másnaposság bejegyzései

...már nagyon jó úton haladtam afelé, hogy picsakész legyek, és éjfél utánra ez be is következett. Nemigen emlékszem mindarra, ami akkor történt, csak egy-egy pillanat és kép ugrik be, meg néhány bizonytalan momentum.

Nem mondom, hogy "az az utolsó feles nem kellett volna", mert valószínűleg az utolsónál jóval kevesebb is sok lett volna, legalábbis a másnapi állapotomból kiindulva ez leszögezhető. Régen voltam ennyire másnapos, sőt, W-alakú másnaposságban lehetett részem (mint a világgazdasági válság esetében), ugyanis a dél környéki kelés, és némi javulás után estére ismét hányingerem támadt, és megfájdult a fejem is. Ez utóbbi fázis mondjuk inkább a nem-evés és az alig-ivás következménye lehetett, de nem kívánom magamnak többé.

Azt sem mondom, hogy többé nem fogok inni, bár tegnap eléggé hajtogattam, de jó lenne, ha át tudnám programozni magam a borok és a kisebb szesztartalmú italokra, a pálinkák és egyéb tömény italok kárára. Sajnos túl sokat ittam már ahhoz, hogy az agyam időben jelezhesse: állj! Mire idáig eljutok, a gyomromban felhalmozott, de még fel nem szívódott alkohol már túl sok ahhoz, hogy itt megállhassak. Amikor már érzem, hogy át kellene állni a vízre és az üdítőre, addigra végem van. Mindez azért is gáz, mert az utóbbi 3 Szilveszter során minden alkalommal ugyanezt játszottam el, így ha a másnapossággal végigszenvedett 1-jékre nem számolok egy egész napot, akkor nekem gyakorlatilag csak 364 napból áll az év...

Egyébként a buli kimondottan jó volt. Bár eleinte csak a különféle ülőalkalmatosságokat igénybe véve figyeltem, ahogy a többiek egyre növekvő lelkesedéssel ropják, egy pont után ezzel felhívtam magamra a figyelmet, és nem menekülhettem. Egy felrángatásnál nagyobb ellenállásba ütköztem, mint amit még illett volna visszautasítani, és kénytelen voltam magam is táncolni. De innentől kezdve nem volt megállás: órákon át roptam én is, ami vagy rontott a leendő állapotomon, vagy enélkül lettem volna még rosszabbul, nem tudom, és akkor ezzel (sajnos) nem is foglalkoztam. Éjfélkor Himnusz, jókívánságok egymásnak, aztán mehetett tovább az őrület. Hogy amit eztán műveltem, az nem tudom, mennyire volt táncnak nevezhető, mindenesetre van egy olyan se-előtte-se-utána-semmi képem, hogy a Flasdance híres jelenetét utánzom. Még most is izomlázas a vádlim.

Na, de a bulinak vége, lassan a két ünnep közti pihenésnek is, jöhet a 2011. Durva lesz, ezt megígérhetem.

Hát ez az év betyármód el van kezdődve, hogy egy ilyen stilisztikailag többszörösen terhelt mondattal indítsak. Nem is gondoltam, hogy könnyű lesz, de azért az első munkanap a legvadabb rémálmaimat is túlszárnyalta. Na, de haladjunk szépen sorban.

2009. év végére — a szabadságom időtartamára — egy csomó dolgot beterveztem, aminek persze csak a töredékét sikerült elintéznem. Apámékhoz el sem jutottam még, (az marad erre a hétre) és a szakdoga tekintetében sem tartok ott, ahol már kellene, nem is beszélve a megújuló energiaszívó forrásról, a takarításról. Jó, ablakot is mostam, szőnyeget is keféltem, pakolgattam is, de sokkal több mindent szerettem volna eredetileg. Olyan ez, mint a hótolás: ahogy tolod a lapátot, csak egyre nagyobb kupac torlódik fel. Szilveszter estére azért sikerült félre tenni a gondokat, elvégre ilyenkor a legkönnyebb legyinteni: "Majd jövőre!".

