könyvvizsgáló bejegyzései

...mert bőven van mit kiheverni. Az utóbbi hetek rohanása olyan elképesztő súllyal nehezedett rám, és most olyan fáradtnak érzem magam, hogy muszáj vagyok az adódó lehetőséggel élni, és pihenni egy kicsit. Megálljt kell parancsolnom, különben bajom esik. Semmi extra, csak a szokásos: munka, még munka, suli, macska, pénztelenség, baráti kapcsolatok ápolgatása, amilyen szinten csak lehet, meg minden, ami közbejön. Kiszámolt idő, tornyosuló teendők, mindig több, mint ami beleférne, kiszámolt pénz, mindig kevesebb, mint amennyi kéne. Mindig sokkal kevesebb. De menjünk csak szépen sorjában:

Munka. Most érzem igazán, hogy nagyon nehéz ügyvezetőnek és könyvelőnek is egyszerre lenni. Ilyet már korábban is írtam, de mindig kiderül, hogy van hova fokozni. Amikor átvettük a céget, minden korábban ingyenesen könyvelt partnerrel közöltük, hogy ingyen nem megy tovább. Ezek egy része maradt, díjfizetés mellett, más része távozott (más balekokhoz). Ekkor felszabadult némi munkaidőnk, ezért egy belső átrendezéssel az alkalmazottak fizetését is korrigálni tudtuk, és én is megszabadultam némi tehertől. Azóta viszont jött pár ügyfél, akiket valakinek vinnie kell, és mivel nálam keletkezett egy kis szabad kapacitás, hát én vállaltam be őket. A könyvelés azonban nem minden, nekem már csak kulimunka (igaz, ha szellemileg nagyon fáradt vagyok, kimondottan jó csinálni), és sokkal fontosabb dolgok elől veszi el az időt. Amíg azonban nincs még több partnerünk, és nincs meg az az anyagi biztonság, ami mellett 5 millió kintlevőség felett is szemet hunyunk, addig nem tudunk új, kezdetben részmunkaidős alkalmazottat felvenni, marad minden pluszmunka a jelenlegi csapatnak. És itt nem arról van szó, hogy nem tudunk igazán egyről a kettőre jutni, mert arra tényleg nincs idő, és maximum csak a zuhanó sültgalamb alá tudunk állni, de a már meglévő ügyfeleinkkel való foglalkozás és igényeik mielőbbi kielégítése is gondot okoz. Ezzel ezen a héten szembesültem leginkább. A határidős dolgok elmennek, elkészülnek időben, de ha bejön valami extra kérdés, kérés, miegyéb, mindig csak napokkal később tudok rá reagálni. Sokszor az alkalmazottak továbbított kérésire is csak legyinteni tudok, hogy "majd", aztán addig megoldják maguk, sajnos nem mindig a legmegfelelőbben. Hogy a blogomban ekkora időbeli kráter tátong két bejegyzés között, az nyilván elég szembeötlő, de hogy az összes, eddig olvasott blogból is eltűntek a kommentjeim, már leginkább csak az íróiknak tűnhet fel. Utóbbi oka egyszerű: nincs időm blogot olvasni, meg semmi másra sem. Csak rohanok, kapkodok, irányítok, szervezek, telefonokat veszek fel, tárgyalok, e-mailekre válaszolok, adótörvényeket bújok, frissítgetem a honlapunkat, a Facebook-oldalunkat, és próbálom úgy intézni, hogy mindig mindenből sikerüljön törleszteni egy kicsit. Egy kicsit mindig sikerül is, de úgy érzem, az el nem végzett teendők halma csak egyre nő.

