iroda bejegyzései

1. Újabb hét telt el úgy, hogy egy betűt nem sikerült elolvasnom kedvenc bloggereim bejegyzéseiből, így lassan már azt sem tudom, él-e egyáltalán mindenki. Ez az évkezdés most még munkásabb nekem — és a szakmámban mindenkinek — mivel a kormánynak elég sok dolgot sikerült a feje tetejére állítani, szóval mindent megint naprakészre kell tanulni. Meg aztán jönnek is a megbízások, plusz akad pár bosszúság.

2. Bosszúság #1: a könyvelőprogramunk egyben számlázó és bérszámfejtő progi is (minden egyben, ami kell), és nem is rossz, de sajna mindig akadnak vele hibák. Idén sem volt ez eddig másként, mivel a bérrel kapcsolatos változásokat a fejlesztők későn is, meg sok esetben rosszul is plántálták bele, úgyhogy elég sokat kellett szentségelnem, amikor újra és újra el kellett készítenem, kinyomtatnom (stb.) olyan emberek bérszámfejtését, akiket egyszer már megcsináltam. Rögtön észreveszem persze a hibát, meg ha valamit rosszul csinál magától, kézzel át lehet írni, de párszor felcsattantam, hogy "baszdmeg, kétszázezerért ne nekem kelljen már kiszámolnom mindent!" (ti. annyi a programkövetés évente).

3. Bosszúság #2: a titkárnőnknek elviselhetetlen állapotba került a gépe, ezért itt volt az ideje, hogy lecseréljük. Egyik pillanatban fogtam magam, körülnéztem a neten, és nini, éppen 2 sarokkal odébb van egy üzlet, ahol pont tök akciós egy, az én tudásom alapján jónak mondható konfiguráció. Fél óra sem telt bele, és már ki is perkáltuk az árát, és azt az ígéretet kaptuk, hogy majd másnap kihozzák monitorral, oprendszerrel (ami nem volt raktáron). Direkt kértük a boltos srácokat, hogy igyekezzenek, mert éppen olyan időszakban vagyunk, amikor minden perc drága. Megígérték, hogy fél 1, és ott vannak. Nem voltak, ezért fél 2-kor rájuk csörögtünk, és egy óra múlva meg is érkeztek. De nem ez volt a probléma. Félretettem mindent, elkezdtem összedugdosni, telepítgetni (mert arra odabe' csak én vagyok alkalmas), de kisvártatva ocsúdtam, hogy nincs net, ami igen fontos lenne. Oké, próbálgatás, eszközkezelő, drága percek...hoppá, az ethernet kártya (?) meg még két dolog nincs megfelelően telepítve...illesztőprogram hiányzik...telepíteni nem sikerül...típusa ismeretlen...na jó, majd holnap. Tegnap tehát felhívtam a boltosokat, hogy ez van, mire mondták, hogy hát persze, mert ez csak a nyersvas, a drájvereket a lemezről fel kell telepíteni. Mondom, erre én is rájöttem, csakhogy nincs lemez...de ott van a billentyűzet dobozában...de nincs ott (se). Jó, akkor visszahívnak. Délután 3-kor sikerült is nekik, és szabadkoztak, hogy bocsi, de most ők is meglepődtek, hogy a gyártó ehhez nem mellékel, le kell tölteni innen és innen. (Na persze, és a gyártó egy fecnit sem mellékel, ahol megadná a linket...). Fogtam magam, letöltöttem minden lófaszt, futtatgattam őket, de netet továbbra sem sikerül bűvölni. Újabb telefon, hogy most mi van. A részletekbe nem merülök bele, a végén kiderült, hogy második nekifutásra már volt net, csak az Internet Explorer egy fasz, és azt mondja, hogy nincs. Vazze...

4. A gépeinket egyébként sorra le kell cserélgetnünk, mert egyre elviselhetetlenebbül lassúak és olyan hangosak, hogy már olyan, mintha egy gyárban dolgoznánk és nem egy irodában. Volt partnerünk, aki a telefonban (!) megjegyezte, hogy milyen zaj van nálunk. Most viszont egy öles lépést tettünk a csend felé, mert a titkárnőnk gépe volt a fő zajforrás.

5. A múlt héten a TESCO-ban vásárolt zöldfűszereim minden odafigyelés és próbálkozás ellenére elszáradtak. A bazsalikom már másnapra elfonnyadt, de pár napra még sikerült életet lehelnem belé némi öntözéssel, viszont egyetlen kihagyott nap után bevégezte, ahogy a két másik is. Hát, nem sok értelme volt megvennem őket, mivel egy grammot sem használtam belőlük, és már a kukában is landoltak.

6. Végre felvittem a moly.hu-ra az összes könyvemet. 460 db lett a vége, de ebben egynek számít minden olyan, ami többkötetes (pl. Gyűrűk ura), így a saccolt végleges darabszám jóval 500 fölött van (kb. 520-540 lehet). Az olvasottsági fok 30%, amit talán 50%-ra is növelhetek életem végéig, bár azért majd törekszem a nagyobb arányra.

7. Még csak február közepe, de apám már kétszer is hívott, plusz még párszor a mostohaanyám meg apám kolléganője is. Mi lehet az ok?

8. Újabb lépést tettem a XXI. század irányába, azaz vettem egy okostelefont, és egyben a kártyás megoldást is előfizetésesre változtattam (a pontosság kedvéért: 0 Ft volt a telefon, tehát a 'vettem' nem fedi pontosan a valóságot). Ez tegnap este jött rám, és mire ágyba kerültem, már tudtam, hogy ma meg fogom lépni.

9. A mai program eddig: squash, teázás, Telenor, Pyrex papír, Saturn, Match, pizzarendelés, és mire kettőt fújok, jön egy lakásavató. Ezt a bejegyzést mindezek közé zsúfoltam be.

10. Ahogy közeleg az új (és a sorozatban sajnos utolsó) Batman-film, egyre jobban pörgök fel én is. Mostanában újra felfedeztem ezt:

Tegnap el is felejtettem megemlíteni, hogy munka után és vasalás előtt még itthon a céges honlapunkat is szerkesztgettem, de ezt csak azért közlöm, hogy sajnáltassam magam. Na jó nem, csak a teljesség kedvéért.

Vasalás közben viszont a Ricsivel megnéztünk egy közelmúltbeli művészfilmet, az Éhség (Hunger) címűt, ami 1981. Észak-Írországában játszódik, és lényegében Bobby Sands életének egy epizódjáról szól. A miniszterelnök Margaret Thatcher, az írek lázadnak és gyilkolgatnak, őket meg az angol rendőrség gyilkolgatja, de legalábbis szépen összeszedegeti őket. A börtönben aztán minden eszközzel megpróbálják őket megtörni , kevés sikerrel, sőt, az írek végül (kvázi) győzelmet is aratnak. Ehhez elsősorban Sands (és társai) önfeláldozó éhségsztrájkja kellett, ami — lévén még véletlenül és vitathatatlanul sem falatoztak közben sonkás szendvicset — többük halálához vezetett. A film sokszor nagyon lassú, máskor túlságosan is gyors, és a brutális és naturalisztikus jelenetek miatt gyengébb idegzetűeknek nem is ajánlott. Ami kimondottan megragadott benne, az egy 22 perces, vágatlan jelenet, merthogy az ilyeneket én mindig észreveszem és értékelem. Itt az előzetes:

A filmnézés miatt persze megint jóval éjfél után sikerült elaludnom, így még nehezebben keltem fel, mint tegnap. A hajtás sem volt kevesebb: reggel a másik cégnél dolgozás (érdekes, meg sem kaptam a várt lebaszást, pedig a cégvezető az a fajta, aki egy ilyen lehetőséget nem szokott kihagyni), kettőkor át hozzánk, aztán még számlázás, még e-mailek, még kétségbe esett problémamegoldás, vég nélkül. Este 7-ig dolgoztam, utána vásárlás (út közben adótörvények olvasása), vacsora fabrikálás, most meg blogolás. Ja, és átültettem a két virágom egyikét, amelyik már haldokolt, és a 6 leveléből 4 elszáradt. Már hetek óta halogatom (akkor még 3 élő levele volt), így már nem is nagyon reménykedem benne, hogy magához tér és végül életben marad.

Este meg jót mosolyogtam azon, ahogy szépszavú Szanyi Tibor kiosztja a HírTV riporterét, merthogy ők, ellentétben a többi adóval mindig mindenhol ott vannak, ahol a szélsőjobb feltűnik, ergo tutira összejátszanak egymással. Ebben a kijelentésben annyi szépség van, hogy csak na, de külön jó, hogy ezt az a Szanyi mondja, aki egymaga többet ül a HírTV stúdiójában, mint a párttársai együttvéve (beleértve az ex-párttársait is). Mellesleg ezúttal valahogy ő is éppen ott volt, ahogy a HírTV stábján kívül még sok másik is, leszámítva persze az MTV stábját...

