média bejegyzései

Nemrég nyílt egy új üzlet az iroda közelében, amolyan százforintosféle, a kolléganőim meg erőszeretettel járnak ki oda például csokit venni. Minden olcsóbb ott, mint a legtöbb helyen, meg kapni fornettis ótvarpogácsát is, de ami a legjobb benne, hogy a Milka csokoládék mindössze 200 Ft-ba kerülnek, táblánként. Ez sokkal olcsóbb, mint bárhol máshol. A Matchban pl. 269-289 között vannak, egyes éjjel-nappalikban meg nem ritkán 300 felett.

Eleinte nem is kerestem az eltérés okát (biztos nyitás utáni vevőcsalogatás...), de aztán csak nyugtalanítani kezdett a világegyetem e súlyos anomáliája. Mi ilyenkor az első gondolat? Biztos lejárt a szavatossága! Nos, az aluljárókban a cigány árusoktól vett édességek 90%-val ellentétben ezeknek nem járt le, sőt, még hónapjaim lennének arra, hogy felzabáljam őket. Sem kifehéredésnek nincs nyoma, sem szakadt csomagolásnak, molylepkének, penésznek vagy bármi másnak. Viszont legutóbb, amikor a csomagolást tüzetesen vizsgálgattam, felfigyeltem arra, hogy egy deka magyar szó nincs rajta. Mindenféle népek nyelvein ott a megnevezés is, meg az összetevők listája, de magyarul nincs. Ahá, szóval nem a magyar piacra szánták! A boltos biztos kiment külföldre, megvette olcsónért, ezért tudja itthon is potom összegért adni (plusz nyitási akció, plusz ez meg az).

Erre ma megláttam ezt, és rögtön felment bennem a pumpa. Hiába mondom bazmeg, hogy 'állítólag' egyes bútorüzletek következetesen azokat a termékeket hozzák Magyarországra, amiket Nyugat-Európában szem elé sem mernének tenni, az ilyen kijelentésre válaszul csak amolyan "persze-persze" nézéseket kapok. Pedig köztudomású egyes vegyesbolt-láncoknál is, hogy az olcsóságuk garanciája a termékeik szemét mivolta. Német-német, de azt a német meg nem eszi, az nekünk készült. A bútorlapban sem lehet ám mindenhol annyi és akkora görcs, mint nálunk. A népek meg mennek, és megveszik, amiért csak részben lehet őket hibáztatni. Ha nincs miből zabálni, érthető, hogy a Tesco-ban is csak az alsó polcok áruira fussa, rájuk nem is haragszom emiatt. Akinek viszont van miből költeni...nos, sajnos azok is megveszik a sok szart, mer' olcsó, mer' most akciós, vagy mert egyszerűen nincs meg bennünk az a tudatos fogyasztói magatartás, ami a nyugati emberek közt sokkal alapvetőbb. Megvesszük a dupla mennyiséget drágábban (holott a nagyobb kiszerelésnek olcsóbbnak kellene lennie), eltűrjük, ha packáznak velünk a boltban, ha ránk szólnak, hogy a régebbit vegyük "mert abban is ugyanaz van", ha pofákat vágnak kiszolgálás közben, satöbbi. Szoktam ezekkel foglalkozni, mert nem tudok beletörődni abba, hogy 20 év sem volt elég ahhoz, hogy mi megtanuljunk vásárlókként, az eladók pedig eladókként viselkedni. Pedig ez nekünk igazán nem kerül semmibe, nekik viszont nagyon sokba kéne, hogy kerüljön, ha nem képesek európai minőséget európai módon eladni nekünk. Miért ne adná el a balatoni Laci-konyhás a nyálkás, büdös halat, ha az egyetlen félnivalója, hogy az ÁNTSZ éppen nála csap le (aminek kicsi az esélye), és ha meg is történik, többet keres az egészen, mint amennyi a büntetés?

Hozzáteszem persze, hogy a bejegyzés (ismét) csak amolyan szabad asszociáció a linkelt hír kapcsán, elvégre a vizsgált gyártók közül a Milka csokoládét készítő cég követte el a legkisebb csalást. A fenti kis sztorit csak azért kötöttem ide, mert az is éppen a napokban történt. Viszont az, hogy Kelet-Európában nem garantált, hogy a termék valódi, alpesi tejből készült, az én világomban egyből azt eredményezné, hogy a Fogyasztóvédelmi Hatóság hivatalból már el is indította az eljárást, amiért a reklámokban mégis ennek határozott állítása szerepel. A hír eredetije több hónappal ezelőtti, vizsgálatról és százmilliós büntetésről még sincs szó, tehát nem indította el...

Azt is tudom, hogy súlyos különbség van aközött, hogy valaki nem engedheti meg magának a prémium (vagy csak normális) minőségű termékeket, ezért a legolcsóbb és legrosszabb minőséget választja, meg aközött, hogy a megfelelő ismeretek hiányában nincs is módunk mást választani. Az ugyanis, hogy másodrendű állampolgárok vagyunk a termékek minőségét tekintve is, egészen eddig nem volt nyilvánvaló, egyáltalán nem is választhattunk tehát. Megvettük, azt' kész. Persze lehetett volna országos botrányt csinálni belőle, felülvizsgálni, cáfolni/alátámasztani a szlovák eredményeket, de ez nyilván nem fért bele a médiatörvényes, alkotmányozásos, demokráciavégés őrjöngéssel teli médiumokba, csak a jobboldali orgánumok írtak róla (azaz pontosabban: rákerestem, de tényleg, és leszámítva erdélyi és felvidéki, magyar nyelvű online lapokat, meg pár jobbos(nak mondható) internetes terméket, semmit nem találtam. Persze talán nem voltam elég alapos). Én viszont fontosnak tartom a témát, ezért is tartottam bejegyzésre érdemesnek. Érzékeny vagyok erre, nem véletlen, hogy anno volt egy fogyasztóvédelmi blog-kezdeményezésem, ami érdektelenségbe fulladt — sajnos. Ez is jellemzi a tudattalan vásárlási szokásainkat...De hogy valami jót is mondjak, legalább a Tékozló homár és más blogok kinőtték magukat, és tényleg sokan olvassák őket.

Szóval a Milka még csak hagyján, de mi az, hogy a bolgároknak szánt fűszercsomagok (a Kotányi ráadásul nem is magyar?) 10%-a konkrétan szemét? Mi az, hogy a magyar fűszerek nedvességtartalma magasabb, mint nyugaton? Mi az, hogy a Coca-Cola nálunk máshogy és másból készül, mint máshol? Nem arról volt szó, hogy az a világon mindenütt egyforma? Arról volt szó, persze, én meg egy év leforgása alatt megtapasztaltam, hogy mind a lengyel, mind a szlovák, mind a román Coca-Cola más ízű mint a magyar (mind szarabb is), szóval ezt a kijelentést már akkor áttettem a hazugság fakkba... Mi az, hogy a magyaroknak szánt kávé színe és állaga eltér a nyugatitól, ÉS mi az, hogy ezek egy része ráadásul még drágább is nálunk, mint ott? Persze, tizedannyit keresünk, aztán még többet is fizetünk az élelmiszerért. Minő igazságosság! (És itt a válasz a 200 Ft-os Milkára is. Nem kell ide gyártótól vásárlás, meg a nagykereskedők kihagyása az értékesítési láncból, olcsóbb azt' kész.)

És most, hogy ezt tudjuk, hol a felháborodás, hol a bojkott, hol vannak a bírságok? Az ÁNTSZ, a GVH, a Fogyasztóvédelmi Hatóság meg Zacher Gábor miért nem adják egymásnak a kilincset az említett cégek képviseleteinél? Addig ne akarjunk a Nyugatra mutogatni, amíg mindezt eltűrjük.

Kilenchetvenkilencia egy közép-európai, demokráciának nevezett ország, 10 millió lakossal, rántott húst formázó határain belül 90-100 ezer négyzetkilométernyi területtel, ahol néhány napja én vagyok az úr. Az most mindegy, hogy egy demokratikus választáson nyertem túl magam, vagy puccsal kerültem hatalomra, és most Fővezérgeneráliskirályúrnak hívatom magam, a lényeg, hogy innentől az van, amit én mondok. Én persze a jó diktátor kategóriába tartozom (avagy a nép érdekeit szem előtt tartó párt vagyok), és még véletlenül sem akarok aranyból budit magamnak, meg 20 emeletes palotát 500 szobával, csak a népem üdvéért és jólétéért élek. Mivel szegény ország 500 éve megszállás alatt áll, mostanra igencsak felhalmozódott a szar, úgyhogy van mit csinálni benne. Most elmondom, első számú vezetőként hogyan határoztam a médiaszabályozással kapcsolatban.

A médiával kapcsolatos teendőket két részre osztom, mert külön szabályok vonatkoznak a nyomtatott sajtóra, és külön szabályok az elektronikus médiumokra.

A nyomtatott sajtó esetében két alapelvet tartok szem előtt, ami mindennek az alapja:

1. hazudni tilos

2. olvasni hasznos dolog

Olvasni jó. Aki olvas, az tájékozottabb lesz a világ dolgaival kapcsolatban, okosodik, toleránsabb embertársaival, nehezebben lehet megvezetni vagy becsapni, és öntudatosabbá válik. Ez jó! Ebből kifolyólag a nyomtatott sajtót ártámogatásokkal látnám el, hogy minél több ember megengedhesse magának az újságolvasást. Hogy a szerkesztőségeket, a nyomdákat vagy az újságosokat támogatnám konkrétan, azt a seggnyalóim alattvalóim még nem találták ki, de majd ha oda kerül a sor, eldöntjük azt is. Persze nem egyformán hasznos bármit olvasni, elvégre a bulvár média legjellemzőbb témái lényegtelenek az emberi létezés szempontjából, ergo szemétnek minősülnek, ezért a támogatást differenciáltan kell bevezetni. A politikai, közéleti, társadalomtudományos és természettudományos profilú lapok és a rejtvényújságok magasabb támogatást kapnának, a gyerekeknek szóló lapok, a hobbimagazinok (főzés, sakk, zene, sport, stb.) kevesebbet, a többi semmit. A pornográf újságok, az erőszakos ábrázolásokat felvonultató lapok, és még néhány kivétel pedig nemhogy támogatást kapna, de külön adó is sújtaná, valami olyasmi, mint a szerzői jogdíj. Annak szempontjait, hogy milyen tartalom mennyi támogatással vagy fizetési kötelezettséggel jár, egy szakértői testülettel határoztatnám meg, a pénzügyi részt pedig a szerkesztőségeknek önbevallással kellene megállapítani, amit utólag ellenőrizne egy hatóság (mondjuk a KAPEH megfelelő osztályának dolgozói). Lennének természetesen bizonyos megkötések és kitételek, hogy egy zenei magazin ne ontsa magából a politikai agitpropot vagy, hogy egy bulvárlap ne akarja a mocskát néhány tudományos rövid hírrel vagy keresztrejtvénnyel ellensúlyozni, mert ilyesmivel óhatatlanul megpróbálkoznának. Bármit lehet írni, bármilyen mennyiségben, csak esetleg fizetni kell utána, pontosabban egy dolgot azért nem lehet: hazudni.

Nyilván nem arról a helyzetről van szó, amikor egy tudományos hír később tévesnek bizonyul, hanem amikor egy közéleti személyiségről vagy sztárról a jó hírnevét sértő, nyilvánvalóan hazug állítást közölnek. Ilyenkor az adott lapot példásan megbüntetném. Kilenchetvenkilenciában most is létezik szabályozás a hasonló helyzetekre vonatkozóan, ezt nem is bántanám, csak éppen a büntetési tételt módosítanám. Amikor a sértett fél pert nyer a lap ellen, és nem vagyoni jellegű kártérítést kap, akkor a lap szépen kifizetné a kártérítést a sértettnek, az államnak pedig — exponenciálisan növekvő módon — a többi részt. Mondjuk első esetben (összesen) 5 milla, a másodiknál 20, a harmadiknál 50 millió, és ha még mindig nem ment tönkre az adott lap, akkor minden további esetben 100 millió forint. Ugye, hogy nem fordulnának elő olyanok, hogy amikor egy csatornalap ordenáré hazugságokat ír le egy politikusról, majd a bíróság ezért megbünteti, akkor a lap főszerkesztője kijelenti, hogy nekik ez az egész sokkal többet is megért volna, mint 1 millió forint? Na ugye. Mellékbüntetésként bevezetném, hogy a helyreigazítást az ítéletet követően megjelenő lapszám címoldalán kell közzétenni úgy, hogy ezen kívül azon csak a lap fejléce szerepelhet, semmi más. A büntetés mérsékelhető lenne, ha a lap igazolni tudja a jóhiszeműséget, stb. stb., nem ragozom, inkább térjünk át a televíziókra.