Még munka. Persze panaszkodhatnék azon is, hogy nincs mit csinálni, nem jönnek a munkák, és azon kell agyalni, hogy kit küldjünk el a cégtől, mert nincs szükség rá. Éppen ellenkezőleg, az utóbbi 2-3 hétben négy új partnerrel kötöttünk szerződést, és további 6-8 jelentkezett, bár ezek nagyja feltűnt, aztán nyomban el is tűnt. Aki még csak árajánlatot kér, azt megértem, mert esetleg talált magának egy kedvezőbb, közelebbi, színesebb, szagosabb ajánlatot, de aki veszi a fáradságot, telefonál, időpontot egyeztet, el is jön tárgyalni, az végül miért tűnik el nyomtalanul? Nem értem. Ha lenne időm, ami ugye nincs, ezeknek mindig utána tudnék nyúlni, nehogy végleg elillanjanak. Mondjuk így is van még a pakliban 2-3 olyan ügyfél, aki vagy tényleg jön, vagy visszajön, nekünk pedig jól is jön minden plusz ügyfél, mert ha a zűrös dolgaink lemennek, és legalábbis a magam részéről sikerül a mához felzárkózni, akkor gond nélkül tudjuk nekik is a megszokott szintű szolgáltatást nyújtani. Említettem egyébként, hogy a múltkor egy adóhatósági revizor az ellenőrzött cég ügyvezetőjének azt mondta rólunk, hogy "igazi profik"? Na, az például nagyon jól esett, erőt is adott a következő napokhoz, annak ellenére, hogy a másik oldalon meg az emberi moslékság újabb megnyilvánulásai miatt erodálódott a lelkem. Megint mocskolt minket az a könyvvizsgáló, akiről már írtam egyszer, és aki meggyőződésem, hogy így szerez magának új ügyfeleket: ha valahol felkérik könyvvizsgálatra, ott mindig talál valami súlyos hibát, majd felajánlja, hogy az ő könyvelőirodája kijavítja a hibát, és egyben szívesen tovább viszi a cég könyvelését, biztos kezekben (a vizsgálat közben természetesen látja a könyvelési díj számlákat, így rögtön azok alá is tud ígérni). Könyvvizsgálói tekintély+korcs lélek, ez az üzletpolitikája két alappillére. Személyemben azonban most kurva rossz fába vágta a fejszéjét, mivel én nem hagyom magunkat, még havi 10 ezer forintért sem. Nem a pénz a lényeg, hanem az elvek és az igazság.

Mivel már látom, hogy a bejegyzés további pontjait külön fogom megírni, inkább mégis belemegyek a részletekbe (eredetileg nem akartam). Szóval van egy alapítvány, ami tavaly jött hozzánk, de már korábban is létezett. A könyvelését viszont házilag csinálták, olyan is volt. Felmerült bennük, hogy ezzel kezdeni kellene valamit, ezért megbízták ezt a vén kurvát, hogy nézze át, mit műveltek eddig. Az persze megállapította, hogy egy rakás szar (ezt mondjuk mindenki megtette volna), mire az alapítvány kuratóriuma amellett döntött, hogy visszamenőlegesen is megcsináltatnak mindent. Legyen rendben, nehogy baj legyen. A versenyben mi is, a könyvvizsgáló irodája is részt vett, és ők győztek, amivel semmi probléma nincs. Ez tök oké. Ez pont egy olyan időszakban történt, amikor be kellett adni egy nyilatkozatot, aminek az adataihoz az előző időszakból és az általunk könyvelt időszakból is kellettek számok. A könyvvizsgáló azonban ennek leadásához haladékot kért az adóhivataltól, amit vagy megkapott vagy nem, mi mindenesetre azt láttuk, hogy közben ő maga leadta azt. Elvégezte a vállalt munkát, mi megkaptuk a záró listákat (amikből megnyitottuk a mi időszakunkat), és minden ment szépen a maga útján. Most azonban a NAV ellenőrzésre jelölte ki az alapítványt, méghozzá éppen azt a bizonyos korábbi időszakot, de már az elején az is kérdés volt, ki fog közreműködni benne egyáltalán. Mi, akik a könyvelést végezzük, vagy azok, akik az érintett időszakot könyvelték, de nem ők a könyvelők? Szerencsére nem ránk esett a választás, ami helyes is, mivel vak vezet világtalant állapot lépett volna föl (végtére is, mi csak a zárásokat kaptuk meg, de hogy miből készültek, azt nekünk is úgy kellett volna megfejteni, mint a revizoroknak). Aztán jött egy levél, hogy szolgáltassunk egy adatot, de a kérés olyan laikus módon volt megfogalmazva, hogy jobb híján elküldtem minden számot és listát, azt' válogassák ki maguknak, ami kell. Erre jött egy újabb levél az alapítványtól, amit a könyvvizsgáló írt eredetileg nekik, de továbbították hozzánk. Ebben már ment a mocskolás, hogy miféle szolgáltatás ez, és miért is nem tudunk mi valamit, amikor a mi dolgunk lenne, blabla, és azonnal kérnek részleteket, meg a pontos listákat. Csak úgy mellesleg szerepelt a levélben, hogy valamit mintha módosítani kéne, de mivel velünk senki nem közölt semmit (nekünk meg volt elég bajunk, hogy még mi kérdezzük), a tőlünk telhető legjobb válaszokat adtuk a kérésekre.

