kirakó bejegyzései

A hét végére sikerült úgy intéznem a dolgaimat, hogy nemigen akadt 'muszáj' kategóriás teendőm. Szombaton persze suliba kellett mennem, de a vasárnapom még mindig szabad volt, és mivel a múlt heti takarítás után nem volt kedvem megint nekilátni a ganézásnak (majd tavasszal úgyis lesz annyi tennivaló, hogy örülök, ha  győzni fogom), hódolhattam egy kicsit egy régóta vágyott kedvelt elfoglaltságomnak, a kirakózásnak.

A kirakó nagyon jó dolog, (főleg a hozzám hasonlóan szűz jegyű embereknek,) mert e játék segítségével megmozgathatjuk agytekervényeiket, rendet tehetünk a káoszban, esztétikai élvezetet is nyújthatunk magunknak, és igazi sikerélményünk lehet, amikor a jó sok darabból álló alkalmatosság utolsó kis kockáját is a helyére illesztjük. Nekem legalábbis ezek a dolgok okozzák az örömöt benne.

Sajnos azonban a néhány száznál több darabból álló kirakókat semmiképpen sem tudjuk sötétedés után passzintgatni, mivel a lámpafény mellett maximum azt érjük el, hogy vörösre könnyezzük a szemeinket, haladni viszont nemigen fogunk. Ezért nem tudtam én sem folytatni a már 3 éve megvásárolt new york-i látképemet, hiszen nap közben sosem voltam otthon, ha pedig mégis, akkor kisebb gondom is nagyobb volt annál, minthogy a szőnyegen térdepelve kotorásszak egy halom kartonfecni között. Pedig megújítani tervezett lakásom egyik fő motívumának szánom az esztétikus kirakók kifüggesztését (ha pedig sokat kirakok, akkor a rendszeres cseréjét is).

Gyerekkoromban nagyon kevés játékom volt, mivel szegények voltunk. Ami pénzünk volt, azt befektettük egy kisállat-kereskedésbe, és mire az beindult volna, egy terrorcselekmény áldozatává váltunk, ugyanis egy őszi hétvégén valaki újságpapírral bedugaszolta a fűtést szolgáló olajkályha kéményét, aminek következtében az összes füst visszaömlött, és a hétfői nyitásra minden állat elpusztult a halaktól a teknősbékán át a papagájokig. Ez persze nem tartozik ide, csak úgy eszembe jutott a szegénységről.  Tehát kevés játékom volt (társasokat is magamnak fabrikáltam), de e kevés között akadt egy kb. 160-180 db-os kirakó, ami Európa térképét ábrázolta. Ezt nagyon szerettem, és amikor a család filmet nézett, én is ott ültem a szőnyegen, apró kis kezeimmel pedig az azonos színű, hasonló feliratú kis darabkákat próbáltam összepasszintani. Legalább kétszáz alkalommal raktam össze a képet, és szerintem a kirakózás szeretete is innen ered.

Nem mondhatnám, hogy azóta túl sok puzzle ment át a kezemen, talán csak 3-4 féle. A szándék mindig meg van bennem, sokszor el is csábulok, de aztán a józan ész visszarángat a való világba: 'Mit akarsz már te ezzel, vén hülye? Úgysem lesz rá időd.' Egyszer viszont fityiszt mutattam a józan észnek, és megvettem ezt a fasza kis Clementoni puzzle-t, amit a mai napig nyűvök. 1000 darabos, zömében sötét árnyalatú, (mivel éjszakai kép) New York-ot ábrázolja az égből fényképezve, a világító cuccok (az épületek világításai, az autók reflektora, stb.) pedig elvileg fluoreszkálnak rajta a sötétben. Egyszer már kiraktam (viszonylag rövid idő alatt), de akkor megszólalt bennem a smucig énem, hogy 'Nehogy má' ennyi pénzé' csak egyszer rakjam össze', és nyomban szét is szedtem. Ez úgy két és fél éve volt.

Azóta New York zömében az ágyam alatt tartózkodik egy azonos méretű dekorkartonon pihenve, és a legtöbb dolog, amit teszek vele, hogy igyekszem minél kisebb rombolással leporolni, amikor a takarítás miatt elő kell onnan vennem, valamint porszívózáskor egy méter sugarú körben kerülgetem, mert az ütő is megállna bennem, ha a finisben venném észre, hogy az Empire State Building tetején renoválhatatlan krátert ütöttem.

Ha figyelembe veszem, hogy az eddigiek alapján kb. 200 db/365 nap sebességgel haladtam, akkor úgy két év múlva el is készülök vele, és akkor jöhet a ragasztási fázis. Amennyire ismerem magam, ez két fázisú lesz: először jön a 150 db/órás sebesség, majd egy óra múltán a 850 db/2 éves sebesség, tehát úgy 2012-re elkezdhetek a bekereteztetésén gondolkodni, és 2014-re tutira ki is függesztem a nappali falára. 

Akkor aztán tutira veszek egy másikat, ami azzal a felkiáltással, hogy ez túl könnyű volt (ergo túl gyorsan kiraktam) legalább 1500 db-ból áll majd, így a következő 15 éveben is lesz mit kerülgetni takarítás közben.

PS.: felmerült bennem az ötlet, hogy ezt a bejegyzést stílusosan, össze-vissza darabolva adom közre, de aztán úgy döntöttem, hogy nem baszok ki veletek.