kondi bejegyzései

Jöjjön pár rövidebb-hosszabb bejegyzés arról, mi mindent szeretnék kivitelezni 2011-ben, természetesen a lehetőségekhez képest. Blogolni például többet szeretnék, mint amennyit az utóbbi hónapokban sikerült, de hát ember tervez... Bevallom őszintén, folyamatosan alkudozom magammal. Van egy csomó bejegyzés a fejemben, köztük kimondottan tartalmasnak és hosszúnak tervezettek is, amiket minden reggel nagy elhatározással variálok agyban, hogy mire eljön a délután, egy másikra, kisebbre cseréljek, estére valami kis szösszenetre redukáljak, majd végül mégse írjak egy árva betűt sem. Az okokat nem sorolom, megtettem már számtalanszor, és mostanra az ígérgetésről is letettem. Vajon a felnőtté válás része önnön korlátaink felismerése és nem-feszegetése is? Minden bizonnyal. Viszont szurkoljatok nekem, hogy mire ezen túl vagyok, számos olyan bejegyzést írhassak, hogy melyik méregdrága boltban mit vásárolgattam magamnak, hogy ezzel is biztassam a kedves olvasókat, a kitartó munka meghozza gyümölcsét.

De most térjünk rá a fő témára, a kondizásra. Amióta járok, minden év elején eltökélem, hogy idén majd többet megyek, és alaposabb leszek, aztán mindig lesz belőle valami, ami testmozgásnak talán nevezhető, de -építésnek semmiképpen. Év közben pedig aggódva nézem a pocakom méretváltozásait, ami ugyan sosem radikális, de azoknak a kockáknak valahogy még sosem látszottak a kontúrjai sem. Idén ismét itt az elhatározás, én pedig újra nagy lelkesedéssel vágtam bele a konditerem látogatásába. Ezt mi sem jelzi jobban, minthogy a 12-alkalmas helyett 15-alkalmas bérletet vettem. Nem, havit azért még nem, mert a józanságom figyelmeztette az agyam ábrándozásra hajlamos felét, hogy egy hónapban 15 alkalomnál többször úgysem fogok lejutni, akkor meg már legyen felhasználható az a bérlet két hónapig. Nem is beszélve a váratlan fordulatokról, amik mind csodás testem karbantartásának szándéka ellen hatnak. A terv a heti 4 alkalom, plusz egy szombati squash, de 3-nál kevesebb semmiképpen, aztán majd meglátjuk, mi sikerül belőle. A squash például egy jó lehetőség a (drága) kardio-edzésre, csak azt kellene megoldani, hogy ne egy pénteki alkoholgőzös éjszakázás után akarjak ugrabugrálni, hanem kipihenten, fitten-frissen, mert így csak egyhelyben állva igyekszem megpaskolni a labdát, ami vagy sikerül, vagy ha nem, az összes mozgásom kimerül az érte való lehajolásban.

A komoly elhatározáshoz diéta is dukál, hogy az eredmény gyorsabban legyen látványos, és én neki is láttam a szükséges előkészületeknek, azonban első nekifutásra néhány napnál tovább nem jutottam. Csoda, ha ennyi dolgom van? A diéta egyrészt drága, nekem pedig csak februárra állhat be egy stabil 'jó'-ra az anyagi helyzetem, másrészt a hajtás, az idegi kimerültség, majd az ezt tetéző fizikai kimerültség együttesen képtelenné tesz több intézni és végezni való teljesítésére, márpedig a diétás koszt elkészítése és rendszeres időközönként történő elfogyasztása külön napirendi pont (kellene, hogy legyen). Hiába, egyre erősebben érzem, hogy a közös vagyon- és szabadidőközösség nélkül nagyon nehéz az élet. Azért minden kocka csokoládé, minden falat péksütemény és minden kanál édes ragacs elfogyasztásakor szidom magam, és hozzáteszem a figyelmeztetést, hogy "egyébként én diétázom".

30 fölött már egyébként is máshogy működik az ember és szervezete, mint fiatalabb korban, de ez nem jelenti azt, hogy kitartó munkával ne lehetne egy szép férfitestet kreálni és fenntartani sok edzéssel, diétával és táplálékkiegészítőkkel. Ha a horizonton végig ott lebeg a cél, aminek elérését tűzön-vízen keresztül igyekszem kivitelezni, talán lehet esélyem. Könnyebb dolgom volt, amikor még volt edzőm, mert akkor nem volt apelláta, kifizettem, menni kellett. Most eleve ketten járunk, így ha valamelyikünknek dolga akad, máris ugrott mindkettőnk 'gyúrása', pedig nem vagyunk összekötve. Erre még jönnek az invitációk, a pénteki bulik, a mozizások, meg amit még el lehet képzelni, és ezek valahogy nemcsak mindig az edzésre nehezednek, de maguk alá is nyomják azt. Na majd teszünk róla.

Persze a kibaszott sok munka, és a lediplomázási szándék mellett nagyon nehéz lesz ezt kivitelezni, nem is beszélve arról, hogy az utóbbi egy évben a munkaidőm és a szabadidőm elválaszthatatlanul összeforrt. Cserébe viszont idén sokkal jobb paraméterekkel indulok testileg. Az ünnepek körüli kéthetes otthon lézengés alkalmával ugyanis észrevétlenül ledobtam magamról 3 kilót. Ha egyedül vagyok otthon, akkor nemigen eszem, jó ha két étkezést összekotrok valahogy. Felborítom az aktív ciklusomat, szívom a szar cigiket, ami meg elveszi az étvágyamat. Ha nagyon sokáig nem eszem, akkor meg már azért nem vagyok éhes, cserébe viszont megfájdul a fejem, ami további étvágytalansággal jár. Ez volt most is, aminek a végén azt tapasztaltam, hogy az eddig magamra rimánkodott izomrostok egy része elszivárgott az éterbe, viszont az oly sokat szidott bébihájam egy része is a múlté lett. Előbbi a most elhatározott kondizásokkal és rendes evéssel pótolható, utóbbi visszajövetele pedig odafigyeléssel, és az elhatározás követésével megakadályozható. És akkor csak reménykedem, hogy a fogyásom ennek tudható be, és nem valami kezdődő rákféleségnek...

Na, szóval lesz itt szépség meg izmosság, és ha tényleg lesz, talán még néhány félmeztelenes nyári fotót is berakok magamról, kizárólag mások ösztönzésének céljából. Ha pedig nem sikerül kiviteleznem a heti 3-4 edzést, az 1-2-3 is elegendő lesz a "mens sana in corpore sano" antik bölcsesség igazságtartalmának bizonyításához. Márpedig egy a lényeg: csak egészség legyen (meg térerő...)

Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni mindenkinek azt a temérdek, kommentben, e-mailben, facebookon, képeslapon vagy személyesen továbbított születésnapi jókívánságot, amit kaptam. Sosem gondoltam volna, hogy a régi baráti köröm teljes negligálása után akad még valaha ennyi ember, aki gondol rám, és képes erőfeszítéseket tenni azért, hogy ezt ki is fejezze irányomban, nem is beszélve azokról, akik még ajándékot is küldtek/hoztak (meglehetősen zavarba hozva ezzel engem). Hálátlanság vagy nem, ma érdektelen bejegyzés jön.

