költségek bejegyzései

Az Isten pénze nem elég

2010. ápr. 17.2010. ápr. 17. 18:46 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: adó, ballagás, kiadások, költségek, pénz

De ezt most halál komolyan mondom. Kár, hogy idén már nem vezettem a kiadásaimat, mert akkor most jól kielemezhetném az első negyedévet, ugyanakkor jó is, mert lehet, hogy elájulnék a számok láttán.

Például a 'ruha' rovatban 0, azaz nulla forint szerepel egészen máig (és még holnap is, meg azután is...), de minden egyéb kellemes tartalmú rovat számai is igen alacsonyak. Jó, szórakozni persze járok, ide 2 ezer, oda 3, de az még havi szinten sem tesz ki olyan nagy összeget.

Viszont például hétfőn kifizettem 356000 Ft adót, az eddig fizetetteken felül. Eredetileg még 66000-rel többet kellett volna, de a suli miatt visszajárt az SZJA-mból ennyi, ezért azt betudtam (vissza sem kértem, inkább átvezettem). Ennyi adót elvileg még több fizetés után kell kiperkálni, azonban év elején még a kolléganőm helyett is én adtam számlát, ő meg odaadta nekem az adót. Ja, csak közben jött a temetés 170 ezre, amit éppen ebből a pénzből fizettem ki. Ez kiszámítható volt, és készültem is rá, ahogy a cégünk jegyzett tőkéjének rám eső, további 380 ezer forintjára is. Igen, ennyivel még tartozom, és találjátok ki, a volt főnököm éppen mennyivel jön még nekem... Oké, az első negyedév letudva, ami pénzem van (a jegyzett tőke tartozáson felül), az mind az enyém...

...lenne, ha nem bombáznának folyton a további várt és nem várt kiadások. Miután minden csekket és számlát letudtam, megvettem a bérletet, meg ilyenek, maradt kb. 25000 forintom, két hétre. Zsömle, parizer, konzerv, tészta, megoldható. A húgom ballagása azonban 30-án lesz, amire ugye illene valami ajándékot (nem is kicsit) venni. Erre 25 ezret szántam, mert hát mégis csak középiskolai ballagás, meg kitűnő is volt végig, megérdemli. Jó kérdés, hogy "miből?" Megbeszéltem bent, hogy a következő havi fizetésemet hadd kapjam már egy-két nappal előbb, és akkor ez meg is oldódott.

Csakhogy itt a Díjbeszedő számla, amit ugyan kifizettem (olyan, mint egy harmónika), de van benne egy szöveg, hogy a vízóráim bizony 11 évesek, azaz 5 éve lejártak, szóval ki kellene cseréltetnem őket, mert mindjárt szerződést bontanak velem. Igen, ez az a téma, amit kb. másfél éve emlegetek itt, a blogon is. Mennyi is lehet az? 25-30 ezer forint? Szupi!

Na, de a főnyeremény az a levél, amit az óbudai közjegyző küldött. Május 11-én lesz a hagyatéki tárgyalás, ami önmagában még jó is, viszont a levélben jól látható helyen közölték, hogy vigyek már magammal körülbelül 70000 forintot közjegyzői munkadíjra. Ehhez külön gratulálok, igaz, ha az állammal együtt öröklünk, akkor nyilván felezni is fogunk. Vagy az állam képviselője nem hoz magával pénzt, csak az üres markát tartja majd?

Basszus, kifizettem — így vagy úgy — 422000 forintot, erre itt van még egyszer ennyi, sőt, még ennél is több, aminek egy jelentős részére már nincs 3 hónapom, hanem csak 3 hetem.

Tényleg az Isten pénze nem elég.



Decemberi kiadások

2010. márc. 22.2010. márc. 22. 21:00 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: december, karácsony, kiadások, költségek, pénz

A napjaim semmi másból nem állnak mostanában (úgy idén óta), mint tűzoltásból. Tűzoltás van a költségeim terén, a suli terén, a munka terén, és pár kisebb téren is (pl. baráti és családi kapcsolatok), így nem csoda, ha ezt a bejegyzést is március második felében vagyok képes csak megírni. Jaj-jaj, már csak egy hónap, és mennyi mindenre lesz nekem időm... Mellesleg elárulom, hogy szégyenszemre, de nagyon bölcsen úgy döntöttem, hogy a szakdolgozatomat átrakom őszre, és most minden más feladatot próbálok elvégezni. Például azt a rengeteg házidolgozatot, ami összesen minimum 60 oldalnyi körmölést jelent, plusz szakirodalmak olvasását, plusz határidőket...plusz...plusz munkahelyi dolgokat, stb. Így — remélhetőleg — a nyáron és az ősz elején kényelmesen megírhatom a szakdogát, meg minden mást, ami hozzá tartozik, és így sokkal alaposabb munkát adhatok ki a kezeim közül, mint amire mostanában lennék képes, pánikolva, összecsapva. Persze sokkal azért nem jobbak az állapotok, hiszen a 60 oldal, az 60 oldal, az sem kis mennyiség, de legalább jobban tagolható, és egy-egy beadandó elkészítése után érezhetek egy csöppnyi sikerélményt.

