liberalizmus bejegyzései

A tegnapi edzés elég kimerítő volt. Négy láberősítő gyakorlat jött egymás után, de mivel a kezdés a hőn imádott kitörés volt, és az is — a szokásos kettő helyett — háromszori nekifutással, a lábnyújtás, a -hajlítás és a vádli már igencsak megviselte a futóműveimet. Az estét némi vállerősítéssel tetéztük, aminek a végére már erősen kerülgetett a hányinger. A zuhanyzás ugyan felfrissített, mégis rendkívül kimerült voltam.

Ilyen fáradtan, vélhetőleg a Terminátorra hajazó arckifejezéssel ugrottam be a sarki Matchba vacsorát venni. A húspulthoz érve — ahol sajtot terveztem beszerezni — valahogy mégis mosoly szökkent az arcomra, és hangos "Csókolom!"-mal köszöntem az eladónőre. A tegezős kategórián kívül eső nőknek mindig így köszönök. Erre ő, miközben szemmel láthatólag maga sem volt feldobva, őszintén visszamosolygott, kiszolgált, majd a sajt átnyújtása után megkérdezte, hogy "Parancsol még valamit, kedves uram?", és amikor nemmel válaszoltam, még hozzátette, hogy "Jó étvágyat hozzá, viszontlátásra".

Mondanom sem kell, az edzés utáni fáradtság rögtön sokadlagossá vált számomra. Én 'kedves uram'? Ez nagyon jól esett. Micsoda visszacsatolás! Megérte a mosolyommal megtisztelni a nőt, na meg azzal, hogy bár ő csak egy 'belső' alkalmazott, egy pultos, mégis külön és hangosan köszöntem neki. Ez nyilván nem szokás.

Ez a szituáció elindította a gondolataimat. Itt van ez a pultos, aki nap közben baromi unalmas munkát végez, hülye embereket kell kiszolgálnia, és ételben tutymákol egész nap. Egy jó szóra vágyna, de rendszeresen vegzálják olyanok, akik úgy gondolják, hogy egy bolti alkalmazott azért van, hogy az ő seggüket nyaldossa. Mert ők a vevők, semmi másért. Erre este, zárás előtt, amikor már hullafáradt az egész napos munkától, a lábai fájnak az állandó ácsorgástól, a tenyere sajog a sajtokra nehezedéstől, jön egy fiatalember, aki nem a lábtörlőt látja benne, hanem az egyenrangú felet, akinek éppenséggel csak a munkája más. És ez fölvillanyozza, rögtön jó kedve lesz, és a komor arckifejezést az arcán mosoly váltja fel. És igen, szeretné viszonozni a kedvességet, mégpedig szintén kedvességgel és megkülönböztetett figyelemmel.

Hát nem jó dolog ez? A pozitív töltet nem pusztán örömöt okoz a vevőnél, hanem vissza is verődik az adóra, tehát megkétszereződik. Ha mindenki ilyen lenne (az adó és a vevő részéről is), az annyira megkönnyítené a mindennapjainkat, annyival szebbé tenné az életünket, hogy utólag el sem hinnénk, hogy lehet ezt máshogy is. Például ilyen szarul, ahogy most van. Igen így is lehet, de nem érdemes. Ha többen mosolyognának — őszintén, nem a gyorséttermes-IKEÁs műmosollyal — nyíltabbak, közvetlenebbek lehetnénk egymással, és innen már csak egy lépés a tevőleges segítőkészség is. Elvégre neki egy erőfeszítésbe nem kerülő, apró gesztussal is segítettem; segítettem elviselni a munkáját. Ő pedig nekem, elviselni a vásárlás — általam egyáltalán nem kedvelt — aktusát.