Ha már éhség, csak 2-kor ettem ma először, mégpedig disznópörköltet rizzsel (és még pénzt is adtam érte — ez sem mindennapi nálam), este meg mandarint, narancsot és 'Tigris' kenyérből, konzerv sertésmájkrémből és trappista sajtból készült tutifinom melegszendvicset.

Holnap meg koránkeléssel egybekötött továbbképzés, 300 varjú között.

...olyan volt, mint 2011. utolsó 2-3 munkanapja együttvéve. A titkárnő durcás és savanyú pofát vág, a könyvelő kipihente magát, és most megállás nélkül (hülyeségeket) beszél, a vezető könyvelő úgy van ott, hogy nincs is ott, a társam szabadságon van, így minden rám marad, én meg kialvatlanul próbálom csökkenteni a máris hegynyi tennivalót.

A menetrend szerinti újévi másnaposság után a késő esti szex felpezsdített, így éjjel elég rosszul aludtam (felborult a pihenőidők rendje), következésképp az első munkanapon máris álmatag és nyűgös voltam. Aztán bementem, hogy nekilátok a hó eleji számlázásnak, de a program rögtön összeomlott, újraindítás után ki kellett töltenem ezer olyan kérdést, amit már tavaly is el kellett végezni, majd a logónk számlákra applikálásával tököltem. 8 órán keresztül nyomtatgattam és küldözgettem a bizonylatokat, közben pedig újabb és újabb telefonokra válaszoltam, a kollégák kéréseit teljesítettem, regisztráltam az elkészült dolgokat és előzetesen felsoroltam, mi mindent kellene mielőbb elvégezni. Ahogy pedig múlt az idő, egyre inkább láttam és beláttam, hogy minden messze nem fog beleférni, ezért elkezdtem képzeletbeli prioritási listát készíteni, és maradék időben aszerint haladni. Végül rájöttem, hogy mivel rosszul paramétereztem be a számlázást, 53 számlát is kézzel kell majd lekönyvelnem (holnap), holott a szoftver lehetőséget ad az automatikus rögzítésre is, így 18 óra után 10 perccel feladtam és hazajöttem.

A probléma, hogy holnap nem bent dolgozom, hanem a másik helyen, szerdán meg továbbképzésre megyek (egész napos), így csak túlórával tudom megoldani a legfontosabb teendők ellátását. Kedden tehát 7 vagy 8 óráig leszek kénytelen dolgozni. Be szépen indul az év...

Viszont elhatároztam (nem fogadtam meg!), hogy idén ismét megpróbálok minél többet blogolni, lehetőleg naponta, így olvastam is egy kicsit, meg most ugye írok is. Jó, nem olyan izgalmas, de azért bejegyzés.

Most pedig (21:28) ideje nekilátni vasalni, mert hegyekben áll a mosott ruha...

Unalmas, nem unalmas, azért csak rögzíteném életem internetes naplójába, hogy tegnap 16:30 körül végre hivatalosan is az irodánk ügyvezető-tulajdonosa lettem, miután egy üzletrész-átruházási szerződéssel a korábbi 24%-os tulajdoni arányomat 50%-ra növeltem. A társam tulajdona 25%-ról szintén 50%-ra nőtt, így a harmadik tag kikerült a cégből.

Még ki kell fizetnünk az üzletrész árát (decemberben meglesz), és megvárni, amíg minden, a múltra emlékeztető irat és magántulajdon kikerül az irodából, azaz az ex-főnököm elviszi őket. Ez már egyébként folyamatban van. Sorsszerű, hogy a hivatalos bejegyzés véletlenül pontosan 2 évvel az alakulás után történt, továbbá, hogy néhány nap eltéréssel az iroda megalakulása után 20 évvel, amiből 10-et én magam is leszolgáltam.

Megérdemeltük? Majd az idő eldönti. Ha képesek vagyunk tartósan helytállni, és növelni a bevételeinket, ügyfeleink számát és a presztízsünket, akkor talán egyszer még gazdag ember is leszek, addig azonban számomra csak a pszichés haszon érezhető az egészből, és az sem nagyon, mert a sok teendő és gond eltereli a figyelmem más irányokba.

Anyám anno azt mondta, "fiam, ne hajtsd az időt, mert ha majd megöregszel, utólag még bánni fogod az elvesztegetett perceket." Biztosan igaza volt, de azért lehetne már január, hogy az anyagi örömök is érhessenek végre.

Amióta csak ilyen hétköznapi, naplószerű bejegyzéseket írok, gondban vagyok egy kissé a címadással, mert hát mindenről írok, miközben meg semmiről sem igazán. SPF a múltkori mini-blogtalin meg is jegyezte ezt, mire visszakérdeztem, hogy "Legyenek olyanok a bejegyzéscímek, mint a tieid?". Kóla, puska, sült krumpli? Most akkor olyan lett, de ha még a mostani bejegyzés után is ugyanazokról fogok írni, akkor megint gondban leszek, ezzel a módszerrel is, merthogy az utóbbi időben megszokott témák vannak ismét napirenden, hiszen van pár folyomány. De ne tessék már most ásítozni!

Kezdjük a Budapest Bankkal, és a hitelkártyájuk tukmálásával. Amikor legutóbb úgy elhajtottam őket, magam sem gondoltam, hogy itt vége van a sztorinak. Nem is lett, mivel ma ismét felhívott egy ügyintéző, aki azonban már valami szintet lépett csajszi lehetett, amolyan ügyintéző-mufti (esetleg főmufti), és megkérdezte, hogy mi az oka annak, hogy visszautasítottam a lehetőséget. Mivel ő maga kérdezte, egy kicsit bővebb lére eresztve meséltem el neki a sztorit, az elejétől kezdve (amit már nektek is leírtam), mire röhögve azt válaszolta, hogy ez így teljesen érthető, és minden jót kívánva elköszönt tőlem. Na, itt azt hiszem, tényleg vége a történetnek. Érdekes volt egyébként, hogy az elején TESCO-partnerkártyát emlegetett, én meg értetlenkedtem egy jót, mivel én olyat nem kértem (nincs is miből ott vásárolnom), nem is kérek, de aztán leesett, hogy a bank valószínűleg több partnerrel is szerződött, és ebből adódhatott a félreértés.

A magán-nyugdíjpénztári pénzemet továbbra sem kaptam meg, pedig egy újabb hét eltelt. Most már kezd kimondottan idegesíteni a dolog, amikor napról-napra egyre növekvő izgatottsággal nyitom ki a postaládát, és ajánlott küldeményről szóló értesítő helyett szórólapot, ELMŰ- és Díjbeszedő-számlát, FIDESZ taggyűlési értesítőt, IKEA-katalógust vagy helyi újságot találok benne. Oké, így legalább spórol nekem a sors, de őszintén szólva kezd a tököm tele lenni azzal, hogy az ügyfeleken keresztül mindenki úgy segít nekem spórolni, hogy visszatartja tőlem azt, ami járna, amiért megdolgoztam vagy amit vissza kellene fizetni. Ilyen körülmények között pedig tovább zajlik a lélekromboló, az önmegtartóztatás és a pszeudo-'nincs baj' közötti lavírozás. Itt a nyár vége, mindjárt indul a szakdolgozás már most stresszelő újabb fordulója, én meg azzal vagyok elfoglalva, miként mondjak le és utasítsak vissza szinte minden adódó szórakozási lehetőséget, pénzhiányra hivatkozva. Ha nem lenne a Ricsi, aki már harmadik hónapja ugyanazzal a nem túl nagy, de életmentő összeggel segít ki, akkor nem tudom, hol tartanék. A szörnyű, hogy egyébként - bár a mértéke miatt ez csak kevésbé látványos - ebben a három hónapban mind jobban csúsztam lefelé.

