kiszolgálás bejegyzései

Az alkotó nem pihen, miközben a gép forog tovább. Most jutott arra a pontra, hogy bankszámlát nyisson a vadonás új cégének — ha mondhatom így. Hadd ne kelljen mindig tulajdoni hányad arányában használnom az igeidőket meg a részeshatározókat, a — még egy hétig — főnök úgyis úgy viselkedik velem, mintha én lennék az új cég érdemi ügyvezetője. Ezt megbeszéltük.

Az ügyvédi dolgokon túl vagyunk, bejelentettük magunkat a különféle hivatalokhoz, most következne a bankszámla nyitás, meg a törzstőke befizetése (ami utóbbit ugye I. biztosítja, átmenetileg). Ezek persze mehettek volna párhuzamosan is, de amíg az ügyvéd bácsi át nem küldte nekünk a papírok eredeti példányait, úgysem léphettünk volna semerre. Közben azért nézegettünk a környéken fellelhető bankok árait, szolgáltatásait, hogy már csak fel kelljen kerekedni, azt' berobogni a fiókba a számlanyitás céljából, és a kis családom részire.

Na, I. és én ma elmentünk a sarki — Jamiroquai-os, denszelős — bankhoz. Hónunk alatt a cég összes papírjával indultunk neki, plusz igazolványokkal meg minden egyébbel, hogy majd a helyszínen nehogy pofára essünk. Készültünk. Belépünk a fiókba, kiválasztjuk a sorszámos gép menürendszeréből a szükséges pontot, majd a kitojt papírral leülünk a székekre. Rajtunk kívül jelen volt 1 fő ügyintéző kisasszony és egy fő biztonsági őr. Várunk. A kisasszony előtt senki nem áll, de szemmel láthatóan nagyon elfoglalt, ezért még nem kerülhettünk sorra. Kisvártatva megjelenik egy korombeli fiatalember, leül mellénk, majd két idősebb úr, akik szintén helyet foglalnak a 'váróteremben'. Pár pillanaton belül a fiatalembert telefonon keresi valaki, ő pedig leáll beszélgetni. Egyszer csak azon kapom magam, hogy az 1 fő biztonsági őr felpattan a helyéről, majd a telefonon beszélő fiatalemberre startol, és annak közelébe érve erélyesen rászól, hogy márpedig ott tilos telefonon beszélgetni.

Namármost álljunk meg itten egy percre végre valahára! Miért nem lehet egy bankfiókban mobiltelefonon beszélgetni? Elmesélem a vonal túlsó felén álló bankrabló kollégának, hogy hányan vannak bent, és az is mind most fizetett be ötszázezer forintot? Vagy elmondom, hogy merre vannak a kamerák meg a lábtörlő? De hát azt akkor is elmesélhetem, ha benézek az ablakon, vagy ha bemegyek, aztán kimegyek. Hülyeség. Vagy lefényképezem a biztonsági őr bajuszát, aztán otthon feltérképezem az alaprajzot, hogy jól berabolhassak a bankba? De hát azt meg emlékezetből is megcsinálhatom. Hülyeség.

Én ott a helyszínen arra tippeltem, hogy azért nem szabad mobilozni, mert megzavarja az érzékeny fedélzeti számítógépet, és esetleg lezuhanunk. Ezt fennhangon szóvá is tettem, kb. így: "Mé', lezuhanunk?". Aztán persze belenyugodtam a helyzetbe, főleg mivel én magam nem akartam mobilozni, az utánunk jövő fiatalember számát meg ki is sorsolták, úgyhogy mennie kellett a pulthoz vizsgázni. A "nem tetszik dolgok" rubrika eddigi rovása mellé egy újabbat húztam, amikor megpillantottam az 1 fő kisasszony arckifejezését, amint az ügyfélre pillantott. Csak úgy sütött róla az undorral és lenézéssel elegy világfájdalom, amit szemmel láthatóan az újabb ügyfél jelentette munka okozott neki. Ekkor már érett bennem, az "ide se jövök többet" érzés, és akkor még nem tudtam, hogy pedig de. Miközben ez a jelenet zajlott, megérkezett — valahonnan — egy másik ügyintéző kisasszony is, aki miközben átlibbent az ügyféltéren, meglepődve kérdezte a kollégájától, hogy "az előbb még senki sem volt". Látszott rajta, hogy a változás őt is mélyen felháborítja, így tűnt el a másik végen.

