hetero bejegyzései

Tegnap estére megint egy születésnapozásra voltam hivatalos, megint a hajdani hetero baráti köröm társaságába.

Odabent negyed 8-ig dolgoztam, és régi bejegyzéseket címkéztem (egy kicsit ebből is, egy kicsit abból is), mert nem volt kedvem edzésre menni. Mostanában nem nagyon van, pedig jót tenne, hogy fizikailag is kimerüljek, ne csak szellemileg, és egészségesebben aludjak (vagy most például aludjak egyáltalán). Ricsi úgyis hazament, szóval szabad a hétvégém — a feltorlódott teendőimet leszámítva, — így semmi akadálya nem volt, hogy elmenjek. Nem akartam sokáig maradni, mert egyrészt minek, másrészt ugyanezen teendőim miatt nem akartam, hogy a fél hétvégét másnaposan kómázva pocsékoljam el. A mellékelt ábra mutatja, hogy ez nem is lett így.

Mivel a meghívóban nem szerepelt időpont, nem találtam célszerűnek, hogy este 8 előtt érkezzek, ezért szépen elmetróztam az Arany János utcához, és beültem az ottani Burger Kingbe. Éhes voltam, mint a farkas, Ricsit is hívnom kellett, hogy megérdeklődjem, mi érdekes történt vele aznap, a kajajegyekből meg úgyis olcsón oldhattam meg a vacsorát. Ezt mind elintézve, kicsivel fél 9 után átsétáltam a szokott szórakozóhelyre, ahol már voltak jó páran, de csak egyvalaki tartozott hozzánk. Az ünnepeltnek se híre, se hamva, pedig elvileg 8 óra volt a kezdési időpont (mint utóbb megtudtam). Mindegy, váltottam pár szót ezzel az ismerőssel (akivel anno a Balatonon elvoltunk két napig, de a nevén kívül nem sokat tudok róla), aztán leültem az egyik lefoglalt asztal sarkához, és elkezdtem nézegetni, mit igyak. Pár perc múlva egy másik helyiségből előkerült egy másik haverom, aki örömmel köszöntött, és mondta, hogy mindjárt átcsődíti oda a többieket. Ez beletelt vagy 15 percbe, de sokra nem mentem vele, mert senkit nem ismertem közülük. A barátnőjét még bemutatta, de a többieket nem, azok meg basztak rám. Sőt, az egyik csaj, — aki úgy nézett ki, mint egy szakadt cigány kurva a Nyugati aluljáróból, csak egy jobb pillanatában — megkérdezte a párjától, hogy "ez is velünk van?". Milyen kedves... Senkinek eszébe sem jutott bemutatkozni (ők érkeztek később), én meg elvoltam a gondolataimmal, és az ünnepelt vagy újabb ismerősök esetleges érkezését lestem. Azok persze sehol, miközben mások jöttek ám csőstül. Volt még ott egy-két ismerős, akikkel kezet fogtam, de aztán átvonultak a terem másik sarkába, én meg továbbra is egymagamban ültem egy tömeg közepén. 