Aztán én a félinfókból megfejtettem, hogy bizony a visszamenőleges időszakra eredetileg beadott hibás nyilatkozat helyett a könyvvizsgáló irodája nem készített javított verziót (magyarul felvette a pénzt egy el nem végzett munkára), ami most derült ki, az ellenőrzéskor, és égni kezdett a ház teteje. Ezt azonban nem vallhatta be, ezért a levelezésben (és nyilván személyesen is) úgy állította be a dolgot, mintha az harmadik fél hibája lenne, ha pedig nem tudják időben kijavítani, az a mi hibánk lesz. Hozzátenném, hogy velünk soha egyetlen szót nem váltott, egyetlen levelet nem címzett nekünk. Mivel szorított az idő, gyorsan a hibás nyilatkozat számaihoz igazítottam egy listát, hogy az ellenőrzésen átmenjen, majd elküldtem az alapítványhoz, mire újabb levelet továbbítottak a könyvvizsgálótól (amit az szintén nekik írt), hogy az Isten áldjon már meg engem, ne a rosszhoz adjam a rosszat, hanem mondjam meg, hogy mennyi a tényadat, és mi az, hogy én azt nem tudom, és akkor milyen lehet a könyvelés... Erre visszaválaszoltam (szintén az alapítványnak), hogy a könyvelés az egy olyan dolog, hogy az egymást követő évek számai egymásra épülnek, és ha nem tudom, mi a megelőző állás, bajosan tudom megmondani az aktuálisat, mire jött egy újabb levél, az éppen benyújtani kívánt bevallások aktuális számaival. Na ezekből végleg összeállt a kép: az az ominózus nyilatkozat nem lett kijavítva, most pedig a rosszat egy másik rosszra módosították (mint hivatalosan jót), az azt követő (ami már minket is érintett) pedig nem is a könyvvizsgáló által lett anno elkészítve, hanem megint csak egy laikus személy által. Hogy az honnan vette bele a számokat, azt nem tudom, de mivel úgy voltam vele, hogy a könyvvizsgáló nyilván tudja, mit csinál, nem is ellenőriztem le (hogy jövök én ahhoz, hogy a szakma csúcsát kezdjem el felülvizsgálgatni?). Csakhogy az újonnan beadni kívánt nyilatkozatba az előző időszakra vonatkozóan beírt adatok és a könyvvizsgáló által eredetileg adott könyvelési záróadatok között (melyeknek meg kellett volna egyezni) 8 millió forint volt az eltérés, melyet a könyvvizsgálónak és az alapítvány elnökének szóló levelemben le is írtam. Én tehát megtettem az első lépést a közvetlen kommunikáció irányában. Na, erre válaszul jött egy utolsó levél, egyszerre az alapítványnak és nekem címezve, ennek ellenére a megszólítás az alapítványi ügyintézőnek szólt, a tartalma pedig rólunk, de harmadik személyként emlegetve. A lényeg, hogy "a 979 Úr végre felfogta, és nem értem, miért nem lehetett ezt elsőre" valamint, hogy azoknak a számoknak nem is kell egyezniük, hülye vagyok én.