A fárasztó házibuli és a múlt heti, szellemileg fárasztó vitatkozások után, de még az újabb egyetemi félév előtt megpihenek egy kicsit, és egy-két tingli-tangli bejegyzést firkantok ide. Például a 2009. évi kiadásaimról készült sorozat következő epizódját, amiben — mint tudjuk — azért sok-sok apró vélemény- és információmorzsa van elrejtve, nem is annyira szándékosan. Már szeptember, és én még csak júniusnál tartok, úgyhogy mindenképpen muszáj felzárkóznom, annak ellenére, hogy ezt — vélhetőleg — veletek együtt már én is unom. Így fogadkozzon az ember Szilveszterkor... Vigasztaljon a tudat mindenkit, hogy lelkileg egyébként sem érzem jól magam (és fizikailag sem igen), így még egy ilyen semleges témával járunk a legjobban az éles vitákat kiváltó, ingerült véleménypostok helyett.

Jöjjenek tehát a kiadások, először grafikusan:

Élelmiszer (18,6%): a nyár első hónapjáról beszélünk, ami felvetné annak lehetőségét, hogy az élelmiszerre költött pénzmennyiség megugrik, ez nálam mégsem történt így. Hiába a sok (drága) zöldség, a sok (drága) gyümölcs, a fagylaltozási lehetőség és a meleg okozta állandó szomjúság, az élelmiszerre és italmiszarra költött forintjaim csak alig nőttek (hozzátenném, hogy még ÁFA-emelés előtt vagyunk, viszont immár fixen — részben — ketten eszünk ennyi pénzből). Egyébként hogy éppen volt-e diétás időszak (vagy legalább elszántság), arra már nem emlékszem, mert ugye amikor éppen szép testet szeretnék, akkor a kajára költött pénz is megugrik.

Macska (6,87%): az összes hónapban akad egy-egy olyan kategória, ami a többi hónaphoz képest kiemelkedően magas, hiszen ahogy mondani is szokás, "Mindig van valami...". Most ez a 'valami' Desiré volt, ugyanis ismétlő oltásokat kellett neki beadatni. 11700 Ft-ot gomboltak le rólam, és akkor mennyi lett volna az egész, ha belemegyek a többi vizsgálatba és oltásba is (amit végül nem tettem)? A havi kajával és apróságokkal együtt a kiscicám (?) majdnem annyiba került nekem, mint az összes korábbi hónapban együttvéve, de nem bánom, mert szeretem, és egy évben egyszer igazán ki lehet bírni ennyit. Roland mondogatta anno, hogy kifizeti a felét, de ez elmaradt, szóval a cicatartás költségei most teljes mértékben engem terheltek (igaz, a hasznát is én szedem).

Cigaretta (5,7%): kicsit több, mint legutóbb, ami jobban megnézve valójában kevesebb. Ez hogy lehet? Úgy, hogy ami hó elején még 555 Ft volt, az hó közepétől már 570 (amikor pedig ezt írom, már 600), és június az vizsgaidőszak, amikor indokoltan szívok többet...

Háztartás (1,4%): hát az biztos, hogy tőlem az összes háztartási bolt és OBI tönkre menne, mert sosem költök sokat a lakásom fenntartására. Egész hónapban csak egy mosogatószert, egy flakon öblítőt, egy csomag papírzsebkendőt, néhány szeget és egy kalapácsot vettem, utóbbiakat a Desiré szúnyogháló-pusztítása utáni helyreállító munkálatokhoz. Háló már volt (nem kellett külön vennem), de azt azóta ugyanúgy szétbarmolta, viszont így meg már hót lyuk az ablakkeret is...

Rezsi (31,6%): jól láthatóan csak alig több, mint az összes eddigi tétel együttvéve. Botrány, és ez még akkor is igaz, ha leszámítom, hogy ezúttal dupla UPC-számla volt és egy telefonfeltöltés is bezavart (miközben a nulla fűtésért most csak 7000 Ft-ot kellett leperkálnom). Sőt, a BKV bérlet is még 'csak' 9000 Ft-ba került, ami ugye mostanra 9400-ra 'változott'. Egyre olcsóbb az élet!

Vállalkozás (1,8%): egy db cellux, mert azt a 10 tekercset, ami volt vagy úgy eltettem, hogy azóta sem találom vagy összetört konnektort ragasztgattam vele, hogy a cicámat meg ne bas*a az áram. Ezen kívül posta- és bankköltség. Szinte semmi az egész.

Szórakozás (14,5%): gyakorlatilag ez a kategória az, ami az ÉLET-et jelenti. Ennek minél kisebb az aránya, annál inkább csak vegetálásról beszélhetünk. Most azért dolgoztam végig egy hónapnyi életem harmadát, hogy egynehányszor piázhassak kicsit valamely társasággal (ide értve egy blogtalit is), vehessek magamnak 2 filmet (már nem tudom, miket) meg egy olcsó PC-s játékot (F.E.A.R: Extraction point), beülhessek egyszer egy moziba, és finanszírozzam kicsit a netes kattintgatásomat. Ja, és egy könyvet is merészeltem venni magamnak. 

Test (11%): jó sok, de hát sokba kerül szépnek lenni megpróbálni szépnek lenni. A trükk most csak annyi volt, hogy az edzőteremben akciósan lehetett két hónapra szóló bérletet venni, én meg beneveztem rá, lévén így több ezer forintot spóroltam...amit aztán ki is dobtam az ablakon, mivel a nyaralások és egyéb tényezők miatt nagyon sok edzést kihagytam. Ehhez jött hozzá egy halom akciós borotvapenge, tusfürdő, fogkrém... 

Egyetem (0%): vizsgaidőszak ellenére megoldottam, hogy semmibe se kerüljön. Ilyen se volt még.

Egyéb (2,4%): törlesztettem egy keveset a párttagdíjból (20 hónapocskát...).

Lottó (0%): egyszer nyertem a Skandináv megoldásoson, amivel beljebb ugyan nem lettem, de legalább ingyen izgultam egy hónapig.

Ruha (6%): nyári ruházkodási projektem első állomásaként egy Devergo típusú lábbelire tettem szert, amit azóta is szívesen hordok (előfordul ugyanis, hogy a megvétel után kicsivel már nem is tetszik annyira az a valami, és onnantól kezdve csak ritkán veszem föl). A cipő külön érdekessége, hogy mire rávettem magam, hogy megvegyem, már vagy 2000 Ft-tal drágább lett, pedig a megpillantás és a megszerzés között csak két hét telt el, és ugyanarra a helyre mentem érte vissza. Nálunk fordítva működnek a dolgok.

Na, ez is letudva, már csak 6 ugyanilyen...

...de előtte még egy kis helyzetjelentés, hogy ne legyen annyira unalmas ez a technikai bejegyzés.

Nos, lement a nagy hajtás. Kidöglöttem. A hétvégén volt némi szórakozás, így nemigen tudtam magam kipihenni, de mivel — minden elvárást leszarva — kijelentettem, hogy csötörtökön és pénteken nem fogok bemenni (és még csak szabinak sem írom ki, hiszen +2 napot dolgoztam), talán egy kicsit mégis sikerül regenerálódnom. Persze ismerem magam, a pihenés helyett inkább takarítok, és a lógó ügyeimet intézem. Jellemző. A kedd és a szerda munkahelyi tevés-vevéssel telik majd, aztán elkezdem felkészíteni magam az idei nyaralásra.

