jellem bejegyzései

Redblek jó néhány bloggert megihletett a kelta horoszkópos linkjével, köztük engem is. Eredetileg egy még ennél is unalmasabb bejegyzést terveztem, de kapva kapok az alkalmon, hogy kevés energiabefektetéssel tudjam le a mai restanciát (említettem, hogy sok a munkám idebe'?).

Egyszer már horoszkópoztam itt, de ez a kelta verzió is kíváncsivá tett, így gyorsan megnéztem a sajátomat (09.06.), mire kiderült, hogy szomorúfűz vagyok. Vazzeg. Én... szomorúfűz...Kötve.

Na, de lássuk, mit írnak nekem konkrétan?

Jellemzõi:

Szépségével és bájával arat elsősorban sikereket. (Nahiszen...)

Emberi kapcsolataiban érzékeny, kiváló empátiaérzéke van. (Igen, ennek legjobb példája, amikor valami tragédia hallatán fennhangon kijelentem, hogy  "A Földön 6,5 milliárd ember él, és ez csak egy volt közülük" Igazán empatikus. De a tréfát félretéve ez igaz, nem véletlenül kötöttem ki a szociológia szakon.)

Ennek ellenére sosem lehet tudni, hányadán áll vele az ember. (Ti tudjátok...)

Énje kettős: az egyik álmodozó, melankolikus, a másik ugrásra kész, nyugtalan, változékony. (Előbbi — tartok tőle, — észrevétlenül kicsinálta az utóbbit. Talán újraélesztéssel kéne próbálkozni, hátha akkor előrébb lennék az életben, mert a döglés semmire nem vezet. Mellesleg valóban kettős az énem: például (hivatalosan) biszex vagyok, nem is beszélve a meleg (biszex) — jobbos ellentétpárról és sorolhatnám.)

Félénk, először elutasító minden újjal és ismeretlennel szemben. (Bingó!...de aztán gyorsan alkalmazkodom)

Házias. (Persze-persze...)

Csöndes családi életre vágyik. (A csöndes stimmel, a családi nagyon nem. Az utóbbi 1-2 évben baromira megutáltam a gyerekeket, bár ez még változhat.)

Sokszor álmodozik, gyakran érzi meg nem értettnek magát. (Főleg vitákban és Hajnalka kolléganőm társaságában. Utálom a szavaimat és a képzettársításaimat állandóan magyarázni. Hogy van az, hogy némelyek értik, amit mondok, akkor is ha nem mondom el ugyanazt máshogy is. Az álmodozás is stimmel, de csak önszórakoztató céllal. Nem fogok belerokkanni.)

Munkáját becsületesen, szorgalmasan végzi. (Előbbi még mindig igaz, utóbbi már nem annyira, de régebben mindkettő stimmelt.)

A nehézségek nem rémítik, csupán gyakori hangulatváltásai hatnak kedvezőtlenül rá. (A nehézségek valóban nem rémítenek, mivel tisztában vagyok vele, hogy úgyis mindig van valami, ha éppen nem az aktuális, akkor helyette valami más, de azért gyakran nekilátok picsogni miattuk. Aztán leküzdöm őket (vagy megoldódnak maguktól). Régen a játékokat is mindig a legnehezebb fokozaton toltam, de mostanra marad inkább a 'moderate' vagy 'medium' fokozat. Szórakozni akarok, nem agyvérzést kapni. A hangulatváltásokról annyit, hogy azokat mások sokkal inkább megérzik, mint én (bár néha már én is hülyét kapok magamtól). Szegény Rolcsi is biztosan sokat szenvedett tőle. A mostani R. betűs még csak szeppenve kérdezi néha, hogy van-e valami baj vagy csak fáradt vagyok. Még nem ismer...)

Álmodozó, szeszélyes.(Ez már volt vagy kétszer.)

Romantikus, művészi adottságú. (Nahiszen. Jó, szerintem is romantikus vagyok, de a gyakorlatban ezt valahogy sosem sikerül kiviteleznem. Egy üveg bor, meg két gyertya a fürdőkád szélére még nem jelenti, hogy romantikus valaki. Vagy de? A művészi adottság meg maximum az írás, de ez meg nem teljesítmény.)

Szereti a természetet, irtózik a várostól, a rendetlenségtől. (Így van/ így van/ így van, azt' mégis egy csomót gyártok belőle a lakásba.)