Volt időm közben nézelődni, és ahogy anno az esküvők alatt, most is csak nőtt az undorom a hetero világ iránt. A srácok java része igénytelen, és elhanyagolt. Ahogy az isten megteremtette őket, kócosan, zsíros hajjal, szakállasan, szőrösen, magukra aggatva, ami éppen a szekrényből a kezükbe akadt. Bölcsész-style. Sörrel a kezükben, egyre részegebben ordítoznak, füveznek, böfögnek, és — ami ugyan nem ide tartozik, de nekem különösen fáj — értelmetlen semmiségekről beszélgetnek, pedig egy asztal mellett igazán jókat lehet komoly dolgokról traccsolni. Egy meleg helyen ilyet nem láthatsz, vagy csak elvétve. Ott még a legtrébb szakadt buzi is különbül néz ki, mint ezek, mert látszik rajta, hogy próbálkozott, csak nem jött neki össze. Jó, én sem vagyok egy metroszexuális díva, de legalább eszembe jut, hogy esetleg megigazítsam a hajam, vagy belenézzek a tükörbe, hátha öles szőrszálak lógnak az orromból. Lejönnek a max. 5 pontos barátnőikkel (miért is fognának így különbet?), akiket rögtön magukra is hagynak egy asztalnál, aztán beállnak a pult elé, rendelni. Azok meg ott könyökölnek, és néznek ki a fejükből, szemükben azzal a tipikus, lemondó, "na már megint be fog baszni" tekintettel. Esetleg egymásra találnak, véd- és dacszövetséget alkotva beszélik ki párjaikat, és közben maguk is lealjasodnak erre az igénytelen szintre. Kicsit tartottam attól, hogy valamelyik barátné barátnője (vagy fordítva) kiszemel majd magának, de ez szerencsére nem következett be. Egy meleg szórakozóhelyen — mint tudjuk — kb. 5 perc lett volna, amíg rám cuppan valaki, ezért egy kicsit tartottam a hasonló helyzettől, meg attól, hogy az ismerőseim később majd felteszik a kérdést, miért nem éltem a lehetőséggel. Ezeknek nem magyarázat az, hogy "de hát hogy nézett má' ki" vagy hasonlók, mivel az az igazi hetero férfi, aki mindenkit megbasz, maximum zacskót húz a csaj fejére.

Mondjak még ilyen igazán férfias jellemzőket? Vagy annyira nem távolodtatok el a többségi társadalomtól? Na, megmondom én, milyen az 'igazi' férfi. Böfög, fingik (nyilvános helyen), testszagú, mert attól férfi. Káromkodik, focit néz és sört iszik, érdeklik az autók meg a műszaki dolgok, minden alkalmat kihasznál, hogy bebasszon, elhanyagolja a testét, és úgy bánik a barátnőjével, mint a szarral. Mert megteheti. Mert ő férfi, neki lehet. Ezek nem a barátaim (bár ők pont ugyanilyenek), hanem a helyszínen levő idegenek. Ugyanezen az estén a város többi szórakozóhelyén ugyanilyen idegenek voltak, százával, ezrével.

Nekem nem ez a férfi, nagyon nem. De ez most nem tartozik ide.

Szóval ücsörögtem még az asztal sarkánál, hanyagolva, nézelődve, míg végül csak betoppant az ünnepelt, és vele együtt néhány hajdani jóbarátom. Előbbi nyakamba borult, majd eltávozott, hogy 5 perc alatt tíz felest toljon magába, utóbbiak csak egy 20 perc múlva fedezték fel az ottlétemet. Ekkor már volt végre, aki szóba állt velem, bár az ünnepelt csak pár percig volt képes józan maradni (nem csoda). Elmeséltem a közelmúlt eseményeit, aztán egy párocskával beszélgettünk társadalmi dolgokról, filmekről, egy másik haverommal meg a biztosítózásról és, hogy mennyire megjárta ő is ezzel. Közben volt még eset, hogy egy üveg kólával ácsorogtam a hömpölygő tömeg közepén, és bután bámultam ki a fejemből. Fél egykor jöttem el. Nem nagyon volt kitől elköszönni, mert sokan addigra már megléptek, mások Superman-pózban hevertek egy asztalnál, vagy az épület előtt hánytatták őket.

Ahogy az ajtó becsukódott mögöttem, bennem is becsukódott egy ajtó. Mivel mostanában inkább melegek között szórakozom, ez az esemény baromi nagy kontraszt volt számomra, és nem kívánom túl gyakran ismételni. Hogy alig ismertem valakit, a nem a hetero világ hibája, de hogy azok közt sem találom a helyem, akikkel elvileg jóban vagyok, az már részben az. Vagy az enyém, amiért áteveztem a barikád másik oldalára, és elhanyagoltam őket. De nem ezen van a hangsúly, hanem azon, hogy ez engem már taszít. Rossz nézni, rossz megélni, rossz, hogy nincs közös témánk, hogy nem véleményezhetem a pasikat (ha esetleg akad közöttük véleményre méltó), hogy nem mesélhetek magamról. Rossz, hogy leborítottak majdnem fél liter sörrel, mert a piától már látni sem bírtak, szóval tiszta kudarcélmény volt az egész.