Ricsivel házibuliba voltunk hivatalosak, Budapesten. Azért hangsúlyozom ki a települést, mert én még SOHA nem szilvesztereztem Budapesten (az utcán), de eddig még olyan sem volt, hogy a délutáni-esti órákban kint tartózkodtam volna. Ez volt az első ilyen eset, és meg kell valljam, régen voltam ennyire elképedve a tapasztaltak miatt. Ilyen moslék, ótvar, visszataszító ocsmányságot régen is láttam. Mintha erre az estére a város összes lakója kitódult volna az utcára, de miután a 'normálisak' gyorsan a célállomásukhoz siettek, és eltűntek szem elöl, csak a tróger banda maradt volna vissza. Hömpölygő tömegben az illegálisan petárdát áruló cigányok, a szemétkiskeresek, a részegek, a hangoskodók, az idiótán kinézők. Tömve minden, legfőképp az utca, és míg Újpestről az Oktogonig elvergődtünk, az út végére már tényleg a halálfélelem kerülgetett bennünket. Nem tudom, hol van az leírva, hogy ez az este a "mindent lehet, mer' buli van!" erkölcsiség jegyében kell teljen, mert én nem emlékszem, hogy hasonlót olvastam volna valahol. Az évben ilyenkor szabad petárdázni, államilag előírva, ilyenkor lehet köztéren alkoholt fogyasztani és venni (este 10 után is), államilag megengedve, ilyenkor nyugodtan be lehet baszni, nem szégyen, meg egyáltalán, semmi sem szégyen. Hát gratulálok.

A mi bulink azért sokkal jobb volt, sőt, részemről az utóbbi évtized legjobb házibulija. A többi is jó volt, de azon egyszerű oknál fogva, hogy ezúttal nem ütöttem ki magam, ergo mindenre emlékszem is, kellemesebb élményként marad meg. Jó volt a társaság, tök jó volt 200 lufi között fetrengeni, 'molekulásat' játszani köztük, aztán meg hajnalig beszélgetni nagy horderejű dolgokról. Nekem legalábbis jó volt, remélem a partnerek is így gondolják... Bár nem éreztem magam berúgva, másnap felébredve mégis másnaposnak éreztem magam, sőt, kimondottan rosszul is voltam, egészen estig. Hiába, a sok édes pezsgő (nagyon sok)... A következő két napban igyekeztem további takarítási feladatokat letudni, és a nagyobbik szőnyeg macskaszőrtelenítésével sikerült is a komfortérzetemet az elfogadható szint fölé tornázni.

Két interjú is készen van, köszönöm az alanyoknak a közreműködést. Már csak 28 van hátra. Most szólok, hogy köszönöm a többi jelentkezőnek is, de kérlek ne mondjatok le rólam legyintve; idő kell, amíg mindenkire sort tudok keríteni. Az energia és az idő egyensúlya nem mindig megfelelő, pedig most még a harmadik tényező, a kedv nem is játszik.

Sok mindent szeretnék még írni, de rengeteg dolgom van, ezért most nézzétek el nekem, ha a 2010. évi terveimről ma nem értekezek. Majd talán holnap. Sőt, jobb ha felkészültök, hogy kb. az év közepéig vagy kevesebb bejegyzésem lesz mint eddig volt, vagy rövidebb bejegyzéseket kell írnom. Muszáj időt spórolnom, mert már most nem tudom, hogyan élem ezt túl.

Mivel most éppen lelki struccpolitikát folytatok (azaz megpróbálok nem gondolni a tegnapi, felkavaró dolgokra), inkább bepótolom az eredetileg tegnapra szánt bejegyzést, ugyanis nem maradhat az utókor számára regisztrálatlan, miként folytattam vasárnap extrém sportot a fürdőszobámban, amikor is másnaposan és izomlázasan álltam neki a kifestésének.

De még mielőtt a konkrét bohózatra térnék, lássuk az előzményeket. Szombaton nap közben az egyetemen tobzódtam, de csak az első előadást ültem végig, egyrészt mert megelégeltem, hogy ebben a félévben minden előadás — szóljon bármiről is — a cigánysággal végződik, másrészt a devianciaszociológiában nekem nemigen lehet újat mondani, mivel a családomban, és az ismerőseim között egy tucat alkoholista is van/volt, a baráti körömben ketten súlyos drogproblémákkal küzdöttek, a volt legjobb barátom szuicid hajlamú, a volt barátnőm ailurofóbiával küzdött (macskaiszony), én pedig buzi vagyok. Szóval minek üljek ott? Harmadrészt akivel odakocsikáztam, annak előbb vissza kellett jönnie, én pedig inkább vele tartottam, minthogy vonatoznom kelljen, miközben estére még hivatalos voltam egy alkoholos partyra is.

