jellemtelenség bejegyzései

Tegnap kifutottam a blogolásra rendelkezésemre álló időből, de semmiképpen sem szeretném, ha az emberi jellem defektjei közül kihagynám egy újabb, személyesen tapasztalt variáció taglalását, úgyhogy bővítsük ki a múlt hét eleji jó hangulatom okozóról való megemlékezést.

A munkahelyem egy társasházban található, és lényegében egy lakásból átalakított irodában kapott helyet. Korábban is iroda volt itt, csak valami mérnöki társaság foglalta be, de ez lényegtelen. A környéken (ahogy a lakásom körül is) számos macska kóborol, feketék, fehérek, szürkék, tarkák, mi meg szeretjük őket leltározni, és mesélni egymásnak, melyiket hol láttuk, és az mit csinált éppen, merthogy két macskatulajdonos is van köztünk. A társasház belső parkolójában is van egy pár (vagy öt), az az ő területük, avagy territóriumuk. Ezek között van egy zsemleszínű-fekete cirmos lány is, aki kis termete ellenére is nagyon vagány, mert korábban mindenkit helyre tett, és most ő itt a főnök...meg a mi kedvencünk. Én ugyan nem foglalkozom vele — azon kívül, hogy örülök, ha látom, — de a titkárnőnk mindig visz le neki enni, még macskakaját is vett a cica kedvéért. Idill.

Na, de van a házban egy korosodó nő, aki egy alkalommal elkapta az utcán a tulajdonostársamat, és nekiszegezte a kérdést, hogy mi etetjük-e a macskákat. Őt ez kissé meglepte, és hebegett valamit, hogy nem, de a nőt igazából nem a válasz érdekelte, hanem hogy elmondhassa a magáét. Belekezdett, hogy a macskák összejárják az autóját, meg megkarcolják a motorháztetőt, és majd mi fogjuk fizetni a karbantartás költségét, és ha macskát akarunk tartani, fogadjuk be őket az irodába, különben meg feljelent minket, stb. stb. A társam eleve sietett, ezért megmondta, hogy ő erre nem ér rá, aztán otthagyta a nőt. Mondjuk én leálltam volna vele vitatkozni, hogy a macskák nem azért járnak ide, mert mi etetjük őket, hanem mert felosztották a környéket maguk közt, és ha ezek nem jönnének, jönnének másikak, azon kívül az autójára azért másznak fel, mert az fekete, és a téli hidegben azon melegednek, harmadszor pedig nemcsak mi etetjük őket, hanem a földszinti önkormányzati hivatal alkalmazottai is. Ha gondolja, fizessen meg egy gyepmestert, aki elviszi őket, továbbá nincs olyan törvény, ami alapján feljelenthetne minket, van viszont állatkínzás elleni törvény, így ha az állatoknak bármi bajuk esik, és az valószínűsíthetően az ő keze munkája, akkor mi jelentjük fel őt, aki különben is egy beszáradt, gyűlölködő vén kurva...de nem én találkoztam vele, szóval ez elmaradt.

Egy időre abbamaradt az etetés (ami egyébként is alkalomszerű), de az a kis hülye mindig itt táborozott, és mindig olyan reménykedően nézett és nyávogott, hogy a titkárnőnk nem tudta megállni, hogy ne adjon neki enni. Persze csak lopva leosonva, alaposan körülnézve, és valami bozótosba elrejtve a kaját, de csak adott. Pár hét elteltével, egy délután már csak a könyvelő kolléganő volt idebent, amikor csöngettek. Természetesen megint az a nő volt. Jött a második felvonás, miszerint a macskák összeszarják az egész udvart (ami egyébként két lakótelepi parkolónak megfelelő méretű), blablabla, de ez is utólag jutott csak a fülembe. A macskák konkrétan nem szarnak össze mindent, hanem keresnek maguknak egyetlen pontot, és következetesen oda csinálnak, nem úgy, mint például a tyúkok, mivel azok szellemi szintje kábé a kedves hölgyével egyenlő — mondtam volna, de erről is lemaradtam.