De idézzük ismét a már többször citált (elvileg még élő) nagyanyámat, aki 30 évig ismételgette, hogy "már csak ez a hónap ilyen rossz, de majd elsejétől...". Ezúttal (ismét) őszintén hiszem, hogy a szeptember már egy stabil hónap lesz, annak ellenére, hogy 15-éig egy egész évi iparűzési adót kell majd egyszerre befizetnünk, az egyébként szokásos előleg helyett (az ok számviteli, nem untatlak ezzel benneteket). Optimizmusom, ahogy máskor, most sem alaptalan, más kérdés, hogy a tapasztalatok szerint mindig volt valami előre nem látott dolog, ami miatt később mégis megalapozatlannak bizonyult. De még ha lesz is ilyen, pár dolog miatt hamarosan talán ismét a magasabban fekvő polcok felé emelhetem a tekintetem:
- alapos okunk feltételezni, hogy az augusztusból hátra levő pár napban még érkezik annyi eddig elmaradt bevétel, amiből a szeptembert (is) hátralékmentesen kezdhetjük. Nekünk, tulajdonosoknak ugyan nem marad belőle semmi, de legalább mindenki más megkapja a jussát.
- a vezető könyvelőnk ebben a hónapban csak a szokásos idő felét dolgozta le, így a szeptemberben neki fizetendő összeg is csak a fele lesz. Ez pedig - a jelen körülmények között - nem kevés megtakarítás.
- a legnagyobb tartozást felhalmozó partnerünk végre eladta egy házát, és abból egy "nagyobb összeget" ígért nekünk, és bár ezen nagyobb (egyelőre ismeretlen) összeg kifizetése után is marad egy még nagyobb összegű tartozása, ennek azért örülünk. Minden téren kezdi egyébként összeszedni magát, ebben a hónapban már szinte egy egész havi könyvelési díjat utalt át nekünk, és az üzletét is kezdi kihúzni a szarból. Persze ez is olyan, mint a honvédségnél volt a kimenő (csak akkor biztos, amikor már vissza is jöttél), szóval egyelőre ne igyunk előre semmire. 
- az elmúlt 24 órában két, szinte biztos ügyfél jelentkezett könyvelésre, egy halottnak mutatkozó feltámadt (rögtön lerótta a komplett tartozását is), akiknél pedig hamarosan dolgoznom kell (kedden kezdek) visszajeleztek, tehát az aggodalmam elhamarkodott volt. Külön öröm ráadásul, hogy amikor azt fejtegettem egy levélben, hogy a kezdés elhúzódása miatt akkor szeptemberben nem állítom ki az első számlát (el nem végzett munkáért nem kérünk pénzt), erre azt kaptam válaszul, hogy de igenis állítsam ki, mert végtére is lesz dolgom az augusztussal is, ráadásul a lelkiismeretük nem engedné ezt meg. Az emberi tisztesség rovatba egy újabb strigula.
- az meg már csak a sallang, hogy végre be tudjuk indítani a hosszasan halogatott kiegészítő tevékenységünket is, elkészültek a tuti szórólapjaink, amik útban vannak a megfelelő helyekre, újabb linkcserékben állapodtam meg, az irodánk honlapja ismét előbbre került a bizonyos keresőkifejezések beírásakor generálódott listákon, és megállapodtunk egy egészségügyi szolgáltatóval, aki nagyon jutányos áron és tuti infrastruktúrával végez foglalkozás-egészségügyi szolgáltatást, így a partnereinkről való gondoskodást is egy magasabb szintre tudjuk emelni.
- ja, azt meg ne felejtsem már el, hogy a volt főnököm felé fennálló tartozásunk törlesztését végre végig tudtam vezetni az első pillanatig visszamenőleg, takaros kis táblázatba foglalva az adatokat, összeggel, dátummal, fennmaradó tartozással, és a vége nagyon szívet gyönyörködtető lett: már csak alig egytizede maradt hátra a komplett vételárnak, így - úgy néz ki - legkésőbb novemberben mehetünk az ügyvédhez, és tényleg miénk az iroda, szőröstül-bőröstül, tehermentesen.

Szóval úgy néz ki, hogy a párkák kezdik nemesebb anyagra cserélni azt a foszladozó szart, amiből az utóbbi fél évben életem fonalát fonták, de azért jegyezzük meg, hogy ugyanezen időszakért nyugodtan kinyalhatják a seggemet.

De az életem azért ebben az elmúlt egy hétben sem csak a szarról szólt, hiszen megvolt a Vacsoracsata idei évadának újabb fordulója (pénteken jön a következő), és a bécsi vidámparkban is megfordultunk, egy rövid kirándulás keretében. A hétvégén talán eljutunk egy strandra, hogy ott vészeljük át a melegrekordokat (persze Budapesten megint pont Újpesten sikerült döntögetni), és még nagyobb szerencsével még a Confettin is kikötünk, ahol én még sosem jártam, és talán most is minek mennék...de ezekre már nem térek ki. Holnap ünneplünk (blogszülinap!), aztán meg majd meglátjuk, de nem hiszem, hogy ezen élményeimről külön bejegyzésben számolnék be.

Persze még az is lehet, hiszen indul 979 blogjának 5. évada!

...de nem tettem, egyrészt mert sosem volt szokásom hivatalos szünetet tartani, másrészt meg, mert ez a kéthetes kihagyás nem egy eldöntött dolog volt, csak így alakult. Jó sok izgalmas és még több unalmas dolog történt ez idő alatt, ezekből mazsolázom most.

Vettem például újabb dinnyéket, amiket továbbra is lelkesen fogyasztok, bár már kezd az idei csömör kialakulni nálam. Kettővel ezelőtt sikerült egy olyat kifogni, ami joggal pályázhat a minden idők legszarabb dinnyéje címre, és természetesen ezzel együtt az idei legrosszabb címet is elnyerte. Ovális volt, csíkos, 2 centi vastag héjjal, tökmag méretű, kőkemény magokkal és a dinnyéére még távolról sem emlékeztető ízzel. A végét kidobtam. Azóta vettem egy sokkal jobbat, és legutóbb egy egész tűrhetőt, ami viszont már 12,4 kg volt, és majd beszartam, mire hazacipeltem (meg a Ricsi is, amikor besegített). Egy hátránya van, hogy valamilyen okból kifolyólag teljesen tönkreteszi az emésztő szervrendszeremet, azaz borzalmasan felfúj, és egy kicsit meg is hajt. Biztos azért, mert néhány órára kénytelen voltam a hűtőn kívül tárolni, egyszer azért, mert nem fért be, tegnap meg azért, mert kénytelen voltam azt leolvasztani.

Ez már elég aktuális volt, lévén a jégtől nem bírtam kinyitni a fagyasztós rész ajtaját, igaz, ez csak akkor derült ki, amikor már eleve nekiláttam az olvasztásnak-takarításnak. Ha egyszer végre lesz annyi pénzem, hogy megfizessek egy takarítónőt, aki egy hónapban 2-3 alkalommal kiganézza a lakásomat, akkor végre ilyenek nem fordulhatnak elő, ahogy az sem, hogy kimondott diszkomfort-érzet kerítsen hatalmába a saját otthonomban. Ez az energia-kedv-idő trió a legszarabb dolog a világon, mert sosem lehet mindegyikből egyformán elég ahhoz, hogy minden fontos és kevésbé fontos dolgomat elvégezhessem. Igaz, ha mindennel készen lennék, úgyis találnék magamnak valamit, amire utóbb aztán megint panaszkodhatnék.

De ha már blogolással (olvasással együtt) mostanában nem 'pocsékoltam' az időmet, legalább a munkámmal haladtam. Nem tudom, mikor kell majd arra a másik munkahelyre is járnom, ahogy azt sem tudom, nekem meddig fog tartani megcsinálni azt, amit eddig másvalaki csinált ott (még nem hívtak), de úgy voltam vele, hogy ha addig mindent elvégzek, amit csak tudok, akkor később a kiesett napokkal együtt sem fogok megszorulni az idővel. Nem is tudom, mikor fordult elő olyan nálam utoljára, hogy a partner délelőtt elhozta a havi anyagát, és délután már készen is voltam vele, persze nem azért, mert határidő volt vagy a véletlen folytán, hanem mert mint könyvelő pók a hálóban, amint megérkezett a munka, már rá is vetettem magam. Így aztán az az állapot is előállt, hogy esztétikai és hónapok óta halogatott apróságokra is futotta az időmből, sőt, elkezdhettem végre előre mutató lépéseket is tenni. Leboltoltam két linkcserét, amiből egy máris viszonzásra talált (a másik - remélem - folyamatban), kivetettem a hálónkat egy újabb leendő partner ügyvédi irodára, Ricsi segítségével szórólapot készítettem, ami már a nyomdában van, és célzottan, a lehető leghatékonyabban lesz kiszórva, megkértem Tigrit, hogy segítsen elhárítani a honlapunk legfontosabb funkciójának működése elé gördülő akadályt (és persze nem leszek hálátlan, ha sikerül neki), és mindezek felett az ecsetemet újra belemártottam a 'szebb jövő' festékbe, már csak neki kell látni a vonásoknak. Kis lépések nekünk, teljesen indifferens mozdulatok az emberiségnek, de az emberiség ebben az esetben le van szarva.