Miután hazaértem, gyorsan bevágódtam a fürdőkádba, kicsinosítottam magam, ettem egy pár falatot, hogy ne csapkodjon nagyon meg a majdan elfogyasztandó szeszmennyiség, aztán útra keltem. A Rolandot próbáltam kapacitálni, hogy akarjon már este buzibárba menni, ahova én is vele tartottam volna, miután tiszteletemet tettem a hetero haveroknál, de különféle kifogásokra hivatkozva végül nem adta be a derekát.

A 'buli' maga olyan semmilyen volt. Beszélgetés, néha kínos csend (miközben bömbölt a zene), italozás, cigarettafüst-belélegzés (főleg passzívan), italozás — tehát a szokásos. Eredetileg nem terveztem sokáig maradni, hiszen másnap még dolgom volt, és éppen ezért inni sem nagyon akartam. A másik oldalon viszont ott volt 'az utolsó alkalom a felszabadult szórakozásra a vizsgaidőszak előtt' nyomása, ami mégis rávett néhány feles és egy koktél elfogyasztására, ezek pedig egy újabb koktél és újabb felesek konzumálására. Szóval elég szépen néztem ki, mire hajnali fél 3-ra hazaértem (szerintem cikk-cakkban közlekedve az utcán). Mondom én, hogy nem kell engem alkoholizmusból oktatni...

Na, másnap aztán felébredtem. Fejfájás, szájszárazság, émelygés, étvágytalanság, szóval a szokásos. Első gondolatom az volt, hogy a festés inkább elmarad, de aztán meggyőztem magam, hogy mégis megcsinálom, mivel egyrészt megígértem, másrészt nemigen lesz mostanában újabb kínálkozó alkalom. Ennek örömére úgy délután 1 körül elindultam az OBI-ba. Meglepő módon ismét nyomban jött az egyébként 20 percenként járó busz, így pillanatokon belül odaértem. Közben persze minden egyes szemembe érkező fénysugár csak növelte a fejem kínjait, a busz pedig a gyomrom rakoncátlankodását súlyosbította. Na, az OBI-ban aztán megállapítottam, hogy kicsiny(nyé tett) hazánkban hiperinfláció van, mivel a múltkor még 2900 Ft-os festék immár 3200 Ft-ba került, és mire a polctól pénztárhoz értem, máris 3295 Ft-ba. Hogy ennek mi volt az oka, nem kérdeztem meg, mert 100 Ft-on nem akartam ilyen állapotban vitatkozni. Más körülmények között persze megkérdeztem volna, ahogy azt is, hogy mijappicsa kerül egy vacak narancssárga kaspóban (amit az azonos színű konyhámba száműzött növényem cserepének szántam) 1800 Ft-ba? Nem is vettem.

Itthon újabb egy órát tettem-vettem, meg ágyban döglöttem, és már majdnem délután 4 volt, amikor nekikezdtem a tényleges munkának. A polcok tartalmának lepakolásához, és a polcok leszereléséhez Rolcsim segítségére is szükség volt, ő azonban csak későbbre ígérte magát, ezért olyan helyen kezdtem festegetni, ahol szabad volt a falfelület. Ebben az volt az érdekes, hogy a pénteki lábazástól baromira izomlázam volt, ÉS a másnaposságtól bizonytalan volt az egyensúlyom, ÉS fájt a fejem, de fájdalomcsillapító nem volt itthon, ÉS a fürdőszobám méretei és berendezésének elhelyezkedése miatt a létra használata célszerűtlen lett volna, tehát még a konyha kifestésekor alkalmazott akrobatikus mutatványokat is felül kellett múlnom a siker elérése érdekében. Egyik lábam a mosógép sarkán, a másik a kád külső peremén. Vagy: mindkét lábam a kád szélén, a mellkasommal a kívánt szögbe billentve a fregolit, és így egyensúlyozva. Vagy: egyik kezemmel a fűtőcsőbe kapaszkodva, közben a faltól a hátammal tolva el a ruhaszárítót. Sorolhatnám. Gyakorlatilag ön- és közveszélyesnek számítottam, és a csodával határos, hogy se össze nem törtem magam, se le nem borítottam semmit a kék festékkel. Pedig mókás lett volna, ha a teli szennyestartóba vagy a nyitott fedelű (de éppen nem üzemelő) mosógépbe beleborítottam volna fél liter festéket (faszt).