És akkor most lássuk a — jő régen volt — május költségeit. A részletekre már nem is igen emlékszem, de mivel hetek óta tervezem ezen bejegyzés összefirkantását, most már juszt sem fogom annyiban hagyni. Elvégre a fogadalmak csak akkor érnek valamit, ha betartjuk őket (megjegyzem, legalább két hónapja tervezem megírni, hogyan állok velük). Itt a szokásos grafikon:

Kaja: a március havi, iszonyú mértékű élelmiszerre-költés után némileg stabilizálódni látszik a helyzet. Abszolutértékben mindenképpen, de arányaiban is (15,43%). Bár — ha jól emlékszem, — májusban éppen nem diétáztam, az áprilishoz képest 7%-os növekedést magyarázhatja, hogy a napi táplálékom (táplálékunk) nagyobb arányát tette ki a gyümölcs, ami köztudottan drága mulatság.

Cica: Desiré most sem vágott földhöz, hiszen szinte pontosan ugyanannyit költöttem rá, mint áprilisban (azaz 6,7%-kal többet). A havi költségvetésem 2%-át tette ki a kis majom, és mennyi lelki pluszt kaptam általa, amit nem lehet forintosítani.

Cigi: a költségeim 4,3%-át tette ki a füstgyártás, viszont meglepő, hogy majdnem pontosan ugyanannyit szívtam el. Ennek ellenére érlelődik az ismételt leszokás gondolata. Hogy mikor lesz ebből valami, az már más kérdés.

Háztartás: néha úgy érzem, ez az oszlop teljesen felesleges, mivel szinte sosincs benne semmi. Vettem egy csomag pézsét, egy nagy csomag vécépapírt meg egy Cloroxot. Ezen felül vettem két góliátelemet a meghiúsult éjszakai túránkra (még ki sem csomagoltam), és megjavíttattam a vásárlása óta először megálló órámat. (2%, +350%).

Rezsi: ez fixen sok — főleg ahhoz képest, amennyit itthon vagyok — most viszont egy kicsit mégis kevesebb, mint eddig. Na nem a fűtési szezon vége miatt (hiszen ebben a hónapban még igencsak a leghidegebb hónapok fűtését kellett perkálnom), hanem mert a UPC-számla a bankszámlakivonatom kései érkezése miatt a következő hónapra csúszott a nyilvántartásomban. Így az áprilisi 15% helyett 11%-ra csökkent az arány.

Vállalkozás: laza kis hónap volt. Sem előleg, sem iparűzési adó, csak egy kis postaköltség meg az erkölcsi bizonyítványom kikérésének díja. Ja igen, ezt is elfelejtettem beblogolni: a hatályos a törvények alapján erkölcsös vagyok, bár a társadalom nagy része csak egy aberrált, perverz állatot látna bennem. Mindegy, a Pénzügyminisztériumnak megfelel e kis zölt papírocska is, a szexuális szokásaimról nem kell nekik beszámolni. (1%, kimutathatatlanul kevesebb, mint áprilisban, amikor minden pénzem 30%-át vertem el a semmire). Sőt, ha azt vesszük, akkor még pozitívban is vagyok, hiszen egy ideje a kolléganőm fizetését is én rendezem, amin van egy kis hasznom, de pszt...nem fecsegünk ilyesmiről (ennyit az erkölcsösségről...).

Hobbi: botrányos módon vettem magamnak két könyvet (én ugyebár jobb szeretem kézből), vagy 4 olcsó DVD-t, és még szórakozni is mertem. Ez talán egy blogtalálkozó lehetett, de bármi is volt, a számok láttán igencsak kirúgtam a hámból. Mindehhez jön a netes játékom havidíja, de az már megszokott (és mivel kezdem unni, lassan nullára redukálódik). 12,38%-ot csesztem el duhajságra, ami 69%-kal több, mint áprilisban. (Most mondja az idő közben megérkezett Richárdom, hogy az a Brutkó lehetett, amikor egy vagyont elkért a taxis hazafelé...)

Test: mivel az edzőm egy ideje leszarja a fejem, és egyedül edzem (már amikor eljutok addig, elvégre ma sem mentem), őt nem kellett kifizetnem. A felszabaduló pénzt gyorsan visszaforgattam egy banános fehérjeporba, amit ráadásul kedvezménnyel vettem. Sajnos azonban ennek a cuccnak annyira borzasztó íze van (bár már kezdek vele megbékélni), hogy azt még az olcsóbbság felett érzett öröm sem tudja kellemesebbé tenni (6,8%, -52%).

Suli: emlékeztek még, milyen kálvária volt előteremteni a féléves tandíjamat (3 hónappal a fizetési határidő után...)? Kapásból rávághatnám, hogy "na igen, kevesebb DVD-t kellett volna venni", de mint emlékszünk itt inkább abból adódott a probléma, hogy nem kaptam meg a jogos jussomat (időben). Kár is tovább elemezni, a grafikon önmagáért beszél, a sötétkék oszlop szépen az égbe tör. A pénzem 40%-át költöttem a tandíjra, és az oda-vissza utazgatásra (áprilissal meg értelmetlen összevetni).

Egyéb: mivel az anyámékhoz történő fel-le utazgatást nem tudom hova sorolni, ide kerül. Májusban mondjuk még jól is jártam, mivel huncut volt a sofőr, és szaré-hugyé hazahozott, csak éppen a pénzt zsebre vágta szépen. Ennyit az erkölcsösségről #2, de mentségemre váljék, hogy a pont-most-jön-ellenőr eseménytől egész úton való rettegés bőven kompenzálta azt a pár száz megspórolt forintot. (1% se).

Lottó: jó lenne, ha ez egyszer mínuszba menne, mert az azt jelentené, hogy nyertem. Ha nagyon mínuszba menne, akkor pedig az egész napomat blogolásnak szentelhetném, mert a villámban a takarítónő elintézne mindent, és csak akkor kellene szünetet tartanom, amikor az inas közölné, hogy a szakács elkészült az ebéddel. Addig viszont egy kicsit áldozni kell Fortuna istenasszony oltárát, ami speciel ebben a hónapban a fizetésem 1,4%-át tette ki.

Ruha: dőőőzsi! Májusban többet költöttem öltözködésre, mint az év egész addigi részében, együttvéve. Ha belegondolok, lehet is ebben valami összefüggés, hiszen nyilván kiéheztem a csinosságra, meg az is lehet, hogy feltűnően sok pólót kellett áttennem a 'kertbe'-polcra, aztán meg a törlőruha fakkba. A suli problémája előtt csak egy alsógatyát meg egy Springfield márkájú pólót vettem magamnak, miután viszont letudtam a tandíjat, gyorsan kihasználtam néhány akciót. Ezt anno részletesen megírtam, ezért most csak tételesen felsorolom, mit vettem: két pár zoknit, egy New Yorkeres övet, a Kenvelo akcióját kihasználva egy farmert és egy fasza kis inget, majd egy újabb övet és még néhány zoknit. És akkor hol van még a vége? Nincs például egy épkézláb rövidnadrágom, hogy csak a legégetőbbet említsem (12%).

Nos, így mulatott egy magyar úr májusban.

