koponya bejegyzései

Ma megint nem volt és nincs is Rolcsi, szóval semmittevés volt ezerrel. Nem volt kedvem novellát írni (mert fájt a fejem), se takarítani (ami mindig ráfér a lakásra), meg úgy összességében semmihez. Kicsit játszogattam a gépemen, de a játékaimat is unom már, viszont amíg a mostaniakat végig nem játszom, addig nem telepítek fel újabbakat. Igazából eleve nincs kedvem játszogatni, és különben is mihasznaság volna. Az egyetlen említésre méltó cselekedet, hogy megnéztem a Démonok című antik horrorfilmet, ami emlékezetem szerint egy baromi durva film. Ma kiderült, hogy nem az.

Ehhez tudni kell, hogy gyerekkoromban nagyon félős voltam. Úgy 6-7 éves koromig a fekete kalap volt a legfőbb mumus. A nagybátyámnak volt is egy példánya, én meg emiatt nem mertem bemenni a szobájába. Hogy ez honnan jött nekem, azt nem tudom, mindenesetre hatékony védelem volt ez ellenem a cuccai számára. Utána következett a csontvázaktól és koponyáktól való félelem. Bármilyen filmben vagy képen emberi csontváz volt, az nálam máris elvágta magát, és nekem azonmód meg is volt a következő hetekre az éjszakai programom. Ezek akár ifjúsági filmek is lehettek, mint pl. a Korall sziget vagy a Kincsvadászok című Spielberg (?) film. Na az nekem nagyon betett. Volt még egy rövid időszak, amikor a lefejezésektől rettegtem (Hegylakó...), aztán egy még rövidebb, amikor az összeroncsolt arcoktól (A sötétség fejedelme vagy A forgatókönyv fantomja). Igazából 14 éves koromig folyamatosan féltem, és már magam előtt is szégyelltem magam, amiért minden éjszaka a paplant a fejemre húzva aludtam. Télen, nyáron. Akkoriban el sem tudtam képzelni, hogy én valaha is a takaró felett alszom majd, amit nagyon abszurdnak tartottam. Igaz, pár évvel azelőtt azt sem tudtam elképzelni, hogy valaha is sikerül megtanulnom a hónapok sorrendjét. A koponyáktól való rettegésem olyan szinten szélsőségessé fajult, hogy a nagyszobában levő óriásposzteren ábrázolt híd kövei közül képes voltam kilátni néhányat, amik úgy rendeződtek el, hogy egy elnagyolt koponyára emlékeztettek, következésképp a nagyszobában való tartózkodásom időtartamát is igyekeztem minél jobban leredukálni. Jó, mi? Nappal persze (viszonylag) bátran nézegettem a Rózsakiállítás vagy a Matróz dala című könyvünk borítóját, mivel azokon is koponyák voltak, este viszont már nem voltam ilyen virgonc.

'86-ban vettünk egy videót, mivel akkor még hétfőnként nem volt adás a tévében, és unatkozott a család. Ilyenkor anyám testvérei is átjöttek és közös videózásokat tartottak. A videokazetták akkoriban kölcsönadásos rendszerrel közlekedtek az emberek között, mivel még videotékák sem léteztek (és a Rambo még be volt tiltva). Ilyenkor valaki mindig hozott egy kölcsönkapott filmet, amit közösen megnéztek. Horror is volt köztük jócskán. Ezektől persze alapból féltem, de azért mindig ott kellett legyeskednem a légtérben. Úgy oldottam meg a dolgot, hogy háttal néztem az adott filmet, azaz valójában nem néztem, csak hallgattam. A hiányzó információkat kérdezéssel pótoltam (amíg a rokonságnak volt ehhez türelme), és a tükröződő felületeket használtam a hiányzó képi elemek pótlására. Ilyen volt az akváriumunk oldala, valamint apám szemüvege (ami a fején volt közben). Ez komoly. A lényeg, hogy ezzel a módszerrel sokkal durvább kép alakult ki a kis fantáziadús buksimban, mint amit láthattam volna, így egy csomó filmre úgy emlékszem, hogy az milyen durva volt. Most meg, amikor nagy nehezen sikerül DVD-n megszereznem egy-egy ilyen kincset, sorra várom bennük azokat a jeleneteket, amik soha nem is voltak, mert csak az én fejemben léteztek. A kukorica gyermekeivel is így jártam a múltkor, most meg a Démonokkal.

Ez a film egy akkora rakás szar, hogy azt már azért kell megnézni. Eleve olasz produkció, ami nem volna baj, hiszen az olaszok nagyon sok horrort csináltak a nyolcvanas években (spagetti horror), tehát elvileg értettek hozzá. Dario Argento, George Romero, Lucio Fulci vagy XY Deodato nevei ismertek voltak az akkori filmvilágban. A filmjeik az akkori viszonyokhoz képest extrém módon véresek voltak, és a maszkmestereik is kitettek magukért. Sztori persze nulla, de a fentiek mellett arra nem is volt szükség. Ezek fölött a filmek fölött azonban igencsak eljárt az idő, így semmi élvezhető nem maradt belőlük. Színészi alakítás nulla. Sztori nulla. Látvány nulla. Logikátlangagyifaszság: 100%.

Nem ajánlom tehát senkinek, hacsak az illető nem akar a fejét csóválva jókat röhögni. A sztori vázolásától inkább eltekintenék.