lelki bejegyzései

...mert kimerült vagyok, és ha kimerült vagyok, akkor nyűgös és borúlátó is. És akkor minden szar, még akkor is, ha egyébként nincs semmi extra.

A munkahelyi dolgokat ugyebár ismerjük, de keleten a helyzet változatlan. Várjuk azt a megbízást, amit teljesen nyilvánvalóan hiába várunk, mert ugye ha bejönne, huss minden gondnak, ergo nem következhet be. Túl egyszerű lenne aztán... Dolgozgatok tehát, teljesítem az extra kéréseket, csökkentem a halmokat, és persze várom azt az időt, amikor mindennel készen leszek, és végre cégezhetek is egy kicsit.

Cégeznék otthon is, sőt, a három nap alatt csináltam is kicsit, de tegnap délelőtt/dél körül megdöglött az otthoni gépem. Kész, kaput, finita, konyec meg a többi. Hiába próbáltam megtenni minden tőlem telhetőt, semmit nem értem el. Próbálkoztam így, nem jött be. Próbálkoztam úgy, az sem jött be. Próbálkoztam amúgy, pfff. Pont mint a céges dolgok, nem igaz? Valahol ott ronthattam el, hogy kijelentettem: most pedig mindjárt felkeresem a  Katze-t, aki felajánlotta a segítségét a honlapszerkesztéssel kapcsolatban. Merthogy ugye ideje volna végre nekivágni, és tutifaszántosanjól megcsinálni a cég honlapját, hogy arra alapozva lehessen elindulni valamerre. A gépem erre meghalt, Katze pedig élet és halál között lebeg, ezért sem blogtalira nem jött el, sem segíteni nem tud. Bocsi, Katze, én tehetek mindenről. Szopóágon vagyok, és szemmel láthatóan magammal rántom a környezetemet is. Biztosan ezért van annyi gond a Ricsi új lakásával is...

Szóval vasárnap — jobb híján — az ágyon feküdtem, és a Comedy Centralt néztem. Már eleve elég enervált voltam, de a géppel történtek sem hoztak ki a sodromból. Csak bámultam ki a fejemből, azt' dinnyét ettem nagy kényelmesen, és még a vasárnapi nyugalmamat(?) megzavaró, kopogtatócédulát gyűjtő MSZP-sektől is csak szolidan köszöntem el, ahelyett, hogy megérdeklődtem volna tőlük, vajon nem hányják-e le magukat a tükörbe nézvén. Az egyetlen örömforrás volt ez a dinnye akkor éppen.

Pedig különösebben nem volna okom picsogni, mert igazán aktív hétvégét tudhatok magam mögött. 20-án ugyan nem csináltunk semmit, csak kilátásba helyeztük, hogy ha hívnak a tűzijátékra, akkor megyünk (előzetesen úgy volt, hogy hívnak), ha nem, akkor inkább a nyugalmas DVD-zést választjuk. Szombaton spontán elugrottunk bulizni, bár azt sem, tudtuk, hova megyünk, és milyen lesz, de ha hívnak, hát megyünk. A before-party szokásosan jó volt, éjszakaizni sem kellett, mert gyalog sem volt messze a hely, viszont egy verbális övön aluli ütés után az egész estén romokban hevert a hangulatom, jó zene ide vagy oda. Ez is jelentősen hozzájárul a jelenlegi szar hangulatomhoz, mert ha az igazságérzetem csorbát szenved, azt nehezen heverem ki. Volt már rá példa, és még lesz is, de ez most nem ide és nem mindenkire tartozik, csak az érintettekre. Ja, mellesleg már nekiláttam volna egyenes beszéddel (nekem az a műfajom) helyre tenni a dolgokat, de éppen mikor megköpködtem a tenyerem, hogy 'akkor most', összeomlott a gépem, és ehhez képest minden másodlagossá vált.

Vasárnap többé-kevésbé kipihentem magam (inkább kevésbé), jött ez az incidens, aztán nyakunkba vettük megint a várost, mert két találkozó is várt ránk. Az este szintén hosszúra nyúlt, de szokás szerint nagyon jó volt. Még angolul is beszéltem egy pár mondatot (igen, eleget ittam hozzá), amikről ugyan megtudtam, hogy kb. a rakás szar szintjén mozogtak, de azért én büszke vagyok rájuk.

Most nem veszek el a részletekben, a lényeg, hogy Redblek, Fors, YSB (igen, még ő is, egyenesen Angliából), Gus, Zslatko, Tigri és Andreas, Évi, Confessor és sok más blogger volt terítéken ebben a 72 órában (ha nem kéne tüstént hazamennem, linkelgetnék is). Az életem és a blogos karrierem megint egy magasabb szintre lépett, gyakorlatilag köztük élem az életem. Ez jó, és örülnék is neki, ha a fentebb vázolt okok és az éppen e zsúfoltság okozta fáradtság miatt nem lenne egyébként elég szar a közérzetem.

Nincs semmi szokatlan, minden a régi, csak éppen összejött az idegi-fizikai-lelki trágya mesterhármas, és emiatt most nekem nem olyan jó.

Most pedig hazamegyek a géptelenségbe, aztán majd nézem a tévét vagy tudomisén.

Sem lelkileg, sem testileg.

A lelki részről nemigen tudok írni, mivel az még bennem sem tisztult le. Természetesen párkapcsolatról van szó, de ilyenkor mindig hozzá jön még számtalan más tényező is, és ezek együttes erővel cseszik el az éjszakáimat. Szeretem, nem szeretem? Ő szeret, nem szeret? Érdemes folytatni vagy nem? Az eszem legyen a vezérlő vagy a szívem? El lehet engem viselni vagy nem (asszem erre tudom a választ: egyre kevésbé)? Stb.

Testileg pedig részben a lelki problémák miatt szenvedek, legalábbis, ha az ébren töltött éjszakai órákat, a kevés felületes alvást és a tré ébredést veszem, akkor mindenképpen. Mens sana in corpore sano, de ez biztosan igaz fordítva is. Délben aztán valami hagymakrémmel töltött rántott izét ettem, ami most fordult elő utoljára. Már rég tudom, hogy a hagymás dolgokat kerülnöm kell, de néha elfelejtkezem róla, és csak a fél napos szenvedések figyelmeztetnek arra, mekkora hülye vagyok. Ebéd után nem sokkal megfájdult a hasam, émelyegni kezdtem, és állandóan büfögnöm kellett. Az émelygés olykor hányingerbe csapott át, ami pillanatokon belül elmúlt, de hamarosan megint jelentkezett. A délutáni infantilis korszakom mindezek hatására ma elmaradt, ami sajnos mindig alapos indokot ad a kollégák firtató kérdéseire, amikre én viszont ilyenkor ingerülten reagálok, és mindenkit megbántok.

Az esti edzésemnek is annyi volt, mivel a kialvatlanságtól és a rosszulléttől eléggé el voltam gyengülve. Remegtem és izzadni kezdtem (ami nálam azért ritka), és az időnként a hasamba nyilalló fájdalom sem segített.

Doctor House bunkósága azért némileg felvidított, de összességében most nem élvezem a létet.