Éppen ezért is választottam mostanra a kiadások sorozat utolsó (előtt) tagját. Sem mélyenszántó gondolatokat nem akarok képernyőre vetni, sem politizálni nem akarok (pedig mennyi mindent tudnék írni, huhúúú), jöjjön csak egy könnyed statisztika, némi magánéleti infomorzsával fűszerezve.

Szóval december. Ez az a hónap, amikor nemcsak a karácsony okán, de adózási szempontból is a legtöbb kiadás gyűlik fel, így igencsak sakkoznom kell a pénzemmel. Ez most sem történt máshogy, de lássuk, pontosan hogyan is alakultak a dolgok.

Kaja (9,24%): az, hogy kicsit kevesebbet költhettem élelmiszerre, annak volt köszönhető, hogy két napot anyáméknál töltöttem, és két hetet nem dolgoztam. Amikor nem vagyok bent, sokkal kevesebbet eszem, például sosem reggelizem, sőt, ilyenkor gyakran csak egy étkezésem van. Ráadásul Ricsi is sokat volt otthon, így napokig csak a magam étkezéseit kellett finanszíroznom.

Macska (2,7%): bár százalékosan nem tűnik soknak (hiszen mindig az aktuális összkiadáshoz méricskélem az egyes oszlopokat), forint összegben egy kicsit drágább volt nekem a cicám. Mivel néha a kis majom egy törpe vízműként viselkedik, ráadásul finnyás is, ezúttal kétszer is almot kellett cserélnem őfelségének. Emiatt a növekedés.

Cigaretta (3,5%): többet voltam otthon, ergo többször is gyújthattam volna rá, valami furcsa okból kifolyólag mégsem került többe a havi dohányzás. Tudom, minden forint sok ilyen célra...

Háztartás (0%): dőzsi, egy csomag papírzsebkendőt vettem egész hónapban.

Rezsi (14,27%): kb. 10e forinttal több, mint máskor, mivel dupla UPC-t fizettem, a lakásbiztosítás is mostanra esett, viszont nem volt Díjbeszedő számla. Öröm az ürömben.

Vállalkozás (48,69%): igen, ez sok. Mondhatni kibaszott brutális, hogy a havi jövedelmem felét arra költöm, hogy az utolsó három havi jövedelmem után befizessem az adót (miután a mindenkori jövedelmem összes adóját is én fizetem, holott a munkáltatómnak kellene (ne felejtsük el, hogy ez még az alkalmazotti időszak volt!)). Az állam is ügyesen kifundálta, hogy bár az adót szinte mindig a tárgyidőszakot követő valahanyadikáig kell leróni, a 4. negyedévest mégis karácsony előtt pár nappal. Nyilván arra számítanak, hogy az ünnepekre mindenki jól elbaszná a pénzét, aztán az államkassza meg üresen kongana az év elején.

Szórakozás (10,3%): ha az év nagyobbik felében nem is (pedig de), most igazán adtam a szórakozásnak. A nyilvántartásom szerint kétszer is voltunk moziban, vettem magamnak 4 DVD-t (csupa izgi, 990 Ft-os horrort), két blogtalin is részt vettem, és ezen felül még háromszor buliztam, ami mind-mind pénzbe kerül. Sőt, még színházba is eljutottam, bár már nem emlékszem, mit néztünk meg (talán a Fekete Péter című hosszúra nyúlt bohózatot). Plusz netes játék, plusz Magyar Nemzet Képeslapok és egy PC Guru magazin, hogy utazás közben se unatkozzak.

Suli (2,4%): két vonatút érvényesítetlen diákigazolvánnyal (egy korábban elkummantott vizsga miatt), meg fél éves könyvtári beiratkozás. Nem sok, de ez mégis közel tízezer forint.

Egyéb (2,8%): ami ebben a hónapban a karácsonyi ajándékokat jelenti. Az aránya azért olyan kicsi, mert az éves kiadások nyilvántartásába sehol sem számítottam bele a kvázipénzeket, azaz a kajánál nem tüntettem fel az étkezési jegyes vásárlásokat, az ajándékoknál pedig kihagytam mindent, amit az év végi ajándékutalványokból vettem meg. Ha azt is beleadnám, ez az oszlopos háromszoros méretű lenne (igen, ennyi adó befizetése mellett igyekeztem 'ingyen' letudni a gifteket).

Lottó (0%): két heti próbálkozás, nulla sikerrel.

Ruha (0%): ebben az oszlopban meg konkrétan nem szerepelt semmi. Mindenki kapott valamit, én meg ezúttal csak filmekkel leptem meg magam, nem göncökkel.

