jobboldal bejegyzései

Ez a kérdés hangzik el itt is, ott is, én pedig — megszólítottként — hajlok a válaszadásra, persze nem minden jobbos blogger, hanem csak a magam nevében. Bontsuk rögtön két részre a kérdést, egy praktikusra és egy elméletire.

Praktikusan minden rendszeres olvasóm tudja, hogy hova lettem. Dolgozom. Sokat, más helyett is, néha munkaidő után is. Aztán edzésre járok, hogy formálódjak, és a magam módján mozogjak. Aztán próbálok pihenni, szórakozni, háztartást vezetek, vásárolok, stb. stb., és ez mind-mind kifáraszt testileg, lelkileg, elviszi az időmet, és arra már nem marad energiám, hogy rendszeresen vezessem a blogot is. Ez nyilván látható. Egyre ritkábban írok, már illusztrációk sem nagyon vannak, soká válaszolok a kommentekre, soká kommentelek az általam olvasott blogokban, és a többieket is egyre ritkábban olvasom. Nem fér bele. Az eddigiekhez képest annyi a változás, hogy a munkaidőm blogolásra fordítható része csökkent (mondhatni megszűnt), mert a többi az ugye eddig is volt, aztán mégis futotta bejegyzésre. A maradék kis időben pedig inkább olvasgatni próbálok, vagy ha mégis írok, akkor sem szeretnék újra meg újra politikával foglalkozni, mert az olvasók egy része nem kíváncsi mindig csak erre. De ha mégis politika, akkor pedig engedtessék meg nekem, hogy ne fordítsak hátat a világnézetemnek, csak azért, mert most ellenzékinek lenni a trendi, és hogy továbbra is megválogassam a témáimat.

És itt jön képbe az elméleti vonulat, ugyanis a "Hová lettek a jobbos blogerrek?" kérdés már önmagában prekoncepciózus, mivel kiérezhető belőle egy bővítettebb verzió: "Hová lettek a jobbos bloggerek most, amikor a Viktátor felszámolja a demokráciát, amikor államosítják a vállalatokat, amikor einstandolják a megtakarításainkat, amikor veszélyben vannak az emberi jogok és a szólásszabadság, amikor...?". De ez mind nem így van, hiába a hiszti. Ahogy írtam, a kormányváltás óta valami elemi erejű a gúnyáradat, a fikázás, a (mű)rettegés és a többi, de kérdem én, hol voltak ezek a kétségbeesett hangok, amikor az államadósság ennyire a plafonra ugrott, amikor kilendültek az árfolyamok, amikor a kormányfő szénné égetett bennünket külföldön, amikor tömegesen utaltak előzetes letartóztatásba az utcán találomra összefogdosott embereket, amikor az ellenzéki lapokat megpróbáltak ellehetetleníteni, vezetőiket koncepciós eljárásokkal börtönbe csukatni (mielőtt jönne a kérdés: Liszkay Gábor fegyvertartási ügye, Torkos Matild vs. Wekler Ferenc, Bencsik András vs. Mécs Imre), amikor a demokratikus választás pofájába röhögtek az ötéves adócsökkentési programmal, a trükkök százaival, a hazudtunk reggel, éjjel meg estével? Gréczi Zsoltra gondolok meg drága Bolgár úrra, meg az értelmiség balos oldalára, meg a bloggerekre és újságírókra. Oké, ők oda, mi ide. De ha nekik az szép világ volt, akkor nekünk ne kelljen már hirtelen beállni a sorba és versenytszidni a kormányt velük karöltve, most, hogy ők elvesztették a hatalmat. Nagyon elvesztették, és nem is tűnik úgy, hogy hamarosan visszavehetnék (szerencsére, mondom én), nyilván emiatt is ez a vehemencia.