Azért röpke két óra alatt el is készültem, így a falak mostantól pompás, égkék színűek (nem budapesti égkék, hanem tanyasi égkék). Sajnos azonban tartok tőle, hogy ezzel jól meg is szívattam magam, és majd úgy járok, mint a volt munkahelyemen az egyik ügyfél, aki a vécépumpájához gyakorlatilag vett egy komplett fürdőszobát. Most, hogy kékek a falak, az eddigi világítás elég gyatrává vált. Vennem kéne tehát egy új lámpát, már azt is kigondoltam, hogy milyet. Három ágú spotlámpát ide! Egyik ágát a fürdőkád irányába, hogy legyen fény pancsolás közben olvasni, a másikat a pofámra, hogy nem maradjak borotválkozás után mindig valahol szőrös, a harmadikat pedig a klotyó irányába, a szimmetria kedvéért (faszt, ott is olvasok). De az árammal kapcsolatos dolgokat én nem vállalom, tehát szakembert kellene hívni, akkor viszont már meg kellene venni az új kapcsolókat is, meg a szobába egy rendes csillárt. Nehogy má' kétszer fizessek kiszállást! De ha már kijön a villanyszerelő, akkor lehet, hogy az új lámpának új lyukakat is kell fúrni a falba.

Akkor pedig már a nagyszobába is kéne, meg a...meg a ...

Tegnap este ismét hetero barátaimmal szórakoztam.

Egyikükkel már vagy egy hónapja terveztük, hogy egy este beülünk valahova, de valami mindig közbejött. Most viszont semmi nem állt az utunkba. Előre kikötöttem magamnak, hogy nem maradok sokáig, azaz legeslegeslegvégső esetben az utolsó metróval hazajövök (itt már lehet sejteni, hogy nem ez lett a vége). Éppen amikor a megbeszélt helytől 10 méterre voltam, hív a barátom, hogy kicsit késni fog, mert még most fürdött, miegyéb. Jól van — mondom — addig elfoglalom magam. Végignéztem például az itallapot, és egy alkoholmentes koktélt rendeltem, mert semmiképpen sem akartam idő előtt lealjasulni (meg egyáltalán semennyire sem). No, megjött aztán a várva várt illető, és mivel jéger-akció volt, rögtön kértünk is egy kettőt fizet hármat kap adagot. Elindult a traccsparti, és közben kértünk egy hasonló trió pina colada koktélt is, hiszen fiatal volt még az este.

Mire a többi haver és barát is megérkezett, már 6 rövides és 6 koktélos pohár sorakozott az asztalunkon, némelyik még teli, némelyik már üres állapotban. Jó kis hangulat kerekedett (ami nem is csoda), mindenfélékről beszélgettünk, anekdotáztunk, röhögcséltünk. Mivel ez az barátom (legyen a neve mostantól M) egyébként is itt dolgozik, bejárása volt a pult mögé, ahol a zenét is lehet kezelni. Hamarosan mindenki elkezdte kéregetni a kedvenc számait, és mivel én sem akartam a sorból kimaradni, megkértem tegye be Peter Gabrieltől a The tower that ate peoplet. Erre az egyik csinos pultos csaj felcsillanó szemmel kérdezte, hogy szeretem-e ezt az előadót (jótól kérdezte), mert ő is nagyon kedveli a számait. Amúgy is szétrobbant már a társaság, ezért senki nem hiányolt, amikor elmélyült beszélgetésbe kezdtem ezzel a csajjal (másfél évvel ezelőtt még tovább is szándékoztam volna menni). Közben meghívtak még egy felesre, amit persze elfogadtam, meg M-mel közösen megittunk egy jelenleg még kísérleti fázisban levő koktélt, aminek a tetején abszint úszkál. Na ez már nem kellett volna...

