RSS
A verses játék utolsó előtti fordulója következik, mely annyiban tér el az eddigiektől, hogy nem egy teljes költemény, hanem annak csak egy rész. Ez azonban nem nehezíti a feladványt. A kérdés tehát továbbra is az: kinek melyik művéről van szó?
Az első betű a 'z', de ha nem megy, naponta egy újabb betű összes előfordulási helyét adom meg. Lehet kérni is, hogy mi legyen a következő.
------------------------
A következő betű a 'j'. Ennyivel is közelebb vagyunk.
------------------------
És a megfejtés:
Kölcsey Ferenc: Hymnus
Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.
Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!
Utolsó forduló következik.
A verses játék aktuális fordulója rendhagyó lesz, két okból is. Egyrészt azért, mert egy ideje már hanyagoltam (behavazódtam...), másrészt azért, mert nem egy tankönyvi költemény következik, hanem egy alkalomhoz illő, de sokak számára ismeretlen vers. Az alkalom a tegnapi ünnepre vonatkozik. Íme:
A ___s__s _a____ _e_s_e_,
___a_ _e_e_ a _a__a_.
— A ____a___... _e_e_-e _erse_
_a_a__a_?
_r_____a___ A____ __s_____.
_e___re ___ _a_a__ s__r___...
_____e_e_, ___ __r ___ _a___a_ __
a __r___.
__s__ s___s _ra_. _e_re_
a__a_, ____ ar___a_ __s_e_,
_sa_ ___ __r_a_ ___ e_: _e___re_
_s ___e_.
Tehát ki a költő és mi a vers címe? Segítségül az összes 'a' betűt beírtam, de naponta újabb betűket osztok meg, amíg valaki ki nem találja a feladványt. Kommentekben lehet kérni is betűket.
A játékot továbbra is 20 fordulósra tervezem, amiből még 3 van hátra, és az elején ígért nyereményt is el fogom küldeni (bár még továbbra sem tudom, mi lesz az). Az állás jelenleg a következő:
Tormata: 1 pont (I.)
Olajbogyó: 2 pont (II., XVI.)
Andreas: 2 pont (III., XIII.)
Modulka: 7 pont (IV., V., VI., VII., VIII., XI., XV.)
Jasonkeeper: 3 pont (IX., X., XII.)
IO: 1 pont (XIV.)
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy néz ki, hogy Modulka már nyert is, bármi is történjék a hátra levő négy fordulóban, de hogy ne legyen értelmetlen a játék, a második helyezettnek is felajánlok valami díjat, így mindenkinek van még esélye.
Szóval lehet találgatni.
-------
A második betű (szinte közkívánatra) az 'r'.
-------
A harmadik betű az 's'.
-------
A negyedik betű az 'e'. Ezzel azt hiszem, sokkal közelebb kerültünk a megfejtéshez...
...ami:
Gérecz Attila: Kenyéren és vízen
A mocskos padlón fekszem,
hátam vetem a falnak.
– A fájdalom... lehet-e versem
hatalmad?
Próbálgatom Anyám mosolyát.
Lelkére még dalaim szórnám...
Könnyeket, mik már nem fagynak át
a formán.
Másom sincs, Uram. Beérem
azzal, hogy arcodat viszem;
csak így bírtam még el: kenyéren
és vizen.
Akkor négy gyorsan megfejtett forduló után önhatalmúlag úgy döntöttem, hogy a verses játékot mégis inkább új alapokra helyezem. Emlékszik még valaki a Szerencsekerék nevű játékra?
Tehát beírom a verset, látszik az eleje és a vége, tudni, mekkora a terjedelme. A betűk közül azonban csak egy bizonyosnak az összes előfordulását tüntetem fel, a többi nem látható. Ennyiből talán tényleg nem lesz kapásból megfejthető, hanem gondolkodni kell rajta. Másnap reggel (ha nem sikerült megfejteni), egy újabb betűt tüntetek fel belőle az összes előfordulási helyen, megfontolva az előző napi kéréseket (ha esetleg valaki kimondottan szeretné egyik vagy másik betűt látni).
Remélem, ez így már izgalmasabb lesz.
-----
Hihetetlen módon, de első körben sikerült megfejteni ezt is, 30 db 'a' betűből. A megfejtő Modulka, aki ezzel megbontotta a holtverseny nyugalmát, és a 2 pontjával átvette a vezetést.
És akkor a vers, teljes terjedelmében:
Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!
Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.
Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
A VI. forduló hétfőn reggel 8-tól lesz látható, ugyanebben a stílusban.