Na, ezek után még egy éves összesen lesz, akkor is, ha már mindenki marhára unja. Ebben a pillanatban viszont végre teljesítettem egy újabb tavalyi fogadalmamat!

 

 



Szeptemberi kiadások

2009. dec. 6.2009. dec. 6. 17:58 - írta: 979
Kategóriák: magam
Címkék: kiadások, költségek, pénz, ruha, szeptember, szórakozás

Jaj, de sok mindenről szeretnék írni, és mennyire nincs időm/energiám/kedvem. Ezúttal éppen energiám nincs. Fáj a fejem, és legyengültem az éhezéstől. Persze nem azért nem ettem, mert nincs pénzem, hanem mert nincs kedvem. Mindig ezt csinálom, ha egész nap egyedül vagyok itthon. Most viszont amíg fő a kaja, lezavarom gyorsan a 'kiadások' sorozat következő epizódját.

Itt a grafikon.

Kaja (15,75%): ketten együtt ennyit ettünk, azaz én ugye mindennel együtt (reggeli, ebéd, vacsora), plusz amennyit Ricsi nálam eszik. Ez mondjuk csalóka, hiszen cserébe ő meg mást fizet, vagy néha ő állja a kaját. Félreértés ne essék, nagyon szívesen finanszírozom az evésünket, sőt, itthon van egy olyan szabály is, hogy amit talál, megeheti, és sokszor veszek diéta közben is olyan dolgot, amit ő megehet, én meg nem. Jaj, de kis rendes vagyok.

Macska (2,9%): a székemet minduntalan befoglaló macsek olcsó volt ebben a hónapban.  A kajája mellett egy nagy zsák almot vettem neki. Játékkal úgysem játszik, csak a hülyeségekkel, így az sosem kerül semmibe.

Cigaretta (5%): tüdőm gyárkéményében az összes havi költségem 5%-át füstöltem el. Van ezen mit magyarázni?

Háztartás (0,5%): a szinte-felesleges kategória ebben a hónapban egy csomag papírzsebkendőt és egy öblítőt tartalmaz. Mondtam már, hogy nagyanyám 3,5 évvel ezelőtti halála óta nem kellett mosóport vennem? Mondtam, persze, de hozzáteszem, hogy tavaszig vélhetőleg nem is kell majd.

Rezsi (18%): vicces, hogy többe kerül egy 34,5 nm-es lakás fenntartása (+ BKV bérlet), mint átlag napi négy étkezés. És akkor ebben a hónapban sem Főtáv-számlát nem kellett fizetnem, sem villanyt, és a Díjneszedő szarjai csak a következőben jöttek. Szánalom.

Vállalkozás (11%): bár nem negyedéves időszak volt, ilyenkor kell kifizetni az iparűzési adó előlegét és a kommunális adót. Ezt én is megtettem.

Szórakozás (8,2%): a hobbit innen már el is hagyom, mivel valójában mostanra ilyenem nincs, pontosabban nem az, amit eddig annak neveztem. Mire költöttem tehát szórakozás címén? Vettem négy Magyar Nemzet Képeslapot, mert aztat én szeretem, és a fürdőkádban kimondottan jó olvasni/nézni. Néha egy-egy fotó fél napra megváltoztatja a hangulatomat és elgondolkodtat, szóval ez jó. Ebben a hónapban történt, hogy idéztek tőlem a Heti Válaszban, azt is megvettem hát. Volt aztán két buli, ahova piával illendő beállítani (pontosabban valamivel, ami esetemben pia szokott lenni), meg egy mozizás. Ejha!

Test (10%): fogkrém, koton, még koton, gyógyszer, mert beteg voltam, gyúrós kesztyű, mert az előzőt leizmoztam a tenyeremről, kondibérlet, hajzselé, fürdősó. Nem hagytam ki semmit.

Egyetem (25,4%): szééép, magas oszlop, de már nem sokáig szerepel a listán (főleg, mivel a december lesz az utolsó hónap, hogy ezzel foglalkozom). Egyszer leutaztam a suliba, meg kifizettem a tandíj nagyobbik felét (ha ennek így van értelme...). Októberre maradt a többi, mert 979-nek elfogyott a pénze.

Egyéb: —

Lottó (1,4%): kidobott pénz...

Ruha (2,3%): a kondikesztyű ugyan ide is tartozhatna, de mivel az semmi másra nem jó, mégis a testhez soroltam. A jó kis Puma táskám zippzárja azonban teljesen tönkre ment, így miután vagy két alkalommal hintettem el a padlón annak teljes tartalmát, kénytelen voltam venni egy másikat, máshol. Egy világoskék-sötétkék-még sötétebb kék színű Nike-ra esett a választásom.

Most pedig beleborítom a tejfölt abba a majorannás, borsós, metélőhagymás pulykaizébe, amit kotyvasztok, aztán még rizst is kell főznöm mellé.