Egy kissé be vagyok havazva, mivel a munkahelyemen a hajtás megy, munka után pedig a hamarosan beadandó házidolgozatok előkészítésének folyamata, ezért sem nagyon van mostanában bejegyzés. Ötletem, tervem bőven van, csak éppen időm nincs. Ezért most úgy döntöttem, hogy a blogszünetet megszakítandó, röviden mesélek egy kicsit az edzőtermi élményeimről. Redblek mai posztja úgyis eszembe juttatta, milyen régen elemeztem a témát.

A nyáron ugye kénytelen voltam — az edzőmmel együtt — elhagyni az akkori fitness-termet, mivel egyik napról a másikra bezárt. Mire sikerült rátalálni a mostani teremre (ami sajnos sokkal messzebb van az eddigieknél), legalább 3 hét eltelt, amíg persze edzeni sem tudtam. Az első pár alkalommal ez meg is látszott a teljesítményemen. Hihetetlen, hogy ilyen rövid idő milyen visszaesést tud okozni. A terem egyébként nagyobb is mint az előző, és jóval többen is járnak ide. Ez utóbbi néha kisebb fennakadásokat okoz, mivel előfordul, hogy  ugyanarra az egy gépre többen is ugyanabban az időben pályáznak. A leleményesebbek ugyan könnyedén áthidalják a problémát, és más módszert keresnek az adott izomcsoport megdolgozására, de akinek fix edzésterve van, az kénytelen kivárni a sorát (ami nem olyan jó, hiszen a pihenőidők mértéke sem mindegy), vagy felcserélni a gyakorlatok sorrendjét (ami szintén nem az igazi, mivel ezen esetben meg hamarabb elfáradnak, mint szoktak). Az itteni gépek az edzőm szerint a lehető legjobbak, mivel többségük külön terheli a megfelelő végtagokat, és általában nem engednek "csalni", azaz annyira fixálják a testhelyzetet, hogy ezáltal a gyakorlatok kimondottan csak a megdolgozni kívánt izmot fejlesztik. Ezt érezni is szoktam másnap vagy harmadnap. Egyedül az öltözővel nem vagyok kibékülve, mivel a szekrények hiába működnek termálfürdőkben megszokott órás rendszerrel, ha a cucc meg alig fér beléjük, a zuhanyzó pedig kimondottan unszimpatikus. Hiába, semmi sem lehet tökéletes.

Az első edzésekkor tehát vissza kellett szoktatni a testem a nehéz fizikai teljesítményhez, de ez az időszak arra is jó volt, hogy kitapasztaljuk a gépek nyújtotta lehetőségeket és a megváltozott terhelést. Más mechanika ugyebár eltérő terhelést is jelent, akárcsak az, hogy amit eddig két karnak (lábnak) együtt kellett megmozgatnia, azt most külön-külön kell. Ez az időszak kb. egy hónapig tartott, aztán visszatértünk a vetkőzős edzéshez. Erről egyszer már írtam, de nyilván senki nem tart ilyesmit a fejében. Szóval arról van szó, hogy egy-egy gyakorlatot csak egyszer végzek el, azt azonban három lépcsőben. Először jön a legnehezebb szakasz annyi ismétléssel, amennyit csak bírok, aztán a második szakasz valamivel kevesebb súllyal (ismét bukásig), majd a harmadik, még kevesebbel. Mivel az első szakaszban eléggé lefárad az ember, a további szakaszok kisebb súlyai semmivel sem tűnnek könnyebbnek, mint az első szakaszban levők, holott önmagukban nem lenne nehéz őket megmozdítani. De hát éppen ez a lényeg. A pihenőidő 3 perc, ami alatt felüléseket kell csinálnom, hogy a hasizmom is épüljön-szépüljön. Pihenés után jöhet a kövekező gyakorlat, láb-mell-hát-tricepsz-bicepsz-váll sorrendben. A variáció mindössze annyi, hogy a heti három edzés során sosem ugyanazokat a gyakorlatokat csinálom, azaz A, B és C napok vannak. Egy-egy gyakorlat cseréjére csak úgy 2 havonta kerül sor.

Na, ez volt eddig, kb. 3 hete ugyanis az edzőm bejelentette, hogy a következő héttől "merényletet tervez ellenem", vagyis onnantól kezdve megduplázzuk a sorozatot. Mivel egy fél órás edzés (korábban kb. addig tartott) is rendkívül kifárasztott, nehezen tudtam elképzelni, hogy képes lehetek végigcsinálni közel a dupláját. Képes vagyok, bár meg kell hagyni, hogy eleinte nagyon kivoltam. A másnapokról nem is beszélve, mivel újra megtapasztaltam, milyen is az a rettenetes izomláz. A helyzet annyit változott, hogy nem 1-2-3-stb. hanem 1-1-2-2-3-3-stb. sorrendben jönnek a gyakorlatok. Két azonos között 2 percet pihenhetek, két különböző között pedig 3-at, már amennyire a szintén egyre növekvő számú felülés pihenésnek minősül.

Itt tartok tehát mostanság. Ahogy azt Redbleknél is megfogalmaztam a kommentemben, most már nehezen tudnám elképzelni a mindennapjaimat edzés nélkül. Hazafelé persze mindig egy kicsit elegem van belőle, mivel olyankor egyrészt nagyon fáradt vagyok, másrészt utálom az átszállással egybekötött metrózást, de egyébként eszembe sem jutna kihagyni akár egyet is. Sőt, ha az edzőm nem ér rá, egyedül is teljesítem a tervet, bár ez ilyenkor egy kicsit körülményesebb. Már előre tartok a karácsonyi időszaktól, amikor el leszek vágva kedvenc (és egyben egyetlen) edzőtermemtől, megint visszaesek és megint lesz mit ledolgoznom magamról. A hasam formásodása úgyis megállt, egyéb részeim viszont látványosan nőnek. Kezdek egyre elégedettebb lenni magammal, főleg, mivel sosem gondoltam volna, hogy az izomrostok tekeredését egyszer a saját bőröm alól látom átsejleni.

Fantasztikus érzés, ami nem mellesleg kellőképpen motivál a folytatáshoz.

Nem elég, hogy szarakodik a gépem (most is kilépett), ami földhöz vághat anyagilag...

Nem elég, hogy jobb esetben 80 ezer forinttal rövidülhet meg a havi fizetésem...

Nem elég, hogy rosszabb esetben viszont a munkahelyem is megszűnik...

...de úgy tűnik, hogy beteg is leszek, mert már 3. napja sajognak az ízületeim, és már a torkom is kapar...

...és ha ez megint mandulagyulladás, akkor kórház lesz a vége (a dokinéni kerekperec megmondta, hogy kiveteti, ha az idén harmadszor is ez lesz a bajom).

...ráadásul ma a konditeremben közölték, hogy este 10 órakor úgy bezárnak, hogy sosetöbbet nem nyitnak ki. Hétfőn még előjele sem volt, sőt, mint közölték, még ma délelőtt sem. Az ország egyik leggazdagabb embere újabb két televíziót vásárolt, és szüksége van a helyiségekre, ennyi. Se felmondási idő, se semmi. A bérlet fel nem használt részét visszafizetik, ha kérem, aztán au dieu! Mindenki kivolt.

Én is kivagyok.