Aztán egy nap úgy hozta fel a postát a titkárnő, hogy a ládánkba egy műanyag fedő volt bedobva, éppen olyan, amilyeneken ő szokott kaját kitenni a cicá(k)nak, valószínűleg éppen azok egyike. Hát persze elképzelni sem tudjuk, ki tehetne ilyet, ezért csak húztuk a szánkat. Kedden azonban az eset megismétlődött, de most nem fedővel, hanem konkrétan a macskakajával. Az utcáról összeszedve, és úgy, a hivatalos iratokra rádobva, hadd okozzon minél nagyobb kárt. Na, ezen — részben a másik, tegnap taglalt nő miatt — már felbasztam az agyam. Hogy merészel valaki ilyet csinálni? Mit képzel magáról? Bizonyítékunk nincs ellene, de hát ki más lehetne (ha csak nem Mr. Leland Gaunt keze van a dologban)? És mi lesz a következő, macskaszar? Már csak azért is bosszantó a dolog, mert nem is az általunk kitett kaját dobta be a postaládánkba, mivel a titkárnő előző csütörtökön adott utoljára nekik, akkor is csak egy maroknyi tápot, aztán szabadságra ment. Hat macska mellett vajon meddig tart ki egy marék macskakaja? 5 napig? Kötve.

Ha tudnám, melyik az a nő, és melyik lakásban lakik, szívesen becsöngetnék hozzá, és rákérdeznék a dolgokra per jól kiosztanám. Idő kérdése. Addig viszont, ha még egyszer előfordul valami hasonló, írok egy kiosztó hangvételű levelet, amit minden lakás számára lemásolok, és végigdobálom vele a postaládákat, valamint tájékoztatom a főbérlőnket és a közös képviselőt is. A levélben elmesélem az eddigieket — kellő mennyiségű dehonesztáló jelző használatával, — valamint kilátásba helyezem, hogy újabb esetet követően feljelentést teszek a rendőrségen ismeretlen tettes ellen garázdaság, szándékos károkozás vagy valami hasonló tényállás miatt, ami nyilván kellemetlen helyzeteket teremt majd az összes lakó számára. Remélhetőleg sikerül úgy körülírni a feltételezett elkövetőt, hogy a szomszédai tudják, ki ez a moslék. Ja, mert eddig azt elfelejtettem leírni, hogy senki másnak nincs baja a macskákkal, a kisgyerekes szülők külön örülnek is nekik, mert a cicák elég barátságosak.

Csak ez az egy ilyen szívtelen, állatgyűlölő, beszáradt vén szar, akinek nincsenek erkölcsi gátjai, ha az általa elképzelt rendért kíván tenni. Faszkalap.

A múlt hét úgy indult, hogy kedden már egy "Augusztus 13-a" című bejegyzéssel terveztem gyászolni az egész augusztust, aminek a péntek 13-ás hete rendkívül moslékul indult, és egy hangulati mélypontomban máris szétkentem ezt a szart az egész hónapra. Szerencsére szerdára már stabilizálódott a helyzet, és én is megnyugodtam, így a vélhetőleg rövid úton rendkívül obszcénná váló bejegyzés helyett csak most írok egy pár mondatot azokról a szar emberekről, akik miatt elment egy kissé az életkedvem.

Van ugyebár egy pár cégünk, akik nemigen fizetnek nekünk könyvelési díjat. Na nem azért, mert ingyen dolgozunk, hanem mert nem és kész. Halmozzák a tartozást, aztán igyekeznek meglépni, amikor az összeg elér egy kritikus mértéket. Az egyik renitenssel ugye megállapodtam barterben, egy másik apránként törlesztgeti a tartozását, egy harmadikkal viszont új fejlemények vannak.

