közérzet bejegyzései

Isten bizony, péntek este óta nincs egy olyan perc az életemben, amikor azt mondhatnám, hogy jól érzem magam a bőrömben.

Pénteken ugyebár a megerőltető testmozgás miatt rám tört a rosszullét az edzőteremben. A zuhanyzás segített ezen egy keveset, de azért nyomokban még okádni vágyást tartalmaztam.

Este tovább kómáztam, ráadásul a másnapi suli miatt messze nem aludtam eleget. A két előadás között elmentünk ebédelni (ahogy szoktunk), és mivel a választék ezúttal igen csekélyre sikeredett, kénytelen voltam Dubarry-szeletet enni, ami meg nem esett jól. Utána legurítottam egy tradicionális felest, az előadási szünetekben pedig gépi cappuccinokat, aminek az lett a következménye, hogy kezdtem magam megint nem jól érezni. Az autóban hazafelé már hányinger hullámokat éreztem felhorgadni a gyomromban, de szerencsére ezek intenzitása elmaradt a tényleges ürítéshez szükséges szinttől, ahhoz viszont már bőven elég volt, hogy a f*szom elkezdjen tele lenni a puszta léttől is. Este kis gyomorfájásom is volt, ami azonban éjjel kettőig elmúlt. Ekkor átállítottam az órákat, aztán lefeküdtem aludni (tudom, hogy ráért volna másnap is, de ha már fent voltam...).

Reggel jóval korábban felébredtem, mint szerettem volna, és ha már fent voltam, gondoltam, a visszaalvás előtt elszaladok a wc irányába (és meg sem állok a fajanszig). Eleve belerúgtam az ágyamba, aztán nekimentem az ajtónak, majd a wc ajtófélfájának, de ez közvetlenül ébredés után egyáltalán nem szokatlan tőlem. Mondjuk azért sejthettem volna, hogy a kialvatlanság mellett némi vérnyomással kapcsolatos probléma is felléphetett nálam, de ekkor még inkább az éjszaka folytatására koncentráltam...

...de hiába. Odakint csicseregtek a madarak, a homokozóban sikongatva rohangáltak a kölkök, hét ágra sütött a nap, én pedig hiába fordultam jobbra, balra, vagy hanyatt, hiába dugtam a fejem a párna alá (tök jó fény- és hangszigetelő), csak nem tudtam újra elaludni. Pontosabban valami alvásszerűt biztosan műveltem, mert gyanúsan hirtelen telt el 1,5 óra, de ez maximum amolyan buszon alváshoz hasonló rendkívül rossz minőségű pihenés volt, ami után még fáradtabbnak éreztem magam, mint előtte. 11 óra lévén viszont illendő volt kikászálódnom az ágyból, majd némi pirítós elfogyasztás és teafőzés után nekiláttam takarítani. A portörlést utálom, mert értelmetlen, ráadásul legutóbb is azt csináltam, ezért most izgalmasabb kihívásra vágytam: a mikrohullámú sütőm kívül-belül rendkívül lehangolóan nézett ki, a HACCP rendszernek messze nem tett volna eleget, az ÁNTSZ munkatársai pedig nyomban lezáratták volna az egész lakást a megpillantása után. Ezt terveztem kitakarítani. Lomtalanításkor úgyis találtam egy flakon tűzhelytisztítót, nosza, használjunk belőle! Amíg megvártam a szer hatását, a lakásban közlekedve felszúrtam a derekam néhány kilincsre, és nekimentem az összes ajtófélfának, a vérnyomásom tehát továbbra sem volt kielégítő. Néhány perc múlva így kellett a megfelelő sütőtisztító pozitúrákat felvennem (egy főzőfülkém van csak, amiben egy ember is bajosan fér el), jól össze is törtem a vállam meg a kézfejem. Ha mindez nem lett volna elég, a jobb kezem körömágyát valamikor felsértettem valamivel, amit a tűzhelytisztító hab nyomban elkezdett intenzíven szétmarni. Gyorsan abbahagytam a törölgetést (különben is, némi robbanószerrel többre mentem volna), és előkerestem a szintén lomtalanításkor felfedezett gumikesztyű-készlet egy darabját, amivel már gond nélkül be tudtam fejezni a vállalt feladatot.

Még néhány apróság elvégzése után inkább pihengettem, sőt, egy délutáni alvást is megkíséreltem (az éjjeli mulasztást pótlandó), de az sem sikerült. A vérnyomásom folyamatosan szar volt, ezért egyáltalán nem tudtam kiélvezni a hétvégi szabadidőmet, ráadásul később egy kis fejfájás-light is befigyelt csak, hogy tetézze a bajaimat.

