igazságszolgáltatás bejegyzései

2b válasz: mint ez előző részben írtam, van egy másik megközelítésem is, ami szintén több elemből tevődik össze. Egyrészt meg kell nézni, működik-e a demokratikus intézményrendszer, másrészt meg kell vizsgálni, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás modelljének kritériumai teljesülnek-e.

Intézményrendszer: a rendszerváltozás során a volt és leendő politikusok, értelmiségiek összeültek, és — jellemzően nyugati mintára — megalkották azt a demokratikus intézményrendszert, ami azóta is létezik. Nem mindegy azonban, hogy csak névlegesen működnek ezek, avagy ténylegesen is. Elég, ha abból indulunk ki, hogy a rendszerváltás előtt is voltak névleges demokratikus intézmények, mint például Országgyűlés vagy választás, ezek mégsem működtek. Előbbi egy évben maximum egyszer-kétszer ült össze, és akkor is minek, utóbbin pedig nem volt valós választási lehetőség. A kommunista rezsimeknek amúgy is kedvelt fogása, hogy demokratikus színben tüntetik fel magukat, lásd Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vagy kicsiben a SZU egyik legnagyobb hajdani lapja, a Pravda (esetleg ugyanezen a síkon a magyar Szabad Nép). Tehát hiába a tankönyvi megfogalmazás (á la Ricsi), ha az intézményeknek nincs tartalma, veszett fejsze nyele az egész. De vajon Magyarországon működnek-e ezek az intézmények? A válaszhoz engedtessék meg nekem, hogy egy saját korábbi kommentemből idézzek (és ha már bejegyzés, kicsit jobban ki is fejtsem).

— a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) egyfajta ellenőrző, minőségbiztosító szervezet, ami a pénzügyi szervezeteket, bankokat ellenőrzi. Ennek korábbi elnöke (Szász Károly) egy olyan  ügyet tárt fel (annak ellenére, hogy megverették miatta), ami a legmagasabb kormányzati körökig ért el. Bitvai Miklós, Puch László (MSZP pénztárnok) és sokan mások mellett — a később megsemmisített hangfelvételek tanúsága szerint — maga Gyurcsány Ferenc is érintett lehetett. Ez a Kulcsár-ügy. Szász Károlyt az eset kiderülése után nem sokkal okirathamisítási ügyre hivatkozva eltávolították a PSZÁF éléről, és helyére egy testületet neveztek ki. Azóta nem tudjuk, mit művelnek ott.

— Mellár Tamás, a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) vezetője hasonlóan járt. Ő nem tárt fel semmit, viszont vélhetőleg útját állta annak a sokszáz trükknek, adathamisításnak, amiről az Őszödi Beszédben maga Kulcsár Ferenc beszélt. Mellár munkaügyi pert indított, mert törvénytelenül mozdították el a helyéről, és ezt később meg is nyerte.

— az MNB (Magyar Nemzeti Bank) korábbi elnöke nem volt hajlandó asszisztálni a trükközésekhez, ezért egy törvénymódosítással felduzzasztották a Monetáris Tanácsot. Az új elnök alatt persze már nincs szükség a felhígításra, ezért a továbbiakban a létszám már nemigen volt téma (talán mintha egyszer arra hivatkoztak volna, hogy túl sokan vannak, de nem tudom, lett-e ebből valami következmény).

— csak a Medgyessy-kormány első felében 13 törvényt semmisített meg az Alkotmánybíróság, ami azóta minimum a duplájára nőtt. Az AB most is olyan ügyekkel foglalkozik, mint például a családi pótlék adóztatása, a vagyonadó vagy a szuperbruttósítás, mivel mindegyik erősen alkotmányellenes-szagú. Másrészt az AB tagságának cserélése mindig gyanúsan hosszú időbe telik, mivel a politikai szereplők mindegyike a saját embereit szeretné oda beültetni a kiesők helyére. Ez alkalmasint a működésképtelenség szélére sodorja a testületet.

— ha már bíróság, az utóbbi kormányok rendszeresen kikezdik az igazságszolgáltatás intézményeit, amennyiben azok valamelyike nekik nem tetsző ítéletet hoz. Erre naponta láthatunk/hallhatunk példát, akár Hunvald György esetében is (hogy ne kelljen az időben olyan sokat visszamenni). 

— a kormánypártok tagjaira jellemző vonás rendszeresen arra hivatkozni, hogy amíg egy ügyben nincs ítélet, addig a gyanúsítottat ártatlanként kell kezelni, akkor is, ha a bűnössége teljesen nyilvánvaló. Erre hivatkozva születik számtalan olyan döntés és nyilatkozat, ami alapjaiban rendíti meg az állampolgárok igazságba és igazságszolgáltatásba vetett hitét, ami nem tesz jót a demokráciának. Ide tartozik még a jog és az erkölcs szétválasztása ("Na és" —by Horn Gyula, "nem törvénytelen, csak nem etikus", stb.), vagy a jogrendszer negligálása bizonyos esetekben ("megélhetési bűnözés"mint felmentő tényező — by Kuncze Gábor belügyminiszter).