Sajnos egy három hónapja nem fizető ügyfelünkről (pont arról, ahol a Ricsi is dolgozott) is kiderült, hogy többé nem látunk tőle pénzt. Ezzel újabb 150k HUF ragadt be, amiről már lemondhatunk, bár a remény hal meg utoljára (csak előbb még ez a cég). Faszok voltak az első perctől kezdve, ez már akkor is nyilvánvaló volt, a tanácsra meg nem hallgattak eléggé. Amit elértek ezidő alatt, azt is nekünk köszönhetik, de még ezek a tanácsok sem bizonyultak elegendőnek ahhoz, hogy előbb jussanak egyről a kettőre, minthogy az összes tőkéjüket felélnék. Ahogy az lenni szokott, jött helyettük pótlás nyomban, 1+1, meg egy potenciális ügyfél, ezek azonban nem termelnek annyi bevételt, amennyi az előbbi esetben kiesik. Az egyik cég ugyanis új, frissen indult, a másik meg már évek óta vegetál, sőt, haldoklik, most is csak a ganajból kell kihúzni. Mondjuk azt szeretem, mert a szakma legizgalmasabb feladata a szarból várat építés, és az ügyfél a végén mindig nagyon hálás. Ez a a nő például bír egy másik céget is, amit remélhetőleg szintén nálunk fog parkoltatni, amíg újra életet nem lehel belé. Pici pénz, (szinte) nulla munkáért, akárhogy is nézzük, akinek ez nem derogál, annak megéri. Az új ügyfelek pedig mindig új szeleket hordoznak magukban (á la Medgyessy), akarom mondani újabb picike kis csápocskák, amiket talán sikerül vagy nagyra növeszteni vagy kinyújtani őket a gazdasági élet távolabbi pontjaihoz.

A céges pénzügyeink egyébként továbbra is elég romos állapotban vannak, de valamilyen bravúros módon az orrunkat még mindig a víz fölött tudtuk tartani. Néha ugyan nyelünk egy kicsit, de még mindig nem fulladtunk meg. Az mindenesetre elég valószínűnek látszik, hogy ez most már tényleg az utolsó ilyen ínséges hónap, és akkor most a rendes olvasóim legyenek szívesek lekopogni ezt. HA valamilyen eddig ismeretlen okból kifolyólag nem lép vissza az a bizonyos cég, akinél kihelyezetten fogok könyvelni, ÉS HA a legrenitensebb tartozónk a közeljövőben tényleg kifizet egy egész hónap könyvelési díjat (a már eddig fizetett fél hónap felett), akkor könnyűszerrel éljük túl azt a 2-3 hónapot, ami még hátravan a volt főnökömmel kötött megállapodásból. Jaj, csak tartanánk már ott...

A céges pénzügyek viszonylagos víz felett tartásának ára azonban - többek között az , - hogy a magán pénzügyeim tényleg tragikus állapotokban legyenek. Nem akarok nagyon belemenni, de lassan már csoda kell ahhoz, hogy azt a hónapot túléljem. Az adótartozásom felett közműtartozásom is van (de magán- még nincs, és nem is szeretnék), és nem egészen tudom, miből veszem meg a héten a BKV-bérletet. Lavírozásból jeles, de zátonyok felé közeledem. A UPC egyik csekkjére kilátásban van egy kisebb összeg hétfőn, a kaját megoldom jegyből, és TALÁN fussa arra a bérletre is. Mindezt azután, hogy bizonyos szórakozási lehetőségeket kénytelen voltam lemondani és, hogy gyakorlatilag a napi megélhetésen és csekkeken felül semmire nem költök (ami persze így nem egészen igaz, mert költök, csak éppen rendkívül minimálisat). Két kiutam van ebből a helyzetből, azonban mindkettő - mondhatni - a szerencsén múlik. Az egyik a magánnyugdíjpénztári reálhozamom, amit a zOrbán ellopott végre (harmadik nekifutásra) sikerült megnéznem a mnyp. honlapján. Ez hivatalosan 80407 Ft, de azért még nem költöm el, mert ki tudja, mennyi lesz végül, és most nem az átutalás költségét értem ezalatt. Na, ez rendbe tenne, igaz az adótartozásra akkor sem futná belőle. A másik pedig az a Budapest Bank hitelkártya, amit annyira tukmáltak rám. A szerződés aláírását követően állítólag 5 nap a kipostázás, ennek ellenére három héttel később rám telefonáltak, hogy "Jaj, még a személyi igazolványa érvényességi oldalát faxolja már át", de azóta is eltelt 1,5 hét, és még mindig semmi. Készpénzfelvételre úgysem használnám, mert annak bazi nagy a költsége és a kamata, én meg nem rontani akarok a helyzetemen, hanem túlélni ezeket a hónapokat, de vásárlásra kimondottan kedvező. 50 napig kamatmentes (na, ki számolta ki, hogy kb. pont ennyi idő kell a stabilizálódáshoz?), ráadásul a vásárlások 2%-át még jóvá is írják a számlámon. Szóval most úgy lesem a postaládát, mint anno, amikor egy levelezős szerepjátékkal játszottam, és vártam a levelet, amiben a legutóbbi cselekedeteim eredményét ecsetelték a készítők. De sehol semmi...pontosabban csekk az jön, bazdmeg.

Mindennek ellenére nem kell félteni, hiszen az előre tervezett összejövetelek és programok nem maradtak ki, de a spontán-de-olcsó összejövetelekre is futotta. Múlt hét végén például Nagyvisnyón voltunk egy 10-fős társasággal, és annak ellenére nagyon jól éreztem magam, hogy a szombatom a másnaposságomra tekintettel nem annyira élveztem a létezést. Volt ott sok röhögés, favágás + vízhólyag a tenyéren, tűzrakás és barkács módon életben tartás, paprikás krumpli bográcsban meg sült hús grillezve, TESCO-zás egerben (2x), sok-sok Fütyülős, részegség, közösségi játékok, kínos beismerések a múltból, üvegezés, meztelenül rohangálás bevállalása maroknyi takarással (sajnos egy marék elégnek bizonyul...), hányás, táncikálás (nekem nem), erőteljes másnaposság, Szilvásvárad, pszeudo-kisvasút, Fátyol-vízesés, parkolóhely keresése, étterem keresése, a teljes kiszáradás szélén táncolás, küzdelem az álommal, elalvás egy sötétben bójócskázás minden zaja közepette, iPad + Angry Birds + Fruit Ninja, csocsó és sok maradandó emlék.

Kedden meg mini-blogtali a Kopaszi gátnál, kedvelt bloggerek társaságában. Aki eddig nem ismerte a stílusom, az most megint nagyokat nézhetett, mert elememben voltam, olyankor pedig nagyon övön aluli vagyok, egészen addig, amíg valakit meg nem bántok (pénteken ez sikerült is, ha minden igaz). Rövid volt, de élménydús, csak ne értünk volna olyan sokára haza... Nekem az a hely a világvége.

Hát ilyenek történnek velem, amíg nem blogolok. Amikor blogolok, akkor meg semmi, pontosabban az éhség egyre nagyobb teret hódít el magának a tudatomból, szóval ideje főzni mennem. Ja, és köszönöm az olvasóknak és rajongóknak a leveleket. Igyekszem mielőbb válaszolni rájuk.

Az utóbbi időszak megint elég érdekesre sikeredett... vagyis hát másnak talán nem olyan érdekes, de az a biztos, hogy leírom, aztán majd mindenki eldönti magának.

Sajnos egyre-másra fedezek fel magamon amolyan kedvetlenségi tüneteket, és nem tudom, hogyan lehetne kezelni őket. Alig-alig van kedvem bármihez is, de ha mégis megsuhint valami kis tennivágyás-hangulat, mire tényleg nekifognék a dolognak, már huss, el is szállt az egész. Percnyi időintervallumokról beszélünk, ezt hozzátenném. Aztán fél órán keresztül csak vagyok, majd újra kedvet kapok valamihez, amit aztán megint el sem kezdek. Kóros. Ilyen hangulatban tengődöm, és bármit csinálok, csak azért teszem, mert muszáj megtennem. Dolgozni sincs kedvem, edzeni sincs, játszani sincs (de még csak egy újabb játék feltelepítésének ötlete sem dob fel), vagy ha mégis, csak valami rövid és primkó gagyiságot kattintgatok, filmet nézni sincs, háztartást vezetni sincs, meg tényleg szinte semmihez. Persze nem ülök enerváltan az üres szobában, mert végtére is mindig elfoglalom magam (játszom is, filmet is nézek, főzök-mosok, gombot varrok), csak éppen más a hozzáállásom a létezéshez, mint korábban. Szóval annyira azért nem durva a helyzet, nem kell megijedni, inkább csak egy picit most nem találom a helyem.