Jöjjön a negyedik forduló, azaz az utolsó előtti ebben a szekcióban. Mivel túl hamar sikerült kitalálni a verseket, gyakorlatilag alig van értelme a játéknak (amit előre is gondolhattam volna), de ha akad pár olvasó, aki el is olvassa ezeket a költeményeket, akkor már megérte. A VI. fordulótól kezdve nagyobb lesz a kihívás, de most maradjunk még a régi sémánál.
Ennek a fordulónak a szavai:
mit, régi, annak, tudom, kis
Nem is az a kérdés, hányadik komment lesz a jó megfejtés, hanem az, 8 után hány perccel érkezik...
----
Nos, megint nem kellett sok, inkább csak egymás beelőzése lehetett érdekes. Ezúttal Modulka volt a legügyesebb. A megfejtés:
Radnóti Miklós: Nem tudhatom...
Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.
Itthon vagyok. S ha néha lábamhoz térdepel
egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom,
tudom, hogy merre mennek, kik mennek az uton,
s tudom, hogy mit jelenthet egy nyári alkonyon
a házfalakról csorgó, vöröslő fájdalom.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj,
s nem tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály,
annak mit rejt e térkép? gyárat s vad laktanyát,
de nékem szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát,
az gyárat lát a látcsőn és szántóföldeket,
míg én a dolgozót is, ki dolgáért remeg,
erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt és sírokat,
a sírok közt anyókát, ki halkan sírogat,
s mi föntről pusztitandó vasút, vagy gyárüzem,
az bakterház s a bakter előtte áll s üzen,
piros zászló kezében, körötte sok gyerek,
s a gyárak udvarában komondor hempereg;
és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya,
s az iskolába menvén, a járda peremén,
hogy ne feleljek aznap, egy kőre léptem én,
ím itt e kő, de föntről e kő se látható,
nincs műszer, mellyel mindez jól megmutatható.
Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.
Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.
Nem akarok nagyon elfogódott lenni, de a sok hazaszeretetről szóló vers egyike éppen ez. És ha valaki antiszemitizmussal vádol, szívesen nyomnám bele a pofájába ezt egy gyűrött papírlapra írva.
Holnap, a szokott időben jön az 5. feladvány, az új, talán izgalmasabb megoldással.
Úgy döntöttem, játszani van kedvem, és ebbe a játékba a lelkes olvasókat (és minden erre járót, nemre, nemzetiségre, korra, stb. való tekintet nélkül) ezennel meghívom. Lehet, hogy befuccsolok vele, és senkit nem fog érdekelni az egész, de egy próbát megér.
A JÁTÉK LÉNYEGE: arra gondoltam, hogy holnaptól kezdve mindig keresek egy közismert magyar verset, és abból kezdetben kiragadok néhány szót. A feladat, hogy kitaláljátok, melyik versről van szó és ki a szerző. Ha nem sikerül kitalálni, minden nap újabb szavakkal toldom meg a korábbi halmot, így egyre közelebb jutunk a végső megoldáshoz. Ha megvan a vers, keresek egy másikat, és megy tovább a játék, amíg van hozzá kedv.
SZABÁLYOK: minden egyes fordulóban mindenki csak egyszer tippelhet, komment formájában. Újabb kommenteket csak akkor írhat, ha abban nem szerepel tipp vagy bármiféle irodalmi utalás (pl. "Á, én már tudom!"). Aki mégis többször tippel, annak törlöm a kommentjeit, függetlenül attól, hogy jó volt-e a tippje vagy sem. Ha valaki rendszeresen megsérti a szabályokat, az nem kap pontot (vagy levonok a korábbiaktól), ha pedig szándékosan tönkre teszi a többiek játékát, letiltom számára a kommentelést. Ilyenre nyilván nem lesz szükség, de a miheztartás végett azért leírom. Aki úgy érzi, tudja a megoldást, lehetőleg idézetszerűen hivatkozzon egyes sorokra, hogy mindnyájan lássuk, nem csak vaktában lövöldözött. Minden kört egy egyértelmű kommenttel zárok le, közre adom az újabb szavakat, és innentől kezdve megint lehet tippelgetni. Aki kitalálja a helyes megfejtést, az kap egy pontot, és a nevét minden alkalommal felírom a szóról-szóra idézett vershez. A körönként kiragadott szavakat nem sorrendben fogom közölni, és a számuk sem lesz fix, de igyekszem úgy intézni, hogy mindig legyen köztük olyan, ami előrébb visz, és a mennyiségük nagyjából arányos legyen a vers hosszával, valamint az eloszlásuk se legyen radikális. Az egymást követő körök szavait jól elkülönítem (színnel vagy tördeléssel), hogy ennyivel is könnyebb legyen a dolog. Ja, és most mondom, hogy eleinte tutira buta szavak lesznek, hogy a Google ne dobja ki egyből a megfejtést (különben sem fair használni).
