RSS
A könyvelőirodákban decemberben őrültekháza van. Nálunk persze mindig, de most hatványozottan. Ennek az az oka, hogy december 20-ig a cégeknek fel kell tölteni a várható éves szintig a társasági adójukat és iparűzési adójukat (2005-ig), a különadójukat (2006-tól), valamint az elvárható adójukat (2007-től). Emlékszem, amikor 2006-ban Veres János a Parlamentben kiállt, és kijelentette, hogy soha nem látott mértékű adócsökkentést hajtottak végre, na és persze öt évre előre megtervezték az adócsökkentési programot. Persze ez csak mellékszál, nem tartozik szorosan ide.
Ahhoz, hogy ezt ki lehessen számolni, a cégeknek le kell könyvelni az összes könyvelési tételt, amit pedig nem tudsz lekönyvelni, azt bele kell kombinálni az egymástól valamennyire különböző adóalapokba, hogy ki lehessen számolni az adófizetési kötelezettséget. Mivel társasági adót (és különadót) csak nyereséges cégeknek kell fizetni, elvárható adót viszont veszteségeseknek (is, mert lehet, hogy nyereségesnek is, ha nem termel annyi nyereséget, amennyi a kormány szerint elvárható lenne), ebből következően tavalyhoz képest legalább kétszer annyi a munkánk. Tavaly még legyinthettünk, hogy 'ez veszteséges, nem kell neki semmit csinálni', ezt viszont most már nem tehetjük meg. Még szerencse, hogy az új törvények bevezetésekor ezúttal nem tették hozzá a szokásos dumát, hogy "az adminisztráció egyszerűsítése érdekében", ez ugyanis lefordítva azt jelenti, hogy nekik kevesebb lesz az adminisztráció, mert mostantól a könyvelők csinálják azokat a feladatokat is. Természetesen a nagy ügyfeleink nem csupán tudomásul veszik a kiszámított összegeket, hanem személyesen jönnek megbeszélni a továbbiakat. Ezeknek időre kell megcsinálni a munkát (általában tegnapra), tehát még csak be sem oszthatom, mit mikor szeretnék elvégezni.
E hosszú bevezető után térjünk is rá az irodában jelenleg folyó munkára. A két könyvelő, Hajnalka és én, hatalmas könyvelni-való kupacok között csapkodja a klaviatúrát, és azon sopánkodik, hogy miképpen van esélye bent alvás nélkül a dolgok végére járni, a jelenlévő további 4 (azaz a könyvelők létszámának éppen kétszerese) alkalmazott pedig együttesen karácsonyfát díszít, valamint az iroda különböző pontjait ragasztgatja tele változatos giccsekkel.
Ha viszont ez a fizetésünkben is meglátszik majd (nem), akkor nem szóltam...