Persze nem élek álomvilágban. Tudom, hogy a mosoly országa nemigen fog mostanában eljönni. Miért is jönne, amikor mindenhol a kompetitív életmód célszerűségét sugalmazzák a komparatív helyett? Amikor megállíthatatlanul terjed a szegénység, a munkanélküliség és a pénz mindenek felett álló mítosza, amikor ember embernek farkasa, akkor hogyan várhatnánk el, hogy ne kizárólag a magunk érdekét nézzük? Amikor az individualizmus és utilitarizmus egymásnak adogatják a kilincset a lelkekben, akkor hogyan várhatnánk el bárkitől, hogy gáncsolás helyett segítsen? Hiszen az egyén a fő, az egyén a fontos, a közösség csak valami avítt, múlt századi dolog. Hogyan lehetne már jó neked, ha a másiknak is jó? Mesebeszéd! TE vagy a fontos, mással ne törődj. A pénz a lényeg, a karrier a lényeg! Add el a tested, add el a lelked! Ha a zsíros álláshoz le kell feküdnöd valakivel, hát csak nyugodtan, a másik úgyis ugyanazt teszi. Leépítés lesz a cégnél, vagy éppen valakit elő akarnak léptetni? Hát csak csússz, csak mássz, nyalj, hízelegj, intrikálj, feketíts és taposs. Ha te nem teszed, a másik úgyis ezt teszi veled. Mindenki megértené. Pénz kell? Az megszerezhető könnyen, csak egy kis áldozatot kell vállalni. Menj játszani a Leggyengébb láncszembe, és tűrd, hogy ország-világ előtt kigúnyolnak, leszólnak, megaláznak. Hiszen mindenki tudja, hogy ez csak játék. Autó, lakás? Jelentkezz valóságshowba, ott nyerhetsz! Add el a lelked! Böfögj, fingj, szeretkezz, maszturbálj a kamera előtt! Együttműködhetsz a többiekkel, de csak addig, amíg feltétlenül muszáj, aztán szúrd hátba, különben ő szavaz ki téged. Pont mint a miniszterelnök úr az előző miniszterelnök urat. Még több pénz kell? Nosza, irány az Igazság ára. Tárd ki féltett titkaidat, valld be apádnak, hogy anyádat jobban szereted, valld be a gyerekednek, hogy soha nem is akartad, csak úgy becsúszott, valld be, hogy egyszerre többen is megdugtak, valld be, hogy pénzért is keféltél már! Igen, te kis kurva — mert így hívnak mostantól az utcában — a sokmilliós nyeremény mindent megér, nem? Majd úgyis elfelejtik, neked pedig ott a pénz, amit csak el kell költened magadra. Megdolgoztál érte, gratulálunk.

Ehh, szar ez így, nem is folytatom. Ilyen körülmények között nem csoda, ha a többség csak magára gondol. Erre nevelik. Ne segíts, mert azzal a vetélytársadnak segítesz. Még egy mosoly sem fér bele.

Tényleg nem fér bele?

Az agyunkba percenként temérdek információ érkezik. Ha ezeknek egy bizonyos hányada hiányos vagy nehezen értelmezhető, akkor bekapcsol a félelem, ami felerősíti az érzékszerveinket és megfontoltabbá tesz bennünket, így nagyobb eséllyel ússzuk meg a kockázatos helyzeteket.

A félelmet többféle módon elemezhetjük, és kategorizálhatjuk is. Van például megalapozott félelem és megalapozatlan. Utóbbira műszót is alkothatunk: megélhetési félelem, ami politikai kategória. Operálnak is vele gyakran. Ha a fősodratú sajtót/elektronikus médiát tekintjük, nyilvánvalóvá válik számunkra, mi a megalapozott és mi a megalapozatlan félelem.

Eszerint a történelem által is igazoltan a megalapozott félelem motiválta tett:

- A Liberális Charta tagjaként többed magunkkal kivonulni a Vérmezőre, és ott szimbolikusan esernyőt nyitni a 'barna eső' elleni védekezés gyanánt.

- köztársasági elnökként külföldre utazni, hogy belesikolthassuk a La Stampa újságírójának tollába, hogy a rendszerváltás után itt neonáci csoportosulások veszélyeztetik a frissen újjáalakult demokráciánkat.

- korábban sehol sem jegyzett, a plágium bűnébe is esett, huszadrangú, később azonban a fősodratú nyugati újságok szerint is politikai alapon Nobel-díjassá avanzsált íróként azt nyilatkozni, hogy 'a bőröndöm állandóan becsomagolva áll, ha ismét sietve kéne elhagynom Budapestet'.

- vagy ugyanezt megtenni az olyannyira előszeretettel ajnározott kortárs magyar (?) írók panteonjának tagjaként, méghozzá havi rendszerességgel, és mindig a fasizmus, sosem a kommunizmus okán.

- az izraeli kiképzést kapott, a MIÉP nagygyűlését is megtorpedózó, később Ausztráliába távozó Szabó Alberttől rettegni.