Most veszem csak észre, hogy ez az augusztus vége - szeptember vége időszak mennyire tele van megemlékezésre méltó eseményekkel. Talán már egy kicsit sok is. Ha a blogolást egy pár nappal később kezdem el, mind szeptemberre esne, és akkor az tök frappáns lenne, de így sem rossz.

Augusztus végén van ugyebár a blogolásom kezdetének évfordulója, szeptember 6-án meg a születésnapom. Ezekről már írtam, ezért most nem kezdek bele megint.

A cicámnk tegnap, szeptember 9-én volt kereken fél éves. Ennek örömére el is kezdte próbálgatni, mit és mennyit tud kispriccelni a különféle mirigyeiből, pont azelőtt, hogy herélés céljából eljutnék vele az állatorvoshoz... Szerencsére csak a székemen levő párnácska kapott néhány cseppet a cuccból, és az sem volt (még) túl büdös, de azért máris nyugtalanítani kezdett a dolog. Amikor vasárnap redbleknél voltunk, szóba került ez a téma is, de nem gondoltam volna, hogy újabb egy hétnek sem kell eltelnie, és máris realizálódik a probléma. Az eltelt négy napban pedig kétszer is félrepisilt, de valamiért az a gyanúm, hogy eredetileg nem pisilni szeretett volna, hanem a teste újabb funkcióit kipróbálni, csak még bénácska egy kicsit. Desiré egyébként hiába nő egyre nagyobbra, a komolyodási folyamatban ehhez képest jelentősen lemaradt. Úgy kb. két hete rájött, hogy a szekrény tetején semmilyen rá veszélyes dolog nincs, ezért nyomban fel is ugrott oda, és minden négyzetcentijét bejárta azon melegében. Onnantól kezdve állandóan fel-le jár, engem meg minden lejövetelekor az infarktus kerülget, olyan hangosat puffan a tévé tetején. Egyszer kipróbálta, milyen a szekrény tetejéről közvetlenül a szőnyegre ugrani, de miután így lefejelte valamelyik pinamintát, erről gyorsan leszokott. Örömmel üdvözölte viszont a korábban ebbe az elérhetetlennek tűnő magasságba menekített virágaimat, és újra neki is látott rágcsálni őket. Nem maradt más választás, mint a konyhaszekrény tetejére átköltöztetni az összeset, ott ugyanis még egy darabig biztonságban lehetnek. A kis pimasz ráadásul annyira nem nyugszik, hogy amikor az éppen totálisan szétharapdálni készült ananász levelei mellől elemeltük, azért 'úgymond 'röptében' még gyorsan beleharapott azokba kettőt. Ilyenkor persze az ember röhögni kezd, ahelyett, hogy megrendszabályozná őkelmét. Új játékunk is van, a cipősdoboz. Egyszer megmutattam neki, hogy teljes egészében belefér, azóta azt élvezi, ha rácsukom a fedelet, és a két kis lyukon az ujjaimat bedugom, hogy megböködjem velük. Néha csak beleül a nyitott dobozba, és amikor elindulok felé, izgalomtól felpörögve hajtogatja bele magát, hogy aztán erőteljesen doromboljon nekem, amiért rácsukom a fedelet. Olyan hülye...meg lehet zabálni.

Szóval tegnap cicafélévforduló volt, ma meg edzőterem-látogatási jubileum van, hiszen éppen egy éve kezdtem a személyi edzővel történő gyúrást. Meg is látszik rajtam, meg a tartásomon és az önbizalmamon is. Végre kezdem magam helyesnek tartani, és ha azt vesszük, nem is került olyan sokba: alig 200 óra az életemből és pusztán félmillió forint. Khm...ez mintha egy kicsit tényleg sok volna...de akkor is megérte. Főleg, hogy a hasamon a zsír már szignifikánsan kevesebb, mint egy évvel ezelőtt, pedig olyan komolyan soha nem is diétáztam. Sőt, most már a szegycsontomtól kezdődően egy fix mélyedés osztja ketté a bordáim alatti területet, a lengőbordáim környékén pedig egy-egy dudor-ív jelzi, hogy ott sem pusztán belső szervek vannak, hanem valami egyéb is.

Szeptember 23. is jelentős dátum, hiszen akkor leszünk 2 éve együtt a párommal. Ha együtt leszünk...de hát miért is ne lennénk? Erről a témáról sajnos nem tudok olyat írni, amiért később meg ne ütném a bokám, szóval pszt! A párom nem olvassa a blogom, szóval minden itt leírt helytelenségről tud. A párkapcsolatunk pedig tabu.

Már ennyi évforduló is sok, de ehhez még hozzájön 2 jóbarátom születésnapja, egy névnap, és az öcsém is az idén szeptemberben lesz 17 éves. Ami csak így hirtelen eszembe jutott... Zsúfolt egy időszak, az biztos.

(Ja, és mellesleg ez a 250. bejegyzésem.)

Mint tudjuk, "az evolúció az a folyamat, melynek során az anyag inkoherens, strukturálatlan homogenitásból koherens, strukturált heterogenitásba megy át". Ennek a kérdésnek a vitatását nyomban meg is hagynám Lamarcknak, Darwinnak, meg Herbert Spencernek, így azt sem kell firtatnom, vajon megfelel-e ezen bejegyzés címe a majdan elkészülő tartalomnak. Merthogy ezúttal életem jelentős edzőtermi állomáspontjairól szeretnék írni. Unalmas már, mi? Gondoltam...ezért is iktattam közbe néhány egyéb tartalmú bejegyzést, hogy ne mindig ugyanazon a két dolgon témázgassak (edzés, macska).

Level 1.

Nem is olyan régen, de azért már majdnem régen egyáltalán nem foglalkoztam a bodybuilding (sem semmilyen sport vagy testmozgás) gondolatával, így eszem ágában sem lett volna betenni a lábam egy ilyetén intézménybe. Néhány akkori barátom viszont már járogatott, és engem is kapacitáltak, hogy menjek le velük, mert jó lesz, meg nem nevet majd ki senki, meg közben dumálunk, és nem is drága. Ráálltam. A terem az Alibihoz közel, egy kis utcácskában lapult egy pince mélyén. A padlószőnyeg szakadozott volt, több helyen felkunkorodott, műanyag lambéria borította a falat, a nagy tükör itt-ott meg volt pattanva, a gépek műbőr borítása gyakran szakadt volt, a csigás gépek kötélzete pedig többször elpattant, átmenetileg használhatatlanná téve a berendezést. Az öltözőben a szekrények közül többnek is lejárt az ajtaja, vagy beszakadt, zuhanyzási lehetőség egyszerre egy fő számára volt megoldott egy rozsdás, penészes zuhanyzóban. Bár több féle táplálékkiegészítőt és edzőcuccot is lehetett kapni, a teremben sosem volt egyetlen hivatásos edző vagy orvosi képesítéssel rendelkező szakember sem, így csoda, hogy senkinek nem esett komoly baja. A gépek állománya egyébként hagyott maga után némi kívánnivalót, a kézi súlyzókat is úgy kellett elhalászni egymás orra elől, és megfelelő eszközök híján több gyakorlat elvégzésére semmi esély sem volt. Ebbe a terembe leginkább a hozzám hasonló girhes csicskák jártak, bár volt egy-két jó alakú srác is, akiket valószínűleg az olcsóság vonzott.