Pár perc múlva azonban megjelent a pult mögött, és kihúzta a mi szerencseszámunkat. Ahogy közelítettünk felé, az ő szemében is megcsillant az undor, és az a szörnyű tudat, hogy neki most itt tényleg számlát kell nyitnia. Ez tutira nagy nyűg lehet, már csak azért is, mert feltételezi, hogy ezek az új ügyfelek majd rendszeresen visszajárnak zaklatni őt, aki nyilván sokkal jobban érezné magát, ha egész nap csak beszélgetni kéne, aztán hó végén felvenni a fizetést, majd egy kecses mozdulattal átlibbenni a szemközti épületben üzemelő szoláriumba, és ott elkölteni. Mi meg megyünk, azt' a hülye dolgainkkal belezavarunk ebbe az idillbe.

Amint előadtuk a szándékunkat, rögtön megtudtuk, hogy "hát azt így nem lehet". Ezt persze olyan rekedtesen nyávogó, elnyújtott hangon, ami jellemzően csak a már évtizedek óta hivatalban dolgozó, nyugdíj előtt álló, hajhálós vén kurvák sajátja. Rákérdeztünk, hogy ugyan hogyan lehet egy bankban számlát nyitni, ha nem 'így', mire megtudtuk, hogy "hát az ügyvédenek át kell küldeni, hogy szólni kell az ügyvédnek, hogy küldje át azt a papírt, mert azt így nem lehet, hogy küldje át a zügyvéd, de ne word-ben, hogy küldje át, mert még ki kell csomagolni, de az ma már nem lesz meg, csak holnap, mer az ügyvéd küldje át, amióta elektronikus bejegyzés van". Mondtuk, hogy ott van minden eredetiben, de az nem volt neki jó, csak a "küldje át" verzió. De azért készséges volt, mert előre megérdeklődte, hogy majd ha a zügyvéd átküldte, akkor melyik csomagot szeretnénk, mer' akkor most ő lefénymásolja a dolgokat, és akkor majd holnap nem kell olyan sokat várni, és kinek a nevén lesz a kártya, de ezt is rekedtesen flegmán, hogy legszívesebben felképeltem volna.

Szóval megállapodtunk vele, hogy miután a zügyvéd nekünk már átküldte (és nem word-ben, mer' az nem jó), tovább küldjük neki, és holnap visszafáradnánk, mert most már úgysem lesz olyan hosszú, és kell a bank, mert ketyeg az óra, és közelg a határidő.

A — még egy hétig — főnököm azt mondta, miután előadtuk neki a sztorit, hogy ő megkérdezte volna, hogy "nem akarják, hogy itt nyissunk számlát?". Igaza van. Én csak annyit mondtam, hogy ezek után E-bank és bankjegyautomata. Nem akarok a fiókjukba menni.

Ha valaki azt gondolná, hogy a hétvége az előző bejegyzésen túl nem folytatódott visszásságokkal telten, akkor nagyon téved. Igaz, most egy kicsit mások voltak a dimenziók.

Péntek éjjel hazamentünk szépen, majd megpróbáltuk kipihenni magunkat. Szombaton nekem dolgoznom kellett, ezért bementem a munkahelyemre, de azt terveztük, hogy este ismét moziba megyünk, úgyhogy munka után a Keletinél találkoztunk a Ricsivel. Ezúttal a Jégkorszak 3. volt terítéken, azt pedig ugye 3D-ben érdemes megtekinteni. Westend kilőve, hiszen oda eleve nem akarunk menni, a Corvin nekem messze(bb) lett volna, az Aréna Pláza viszont a félreeső mivolta miatt nyugodtabb szórakozást ígért nekünk. 

Mivel egész nap csak egy fél marék mogyorót ettem, már baromi éhes voltam, és a Ricsinek is ehetnékje támadt, szóval megbeszéltük, hogy miután megvettük a jegyet, harapunk valamit. Kezdetben tehát felkavirnyáztunk a mozihoz, és ott beálltunk az irdatlan hosszú sorba (a nyugodt mozizás esélye máris elveszni látszott), viszont ennek ellenére hamar sorra kerültünk. Alig volt este 7, de hogy nyugodtan ehessünk, mégsem a fél 8-as, hanem a 8 órási előadásra kértünk két jegyet. A kisasszony közölte, hogy a terem 14 soros, és megkérdezte, jó-e nekünk a 14. sor közepe. Hogyne lett volna jó, ezért igennel válaszoltam. Fizettünk, a pénztárcámba nyomtam a belépőket, aztán elindultunk kajára vadászni.

