lúzer bejegyzései

Legutóbb elfelejtettem megemlíteni bécsi tartózkodásunk egy mulatságos momentumát. Most pótolom.

Sissi kastélyának parkjában zabáldákkal elegy karácsonyi vásár volt, amit mi is meglátogattunk (itt bántottam meg szegény Rolcsimat). Az egyik bódénál olyan ételt lehetett venni, aminek a lényege, hogy egy bazi nagy krumplit megsütnek, behasogatnak, és az így kapott kehelyszerű alkalmatosságra mindenféle önteteket, sajtreszeléket, ilyesmit öntenek (kérésre). Mi is vettünk, majd az egyetlen akkor üres talponállós asztalhoz vonultunk megenni. Kisvártatva odajött egy bécsi bácsi, meg egy néni, ugyanolyan krumplikkal, és megkérdezték németül, hogy szabad-e. Mondtuk igen, majd ettünk tovább. Ők is beszélgettek, meg mi is, például minősítgettük a krumplis micsodát, dehonesztáló megjegyzést tettem a német nyelvre, majd azt mondtam, hogy be kéne cserélni a magyar szendvicsspecialitásainkat még egy adagra. A bácsi elment, hogy inni vegyen maguknak, közben a néni németül kérdezett valamit a szendvicsekre vonatkozóan. Mondom nikhtferstén, mire ő kristály tiszta magyarsággal megismételte: mi van abban a szendvicsspecialitásban? Hát őőő, izé, — mondom — semmi extra, csak tarja, meg sajt. Szerencsére éppen végeztünk, úgyhogy 20 mp-en belül távoztunk, majd 20 méterrel odébb kitört belőlünk a röhögés.

Nem kicsit égtünk.