Az elektronikus médiumok szabályozásának tekintetében az első helyen szerepelne a gyerekek egészséges lelki fejlődéshez való jogának kérdése, majd ezt követné a fent már taglalt két másik szempont. Az országnak már most is van egy szabályozása arra vonatkozóan, hogy mely műsorokat milyen kategóriába kell besorolni (12/16/18), ezt nem is dobnám ki. Annyit viszont megtennék, hogy ezt a három kategóriát mondjuk 20 alkategóriára bontanám, attól függően mennyire durva vagy miként durva valami. Egy televízió továbbra is csak a megfelelő műsorsávban adhatná le a megfelelő műsorokat, ezen felül azonban az újságoknál már taglalt adóféleséget kellene fizetnie, amennyiben 16-os vagy annál magasabb besorolású műsort tűzne műsorra. Ugyanakkor az ismeretterjesztő műsorok, dokumentumfilmek, közszolgálati műsorok támogatást kapnának. Továbbra is bármilyen műsor mehetne, sem tartalmilag, sem időben, sem más módon nem lenne cenzúra, hiába vagyok hatalmon én, mint Fővezérgeneráliskirályúr. Az utóbbi 20 évben úgyis a gazdasági szempontok elsődlegességét és a gazdasági folyamatok önműködésének szentségét hallgattam, hát most lehet gazdasági alapon mérlegelni. Tessék csak tessék, 90 percnyi lövésből és robbanásból álló filmet akarnak adni este? Lehet, semmi akadálya. Tessék utána adót fizetni.

Mindez persze nem ilyen egyszerű, hiszen joggal merülhet fel a kérdés, hogy mondjuk egy külföldi tulajdonú dokumentumfilmes csatorna akkor csak kapná a sok pénzt, a kilenchetvenkilenciai kereskedelmi tévék meg csak fizetnének? Persze lehet, hiszen ha az utóbbiak ennek ellenére sem volnának képesek leállni a moslék ontásáról, a morál pusztításáról, a pozitív értékek rombolásáról, akkor kénytelenek lennének tejelni, előbbiek azonban csak akkor kapnák a pénzt, ha az általuk műsorra tűzött dokumentumfilmek a tartalmuk alapján nem esnének magasabb besorolásba. Elvégre a repülőgép-szerencsétlenség, a krokodiltámadás meg a katasztrófa nem épít olyan értelemben mint a Kongó-medence élővilágának bemutatása. Másrészt pedig a fizetendő/kapott adót nem csak a besorolás alapján súlyoznám, hanem az adott adó/műsor nézettsége alapján is. Ehhez először megszüntetném az egyetlen médianézettségi méréseket végző (és évek óta vitatott módszertanú) cég monopóliumát, és másik két három cég közös mérései alapján határoznám meg a csatornák nézettségét. Tól-ig kategóriákat állítanék föl, és a másik paraméterekkel együtt fizettetném meg az adókkal a tevékenységük árát. Ha okosak lennének, akkor végül egyik sem fizetne, ha nagyjából úgy kombinálnák össze a műsoraikat, hogy az agresszív/obszcén/szexuális (stb.) tartalmú műsorok mellé megfelelő mennyiségű támogatott műsort tennének be.

Még néhány apró kiegészítés:

— nemzeti- és vallási ünnepeken az ünnepi műsorokra kedvezményt vezetnék be (bár külön szabályozást kellene kitalálni ilyenkor a Mel Gibson féle Passióra...)

— a beszélgetős műsorokban, reggeli műsorokban, politikai műsorokban elhangzó hazugságokra az újságoknál már taglalt szabályozással megfelelő szemlélet vonatkozna.

— a filmeket tilos lenne megnyirbálni. Egy televízióadó csakis a megfelelő nemzetközi sorszámmal ellátott filmverziókat adhatná le, a kedvezőbb műsorsávba való bepasszírozás érdekében megcsonkított művészeti alkotásokért büntetés járna.

A szemlélet — mint látszik — abszolút gazdasági. Bármit lehet, ha a tevékenységet végző úgy ítéli, hogy az neki úgy is megéri, sőt, akár még haszna is lehet belőle. Nekem mint Fővezérgeneráliskirályúrnak könnyű dolgom van, hiszen egy csomó szabályozás már most is létezik, azokat csak egy kicsit bővítgetni kell, amire meg nincs kialakult szokás, ott segítségül vehetem egy megfelelő összetételű tudóscsoport (jogászok, pszichológusok, pedagógusok, szociológusok teamjének) segítségét. Hogy is akarhatnám én megmondani, mi helyes és mi nem? Majd a tudomány megmondja.

Szóval most, hogy kicsiny országomban én lettem az úr, neki is látok a munkának, bár a fent vázolt csak egy terület a sok közül. Lesz itt mit csinálnom...

2b válasz: mint ez előző részben írtam, van egy másik megközelítésem is, ami szintén több elemből tevődik össze. Egyrészt meg kell nézni, működik-e a demokratikus intézményrendszer, másrészt meg kell vizsgálni, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás modelljének kritériumai teljesülnek-e.

Intézményrendszer: a rendszerváltozás során a volt és leendő politikusok, értelmiségiek összeültek, és — jellemzően nyugati mintára — megalkották azt a demokratikus intézményrendszert, ami azóta is létezik. Nem mindegy azonban, hogy csak névlegesen működnek ezek, avagy ténylegesen is. Elég, ha abból indulunk ki, hogy a rendszerváltás előtt is voltak névleges demokratikus intézmények, mint például Országgyűlés vagy választás, ezek mégsem működtek. Előbbi egy évben maximum egyszer-kétszer ült össze, és akkor is minek, utóbbin pedig nem volt valós választási lehetőség. A kommunista rezsimeknek amúgy is kedvelt fogása, hogy demokratikus színben tüntetik fel magukat, lásd Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vagy kicsiben a SZU egyik legnagyobb hajdani lapja, a Pravda (esetleg ugyanezen a síkon a magyar Szabad Nép). Tehát hiába a tankönyvi megfogalmazás (á la Ricsi), ha az intézményeknek nincs tartalma, veszett fejsze nyele az egész. De vajon Magyarországon működnek-e ezek az intézmények? A válaszhoz engedtessék meg nekem, hogy egy saját korábbi kommentemből idézzek (és ha már bejegyzés, kicsit jobban ki is fejtsem).

— a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) egyfajta ellenőrző, minőségbiztosító szervezet, ami a pénzügyi szervezeteket, bankokat ellenőrzi. Ennek korábbi elnöke (Szász Károly) egy olyan  ügyet tárt fel (annak ellenére, hogy megverették miatta), ami a legmagasabb kormányzati körökig ért el. Bitvai Miklós, Puch László (MSZP pénztárnok) és sokan mások mellett — a később megsemmisített hangfelvételek tanúsága szerint — maga Gyurcsány Ferenc is érintett lehetett. Ez a Kulcsár-ügy. Szász Károlyt az eset kiderülése után nem sokkal okirathamisítási ügyre hivatkozva eltávolították a PSZÁF éléről, és helyére egy testületet neveztek ki. Azóta nem tudjuk, mit művelnek ott.

— Mellár Tamás, a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) vezetője hasonlóan járt. Ő nem tárt fel semmit, viszont vélhetőleg útját állta annak a sokszáz trükknek, adathamisításnak, amiről az Őszödi Beszédben maga Kulcsár Ferenc beszélt. Mellár munkaügyi pert indított, mert törvénytelenül mozdították el a helyéről, és ezt később meg is nyerte.

— az MNB (Magyar Nemzeti Bank) korábbi elnöke nem volt hajlandó asszisztálni a trükközésekhez, ezért egy törvénymódosítással felduzzasztották a Monetáris Tanácsot. Az új elnök alatt persze már nincs szükség a felhígításra, ezért a továbbiakban a létszám már nemigen volt téma (talán mintha egyszer arra hivatkoztak volna, hogy túl sokan vannak, de nem tudom, lett-e ebből valami következmény).

— csak a Medgyessy-kormány első felében 13 törvényt semmisített meg az Alkotmánybíróság, ami azóta minimum a duplájára nőtt. Az AB most is olyan ügyekkel foglalkozik, mint például a családi pótlék adóztatása, a vagyonadó vagy a szuperbruttósítás, mivel mindegyik erősen alkotmányellenes-szagú. Másrészt az AB tagságának cserélése mindig gyanúsan hosszú időbe telik, mivel a politikai szereplők mindegyike a saját embereit szeretné oda beültetni a kiesők helyére. Ez alkalmasint a működésképtelenség szélére sodorja a testületet.

— ha már bíróság, az utóbbi kormányok rendszeresen kikezdik az igazságszolgáltatás intézményeit, amennyiben azok valamelyike nekik nem tetsző ítéletet hoz. Erre naponta láthatunk/hallhatunk példát, akár Hunvald György esetében is (hogy ne kelljen az időben olyan sokat visszamenni). 

— a kormánypártok tagjaira jellemző vonás rendszeresen arra hivatkozni, hogy amíg egy ügyben nincs ítélet, addig a gyanúsítottat ártatlanként kell kezelni, akkor is, ha a bűnössége teljesen nyilvánvaló. Erre hivatkozva születik számtalan olyan döntés és nyilatkozat, ami alapjaiban rendíti meg az állampolgárok igazságba és igazságszolgáltatásba vetett hitét, ami nem tesz jót a demokráciának. Ide tartozik még a jog és az erkölcs szétválasztása ("Na és" —by Horn Gyula, "nem törvénytelen, csak nem etikus", stb.), vagy a jogrendszer negligálása bizonyos esetekben ("megélhetési bűnözés"mint felmentő tényező — by Kuncze Gábor belügyminiszter).

— a 2002-es országgyűlési választás után nem sikerült hitelt érdemlően megcáfolni, hogy akkor tömeges választási csalások történtek, sőt, erre még kísérletet sem tettek, inkább az első adandó pillanatban megsemmisítették a kifogásolt forduló eredményeit alátámasztó iratokat.

— az MSZP-SZDSZ kormány durva alkotmánysértést követett el, amikor a 2004.12.05-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt kampányolt, ez ugyanis tilos. 

— az egészségügyről és tandíjról szóló népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyták, amikor a Heves megyei kórházak egy részét mégis magánkézbe adták. Igaz, csak az üzemeltetésüket, de ez a józan ítélőképesség mentén tekintve lényegében privatizációnak számít.

—a köztársasági elnök tekintélyét minden eszközzel igyekeznek kikezdeni, véleméynét figyelmen kívül hagyják, jelöltjeit dacból leszavazzák, a megfontolásra visszaküldött törvényeket változtatás nélkül újra megszavazzák.

Talán ennyi elég is annak bizonyításához, hogy a demokratikus intézményeink bizony anomáliákkal 'működnek'. Az én olvasatomban mindez elég ahhoz, hogy virtuálisnak minősítsem a létezésüket.

 

Hatalmi ágak szétválasztása: ez alapfeltétele a demokráciáknak, azonban itt is súlyos problémák vannak, mivel a törvényhozás-végrehajtás-igazságszolgáltatás montesquieu-i normáit az utóbbi időben többször sértették meg. A TV-ostrom idején Gyurcsány Ferenc egy interjúban maga mondta, hogy utasította a rendőrséget, de a napokban Draskovics Tibor ugyanezt tette a Fradi szurkolóinak randalírozása alkalmával. 2006.10.23-án a rendőrség lépte túl végrehajtói feladatát, és törvényszegést követett el, helyi törvényhozást alkalmazott, de ugyanígy tett, amikor a Magyar Gárda ülődemonstrációját úgy oszlatta fel, hogy a szervezetet feloszlató bírósági határozat még nem emelkedett jogerőre. Veszélyes dolog ez. Ugyanide (is) tartozhat a Nemzetbiztonsági Hivatal működtetőinek számos tette, amik egy része az NBH függetlenségét, másik része pedig a jogkörök felülbírását vagy figyelmen kívül hagyását feltételezi.