Protokolláris okokból nyilván ezentúl is elmegyek majd, de egyébként viszlát, hetero világ! Majd ha érdemes leszel a jelenlétemre, talán visszatérek.

Egy kissé álmos vagyok mostanság (úgy egy hete), ezért nincs is sok energiám bejegyzéseket fabrikálni, pedig lenne miről, és egyébként a lelkesedésem sem csökken. Most is igazán csak azért fogtam neki, mert az mégsem járja, hogy ennyi napot kihagyjak, és magára hagyjam a blogtali után fellelkesült olvasóimat. Pedig cefetül álmos vagyok, olyannyira, hogy például a munkához semmi indíttatásom nincs, ami nem volna meglepő (kinek van?), ha nem jönne rám néha (mint például tegnap), hogy "de bemennék most egy kicsit könyvelni". Néha megzizzenek.

Az álmosságom fő oka, hogy keveset alszom. Meglepő összefüggés... Azért alszom keveset, mert akármilyen álmos is vagyok, estére felélénkülök, vagy az egész napos teaviritykölés vagy az esetleges testépítő szalonnázás után. Amikor elmegyek fürödni, ott helyben el akarok aludni, bár ez valószínűleg a mostani kádas olvasmányaim (adózással kapcsolatos folyóiratok) és a fürdőszobában uralkodó fényviszonyok együttes hatása, főleg ha még a ruhaszárítóról a nyakamba lógó ágyneműk is leárnyékolják a 60 Wattos, búra alól erőlködő izzó fényét. Ez az álmosság azonban elmúlik, mihelyst kikászálódtam a vízből, és eltökéltem, hogy hamarost aludni fogok. Ilyenkor még beülök a gép elé, megnézek ezt-azt, és máris azon kapom magam, hogy negyed 12, én pedig még mindig kukorékolok. Reggel aztán rögtön agyvérzéssel ébredek, amint meghallom Desiré ébresztő célzatú nyihogását, mert ilyenkor általában volna még időm aludni, csak már nem tudok, mert a macskám nem hagy. Péntekig ez a mindennapos 'némileg kevesebb mint nyolc óra pihenés' és ezen jelenség mellékhatása annyira felhalmozódik, hogy amikor kikelek az ágyból, szinte az ájulás kerülget. Ilyenkor jobb, ha menekül, ki merre lát. Múlt hét pénteken például egész nap konkrétan úgy éreztem magam, mint aki másnapos, holott előző este csak egy pohár bort ittam. Talán nem kellett volna este 9-kor meginnom egy kávét is (mivel egyébként sosem kávézom), és akkor nem szenvedtem volna annyira egész nap. Így dolgozni önmagában is kimerítő, az esti edzéstől pedig konkrétan féltem. Baj nem volt, de legalább egy kicsit felélénkültem (még ha annyira nem is tudtam, mint amennyire reméltem), merthogy este nekem még buliznom kellett menni.

És akkor most értünk el a címhez... (a munkaidő vége előtt tutira nem érek a végére, szóval befejezetlenül itt hagyom, aztán majd később folytatom).

Erre a hétvégére egy volt és egy jelenlegi kolléganőmmel azt terveztük, hogy felmegyünk Galyatetőre és ott is alszunk. Pontosabban ők kitalálták, és amikor az egyiküket (a voltot) gyanútlanul felhívtam, rögtön az én nyakamba szakadt a megszervezés terhe. Igazából már előre sajnáltam, hogy ki kell miatta hagynom a blogtalálkozót, meg az utána megrendezendő születésnapi bulit, ráadásul a péntekre előjegyzett Alterego-látogatással is problémák lettek volna. Miután a szállásadót felébresztettem a hívásommal, majd össze-vissza variáltam a paramétereinkkel — kivételesen szerencsére — segget csináltam a számból is, amikor újra felhívtam, hogy nem megyünk (nem miattam), de megnyugtattam, hogy a következő hétvégén rögtön két éjszakára is, így nem kellett lelki fájdalmat éreznie a veszteség miatt. Felszabadult tehát a hétvégém, rögtön mehettem bulizni ide is, oda is. A beadandó-dömping és a vizsgaidőszak kezdete előtt legalább utoljára elengedhettem magam.

