-e vajon? Nem. Éheznék-e vajon, ha gáz sem lenne. Két nap után tuti. Kíváncsi lennék egyébként, Ti mit tudnátok kihozni ezekből az alapanyagokból. Valaki esetleg megosztja velem?
Ja, és még annyit, hogy a kép a lakásom ablakából készült, azt bizonyítandó, hogy a természet még az ótvar lakótelepen is tud szépet alkotni (bár tegnap szebb lett volna, mert azóta összejárkálták).
Miután az utóbbi időben többszörösen megállapítottam, hogy mizantróp vagyok, nekem még karácsony előtt is szabad méltatlankodni. Most ezt fogom tenni.
Kezdem azzal, hogy miért van, hogy a ház melletti bódébolt előtt még a legnagyobb fagyban is ott italoznak és hőbörögnek a környék 30-as prolijai? Reggel, amikor munkába megyek, már ott kávéznak, este meg az utcán söröznek, mivel bent nincsen elég hely mindannyiuknak. Télen-nyáron ott állnak, és miközben hangosakat böfögnek, ömlik belőlük a tudatlanság. Tegnap például az ütötte meg a fülemet elhaladtamban, hogy a szeptember 11-i merénylet, "amikor a repülőgéppel nekimentek annak az izének", az 10 éve volt. Hát persze, jó lesz az 9-nek is. (Úristen, már kilenc éve?!) Pedig ezek nem öregemberek, akik már felejtenek, és nem is gyerekek, akik még nem tudnak ilyesmiről. Meglett családapák, akik felesége és kisgyereke nyáron általában a közeli homokozóban ücsörög, ilyenkor meg nyilván otthon tévézik, úgy okosodik a Maunikán. Valószínűleg az a 16% is közülük kerül ki, akik szerint Magyarország jelenlegi miniszterelnöke Orbán Viktor, ergo ő tehet minden bajról. Nincsen ezeknek munkájuk? Nem tudnak ezek olvasni? Mármint a feliratot, ami az üzlet ablakába van kiragasztva igényes A/4-es lapon, és az áll rajta, hogy az üzletben és előtte tilos az alkoholfogyasztás. Persze, tudjuk, hogy az csak amolyan "mosom kezeimet" felhívás, a söröcskékért nagyon is jól jön a pénz. És ha hozzáteszem, hogy a köztéri alkoholfogyasztás büntetendő, hogy a ház lakóinak nagy része rendőr, és hogy a rendőrőrs 25 méterre van tőlünk, akkor megállapíthatom, hogy valami itt nagyon rosszul működik. Például az, hogy ezek az év 365 napján, 40 fokban vagy akár -15-ben is ott röhöghetnek szarvasbőgésre hajazó hangjukon.
Mondjuk az kétségtelen, hogy nincsen minden rendben kis hazánkban, ezt újra meg újra meg kell állapítsam. Nyilván azért, mert ideáltipikus a gondolkodásom. Amiért lassan minden téren egyre abszurdabbak az állapotok, még igyekszem nem abba a hibába esni, hogy mindig csak az előző képest mérem a romlást. Én a normálishoz próbálom mérni, igaz, így mindig csak leesik az állam, mint a szombati hó. Mert az aztán leesett, és lent is maradt, ott, ahová a Jóisten szórta. Hogy 300 BKV busz azonnal lerobbant, a maradékot meg egész éjjel járatták, nehogy lefagyjanak, a fővárost minősíti. Hogy két fővárosi pályaudvar totálisan behalt, a harmadik meg csak ímmel-ámmal működött, megadva ezzel a kegyelemdöfést az amúgy is haldokló vasúti közlekedésnek, az az országot. Az meg, hogy a hó szinte minden ház, hivatal és üzlet előtt ott maradt, az állampolgárokat. Most komolyan, azért nem takarították el szinte sehol, mert hétvégén senki nem dolgozik? Hétfőn reggel bankban kezdtem, ami nincs 200 méterre a háztól. Havas volt a ház előtt az utca meg mellette is, havas volt a pék mellett, a bank előtt és a banktól a metró végállomáshoz vezető út melletti 20 házból 18-nál. Ez elképesztő! Tavaly még ahogy esett, úgy lapátolták, többek között a mi lépcsőházunk gondnoka is, elvégre ezért kapja a fizetését abból a pénzből, amit a lakók közösköltségként leperkálnak. Megjegyzem, a hólapátolás nem passzió, és nem pedantéria, hanem kötelesség. Ha én munkába menet elbaszódom az utcán, akkor az már munkahelyi balesetnek számít, amit az OEP külön vizsgál, hiszen szeretné, ha nem neki kellene fizetni a táppénzt, hanem a munkáltatónak. A munkáltató meg szintén nem szeretne fizetni a nem dolgozó embere után, ezért ha be tudja bizonyítani, hogy a baleset oka az adott épület tulajdonosának/gondnokának kötelességmulasztása, máris az illető viseli a terheket. Az utak közül hétfőig csak a legfrekventáltabbak voltak tiszták, az összes többi úszott a leendő latyakban, de a kereszteződések járdáit sem lehetett látni, pedig az önkormányzat dolga lenne ez utóbbiak tisztán tartása. Hol vannak a hómunkások? Hol vannak a közmunkások? Ja, Zuglóban most legalább szívott az a kupac ember, akik valószínűleg segély ellenében lóbálják az utcán a seprűiket, mivel ezúttal muszáj volt valami látványt is produkálni, nem csak úgy végigcammogni az utcán egy halomban. Nem működik itt már semmi sem. Az utca mindenkié, ergo senkié sem, de ha tovább megyek, itt már semminek sincs gazdája.

