időjárás bejegyzései

Négy nap pihenés után egész sok tetterővel indultam dolgozni, de mégsem megy annyira. A legszükségesebbeket megcsináltam, ami nem annyira sürgős, az most nekem sem az. Inkább blogot olvasok, bár az sem vidít fel annyira. Meg aztán a linkfalamon sorakozó blogok egyre nagyobb hányada van a temetőben, és a maradék fele is oda való (a frissülésük alapján), de szerencsére az utóbbi években elég sok embert rántottam a szívembe a blogsírból. A barátaim zöme is közülük való.

Kaptam ma üzenetet az IWIW-en egy régi ismerőstől. Nem is annyira régi; még amikor a Rolanddal jártunk, akkor alkottunk egy társaságot. Szép volt, jó volt, de nagyon más jellemű, stílusú emberek vagyunk. Találkozni szeretne, meg tanácsot. Én meg a kölcsönkönyvemet vissza, ezt írtam neki. Meg hogy persze találkozhatunk.

Hívott a sokkal tartozós, hogy akkor most mennyit is kell ÁFÁ-ra fizetni, mert a bankban áll éppen. Mondtam neki, bár én valahogy mindig tudom, mennyi az, amire nincs pénzem. Mostanában egyre kevesebbre nincs (sincs), sőt, ügyvezető létemre a jövedelemmel nem rendelkező páromtól kell kölcsönkérnem. Szégyenszemre.

Le kéne szoknom a cigiről, akkor havi 15-tel többől gazdálkodhatnék. Vagy majdnem annyi maradna, de ez részletkérdés. Szeretek dohányozni, és szánalmas anyagi okoknál többre lenne szükség a leszokáshoz. Mondjuk egy komoly elhatározás, önként, nem kényszerből. Addig meg minden apró kis elváltozástól és szokatlannak minősíthető testi megfigyeléstől rákot vizionálok magamnak...de a hipochondriát már megszoktam.

Reggel a Thököly-Hungária sarkon egy 17-18 éves kinézetű srác megkérdezte, teccenék-e neki tüzet adni a cigarettájához, mert az öngyújtója tönkrement. Szíven ütött a dolog, és legszívesebben elkértem volna a személyijét, de nem azért, mert ha 18 alatti, akkor nem adok neki tüzet, hanem hogy megtudjam, az apja lehetnék-e valóban, vagy csak szándékosan akart az önérzetembe tiporni.

Délelőtt spontán a falhoz álltam, és azt vettem észre, hogy a derekam meg a lapockám versus a hátam közepe közül mindig csak az egyik érintette a tapétát. Nagyon csak az egyik. Ha azt akartam, hogy meg a hátam közepe érintse, akkor fektetett U-betű lettem, és ez is ijesztő. Valamit csinálni kéne, de a partvisnyél már veszett fejsze nyele, a gyógytorna meg nem kompatibilis az íróasztalommal. Persze el tudnék képzelni íróasztalon végzett tornagyakorlatokat, de ahhoz túl sok az illetéktelen az irodában, és viszonylag kevés közülük a párom.

Hívott ma a volt főnököm is, hogy kéne neki pénz, méghozzá holnapra. 65 ezer forint, mert vízszerelők jönnek, blabla. Nekem is kéne, kedves, de én beérném már egy tízezressel is, az elég lenne a hétre. Meg aztán ÉN már hónapok óta szeretném kihívni a vízszerelőt, mielőtt eláztatok 6 családot meg egy kozmetikust. De tessék, tessék, csak Ön után. Önnek ez jár, nekem meg maximum a szám. Kapott százezret, annyi futotta. Már csak 95 meg a közös költség (45), és a maradékra máris rávethetjük magunkat. Nem sokáig lenne elég, ha csak annyiból kellene megélnem...