Az egyik feltételezett ok, ami a háttérben állhat, az a meleg, amivel csak az hibádzik, hogy olyan most nincs (mármint kánikula), szóval szerintem nem ez lehet a probléma. Amikor a légzés is nehezemre esik, akkor persze, hogy nem csinálok semmi hasznosat, de az érthető is, szerintem. Nem ezen nyavajgok.

A másik lehetséges ok a fáradtság. Ez persze nálam örökös téma, ezért már egész jól hozzászoktam, de talán most megütött egy olyan szintet, ami már felhívja magára a figyelmemet. Az rendszeres későn fekvés és a minden eddiginél nagyobb stressz elég szépen leszívja az energiámat. Régebben ezt egy kiadós alvással kipihentem, aztán kipattantam az ágyból, és tetterővel telten vágtam neki az aznapnak, most viszont ólmos-ragacsos ballasztként húz vissza, és megkeseríti minden pillanatomat. Éjjel ugyan alszom (mint akit agyonütöttek), de reggel akkor is felébredek a szokott időben, ha nem kéne. Már kitaláltam mindenféle trükköket, hátha be tudom csapni magam. Ha tehetem, direkt jó sokáig fennmaradok, hogy majd másnap akkor tovább is alszom, de aztán mégsem, és csak még álmosabbnak érzem magam, mint egyébként tenném. Aztán direkt nem hagyom magamon az órámat (egyébként órával alszom), hogy reggel, amikor ébredezik a tudatom, hiába érezzem az idő meghatározásának szükségességét, túl sokat kelljen hozzá erőfeszítenem, és inkább letegyek róla. Ez alkalmasint még működni is szokott. Vagy van olyan módszerem is, hogy beállítva hagyom az ébresztőmet, mert megfigyeltem, hogy a legjobban akkor tudok aludni, amikor felkelni kéne, azaz az ébresztő lenyomása és a tényleges, önkéntelen ébredés közötti percekben. Ez azonban csak akkor válik be, amikor dolgoznom kell menni, hétvégén sajnos nem... Ennek ellenére tegnapelőtt direkt sokáig ébren voltam (ja, most szabadságon vagyok), ÉS beállítva hagytam az ébresztőt, de a kombinált módszer ellenére is fenn voltam már 7 órakor, majd az egész napot végigkornyadoztam. Azt hiszem, ez a valódi stressz következménye. Azért írom, hogy valódi, mert manapság ugyanúgy szokás minden apró kis bosszúságra rámondani, hogy stressz, mint ahogy a neveletlen gyerekeket is szokás hiperaktívnak nevezni (pedig egy-két, jó időben elhelyezett pofon ki is gyógyítaná őket belőle). Idegeskedés, emésztési problémák, ingerültség, fáradtság, kedvtelenség, céltalanság, stb., stb., ez valódi stressz, és a kiváltó oka is alapos (de azt majd mindjárt). Az alvásról még annyit, hogy jó módszernek látszott a hétvégi durmolás a délutáni órákban, de azt vagy nem lehet, mert Ricsi nem engedi, vagy csak arra jó, hogy éjjel még inkább kukorékoljak miatta, aztán még jobban ne tudjak kikelni az ágyból, amikor kellene. Persze van olyan, amikor bejön, de előre sosem tudni.

A harmadik és legvalószerűbb ok a pénztelenség. Na, az tudom, hogy megvisel, mert minden nap érzem, átélem. Kicsit fárasztó állandóan az ügyfeleket várni és a bankszámlát figyelni, de a legcsüggesztőbb a mozdulatlan bankegyenlegre ocsúdni a netbankot vizslatva. Ügyfelek jönnek és mennek (tönkre), és a bevételeink viszonylag fixek is (a kiszámlázottak), de az utóbbi három hónapban valahogy mégis beütött a krach. Egyszerűen kevesebb pénzből tudunk gazdálkodni, mint amennyit el kellene költenünk, amiből két dolog következik: vannak dolgok, amivel csúszunk, és nekünk, tulajdonosoknak nem marad a végén szinte semmi. Csak annyit veszünk ki, amennyi az éhhalál és a szolgáltatások kikapcsolásának elkerüléséhez kell. Ez kérem botrányos. Az alkalmazottak persze megkapják a jussukat, ahogy a cég megvásárlásának részleteit is szépen fizetjük, de az előző hónapban az ÁFÁ-t nem tudtuk maradéktalanul befizetni, aztán a közös költséget toltuk el két héttel, és most is tartozunk kétszázezer forinttal (ide-oda). Hozzátenném, hogy nekünk meg 4 millióval lógnak... Hátrálni egyszerűen nincsen hova, mert minden tartaléklángon ég, és ezen túl bármilyen megszorítás súlyos, nehezen orvosolható, talán hosszú távú következményekkel járna. Válságmenedzselünk tehát, és megpróbálunk (a társammal) abból kijönni, ami nekünk jut. Ez azt jelenti, hogy a magánéletben is válságmenedzselünk: sakkozunk a számlákkal, az alsóbb polcokról vásárolunk, a szórakozásra és 'luxusra' költött pénzeket jelentéktelenre redukáljuk, mindeközben pedig folyamatosan reménykedünk abban, hogy befut valami kis extra zsozsó. Az extra alatt nem arra gondolok, hogy potya, hanem olyanra, amiért már hónapokkal korábban megdolgoztunk, csak nem számítottunk a renitens ügyfél váratlan tartozásrendezésére. Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy felszaporodott a "nincs pénzem" kezdetű és tartalmú mondatok száma, valamint a lemondó sóhaj. Mivel ez a téma még év végéig napirenden lesz, nem is firtatom tovább, mert úgyis fogok még vele foglalkozni.

Szóval a pénztelenség az alapok, abból következik a stressz, abból pedig a többi tünet, Mindenesetre az látszik, hogy ha viszont valaminek végre nekifogok, akkor azt csinálom is, lásd jelen bejegyzést, ami már elég terjedelmes, és a lényeget még csak el sem kezdtem részletezni. Mert ugye mi az a sok érdekes, ami a héten történt?

Először is kedden Budapesten járt Defalla, és ennek örömére páran összecsődültünk (ha lehet ilyet páran is) a Café&-ben. Ott volt ugye Defalla, Defalla kedves ismerőse, Ricsim, Kevin meg a magamat utoljára is. Eleinte hallgattuk Defalla élettörténetének apró részleteit, aztán beszélgetésbe mentünk át (meg részegedésbe, mivel meg kellett innom négy páleszt is), majd megérkezett Kevin is, amikor meg nekünk már mennünk kellett. Másnap nagyon észnél kellett lennem, ezért korán akartam lefeküdni és józanul. A találkozó jó volt, sajnáltam, hogy korán távoznunk kellett, és hogy végig az időn stresszeltem magamban, de vigasztal a tudat, hogy úgyis lesznek még ilyenek.

A szerda aztán nagyon durva volt. Határidős nap egy csomó utolsó pillanatra kényszerült melóval és extra zaklatással, plusz két tárgyalással a leendő ügyfelekkel. Borzalmasan kimerültem a nap végére, de lett két új ügyfelünk, nekem még egy munkám (kb. heti egy nap), meg havi 200k HUF+. Utóbbi elég komoly gyógyír a korábban taglalt problémákra (juppí, lassan talán rendes fizetésem is lesz?), viszont a kimerültségtől még csak örülni sem tudtam neki. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve bejelentettem, hogy akkor én most két napig szabin leszek, és otthagytam csapot-papot. Elvileg mindennel készen lettem, ma viszont eszembe jutott, hogy két dolgot elfelejtettem, amit éppen erre a két munkanapra ígértem egyes ügyfeleknek. Blama, de talán megértik, így nyáron... A csajok egyébként is figyelmeztettek, hogy legalább két éve nem voltam egy-két napnál hosszabb szabadságon (minden két...), és hogy ebből bajom lehet, hát most törlesztek egy kicsit a szabadság-munka aránytalanságból. Hatkor tehát felálltam az asztalomtól, és már nyargaltam is újra a Café&-be (úgy, zakóban, ingben, nyakkendőben), mert most meg Tamás blogger és Pape várt rám, de Ricsi és Kevin is emelték az est fényét. Ismét hamar eljöttem, de most azért, mert már kifolyni készült a szemem.