DÍJAZÁS: minden játék csak úgy ér valamit, ha nyerni is lehet. Aki a játék során a legtöbb pontot gyűjti, annak én is kitalálok valami díjat, persze nem kell nagy dologra gondolni. Hímzett törölköző, emblémás bögre vagy póló lehet (esetleg valami ötletesebb dolog), amit postán adok majd fel, vagy ha megoldható, személyesen adom át. Bízom benne, hogy nemcsak a szokásos olvasóim szállnak be (persze nekik is nagyon fogok örülni), és ha népszerű lesz ez a játék, a később kapcsolódók is díjazásra számíthatnak. Azért ne törjön le senki lelkesedése, mert valaki nagyon előre rohant. Ja, és a párom nem vehet benne részt, nehogy szó érje a ház elejét (bocs, Ricsi...).
Ha bármi kérdés van, tessék kérdezni, mert biztos akad olyan, amire hirtelen nem gondoltam. Esetleg ha valaki előre jelezné, hogy tetszik neki az ötlet, azt is szívesen veszem.
Az első forduló holnap reggel 8-kor indul. Ígérem, nem lesz nehéz.
Nos, Kovácsovics Tróger Alpár ordenáré költő nagyon szeret sütkérezni a munkásságával kapcsolatban világot látott, pozitív kritikák dicsfényében, és ilyenkor általában megengedő hangulatba kerül, s nem mellesleg megszállja az ihlet. A minap, miután publikálta korok és országok költőinek életművét messze lepipáló alkotását, szintén ilyen hangulatba került, ezért miután elszívott egy ihlettel átitatott cigarettát, úgy döntött, az éppen akkor a kisujjából kirázott mestermű segítségével mutatja meg a nagyérdeműnek, mennyire nagyon ért ő — többek között — a bokorrím-szerűséggel elegy időmérték szakszerű használatához. Következzék hát ez az alkotás:
Egy (bizonyos) bérszámfejtőről
(Anonim), te hülyegyerek,
A szakképzésit nem ismered,
S ha egyszer bal lábbal kelek,
A pofádra nagyot verek.
Meg a rehabot sem tudod,
Helyetted én számolhatok,
Meglásd, egyszer bevadulok,
S a pinádba körzőt dugok.
Ezen igazgyöngyszerű szösszenet értékét minden kommentár csak csökkentené, ezért csak lábjegyzetben jegyezném meg, hogy fenti alkotás Kovácsovics Tróger Alpár ordenáré költő egyik életrajzi ihletésű műve.
Kovácsovics Tróger Alpár ordenáré költő a kánikulától felfűtött irodában
Felhevült habtestem éltető sónedve
izlandi gejzírként tör át
finom, puha bőröm megviselt pórusain,
hogy onnan hegyi patakként csordogáljon végig
hátizmom meredek vonulatának rejtett kanyonján,
és zubogó vízesésként érkezzen
altestem pállott vulkánjának kürtőjéhez.
Itt kissé megpihen, majd rövid tétovázás után
csendesen elkanyarog
a rendszeres pusztítástól dacosan megerősödött,
sötét szőrerdőm
seggszagú ösvényein,
egyenesen bele éjfekete alsóm puha szövetébe,
hogy e fingtól meggyötört földben leljen végső nyughelyre.
Közben karjaim alatt,
két rejtett barlangban
az Élet aprócska jeleinek zsezsgő matériája vívja
végső harcát,
és az esélytelenségre fittyet hányva igyekszik
elnyomni a pusztító vegyi laborokban készült
Old Spice ihlette jeges gleccserillatot
a Földanyánk adományozta,
dinsztelt hagymás pörköltkezdeményt idéző
szaggal.
Vajon sikerül-e nekik?
Vajon elnyomják-e cipő-katlanomban sülő lábfejem
nedves-mocsaras zokni-fövenye alatt
tobzódó gombás burjánzatom
rothadásszagú igyekezete nyomán gerjedő
orrellenes kipárolgásokat, avagy...
... avagy ennél egy kicsivel előbb jutok haza,
és a holt tetemek közvetlen légkörnyezetében
lebegő dögszagot árasztó,
egész napos hőségben fővő
macskaeledeltől tömegsírszagú lakásom
kiszellőztetése után
végre szétcsapok köztük hűs vizű zuhanyrózsám
gyémántcsillogású áradatával.
Remélem, az utóbbi...