Péntek este tehát Alterego. Munka után edzés, utána hazamenés, utána elvileg-átmenés a Rolandékhoz alapozás céljából, utána rikoltozva elmetrózás a tett színhelyére. Na, ez utóbbi kettőt inkább kihagytam, mert egyrészt mire én haza érek, átöltözök és Újpestről elverekszem magam az Örsön túlra, addigra indulhatunk is vissza (tehát feleslegesen utazgatok), másrészt ezúttal nem volt kedvem elviselni a többiek leendő botrányos viselkedését, harmadrészt a macsek így is szinte egész éjjel egyedül volt, és nem akartam szegényt olyan sokáig magára hagyni (egész nap után egész éjjelre is), negyedrészt pedig abban bíztam, hogy lophatok egy órányi alvásidőt.

Alvás nem volt, eszembe jutott viszont, hogy anyámat fel kell hívnom, mert aznap volt az 50. születésnapja. Ezt meg is tettem, és ő megint úgy beszélt velem, mintha egy idegen hívta volna. Amilyen közvetlen személyesen, olyan távolságtartó telefonon, és ilyenkor mindig zavarban vagyok. Hiába, nem szoktuk meg az egymással való telefonos kommunikációt, mivel egy évben jó, ha kétszer beszélünk így. De nem is ez volt a lényeg hanem, hogy kérdezte, mi van a sulival, én pedig miután elmeséltem neki, megemlítettem, hogy a viszontagságok ellenére felmerült bennem a gondolat, hogy ha végeztem, talán elmegyek a Corvinusra is, közgazdasági irányba. Erre azt mondta, hogy egyrészt minek, másrészt inkább a családalapítással kellene foglalkoznom, max. majd gyerek mellett tanulok még tovább. Ez egy teljesen hétköznapi szövegösszefüggés, nekem mégis rosszul esett, és olyan lelkifulladás tört rám, ami még órákkal később is befolyásolta a hangulatomat. Szarszemétnek éreztem magam, amiért hazugságban tartom az egész családomat, és amiért nem is látom esélyét annak, hogy egyszer eléjük álljak, és elmondjam nekik, hogy buzi vagyok. Főleg mert igazából nem is vagyok az, tehát a gyermekkészítésnek és a hagyományos értelemben vett boldog családi életnek elvileg nincsenek számomra akadályai.

Részben már egyébként is — vélelmezetten — szarszemét voltam, mivel nem voltam hajlandó a város másik felébe áttömegközlekedni és együtt duhajkodni az Alteregoba készülő baráti körömmel. Inkább elfoglaltam magam a lelkiismeretem pátyolgatásával, politikai műsorok hallgatásával és különösebb szellemi erőfeszítés nélkül is szórakoztató számítógépes játékokkal, pl. ezzel. Na, este 11 után útnak indultam, szervezetemben egy-két otthon, egymagamban, spórolási célzattal elfogyasztott felessel. Egészen addig arra vártam, hogy a Rolandék jelezzék, ők mikor indulnak, hogy kb. egyszerre érjünk oda, és egyikünknek se kelljen a másik nélkül a buzibárban lézengenie. Ő persze társasággal ment, de nekem szar lett volna egyedül a hirtelen elém toppanó, csábosan és meredten a szemembe néző alakok között, akik csak arra várnak, hogy megdöngethessenek (avagy vica versa). Állítólag engem sokan megbámulnak, de miután én foglalt vagyok, általában mindenki más látja, mennyire néz valaki, csak én nem. Na jó, hát persze volt olyan, hogy miközben egymást ölelve a műsort néztük, odalépett hozzám valaki, és megkérdezte tőlem, hogy gyakran járok-e oda, mintha nem éppen egy másik fiút karoltam volna át hátulról. És akkor nem ez volt a legdurvább próbálkozás.