Milyen dolog például az is, hogy a Vörösmarty téren rendezett éves karácsonyi vásár és zabálda helyszínét szintén 10 centi hó lepte vasárnap este? Nem volt egyetlen ember, aki kiszalasztott volna oda egy kis csapatot, hogy azok legalább látszólag emberi állapotokat teremtsenek a külföldiek által leginkább látogatott környéken? nem volt egyetlen árus, aki legalább a maga standja előtt ellapátolta volna a havat gyorsan? Nem és nem a válasz. Az ország leromlott gazdasági állapota csak másodlagos a pszichés pusztulás mellett, és amíg utóbbit valaki helyre nem teszi, addig semmi esélyünk kilábalni a szarból.
De ha már karácsony, megemlíteném azt a kivetítőt, ami a Lehel út és a Hungária körút kereszteződésében fényszennyez. Ezen közérdekűnek látszó hirdetések mellett zömmel reklámok futnak, és mivel — szintén hétfőn — sikerült vagy 6 percig egy helyben tobzódnia a valagamat furikázó villamosnak, volt időm megtekinteni a tartalmát, amiből csak két dolgot emelnék ki. Először is külön képsort láthattam "Boldog hanuka!" felirattal, meg menórával, amivel persze semmi baj, hiszen zsidó ünnep is van (ami ha jól tudom, holnap ér véget), gondoljunk rájuk is. Hogy ki közölte a 'reklámot', az nem derült ki, de mindegy is, hiszen miért ne táplálhatta volna az eszközbe maga a tulajdonos? Cserébe viszont vártam, hogy akkor most a többségi társadalomra is gondolt valaki, és mindjárt jön a keresztény ünneplőknek szóló jókívánság. És csak vártam, vártam, már váltott a lámpa, indult a villamos, tekertem a nyakam cefetül...amikor végre megjelent a felirat: "Kellemes ünnepeket kíván..." — itt képváltás — " a Bódi család", és a szöveg mögé szépen oda volt illusztrálva az üveges szemű meg a neje. Hát gratulálok! A továbbiak rasszizmusnak és/vagy antiszemitizmusnak számítanának, a tartalomtól függetlenül, ezért itt befejezem ezt a témát.
Inkább átváltok valami pozitívabbra. Például azzal büszkülök, hogy kedden este egy nekifutásra beszereztem az összes ajándékot a négy szülejemnek, a négy testvéremnek, a nagybácsimnak, a barátomnak és a páromnak, így minimális agyvérzés mellett oldottam meg az idei Vásárlás Ünnepét. Általában ilyenkor már csak üresen tátongó, kifosztott polcok között flangálhatok tanácstalanul, de az idén nem volt ezzel probléma. Hiába, megaszondták a tévében is, hogy válság van, az embereknek nincs pénzük vásárolni. Lássuk az örömöt az ürömben: volt választék a boltokban, januárban meg majd fillérekért vágnak hozzánk mindent. A lóhalálában vásárlásnak egy nagy hátránya van: ötletek és idő híján snassz kozmetiaki csomag halmokkal érkezek minden rokonhoz, de azokat legalább ajándékutalványokból is kifizethetem, így több készpénzt tudok elcseszni hülyeségekre.
Ricsi meg úgyis olyan dolgot kap mellékbüntetésként, amit majd együtt kell megvenni, vásárlók tekintetében üresen tátongó üzletekben, kétségbe esett tulajdonosoktól. Könnyedén vészelem át az idei karácsonyt, na.