 

Szólásszabadság: szintén egy olyan dimenzió, amivel látszólag nincsenek problémák. Ha azonban a színfalak mögé tekintünk, láthatjuk, hogy vannak olyan témák, amikről egyszerűen tilos beszélni. Ezek egy része törvénysértésnek minősül (lásd Budaházy esetét), másik része viszont anélkül teszi tönkre a kezdeményezőt, hogy azért jogi szankciókat akasztanának a nyakába. Ilyenek a Holocaust-relativizálás, Holocaust-tagadás, Trianon kérdésköre, Hitler ideológiájának boncolgatása, fajelméleti kérdések, nacionalista témák, Cionizmus, bevándorlással, kisebbségekkel kapcsolatos kérdések (amennyiben azok nem egy kizárólagos konklúzióra jutnak), stb. A szólásszabadság korlátozása abban is megnyilvánul, amikor a rendőrség a sajtó munkatársait vegzálja, bántalmazza vagy letartóztatja, vagy amikor az igazság kimondásáért/megírásáért (felfüggesztett) börtönbüntetésre vagy egyéb büntetésekre ítélnek újságírókat (lásd Bencsik András, M.Szabó Imre, Torkos Matild, stb.).

Független média: szintén nincs, ami kereskedelmi alapokon működő médiumok esetében nem feltétlenül probléma, a közszolgálatiaknál viszont a demokrácia alapelveit sérti. Hozzátenném, hogy a kormánypárti sajtó szintén tele van, a rendszerváltás előttről 'jött' alakokkal, azaz még mindig ők a megmondóemberek. Ez még az első részben taglaltakhoz kapcsolódik.

Igazságszolgáltatás: a korábbiakban már taglaltam, de ide toldanám még a koncepciós pereket. Sokan már nem foglalkoznak a 2006.10.-23-i események következményeivel, de bizony még ma is számtalan olyan gyanúsítottat mentenek föl másodfokon, akiket eleve ártatlanul hurcoltak bíróság elé, esetleg már el is ítéltek hamis tanúvallomások alapján. Ilyen egy jogállamban nem történhetne (plusz Kaiser Ede...).

Azt hiszem, ennyi bőven elég annak alátámasztására, miért gondolom én is és sokan mások is, hogy bár látszólag más világ van, mint '89 előtt, valahol mégsem az igazi, és miért mondjuk , hogy nem volt valódi rendszerváltás. Taglalhatnám még, hogy a magyar tulajdonban levő termelőeszközök ugyanazok kezében vannak (bár erre legutóbb már utaltam), boncolgathatnám még a személyi összefüggéseket (akár a 23-i kitüntettek listáját citálva), de az már tényleg nem szükséges.

Szóval én így látom a dolgot.

Az alábbi közleményt olvasták be nemrég a Sláger Rádió műsorában:

"Szomorú nap ez az országnak, a Sláger Rádió hallgatóinak és dolgozóinak!

Ma döntött az ORTT! November 18-ától a határozat szerint másik rádió működik majd a Sláger Rádió helyén. A hírek szerint az eddig megszokott zenei műsor helyett Önök a továbbiakban egy politikai beszélgetős műsort hallgatnak majd!

A híresztelésekkel ellentétben a legnagyobb összegű díj ajánlatot a Sláger Rádió tette. Egy most induló, politikai irányultságú beszélgetős rádió ennek töredékét sem képes kitermelni és befizetni. Az ORTT döntése következtében ezért évi 670.000.000 forinttól esik el a költségvetés.

Mivel politikai döntés született, súlyos kárt szenvedett a demokrácia és sajtószabadság. A döntés súlyosan árt az ország nemzetközi megítélésének, egy olyan helyzetben, amikor Magyarországnak a rendszerváltás óta a legnagyobb szüksége lenne a külvilág rokonszenvére, a politikai befolyástól és a korrupciótól mentes befektetői környezetre. 

A hallgatók és Magyarország érdekében minden törvényes eszközt igénybe veszünk, hogy Önökkel maradhassunk. 

Köszönjük, hogy eddig is és most is bennünket hallgatnak!

 Heal Edina, Sláger Rádió vezérigazgató"

Rögtön az elején két dolgot leszögeznék:

1. valahol bánom, hogy így alakult a dolog, mert zeneileg ez volt az egyetlen rádió, amit huzamosabb ideig képes vagyok/voltam hallgatni,

2. ennél ótvarabb, a kommunista időket idéző trágya szöveget régen hallottam, és most is felkavarta a gyomromat, nem kicsit. 

Mivel hót ideg vagyok tőle, egyrészt elvetettem az eredetileg mára tervezett bejegyzést, és ezt írom meg helyette, másrészt zsigerből fogom írni, ergo fel lehet készülni a szókimondó, gyomorból írt megfogalmazásra. Szóval vegyük csak kissé sorra a dolgokat.

Először is szögezzük le azt is, hogy a Sláger Rádió — bár zeneileg olyan, amilyen — politikailag nagyon messze áll az elfogulatlan és objektív tájékoztatástól. Konkrétan a jelenlegi kormánypárt(oka)t szolgálja nagyon rég óta, és nagyon hatékonyan. Ha esetleg valakinek ezzel vitatkozni támadna kedve, akkor közlöm, hogy a 2004-es EP-választáson György Gábor, a rádió akkori vezérigazgatója az MSZP listájának 13. helyén szerepelt (és ha jól emlékszem, éppen nem jutott be). Ugye senki nem gondolja, hogy ennek sem előzménye, sem következménye nem volt, és párt vezetői csak úgy kinéztek egy nevet a telefonkönyvből? Így aztán nem volt meglepő, miért állandóan csak a "szélsőséges", "neonáci", "antiszemita", "radikális" és hasonló szavak szűrődtek át a szomszéd szobából, amikor a híreket mondták be. Talán azért, mert a SR hírszerkesztői olyanok, mint valami SZDSZ-MSZP-esszencia, mindig mindenben csak ez számít nekik. A Boros-Bochkor párosról meg éppen nemrég írtam. Folytatólagos normasértés, ízléstelenkedés, megalázás és ingerküszöb-tologatás volt az ő műsoruk lényege, na meg persze a liberális irányba való befolyásolás. Őket persze nem kell félteni, majd mennek máshova. 

Ilyen körülmények között egyáltalán nem meglepő ez a moslék közlemény, hiszen amikor a ballib oldal valahol ütközetet veszít, rögtön a demokrácia halálát vizionálja, esetünkben pedig még a sajtószabadság végét is. A Népszabadság újságírójának megverése is a sajtószabadság vége volt, a Magyar Nemzeté meg a "minek ment oda?" kategória, ezt ismerjük. Amikor meg az őszödi beszéd kiderült, és ezen felháborodott a nép még — el nem slágerrádiósított, — jóérzésű része, majd védekezni mert a rendőrök ellen, akkor meg persze rögtön a külföldi befektetőket kezdték el félteni, plusz az ország jó hírét. Érted, nem attól menekültek a befektetők, hogy kiderült, a miniszterelnök éveken keresztül átbaszta őket, és nem ugyanez sértette az ország jó hírnevét, hanem az a 200 ember, akik sátrat vertek a Parlament előtt.

Értem én, hogy szomorú nap ez a Sláger hallgatóinak, és főleg a dolgozóinak, de azért az országot hagyjuk már ki belőle. Jó hogy nem egész Európa gyászba borul, amiért nem sikerült haveri alapon meghosszabbítani még pár évvel a frekvencia-engedélyt, és nem sikerül majd zavartalanul és megállás nélkül szapulni Orbán Viktort meg az ellenzéket. Persze kereskedelmi rádió, teheti. Csakhogy a törvény rájuk is vonatkozik, és miután Sólyom László felvetésére az Alkotmánybíróság is úgy döntött, sérti a versenyt az ilyesfajta szoci-módi eljárás, újra meg kellett pályázniuk a frekvenciákat. Az új pályázatot viszont nem ők nyerték, méghozzá egyhangú döntés alapján. Az ORTT, mint tudjuk, politikai szereplőkből áll, ilyen értelemben a Parlamenti erőviszonyokhoz igazodik. A SR dolgozóinak viszont az az igazi arculcsapás, hogy a bizottság egyhangúlag döntött. Bizony, még a szocik is így szavaztak, amit viszont nem értek. Tényleg nem értem, mi volt a mozgatórugó, hacsak ez az egész nem valami nagyobb játszma részét képezi. Eldobni az adu-ászt?

A másik arculcsapás, hogy a helyére valószínűleg a Lánchíd Rádió fog költözni (ezért utaltak politikai beszélgetős műsorokra), hiszen a nyertes cég egyharmad tulajdona a Lánchíd Rádiót is üzemeltető cég tulajdonában van, azaz a Magyar Nemzet - HírTV-Heti Válasz vonulatba tartozik. Nem az a bajuk, hogy az ő csodás adójuk helyett egy vacak politikai műsorokkal teli gagyiság szól majd, hanem, hogy megint csatát vesztett az oldaluk. Éppen most vizsgázom majd médiaszociológiából, és egy előadáson azt mondta a tanár, hogy a rendszerváltás utáni médiaháború már lezárult, és sajnos nem volt lehetőségem vitába szállni vele (majd a vizsgán), hiszen aki nem vak, maga is láthatja, micsoda ütközetek zajlanak még most is (lásd Magyar Hírlap esete Szombathy Pállal és Széles Gáborral, Napkelte esete, stb.). Csak éppen az egyensúly irányába dőlnek el a csaták, és nem a még nyomasztóbb túlsúly felé.

A pökhendi, 'magas ló'-hangvételű közlemény újabb ocsmány momentuma az az utalás, hogy most a költségvetés is mennyi pénztől elesik (ami persze egyben az ORTT bizottságát is hozzá nem értőnek, dilettánsnak tünteti fel). A Sláger nem azért termelt annyit a költségvetésnek, mert olyan fasza volt, hanem mert kiemelt frekvencián sugározták, azaz a cégek hirdetései nagyon sok emberhez eljuthattak. Nyilván a műsorkészítőknek és a zenei választéknak is volt ehhez köze, de erőlködhettek volna valami gagyi rádió színvonalán, ha nincs ilyen kedvező fekvésük. Ráadásul — hozzátenném, — hogy míg az indulásukkor még a bevételük 56 %-át fizették be az államkasszába, addigra mostanra csak az 5%-át. Hogy jönnek ahhoz, hogy azt állítsák, csak ők képesek ennyi pénzt termelni? Nem gondolják, hogy egy abszolúte jobbra tolódott politikai hangulatú országban egy jobbos rádiónak szintén rengeteg hallgatója és szintén rengeteg reklámbevétele lenne? Hogy merik már előre megmondani — bármilyen rádióról, — hogy az nem tudja végigcsinálni azt, amire ők (iszonyú nagy politikai hátszéllel) képesek voltak? Megmondom: a tipikus ballib világnézet nyilvánul meg itt is: mindenki hülye, csak mi tudjuk a tutit, ÉS nincs alternatívánk. De van, meglátjátok.

Súlyos csatát vesztettetek, gyerekek. Ennek a dolognak sokkal nagyobb a hordereje, mint azt sokan gondolnák, és ez akkor csapás a (magyar) baloldalnak, hogy azt talán még ők sem fogják fel elsőre (ezért is nem értem, hogy szavazhatták meg a szoci delegáltak). Hiába az aláírás gyűjtés, hiába a nyakló nélküli reklámhadjárat, a gyomorforgató hallgatói vallomások a rádióban ('az esküvőnkön is a Sláger szólt' és hasonlók). Vesztettetek...

...egyelőre. Mert persze — ahogy az egyik hozzáértő is mondta — a botrány csak most kezdődik. Nem matt a helyzet, csak sakk. Most jön a fellebbezés, a bírósági fordulók, a sok nyilatkozat, a médiahadjárat és össztűz a jobboldalra, a gáttalan diktatúrázás és Orbánozás (mert persze ennek a hátterében is ő áll, személyesen), meg a nemzetközhöz való rohangálás. Ha a Quo Vadist valamiért érdemes elolvasni, akkor a augustianusok közti hatalmi helyezkedés miatt mindenképpen. Mivel még ma is úgy áll a világ e tekintetben, mint akkoriban, talán az elkövetkező napok során mi is megfigyelhetjük, miként fordulnak el a kegyvesztettektől az igazán befolyásos szereplők. A süllyedő hajón mindenki magát menti. Márpedig a hajó nagggyon süllyed, lehet készíteni az útleveleket.