Ezen a szinten még mindenféle tudás nélkül emelgettem a súlyokat, pusztán az engem invitáló, később azonban apránként elmaradozó barátaim útmutatásai alapján. Valószínűleg nem sok híja volt, hogy súlyos sérülést szerezzek, de végül megúsztam. Elvileg ugyanúgy heti három alkalommal jártam, mint most, de ha nem volt kedvem, egyszerűen nem mentem le, esetleg lementem, de aztán a barátaimmal összetalálkozva kollektívan a kocsmázás mellett döntöttünk. Aztán volt, hogy hetek, hónapok is kimaradtak, mire újra a terembe tévedtem, míg végül teljesen leálltam az egésszel. Sem a táplálkozásomra, sem a rendszerességre nem figyeltem, nem volt edzéstervem, és még táplálékkiegészítőket sem szedtem. Viszont havi 3400-3600 Ft-ból megúsztam az egészet, és csak annyi időt vett el az életemből, amennyit szántam rá.

Level 2.

A második szint tavaly szeptemberben kezdődött, talán 10-én. Erről már rendszeresen olvashattatok a blogban. Az előző teremhez képest itt már külön férfi és női részleg is volt. Hivatásos bodybuilder- és fittness-edzők segítségét lehetett kérni (sőt, ha valami szarul csináltál, maguktól segítettek), és a felszereltség is sokkal komolyabb volt. A lányok ugribugrijához mindenkinek jutott kötél, fittball, súlyzó(cska), gumilófasz, stb. és a fiúknak is kevesebb logisztikai képességre volt szüksége ahhoz, hogy megtalálják a számításukat, és ne kelljen feleslegesen ácsorogniuk. Persze ilyen minden teremben előfordul, de az előzőhöz képest itt már sokkal kevesebbszer tapasztaltam hasonlót. Ha a felszereltséget pénzben akarnám kifejezni, akkor a level 1. 3-5 milliós összértékű cuccaival szemben itt olyan 15-18 millás beruházásról lehet szó. Külön női és férfi öltöző, szauna, infraszauna, szoligép is volt, és a két nemre összesen 3 zuhanyzófülke (ami 1,5x-ese az előző helyének). Sosem volt semmi tönkre vágva, de azért látszott a holmikon, hogy sokan használták őket. A társaság már sokkal igényesebb srácokból (és lányokból) állt, de azért még itt is az átlagos megjelenés dominált, és a semmilyen irányban sem kiemelkedő vagyoni helyzet. Ja, és senki nem edzett edzésterv nélkül.

Ide saját elhatározásból kezdtem járni, mert a munkából hazafelé útba esett, meg mert már korán reggel fájt a hátam és belet eresztettem. Első pillanattól kezdve személyi edzővel dolgoztam, és egyszer még egy doboz Creabose nevezetű porba is beruháztam, amit a napi három helyett csak eléggé ötletszerűen szedtem. Edzéstervem volt, amit tartottunk is szépen, és megtanultam a helyén kezelni a heti 3 edzést. Bármilyen más halasztható dologra csak a fennmaradó szabadidőmben kerülhetett sor, mert a hétfő-szerda-péntek kb. 18:00-19:30 már foglalt volt. 

Havi 3400-3600 Ft helyett csupán a 12 alkalmas bérlet 6000 Ft-ba került, amihez hozzá jött még az edző pénze is, plusz egy rendes gyúrókesztyű, néhány joghurt-szerű fehérje- és vitaminmix, szóval a havi költség úgy 25000 Ft-ra jött ki. Az időtényező havi 18 órára nőtt, és ettől csak extrém esetben tértem el.

Level 3.

Erről még nem számoltam be, de edzőtermi evolúcióm ebbe a fázisba ért. Amikor a legutóbbi bérletem lejárt, az edzőm félrehívott és megkérdezte, nincs-e kedvem egy picit drágább, de sokkal jobban felszerelt terembe járni, ahol ugyanúgy ő lenne az edzőm. Rábólintottam, és múlt hét pénteken már ott is edzettem. Ez a terem még közelebb is van a munkahelyemhez, de ugyanúgy útba esik hazafelé. A felszereltsége csúcsszuper. 4 futópad is van (darabja 3,5 millió forint), a súlyzók sokkal nagyobb intervallumot fognak át, és az intervallumon belül is több az osztás (korábban 2,5 kg-onként nőttek, itt 2 kg-onként), és mindegyikből legalább 2 pár van. Legalább 30 csigás, statikus és egyéb elven működő mechanikus gép van, összességében legalább 40 millió forint értékben. Külön terem van a bokszolóknak, külön a csajoknak, a férfi öltözőben tökéletesen záródnak a szekrények, a (férfi) zuhanyzóban pedig egyszerre akár 6-an is tisztálkodhatnak. A közönség viszont egyértelműen a felső középosztályból és az elitből kerül ki. Hihetetlen arányos vagy éppen izommal borított testek, lapos hasak, tetovált válak és vastag aranyláncok dominálnak, persze akad egy-két kakukktojás is, mint például én. Minden harmadik emberre jut egy edző (bár ez engem nem érdekel), de közben folyamatosan vannak a pultban is, senkinek nem kell tehát a pult és a terem között rohangálnia (mint a level 2-nél).

A harmadik fázisban ugyebár már én is (még) komolyabban veszem ezt a testépítés dolgot. Most már valahol a sport-szint közelében vagyok, de még mindig inkább az amatőrök között. A(z edző utasítására nem túl szigorúan tartott) diéta mellett több féle táplálékkiegészítőt szedek. Tejsavófehérjéből és maltodextrinből kutyult shake-et, energizáló céllal Tyrosine-t, zsírégetésre Alpha-burn-t, és az egészet egy kis kreatinnal bolondítom meg. A még nálam is laikusabbak számára ijesztően hangozhatnak ezek a szavak, de mindenkit megnyugtatok, ezek mind élelmiszernek minősülnek, és maximum a tyrosine-től lehet bajom, ha túl sokat szedek be belőle. Mondjuk agyvérzést kaphatok, de ez nem fog előfordulni, mivel eszem ágában sincs egyszerre egynél többet bekapni belőle (és még a kettő-három sem árthatna). Ha ezeket huzamosabb ideig szedem, az maximum a pénztárcámat terheli meg jelentősen, mivel másfél hónapra az egész szett 30000 Ft-ba fáj, ami az edző pénzével, meg a konditermi bérlettel együtt havi 50000 Ft-ra jön ki. Huhh! Ez jó sok. Nem is fogom sokáig igénybe venni ezeket a plusz segítségeket. A költségekkel párhuzamosan az időtényező is megugrott, hiszen most már nemcsak az edzésre kell időt fordítanom, hanem a saját magamra való főzésre, az ezzel együtt járó bevásárlásokra, de a sok kis előkészület (shake-ek keverése, porok kiméregetése, ebéd összekészítése, stb.) is hamar kiad akár egész napokat is. De hát valamit valamiért. Ha a végén valami igazán látványos dolog sül ki az egészből, ígérem, hogy felteszek magamról egy képet a blogba is.

Már csak egy kérdés marad: lesz-e vajon level 4. is, vagy megállok a józan ész szintjén? Remélem, utóbbi, de ha mégsem, üssetek le valami nehéz tárggyal, mielőtt teljesen meghülyülök.