Most az a módi, hogy mint szorgos méhecskék virágról virágra szállva, úgy kell témáról témára haladni, és minden állomásnál eltemetni az országot vagy annak egy részét, közjogilag, berendezkedésileg, gazdaságilag. Ha a médiatörvény kifulladt, jöhet az alkotmányozás. Ha az is kifulladt, jöhet megint valami más. És hát hol vannak ilyenkor a jobbos bloggerek, akiknek mélyen egyet kellene mindezzel érteni? "Eltűntek, ergo nagyon jól tudják, hogy nekünk van igazunk, de lapítanak, mert nem tudnak mit mondani." Nem kérem, nincs igazuk a sikoltozóknak, éppen ezért nincs is miről vitatkozni. Ha valaki százszor belesikítja az éterbe, hogy itt kérem megszűnik a demokrácia, akkor a jobbos bloggerek mondják azt, hogy "de nem szűnik meg", és a felek álljanak le vitatkozni egymással olyan dologban, aminek eleve semmi alapja? Az eddigi intézkedések alapján lesz legközelebb parlamenti választás? Lesz. Akkor van demokrácia. A jelenlegi kormányt szabad választáson választotta meg az ország szavazásra jogosult polgárainak elegendő mennyisége, csalás nélkül? Igen. Akkor miről beszélünk?

Az országhatárok továbbra is átjárhatóak, el lehet költözni, ide lehet települni, a tisztességgel megkeresett vagyon továbbra is halmozható, befektethető vagy elkölthető, lehet tiltakozni, lehet mindennek elhordani a kormányfőt, szabadon lehet véleményt alkotni, attól, hogy a legutóbb felderített gazemberséget történetesen zsidó származású emberek követték el, még nincs antiszemitizmus, amiért eljárás indul ellenük, lehet buzibárba járni és férfiaknak utcán csókolózni, és sorolhatnám. Attól, hogy valaki úgy érzi, hogy itt a világvége, és itt minden egy csapásra szar lett, még nincs (feltétlenül) igaza, és sem emiatt, sem más miatt nem kötelező a jobbos gondolkodású embereknek egy követ fújni velük. Nekem sem.

A vitának persze helye van, van is vita mindenféle fronton. Még a kormányban is, meg a prominens kormánypárti politikusok között is. Amikor ez kiszivárog, akkor persze nem az van, hogy "nofene!", hanem az, hogy "háhá, nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal...", megint a gúnyolódás. A gazdasági hírekből is csak a szar az érdekes, sosem a jó, pedig abból is van bőven. Én azt IS meglátom, és ha már meglátom, az csökkenti a rossz érzést bennem, amit ráadásul részben ez az elsöprő erejű károgás okoz.

Én itt vagyok, amennyire időm engedi. Nem bujkálok, nem lapítok, hajlandó vagyok vitázni, ha van miről (mindig van persze), de csak azért nem fogok állandóan és magamtól kormányt szapulni, hogy a sikoltozók megerősödjenek igazukban, és elmondhassák, hogy "na tessék, már a jobbosok is". Szeretném élvezni a rám nézve kedvező döntések hatásait, szeretnék örülni, ha az igazságérzetemnek tetsző dolog történik, szeretem látni, ha a kormány kiáll értünk, a mi érdekeinket nézi, és nem fekszik le (egyből) a különféle hatalmaknak a mi kárunkra. Ezt hadd engedjem meg magamnak. A kritikát meghagyom másoknak, arra úgyis van most önként jelentkező bőven.

Ha pedig valami olyat írok, úgyis vita indul itt nálam is, sőt, sokszor olyan is, ami nem volt témája az adott bejegyzésnek, és akkor majd mindenki láthatja, hogy én nem tűntem sehova. Csak éppen elfoglalt vagyok, és szelektálok a témák közül.

Ez a — szándékoltnál kevésbé összeszedettre sikeredett (de péntek délutánra való tekintettel nézzétek el ezt nekem) — válaszom a kérdésre.

Én, 979 blogger (és a mögötte álló természetes személy, adófizető magyar állampolgár) a magam nevében, de mindnyájunk érdekében megkérem, felkérem, felszólítom

— a szeptember 5-i Meleg Méltóság Menetét (is) rendező Szivárvány Misszió Egyesület tagjait, vezetőségét, hogy az ominózus rendezvény levezénylése után a továbbiakban igyekezzenek olyan tevékenységet kifejteni, amely során figyelembe veszik a többségi társadalomnak az LMBT témákkal kapcsolatos mindenkori hozzáállását, és tartózkodjanak mindennemű, provokációra lehetőséget adó helyzet megteremtésétől. Ezzel is bizonyíthatják, hogy az LMBT közösség érdekében felelősen, felnőtt emberhez méltó és hozzáértő módon cselekszenek, és semmiféle politikai nyomás hatására nem hajlandóak olyat tenni, ami az általuk védeni szándékozott közösség kárára válna, közvetve vagy közvetlenül. Ugyanígy megkérem őket, hogy a rendőrség és az ellentüntetők lététől vagy nem-lététől függetlenül is igyekezzenek biztosítani a menet méltóságát, mindennemű közerkölcsöt sértő vagy törvénybe ütköző cselekedetet akadályozzanak meg.