Szemfülesek egyébként jogosan állapíthatják meg, hogy az imént még a pénztelenségen nyavalyogtam, aztán lelkesen mesélem, miként 'kocsmáztam' egymás után két nap is. Nos, a megfigyelés és a kimondatlan feddés jogos lenne, ha kedden nem Defalla finanszírozta volna a belém szuszakolt szeszeket (amit ezúton is köszönök), másnap pedig nem Ricsi törlesztette volna vissza a korábbi 'meghívást'. Mondom én, hogy válságmenedzselés... Azóta meg szabadságon vagyok, és próbálok legalább pihenni.

De most meg mennem kell, mert kezdődik a Xanax Extra a Rádiópinken, a párommal és a barátaimmal, meg má' egyébként is sokat írtam (kivételesen). A felét persze kihagytam, de hát legyen elég ennyi. (Csak olyan befejezetlennek érzem...)

A gazdasági világválság még most is tart, még ha nem is ezzel kelünk-fekszünk, mint 2008-ban. Görögország mindennapos téma, de a PIIGS-államok mindegyikén túl az USA gazdasága, a banki csődök, az árfolyamkilengések is rendszeresen szerepelnek az írott és elektronikus médiumokban. A magyar gazdaság természetesen nem lehet kivétel a hatások alól, hiszen a folyamatok úgy dobálják a pénzügyeinket, mint a feldühödött tenger a hajót, bár kétségtelen, hogy a magyar gazdaságról szóló hírfolyamot egyre gyakrabban színesíti egy-egy kimondottan kedvező hír vagy megállapítás. Én mindennap megnézem ezeket a híreket (a Hírstart.hu/gazdaság oldalon, ahol több tucat médium hírei sorakoznak), és egyre jobban örülök, amikor azt olvasom, hogy külföldön (főleg Londonban) egyre többen lelkendeznek és egyre többen dicsérnek minket. Más kérdés, hogy a sajtó feltétel nélkül kormányellenes része rendszeresen csak a "de', az 'azonban' és a 'bár' szavak után kezdődő részeket veszik észre, de hát úgy tűnik, ők javíthatatlanok.

A válság nálunk, a cégnél is érzékelteti a hatását, és ha nem is konkrétan a mi pénzügyeinkben (leszámítva, hogy a június az valami borzalmas volt), az ügyfeleink körében mindenképp. Az idén 6 vagy 7 vállalkozást vesztettünk, amiket ugyan kipótoltunk másikakkal, de a számukat így csak nem sikerül növelni. Az egyik egy főiskolai büfés volt, amivel a felújítás után nem szerződött újra az intézmény. Kiadta inkább a szolgáltatást a menzát is üzemeltető cégnek, az nagyobb, biztosabb, stb. A másik a Honvédelmi Minisztériumban dolgozik, de mellette vállalkozóként nyújtott szolgáltatásokat, ide-oda. Most kinevezték valami feladat vivőjének, ami nemcsak összeférhetetlen lenne a gazdasági tevékenységével, de ideje sem lenne mellette másra, így visszaadta a vállalkozói igazolványát. Egy harmadik nekivágott egy saját építőipari cég alapításának, de a remélt munkák csak nem érkeztek meg. Felhasználta a vállalkozóvá válási támogatás összegét, és miután az elfogyott, csak ült tétlenül, míg végül el nem adta az öccsének a céget. A negyedik rendszeres gyógykezelésre szorul (valami skizofrénia izé), így nem tudja tovább folytatni a nyelvoktatást, az ötödik biztosítózni kezdett, aminek természetesen mindig fuccs a vége, a hatodik meg egy hármas tulajdonlású vállalkozás, aminek összevesztek a tulajdonosai, ezért az egész cég működésképtelenné vált, és elveszítette a partnereit is. A válság azonban nem itt mutatkozik meg igazán (hiszen a fentiek egyike sem tudható be annak), hanem a még működő cégeknél, akik egyre nehezebb anyagi helyzetben vannak, egyre kevésbé tudnak elbírni a terhekkel és egyre kevésbé képesek bevételre szert tenni. Ennek a kettősségnek rendszerint csőd a vége és a rugalmatlanság, az ötlettelenség, a bátorság hiánya az oka. Sokan egyszerűen nem tudnak vállalkozni, nincs menedzser-szemléletük, nincsenek konkrét terveik, ötleteik, így ha a biztos melók csökkennek vagy megszűnnek, elkezdenek mindenfelé tartozni, majd végelszámolni. Ez nemcsak kicsiben megy, hanem nagyban is. A verseny hihetetlenül erős; mi például Budapesten (minimum) 504 másik könyvelőirodával osztozunk a piacon, és ha nem vagyunk elég ügyesek, némelyek ezek közül a fejünkre nőnek. Kik azért, mert olcsóbbak nálunk, kik azért, mert a könyvelésen felül mindenféle extra dolgokat végeznek el ingyen, kik meg más okok miatt.

Nemrég olvastam egy szakmai cikket, aminek a címe valami olyasmi volt, hogy "Miközben a válság továbbra is szedi áldozatait, egyesek rakétaként növekednek", aminek az az oka (mármint a növekedésnek), hogy a kieső versenytársak helyére egyesek ügyesen, ötletesen törnek be, megszerezve azok korábbi piaci részesedését. Bizony, hátradőlni és várni a sült galambot már nem lehet, tenni kell az életben maradásért. Ezt egyre többen ismerik fel, és próbálkoznak valamilyen irányba elmozdulni. Az iparban és mezőgazdaságban nincs olyan nagy mozgástér; olcsóbban, gyorsabban, többet, jobb minőségben kell termelni, és megszerezni a biztos piacokat. Nekik a szakképzett munkaerő, a technológiai fejlesztés és a társulás a megfelelő metódus (szerintem), amolyan TSZ-szerű együttműködés. Erre is vannak már példák. A szolgáltatóiparban, a vendéglátásban és az idegenforgalomban azonban sokkal több lehetőség van, hiszen (a fentieken túl) itt sokkal frappánsabb módokon lehet együttműködni. Két könyvelőiroda társulása nem annyira célravezető, ahogy két Balaton melletti szállodáé sem, de mondok a dologra példát.

A minap felhívott a UPC-től egy call centeres (szokásuk), és arra akart rávenni, hogy igényeljek Budapest Bank hitelkártyát, mert ha azzal fizetem a számlájukat, 6%, ha más rezsit, 2% kedvezményt kapok a végösszegből, költség egy évig nincs, utána is csak havi 250 Ft, ráadásul van mellette 250.000 Ft hitelkeret is. Belementem (csak, hogy békén hagyjanak), de nem tudom, hogy aktiválom-e majd. Aztán két nappal később a Telenor hívott, aki meg az ING-vel állt össze. Ők azt akarják tőlem, hogy vegyem át az ingyenes költségkalkulátort (vagy mi a pöcstöt), amivel kiszámolhatom, mennyibe kerül nekem az élet, hallgassam meg őket valami agitációval kapcsolatban, és kapok egy telenoros sim-kártyát, 120 perc ingyen beszélgetéssel. Azt sem kell bemutatni, miként állt össze a DJuice mindenféle üzletekkel, a Vodafone mozikkal, a nagy szórakoztatóelektronikai üzletek a mindenféle bankokkal, de például ha a sarki Matchban vásárolok, nemcsak olcsón vehetek hőálló edényeket (pontokért), de kapok egy kupont, amit ha aquaparkokban és egyéb helyeken átadok, a velem belépő személy jegye ingyen van, valamint egy másikat, amivel féláron köthetek utasbiztosítást. Aztán ott az E-on, ami a Volt Fesztivál esetében a mecenatúrán túlmutató tevékenységet folytat (bár nekik nem igazán van erre szükségük), és végül hadd említsem a Magyar Postát, ahol egy szimpla csekkfeladás közben a kisasszony megkérdezi, adhat-e 'Szerencsekket', kérek-e kaparós sorsjegyet, és akarok-e kedvezményes lakásbiztosítást kötni (akkor is, ha éppen annak a csekkjét adom fel...). Ez mind csak egy szerény része annak a sok összekapcsolódásnak, amivel nap mint nap találkozhatunk. Efelé tart a (magyar) gazdaság, és igazából kivetni való sincs benne. Egy kis odafigyeléssel és szervezéssel egy csomó pénzt takaríthatunk meg az amúgy is szükséges dolgokon.