Rövid csodálkozás után rájöttem, hogy ez a levél is eredetileg az ügyintézőnek ment volna, de a vén szar rossz helyre kattintott, és a szokás szerint moslék stílusú levelét véletlenül nekem is elküldte. Na, nekem se kellett több, hiszen végre felhatalmazást kaptam a megfelelő hangvételű válasz megfogalmazására. Az eddigi levelek eredetileg ugye nem nekem jöttek, én pedig nem akartam bajba keverni az ügyintézőt, amiért továbbította azokat nekem. A suttyó kommentekre adott visszafogott, de mégis gúnyos válaszkommenteimhez hasonlatos stílusban megfogalmaztam a reakciómat, persze szigorúan az aktuális témánál maradva. Semmi suttyóskodás, semmi indokolatlan támadás, de ismét rákérdeztem, mikor és mivel magyarázza meg azt az ordenáré eltérést (mellékelve az általa adott papírok scannelt és a kritikus helyeken bekarikázott oldalait), valamint megfenyegettem, hogy ha nem fejezi be a rágalmazó és a becsületsértő megfogalmazásait, bírósághoz fordulunk.

Ilyet még sosem csináltam, de most kurvára indokolt volt. Bassza meg, hát ha egy adóhatósági ellenőr nyilatkozza rólunk a hátunk mögött, hogy igazi  profik vagyunk, és ha mellesleg a jó hírünk szépen terjed, hatványozottan növekvő megkeresést eredményezve, akkor egy ilyen hozzá nem értő vén szar ne rombolja már az imidzsünket kivédhetetlenül. Ez olyan aljas, olyan kicsinyes és olyan igazságtalan, hogy nem tudok rá csak legyinteni, és ha bíróságra kell majd járni miatta, akkor sem hagyom annyiban. Lesz még ennek folytatása, mert a VK tuti, hogy nem hátrál meg (már nem teheti)...

Na kérem, ez az eset például lelkileg is eléggé megviselt az utóbbi napokban, és időben is nagyon sokat elvett. Itt folytatom legközelebb.

SPF-nél a múltkor felmerült, hogy Thomas Mann valóban homoszexuális volt-e vagy mi. Akkor azt írtam (közelmúltbeli olvasmányélményeimet felidézve), hogy az egyik kisregény-gyűjteményének első két története alapján én az "igen"-re szavazok, mivel a Tonio Kröger elején egy kisfiúnak az átlagosnál jobban szimpatikus egy másik kisfiú, a Halál Velencében pedig konkrétan egy pedofil szerelemről szól. Első esetben még a saját szivárványszín szemüvegemre gyanakodtam, a második viszont már túlzottan nyilvánvaló volt ahhoz, hogy ne vegyem észre. Azóta olvastam még egy történetet, ami semleges, majd következett a Mario és a varázsló, amiből meg hadd idézzek egy rövidet:

"- Nos hát, kedves Mario - folytatta -, nagyon szép, hogy eljöttél ma este, és hozzá milyen csinos sált csavartál a nyakad köré, remekül áll az arcodhoz, és bizonnyal sikered lesz vele a lányoknál, a szép Torre di Venere-i lányoknál...
Az állóhelyről, arról a tájról, ahol Mario is állott, kacagás hallatszott - a harcias üstökű giovanotto volt, akiből a kacagás kitört, s aki vállra vetett kabátjában meglehetősen durván és gúnyosan hahotázott.
Marionak megrándult, úgy hiszem, a válla. Mindenesetre megrándult. Talán rándulása önkéntelen volt, s a vállmozdulattal csak utólagosan leplezte azt, egyben jelezve, hogy a sál, akárcsak a torrei gyengébb nem, közömbös előtte."

Nálam 3/1 az arány a melegség javára, de nemcsak ezért, hanem mert a későbbiekben a varázsló a hipnotikus képességével ráveszi szerencsétlen Mariot, hogy a (később nőként emlegetett) szerelmének lássa őt, és megcsókolja a publikum színe előtt, tehát homo-erotikus mozzanat is tetézi mindezt. A megalázás következménye mellesleg tragédia, de nem spoilerezünk...