Nincs most olyan jó kedvem. Szar az idő, nyomott a hangulatom. Nincs semmi bajom igazán, és ezt az időt is jobban szeretem, mint a meleget, de lehet, hogy mostanra már kicsit sok. Ketten vagyunk a titkárnővel (a többiek szabin), az meg boldogtalan, kisírt szemű. Ragadós az ilyen ilyenkor. Ha rákos lenne az egyik családtagom, talán én is kisírt szemű lennék, talán nem. Szerintem inkább utóbbi, elvégre már négyet temettem rákkal, és még csak 32 leszek, van már benne rutinom. Lassan már a tükörben is meglátom a halált az arcomon, ahogy azokén is meglátszott az utolsó napokon. Beesett, üres szemek, vékony szálú, kócos haj, aszott ajkak... Így megy ez, az élet meg megy tovább, úgy-ahogy. Lassan olyan leszek, mint egy kőszikla.

Most nem kéne Annie Lennoxot hallgatni talán, legalábbis nem ilyeneket meg ilyeneket. De ilyeneket sem.

Amíg két napig nem dolgoztam, valaki ült a gépemnél, csak nem tudom, minek. Egyből észreveszem, mert a tollaimon rajta voltak a kupakok, az meg nekem nem szokásom, kivéve, ha kiszáradnának. De a Firefoxról előbb tudom, hiszen a gyakran használt oldalak közül a nagyja elszublimált. Minden előzmény megtekintése: csak a mai. Eltököltem vagy 40 percet a nyomozással a nyomozó után, de sikertelenül. Kíváncsi vagyok, aki amit talált, azzal mikor fog élni vagy visszaélni. Mondjuk sokat nem találhatott, mert semmi olyan nincs a gépemen, maximum a blogom, mint gyakran látogatott oldal, de az éppen elég. Pedig pár faszos kép jól jönne néha idebe'. Mindegy, egyszer minden dal véget ér, az enyém is véget fog, azután már máshogy énekelek, csak még azt nem tudom, hogyan....
Vagy csak paranoiás hipochonder vagyok, és senki nem is volt itt. Vagy itt volt, de nem azért, csak valami fontos miatt, és szerdán én magam töröltem ki minden előzményt, nehogy amíg nem vagyok, valaki azért ideüljön és találjon is ezt-azt, csak éppen nem emlékszem az egészre, mert egy nagyon kimerült paranoiás hipochonder voltam. Csökkenti a valószínűségét, hogy nem szoktam kitörölni az előzményeket, főleg nem mindet, mert akkor később csak a kényelmetlenség van. Sőt, most már biztos is vagyok benne, hogy nem én voltam, ergo két lehetőség van: valaki nyomozott utánam, vagy valami bágátel.

PaPe-t kellene folytatni, mert ő vicces, és nevetek is a megfogalmazásain sokat. Azt írta egyszer, hogy rájött, mégis inkább a magyart szereti az idegen nyelvek helyett, mert azt olyan jól lehet csavargatni. Bezony. Ennek mindig örülök, de biztosan csak azért, mert egy elfogult, autoriter, sovinisztafasisztanáci fidesznyik vagyok, akinek nem mindig az idegen a szép meg a jó. Ez van.

Olvasok inkább tovább. Meg dolgozom is, tessék-lássék.

Hát persze, hogy nyári zápor van télen (na jó, tavasszal).

Hát persze, hogy a jég veri az ablakot, én meg azon aggódom, hogy vajon be is töri, vagy csak berepeszti.

Hát persze, hogy miután védelmi céllal lehúzom a redőnyt, és felhívom a Rolit, hogy képzelje, meg, hogy náluk is-e, hangos csattanást hallok, és azt látom, hogy az ablak nyitva, az eső meg ömlik béfelé.

Hát persze, hogy miközben én belülről nyomom kifele, a szél meg kívülről befele, arra leszek figyelmes, hogy a gané az összes virágomat lebaszta, és a virágföld elborítja a padlót.

Hát persze, hogy a tapéta elázott, a belső párkány úszik a vízben, az asztalom tocsog, a székem huzatja itt-ott gyanúsan sötét árnyalatú.

Hát persze, hogy az elosztó az ablak alatt van, és immár az is vizes és földes.

Hát persze, hogy mire éppen befejeztem a takarítást, máris kezdhetem elölről.

Hát persze...