Ezt az eredményt mellesleg éppen a napokban tartottam kívánatosnak, és lám. Kívánjak még ilyeneket? 

Kis extra olvasnivaló:Szalai Annamária, az ORTT tagja párhuzamos indoklása 

Kis extra olvasnivaló 2.: cikk az Indexről

UPDATE: 2009. október 28-án, szerdán est 6 után Orosz József Bochkor Gáborral, a Bumeráng műsorvezetőjével beszélget a Klub Rádión. Helyben vagyunk...

Mostanság valami egészen érdekes stádiumba került Magyarország, ami egyfajta furcsa kettősséget jelent.

Nagyban már nem is Abszurdisztán felé haladunk, hanem abban vagyunk, azaz nap mint nap olyan brutális híreket hallunk, amikre már nem a levegőt kapkodjuk döbbenetünkben, hanem megvonjuk a vállunkat, azt' kész. Már nem fél évente van egy korrupciós/sikkasztási ügy, és nem is havonta, hanem naponta több, ezek közül is csak a legnagyobb összegek és a legpofátlanabb metódusok érik el az ingerküszöbünket. Ezeken az ellenzéki sajtó napokig pörög, és újabb információkat kutat ki (ami egyébként a sajtó dolga), a kormánypárti médiumok meg diszkréten hallgatnak, és ehelyett azt keresik, ki és hol tett/mondott valamit, ami a rasszizmus vagy a szélsőjobboldaliság témakörébe tartozik. Mondtam már, de megismétlem: gyerekek, észre kellene venni, hogy egy ideje ez már kontraproduktív, magatok ellen beszéltek.

Ezrével sztrájkolnak a tűzoltók, a polgármesterek, éhségsztrájkot kezdenének az orvosok, százával kerülnek az utcára a családok, ezer kilométer vasútvonalat szüntetnének meg olyan településeken is, ahova már busz sem megy egy ideje, és nem sorolom, mert mindenki tudja, mi folyik az országban. Tényleg olyan szinten elképesztő, hogy még a nagyon találó Abszurdisztán is egy enyhe kifejezés az országra.

Az említett kettősség másik oldala viszont valami alulról jövő normalitás, ami egyre-másra megmutatja az arcát, ezzel szolgáltatva reményt az átlagpolgárnak.

Ilyen például a Budapest TV megszüntetése. Kis eredmény, de az a kulturális környezetszennyezés, a gagyi ilyen szintű intézményesítése, amit ez a televízió folytatólagosan művelt, már tényleg égbekiáltó volt. Igaz, csak Anettka Rezsőjének halála, és az ebből következő likviditási gondok érték el ezt a sikert, de mindegy, hogy gyilkosságért vagy adócsalásért ítélik el Al Caponét, ha végül oda kerül, ahova való. Kár, hogy a nímandok és gusztustalan alakok a többi médiafelületen láthatók viszont, de talán egyszer azokra is sor kerül.

Ha már itt tartunk, kimondottan tetszett, hogy az RTL és a TV2 is kapott egy-egy jó kis 12 órás műsorbeszüntetést, kár, hogy az ORTT ítélete még nem jogerős. Ideje már megállítani azt a tendenciát, hogy egy-egy külföldi tulajdonban levő kanális kizárólag pénzügyi szempontokat szem előtt tartva minden határt átlépve rombolja az ország — erre fogékony — polgárainak szellemi-erkölcsi állapotát, az évtizedekig nyúló károkat viszont már nem hajlandó orvosolni. Nem hinném, hogy érdemes kifejtenem, mire gondolok, mert nyilván mindenki tudja.

A legnagyobb médiadiadal a Pártkelte Napkelte megszüntetése. Ez aztán minden határon túlment, minden nap. Ahogy Fábry fogalmazott egyszer vendégként, ami ott folyt, az a közszolgálatiság lábbal tiprása (vagy valami hasonló). Már az objektivitás látszatára sem adtak, és többszörösen sértették meg a televíziózásról szóló törvényt, például a — nem is annyira burkolt, interjúnak álcázott — reklámokkal. A szellemiség ugyan még a Klubrádión és az ATV-n is tovább él, de azok nem közszolgűlati adók, tehetik.

Úgy tűnik, a Sláger Rádió és a Danubius is pengeélen táncol, egészen más okok miatt. Idebent mi is a Slágert hallgatjuk, mert számunkra ez szolgáltatja a legelviselhetőbb zenét, így viszont mindig halljuk azt a mérhetetlenül ocsmány módon szerkesztett és előadott hírösszeállítást, amit óránként a 'képünkbe tolnak'. Fel is húzom magam rajta rendszeresen, részben a tartalma miatt, részben meg azért, mert nem tudnak fogalmazni (náci a neo-náci helyett, stb.). Zeneileg gyászolnám, de mivel a kormánypárti összefonódás nyilvánvaló (a rádió elnöke az MSZP európa-parlamenti listájának viszonylag előkelő helyén), egyébként nem sok könnyet hullajtanék érte. A szintén erkölcsromboló és relativizáló Boros-Bochkor páros úgyis találna magának másik helyet, mert két kézzel kapnának értük a többi rádió vezetői.

Itt van aztán az a számtalan botrányos közpénzügyi eset, ami lassan a csapból is folyik. Ezek ugyan nem normálisak, viszont az igen, hogy kiderülnek. Méghozzá azért derülnek ki, mert az elvtársak érzik a vesztüket, közben meg helyezkednek, ezért vagy maguk mentése érdekében, részben egymásnak az útból való eltakarítása érdekében borogatják a bilit. Nagyon jó, legalább kevesebb dolga lesz az új kormánynak, még ha az ügyészségnek meg a rendőrségnek egy kicsit több is. Hulljon a férgese! Én szívesen veszek téglajegyet, ha börtönépítésről van szó.Fővárosu koalíció felbomlott? Szuper! Kolompár Orbán mögül már a többi cigány vezető is menekül? Gratulálok, de miért csak most?

Micsoda gyönyörűség volt számomra amikor a közelmúlt egyik cigánytámadása kapcsán kimondta végre a rendőrség, hogy rasszista bűncselekmény történt, és eszerint folytatják a nyomozást! 20 év után végre kiderült, hogy a cigányok is lehetnek rasszisták, és nem csak a többségi társadalom. Mi ez, ha nem a 'normális' irányába tett újabb lépés? Kár, hogy ettől még bizonyos helyeken ugyanúgy életveszélyben vagyunk, de legalább egy apró repedés keletkezett a jégen.

És amiért ebbe az egészbe belefogtam (cím- és tartalommódosulások után), az a szociális kártya bevezetése. Bírom, ahogy a mindenféle jogvédők, a balliberális sajtó és a magukat progresszív értelmiséginek nevező, az emberi és polgári szabadságjogokat hajdan még lábbal tipró kommunisták most kórusban támadják ezt az intézkedést, és mindenkit, aki egyetért vele. Az sem baj, hogy közben a józan ésszel és a többségi akarattal is szembe menetelnek, ők ezt már megszokták. Gyerekek, ezek a segélyezett emberek az adófizetők pénzét arra kapják, hogy amíg ki nem keverednek a szarból, ne dögöljenek éhen. Nem cigire, nem piára, nem játékgépre. Ki az, akinek van bőr a képén, hogy az önrendelkezés jogára hivatkozva elvitassa a társadalmi jogos elvárását a befizetett adók ésszerű felhasználására vonatkozóan? Mindenki önrendelkezhet minden olyan jövedelemről, amit saját jogán szerzett, de nem arról, amit tőlem kapott azért, hogy ne kelljen többet kapnia tőlem. Azt behajigálhatja az önkormányzat melletti kocsma játékgépébe, hogy aztán már a pénz felvételének napján egy fillér nélkül találjon haza, seggrészegen, de mást nem. Senki nem mondja meg azt sem, hogy mire költhetik ezt az összeget, csak azt, hogy mire nem. Vagy talán van valakinek jobb ötlete arra vonatkozóan, miként lehetne (nem még több pénz elfolyatásával) végre elkezdeni az áldatlan állapotok felgöngyölését? Ez és a segélyt közmunkáért program szerintem egy jó lépés ebben az irányban, csak sikerüljön megvédeni a torpedóktól.

Végül még egy dolog, a pécsi vízmű ügye. Ugyanaz a röhej, mint a többinél. A hajdan még az államosítás pártján álló, majd a privatizáció mindenekfelettiségét hirdető elvtársak nem győznek sikoltozni, hogy micsoda károkat okoz az országnak az új pécsi önkormányzat azon intézkedése, hogy a monopolhelyzetben levő, közszolgálati feladatot ellátó, de a külföldieknek kijátszott vízcéget visszavették, akárhogyan is. A részleteket nem tudom (és most nem nézek utána), de nem is érdekelnek. Közfeladatot ellátó cég (víz, gáz, áram, vasút, kórház, stb.), a föld és a föld méhének kincsei (víz, földgáz, stb.) külföldinek nem eladók, magyarnak is csak ha muszáj. Az állam nem azért rossz tulajdonos, mert ab ovo az, hanem mert a vezető posztokra ültetett haverkák rosszul gazdálkodnak a rájuk bízott vagyonnal, ez tehát nem elfogadható indok a privatizációra. Ráadásul ha a francia résztulajdonos nem tette volna a pécsi ivóvizet az ország harmadik legdrágább vizévé, még most is maga szedhetné a hasznot, de ezúttal úgy látszik volt határa a pofátlanságnak.

Én már csak azt várom, mikor húzgáljuk meg mindenhol máshol is azt a határt, és mikor tesszük végre helyre azokat, akik ezeket a határokat átlépték/átlépik. Amíg ez nem történik meg, addig úgysem jutunk egyről a kettőre, ez meggyőződésem.

Közel két hét telt el a választás óta, és én még mindig nem írtam meg a már aznap eltervezett helyzetértékelő bejegyzést. Eredetileg főleg a Jobbik sikeres szereplésére, és annak okaira, következményeire akartam kihegyezni az egészet, de az eltelt időben annyi érdekes dolog történt, hogy azokat meg kár lenne szó nélkül hagyni. Ezért arra gondoltam, hogy a pártok jelenlegi helyzetének értékelésén túl visszatekintek egy kicsit az időben, és megpróbálom összefoglalni, melyik honnan jutott idáig. Rendhagyó történelemóra lesz tehát, bár hozzá kell tennem, hogy mivel fejből fogom megírni mindezt, előfordulhatnak majd pontatlanságok benne. Szívesen veszem a pontosító kommenteket, amennyiben mások máshogy emlékeznek/tudják ezen eseményeket. 

És ha már a történelmet említettem, külön érdekesség, hogy éppen az idén 'ünnepeljük' a rendszerváltás 20. évfordulóját, csak azt nem tudom eldönteni, hogy a 20 évvel ezelőtt történtek vajon történelemnek számítanak-e már. Olyan ez, mint amikor azon morfondíroztam (úgy 10 éve), hogy én már felnőtt vagyok-e avagy még gyerek. Akkor úgy döntöttem, a leghelyesebb magamra nézve a fiatalember kifejezés, a történelemre azonban nem tudok ilyen jó kis áthidaló megoldást találni. Elvégre mi a történelem? Mennyire régen kell valaminek történnie ahhoz, hogy múltnak nevezhessük? Ami tegnap esett meg, az már történelem? Vagy csak az, aminek már nincs közvetlen következménye? Akkor nevezhetünk valamit történelmi eseménynek, ha már senki nem él az akkoriak közül? Azt hiszem, erre a kérdéskörre most sem fogok tudni válaszolni, de maradjunk annyiban, hogy a 20 évvel ezelőtt történtek messze nem zárultak le, és nagyon is a jelenünket képezik. Majd mindjárt meglátjuk, hogy miért.

MDF

Kezdjük az MDF-fel, hiszen ez a párt adta a rendszerváltozás utáni első miniszterelnököt, és nekem is könnyebb dolgom van, ha alapkőként használom őket az elmúlt két évtized felidézéséhez. Nem akarok nagyon részletes lenni, mert akkor sorozatot kéne írnom a témából, de néhány körülményt nem szabad említés nélkül hagyni. Amikor az első szabadon választott kormány hatalomra került, nagyon mély vízbe ugrottak fejest.