Megérzései erősek, könnyen ráhangolódik az emberek érzéseire, és kérés nélkül teljesíti kívánságaikat. (Igaz, előbbi már jó pár ember veszte lett, elég ha csak visszaolvasunk egy kicsit a blogomban. Tényleg fogékony vagyok a lelkekre és az érzelmekre, és ha valakit kiismerek, az Isten mentse meg tőlem, legyen szó poénról vagy övön aluli ütésről. Hogy kérés nélkül teljesítem a kívánságokat, az nem annyira egyértelmű. Alapvetően igaz, de ezt igyekszem magam előtt úgy beállítani, hogy igazából magamnak akartam örömet okozni az adott dologgal, hogy láthassam az örömet a másikon. Viszont nem mindig, mert néha erősebb az önérzetem vagy egyszerűen nincs kedvem kívánságokat teljesíteni.)

Gyakran kihasználják. (Faszt!)

Szerelmi élete:

A szerelemben igényes. Szeszélyes és érzéki. (Ezt merem állítani. Meg mást is.)

Könnyen sértődik, hamar békül. (Szerintem nem vagyok sértődősebb, mint mások, de ha olyanom van, valóban meg tudok bántódni. Viszont nagyon hamar túlteszem magam a dolgon (ha hagynak), és nem vagyok haragtartó. Ha viszont észreveszem, hogy valaki visszaél ezzel a tulajdonságommal, az gyorsan bekerül a persona non grata fakkba.)

Számára fontos, hogy akit szeret, az állandóan mellette legyen. (Ez így igaz. Ennyi.)

Fél a csalódástól. (Ki nem?)

Minden apró kilengésre érzékenyen reagál. (Ezt sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudom, talán a közeli ismerőseim majd hozzászólnak)

Újabb és újabb bizonyítékra van szüksége a szerelemben. (Ez nem tudom, mit takar, de nem igaz.)

Féltékeny természete miatt úgy körülfonja partnerét, hogy az alig jut levegõhöz. (Tökre nem vagyok féltékeny típus, de nem tűröm, hogy átbasszanak. A mindenkori párom oda megy és azt csinál, amit csak akar, akár még az exével is találkozhat, nem bánom. Egészen addig, amíg betartja a játékszabályokat. Nálam elég sok minden belefér, de ha egyszer valamit megbeszélünk, az úgy is legyen. Szóval szerintem tökre levegőhöz jut mellettem akárki, de ha visszafogja a lélegzetét, ne csodálkozzon, ha megfullad.)

Állítólag ez vagyok én. Az emo-s fa. Mellesleg utálom a fűzeket, mert teli vannak fülbemászókkal, azok pedig a top undormányt képviselik a listámon. Ha meglátok egyet a testemre pottyanni, (férfiasan) sikoltozva próbálom levakarni magamról. A fűz ágával viszont — játék címén — jó finomakat lehet odasózni másoknak, csak ne akarják visszaadni. Ehe-ehe.

Na megyek a dolgomra.

Ma az újbudai időközi országgyűlési képviselő választás második fordulójának kampányfinisében segédkeztem a XI. kerületben.

Az utóbbi hónapokban többször kértek már, hogy vegyek részt kisebb-nagyobb feladatokban, de ezt mindig visszautasítottam, ezért most nem volt pofám nemet mondani, még úgy sem, hogy emiatt kénytelen voltam kihagyni a mai kondit. Munka után elmentem a Karinthy utcai irodába, ahol akkor még alig-alig lézengtek. Leültem hát egy székre, hogy megvárjam a hivatalos tájékoztatót, közben pedig felfigyeltem egy 10 pontos srácra, majd tovább vizsgálódva újabb 8 és 9 pontos fiatalembereken állapodott meg a tekintetem egy-egy pillanatra. Felfedeztem egy ismerőst is, ami kissé feldobott, mivel egyrészt vele sokat beszélgettünk a FIDESZ ünnepi megemlékezésének biztosítása közben, tavaly október 23-án, másrészt pedig tudtam, hogy így már nem leszek idegenek között. Kézfogás után szinte ott folytattuk, ahol anno abbahagytuk, de sajnos nem sok időnk volt a trécselésre (pedig vele napokig tudnék megállás nélkül eszmét cserélni), mert újabb újpesti kollégák érkeztek, köztük BGY is. Na, ez utóbbinak már nem annyira örvendtem, pedig őt is régről ismerem — sajnos.

Képzeljünk el egy 60 körüli férfit. Megvan? Akkor most képzeljünk rá egy kínai félcipőt, olyan túrabakancs-szerűt. A viseltes barna kordbársony nadrág fölé képzeljünk oda a velem egyidős, gépi kötésű pulóvert, afölé pedig egy őszes bajuszt, valamint ritkás, ősz hajat. Övet azt ne képzeljünk rá, ehelyett inkább csak egy bazi nagy, kissé kopottas, fekete bőr övtáskát.