Nálunk valami hasonló a helyzet, pontosabban még csak bimbódzanak az összekapcsolódásaink, mert eddig nem volt időm konkrétabb és nagyobb számú megállapodás megkötésére. Van két ügyvédi iroda, akik hozzánk irányítják a náluk alakult ügyfeleket (igaz, az egyik még csak maga is most indult), van egy bélyegző készítő és irodaszeres, akivel kölcsönösen hajtjuk egymásnak a megrendelőket, egy másik irodaszeres, aki minden vásárlónak ad egyet a hirdetésünkből, valamint van egy pályázatíró és egy környezetvédelmi termékdíj ügyintéző cég, akikkel hallgatólagos megállapodás van köztünk. Ez azonban mind picsafüst, mert bár felsorolni sok, a haszna még kevés. Májusban a zárások miatt kellett sokat dolgoznom, júniusban pedig azért, hogy minden lógó dolgot, a májusi hajtás miatt tolt könyvelendőt és elteendő iratot letudjak. A cél az volt, hogy a júliusi negyedévezés mellett is jusson végre időm a cégvezetésre, és ne csak a kulimunka legyen. Az üzleti terv készítését akkor folytatom (és remélhetőleg be is fejezem), ha ezt a bejegyzést megírtam, abban pedig pontokba szedve, határidőkkel társítva fogalmazom meg az akciótervet. Nyilván a részletekbe menő ismertetéstől megkíméllek benneteket, de egy pár dolgot azért felsorolok, csak mutiba.

- az ügyvédi irodákkal kölcsönössé tenném a megállapodást, azaz megtárgyalnám velük, hogy ha valaki cégalapítás előtt keres fel minket, akkor valamelyikükhöz irányítanám őket. Ennek főleg az lenne a haszna, hogy ezzel a hirdetéseinkbe belefogalmazhatnánk a cégalapítást is, mivel manapság ez komoly versenyelőnyt jelent.
- van még egy ügyvédi iroda, akinek már legalább 10 éve könyvelünk. A volt főnökünk elvileg már kötött vele megállapodást, de ennek eddig semmi hasznát nem látjuk, nyilván, mert nincs különösebben motiválva. Egy bevezetett könyvelési díj csökkentő intézkedésünkre azonban úgy lecsapott, hogy csak, szóval erre is biztosan kapni fog.
- a bélyegzős a volt főnök fia, aki a szórólapunk osztogatására rámondta, hogy 'persze', de valószínűleg a kukába hajította mindet, mert szintén nincs motiválva. Manapság az önzetlen segítség (de esetében még a kölcsönösség) sem elég erős hajtóerő, ezért vele is olyan megállapodást akarok kötni, ami számára anyagi haszonnal jár.
- aztán a könyvelőnk férje honlapkészítéssel is foglalkozik, szóval igazán nem lesz nehéz vele is összekapcsolódni, hátha valakinek erre lenne szüksége.
- van pár ügyfelünk, akivel linkcserét lehetne leboltolni, másoknak (kisebb-nagyobb) forgalmú üzlete van, akikkel meg a szórólapozásban lehetne megállapodni.

Ez — mint írtam — csak egy töredéke a rövid távú terveknek. Jövőre én már nem akarok beosztással élni, elegem van belőle. A jobb anyagi helyzethez pedig még több munkát kell elvégezni és még több ötletet kell kivitelezni, mert a jövő az egymással összekapcsolódott vállalkozóké. A többi (amilyenek a varjakkal teli könyvelőirodák is) elhullanak, nekünk pedig anyagilag és ismertség tekintetében is elég erősnek kell lennünk, hogy befoglalhassuk a helyüket.

Szóval blogolni ezután sem lesz sokkal több időm, mint az utóbbi időszakban, de azért a vékonykára fogyott olvasótáboromat ezután sem fogom magára hagyni.

Írok már egy pár sort, most, hogy lelkileg egy kicsit összeszedtem magam. Nincs semmi extra, nem történt semmi különös, váratlan vagy lesújtó, egyszerűen csak megint besokalltam kicsit, megint padlón éreztem magam az elmúlt napokban-órákban, de azért szépen megint összekaparom magam...ahogy mindig.

Úgy érzem egyszerűen, hogy nem jó irányba megy az életem, de nem tudom, hol a baj. Hobbijaim már nincsenek (nemrég még volt egy erőtlen próbálkozásom, de csak a pénzköltésig jutottam), a munka-házimunka-edzés-pihenés tengelyen túl alig jutok, és mostanában semmihez nincs kedvem. Nincs kitartásom, állandóan álmos vagyok, vagy fáj a fejem vagy a szemem, esetleg ingerültségi roham van rajtam, minden idegesít, képtelen vagyok nyugton megnézni egy filmet anélkül, hogy ne csinálnék közben valamit, stb. Ugyanakkor bármibe belefogok, képtelen vagyok befejezni. Nagy lendülettel nekivágok, aztán szépen lassan kifulladok, és csak nagy sokára, önmagam noszogatása mellett vagyok képes befejezni, heves belső tiltakozással körítve. Egy héttel ezelőtt nekiláttam a konyhát kiganajozni, és néhány óra alatt a feléig jutottam. Akkor három napot voltam otthon, most pedig Pünkösd miatt volt ismét három napom, hogy folytassam az elkezdett melót, de SEMMIT nem csináltam. A szándék megvolt, de amint belefogtam volna, inkább mentem vissza az ágyamba vagy a gép elé. Nekiláttam üzleti tervet is csinálni, a nagyját meg is írtam, és egy komplett napom lett volna, hogy befejezzem, mégsem sikerült másodszorra nekifutni. Hogy fogok így lediplomázni? Nincs kedvem játszani sem, miközben három könyvbe fogtam bele, és bár mindegyikben csak a felénél járok, már azt nézegetem, mi legyen a következő. Szóval ilyen tüneteim vannak, és bár az okot nem tudom, ez az állapot senkinek sem jó, főleg nekem és a páromnak nem (mivel ezt mind neki kell elviselnie, ingerültségi rohamom esetén pedig össze is veszünk).

A lelki lejtőn való csúszásom közben csak a macskám zökkentett ki egy kissé, csütörtök este ugyanis már a lakásba belépve egyértelmű volt, hogy valami baja esett. Nem jött elénk, és a szokásos nyújtózkodóhelyein sem volt fellelhető. Amíg kerestük, viszont hasmenésre és hányásra utaló jeleket találtunk, majd amikor a macsekra is rábukkantunk, egyértelmű volt, hogy valami súlyos baja lehet: teljesen letargikusan gubbasztott, a szólongatásra nem reagált, ha hozzáértünk, fájdalmasan nyávogott, és csak mélyebbre bújt az aktuális helyén. Aztán amikor előjött, pár mozdulat múlva kétségbeesetten nyávogni kezdett, elrohant az alomba, majd rögtön ezután öklendezni is kezdett, és fehér habot hányt. Amikor rosszul van, magát szokta meghánytatni, de most látszott rajta, hogy ez önkéntelen, és annyira görcsösen rándult össze, hogy minden alkalommal lefejelte a padlót is. A szemfogai csak úgy koccantak a kövön. Azt hiszem, a Ricsi és az én arcom is elég döbbentnek és rémültnek tűnt volna annak, aki látja, meg is voltunk ijedve cefetül. Később újabb hányási rohamok jöttek rá, visszautasította a legfinomabb falatokat is, és ha a hasához értünk, fájdalmasan nyávintott. Aztán néha magától is, amitől annyira megijedtem, hogy majdnem elbőgtem magam. Mit lehet ilyenkor tenni? Késő este az állatorvos nem rendel, klinika csak a XVIII. kerületben van, marad az, hogy aggódva fürkészem a netet (amivel csak tovább rontom a helyzetet), és kivárom a reggelt. Kivártam. Még életben volt (bár amikor 5 órakor felébredtem, nem bírtam addig visszaaludni, amíg fel nem kutattam (és utána sem nagyon)), mintha kicsit jobban is lett volna, de mivel a kedvenc jutalomfalatait továbbra is csak rezignáltan nézte, nem volt többé kérdés, hogy irány az állatorvos. Akármennyire rosszul volt, azért még volt ereje összekarmolni, amikor meglátta a szállító dobozt...de nem részletezem. Gyomorgyulladása lett valamitől, kapott szuri-koktélt, vissza is kellett mennünk, és az egész cécó egy vagyonba került. De legalább jobban lett, vagy mondhatni: meggyógyult.