Mivel hétfő óta csak minimális szénhidrátot veszek magamhoz, és mivel nemrég úgyis a KFT-vel foglalkoztam, álljon itt egy, a jelen helyzetemre vonatkozóan nagyon találó számuk szövege:

KFT:Az édes élet véget ér

Messze szálltak a vattacukrok és a színes bonbonok

Valaki mérgezett minyont rágcsál, és csúnyán fintorog

A mézes kosár elzárva áll

Egy almapudingra őrjöngve támad rá az éhes csőcselék

A tévébemondó a Közös Tortáról mond egy szép mesét

Egy jó nagy pohár szalicil körbejár

Az édes élet véget ér

Fújdogál egy savanyú szél

A Cukros bácsi mélyen a szemünkbe néz

Az édes élet elmúlt rég

Keserű kenyeret dagaszt a pék

A Cukrász mosolyán kizöldült a penész

Negró cukorra vadászgatnak az utcákon az emberek

A terhes anyákat felszólítják, hogy gesztenyepürét szüljenek

Mogyorós csókra vár minden csöpp kis száj

Az édes élet véget ér

Fújdogál egy savanyú szél

A Cukros bácsi mélyen a szemünkbe néz

Az édes élet elmúlt rég

Keserű kenyeret dagaszt a pék

A Cukrász mosolyán kizöldült a penész

Igen, kicsit így érzem magam. És akkor mi lenne, ha tényleg tutifixen tartanék be valamilyen szigorú étrendet? A teámból elhagytam a cukrot (pfuj), barna kenyeret eszem fehér helyett (pfuj), semmilyen tésztát, péksüteményt, ropit, csokit nem eszem ötödik napja. Elvileg a gyümölcsöt is hanyagolnom kellene, mivel abban is van cukor, de erre egyszerűen nem vagyok hajlandó. A gyümölcs a mindenem, ha attól is el kellene tiltani magam, akkor inkább ne legyen lapos a hasam (vagy tartson tovább a diétás időszak). A banánt el tudom felejteni, de hogy a nyáron ne legeljem végig a gyümölcskosarat, ne csorogjon a mellkasomon a dinnyelé, ne szoruljanak be a fogam közé a barackcafrangok, azt teljesen elképzelhetetlennek tartom.

Nem eszem zsírosat, olajosat, margarint, vajat, oké. Nem eszem tésztát meg süteményt, oké. Csak grillezett/párolt mellehúsát rágcsálok, ez is oké. Zöldséget legelek, mint egy kecske, de még ez is elmegy. De a gyümölcsöt nem adom. Nem én.

Ráadásul még nem is tartom a diétámat olyan tökéletesen, mivel az első napokban — a hétvégi bevásárlás elmaradása miatt — nem álltak rendelkezésemre a megfelelő élelmiszerek, tegnap estére viszont vészesen lecsökkent a vércukorszintem, és emiatt kénytelen voltam beharapni anyám diós-csokis kosarából 3 db-ot vacsora gyanánt. Még jó, hogy nem lehet vámpírrá válni, mert egyébként azok valami hasonló éhséget éreznének, mint én tegnap. Nagyon szar, amikor HIHETETLENÜL éhesnek érzed magad, de hiába gondolsz jó zsíros cupákokra, húsokkal, zöldekkel megrakott tányérokra, mert ezek gondolata maximum a gyomrodat kavarja fel. Bezzeg egy sütemény, egy szelet pizza vagy egy jó mákos guba gondolata máris megindítja a nyálelválasztást. Innen is látszik, milyen csodálatos az emberi agy (+test): egy-egy tápanyag hiányát ilyen gondolati eszközök útján jelzi számunkra. Hasonló eset persze várható volt, de reménykedtem benne, hogy addig nem fordul elő, míg megfelelő táplálékkiegészítővel nem pótolom a kieső tápanyagokat, akkor meg ugyebár már indokolatlan volna hasonló rosszullét.

Az eddig eltelt öt nap mindenesetre arra jó volt, hogy megbékéljek a megváltozott napi rutinnal, hozzászokjak a főzéshez, alaposabban megnézzem, mit eszem, és rájöjjek, hogy a diabetológusoknak és dietetikusoknak igenis, hogy megalapozott a léte. Mától pedig megjönnek a fehérje-, vitamin-, energizáló és szénhidrátkészítményeim (mondtam, hogy bekomolyítok...), szóval mostantól még azok mennyiségét is folyamatosan szem előtt kell tartanom (a megfelelő időpontokon túl).

De nem baj. Tervezés és számítás! Ilyen még úgysem volt az életemben.

A napokban eszembe idéződött az a mondat, amit az edzőm úgy 9 hónapja mondott egy kérdésemre válaszolva. Eredetileg azt kérdeztem tőle, hogy vannak-e tervei velem kapcsolatban, vagy minden edzést ad hoc módon épít fel. "Persze, hogy vannak" — mondta ő — "és nem is rövid, hanem hosszú távúak". Erre kérdeztem rá, amikor kijelentette, "Egy év múlva 30 kilóval fogsz egykezes fekvenyomást csinálni". Azt hiszem, ez volt az első eset, amikor konkrétan úgy gondoltam, hogy kettőnk közül valaki nagyon elveszítette a realitásérzékét (volt még egy pár később is, ezeket a kondi című bejegyzésekben olvashatja, aki akarja). Az eltelt 9 hónapban bebizonyosodott, hogy ez biza én voltam.

Igaz, 30 kg-mal még nem dolgozom, de már 25-nél tartok, és az egy évből 3 hónap még hátra van. Más kérdés, hogy természetesen nem a fekvenyomó rúddal végzek egykezes gyakorlatokat (mint ahogy azt anno laikusként elképzeltem), hanem 2 db kézi súlyzóval, de ez a lényegen nem változtat. És ha már ennyire előrehaladott állapotban vagyok, arra gondoltam, nem kéne megállni, hanem egy kicsit még komolyabban kellene vennem ezt az egész testépítés dolgot. A bodybuilding ugyebár nem sport, hanem életforma, és ez az én életvitelemen is meglátszódik, mivel a heti három edzés vastagon és kitörölhetetlenül van belevésve a naptáramba. Minden egyéb csak a többi napokon jöhet szóba, kivéve a húgom holnapi ballagását, mert ugyebár azt mégsem pakolhattam odébb. Megvan az az alap, amire már viszonylag könnyű lehet építeni, mind testileg, mind a hozzáállás terén.

Azokat a célokat, amiket még az elején tűztem ki a magam számára már régen elértem (hátfájás, lábfájás megszüntetése, pocak ledolgozása), és azóta csak úgy lejárogatok, pusztán a megszokás miatt. Itt az ideje tehát, hogy valami új céllal adjak értelmet ezen időtöltésemnek. A cél kijelölésének pedig az edzőnek a bejegyzés elején idézett mondata és egy fénykép együttesen adott alapot. Az éppen nálam tartózkodó barátaim egyike a baráti kör honlapon mutatott egy srácot, aki elképesztően jól nézett ki. Ennek a testnek a látványa fészkelte be magát a gondolataimba, főleg azért, mert nem egy ismeretlen, külföldi modellről volt szó, hanem egy hús-vér, hétköznapi magyar srácról. Természetesen nekem sosem lesz olyan alakom, talán már egy kicsit idős is vagyok hozzá, de ha ezt meg sem próbálom elérni, akkor meg is érdemlem. Nem nagydarab szeretnék lenni, hanem ilyen arányos, és látványosan jó alakú. Aztán maximum nem leszek az. Na bumm, eddig sem voltam az, ezután sem lesz nehéz elviselni. Hozzá kell még tennem, hogy a két fenti tényezőn túl még az alsógatyás kutakodásaim közben a különféle online áruházak honlapjain talált képek is inspiráltak, mert azokat nyilván jó alakú modellekre aggatták rá.