— a Meleg Méltóság Menetének biztosítására kivezényelt rendőröket, hogy a személyes meggyőződésüktől függetlenül biztosítsák a rendet, a felvonulók és minden megjelent testi épségét, és ügyeljenek a törvények betartására, betartatására. A rendőrségnek nem dolga ízlésbeli ítéletet hozni, ezért sem a felvonulók, sem a (törvényesen) demonstrálók oldalára nem állhat, ennek figyelembe vételét szintén elvárom. Ugyanígy elvárom, hogy a rendőri vezetők politikamentesen nyilatkozzanak, parancsaikat pedig ugyanilyen szellemben adják ki az alájuk tartozó egységeknek.

— a politikai pártokat, ide értve az MSZP-t, az SZDSZ-t, az MDF-et, minden más parlamentbe kerülni szándékozó pártocskát, és különösen a FIDESZ-KDNP-t, melynek magam is tagja vagyok, hogy ne rajtam keresztül próbáljanak szavazatokat szerezni, és ne rajtam keresztül akarjanak a másikba belerúgni. Ne használjanak rám dehonesztáló kifejezéseket, és ne részesítsenek pozitív diszkriminációban sem, mert én csak ugyanolyan elbírálást szeretnék, mint ami bármely más magyar állampolgárnak jár. Ne a létem minősítsen, hanem a tetteim. A FIDESZ vezetősége inkább maradjon csendben, ha már mellém állni nem képes, és — legfőképpen — vegye tudomásul, hogy a soraiban számtalan meleg, leszbikus és biszexuális ember van, magam is legalább két másikat ismerek. Külön kérem a Jobbikot is minden hozzá kötődő szervezetet, egyént, hogy ha az ország problémáit meg akarják oldani, akkor egyrészt pozitív gondolatok és tettek mellett kötelezzék el magukat, ne mások ellen, másrészt ne uszítsanak, és tegyenek le a felvonulás megzavarásáról. Annyi égető probléma van ebben az országban, amiért tehetnének, miért azok szúrják a szemüket, akik semmilyen módon nem ártanak?

— az általam kedvelt, jobboldali újságírókat, megmondóembereket, ide értve Bayer Zsoltot, Lovas Istvánt, Bencsik Andrást, Csermely Pétert, Rákay Philipet, Tóth Gy. Lászlót, Fricz Tamást, Kondor Katalint, Bogár Lászlót, Pesty Lászlót és mindenki mást, valamint az általam nem kedvelt baloldali újságírókat, 'Drága' Bolgár Györgyöt, Aczél Endrét, Avar Jánost, Mészáros Tamást, Verebes Istvánt, Bacher Ivánt, Dési Jánost, Bakáts Tibort és mindenki mást, hogy az aktuális események megtárgyalása közben ne használjanak rám se olyan kifejezéseket, mint "buzi", "beteg ember", "ízléstelen", "fajtalankodó", "ferde hajlamú" és ezek szinonimái, sem pedig olyanokat mint "fasiszta", "neonáci", "csőcselék", "csürhe", "randalírozó", stb. Mondanivalójuk megfogalmazása közben maradjanak a magyar nyelv többi, nem dehonesztáló kifejezésének használatánál, és egyébként is, kicsinyke kis műsoridejükben (újságterjedelmükben) inkább ne velem foglalkozzanak, hanem az országot sújtó, igazán komoly problémákkal, a szegénységgel, a korrupcióval, a politikai erkölcsök megszűntével, a hatalmi ágak összefonódásával, az alkotmányellenes törvényekkel, a demokrácia intézményeinek megrendülésével, a cigánykérdéssel, vagy bánom is én. Engem hagyjanak nyugton élni, és vegyék észre, hogy miközben a különböző emberek érzékenységét hangoztatják, maguk is sorra sértik meg más emberek érzékenységét.