***

Egy másik idézet, ezúttal a szerdai Metropolból:

" Meglepetés
Magyarország a felzárkózó piacok "meglepetéssztárja" az idén, olyan erősödések élvonalában halad a térség valuta-, részvény- és kötvénypiacain, amilyeneket kevés megfigyelő jósolt- áll a Financial Times elemzésében. Mindez a lap szerint nem jelenti azt, hogy Budapest már kint lenne a vízből"

Kis, apró hír, egy kis ficakban, de nekem már megint eszembe jut, hogy a szocialista kormányok idején valahogy következetesen az ellenkező irányban lepődtek meg, külföldön is, belföldön is. Náluk mindig a negatív irányba kellett módosítani az inflációs-, GDP- és egyéb rátákat, így felmerül bennem a kérdés, hogy vajon ebben megint politikai alapon működnek a dolgok (a nemzetközi tőke nem szereti a nemzeti kormányokat, mert azok általában nem herdálják szét az országot), vagy egyszerűen csak alkalmatlanok a szakmájukra? A másik, hogy bár a hír abszolút pozitív, a végén - annak viszonylagos gazdasági jelentéktelensége ellenére is - ott a kötelező leszólás is, nehogy má' örülni lehessen bárminek.

***

Végül magánélet: a hét az év legdurvább hete, ha a szakmámról van szó. Ilyenkor van a zárás, annak is a legvége, és bár a cégek 90%-t elintéztük, a maradék tíz százalék csupa renitens, trehány vállalkozó, akinek csak azért nem tudjuk lezárni az évét, mert hiányzik valami (jellemzően az ő közreműködésük). Nem mi tehetünk tehát a késlekedésről, hanem ők, de mégis minket frusztrál az elintézetlenség. A legrenitensebb tartozó legnagyobb cége ráadásul könyvvizsgálatra kötelezett, viszont nemcsak minket, de a könyvvizsgálót sem fizette ki, és nemcsak az idénre, hanem még tavalyra sem. Az meg erre - érthető okokból - a kisujját sem mozdította egész évben. Az egyik engem hívott segítségül a tartozása behajtása érdekében, a másik meg szintén engem kért meg, hogy járjak ki egy kis haladékot még neki. Megtettem, amit tudtam (jó kisdobos könyvelő ott segít, ahol tud), de az álláspontok csak nem akartak közeledni, bár én megjósoltam, hogy az utolsó pillanatban úgyis megegyeznek, azaz a könyvvizsgáló a végén fog kekeckedni, turkálni és újracsináltatni mindazt, amivel már (jobb híján könyvvizsgálat nélkül) elkészültem. És lőn: tegnap megegyeztek, ma pedig jön a nő, miközben hétfőn itt a határidő. Lottózni azért még nem fogok, mert minden kurvakibaszott évben valami ilyesmi történik, és végül mindig az utolsó előtti pillanatban lesz kész minden, nekem pedig az idegsejtjeim éves pusztulásának 90%-a erre az egy-két napra esik, szóval nem volt olyan nehéz megjósolni. De azért jó lenne már egyszer, ha minden gördülékenyen menne, és nem mindig én állnék a szopólánc végén.

Úgy néz ki, hogy a nyári gyakorlatom — úgy, ahogy van — fuccsba ment. És miért? Mert a tavaszi félévemben nem vettem föl valami szaros kis tantárgyat, ami valamilyen titkos módon a gyakorlatot jelenti. De miért is vettem volna föl? Honnan kellett volna tudnom, hogy kötelező gyakorlat van, vagy ha van, mikor van, mit kell csinálni, hova kell menni, amikor semmit nem közölnek? Ezen a kurva egyetemen minden szájról-szájra terjed, mert hivatalosan semmilyen tájékoztatást nem kapunk semmiről, és a legfontosabb dolgok a honlapon sincsenek fönt. Azt sem tudom, hány kredit kell a diplomához, milyen megoszlásban kellenek a kitekintő meg értelmiség képző tantárgyak, mit hogyan lehet teljesíteni, mikor melyik előadóba kell menni, egyáltalán semmit. Ha nem volna egy csoporttársunk, aki ott dolgozik a karon, emiatt már rég kikészültem volna idegileg, és ott hagytam volna az egészet a faszba.