Először is, az ország minimum 20 milliárd dollár államadóssággal indította új életét, a nyugdíjkassza pedig üresen tátongott. A gazdaság addig is csak mesterségesen, a gazdasági törvényszerűségeket — és sok esetben a józan észt — megkerülve tengődött, amit a továbbiakban nem lehetett fenntartani. Na persze addig sem lehetett, ez volt az oka mind az államadósságnak, mind a rendszerváltásnak. Néhány hónap, 1-2 év leforgása alatt, több mint 1,5 millió ember vesztette el az állását, és rengeteg ipari létesítmény zárt be, hiszen addig is mesterségesen tartották fent őket, és a kapitalista berendezkedésben életképtelennek bizonyultak. Ekkor jelent meg a teljes valójában a munkanélküliség és a cigánykérdés.

A bezárt, leépített gyárak mind az államkasszát húzták, az államnak pedig pénzre volt szüksége, ezért nagy ütemben indult el a privatizáció és a kárpótlás. Az akkori állapotokhoz persze az is hozzájárult, hogy a korábbi urak — érezve, sőt általuk levezényelve — készültek a nagy változásra, és a spontán privatizációnak nevezett folyamatban zsebre vágták szépen a rentábilis ipari létesítményeket, TSZ-gépparkot, ilyesmit, így a továbbiak megszerzéséhez is ők rendelkeztek tőkével. Nem is beszélve arról, hogy ugye kinek lehetett pénze, amikor néhány évtizeddel korábban mindenkit kifosztottak, aki addig vagyonosnak számított? Ugye nem ismeretlenek az alábbi nevek: Demján Sándor, Széles Gábor, Kapolyi László, Csányi Sándor.Nem állítom, hogy ők etikátlan módon gazdagodtak meg, de meggazdagodtak, méghozzá nagyon. A kárpótlás ugyan enyhítette volna valamelyest a károkat, de az akkori kormány nem gazdasági szakemberekből állt, ezért ezt az egészet jól elb*szták, és így a tőke még inkább a kevesek markában koncentrálódott. Elvégre mi a francot kezdhetett valaki egy távoli földterületen álló, egyetlen csíknyi földdel? Persze, hogy eladta, és örült, hogy egy kis pénzhez jutott. Mások meg jól felvásárolták ezeket, a hasznot pedig megforgatták, és jól meggazdagodtak.

Az MSZMP korábbi funkcijainak egy része — miután rájöttek, hogy mégsem fogják őket meglincselni — szépen visszahúzódott a gazdasági életbe, ahol jól tudta hasznosítani az információkat és a kapcsolati tőkéjét, és egy részük csak a közelmúltban tért vissza, hogy "sikeres üzletemberként" az ország javát szolgálja. (lásd: Kolosy Tamás: A terhes babapiskóta, vö: Pierre Bourdieu tőkeelmélete). De most nem róluk van szó.

Az első szabadon választott kormány a rengeteg problémához kevés idővel és kevés szakemberrel rendelkezett. Az államigazgatásban addig dolgozók jelentős részét kénytelenek voltak megtartani, hiszen egyszerűen nem volt elég megbízható ember, akivel ennyi pozíciót be lehetett volna tölteni. Komoly ballaszttal kellett tehát működniük, mivel a régi rendszerben pozíciót szerzett emberek egyrészt szándékosan akadályozták a rendes működést, másrészt egyéb szolgáltatásokat végeztek az akkor ellenzékben levő korábbi uraiknak. Szilvásy György például már az Antall-kormányban is államtitkár volt, ebben az időben játszott át például Gyurcsány tulajdonába egy-két drága állami ingatlant. Éppen a közelmúltban hozták nyilvánosságra azoknak a nevét, akik hajdan a frissen létrejött rendszerváltó pártokba beépülve végeztek titkosszolgálati (besúgó) munkát, és biztos vagyok benne, hogy a korábbi pártszakadásokban ezeknek jelentős szerepük volt. Éppen ezért kellett mielőbb törvényt hozni a munkásőrök lefegyverezésére, de számos más teendő is akadt, például az önkormányzatokkal kapcsolatban.

Nem akarom őket mentegetni, de ismerjük el, hogy nem lehettek könnyű helyzetben. Ez pedig egyre csak rosszabbodott. Sokaknak nem tetszett, hogy nem kérték az államadósság — legalább részleges — elengedését, pontosabban kinyilatkoztatták, hogy nem kérik az elengedést, mert akkor Magyarország nem kapna újabb hiteleket, az pedig lehetetlen helyzetbe hozná az amúgy is nagy bajban levő országot. Rossz nyelvek szerint ez a Rózsadombi Paktumnak nevezett megállapodás következménye, ahogy számtalan más, általam negatívumnak tekintett dolog is. De a munkanélküliség és az infláció megugrása is egyre növekvő elégedetlenséget szült, amikor pedig a kormány megemelte a benzin árát, 'kitört' a taxisblokád. Ma már tudjuk, hogy ebben az SZDSZ elévülhetetlen érdemeket szerzett. Szerették volna ők megnyerni az első választást, és amikor ez nem következett be, mindent elkövettek, hogy mielőbb megszerezzék a hatalmat. Már akkor jelentős gazdasági és médiapotenciállal rendelkeztek, amit szépen fel is használtak céljaik eléréséhez. A rendszerváltáskori megállapodás szerint például ők adhatták az első köztársasági elnököt, aki nem ápolt túl jó kapcsolatokat a miniszterelnökkel, külföldön pedig azt nyilatkozgatta, hogy Magyarországon teret nyert az újraéledő fasizmus (igen, már akkor is ez volt a napirend). A taxisblokád idején az SZDSZ politikusai a 'barikádokon' biztatták a törvényszegőket — akiket Göncz Árpád eleve amnesztiában részesített —, és azt terjesztették, hogy a belügyminiszter (Horváth Balázs) a tömegbe akar lövetni, holott ilyenről szó sem volt. Mondtak persze egyéb szép dolgokat is, de a végeredmény szempontjából ez mindegy, hiszen a dolog végül békésen oldódott meg. Nem jött be a puccs...

Ott volt aztán a média esete, amit szintén meg kellett oldani. Megfogalmazni a közszolgálatiság kritériumait, és olyan embereket találni a TV és a rádió élére, akik megfelelően látják el ezt a feladatot. Nem volt könnyű az eset, mivel nemigen akart senki sem ilyen feladatot magára venni, de hosszas huzavona után a rádió élére Gombár Csaba, a tévé élére pedig Hankiss Elemér került, akik egyébként abszolúte szabad kezet kaptak. Ha valaki erről többet akar tudni, ajánlom neki Zsolt Péter Médiaháromszög című könyvét, amiből a hajdani (és szerintem máig le nem zárult) médiaháború elemzését is elolvashatja. Merthogy persze az is volt ám, nem is kicsi. Igazi törzsi háború zajlott abban az időben, minden szinten (és zajlik ma is, csak részben mások a frontok). A sajtó (összetételéből adódóan) eleve ellenséges volt az Antall-kormánnyal, amit csak fokozott a kormány hatalmi törekvése, aminek Csurka István volt a fő mozgatórugója. Szerinte a kormánynak el kellett volna foglalni a tévét, hogy saját médiafelülete legyen, mert csak így lehetett volna megtartani a hatalmat. Állítólag neki ez részben sikerült is — amennyiben a későbbiekben számos csurkista volt ott megtalálható, — bár én ezt a vélekedést nem osztom.

És ha már Csurka, lépjünk egyet, hogy eljussak végre az MDF első nagy szakadásához, amikor is megalakult a MIÉP. Csurkának volt egy elég szókimondó beszéde, ami szinte felrobbantotta a közéletet, és tarthatatlan volt a saját pártja számára is. Többek között erre hivatkozva jött létre a Demokratikus Charta is, ami összehozta szépen az addig harcos antikommunista SZDSZ-t az utódpárttal, az MSZP-vel. Itt gyökerezik a máig tartó nászuk, és egyesek szerint ezt Csurkának köszönhetik. Szabó Iván szintén kilépett, és megalapította az MDNP-t (Magyar Demokrata Néppárt), amit szerintem sosem jegyeztek sehol sem, később pedig — újabb csapásként — meghalt a miniszterelnök Antall, és a helyét az a Boross Péter vette át, aki éppen a napokban jelezte pártja felé, hogy ez már neki is sok. Közben viszont a balliberális oldal liblingje lett, pedig anno még azt hangoztatták, hogy majd rendkívüli állapotot fog hirdetni, hogy ne lehessen megtartani a következő választást.

Természetesen ez sem volt igaz, volt új választás. A hajdani 42%-nyi mandátum 10%-ra olvadt, és az 1998-as választásokon be sem jutottak volna a parlamentbe, ha a FIDESZ nem viszi be őket a hátán. Ebben a négy évben nem sok dolog történt (amire emlékeznék), de a következő jelentős lépés az volt, amikor Dávid Ibolya (aki 1999-től a párt elnöke (és mától ismét...)) megkapta az igazságügyi miniszter székét. Jött aztán a 2002-es választás, amit a FIDESZ (és ezzel együtt az MDF is) elvesztett, és itt történhetett valami, mert a párt azóta csak egyre jobban süllyed a fertőbe.

Kezdték a békejobbozással, ami az első megnyilvánulásuk volt az MSZP felé, majd jött a ORTT kuratóriumának elfoglalása. Az akkori visszaélések miatt ugyanis a FIDESZ nem vett részt a további osztozkodásban, és ahelyett, hogy az MDF együttműködött volna ebben, szépen befoglalta a FIDESZ távozásával felszabaduló helyeket. Ugyanezt csinálta a seggnyaló Napkeltével is: amikor a FIDESZ kinyilatkoztatta, hogy a közszolgálatinak nevezett tévé ellenséges hangvétele miatt a továbbiakban nem hajlandó a műsorban szerepelni, Dávid Ibolya és Herényi Károly szíves örömest rohant az ellenzék-kormány megjelenési arányát fenntartani. Ez persze érthető, hiszen haldokló pártként minden médiafelületre szükségük van. Említhetném még a '70-30%-os mutyizás' esetét is, és még számtalan, a FIDESZ-t ostorozó megnyilvánulásukat is, de akkor sosem érkeznék el a mához. Ekkor már szárnyra kelt a pesti utcán az a mondóka, miszerint "Sej a tulipánnak nagy bánata van, mert az Ibolyának szegfűszaga van". Milyen találó.

2006 előtt az alapítók egy része fellázadt Ibolya ellen, de ezzel csak azt érték el, hogy kizáratták magukat a pártból (egy részük a FIDESZ sorait erősíti azóta), ami azért elég elképesztő eset volt. Mivel a nép-nemzeti irányvonal Csurka távozásával meggyengült, az MDF a továbbiakban a tradicionális konzervatív eszméket vállalta fel, ez pedig mostanra a 'középosztály pártja' eszmeiségre olvadt, hiszen nehéz lenne a hatalmasra duzzadt FIDESZ mellett ugyanazt hangoztatni. Ebben pedig még az sem zavarta őket, hogy közben választási szövetséget kötöttek a volt MSZP-s Schmuck Andor alapította Tisztelet Társaságával, amit állítólag a szintén MSZP-kötődésű milliárdos, LeisztingerTamás pénzel(t).

2006-ban az MDF-en múlt, hogy a jobboldal nem tudott újra hatalomra kerülni, ahogy a főpolgármesteri szék is — természetesen sok egyéb ok mellett — miattuk csúszott ki Tarlós István kezéből. Ha volt valaki, aki még meg tudott lepődni az MDF tevékenységén, talán ekkor már végképp képbe kerülhetett, de ha mégsem, akkor a fővárosi közgyűlésben végzett munkásságuk önmagáért beszél, ugyanis számos fontos kérdésben az ő szavazataik döntöttek, a kormányoldal javára. Én ekkor már rég tudtam, mi a helyzet, főleg azután, hogy a választási kampány során megtapasztaltam, hogy az MDF nagyobb ellenfele a FIDESZ-nek, mint az MSZP, mivel azt láttam, hogy az azonos felületre, egymás mellé kiragasztott MSZP-s és FIDESZ-es plakátok közül az utóbbit ragasztgatták fölül a saját hirdetéseikkel. Ez is önmagáért beszélt.