Kavarogtunk egy kicsit az étkezdék között, végül úgy döntöttünk, hogy a KFC-nél eszünk, mivel azt mindketten szeretjük. Beálltunk a sorba, és hamarosan sorra is kerültünk. A pultban 3 kis fruska tevékenykedett, mi a középsőnél kötöttünk ki. Két "fincsibe menüt" kértünk sajttal (1880 Ft volt), amit le is perkáltam étkezési utalványokkal meg némi KP-val. 20 Ft volt a visszajáró. A kiscsaj elvette a pénzt, majd miközben betolta a kasszát, kijelentette — de úgy, mintha csak azt mondaná, "szép időnk van", — hogy nincs 20-asa, ezért majd kér egyet a kolléganőjétől. Közben megpakolta a tálcánkat, és amikor elkészült, elénk tolta, és ismét mondta, hogy "még vissza kell adnom egy húszast", úgyhogy várnunk kell. Jól van, mondom, várunk. 20 Ft nem nagy pénz, és talán ha szabadkozik egy kicsit, vagy nem löki be kapásból a kasszát, rá is hagytam volna, de így vártam. A csajszi egy darabig tétlenkedett, majd téblábolni kezdett, és úgy csinált, mint aki a szomszéd kasszák újbóli kinyitására várva a kolléganőit sürgeti. Azok persze látványosan basztak rá, közben pedig sanda oldalpillantásokat vetettek ránk, miközben látszott rajtuk, hogy pontosan tudják, mire megy ki a játék. Én kezdtem magam zavarban érezni, de innen már nem volt visszaút, nem akartam meghátrálni. Kíváncsi voltam, mi lesz ebből. A lányok továbbra is úgy intézték, hogy ne nyíljon ki az a kassza, a minket kiszolgáló pedig beszólt a pult melletti irodába, majd egy kulccsal tért vissza. Persze továbbra sem tüsténkedett, cserébe viszont valami kulcskártya féle izét hajigált a levegőbe, amit elsőre észre sem vettem, egyszer viszont elejtette, amire már felfigyeltem. Játszadozott. Kezdett gyűlni bennem a harag, akármennyire kínos is volt a szituáció. Még néhány perc múlva a kiscsaj fogta magát, a menedzsertől kapott kulccsal kinyitotta a saját kasszáját, majd a — hangokból ítélve számtalan — húszas közül kivett egyet, és átnyújtotta nekem. Szó nélkül elvettem, majd a tálcával helyet kerestünk, és nekiláttunk enni.

Kicsiny kis agyam csak ekkor kezdte rendszerezni az imént szerzett információkat, én pedig egyre jobban felpörögtem. Mi a fasz volt ez? — hajtogattam egyre. Mi az, hogy nincs 20-asa? És 10-esek sincsenek a kasszában meg 5-ösök sem? Miért nem mondta akkor, hogy adjak 30 Ft-ot, és akkor visszaad egy 50-est, és miért lökte be a kasszát rögtön? Hát persze, hogy azért, hátha így könnyebben ráhagyom a visszajárót. Nyilván náluk ez egy bevett módszer a jogtalan borravaló gyűjtésének céljára. Ahogy eszembe jutott a közelmúltbeli másik két eset, amikor olyan túrót vettem, aminek valaki feltépte a sarkát, és az ujjával kikanyarított belőle egy darabot (amit csak később vettem észre), meg amikor egy 8 napja lejárt vajkrémet akartak eladni egy másik helyen, ezek együtt kimondatták velem: betelt a pohár! Átkoztam magam, amiért nem vertem ki a balhét ott rögtön, vagy nem szóltam azonnal a menedzsernek, hiszen így már nem reklamálhattam, távoztam a kasszától. Nagyon jól tudtam persze, hogy a menedzser megnyugtatott volna, aztán ha tovább álltunk, minden ment volna a régiben, ezért minimum mindenki előtt balhéztam volna, és a vásárlók könyvét is elkértem volna. Így csak lenyeltem a békát, majd gyilkos tekintetek kereszttüzében visszavittem a tálcát. 

Megint sikerült pipán a mozihoz sétálni. Ott megmutattam a jegyünket a beengedő embernek, átvettük a szemüvegeket, aztán a bejárat elé álltunk. Közben forgatni kezdtem a jegyeket, és megnéztem hova szólnak, mivel csak a sort tudtam (14.). Persze ha a helyet is tudom, akkor is megnézem, mivel nálam ez egy önkéntelen és ismétlődő mozdulatsor (megnézem vagy ötször, hogy biztosan jól emlékszem-e az előző megnézéskor látottakra), és akkor megakadt a szemem a következőn: 4. sor, 6. szék és 4. sor, 7. szék. Az elmém megreccsent, a szemeim egy pillanatra felakadtak, és kis híja volt, hogy nem kezdtem el ott helyben a hajamat tépve az alsó ajkammal brümbrümmözni. Micsodaaaa? Mi az, hogy negyedik sor, amikor a nő direkt megkérdezte, hogy jó-e a tizennegyedik sor közepe? Hiába bámultam, hátha csak a nyomtatójuk szar, és rosszul látszódik az 1-es, a látottak magukért beszéltek: 4.sor.