Most is úgy nyomoztam ki, hogy 3. és 4. között van az első nyári gyakorlat, 30 óra, 10 oldalas beszámolót kellett róla írni (ha emlékeztek, nemrég ezzel vesződtem). De ezt a tavaszi félév tárgyfelvételekor még nem tudtam, így nem vettem föl a "kötelező kiscsoportos gyakorlat" nevű tárgyat, és hát ha belegondolok, miért is vettem volna föl, amikor itt KISCSOPORTOS szerepel és nem egyéni? Még csak gyanút sem fogtam. Mivel ebben a félévben is ugyanilyen alapos a tájékoztatás, a levelezőlistánkon feltettem néhány kérdést (pl. miért nem lehet kitekintő tárgyakat választani?), köztük azt is, hogy a gyakorlatra járó jegyet mire fogják betudni? Jaaa, hogy nem vettem föl a gyakorlatot? Akkor ha most felveszem, az nem jó? Hát akkor kettőt kell fölvenni (a 254 mellé a 255-öt is). Hogy miért, azt nem tudom, amikor igazolásom van a teljesítésről és a beszámolót is megírtam. Ez már korán reggel megroggyantotta az idegeimet, de főleg a tudat, hogy a többiek — ezek szerint — ezt mind tudták, én meg azért szopok, mert nekem nem szóltak.

Ma bejött a könyvvizsgáló, hogy a megmaradt két vizsgálandó cég közül legalább az egyiket nézegetni kezdje. Miután az elvtársai őt is megszopatták, amikor a kötelezően könyvvizsgálós cégek bevételi határát 100 millióra emelték (és ezzel a jövedelme 60-70%-a fuccsba ment, miközben rákos lett, és nagyon kéne neki a pénz a kezelésekre), rögtön könnyelműbbre vette a figurát. Most már csak szinte szökőnapokon jön dolgozni, ami persze azt jelenti, hogy jövőre majd lóhalálában és szarul fogja csak elvégezni a dolgát, és az egésszel megint én fogok szívni. De ha már itt volt, elkezdte nézegetni a választott cég bejövő számláit, és nyomban lecsapott egyre, amin személygépjármű bérbevétel szerepelt. Ennek idén januártól nem lehet visszaigényelni az ÁFÁ-ját, én meg rendesen könyvelem, immár a 8. ilyen számlát ennél az ügyfélnél. Alig 800e Ft-ról van szó, plusz a késedelmi pótlékokról, 7 bevallás önellenőrzéséről, az azokhoz tartozó mellékletek újbóli kinyomtatásáról, önellenőrzési nyilvántartások kitöltéséről, hadd ne soroljam. Az ellenőrök kezén simán átmentek ezek a számlák, de most váltig állítják, hogy ők szóltak. Lófaszt! Hiszen a könyvvizsgáló is csak most fedezte föl a törvényekben ezt a változást, és ő is csak véletlenül. De ha tudtak is róla, akkor nekem miért nem szóltak?

Miért nem szóltak arról sem, hogy egy másik cégemnél pedig osztalékot fizettek a tulajdonosoknak? Ha kivételesen (1000-ből egyszer) nem előbb könyvelem le a cég anyagát, minthogy a bérszámfejtését megcsináltam, akkor ezzel is szívtam volna egy embereset. Ezt még kiszúrtam, de azt már nem, hogy a következő alkalommal a cég ugyan lefaxolt egy papírt kiegészítő információval, viszont egy másikat meg nem, amit megint csak utólag vettem észre. Így aztán jöhetett a javítás, hiszen a bevallásból kimaradt egy emberke, meg annak az összes adata. Miután átjavítottam az egész kupac szart, kiderült, hogy amit eredetileg lefaxoltak, azt nem is kellett volna, mert az már 8. havi, mi meg 7. hónapba tettük be, tehát az egyszer már kijavított kupacot újra át kellett volna javítani. Önellenőrizni mindig sokkal tovább tart, mint simán csak megcsinálni. Ez tegnap délután történt, én pedig ekkor azt mondtam, hogy itt fejeztem be. Erőt vett rajtam a hirtelen felindulásból elkövetett felmondás szándéka, de ehelyett inkább csak félreb*sztam az egészet, és ma reggelig nem foglalkoztam vele.

