kár bejegyzései

Az előszobámban van egy gardrobszekrény, ebben tárolom a tartós élelmiszereket. Tésztát, rizst, lisztet, olajat, stb. Amíg nagyanyám élt, a gardrob ajtaja állandóan tökig nyitva volt, hogy szellőzhessenek a cuccok, emiatt viszont alig lehetett elférni az előszobában, ezért az utóbbi két évben én már folyamatosan csukva tartottam. Van hozzá kulcs is, de mivel sosem volt rá szükség, minden festésnél úgy lett az ajtó lekenve, hogy a zár mechanikája is kapott a ragacsból bőven. Következésképp ha akarnám, sem tudnám kulccsal bezárni. A szekrény nem padlótól plafonig ér, hanem csak úgy deréktól a plafonig, mert alatta a hűtő van, a kettő között pedig jó 20 centinyi szabad hely. Itt szoktam tárolni a még helyre nem tett számákat, olvasnivalókat, kulcsot, stb.

Amióta Desiré a triplájára nőtt, már nem akadály neki méternél magasabb helyekre felugrani, így a hűtő teteje is csak egy mozdulat neki. A gutaütés szokott kerülgetni, amikor felugrik például a belső ablakpárkányra, hogy onnan stírölje az utcát, persze úgy, hogy közben a fele teste a külső párkányon lóg.

Egyik nap megyek szépen haza, kiszállok a liftből, és nyitom az ajtót, ahogy szoktam. Már várom a nyávogást belülről, ezúttal azonban ez elmaradt, Desiré viszont az ajtó nyitásakor nyomban kiszaladt a lift elé, pedig erről már régen leszoktattam (néhány tockos segítségével). Gyorsan felnyaláboltam, és amikor bevittem a lakásába, már a küszöbön leesett az állam. A padlót legalább egy köbméter rizs borította a konyhától a nagyszoba küszöbén át a bejárati ajtóig. Még ocsúdni sem volt érkezésem, amikor az orromat savanykás szag csapta meg. Miközben a vérnyomásom valahova 200 főlé ugrott, azon gondolkodtam, hogy vajon a nyári melegben az alom 'érett'-e meg ennyire, de aztán megpillantottam az ecetes üveget a hűtő elé borulva. A hűtő tetején levő újságjaim (amiket anyámékhoz szoktam hordani, hogy ők is elolvashassák őket) ronggyá áztak, a számlák viszont megúszták a savanyú áldást, mivel a macska azokat már korábban letúrta onnan. Amilyen szerencsém van, kivételesen két kilós csomagolású rizst vettem, annak viszont csak kb. a negyedét használtam még el, Desiré pedig addig játszott a padlón a maradékkal, míg az UTOLSÓ SZEMIG kiürítette a zacskót. Már csak azt nem értem, hogy oldotta meg, hogy a hűtőn egy szem sem volt, pedig ha a szekrényből küzdötte ki a cuccot (márpedig onnan), akkor a zacskó tartalmának előbb a hűtő tetejére kellett volna borulnia, és csak azután a padlóra.

Na, jött is a retorzió: cicaorr belenyomása egy rizskupacba, néhány tockos a tarkóra, (közben hangos "Mit csináltál?"-ok), majd miután megkezdtem a felsöprést, újabb tockosok, amiért kis házikedvencem újra meg újra beleugrott a legnagyobb kupacokba. Persze tudta ő, hogy bajt csinált, azért is menekült ki nyomban a lakáson kívülre, de ha elmaradt volna a (szelíd) büntetés, azzal csak olajat öntöttem volna a tűzre. Sejtettem egyébként, hogy előbb-utóbb valami hasonlóra kell számítanom, mivel a megelőző napokban már nagyon érdeklődött a gardrob és annak tartalma iránt. Óvintézkedés gyanánt be is hajtottam az ajtót, de egy résnyi hely mindenképp maradt, lelkes felderítőm pedig valószínűleg addig furakodott és pofozkodott, míg végül csak sikerült kinyitnia azt. Aznap délután nyilván nem unatkozott egyedül.

De nem ez az egyetlen pusztítása, mert már eddig is okozott kisebb károkat. Mivel mindenhova felmászik, gyakran lever dolgokat, de mivel erre számítani lehet, össze még nem tört semmit (a törékeny dolgokat elpakoljuk a veszélyes zónákból). Az ablakpárkányról lehajolva viszont már több helyen is kikezdte a fűrészporos tapétát, amit először egy sikertelen felugrási kísérlet során sértett fel. A sérült rész aztán felkeltette a figyelmét (mint minden folytonossági hiány), és addig basztatta, amíg sikerült neki egy kisebb darabot kitépni belőle. Marhára esztétikus, ahogy egy másik közeli falrész is, ahol némi cellux alkalmazásával még időben megakadályoztam, hogy a tapétát az illeszkedésénél megkezdve négyzetméteres szakaszon tépje le. A karma nyoma viszont már a legkülönfélébb helyeken okozott maradandó nyomokat, bár ezek nem annyira feltűnőek, inkább csak engem bosszant a károkozás tudata. A hűtő melletti falszakaszon vagy 5 centis darabon csócsálta le a borítást, a (most már a szekrény tetejére menekített) ananászom leveleit pedig jó csúfra rágogatta. De ez utóbbi idővel magától regenerálódik.

Ahhoz képest, hogy mondjuk egy kutya mekkora károkat tudott volna ennyi idő alatt okozni, olcsón megúsztam a dolgot, persze hol van még a vége... A szekrénybe mindenesetre bevertem egy elhajlított szöget, hogy azzal akadályozzak meg egy újabb terrorcselekményt