Ez a kiadás egyébként a legrosszabbkor jött (és valószínűleg ez a fő oka ennek a levertségnek is), ugyanis a cég likviditási helyzete ismét elég siralmas lett. Anno egy egész évre vonatkozó pénzügyi tervet készítettem, amit napi szinten követek nyomon, és a szükséges módosításokat is haladéktalanul felvezetem. Ebből kiindulva 2011-et egy kissé labilis, de mégis inkább stabil pénzügyi helyzetű évnek lehetett saccolni, most mégis beütött a krach, annak ellenére, hogy a közelmúltban semmi váratlan változás nem volt. A fluktuáció normális szintű, a kieső cégek helyére jöttek újak (kb. azonos bevételt jelentve), tehát csak széttárom a kezem, és értetlenül nézek. Na jó, persze annyira nem, hiszen magyarázat van több is, de ezek közül a kinnlevőség további növekedése/minimális csökkenése az, ami perpillanat ide juttatott minket. A gond pusztán annyi, hogy ha mindent kifizetünk, nekünk (nekem és a tulajdonostársamnak) nem marad semmi, márpedig 79 ezer forint nem elég a rezsire, bérletre, macskára, plusz két fő étkezésére. Ez van. Remélhetőleg a Szent Iván napi blogtaliig fordul a kocka, és a pénz nem lesz akadálya az elutazásnak, addig meg vajas zsömle ebédre.

Furdal a lelkiismeret amiatt, hogy én a blogomban, meg más blogokon, komment formájában azt állítottam, hogy az egykulcsos SZJA-val senki sem járhat rosszul, azaz csak azok járhatnak úgy, akiknek kiskorú gyereke sincsen, nem kaptak inflációkövető fizetésemelést, nem minimálbéresek és nem olyanok, akik minimálbéren voltak, de mostanra a garantált bérminimum vonatkozik rájuk. Magyarul nagyon kevesek. Állításomat kvázi-hivatalos bérkalkulátorral is alátámasztottam, és azt is elmondtam, hogy aki azt állítja, hogy havi 3000 forintnál nagyobb lett a kiesése, az hazudik, mivel nincs olyan bruttó bér összeg, aminél ez a helyzet előállhatna. Tévedtem, elnézést kérek érte mindenkitől.

A tévedésben nincs rossz szándék, sem kormánypropaganda vagy szakmai tudásbeli hiányosság, mivel amit leírtam, az úgy igaz, ahogy van. A kalkulátor is működik, és jól működik, meg aki ezt a háromezres dolgot állítja, az is hazudik, DE a hiba mégis létezik, ahogy azt már a kormány is elismerte. Hol lehet? Nos, a Ricsitől már számtalanszor megkaptam, hogy naiv vagyok és túlzottan optimista, és igaza is van, hiszen most is abból indultam ki, hogy az emberek alapvetően jók, tehát a vállalkozók a társasági adójuk megfeleződésével megtartott pénz egy töredékéből igenis végrehajtottak egy inflációkövető béremelést az alkalmazottaik körében. Itt a hiba: nem hajtottak végre, azaz a szelektív észlelés hibájába estem, mivel nálunk, és az általunk könyvelt cégek túlnyomó többségének esetében ez megtörtént, joggal gondoltam tehát, hogy ez általános. (Hozzátenném, hogy egyes gazdasági portálokon azt jelezték előre, hogy ez a bérfejlesztés meg fog történni, de csak kb. félévtől (gondolom, amikor a vállalkozók ténylegesen megérzik az adócsökkentést)). Ezt helyre kellett tennem.

***

Mivel hiszek a pozitív tettek, érzelmek és gondolatok hasznában, hiszek az emberi jóságban, hiszek abban, hogy a jótettnek egyszer pozitív jutalma lesz — bár ez elég szerénytelenül hangozhat — magam is így próbálom élni az életem. Bár hülyének meg nem érzem magam, eddig még nem tűnt fel, hogy ezzel némelyek visszaélnének (akik meg megpróbáltak, azokkal már nemigen tartom kapcsolatot), azaz kárát nem láttam ennek a szemléletnek (max. a csalódások okozta keserűség), viszont egy-egy olyan megnyilvánulás, hogyaszondja "979, te annyira jó ember vagy!" mindenért kárpótolnak. Tegnap felhívott egy vadidegen férfi, aki egy könyvelőirodából telefonált, elmondta, hogy a könyvelőprogramot fejlesztő cég irányította hozzánk mint referenciához (nem az első eset), és megkérdezte, hogy nem-e lehetne-e, hogy a két kolléganőjével el-e jöhetnének-e, hogy én egy fél-háromnegyed órában kiokítanám-e őket-e. Kicsit meglepődtem — mert hát szokatlan egy kérés a konkurenciától, — de a társam javaslata ellenére nem mondtam azt, hogy nem. Jöjjenek, segítek, elvégre nem kerül semmibe, és mivel vidékiek igazából nem is számítanak konkurenciának. Jó, annyit azért hozzátettem a telefonba, hogy zárási időszakban luxus ennyi időt ilyen kérések teljesítésével elpocsékolni, de csak az elégtétel végett. Eljöttek, pontosak voltak, kérdeztek, válaszoltam, aztán elmentek. Gondolkodtam rajta, hogy tanácsadási díjat kérek, de amikor megkérdezték, mennyivel tartoznak, nem volt szívem összeget mondani. Maga a kérdés biztosított róla, hogy mégsem pofátlanságról van szó, plusz még tiltakoztak is egy kicsit, és ez nekem elég volt . Megint javítottam a karmámat.

***

Már régebben megállapítottam, hogy a könyvelők négy alapvető típusba tartoznak: varjak, fiatal picsák, akik majd varjakká válnak, idősebb papucsférjek és buzik, és ezt a továbbképzéseken összegyűlő sereglet végigpásztázása minden alkalommal meg is erősíti. Mert tényleg. A mai trió mindhárom tagjára passzolt a leírás (ha magamat is hozzávesszük, akkor mindannyiunkra), mert volt egy akadozó szavú, lesütött szemű férfi, egy varjú, meg egy erősen varjúsodásnak indult fiatalabb nő. Hiába, a szociológiai érdeklődés...

***

Ha már varjak és ha már naivitásba hajló optimizmus, kapcsoljuk is össze a kettőt. Utóbbi zsigerileg belém ivódott, ezért aztán mostanában az alapvető létélményemmé vált a keserűség, amit az állandó károgás miatt érzek, nap mint nap. Esténként meg főleg, és nem (csak) a hírműsorok tartalma miatt. Most aztán minden szar, mindenkinek, főleg azoknak, akik eddig kussoltak, de most elemükben érzik magukat, és még azt is világvégének érzékelik, ami egyébként teljesen jelentéktelen dolog. A hazaárulók jelentősen megnövekedett szintű és igencsak hatékony tevékenysége miatt pedig rég nem érzett dühöt tapasztalok magamban...de ez a bejegyzés nem a politikáról szól. Csak úgy megemlítettem.

***

A húsvétot egészen jól átvészeltem. Pénteken elutaztam anyuékhoz, szombaton eljöttem tőlük, vasárnap és hétfőn meg pihengettem a négy fal között, és mondjukpéldául játszottam. Nem volt túl izgalmas, viszont a pihenés jót tett a lelkemnek, és amikor a bolt irányába fordítva az orcámat kiléptem az utcára, és megcsapott az eső áztatta tavasz illata, egy pillanatra boldognak éreztem magam. Havi pár másodperc jut nekem ebből az érzésből, mert annyi mindennek kell összejönnie hozzá...de nem vagyok telhetetlen, ennyivel is beérem. A húsvétot meg úgy, ahogy van ignoráltam. Anyámék egyébként a legutóbbi látogatásom óta megcsinálták a nagyobbik húgomnak szánt emeleti szobát (úgy 20 év után...), ami nagyon tuti lett. Persze — mint mindig — mindent maguk csináltak, nem dobták ki a pénzt az ablakon holmi "szakemberre". A húgom közben betöltötte a második ikszet, de én továbbra is egy kislánynak látom, hiába nő a javából. Ja, és még annyit, hogy ha esetleg most előbújásra elszántan léptem volna be a házukba, az első fél órában megeresztett buzizás után letört volna a lelkesedésem. Mikor fog erre így sor kerülni?

***

Végezetül még megemlíteném, hogy újabb kört tettem a fogorvosomnál, aki teljesen fájdalommentesen cserélte ki a tömést abban a fogamban, amivel az utóbbi időben a legtöbb gondom volt. A havi egyenleg 30 ezer forint, és még vagy 570 van hátra, de így — fájdalommentesen — megéri. Ennek ellenére továbbra is infarktus-közeli állapotban vagyok, amikor beülök a székbe, aztán amikor már biztosan nem jöhet kínzás, akkor elunom magam.

Volna még mist mesélni, de dolgozni is kell valakinek, holnap meg utazunk hétvégézni, juppí!