— az ellentüntetésre, rendbontásra készülő embereket, hogy rombolás, pusztítás és acsarkodás helyett inkább tájékozódjanak és gondolkozzanak, hogy egyáltalán mivel szemben szeretnének fellépni. Ha pedig mindenáron tenni akarnak valamit az általuk elképzelt szebb világért, annyi más lehetőségük van erre. Éljenek azokkal. Ültessenek fát, irtsanak parlagfüvet, építsenek töltést, gyűjtsenek adományokat, tartsanak hagyományőrző összejöveteleket, fessék ki az iskolák osztálytermeit, és rengeteg ötletem van még. Nem mi, melegek hordjuk szét az ország pénzét, nem mi rabolunk, nem mi ölünk, és nem mi vesszük fel az államadósságot sem. A haragjukat fordítsák azok ellen, akik valóban kárt okoznak és akik valóban az ország jövője ellen tesznek (de inkább azok ellen sem, csak ha már mindenképpen muszáj).

— az öngyűlölő, bakancsos, kopasz buzikat, hogy ne a másikat támadják meg, verjék össze, hanem ha már nem képesek egyedül megbirkózniuk a problémájukkal, menjenek el tanácsadásra, pszichológushoz vagy bárhova máshova, ahol segítséget kaphatnak.

— az önmagukból kifordulva ordító szülőket és nagyszülőket, hogy előbb nézzenek körül a saját családjukban, és ha nem akad senki, aki a Kinsey-skálán egy kicsit odébb lenne a teljesen hetero végpontnál, akkor is maximum hímzéssel foglalják le magukat, de ha akad, akkor inkább kérdezzék meg, mit szól az illető az ő hozzáállásukhoz.

— (terjedelmi okokból) végül ezt a nagyon fontos és felelősségteljes eseményt szándékosan provokatív módon viselkedve, játszótérnek tekintve tönkretevő melegeket, hogy ha nem tudnak viselkedni, inkább ők is maradjanak otthon.

És hogy honnan veszem a bátorságot e kéréssor közreadásához? Magyarország 10 millió polgárának egyike vagyok, meleg, aki a blogjának segítségével is azt igyekszik bizonyítani, hogy (egyébként) semmivel sem másabb, mint a többi ember. A társadalom hasznos és gazdaságilag értékes tagja vagyok, hiszen éves szinten annyi adót fizetek be, hogy abból gyerekek tucatjainak iskoláztatását állhatja az állam, egészségbiztosítási járulékot is csak fizetek, de igénybe csak alig-alig veszek belőle, a vásárlásaimmal működtetem a gazdaságot, dolgozom...és sorolhatnám. Minden jogom megvan tehát a megfogalmazni a véleményemet, főleg, ha olyan kérdésről van szó, ahol némelyek rólam formálnak képet, véleményt, és akrva-akaratlanul is ártanak nekem.

És akkor a fizikai viszontagságok ecsetelése után jöjjön a pszichikai vonulat. Innen is kapta a címét ez a bejegyzés-sorozat, Két világ közt.

Merthogy ott voltunk ugye mi, a barátom, a két fia (16 és 12 évesek), a húgom, meg én, és persze rajtunk kívül még több ezren, zömében jobboldali gondolkodású emberek, hagyományőrzők, skinheadek. Sajnálatomra utóbbiak az idén nagyon sokan képviseltették magukat, avagy csak a kevésbé szélsőséges (kinézetű) emberek maradtak el, ezért tűnt olyan nagynak a skinheadek aránya. Ennek megvan az oka, amire még visszatérek.

Amikor hét évvel ezelőtt, először keveredtem erre a fesztiválra, még sokkal kevesebben voltak, nemcsak a skinek, de úgy általában a létszám is kisebb volt. Akkor sátoroztam életemben először egy táborban. Fiatalabb is voltam, könnyebben is viseltem a viszontagságokat, de ha nem is lett volna így, az alatt a hét alatt annyi élmény ért, mint előtte soha. Nem volt kétséges, hogy a következő évben is kimegyek, aztán megint, és ez így ment évről-évre, amikor is elkezdtem hajtogatni, hogy most már nem. Közben kicsaltam másokat is, és mivel nekik is tetszett, már nem kellett teljesen egyedül eltöltenem ennyi időt. Persze sosem voltam igazán egyedül, hiszen mindig azt tapasztaltam, ha bárhol közbeszólok egy beszélgetésbe, máris ismeretségek köttetnek. Itt sosem volt akadálya a barátkozásnak, mert olyanok voltunk egymásnak, mint egy nagy család, aminek a tagjai régen nem látták ugyan egymást, de azért mindig akad közös témájuk.