Amikor szedelőzködni kezdtünk a társaság egyik hölgytagja puszi-puszi közben megjegyezte, hogy reméli, találkozunk még. Naiv fiatalabb koromban ezt úgy értettem volna, ahogy hangzik, most viszont már tudom, hogy ez felhívás volt keringőre (másfél évvel ezelőtt még...).

Az éjszakai járatra mindössze negyed órát kellett várnom, és ennyi alkohollal a szervezetemben igazán nem lehetett panaszom a külső környezet hőmérsékletére (nem is volt). A buszon két megtermett ellenőr karjaiba futottam, de mivel van bérletem, csak annak előkotrása jelentett problémát. Gyorsan levetettem magam egy üres ülésre (aminek léte zsinórban a második meglepő dolog volt számomra), majd a tenyeremre hajtottam a fejem, és azt kívántam, hogy minél gyorsabban érjünk már Újpestre.

A kívánságom túl is lett teljesítve, mivel arra ébredtem, hogy a hangszóróból a "végállomás" szó hangzik fel. Gyorsan lepattantam, és elindultam egy irányba. Szerintem nem volt egy perc, mire rájöttem, hogy fogalmam sincs, hol vagyok, és merre van a hazafele, ezért utamat arra vettem, amerre a visszafele haladó buszok haladási irányát feltételeztem. Racionalitást e bekezdés tartalmán belül kéretik nem keresni (pedig nyomokban azért volt). Találtam is egy buszmegállót, de az pont nem volt jó, mert arról jöttem, ezért visszanyargaltam a kiindulópontban még jónak tartott másik főútra, és azon haladtam tovább. (Mondom, hogy nem keresni...). Szlalomban haladtam a környéken, egyik buszmegállótól a másikig gyalogolva, így rengeteg kitérővel, de végül is nagy nehezen rátaláltam a Hubay Jenő térre, amit már jól ismerek. Közben felhívtam a páromat is, hogy közöljem vele szorult helyzetemet, ami hajnali 2-kor azért nem volt gáz, mert tudtam, hogy még fent van. Jókat röhögött rajtam, és megígértette velem, hogy felhívom, ha hazaértem. A sors a tenyerén hordoz — gondoltam akkor —, mert egy percen belül meg is jött a fél óránként (vagy óránként?) járó busz, így 2 percen belül már itthon is voltam. Ledobáltam magamról mindent, fogat mostam, és beájultam az ágyba.

Szar úgy ébredni, hogy azt hiszed, baromi álmos vagy még, de miután egy fél órán át forgolódsz, rájössz, hogy nem álmos vagy, hanem másnapos. Ezért fáj kinyitni a szemed, ezért érzed a vesédet a Szaharának, a szádat a Góbi-sivatagnak, és ezért húz le a fejed még fekvő helyzetben is. Aztán jön a tudat, hogy nem elég, hogy nem akkor jöttél haza, amikor tervezted, hanem (az ébredés utáni közérzetedből kiindulva) még az egész napodat is sikeresen elkúrtad (copyright by GYF). Természetesen ezzel én is így voltam/vagyok. Igazából 10-es skálán olyan 8-as szintű másnaposságom van (a 9-es az, amikor fentiek mellé még bejön a "soha nem iszom többet" fogadkozás is), bár már blogírásra képes vagyok. Ez jó jel. A fejem természetesen fáj, hiába vettem be gyógyszert a fájdalom ellen. Megittam fél flakon ásványvizet, fél flakon sárgarépa-narancs mixet, megettem három mandarint, és már egy kefír elfogyasztására is rá tudtam magam venni. A fodrászt lélekben lemondtam, az esti kondizást ténylegesen is, és a mára tervezett óráshoz menésre sem fog már sor kerülni. Ki sem akarok lépni a lakásból (tanulni meg végképp nem fogok). Nekem ezeknél sokkal komolyabb problémáim vannak most: pl. nem nekimenni a falnak ólomsúlyú fejem miatt, vagy rávenni az agyam, hogy bármilyen szilárd táplálék gondolatára ne a hányingert, hanem az étvágyat generálja a testemben.