De ez még mind semmi, mivel az egyik cég visszamenőleges (eredetileg totál elhanyagolt) könyvelését immár negyedszer kellene átvariálnom, mert a tulajnak most megint nem tetszik benne valami. 15 éve nincs rendes könyvelése, sőt, szinte semmilyen könyvelése nincs, pedig nem akármilyen cég (hiszen menő plázás öltönyüzlet). 15 év után a tulaj kitalálta, hogy most már rendbe kellene tenni az el nem évült éveket, nehogy megbüntessék. Tehát 2002-ig visszamenőleg kellett megcsinálnom a nyitó és záró adatokat, önellenőrizni a bevallásokat, stb., stb. Ez egy nagyon brutális munka, nekem elhihetitek. No, amikor készen lettem, jött a tulaj, és meglepődve tapasztalta, hogy az öt év közül kettőben vesztesége volt, márpedig az nem maradhat úgy. Új leltár adatokat adott, hogy ezek alapján készítsem el újra az egészet. A könyvelést ilyenkor ugyan nem kell tételesen felrúgni, de a nyitó és záró adatokat változtatni kell (5 éven keresztülvezetve), meg persze a kapcsolódó bevallásokat is, hiszen a leltár miatt változnak a különféle adóalapok is. No, egyszer ezzel is készen lettem, mire jött a tulajdonos, hogy most meg alacsonyaknak tartja az éves eredményeket, és intézzük úgy, hogy minden évben legalább egymillió nyeresége legyen. Paprikavörösen vettem tudomásul a dolgot, majd egy hónapot rápihentem, mire hajlandó voltam újra átváltoztatni a könyvelést. Ráadásul ezúttal a piszkozatokat is nulláról kezdve kellett megcsinálnom, mert azok már úgy néztek ki, hogy esélytelen lett volna újabb javítgatásokat eszközölni rajtuk. Ami 15 évig ráért, majd rögtön kellett, aztán meg újabb hónapokig ráért, most megint előkerült. A tulaj is, aki most azt kifogásolta, hogy így meg túl magas a leltára, és hogy ő most mit fog ezzel csinálni (hogy tünteti el a differenciát)? Mit képzel magáról ez a büdös suttyó?

Komolyan elgondolkodom a felmondáson. Elegem van! Utálom már ezt az egész munkát, úgy ahogy van. Ami nem bassza fel az agyamat, az monoton, a kollégáim meg unalmasak és hülyék (most például megállapították, hogy valaki azért lesz buzi, mert nincs sikere a nőknél, és ezért a saját neme felé fordul).

Teljesen kivagyok idegileg, és a sírás kerülget. Hogy jöhet így össze minden? Hogy derülhet ki két napon belül, hogy életem cca. két hétnyi ideje teljesen értelmetlenül telt el? Ha nem hallgatnék nyugtató célzattal olyan csodálatos dolgokat, mint amit ide is beszúrtam, már valami csúnyát tettem volna. Egyébként meg jó hülye dolog a részemről, hogy amikor egyébként is tropák az idegeim, akkor ilyen ríkatóan gyönyörű zenével próbálom helyre tenni magam.

... két hete még nem is látszott, csak tudtam, hogy valahol ott van,

... az utóbbi két hétben iszonyú sebességgel elkezdett közeledni,

... az utóbbi három napban pedig megállt, és most se előre, se hátra.