Voltak itt nyugdíjasok, családok minden korosztályból, gyerekek a karonülőtől a kamaszig, motorosok, rockerek, skinheadek, FIDESZ-szimpatizánsok, MDF-esek, gyakorlatilag a konzervatív-jobboldali-hagyományőrző gondolatkör és életmód teljes spektruma. Aztán ahogy a barátaim is egyre gyakrabban jártak ki (és vettek rá aztán, hogy szándékaim ellenére velük tartsak), egyre kevésbé foglalkoztam a környezettel, hiszen ott voltunk egymásnak mi. Ettől függetlenül mindig alaposan körülnéztem, hogy megsaccolhassam, többen vagyunk-e, mint egy évvel korábban. Eddig nem is volt ezzel 'probléma', most viszont valahogy szembeötlően sok volt a skinhead.

Amikor a tavalyi (kevésbé terjedelmes) beszámolót írtam az akkor rendezvényről, alaposan kikaptam Rástól, amiért képes voltam szélsőséges (talán neonáci) emberekkel egy levegőt szívni, együtt szórakozni velük. Már akkor is írtam, és most is előre leszögezem, hogy attól, hogy rajtam kívül ilyen vagy olyan emberek is vannak valahol, én még ugyanaz vagyok, és egyáltalán nem érzem, hogy szégyellnem kellene magam mások gondolkodásmódja miatt. Ez a mások helyetti bocsánatkérés a világ egyik leghülyébb dolga. Ilyen elven nem szabadna az Alteregoba mennem, mert ott a melegeket lejárató alakok is vannak, talán még pedofilok is, vagy moziba sem mehetnék, mert mi van, ha a mellettem ülő ember egy erőszaktevő vagy gyilkos. Szóval ezt a vonulatot hanyagolnám, ha lehet.

Ez nem jelenti azt, hogy szeretném a skinheadeket, mert nem is szeretem őket. Amennyit kívülről látok belőlük (valahogy velük sosem sikerült beszédbe elegyednem, de ez nem rajtuk múlott), sokuk rendkívül primitív ember. Még az enyémnél is fekete-fehérebb a gondolkodásuk, és a morál-erkölcs-emberség vonulat tekintetében is egészen máshogy gondolkodnak. Hogy érthető legyen: valószínűleg képesek lennének embert ölni, valamiféle 'szent cél' érdekében (Magyarország faji alapú megtisztítása, a kommunisták elkergetése/likvidálása, stb.) Ugyanúgy nem éreznének gátakat bizonyos esetekben, mint ahogy az általuk ellenségnek tekintett emberek nem éreznek (szerintük), de nem veszik észre, hogy ettől éppen olyanok lesznek, mint azok. Én is keményfejű vagyok, de ők még inkább azok, és gyakran nem is lehet velük szót érteni, mivel az érvek súlya alatt ők is valamiféle vallási fanatikushoz hasonló pózt vesznek föl. Vannak számukra dolgok, amikről képtelenek vitatkozni, mert csak. És ami miatt végképp nem szeretem őket az az, hogy ők sem szeretnek engem. Sőt, gyűlölnek, és az egészben az a vicces, hogy ezt nem is tudják. Melegként én olyan vagyok köztük, mint az öngyilkos-jelölt, aki besétált az oroszlán barlangjába. Ha tudnák, ki vagyok, bizonyosan megaláznának és ellátnák a bajomat, pedig igazán nem kell tartaniuk tőlem.