Ez a nő nemhogy nekünk nem fizetett még semmit, de az előző cégnek is tartozik vagy fél évvel, beleértve az évzárási díjat is. Neki az a szokása, hogy hónapokig eltűnik, hívhatatlan, elérhetetlen, majd egyszer csak felbukkan, hozza a könyvelni valót, mindenfélét ígérget a fizetéssel kapcsolatban, és miután persze nem fizet, megint eltűnik. A volt cégünkkel ez még ment, mi viszont három hónapnál tovább nem engedtük halmozni a tartozást, és kellő mennyiségű figyelmeztetés után megtagadtuk a szolgáltatás folytatását. Ez egyébként a szerződésünkben is benne van (2 hónap türelmi idővel), amit persze nem írt még alá. Áprilisban felénk nézett, és szabadkozott, hogy meghalt a valakije, meg elhagyta a férje, és majd összeszedi magát, de ez már nem hatott meg bennünket. Hét havi tartozással már beleszarok magam is a magánéleti problémáiba, különben is, ismerjük már az ilyet. Közöltük vele, hogy ha nem fizeti ki az évzárási díjat, nem fogjuk elkészíteni a beszámolókat, azért pedig meg fogják büntetni. Sebaj — mondja ő — a büntetésre megvan a pénz. Mi a fasz? Akkor már nem egyszerűbb kifizetni a könyvelési díjat, és akkor büntetés sincs? Erre csak mosolygott (ergo kurvára nem volt meg a pénz), majd távozott.

A napokban ismét jelentkezett, hogy talált másik könyvelőt (valami ismerőse), és elvinné az anyagát. Persze becsszó fizetni fog (a legutóbbi ígéret óta 4 hónap telt el), de azért szedjünk már össze mindent, és adjuk vissza a papírjait. Mit lehet ilyenkor tenni? A bizonylatokat a tartozása kifizetésééig sem tarthatjuk vissza, az ugyanis törvénytelen, így csak tétlenül nézzük, hogyan sétál el a pénzünkkel. Kifizettük a számlák után az ÁFÁ-t, a könyvelőnek a munkadíjat, és a kapacitások kimerültsége okán másik, fizető céget sem vettünk fel helyette, ez is veszteség tehát (nemhogy nullszaldó). Hétfőn aztán feltűnt a nő meg a volt férje, és egy asztalhoz leülve elkezdték tételesen átnyálazni a papírokat, szálanként. Érted bazdmeg, beleszarik, hogy az APEH agyba-főbe bünteti, meg úgy alapjában véve is beleszarik a cégébe, de ilyenkor elkezd tételesen egyeztetgetni. Milyen kis tüchtig lett hirtelen... A szerződést továbbra sem volt hajlandó aláírni, de feltette a kérdést, hogy mi az, hogy kiszámláztuk az évzárási díjat, aztán meg nem csináltunk semmit, és most miattunk büntetik őt egyre-másra. Tájékoztattuk, hogy fordítva van a dolog, merthogy ő nem fizetett a szolgáltatásért, tehát nem is végeztük azt el, amit mellesleg előre közöltünk is vele. Különben is, az évzárás nem a mi reszortunk, beszéljen a volt főnökömmel, és rendezze le a dolgot vele. Le is fogja — mondja ő — majd az ügyvédjén keresztül.

Még jó, hogy a beszélgetés javát nem hallottam, mert éppen zenét hallgattam, lehet ugyanis, hogy nekimegyek annak a (két) szarládának, ha a saját fülemmel hallom ezt a megjegyzést. Nem fizet hónapokig, még nekünk kerül pénzbe, hogy dolgozhassunk neki, sőt, 3 hónapig még úgy is elvégeztünk neki mindent, hogy élő szerződésünk sem volt vele (rendességből), és nemhogy laposkúszásban húzná el a belét a picsába, hanem még perrel fenyegetőzik! Mennyire kell jellemtelen tróger ganénak lenni, hogy képes legyen valaki erre? Persze tettlegességig tutira nem fajult volna a dolog, de az ilyen szintű szemétség, amire nincs se mentség, se magyarázat, egyszerűen bebutítja az agyam. Ilyenkor egy kicsit mindig összedől bennem a világ, és nem akarom elhinni, hogy ilyen létezik, és velem történik, pláne, ha egy másik szarházi ezt tetézi is (ez utóbbiról most nem írok, mert kifutottam az időből).

A hülye pöcs egyébként perelhet, állok elébe, akár személyesen is (bár nem az én saram). Szerződése nincs velünk (nem írta alá), a szolgáltatásért meg egy fillért nem fizetett. Akkor meg mire akar perelni? Faszkalap...

Magánéleti picsogóblogba átment webszennyezésem következő állomása következik, 'Miután 979 ordenáré stílusban kidühöngte magát, de azért megírja a dolgot a blogjába is' alcímmel. A mai fejezet témája: az emberi hálátlanság.