BGY nagyon lelkes, képes akár napokat is áldozni az életéből egy-egy általa nemesnek vélt ügy érdekében, ami tiszteletre méltó vonása. Jó 'talpas' úgymond. Rendelkezik némi általános műveltséggel is (politikai síkon annál többel), bár huzamosabb idő után erről kiderül, hogy valójában csak műveltségi panelekről van szó. BGY nagyon szeret beszélni (mindenről és mindenkivel), csak éppen nem tud. Egyrészt szemmel látható erőfeszítést jelent számára egy elkezdett mondat befejezésének kigondolása (a mondat elmondása közben), másrészt dadogási hajlama van, és viszonylag csekélynek tűnik a szókincse is. Ezeket a hiányosságait töltelékszavak használatával pótolja, amely képességét olyan tökélyre fejlesztette, hogy azokat tetszőleges mélységig képes egymásba ágyazni, és így végteleníteni a mondandóját. Kedvenc kifejezései: 'Na most az van, hogy...', 'kéremszépen', 'hogyishívják', 'hirtelen akartam mondani', 'csak egyet szeretnék mondani', 'megy ez, gyerekek', és még vagy egy tucat hasonló. Egyébként mindenkit azonnal letegez (kivéve a tényleg idegeneket), és mindenki gyerekek nála, még a nála idősebb nyugdíjas öregasszonyok is. Aki egyszer megismeri, garantáltan emlékezni fog rá, valamint szintet lép a valamilyen indokkal való lelépés módszerének alkalmazásában.  BGY egyébként tényleg egy jóravaló alak, csak ne akarna mindig kommunikálni. Csoportgyűléseken, kampányrendezvényen, fiatallal, időssel, idegenekkel az utcán, vagy akárkivel és persze örökké végtelenítve, mégis semmit tartalmasat sem közölve. Másik rossz tulajdonsága, hogy minden helyzetben igyekszik az élre állni, és meg akarja szervezni az együttműködést, azonban hasonlóan csekély hatásfokkal kezd bele a dologba, így néha nagyon nehezére esik az embereknek nem kivenni a kezéből az irányítást.

Mondanom sem kell, hogy ma ő jutott nekem páromul (és nem az, akivel közben rettenetesen jót beszélgethettünk volna). A feladat egyszerű volt, az ismert szimpatizánsainkat felkeresni, és megkérni őket, hogy a vasárnapi második fordulóban (is) menjenek el választani. Négyünkre jutott egy környék, amit két felé osztottunk a másik két emberkével. Ők mentek a maguk útján, mi pedig együtt. Első pillanattól kezdve egy szenvedés volt az egész, de úgy negyed óra múlva sikerült megfordítani a függőségi viszonyt, és én végeztem az adminisztrációs munkát, ő pedig a kommunikációt az ajtót nyitó emberekkel. Ez persze számtalan elkezdett beszélgetést (az én drága időm kárára), és közel ugyanennyi befejezetlen mondatot jelentett. Ezen felül egyszer rossz helyre csöngetett be, minek következtében szóváltásba kerültünk egy lakóval, aki mindenféle nem létező szabályokra hivatkozva igyekezett bennünket kiterelni a lépcsőházból. Nem minősítem. Más atrocitás (ezúttal) nem volt, de idegileg így is elég kimerítő volt ez a 3 órányi házalás.

Elég hamar végeztünk, ezért vállaltunk még némi szórólapozást is, majd újra letáboroztunk az irodában. Mivel nekem egy korábbi beszélgetésből úgy tűnt, mintha BGY autóval jött volna, amikor felajánlotta, hogy együtt menjünk haza, nem ellenkeztem. Leültem hát, és beharaptam egy szendvicset, miközben ő is ezt tette, némi beszélgetéssel egybekötve (nem velem). Próbáltam jelezni neki, hogy én akkor mennék is, mire ő is igyekezett összeszedni magát, amiben azonban a megkezdett mondatai nem kicsit akadályozták. Tényleg kezdtem a türelmem végére érni, főleg, amikor már az utcán álltunk, de ő még újra meg újra nekiállt traccsolni. Ja, és persze ő az a fajta ember, aki miután megevett egy falat kenyeret, 20 percig tisztogatja a fogát a legkülönfélébb, azonban egységesen cuppogásra hajazó szájüregi hanghatások kíséretében. Ez ugyebár a halálom.

A villamosra felülve (persze nem autóval jött) úgy szidtam magam, hogy az nem igaz. Már régen hazajöhettem volna, erre nemhogy nem jöttem, hanem még vele kell majd eltöltenem 40 cuppogással egybekötött percet is. Ettől végül az mentett meg (szerencsére), hogy a villamos indulása után megpillantotta az utcán az addig olyannyira várt újpesti kollégáinkat, ezért gyorsan elköszönt és a következő megállónál lepattant a járműről, hogy visszasiethessen a helyszínre.

Talán még most is ott beszélget, hacsak azóta rá nem oltották a villanyt.