Míg az ember végigmegy Budapest utcáin, bőven van kin legeltetnie a szemét. Nagyon sok helyes, jólöltözött srác flangál fel-alá. Ezen a fesztiválon azonban annak ellenére, hogy a résztvevők legnagyobb hányadát tízen- és huszonéves srácok teszik ki, igen gyenge a felhozatal. A kopasz fej számomra eleve nem vonzó, ahogy a bakancs vagy a katonai gyakorló sem. Természetesen ezekből van a legtöbb. A szőrös, löttyedt testek szintén taszítanak, a tetoválásokat pedig megint csak nem szeretem. Persze a macikat kedvelőknek vagy a military fetisisztáknak ez egy paradicsom lett volna, de én a hat nap alatt talán ha 5 olyan srácot láttam, akire azt mondtam volna, hogy képes lennék vele lefeküdni. Ehhez jön az obszcén beszéd, a köpködés, az állandó részegség, az igénytelenség és minden egyéb, heterosnak tartott viselkedésforma. Nagyon nem az én világom ez, soha nem is volt. Ettől én mindig balra helyezkedtem el, még ha annyira azért nem is. 

Tavaly már írtam egy gúnyos bejegyzést a skinheadekről, oldalt a linkjét is megtaláljátok (mint a legtöbbet kommentelt írásom). Nem is akarom most azt folytatni, de kiemelnék egy-két jellemző beszédtémát. Az egyik a rendszeres buzizás, köcsögözés. Ez nagyon ment. Amikor ilyet hallottam, mindig elkeseredtem, hiszen még ha a többi 'ellenségükre' rá is tudják fogni, hogy azok ártanak a nemzetnek, az országnak vagy akárkinek, addig a melegek mivel árthatnának? Tudom én, mi az ideológia, na de az (is) nevetséges. Nincs elég sok ellenség, nincs elég ellenségkép? Miért kell minket, szerencsétleneket is vegzálni? Csak azért mert mi gyengébbek vagyunk, akikbe beletörölhetik a lábukat? Vagy valamilyen vallási megfontolásból? Minek, amikor a zömük maximum csak állítja magáról, hogy hívő, de valójában nem az?

Ott van aztán, amikor egyik pontból a másikba tartanak, és közben nekilátnak hülyeségeket skandálni. Például "Mocskos zsidók!", vagy "Mocskos buzik!", de az idén már fejlődés is volt, mert beújítottak egy "Cigánybűnözés, cigánybűnözés, igenis van cigánybűnözés!" jelszót is az eddigiek mellé, amit a 6 nap alatt legalább 600-szor hallottam. Kurva jó erre ébredni, erre feküdni (függetlenül attól, hogy ezzel egyetértek (mármint, hogy igenis van)). A végére már legalább annyira untam, mint az állandó ostorpattogtatást. 

Juj, már megint mennyit írtam...nekem a világ összes felülete sem lenne elég, hogy úgy istenigazából kiírjam magamból a gondolataimat. Most is alig írtam még...na mindegy, rövidre fogom a végét.

Szóval ilyenkor minden évben két világ közt találom magam, azaz egy kicsit felcserélődik az alapfelállás: a buzik közt jobboldali egy hétre buzi lesz a jobboldaliak között. Furcsa, de mindkét világnak autentikus része vagyok, és mindkét világ nekem is a részem. Mármint persze nem a skinheadeké, hanem minden más, amiről eddig nem írtam (pedig szerettem volna), a normális, jobboldali gondolkodású emberek, a hagyományőrzők, kézművesek, néptáncosok, a nemzeti rockot játszó zenekarok, a Kormorán, a Beatrice, a hagyományos kaják, a történelmi, politikai előadások, az íjászkodás, a lovagi játékok és a többi. Szeretem ezt a közvetlenséget, szeretem ezt a bajtársiasságot, szeretem, hogy SOSEM TŰNIK EL SEMMI a sátramból, sem a pénztárcám, sem a mobilom, sem a fényképezőgépem. Nagyon más világ ez, amiből ha bizonyos dolgokat átvennénk a 'rendes' világba, az sokkal jobbá válhatna ezáltal.

Most pedig terjedelmi okoból befejezem a beszámoló ezen részét (még lesz egy), miközben tudom, hogy számtalan támadási felületet nyitottam. Kommentek formájában lehet kérdezni (mert biztosan sok kérdés merült fel), és lehet támadni is, de csak mérsékelten, ha kérhetem.

(Végül egy ideiglenes bekezdés: elindult a Cody's-zal közös fogyasztóvédelmi blogunk, tessék gyakran ránézni, olvasni!)