— a 2002-es országgyűlési választás után nem sikerült hitelt érdemlően megcáfolni, hogy akkor tömeges választási csalások történtek, sőt, erre még kísérletet sem tettek, inkább az első adandó pillanatban megsemmisítették a kifogásolt forduló eredményeit alátámasztó iratokat.

— az MSZP-SZDSZ kormány durva alkotmánysértést követett el, amikor a 2004.12.05-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt kampányolt, ez ugyanis tilos. 

— az egészségügyről és tandíjról szóló népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyták, amikor a Heves megyei kórházak egy részét mégis magánkézbe adták. Igaz, csak az üzemeltetésüket, de ez a józan ítélőképesség mentén tekintve lényegében privatizációnak számít.

—a köztársasági elnök tekintélyét minden eszközzel igyekeznek kikezdeni, véleméynét figyelmen kívül hagyják, jelöltjeit dacból leszavazzák, a megfontolásra visszaküldött törvényeket változtatás nélkül újra megszavazzák.

Talán ennyi elég is annak bizonyításához, hogy a demokratikus intézményeink bizony anomáliákkal 'működnek'. Az én olvasatomban mindez elég ahhoz, hogy virtuálisnak minősítsem a létezésüket.

 

Hatalmi ágak szétválasztása: ez alapfeltétele a demokráciáknak, azonban itt is súlyos problémák vannak, mivel a törvényhozás-végrehajtás-igazságszolgáltatás montesquieu-i normáit az utóbbi időben többször sértették meg. A TV-ostrom idején Gyurcsány Ferenc egy interjúban maga mondta, hogy utasította a rendőrséget, de a napokban Draskovics Tibor ugyanezt tette a Fradi szurkolóinak randalírozása alkalmával. 2006.10.23-án a rendőrség lépte túl végrehajtói feladatát, és törvényszegést követett el, helyi törvényhozást alkalmazott, de ugyanígy tett, amikor a Magyar Gárda ülődemonstrációját úgy oszlatta fel, hogy a szervezetet feloszlató bírósági határozat még nem emelkedett jogerőre. Veszélyes dolog ez. Ugyanide (is) tartozhat a Nemzetbiztonsági Hivatal működtetőinek számos tette, amik egy része az NBH függetlenségét, másik része pedig a jogkörök felülbírását vagy figyelmen kívül hagyását feltételezi.

 

Szólásszabadság: szintén egy olyan dimenzió, amivel látszólag nincsenek problémák. Ha azonban a színfalak mögé tekintünk, láthatjuk, hogy vannak olyan témák, amikről egyszerűen tilos beszélni. Ezek egy része törvénysértésnek minősül (lásd Budaházy esetét), másik része viszont anélkül teszi tönkre a kezdeményezőt, hogy azért jogi szankciókat akasztanának a nyakába. Ilyenek a Holocaust-relativizálás, Holocaust-tagadás, Trianon kérdésköre, Hitler ideológiájának boncolgatása, fajelméleti kérdések, nacionalista témák, Cionizmus, bevándorlással, kisebbségekkel kapcsolatos kérdések (amennyiben azok nem egy kizárólagos konklúzióra jutnak), stb. A szólásszabadság korlátozása abban is megnyilvánul, amikor a rendőrség a sajtó munkatársait vegzálja, bántalmazza vagy letartóztatja, vagy amikor az igazság kimondásáért/megírásáért (felfüggesztett) börtönbüntetésre vagy egyéb büntetésekre ítélnek újságírókat (lásd Bencsik András, M.Szabó Imre, Torkos Matild, stb.).

Független média: szintén nincs, ami kereskedelmi alapokon működő médiumok esetében nem feltétlenül probléma, a közszolgálatiaknál viszont a demokrácia alapelveit sérti. Hozzátenném, hogy a kormánypárti sajtó szintén tele van, a rendszerváltás előttről 'jött' alakokkal, azaz még mindig ők a megmondóemberek. Ez még az első részben taglaltakhoz kapcsolódik.

Igazságszolgáltatás: a korábbiakban már taglaltam, de ide toldanám még a koncepciós pereket. Sokan már nem foglalkoznak a 2006.10.-23-i események következményeivel, de bizony még ma is számtalan olyan gyanúsítottat mentenek föl másodfokon, akiket eleve ártatlanul hurcoltak bíróság elé, esetleg már el is ítéltek hamis tanúvallomások alapján. Ilyen egy jogállamban nem történhetne (plusz Kaiser Ede...).

Azt hiszem, ennyi bőven elég annak alátámasztására, miért gondolom én is és sokan mások is, hogy bár látszólag más világ van, mint '89 előtt, valahol mégsem az igazi, és miért mondjuk , hogy nem volt valódi rendszerváltás. Taglalhatnám még, hogy a magyar tulajdonban levő termelőeszközök ugyanazok kezében vannak (bár erre legutóbb már utaltam), boncolgathatnám még a személyi összefüggéseket (akár a 23-i kitüntettek listáját citálva), de az már tényleg nem szükséges.

Szóval én így látom a dolgot.