Az MDF legutóbbi tisztújításakor Dávid Ibolyának — kivételesen — ellenfele is akadt, méghozzá Almássy Kornél képében. Ekkor került Ibolyánk birtokába — rejtélyes módon — az a hagfelvétel, ami állítólag a FIDESZ 'árnyék-titkosszolgálata' és Demeter Ervin között zajlott, és ahhoz vezetett, hogy Almássy megüsse a bokáját, Ibolya pedig pártelnök maradjon. Az eset nagyon jól jött egyrészt Ibolyának, másrészt az MSZP-nek, mert ismét üthettek egy nagyot a FIDESZ-en, de mindez kérészéletűnek bizonyult, hiszen most ettől függetlenül is jól el lettek picsázva a legutóbbi választáson. Az ügybe sikeresen belevonták az OTP-elnök Csányi Sándort, és a FIDESZ egykori kancelláriaminiszterét, Stumpf Istvánt is, a fagyi azonban visszanyal, mivel azóta kiderült, hogy bármi is történt, a bűncselekményeket az ügy kapcsán mások követték el. Talán még arra is sor kerülhet, hogy a minden lében kanál Szilváy végre ott köt ki, ahova már 20 éve való, a börtönben. (Ez az ember tényleg egy jelenség, kezdve a Gyurcsánynak átjátszott ingatlanoktól, a gyurcsányi cégek igazgatásán át, a halálos tűzijátékon túl, ezer más botrányos ügyig.)

Most pedig ott tartunk, hogy ugyan az EP-választáson sikerült mandátumot szerezniük, de ehhez irdatlan mennyiségű pénzt kellett kampányra fordítaniuk, és el kellett érniük (egyeseknél), hogy a valahogy összekanalazott Bokros Lajost egy szociális mészáros helyett az ország gondjáért aggódó és felelősséget vállaló precíz szakembernek tekintsék. Nagy munka volt, kérdés, hogy honnan volt ennyi pénzük? A parlamentben már nem lehet önálló frakciójuk, mert a létszámuk 10 alá csökkent, ami azóta szinte hetente apadozik, de ez nem zavarja őket abban, hogy a kormányt minden erejükkel támogassák, hol erre, hol arra hivatkozva (már a legutóbbi köztársasági elnök választáson is nagyot produkáltak (volna, ha a FIDESZ nem tesz nekik keresztbe)). A tagság egyre lázadozik, már a ballib-libling Boross Péter is hevesen tiltakozik az MDF politikája ellen, és az újabb pártszakadás elkerülhetetlennek látszik. Mivel azonban az SZDSZ-ben is hasonló folyamatok indultak meg, szinte biztosra veszem, hogy a hacacárék után megmaradó pártocskák egymásra találnak majd szépen, és együtt indulnak a következő országgyűlési választáson, természetesen csakis az ország érdekében. Remélem, mindkettő kiesik, és az összes csápjuk és nyúlványuk is a süllyesztőben végzi végre. Elég kárt okoztak már eddig is.

Sic transit gloria mundi — ahogy a zimbabwei mondja, és ez nem csak az MDF-re vonatkozhat.

És akkor most itt befejezem, pedig még sehol sem tartok. Látjátok, így lehet nekem hinni: azt mondtam, nem akarok sorozatot, de hogy egy részben nem ússzuk meg, az már most látszik. Majd igyekszem rövidebbre fogni.

Egyszer, úgy tél végén már elhatároztam, hogy írok egy bejegyzést ebben a témában, mivel abban az időszakban egymás után olyan sok hír borzolta fel az idegeimet, hogy az már gondolatébresztőként hatott rám. Ekkor állapítottam meg, hogy Magyarország nyilvánvalóan anómikus állapotba került, és az egyetemen ezt a felvetést több csoporttársammal is megvitattam. Éppen ezért nem akartam ide is leírni az akkori gondolatmenetemet, félő lett volna ugyanis, hogy valamelyik egyetemi társam egy keresőszó nyomán nálam köt ki, és akkor kész a lebukás. Aztán az ihlet amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is szállt, egészen mostanáig. Bár — ahogy mondani szokták — politikai-közéleti uborkaszezon van, Captain29 írása ismét előhozta belőlem az év eleji gondolatokat, úgyhogy most mégis traktálnám ezekkel a nagyérdeműt. (Captain pedig vegye úgy, ez a kommentem az írására).

Először is tisztázzuk, miről van szó. Az anómia az az állapot, amikor egy társadalomban megszűnnek vagy felborulnak a normák, a szabályok, az emberek elvesztik a fogódzóikat. A normális viselkedés érvényét veszti, a szabályokat tömegesen nem tartják be vagy kijátsszák. Ez előfordulhat hirtelen, például forradalmak, gazdasági (világ)válságok esetén, de kialakulhat folyamatosan is, mint ahogy — szerintem — esetünkben is. Ha a XX. századi Magyarországot veszem, akkor említhetném a kommunista hatalomátvétel utáni időszakot vagy a rendszerváltozást. Utóbbi esetben ugye megszűnt az egypártrendszer, felbomlott az újfeudális struktúra, a tervutasításos gazdasági rendszerrel párhuzamosan működő reciprocitáson alapuló újratermelési modellt pedig hirtelen felváltotta a tranzaktív modell, avagy a kapitalizmus. Néhány hónap alatt 1,5 millió ember vesztette el az állását, megugrott a szegénység, az infláció, a hatalom által megszabott árak helyett bejött a piaci verseny, a 'nagy hal megeszi a kis halat' jelensége, és az embereknek már senki nem mondta meg felülről, mit tegyenek. Minden megváltozott szinte egy csapásra. Az ilyesmi egy társadalomban elég drámai hatású változás. Hozzá kell tenni, hogy brutálisabb is lehetett volna, ha idő közben nem lett volna néhány apró lépés ebbe az irányba, mint például au Új gazdasági mechanizmus bevezetése '68-tól, aztán pedig a finomhangolásos felkészülés az új rendszerre (senki se higyje, hogy a rendszerváltás pusztán néhány tucat elszánt ember határozott kiállásának volt köszönhető). Az anómiás állapotban megnövekszik a bűncselekmények, a deviáns viselkedésformák és az öngyilkosságok száma is. Erről bővebben Émile Durkheim vagy Robert Karl Merton műveiben olvashatunk. De miért gondolom, hogy a XXI. századi Magyarország ebben az állapotban van? Erre egyszerűen is válaszolhatok: kapcsoljuk be a tévét vagy vegyünk egy újságot, és a kérdés máris nem kérdés. A bővebben válaszhoz viszont néhány példát vennék segítségül.

Nézzük először a rendőrséget és az igazságszolgáltatást. A rendőrség dolga az volna, hogy a tisztességes, törvénytisztelő polgárokat megvédje a bűnözőktől, a bűncselekményeket megakadályozza, és ha ez nem sikerül, az elkövetőket felkutassa és az igazságszolgáltatás kezére adja. Az igazságszolgáltatás feladata pedig benne van a nevében. Ehelyett mit látunk? A rendőrség először is nem tudja megakadályozni a bűncselekményeket, de még a bűnözőket sem tudja elkapni. Ha valahova betörnek, és az áldozat a rendőrségen megkérdezi, hogy "De ugye elkapják őket?", még a rendőr is csak azt válaszolja, hogy "Ugye viccel?". Autólopásoknál ugyanez a helyzet. Sőt, még az is előfordul, hogy amikor a sértett tudja, hogy ki volt az elkövető, a hülye szabályok miatt még akkor sem szerezhet érvényt az igazságának (személyes tapasztalat). Vidéken még a kertből is kilopják a terményt, elviszik az utolsó tyúkot az ólból, családok tartanak rettegésben egész utcákat, egész erdőket vágnak ki, szemétlerakót csinálnak a fokozottan védett területekből, és a hivatalos közegek semmit nem tudnak tenni, mert nincsenek meg az eszközeik, nincs pénzük, nem mernek közbeavatkozni (az életüket vagy az állásukat féltve), vagy maguk is bűnözők. Ha valahogy mégis sikerül elfogni egy bűnözőt, az a törvényi kiskapukat kihasználva ússza meg a büntetést. Pszichológiai okokra hivatkozik, egyszerűen meglép vagy lefizeti a bírót. A rendőrség ehelyett a kisembereket üldözi. Demagóg, de igaz, hogy míg a nagy halakat milliós csalások után sem vegzálják, addig a hétköznapi embernek az elsősegély csomag szavatosságát is figyelnie kell, nehogy megbüntessék. Lejárt szavatosságú, rothadó húsokat zabáltatnak föl velünk, és megússzák, túlszámláznak a vendéglőkben és megússzák, átvernek a piramisjátékot szervezők, az egyéb csalók, csődbe visznek vállalkozásokat, amik aztán meglépnek a tartozásokkal, és mind-mind megússzák. Ahogy a szegénység egyre terjed, úgy nő az elkövetett vagyon elleni bűncselekmények száma is, de a rendőrség nem a szabad lábon lófráló betörőket, csalókat, gyilkosokat üldözi, hanem pénzt szed be az egyszerű emberektől minden szir-szarért, vagy politikai megrendelésre tevékenykedik (lásd az utóbbi időben megzavart FIDESZ-es sajtótájékoztatókat vagy 2006.10.23-át).

Mit gondol vajon az átlagember, amikor azt látja, hogy a rendőrség nem tudja megvédeni az MTV székházát, mert 20 szerencsétlent állít szembe 3000-rel, miközben több száz kollégájuk egy sarokkal odébb a tökeit vakargatja (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor egy felgyújtott vízágyúból a tüntetők mentik ki az egyenruhást annak kollégái helyett (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt látja, hogy az állig felfegyverzett rohamrendőrök nemhogy megakadályoznák, hogy egy pár tucat főből álló garázda csoport egy békés megemlékezés résztvevői közé meneküljön, de még ki is kényszeríti azt, majd ezt követően válogatás nélkül kardlapozik, gumibotozik időseket, fiatalokat, szóval mindenkit, akit csak ér (ott voltam, láttam)? Mit gondol, amikor azt tapasztalja, hogy a rendőrök maguk is bűncselekményeket követnek el, állat módjára vernek össze mindenkit, külföldi turistát, sajtóst, csenevész országgyűlési képviselőt, papot, olimpikont, eltörik megbilincselt emberek ujjait, a Dunába dobják az igazoltatottak személyi okmányait, feldúlnak vendéglátóipari egységeket, és az utcára terelt vendégeket jobbról-balról gumibotozzák? Mit gondol, amikor azt látja, hogy a rendőrség képtelen megfékezni egy 12 éves kölyköt, aki kénye-kedve szerint foszthat ki, késelhet meg bárkit — akár fényes nappal is — a köztereken? Vagy mit gondol, amikor a munkahelye ablakából azt kell végignéznie, hogy egy drogdíler miként fizeti le az őt elkapó rendőröket? Azt fogja gondolni, hagy valami nagyon nincsen rendjén, mert azt tudja, hogyan kéne mindennek működni, de azt is látja, hogy az egész nagyon nem úgy működik. Vagy vajon nem erre a következtetésre jut, amikor azt hallja, hogy egy jogerősen elítélt bűnözőt egy kereskedelmi televízió munkatársainak kell a hatóságok kezére juttatnia, vagy amikor a bíró azt az újságírót ítéli el, aki megírja és tételesen bizonyítja, miként verte össze a feleségét egy országgyűlési képviselő? Mit szól erre az átlagpolgár, amikor azt hallja a bíró szájából, hogy "Engem nem az igazság érdekel, hanem, hogy a vád megállja-e a helyét" (az újságíró elleni személyiségi jogi perben)? De hogy a példákat ne a végtelenségig soroljam, mit gondol az átlagember, ha azt látja, hogy a milliárdokat eltüntetők 1,5 év felfüggesztett büntetést kapnak, ha a hétpróbás gazemberekből miniszterek lesznek, ha a lebukott politikusok felfele buknak, és a bűneiket elintézik egy legyintéssel, meg azzal, hogy "Nem törvénytelen, csak nem etikus"? Azt fogja gondolni, valami nagyon nem jól van itt.