Az újabb cél tehát megvan: az összes maradék zsírt eltüntetni a derekamról, hogy legalább egy kicsit látszódjanak a kockáim. Kellőképpen nehéz feladat, de korántsem lehetetlen elérni. Ha ez sikerül, akkor az jelentősen meg fogja dobni az önbecsülésemet, ami az elmúlt 28 évemre visszatekintve rám is férne. Nem is beszélve arról, hogy a 28 évnyi laissez faire életmód után saját magamnak is bebizonyíthatom, mennyivel hasznosabb tervezni, és a tervet aprólékosan követni. Szóval jóval többről van itt szó, mint puszta testedzésről.

Egy kicsit már kutakodtam is a diéta témakörében, és egy csomó hasznos infót találtam. Abban mindenképpen megerősödtem, hogy helyi zsírégetés nem létezik, tehát jól gondoltam, hogy diétára lesz szükség. Komoly kihívás, amit csak eltökélten lehet kivitelezni, de azt hiszem, mára ez megvan. A szerda esti kondinál már a gyakorlatok végzése közben az a bizonyos fénykép lebegett a szemem előtt. Fáradtságot nem érzetem, csak az edző "elég" megszólalásai állítottak meg munka közben. Észre sem vettem, de 30-40 %-kal jobban teljesítettem minden gyakorlatnál. Elképesztő! Nyilván az előző edzés óta eltelt két napban nem ugrott fel rám annyi izom, ami ezt lehetővé tette volna, ergo pusztán a pszichés változás hatásáról lehetett szó. Hiába, ennyit számít az eltökéltség.

Szóval hétfőtől diéta. Igyekszem még annyi mindent elolvasni a témáról, amennyit csak lehet, bár elképzelhető, hogy hasznosabb volna inkább egy hasonló időszakon átesett ember tapasztalatait kikérni (lehet, hogy majd kifaggatom Redbleket). Hétfőn este aztán az edzőmet is kérdőre vonom, hogy mit javasol számomra.

Remélem elég lesz a kitartásom mindehhez.

Már megint napokig nem írtam semmit a blogba, ami miatt mindig lelkifurdalásom keletkezik. Most is. Olyan érzés ez nekem, mint amikor valami fontos dolgot elmulasztottam megtenni, és a tudat utána még egy ideig emészti a lelkemet.

Mentségemre váljék, hogy az utóbbi egy hétben jól felszaporodtak a tennivalók, az energiám pedig emiatt totál elpárolgott. Most sem vagyok valami friss, de legalább a munkahelyemen vagyok, tehát ráérek blogolni (pedig nem is, de leszarom). A Rolcsinak nemrég felszámolódott az albérlete, ami miatt most nálam lakik (elvileg átmenetileg (gyakorlatilag is...)), hétfő óta az egyik közös barátunk is nálam tartózkodik, mivel vidéki, de itt keres munkát, őt pedig csütörtökön egy másik barátunk követte, ugyanezzel a céllal. Négyen vagyunk tehát a másfél szobára, ami miatt kissé zsúfolt az ingatlan, a magánéletem pedig gyakorlatilag lenullázódott. Sajnos ha zsibongás van a lakásban, olyan zene szól, amit nem én választottam, vagy karattyol a tévé, akkor sem olvasni, sem blogot írni, sem semmi mást fogalmazni nem tudok, ezért is volt a napokban némi blogszünet. Másrészt pedig vizsgázni voltam, korán keltem, későn feküdtem, kimerültem, elkedvetlenedtem.

Pénteken du. 2-re vonatoztam Miskolcra, fél óra alatt lement a vizsga, majd hazavonatoztam. Ez 5,5 óra, és 6000 Ft.  Direkt előre megvettem a szombati jegyet is, hogy ezzel már ne kelljen törődnöm, és 6-ra a konditerembe érhessek. Ezért taxiztam, ezért szerveztem. Erre mi történik? A vonat a Keleti előtt 300 méterrel megáll, és ott tobzódik vagy 20 percet. Azt hittem, felrobbanok a dühtől, és már éppen szabadkozó SMS-t kezdtem volna írni az edzőmnek, amikor végre megindultunk, és hamarosan be is gördültünk a pályaudvarra. Így csak valami 3 percet késtem. De az idegeim megszenvedték.

Szombaton reggel aztán jött az újabb út. Gondoltam, majd a vonaton készülök, de a reggel 6-os kelés miatt olyan álmos voltam, hogy természetesen erre nem került sor. Inkább aludtam... volna, de az sem sikerült. Ez a legértelmetlenebb dolog: álmosságra hivatkozva nem tanulni, de közben mégis ébren maradni. Ha nem puskázok, tutira nem is sikerül a vizsga (így sem biztos, még nem tudom az eredményt). Aztán újra lehet hazajönni. Ha nem sikerült volna kifognom pont egy olyan vagont, amiben egy rakat cigány meg a purgyéik megállás nélkül zavarogtak, akkor is tele lett volna a f*szom az egésszel. A két nap alatt 12000 Ft-ot költöttem utazásra, és 10 órát zötykölődtem, buszon, metrón, vonaton és taxiban. Ezt rendkívül soknak találtam.

De hogy a jövő szombati szigorlat előtt valami kis szórakozásom is legyen, szombat este elmentem az egyik vendégemmel az Alteregoba. A másik fáradt volt, a Rolandnak meg másnap reggel dolgoznia kellett, ezért inkább nem jött velünk. De ha már megyünk, akkor előtte menjünk föl ehhez, meg ahhoz, szóval újabb út várt rám. Hajnalban haza, 5 óra alvás után ébredés. Este a cicát hoztuk az ismétlő oltásra (taxival, mert így is úgy remegett, hogy csak úgy kocogott a szállítóboxa), majd egy újabb úttal a közeli TESCO-ban kötöttünk ki, ahonnan kb. 30 kilónyi cuccot cipeltünk haza. Ebből nekem minimum 18 jutott. Totál kidöglés. És mivel a Rolival hétfő óta nem volt egy kis időnk/alkalmunk egymásra (már a legyet is elkaptam volna röptében (és akkor így mentem egy halom csinos buzi közé szórakozni...)), éjfélkor még teljesítenem kellett élettársi kötelességeimet is. Ezt persze annyira nem bántam.

Hát jól aludtam. Csak keveset, úgyhogy egy komplett hétvége után olyan fáradtan jöttem be dolgozni, mintha nem is lett volna közben egy nap szabim, meg két szabadnapom. Ilyen kipihenten indulok hamarost a konditerembe, aztán este még vagy 20 pólót kell kivasalnom, a húgom közelgő ballagására valami ékszert kell vennem (a nővére is azt kapott, így fair)...