Ott kezdődik a dolog, hogy a belemet kidolgozom, de nemcsak bent, hanem otthon is. Igaz, csak reggel 9-re érek be, de már a blogolvasást is minimális szintre redukáltam. Ezért vagyok elmaradva Rion-nal is — és ezért nem tudom utolérni magam a linkfal újoncainak blogjaiban, — mindezt azért, hogy mielőbb magam mögött tudhassak minél több frusztráló problémát, és az életem többi területére több idő jusson. Például a páromra, például szórakozásra, például házidolgozatokra meg szakdolgozatra, például barátokra. Összeírtam magamnak, mi minden tennivalóm van, hogy mindig amikor elvégzek egyet közülük, lássam a haladást, és legyen, ami ösztönöz a többi elvégzésére. Más kérdés, hogy az egész olyan mint Hydra, akinek ha levágják egy fejét, kettő nő a helyébe... Szóval tényleg igyekszem helytállni, mindenkinek segíteni, a dolgaimat nem halmozni, párhuzamosan törődni a benti dolgokkal, de elvégezni az otthoni munkákat is, nem hagyni elmocskolódni a lakást, edzésre járni, hogy ne kezdjen el fájni a hátam, és haladni a sulival is...de hiába haladnék én az úton szépen egyenesen, ha az egyrészt hihetetlenül göröngyös, másrészt minduntalan megpróbálnak lelökni róla, bele a szakadékba. Ma egy kicsit éreztem is, hogy megingok... elmondom, miért.

Eddig ugye 4 működő egyéni vállalkozónak könyveltem, más-más, mégis egyöntetűen alacsony árért. Jól jött az a kis pénzecske, hogy kifizethessem belőle a hivatalos fizetésem utáni adóteher töredékét. Amikor kiderült, hogy a várható jövedelem emelkedésért cserébe nyakamba szakad egy egész cég is, az összes gondjával együtt, úgy döntöttem, elküldöm ezt a négy vállalkozót, avagy felajánlom nekik, hogy jöjjenek be az irodába, ezzel együtt viszont magasabb árat is szabtam meg nekik. Nem várhatom el, hogy egy egész iroda bábáskodjon a vállalkozásuk felett, miközben szart sem fizetnek, így még mindig baromi alacsony áron, de magunkkal szemben mégis korrektebben javasoltam nekik könyvelési díjat. Erről a pénzről egyúttal le is mondtam a cég javára. Nos, a 4 emberből egy visszaadta a vállalkozását, amelyik eddig a legkevesebbet fizette, szó nélkül ráállt a dologra (ragaszkodik a munkámhoz), a másik kettő meg elkezdett hápogni, és azonnal nekilátott új könyvelőt keresni magának. Persze, semmi probléma, hiszen én döntöttem úgy, hogy megszabadulok tőlük, és rájuk bízom a döntést, de azért ne haragudjatok, vállalkozóként nem telik havi ötezer forint arra, hogy tartsam a hátam, hogy levegyem az adminisztráció terhét róluk, hogy állandóan rendelkezésükre álljak (hétvégén, munka közben, előadáson ülve, stb.), hogy házhoz menjek a könyvelési anyagért, utána nézzek mindenféle speciális kérdéseknek és a többi? Hát mehetnek is a picsába.