Az este legérdekesebb momentumának ígérkezett, hogy egy hetero srác is volt velünk, aki még sosem volt ilyen helyen, ráadásul két héttel korábban még egyetlen meleget sem ismert. Aztán összejött az egyik lány barátunkkal, aki egy fedél alatt lakik a párommal meg egy másik meleggel, és állítása szerint pozitívan csalódott, mert a melegek milyen jó fejek, meg satöbbi. Most pedig jött az együtt bulizás, ami abból állt, hogy a többség a picsáját rázta a zenére, mi ketten pedig megpróbáltunk kommunikálni valahogy, magyarul jól rám sózták a 'kakukktojást'. Igaz, nem vagyok az a táncolós típus, de azért nem is a hangorkánban szeretek beszélgetni (ordítgatni), hanem könnyed háttérzene mellett, ráadásul kicsit gondban voltam a témaválasztást illetően is. Mindegy, meghívott egy piára, én visszahívtam, a párom is leguríttatott velem két Becherovkát, de mivel erőteljesen koncentráltam, hogy ne rúgjak be, ezért bajom sem esett. A társaság java már olyan éjjel egykor lelépett, de szerencsére mi sem maradtunk sokáig. Ha nem iszom eleget, hogy táncra is kapható legyek, akkor nemigen van ott mit csinálnom, elvégre nem vagyok egyedülálló, ezért aztán hamar elálmosodom, főleg egy ilyen hét után. Bár a Rolandom nem nézett ki olyan szépen, mint én, hazafelé semmi baj nem volt vele, maximum az, hogy mindent 4x-5x mondott el, mindig egy kicsit variálva a(z általában egy mondatos) sztorin.

4-re értünk haza, de én már 10-kor fent voltam. Hiába a fáradtság, nem tudtam aludni, sőt, még a tenni vágyás is buzgott bennem. Mivel azonban az irdatlan fejfájással küszködő páromat nem akartam felébreszteni, maradt a csendben végezhető teendők elvégzése, persze azok is csak csínján, mivel hiába buzog bennem a tettvágy, ha a fáradtság meg az ellenkező irányba hat. Magyarul percenként tört rám a lelkesedés és két percenként a kedvtelenség. Így telt el az egész nap. Egy kicsit aludtam is, de olyan du. 4 órakor mindenképpen készülni akartam, mert egyrészt az esti partyra venni akartam az ünnepeltnek ezt-azt, másrészt Gus-t is meg akartam lepni valamivel (amit nem mondok el, mi lett volna, mert talán még sor kerül a pótlására).

ITT JÖN AZ ÉRDEKES-IZGALMAS LÉNYEG:

Valamivel 6 után értem a Tandemba, ahol — nagy meglepetésemre — alig páran ücsörögtek a bloggerek közül. Ricsi, Spring, Gus és Zslatko régi ismerős volt számomra, de Confessorral korábban még nem találkoztam, és eleinte szinte egyáltalán nem is kommunikáltunk. Sőt, annak ellenére, hogy ő biztosan bemutatkozott, nem értettem, mit mondott, ezért csak akkor tudtam meg, ki is valójában, amikor az újabb bloggerek érkeztekor valaki hangosan mutatta be őket egymásnak. Érdekes, hogy ilyenkor egy csapásra milyen kis megszeppent szerencsétlenke leszek... A beszélgetés ekkor még egy kissé mintha erőltetett lett volna, (de hát ezt már megszoktuk), ezért azon gondolkodtam, hogy belecsapjak-e az általam érdekesnek ítélt (de vélelmezhetően senkit nem érdeklő) sztorijaimba, avagy várjak még velük. Vártam, és inkább legurítottam egy vodkát, majd kisvártatva még egyet. Közben befutott Magnifique (akire én nagyon kíváncsi voltam), és máris oldottabb lett a hangulat, főleg, miután újabb bloggerek is betoppantak. Megjött Zoli, Gaybearsék, Kaptárlakó, páran a lányok közül és egy fiú-lány pár is, akik állítólag 'csak' lelkes olvasók, de ezt nekem a többiek mondták, tehát végül is a mai napig nem tudom, kik voltak. Bocsi. A beszélgetéssel máris nem volt probléma, kis csoportokra tagolódtunk, és úgy traccsoltunk. Én Ricsinek, Springnek és Zolinak jutottam, szóval ha valaki negatív irányú változást észlel a lelki- és/vagy szellemi állapotukban, akkor engem kell szidni. Szegény Springet például megint 'kiborítottam' valami — szóban taglalt — gusztustalansággal, ami lassan rendszeressé válik. Nagyon jól éreztem magam, mivel egyrészt sokkal szívesebben töltöm az időmet egy asztal körül beszélgetve, iszogatva, mint egy zajos diszkóban, másrészt sokkal szívesebben vagyok olyanok között, akik előtt önmagam lehetek, és akikkel a puszta létünk miatt is közösek a témáink (magyarul szintén melegek), tehát egy ilyen blogtalálkozó a legtutibb időtöltés a számomra. Eleinte még rendszeresen figyelmeztettem magam gondolatban, hogy nekem bizony jelenésem van a szülinapi rendezvényen (ahol a hetero barátaim vélhetőleg ronggyá itták magukat, majd összehányták Budapest aszfaltrétegeinek nagy hányadát), de egy pont után eldöntöttem, hogy mivel ott egyébként is csak megleptésként toppantam volna be, az eredeti tervhez tartva magamat csak hétfőn pótlom a köszöntést, és inkább maradok. Ilyen társaságban?

Gusék közben eltávoztak, Magnifique is eltűnt (annyira beszélgettem, hogy észre sem vettem), majd Springnek és Zolinak is mennie kellett, és a többiek is szép lassan elszivárogtak. Végül csak Ricsi, Confessor, egy a pincében éppen akkor megrendezett Sajnos Batár koncertet végigtomboló(?) lány (akinek nem emlékszem a nevére, bocsi2) és én maradtunk, de a lelkesedésünk cseppet sem csökkent. Az élet nagy kérdéseit és Ricsi szerelmi életét ha nem is alaposan, de sokáig tartóan kitárgyaltuk, meg mondtunk mindenféle bölcseket. Tök jó volt. Annyira beszéltünk, hogy közben a záróra is utolért minket, szóval be kellett fejeznünk. Ahhoz képest, hogy volt egy időszak, amikor nagyon elálmosodtam a vodkák és a visszanyelt gyomorsav ízű (állítólag meggy-)pálinka után, mostanra teljesen felébredtem. Elvileg még hátra volt az éjszakai buszozás, hiszen minden kp-mat elköltöttem a délután megvásárolt ajándékra, az este elfogyasztott italokra meg dohányárura, de Confessor nagyon gálánsan felajánlotta, hogy az általa rendelendő taxival engem is hazavitet, és az sem jelentett számára problémát, hogy kb. 70 Ft készpénzem maradt (jövök neki eggyel).

A vasárnapot ugyanúgy végigkómáztam, mint a szombatot, de ezúttal a tenni akarás is elmaradt. Alig aludtam valamennyit, és ezen a délután egy órás hunyás sem segített sokat. Takarítottam kicsit, majd DVD-ztünk a párommal.

Na, a születésnapozás hétfőre maradt, mivel az ünnepeltnek ténylegesen ekkor volt az évfordulója. Edzés után iszkoltam a Tandem melletti utcába, oda voltam ugyanis hivatalos, egy olcsó kocsmába. A barátaim (vagy ma már csak inkább a haverjaim) meglepetten fogadtak, aztán ment némi traccsolás, míg végül 2 óra múlva távoztam is. Mentem is meg nem is, ittam is, meg nem is, szóval még csak kapatos sem voltam. Majdnem 11 óra volt, mire hazaértem, ezért is nem fejeztem be tegnap ezt a beszámolót (pedig szerettem volna). Hétfő este történt még egy érdekes dolog, de ezt most nem mesélem el, mert már így is iszonyú hosszú lett.

Visszatérek még rá.