Szerintem a dühtől vöröslött a fejem, a gyomrom pedig remegni kezdett, amiért már megint átvertek, ráadásul még csak azt sem értettem, mi célból. Érteném, ha drágább volna a jegy a hátsó sorokba, érteném, ha azt szeretnék, hogy mindenki szerencsésnek érezze magát, amiért ilyen fasza kis helyre kapott jegyet, de utóbbi esetben sokkal nagyobb volna a csalódások okozta kár, ezért ennek semmi értelmét nem látnám. Megfogadtam, hogy a film után visszamegyek, és kérdőre vonom a nőt, hogy akkor ez most mi, de aztán annyira jól szórakoztam a Jégkorszakon (még a negyedik sorban ülve is), hogy közben elpárolgott a haragom. 

Megjegyzem, mennyire igaza volt Hankiss Elemérnek, amikor a plázákat a modern kor szentélyeinek nevezte, ahol az emberek ugyanolyan megnyugvást találnak, mint hajdan a templomokban (Félelmek és szimbólumok), mivel ahogy kiléptünk a csillogásból, már a bejáratnál egy, a kukából cigarettacsikket bányászó hajléktalanba botlottunk. A várost magát már nem is elemzem, megtettem legutóbb.

Szóval elegem van. Elegem van abból, hogy lépten-nyomom átvernek, mindig és mindenhol. Mindig csak pofázom, hogy azért teszik, mert megtehetik, mert nincs tudatos fogyasztói magatartásunk, mert nem vállaljuk a konfliktust, mert pénz beszél, és nem a minőség, és sorolom az egyéb okokat, közben pedig én is csak hagyom magam (szó nélkül!). Elég! A becsapottság felett érzett keserűség tönkre teszi az ember mindennapjait, mintha az egyéb okokból következő idegesség és stressz nem volna elég. Ezért két dolgot határoztam el:

1. Olyan geci vásárló leszek, amit még nem látott a világ. Tényleg betelt a pohár. Ha valahol romlott ételt sóznak rám, szóvá teszem, visszaviszem, botrányt csapok. Ha egyéb módon csapnak be, azt is. Ha a fogyasztóvédelem és az egyéb hatóságok nem végzik a munkájukat (vagy nem bírják kapacitással), akkor majd besegítek személyesen, és a példám talán másra is átragad néha-néha. 

2. Felmerült bennem az ötlet, hogy indítani kéne egy bogot, ami csak és kizárólag ilyen esetekkel és fogyasztóvédelmi témákkal foglalkozna. Nem én írnám, és talán nem is 979 név alatt, hanem csak szerkeszteném a beérkezett beszámolókat, egyéb írásokat, és összeszedném a fogyasztóvédelmi témájú botrányokat. Az én lelkem is könnyebb lenne, ha elmondhatnám magamról, hogy megtettem egy újabb lépést az általam elképzelt, normális világ irányában. Tudom, hogy van már ilyen blog, talán nem is egy, és a kenyerét sem akarom elvenni ezeknek, úgyhogy aki ezzel az "úgyse" kifogással jönne, az már le is tehet róla. Több szem többet lát. Innentől kezdve a fényképezőgépem is mindig nálam lesz, hogy ha velem történik valami, vagy én látok olyat, ami ebbe a blogba volna érdemes, akkor azt helyben le is kapom. Természetesen a különösen kielégítő minőség vagy kiszolgálás is helyet kaphatna, hogy legyen valami ellenpont.

Utóbbi ötlethez viszont segítséget szeretnék kérni. Ha valakinek van kedve 'betársulni' mint egyenrangú fél, nagyon szívesen venném. Kis csapatot is alkothatunk, ami nem jelentené azt, hogy innentől kezdve csakis ez töltené ki az életünket. Bloggerek vagyunk, az internet rabjai. Erre is, arra is kattintgatunk, különféle oldalakat, hírportálokat nézünk, ezért többen tudnánk igazán tartalmassá tenni egy ilyen blogot. Egy idő után úgyis magától menne a dolog, ahogy elterjedne a 'köztudatban'. Másrészt szívesen venném azt is, ha valaki készítene egy fasza kis sablont, hogy ne a freeblog standardjai közül kelljen választani.

Szóval? Valaki?