Akkor a másik egy itteni Bt., akinek évek óta ingyen könyveltünk, merthogy a volt főnökömmel barátnők. A főnök persze adott a könyvelésért fizetést (hiszen a munkát elvégeztük), ergo még ő fizetett azért, hogy dolgozhasson a vén kurvának, de mi ezt a szokást nem akartuk átvenni. Nekünk nem barátnőnk, és nem tartunk igényt a lejárt szavatosságú ÉS használt kozmetikai szerekre, amiket 'hálából' alkalmanként ide hordott. Megkértük hát a főnököt, hogy legyen szíves, szóljon neki, hogy eztán egy jelképes díjat fizetnie kell a munkáért. Persze-persze, jött a válasz, mi pedig ott folytattuk 2010-ben a könyvelését, ahol 2009-ben abbahagytuk. Megcsináltuk a számfejtést, meg még pár dolgot, mire kitalálja az öreglány, hogy ő inkább mégis csak elviszi a könyvelését, mert eddig legalább a főnökömmel beszélgetni tudott, de most már ez sem lesz. Majd egy másik barátnője könyvel neki. Érted, a fizetős verzióra rábólint, megvárja, amíg a januári dolgok egy részét elvégezzük, majd bejelenti, hogy mégis megy, és persze az elvégzett munkát nem fizeti ki, hiszen nem kérte, hogy megcsináljuk. Így ez is elintéződött neki, ingyen, majd a továbbiakat is így intézteti, csak éppen egy másik szerencséssel. Ez a nő tutira olyan, aki mindenhol behízelgi magát, amerre csak jár, mindenkit barátjának nevez, azoktól rendszeresen kis szívességeket meg ingyen munkákat kér, majd amikor kiderül, hogy vége a grátisznak, azonnal lelép. Jellemtelen. A távozása nem nagy veszteség, hsiezn eddig sem fizetett, de az eljárás rendkívül sérti a világnézetemet. Remélem, a megspórolt pénzt gyógyszerre költi majd.

A következő baszott fel ma igazán. Évek óta könyvelünk neki (pont én), és rohadt trágya anyaga van. Sok számla, arányosított ÁFA, állandó szívességek, különmunkák, évközi számítások, megbízási díjasok, satöbbi. Tavaly elkezdte (még a volt főnökömnek), hogy így a válság meg úgy a válság, és hát ő igazán nem akarna elmenni, de segítsünk neki csökkenteni a költségeit. Magyarul könyveljünk olcsóbban. Én ugyan szívesen megmondtam volna neki, hol csökkenthet a költségein, de a főnök némileg belement a dologba, így az én fizetésem is csökkent ugyan, de legalább nem annyival. Most, hogy át kellene szerződnie felénk, megint elővette a témát. Neki állítólag van egy másik cége, ami ugyanakkora, mint ez, és azt csak 37500 Ft-ért könyvelik havonta, bár nem olyan rendesek, mint mi, de hát ez meg sokba kerül. Anyád picsája! Ez a cég az, akinek havonta kell megsaccolnom előre, hogy mennyi lesz év végén az eredménye, emiatt kellett két ünnep között, a szabadságom alatt bejönnöm, és elfaxolni neki, hogy mennyi lesz a nettó bérük, holott másoknak ráér január elején, ennek kellett az első munkanapomon máris külön kérést teljesíteni, amikor még azt sem tudtam, melyik papírkupacom mi, ennek kellett február elején ugyanezt eljátszani, ennek kell a kezét vezetni, mert nem tud két számot összeadni, és sorolhatnám. A segge ki van nyalva, de lassan már tényleg, és azt gondolja, nem látom könyvelés közben, hogy dubaiban volt nyaralni tavaly is (persze, konferencia...), hogy bérelt autóval furikáztatja a valagát (havi 250 ezerért), és ezt sem sorolom. Mekkora szar már ez?!

Egy-egy ilyen még elmenne, és ha elmenne, az sem vágna földhöz, de ezeken kívül még továbbiak is vannak, és bizony lassan ott tartunk, hogy nemhogy kevesebb lesz a fizetésem ügyvezetőként, mint szimpla könyvelőként volt, de munkát kell otthonra is vállalnom, hogy abból a pénzből fizessem ki az itteni alkalmazottakat. Merthogy könyveltetni nemigen jönnek, vagy csak egy-egy kis egyéni vállalkozó, de azokból meg 52 db kéne, hogy a két elmenő céget kompenzálják, és úgy 60-70 újabb, hogy egy olaszoknak eladandó, és a továbbiakban vélhetőleg nem általunk könyveltetendő harmadikat kipótoljunk velük. Reménytelennek tűnik a helyzet, de nem is ez zavar, hanem a jellemtelenség. Ettől van gyomoridegem már délelőtt óta, és mindez csak a fele volt a mai dolgoknak. Tovább is van, mondjam még?

Pedig egy dolgot fogadtam meg Szilveszterkor: ez lesz életem legszebb éve. Ezzel a fogadással most jól melléfogtam.