Úgy kell nekem.

Sikerült magam olyan állapotba hozni, hogy képes legyek egy pár mondatban elmesélni a tegnapomat. Igaz, 10-es skálán csak olyan 4-es erősségű másnaposság van rajtam, de nekem az is bőven elég a szenvedéshez.

Szombaton nap közben aláírást gyűjtöttem a népszavazás kiírásához. Ezen most biztosan meglepődtök. Nem akarok ebben a blogban politizálni (biztosan nem tudom majd mindig megkerülni), de ha valaki megbotránkozik azon, hogy egy biszex srác jobboldali párttal szimpatizál, akkor én csak annyit kérdezek: létezik-e olyan pártideológia vagy olyan társadalmi rendszer, amit bármely ember MARADÉKTALANUL elfogad? Nyilván nem. Én sem örülök, hogy a melegekkel kapcsolatban olyan állásponton vannak, amilyenen, de a többi dolog közelebb áll hozzám, mint bármelyik másik párt szellemisége. Mellesleg ez a párt is tele van melegekkel... Politika lezárva.

Szóval aláírást gyűjtöttem becsengetéses módszerrel, de miután a sokadik helyről is elhajtottak, és emiatt nagyon lassan haladtam, egyre jobban elcsüggedtem. Bementem a központba, hogy segítőt kérjek (eleve nem volt célszerű egyedül mennem), de inkább ők marasztaltak ott, így ott segítettem. Délután egy sráccal mentünk ki pár címre (ahol hiányolták az aktivistákat), akit anno kopogtatócédula gyűjtése közben még én homályosítottam föl a helyi szervezeten belüli dolgokról. Fiatalabb nálam, és azt veszem észre rajta, hogy szívesen hallgatja, amit mondok, szinte csüng a szavaimon, és ha nem beszélek, akkor direkt kérdez valami kifejtőset. Szerintem ő is meleg, bár nem vagyok 100%-osan biztos ebben. Nyilván leplezni próbálja, de vannak félreérthetetlen jelek. Kicsit olyan ő, amilyen én voltam akkor, amikor még nem fogadtam el magam olyannak, amilyen vagyok. De nem is ez az érdekes...

...hanem az este. Mivel Rolcsika is én is ápoljuk a hetero baráti köreinkkel való kapcsolatunkat, a hosszú hétvége első felét erre szántuk (na meg a hazugságfalak építgetésére). Én is elmentem a haverokkal/barátokal iszogatni. Rögtön egy szilvapálesszel nyitottam, aztán jött egy Mai Tai koktél, meg egy zombi, két Hubertus, újabb zombi, végül egy 3. Hubertus. Mivel egész nap egy szem kiwit ettem, meg egy McDonald's-os haburgert némi sült krumplinak nevezett szarral, csoda, hogy nem a detoxikálóban kötöttem ki. Ehhez képest hazafelé még meg tudtam állapítani az időt, ez alapján ki tudtam számolni, mikor ér oda az éjszakai busz, fel tudtam rá szállni (holott "kivételesen" tömött volt), legalább 15 megállón keresztül rajta is maradtam, és még képes voltam a hazasétálásra is. Itthon aztán lefeküdtem aludni, de nemigen ment. Úgy döntöttem, hogy hányni kéne (tényleg tudatos döntés volt), így vezettem kicsit a porcelánbuszt is, míg végül sikerült elaludnom. Na, reggel aztán fél óránként felébredtem, és azon nyomban be is kapcsolt a fejemben Peter Gabriel: The Barry Williams Show-ja, ami sokadszorra már nagyon idegesített. Egy Advil, egy forró fürdő és néhány bögre cukros tea (elfogyott a citromom, -levem és a -pótlóm is) egészen jól rendbe hozott. Fogadóképes vagyok.

Hamarosan Rolcsi is megjön, aztán elmegyünk vásárolni, főzünk meg takarítunk, szóval miénk a nap hátralevő része. Csak lenne már itt. Szerda óta nem láttam.