- Ekrem-Kemál Györgytől rettegni

- a belügyminisztériumi (vagy NBH?) alkalmazott apukától származó, a kényes pillanatban feltűnő, majd nyom nélkül eltűnő Bácsfi Diánától rettegni

- a Terror Háza múzeumtól rettegni, amiért az nem egyforma terjedelemben mutatja be az alig 3 évig tartó fasiszta diktatúrát és a 40 évig tartó kommunista diktatúrát, valamint mert a pengefala miatt akadályozza a babakocsit toló kismamákat a közlekedésben

- filozófusként rekordsebességgel összetrombitálni egy tiltakozó gyűlést, és a világba kiáltani, hogy 'magyar fasiszták megszúrtak egy roma gyereket' kb. egy nappal azelőtt, hogy a Patai Józsikát kardélre hányó G. Mortimerről is kiderült volna, hogy szintén cigány

- a 'törpe diktátortól' avagy más néven 'mini ducetől' tartani, miközben annak miniszterelnöksége idején nem robbant gránát sem az utcán, sem szórakozóhelyeken, félkatonai szervezetek nem masíroztak és nem tartottak kulturális megemlékezést sem a várban, sem sehol máshol, nem vertek politikusokat az utcán, sem újságírókat, nem lőttek gépfegyverrel a rendőr-palotára, nem gyilkoltak meg médiacézárokat, nem fenyegették szlovák bűnözői csoportok az akkori ellenzék választási nagygyűléseit, és még Molotov-koktélok sem repültek a politikusok házaira (még minimális kárt okozva sem).

- a Magyar Gárda tagjaitól rettegni

- a madárinfluenzától rettegni

- az atípusos tüdőgyulladástól rettegni

- a nyugdíjak elvételétől rettegni (miközben pusztán differenciált emelésről van szó)

-  egy pedofil, a vitapartnert a helyi televízió élő adásában felpofozó érdekvédő segítségével egy gyilkosság után nyugatra menekülni, majd ott politikai menedékjogot kérni (majd újabb bűncselekményekért visszatoloncoltatni) pusztán a kisebbségi származásra hivatkozva

Mindezzel szemben teljesen megalapozatlan (volt) a félelem:

- Oláh János MIÉP-es képviselőjelölt esetében, akit az utcán fényes nappal baseball-ütőkkel vertek össze a XIII. kerületben

- Csintalan Sándor esetében

- a munkájuk végzése közben a rendőrök által meghurcolt vagy megvert újságírók esetében

- ellenzéki párt szimpatizánsaként, akit hol bombamerénylettel fenyegetnek, hol a rendőrökkel veretnek össze, hol összeírják, hol a Szocialista Egyetemisták Szövetsége által hallgatnak le a templomokban misehallgatás közben, hol kirúgják a munkahelyéről

- a gázáremelés esetében, hiszen lassan mondták, hogy nem lesz

- a kisebbségtől, hiszen azok csak 'megélhetési bűnözők'. Miért, te mit tennél a helyükben?

- a Hosszú Bájtok éjszakája során, hiszen az nem történt meg (ellenben megtörtént László Csaba pénzügyminisztersége idején)

- A Keller László közpénzügyi államtitkár által megalapozatlanul meghurcoltak esetében, főleg annál, aki testüreg-vizsgálaton esett át, vagy annál, akinek a megaláztatások következtében korán indult meg a szülés

- Mellár Tamás professzor esetében, akit jogtalanul mentettek föl a KSH igazgatói posztjáról

- Szász Károly, a PSZÁF volt elnöke, esetében, akit nem elég, hogy az utcán összevertek, mert túl sokat tudott, de még eljárást is indítottak ellene okirathamisítás miatt (alaptalanul)

- bármely olyan állampolgár esetében, aki a ruházatán nemzetiszín kiegészítőt visel, esetleg magyar zászlóval a kezében közlekedik, mert vagy a rosszindulatú állampolgárok próbálják megverni, felbuktatni vagy a rendőrség ront rá (2006. szeptember)

- ellenzéki párt aktivistája esetében, akit plakátolás közben az IN-KAL emberei igyekeznek összeverni, ha biciklivel közlekedik, autóval üldözik, ha házal, kutyát uszítanak rá vagy egyszerűen csak neki akarnak menni

- egyszerű, hétköznapi állampolgárok esetében, akik a kaputelefonba rebegik, hogy 'Jó, most az egyszer, de nem én engedtem be' 

Ami csak így fejből eszembe jutott...

Mindezek tükrében vajon van-e oka félni Kulcsár Attilának, a lehallgatott telefonbeszélgetésben 'Gyurcsányi'-ként emlegetett alaknak, Gergényi Péternek, Antal Attila fiának, Veres János fiainak, Zuschlag Jánosnak és társainak, a Terézvárosi Vagyonkezelő elnökének és Terézváros alpolgármesterének, a mindenféle Tóth vezetéknevű polgármestereknek és képviselőknek, a 2006.10.23-án fejre célzó, ujjakat törő, igazolványt a Dunába dobó, zászlót taposó, külföldieket, papot, országgyűlési képviselőt, olimpiai bajnokot, nyugdíjas öregembereket ütlegelő, babakocsit toló kismamákat kardlapozó és mindezekre parancsot adó rendőröknek?