Na de ez mind semmi, mivel a nyelvem jobb alsó fele megint baromira fáj. Ez visszatérő probléma nálam. Hogy valamelyik tömött fogam pereme karistolja ki (esetleg valami egyéb, kemény dolog), vagy egyszerűen csak begyullad az egyik nyálmirigyem, azt nem tudom, de ilyenkor fáj minden szó, minden nyelés, meg eleve az evés is. Ez legalább egy hetes program lesz; annyi szokott lenni (vagy több). Úgyhogy most legalább egy hétig hülyén fogok beszélni (meg jóval kevesebbet is), és nem győzöm majd a nyálam nyelni, mert ilyenkor — ha már fáj a nyelés — szépen fölszaporodik a számban. Vagy azért, mert ritkábban nyelek, vagy mert ez is a tünetek részét képezi. (Undorítóság következik: utóbbira tippelek, mivel ez nem az a vízszerű nyál, hanem inkább a jó nyúlós fajta, ami a pornófilmekben is gyakran látható, amint emésztőnedv-hidat képez a néni/bácsi szája és egy másik ember ágyéka között. Ha megtanultam volna rendesen köpni, akkor a mostani nyálam állaga tökéletesen alkalmas lenne a messzire való turházáshoz, találat esetén pedig jól lehetne hallani az erőteljes csattanást is. Mivel azonban nem tanultam meg rendesen köpni, egy ilyen próbálkozás azzal járna, hogy szájam tartalma valahol az államon landolna, és ha szabad kézzel próbálnám meg letörölni, úgy néznék ki, mint aki pókhálót gyárt az ujjai között, vagy mint aki nyál-marionettet játszik. Viszont így kiemészteném az ujjbegyeim redői közül a kis baktériumokat... Na jó, nem folytatom...pedig éppen most jutott eszembe, hogy ha lenne nálam mérőszalag, és felköpnék a plafonra (ha tudnék rendesen köpni), kellő gyorsaság esetén megmérhetném centiben, meddig ereszkedik le a cucc, mielőtt elszakadna fénylő nyálteste).

Ha mindez nem lett volna elég, az este elfogyasztott gyorséttermi szar úgy felpüffesztett, hogy már végképp nem tudtam, mit kezdjek magammal. A gyomrom határozottan fájt, és nem győztem a kellemetlen melléktermékektől hol orálisan, hol análisan szabadulni (szerencsére az éjszakám egész tűrhető volt). Erre reggelre mi történik? Amellett, hogy elaludtam, egy pattanás nőt a jobb orrcimpám BELSŐ FELÉRE. Nooormális?  

Nekem már olyan elegem van magamból. Ha megszólalok, fáj, ha nyelek, fáj, ha bármelyik arcizmomat megmozdítom, fáj, ha orrot fújok, fáj, a szétmart körömágyam is fáj, a lábam izomlázas, néha megszédülök és folyton álmos vagyok.

Kivetem magam a hetedikről, ha ez így folytatódik.

Sem lelkileg, sem testileg.

A lelki részről nemigen tudok írni, mivel az még bennem sem tisztult le. Természetesen párkapcsolatról van szó, de ilyenkor mindig hozzá jön még számtalan más tényező is, és ezek együttes erővel cseszik el az éjszakáimat. Szeretem, nem szeretem? Ő szeret, nem szeret? Érdemes folytatni vagy nem? Az eszem legyen a vezérlő vagy a szívem? El lehet engem viselni vagy nem (asszem erre tudom a választ: egyre kevésbé)? Stb.

Testileg pedig részben a lelki problémák miatt szenvedek, legalábbis, ha az ébren töltött éjszakai órákat, a kevés felületes alvást és a tré ébredést veszem, akkor mindenképpen. Mens sana in corpore sano, de ez biztosan igaz fordítva is. Délben aztán valami hagymakrémmel töltött rántott izét ettem, ami most fordult elő utoljára. Már rég tudom, hogy a hagymás dolgokat kerülnöm kell, de néha elfelejtkezem róla, és csak a fél napos szenvedések figyelmeztetnek arra, mekkora hülye vagyok. Ebéd után nem sokkal megfájdult a hasam, émelyegni kezdtem, és állandóan büfögnöm kellett. Az émelygés olykor hányingerbe csapott át, ami pillanatokon belül elmúlt, de hamarosan megint jelentkezett. A délutáni infantilis korszakom mindezek hatására ma elmaradt, ami sajnos mindig alapos indokot ad a kollégák firtató kérdéseire, amikre én viszont ilyenkor ingerülten reagálok, és mindenkit megbántok.

Az esti edzésemnek is annyi volt, mivel a kialvatlanságtól és a rosszulléttől eléggé el voltam gyengülve. Remegtem és izzadni kezdtem (ami nálam azért ritka), és az időnként a hasamba nyilalló fájdalom sem segített.

Doctor House bunkósága azért némileg felvidított, de összességében most nem élvezem a létet.