Egy nyugati típusú társadalomban az állampolgárok jogosan várják el, hogy az ország infrastruktúrája rendesen működjön. Ehelyett néhány fok mínusz vagy egy-egy ellopott kábel miatt megbénul a vasúti közlekedés, a mentőhelikoptereket fűtetlen garázsban tárolják, és az alkalmazottaknak kell hősugárzókkal körberakni azokat, hogy ne menjenek bennük tönkre az eszközök. Alig épül valami, és ami épül, az is beszakad, beomlik, leomlik, eltűnik. A kórházakat, iskolákat, óvodákat bezárják, a vasúti vonalakat felszámolják, a buszjáratokat ritkítják. A mentősnek a saját motorján kell életet menteni menni, a világhírű szívsebészt kirúgják állásából, gyógyszerek és vécépapír helyett széfeket vesznek a kórházakba, a műtéteket elhalasztják, a mozgássérülteknek hónapokat kell várniuk egy-egy műtétre, a pszichopatákat meg szélnek eresztik. A bányászat már rég megszűnt, a nehézipar rögtön ezután összeomlott, a könnyűipar haldoklik, a mezőgazdaság pedig a sír szélén áll, annak ellenére, hogy Magyarország földjei rendkívül alkalmasak a művelésre. Az államadósság egyre nő, az állami vagyon ezzel párhuzamosan egyre csökken, az infláció folyamatosan magas, a gazdasági növekedés pedig alacsony. Az emberek abban bíznak, hogy valamikor csak jobb lesz, ehelyett mindig csak rosszabb.

Vagy nézzük a médiát és az értelmiséget. Utóbbiaknak az volna a feladata, hogy megértesse az emberekkel a világ dolgait, elmagyarázza nekik, mi miért van, jósoljon és finoman terelgesse az állampolgárokat a helyes döntések felé. A média feladata pedig az lenne, hogy a hatalma növelése és megtartása érdekében túlkapásokra hajlamos államtól megvédje az állampolgárokat. Tájékoztatnia kellene, a visszás dolgokat felderíteni, és kérdéseket szegezni a politikusoknak, gazdasági szereplőknek. Ehelyett a túlnyomó többsége elhallgatja a releváns dolgokat, az elkövetett bűnöket kicsinyíti, más apróságokat felnagyít, lényegtelen dolgokkal foglalkozik a lényegesek helyett, tehetségtelen senkiháziakból hatalmas sztárokat, megmondóembereket farag, és még az amúgy is primitív tömegkultúrát is a gagyi szintjére silányítja. Az értelmiség pedig? Ugyanezt teszi, plusz közreműködik a szavak jelentésének eltorzításában, az idegent szépnek titulálja, a szart meg fantasztikus eredménynek, a nemzet maradék büszkeségét tovább erodálja, a racionálist irracionálisnak nevezi, és folyamtosan cimkéz. Aki ki meri mondani a nyilvánvalót, az szélsőséges, nacionalista (még ennek a jelentését is elcseszték), rasszista, a demokrácia ellensége vagy akár még terrorista is. Csendőrgyilkos gazembereknek avatnak táblát, a történelemből csak a rosszat idézik, a legnagyobb királyainkat gyűlöltnek titulálják, az árulókat pedig megfontolt államférfiaknak, akik az adott helyzetben nem tehettek mást.

Azt hiszem, ezekből a példákból jól látható, mi az anómikus állapot. Egy ilyen országban egy intelligens ember fejében zsonganak a kérdések. Miért mondják, hogy X mértékű gazdasági növekedés tök jó, ha az összes környező országban nagyobb? Miért baj, ha a nemezetem jelképeit viselem a ruházatomon, és miért nem, ha CCCP-s pólót, amerikai zászlót, jamaikai karvédőt vagy vörös csillagos pólót? Miért mondják, hogy a sok fürdő felesleges, veszteséges és nem kellett volna megépíteni őket, amikor ezek egy csomó járulékos haszonnal is járnak? Ha azzal nyugtatnak, hogy örüljünk, mert nálunk még olcsóbb az áram, mint Nyugat-Európában, miért nem teszik hozzá, hogy ott persze a fizetések is a többszörösei az ittenieknek? Miért fekete a fehér, miért jó a rossz? A sok miérttől zúg a feje az embereknek, de ha ilyenek nem is foglalkoztatják őket, akkor is azzal szembesülnek, hogy minden lerohad, megszűnik, életüket egyre több fal határolja körül, és egyre több helyzetben nem tudják mi a teendő, ha nem az, aminek lennie kéne.

Mit lehet ilyenkor tenni? Mertontól részben függetlenül (most nem olvastam újra el a levezetését) én három lehetőséget látok az anómikus állapotban való létezésre:

Az alkalmazkodás az egyik lehetőség. Tudomásul veszem, hogy ez van, ilyen körülmények között kell érvényesülnöm. Akkor én is lopok, csalok, hazudok, nyalok, adóelkerülök, lefizetek, jogtalanul igénylek, meg amit még csak lehet. Pont, mint a 'nagyok'. És ha így jól megszedtem magam, akkor jó nagy falat húzok a házam köré, meg biztonsági őrt fogadok, aki majd megvéd a nyomorgók hadától.

A menekülés a másik. Ha tehetem, elmegyek ebből az országból, hátrahagyva a házamat, a hazámat, a rokonaimat, a barátaimat, mindent, és megpróbálok külföldön érvényesülni. Vagy nem foglalkozom többé a közösséggel, a társadalommal, a politikával, csak megnézem az esti gagyit, elolvasom, mi történt Győzikével, Mónikával, Dundikával, Prüntyikével, Csucsukával, zabálok, sörözök, meg vásárolok, amíg van miből. Egy negyedik megoldás is lehetne, de ide sorolom, hogy a legvégső esetben öngyilkos is lehetek (ez a durkheimi anómiás öngyilkosság).

A harmadik pedig, hogy a kezembe veszem a dolgokat. A szavaknak újra értelmet adok, az igazat igaznak nevezem, a hazugságot pedig hamisnak, képzem magam, alternatív forrásokból tájékozódom, vagy beállok polgárőrnek. Ha emiatt lenáciznak, lefasisztáznak (nem sorolom), akkor sem érdekel, hiszen már nincs hova hátrálni. Ha lecsuknak emiatt, akkor is visszaütök, áramot vezetek a kerítésembe, és ha ez sem elég, előbb-utóbb tojást fogok hajigálni, aztán meg molotov-koktélt. Egyesületet alapítok, alapítványt teszek vagy beállok valamelyik már létezőbe.

És máris itt vagyunk a Magyar Gárdánál. Ezt a szervezetet ez hozta létre, a kiáltás, hogy "ELÉG VOLT!". Családapákról és -anyákról van szó, egyszerű emberekről, meg néhány tettrekész fiatalemberről.  Nem neonácikról, bűnözőkről, meg szélsőséges nacionalistákról. Talán az idő majd igazolja ezt az állításomat.

Kedves Wiko!

Benned a blogtalálkozón és előtte egy szimpatikus fiatalembert ismertem meg, akinek szívesen és rendszeresen olvasom a blogját, és örülök, hogy te is olvasod az enyémet. Nem véletlen, hogy msn-re is fölvettelek, ahol már eddig is több órányit kommunikáltunk. Utolsó msn-beszélgetésünkön azonban nem véletlenül léptem ki szó nélkül, most pedig határozottan úgy érzem, hogy kezdesz túl messzire menni. Hiába mondtam, hogy sem msn-en, sem egyéb módon nincs értelme írásban megvitatni olyan összetett jelenségeket, mint a politika, a társadalom egésze, a média objektivitása vagy mondjuk az egészségügyi reform, te mindenáron erőltetted a dolgot, én pedig belementem. Belementem a félmondatos, néhány szavas kommunikációba, ami csak arra volt jó, hogy olyan tulajdonságaidat is megismerjem, amiket korábban nem volt módom. Akkor elmondanám először, miként vélekedem én úgy általában bizonyos dolgokról...

...például a politikáról magáról. Úgy gondolom, a politika nagyon fontos dolog. Tudom, hogy a szűkös erőforrások elosztásának körülményeit határozza meg, de ennél én többnek érzem. A politika határozza meg az életünket magát, a lehetőségeinket, behatárolja a sorsunkat, és nem vonhatjuk ki magunkat a hatásai alól. Persze megtehetjük, hogy nem veszünk róla tudomást, hogy szellemi remeteként vagy antiszociálisan éljük az életünket, de hacsak nem vonulunk el a civilizációtól távol, amint kilépünk az utcára, máris szembesülünk vele. Tapasztalataim szerint mindazok, akik azt hangoztatják, hogy a politika értelmetlen, hogy csak a baj van vele, hogy a politikusok mind csak egymás haját tépik, közben meg herdálják a pénzünket, hogy a politika 'úri huncutság', amivel tisztességes ember nem foglalkozik, valójában csak a tájékozatlanságukat igyekeznek leplezni, vagy éppenséggel nem merik vállalni az értékrendjüket. A politikának több szintje van. A világpolitikát csak azok az országok, népek tudják befolyásolni, amelyeknek komoly népessége, gazdasága, erőforrásai, katonai ereje van. Ezzel nem is igen szoktam foglalkozni. Érdekelni persze érdekel, véleményem is van róla, de nem ásom bele magam túl mélyen. A magyarországi nagypolitika sokkal jobban érdekel, és állíthatom, hogy elég mélyen és alaposan ismerem. Átlagemberként ezen sem tudunk sokat változtatni, hiszen ehhez már életvitelszerű közreműködés kell, amit sokan nem tekintenek számukra elfogadható foglalatosságnak. Erről majd később. A helyi politika az egyik legfontosabb dolog, és ezt már befolyásolni is lehet alkalmunk. Az a minimum, hogy tisztában legyünk a közvetlen lakókörnyezetünk dolgaival, ismerjük a helyi rendeleteket, adókat, és a saját érdekünk, hogy tudjuk, van-e iskola, tömegközlekedési lehetőség, orvosi ellátás, játszótér, stb. és ezek hogyan működnek. Ha pedig nem úgy működnek, ahogy mi szeretnénk, akkor meg kell változtatni vagy valamelyik helyi erő (párt, civil szervezet, intézmény) tagjaként, vagy egy választáson szavazati joggal rendelkező állampolgárként. De ne álljunk meg itt, hiszen egy lakóközösség tagjaként is a politika hatása alatt állunk. Én egy társasházban lakom, amelynek a lakói kiteszik egy kisebb falu lakosságát. Mélyen elítélem azokat, akik eddig még egyetlen lakógyűlésen sem voltak, de a liftben mégis állandóan méltatlankodnak, akik elnézik, hogy a ház körül vagy a lépcsőházban áll a szemét, ha a lépcsőfordulóba odaszarik a hajléktalan (vagy valamelyik lakó kutyája), és semmit nem tesznek ellene. Az ilyen emberekre a 'proli' jelzőt szoktam használni (talán megalapozatlan és sértő módon), és úgy tekintek rájuk, mint az indiaiak az érinthetetlenekre, a pancsamákra: nem veszek róluk tudomást, számomra nem léteznek.

A politikát tehát nagyon fontos dolognak tartom, és mint ilyennel, a blogomban is foglalkozom, még ha igyekszem is minimálisra csökkenteni a mennyiségét. Ha nem tenném, ellene mennék a fent leírtaknak. Mondhatnám, hogy ha nem tetszik, nem kell olvasni, de ha ilyen pökhendi módon tennék, akkor nem egy átlagos, meleg fiatalember lennék, hanem kormányszóvívő. Éppen ellenkezőleg: tessék csak olvasni, és tessék véleményezni, vitatkozzunk! Én szeretek vitatkozni (nem veszekedni), és szoktam is. Élvezem a politikai, filozófiai, társadalomtudományi vitákat, és aki rendszeresen olvassa a blogomat, az értesülhetett erről már több alkalommal is. Azonban az utóbbi évek tapasztalatai alapján rájöttem, hogy nem kell mindig mindenkivel leállni, mert sajnos sokan nem alkalmasak a vitára, ilyenkor folyamodok olyan megoldásokhoz, mint például az msn-ablak sarkában levő piros X-re való kattintás. Miért?