Pontosabban nem állt meg, csak vagy visszahúz egy különös erő (mint az álmokban, ha menekülni próbál az ember), vagy az alagutat fúrják folyamatosan tovább a szorgos fúrópajzsos munkások. Ez köznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy hétfő óta szinte semmit sem haladtam a határidős munkákkal.  Ezek mind könyvvizsgálós cégek, tehát miután összeállítottam a szükséges bevallásaikat, az illető még alaposan végignézi őket. És persze talál is bennük valamit, ami meg kell változtatni egy csomó dolgot. Az egészet újracsinálni ugyan nem kell, de így is sok velük a meló. Mint amikor egy pókhálót megpöccintesz az egyik ponton, és az végigrezeg saroktól sarokig. Ha például kiderül, hogy kimaradt valamilyen gazdasági esemény a könyvelésből (például pont a könyvvizsgáló számlájának időbeli elhatárolása), akkor az módosítja a számviteli törvény szerinti eredményt, az adóalapot, az adófizetési kötelezettséget, a kötelezettségeket (vagy követeléseket), a mérleg szerinti eredményt, az eredménykimutatás megfelelő sorait, esetleg néhány tájékoztató adatot, és még sok minden mást is (esetleg). Ezeket ilyenkor mindenhol, egymással egyezően végig kell javítgatni, majd kinyomtatni a módosult analitikákat, főkönyvi kivonatokat, lemezre menteni minden módosított adatbázist.

Ez mind nem is volna probléma, hiszen ha valami rossz, azt ki kell javítani, ráadásul ha én rontottam el, csakis magamat okolhatom miatta. DE a hibák zöme olyan, amit vagy nem láthattam előre (pl. mert a könyvvizsgáló még ki sem állította azokat a számláit, amiket reklamál a könyvelésből), vagy olyan hajtásos időszakban keletkeztek, amikor ember lett volna a talpán, aki akkor észreveszi, vagy ha észreveszi, foglalkozni is tud vele. Így néhány időzített bombácska egész évben ketyegett, és csak most robbant fel, amikor a legrosszabb. A könyvvizsgálónak viszont az a feladata, hogy még év közben kiszúrja azokat a bombácskákat, amiket senki más nem, és hatástalanítsa őket. Mert különben mire kapja a pénzét? Azért, hogy engem kikészítsen idegileg? Hogy aláírjon 2-3 oldalt?

Ma például konkrétan elhagyta a számat az a mondat, hogy "Most kérlek benneteket, ha 2009. május 1-én nem lesz minden könyvvizsgálós cégem könyvelése végignézve, figyelmeztessetek, hogy azon nyomban adjam be a felmondásomat!" Hasonlókat persze máskor is szoktam mondani, de ezúttal valóban komolyan is gondoltam. Nagyon elegem lett. Újra meg újra széttúrni a készet, aztán megint összerakni csak bizonyos játékok esetében élvezetes, de ha munkáról van szó, akkor egy cseppet sem. Teljesen besokalltam, szerintem még a hangom is remegett.

Az egyik ilyen cégnek tavaly januárban ellopták az egyik autóját. Mivel biztosítva volt, a biztosító áprilisban fizetett is, más papír azonban nem jutott el hozzám az esetről, tehát nem is csináltam a könyvelésben ez ügyben semmit. A nem létező autót pedig szépen értékcsökkentettem, egészen az év végéig, mintha továbbra is meglenne. Súlyos hiba. Hogy ennek kijavítása mivel jár, arról csak holnap tudok beszámolni, de nem fogok, mivel nyilvánvalóan senkit sem érdekel. Ezt miért május 28-án kell észrevenni, amikor május 31. a határidő. Ha csak a biztosító térítését nézem, akkor is 13 hónap telt el azóta. Na ezen basztam fel az agyam. Milyen könyvvizsgáló az, aki egy közel 4000 tételes céget 4 nappal a határidő előtt kezd el az alapoktól nézegetni? Ráadásul még csak ki sem oszthatom, mivel a főnököm barátnője.

Na ugye, hogy valóban hülyékkel vagyok körülvéve?

A fény az alagút végén pedig csak ácsorog, és várja, hogy közelítsek. Én viszont ha egy lépést előbbre jutok, rögtön egyet vissza is kell, hogy lépjek. Mennék én, de csak toporogni tudok. (És maximum még csak sejtem, hogy a kijáratnál egy nagybetűs tábla hirdeti: VIZSGAIDŐSZAK!)