lehetőség bejegyzései

Éppen ma egy hete történt, hogy amikor a munkahelyemen ültem, a titkárnő átkapcsolta hozzám, a napi tucatnyi telefonhívás egyikét. Amikor rákérdeztem, hogy ki az, nem tudta megmondani, csak annyit, hogy 'egy nő'. Ez általában nem jelent túl jót, mivel bemutatkozás nélkül rendszerint az APEH-ból vagy a KSH-tól keresnek. Felvettem a telefont. Tényleg egy nő volt, és mondta, hogy velem szeretne beszélni. Mondom, én vagyok az, mire közölte, hogy XYZ pénzügyi akármilyen cégtől hív, a számomat egy ismerősöm adta meg, és érdeklődne, hogy elvállalnék-e náluk egy főkönyvelői állást. Valamiért az a benyomásom támadt, hogy ez csak valami fejvadász dolog, vagy ilyen továbbképzéses hülyeség, ezért gondolkodás nélkül rávágtam, hogy a közeljövőben nem tervezek munkahelyet váltani. Szegénybe abszolút kategorikusan folytottam bele a szót, ezért már csak annyit kérdezett, hogy nem tudnék-e valakit, akit számításba vehetnének helyettem. Tényleg őszintén végigzongoráztam magamban a könyvelő ismerőseimet, és közöltem vele, hogy sajnos nem. Megköszönte a türelmemet, és elköszönt.

Csak utána kezdtem el végiggondolni a szituációt. Ki a fene adhatta meg a számomat? Az ismerőseim közül senki sem tudja, mert mindenkinek a mobilszámomat adom meg, és az IWIW-en sem tüntettem fel. Ezen a kérdéskörön gyorsan túl is tettem magam, mert felváltotta ezt az agyamban egy sokkal relevánsabb kérdés: mi a faszért vagyok ilyen hülye? Annyit sem kérdeztem, hogy mi lenne a feladatom, mekkora a cég, pontosan mivel foglalkozik, milyen referenciák kellenek, szóval semmit, ami alapján megfontolt választ adhattam volna. Elvileg tényleg nem tervezek váltani, hiszen itt rugalmas a munkaidőm, változatos a munkám, és elég jól is keresek (csak nem mindig kapom meg időben). De azért néha már belelendülök a szentségelésbe, mivel az itt eltöltött 7 év elég sok tüskét helyezett el bennem, és emiatt néha már felmerül bennem a munkahelyváltás gondolata. Most itt lett volna a lehetőség, én pedig nyomban el is puskáztam.

Főkönyvelő. Még ízlelgetni is jó ezt a szót...ha nem keserítettem volna meg az ízt. Az már komoly felelősség, és a cég megnevezéséből ítélve nem kis nevet jelentett volna a szakmában. Beosztottaim lehettek volna, én pedig szakmai vezetőként tengethettem volna a munkanapjaimat. Hejj, de hülye vagy, 979! Ha nem lettem volna ilyen bizalmatlan, legalább a követelményekre rákérdezhettem volna, és akkor okkal mondhatnám, hogy 'hja kérem, olyanom nekem nincs", vagy valami, és máris nyugodtabb lennék. Csak az vigasztal, hogy a múltkor IWIW-en is hasonlóval kerestek meg, de ott leírták, hogy angol nyelvtudás kell hozzá, és szerintem ez a csaj ugyanonnan telefonált. Vissza is írtam, hogy nyelvtudásom ugyan van, de a társalgási szinttől is elmarad, nem is beszélve az angol nyelvű szakmai kifejezések ismeretének teljes hiányáról. Persze ha arról lett volna szó, fejleszthettem volna magam... de inkább azt is visszautasítottam. Ennyit az eszemről...

Tegnap, amikor dolgozni indultam, a földszintre érve arra lettem figyelmes, hogy az egyik lakó a postaládájában felejtette a kulcsát. Ott himbálózott benne. Nem volt kérdés, hogy a késésem további növelése árán is megmentem a lakótársam egy könnyedén végrehajtható betöréstől, ezért kivettem a kulcsot, visszaszálltam a liftbe, és becsöngettem a megfelelő lakásba. Senki nem nyitott ajtót, tehát ezúttal nem hazafelé, hanem hazulról elmenve maradt ott a kulcs. Vártam még egy kicsit, és reménykedtem benne, hogy pillanatokon belül ugyanolyan hálás és megkönnyebbült tekintet lesz a jutalmam, mint egy korábbi hasonló alkalommal, de továbbra sem történt semmi. Mit tehettem? Az épületnek ebben a sarkában az ajtó és a villanyóra szekrénye között van egy kis ficak, ami csak akkor látható, ha valaki közvetlenül az ajtó előtt áll, ezért arra gondoltam, hogy beteszem ide a kulcsot, de aztán ezt az ötletet mégis elvetettem. Bár semmivel sem lett volna kevésbé nyilvánvaló, hogy a kulcs melyik ajtót nyitja, mégsem tetszett ez a megoldás. Fölmerült aztán bennem, hogy be is mehetnék. Alkalom szüli a tolvajt, ugyebár. Használhattam volna arra a kulcsot, amire egy illetéktelen megtaláló használhatta volna. Úgysem túl rózsás az anyagi helyzetem, 5-10 percem pedig biztosan lett volna, hogy elvegyek valami értékes dolgot. Na de ez csak végigfutott az agyamon, ténylegesen eszem ágában sem lett volna bemenni. Nem olyan családból származom én. Inkább visszamentem a földszintre, és a kulcsot bedobtam magába a ládába. Írhattam volna mellé egy kis cetlit, hogy legközelebb jobban figyeljenek vagy ilyesmi, de nem volt nálam papír, a lakásba visszamenni pedig már nem akartam.

Így abszolút altriusta módon tettem jót. Azt sem tudom, hogy kin segítettem, és az sem tudja, hogy rajta ki segített, így még hálálkodni sem tud. A jótétemény viszont pozitív érzésekkel töltött el, nyomban fel is csendült az agyamban a köv. szám (enyhén túlzó módon):