 

 

- Tíz éve érettségiztem, és már a középiskolában is foglalkoztam a politikával és a közélettel, ami azt jelenti, hogy legalább 12 éve érdekel a téma. Nem véletlen, hogy az egyetem szociológiai tanszékén kötöttem ki (habár politológiára akartam először jelentkezni, de végül is ebből a szempontból az majdnem ugyanaz). Ez azt jelenti, hogy 12 éve változó intenzitással, de mindig figyelemmel követtem az ország (és a világ) történéseit. Ebből legalább 6-8 éve napi 1-2 órát nézek/hallgatok híreket, politikai, gazdasági háttérbeszélgetéseket, naponta követek figyelemmel (már csak internetes) napilapokat és (papír alapú) hetilapokat. Párttag is vagyok, így tökéletesen tisztában vagyok egy helyi politikai szervezet működésével, kis híja volt, hogy magam is képviselőjelöltté nem váltam. Hogy nem lettem az, az csak a politika kényszerpályáinak és egyéb negatív velejáróinak közvetlen megtapasztalását jelentette, de ez is csak a tudásomat gyarapította, nem volt tehát haszontalan. Rendszeresen járok politikai gyűlésekre, nagygyűlésekre, részt vettem a szervezésükben is, 30 fős kampánycsapatot is irányítottam operatív szinten, házaltam, újságot hordtam ki, plakátoltam, standoltam, tehát a 'talpas' melókkal is tisztában vagyok, és megszámlálhatatlan személyközi kontaktusban vettem részt. Több országgyűlési képviselőt is ismerek személyesen, a fiatalabbakkal tegezőben is vagyok, némelyikkel buliztam is már együtt, és van egy fényképem, amin a pártelnökkel egy társaságban szerepelek (szűk körben). Mindezt csak azért írtam le, hogy ne tűnjön beképzeltségnek, ha azt állítom, szinte minden szintjén és elég alaposan tisztában vagyok a politikával. Mindezek tükrében ugye megérted, ha egy kicsit felhúzom magam, amikor valaki, aki vélhetőleg messze nincs ennyi tapasztalat és tudás birtokában jön, és lehülyéz engem. Az ilyen emberekkel megmaradok a hétköznapi beszédtémáknál, hiszen úgyis csak felhúznám magam, amikor hülyeségekkel reagálnak az állításaimra, nem arról beszélnek, amiről én, aztán elkezdenek érzelmeket belevinni a témába, majd megállapítják, hogy én mennyire nem értek ehhez (meg semmihez). Okos enged, szamár szenved — mondja a közmondás, amit én sokáig egy faszságnak tartottam, de a közelmúltban megtapasztaltam a benne rejlő bölcsességet, hiszen én is bölcsebbé váltam.

- Fiatalabb koromban, (20 éves koromhoz közelítve, majd a 20-as éveim elején) még én is hasonlóan gondolkodtam, mint sok mostani fiatal. Azt hittem, hogy csak az lehet az igaz, amit én mondok, hogy birtokában vagyok a Bölcsek Kövének. Ezért senkit sem lehet hibáztatni, hiszen mind ilyenek voltunk (vagyunk). Van, aki a szüleivel folytatott veszekedéskor érzi úgy, hogy az ősei a hülyék, és nem képesek megérteni az ő érveit, van, aki a kevésbé hétköznapi vitákban nem érti, hogy a másik hogy nem képes felfogni, amit mond. Ez egy nagyon komoly korlát, amit csak a felnőtté válás során vagyunk képesek átlépni. Ki-ki mikor, valaki meg sosem. Kisebb koromban volt olyan, hogy amikor elkéstem otthonról, út közben kitaláltam egy jó sztorit, amitől majd megértik, miért nem voltam képes betartani a kiszabott időt. Amikor pedig otthon előadtam a kamu történetet, én voltam a legjobban meglepődve (és felháborodva), ha a szüleim valamelyike egy jókora pofonnal nyugtázta a hallottakat. Csak évtizedek távlatából voltam képes megérteni, hogy a fantasztikusan jól kitalált, hitelesen előadott sztori miért nem vált be. Ehhez az kellett, hogy felnőjek. A fiatalság persze nagyon hasznos tulajdonság. Ilyenkor az ember úgy érzi, megválthatja a világot, lobog benne a tenni akarás tüze, nem ismer határokat, kompromisszumokat és hihetetlenül erős igazságérzete van. Szó sincs róla, hogy én ne tekinteném magam fiatalnak. Mi az hogy! Nagyon is! Most fiatalabb vagyok, mint valaha. De azért az évek már nyomot hagytak a testemen és a lelkemen is. Még ég bennem a tenni vágyás tüze (ha már a lángolása alább is hagyott), az igazságérzetem erősebb mint valaha, de már ismerem a korlátokat, köztük a sajátomat és a környezetieket is, és képes vagyok a kompromisszumokra és a belátásra. Innen azonban már nincs visszaút. Már nem olyan tiszták és egyszerűek a célok, a fogalmak, már nem tudok olyan elfogultan védeni (vagy támadni) valamit (ezt nyilván cáfolnád), mert részben az eddigi tapasztalataim, részben a szociológiai tanulmányaim során megtanultam magam beleképzelni a másik helyzetébe, vagy legalábbis megpróbálni megérteni az ő okait, érveit. Ez messze nem jelenti azt, hogy bárkivel bármiben egyetértek vagy, hogy mindenkinek elnézem a helytelenkedéseit, esetleg, hogy azt gondoljam magamról, én objektív vagyok, a vitapartnereim ennek következtében viszont állandóan azt gondolják, hogy ellenük érvelek. Itt most sok gondolati elemet hintettem el, amiket még szeretnék kifejteni.

- Például az értékmentesség kérdését. Politikai síkon nincs elkötelezetlen ember. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik vagy tudatlan. Mindkettőre ismerek példákat. Olyan nincs, hogy egy ember értékmentesen élje az életét, mert akkor már vagy állatról, vagy gépről van szó. Az értékek mindig valamilyen magasabb rendű dolgot jelentenek, amik közvetlenül vagy közvetve határozzák meg a cselekedeteinket. Én nagyon határozott értékek mentén élem az életem, és a politikai gondolkodásomat is ezek határozzák meg. Talán a bölcsességem és a korom még engedi, hogy idealista lehessek, és hogy megengedhessem magamnak az ideáltipikus gondolkodást. A tegnapi kommentjeiddel kapcsolatban említhetném a sajtó alapvető feladatának kérdését. Tudom, hogy a médiumok nem objektívek, akár a hírek tálalását, akár a hírek válogatását nézzük, de én úgy gondolom, hogy a sajtó feladata az, hogy az államhatalommal szemben megvédje az állam alattvalóit. A hatalom nem válogat az eszközökben, az állampolgároknak pedig nincsenek erőforrásaik a felettük uralkodó rend közvetlen megváltoztatásához, a sajtó viszont információt szolgáltathat a közvetett változtatáshoz. Ezt írtam le tegnap is. Lehet, hogy rosszul gondolom, de hiszem, hogy így kell lennie, és ez alapján ítélem meg minden orgánum tevékenységét. Egy hétköznapi cikket ezen elv mentén kritizálok vagy fogadok el. Erre te túrtál valamit az interneten, ami szerinted nem ezt jelenti (holott ha megpróbálod a szavaknak a jelentését is megfejteni, valójában ugyanarról a mögöttes értelemről van szó). Erre én kereshetnék, idézhetnék, bemásolhatnék 10 másik szöveget, akár a legnagyobb gondolkodóktól, ami engem igazol, mire te jöhetnél 100 másikkal, ami meg a te elképzelésedhez lenne közelebb. Lenne ennek értelme? Főleg úgy, hogy (szokásod szerint) egy sokbekezdéses bejegyzésemből kiragadtál egy fél mondatot, néhány szót, és abba kötöttél bele, miközben nem derült fény arra, hogy vajon mit gondolsz a szöveg tartalmáról magáról. De vissza az értékekhez. Mindenki értékek mentén éli tehát az életét. Valakiben ezek kognitíven kikristályosodtak, valakiben megmerevedtek, valakiben kavarognak és örökké változnak ('alkalom szüli a tolvajt', ugyebár). Akiben megmerevedtek, azzal nem lehet vitatkozni, mert az kábé olyan volna, mintha egy ateista győzködne egy vallásost, hogy nincs isten, miközben fogalma sincs, mi az, hogy 'hinni'. Aki minden rosszat a zsidókra (jobb oldalra, bal oldalra, stb.) ken, és ebbéli álláspontjában hajthatatlan, aki nem veszi észre, hogy az ufókról, szellemekről alkotott képe minden valós alapot nélkülöz, azzal nincs miről beszélni. Ez mentálhigiéniás probléma. Akiben még nem tisztultak le a saját értékei, azzal sincs mit kezdeni, mert ha ma ezért vitatkozik velem, holnap az ellenkezője miatt tenné (ha közben az én álláspontom is megváltozott volna). De akiben már kikristályosodtak az értékek, még azzal is lehetnek nézeteltérések. Viszont már van miről beszélni! Aki valóban liberális gondolkodású, nehezen fogadja el a túlzott szabályozásban, a mindent meghatározni kívánó rendben, a csoport érdekeit az egyéné elé helyező világban hívő ember gondolatait, a konzervatív pedig éppen fordítva, az egyén túlzott szabadságát hirdető, mindent az önszabályozásra bízó, esetleg szociáldarwinista ideológiával nem tud azonosulni. 'Megértelek, de nem értek veled egyet.' Én konzervatívan gondolkodom, a csoportot többre tartom az egyénnél, és nem gondolom, hogy egy irodában ki lehet találni, hogyan működne majd valami jól, azt pedig végképp elutasítom, hogy az ilyen irodában kitalált elméleteket erőszakkal, rombolással kényszerítsék rá a világra. Ezen kívül a véleményem szigorúan igazodik a helyes-helytelen és az igaz-hamis dichotómiákhoz. Én úgy gondolom, hogy bizonyos dolgok helyesek, ezekre kell törekedni, mégpedig megalkuvást nem tűrően, míg az igazság (amiből csak egy van) mindenek felett áll. Aki nyilvánvalóan hazudik, az leírta magát nálam, aki lop, az is. Sorolhatnám. Van egy harmadik sík is, a minőségi-gagyi, de ez most nem tartozik ide. Tehát MINDEN politikai témáról ezek mentén alakítom ki a véleményemet.

- Ennyi persze nem volna elég, hiszen nem lehet egy hírt, egy eseményt pusztán az értékek mentén szemlélni. Semmi sem áll önmagában, mindent okokra vezethetünk vissza, az okok ismeretéhez viszont tudás kell és tapasztalat. Nem tudok huzamosabb ideig olyanokkal vitatkozni, akik úgy tekintik a politikát vagy a történelmet, mintha egy rúd szalámi közepéből kivágott egyetlen szeletből akarnának következtetni a rúd hosszára, vagy úgy is mondhatnám, hogy mintha egy könyv közepéből elolvasott egyetlen lapból alkotnának véleményt az egész könyvről. Sokat olvastam a történelemről, tudom, mi minden történt a rendszerváltás előtt, alatt és óta, tudom, ki kicsoda a politikában és a környékén, ki mit hangoztatott korábban, honnan jött. Ha mindehhez hozzáveszem az értékeket is, akkor azok mentén ki tudom alakítani nemcsak egy-egy eseménnyel kapcsolatos véleményemet, hanem a folyamatokról, korszakokról, életutakról is megalapozott véleményt tudok alkotni. Ezeket lehet vitatni, de csak hasonló tudás birtokában.

- Végezetül (mert már így is hihetetlen hosszú lett) nem látom értelmét a vitának (sem politikáról, sem másról) olyannal, aki érzelmekkel jön érvek helyett, vagy idegbeteg lesz, és istenfaszázni kezd, ha nem értenek vele egyet, aki úgymond hozott anyagból dolgozik, és néhány gondolatom után beskatulyáz (sokszor alaptalanul, hiszen nem is ismer), majd maga mondja meg, hogy én mit gondolok, aki a hasonlatban nem a hasonlatot látja, hanem egy újabb kikezdhető mondatot, aki nem képes az egyenlő mércével való mérésre, a nagyságrendbeli eltérések felismerésére, aki olyan dolgokat ad a számba, amiket valójában sosem mondtam, aki úgy kritizálja a gondolataimat vagy a véleményemet, hogy azokat saját bevallása szerint sem olvasta végig vagy aki nem tudja kiválogatni a lényegeset a lényegtelenből.

Kedves Wiko, tehát a hosszú lére eresztett kommentemből kiolvashatod, miért nem szeretnék belemenni bizonyos dolgok írásbeli megvitatásába. Nem állítom sehol, hogy a fenti számtalan kifogásnak te mind megfelelsz, de biztos vagyok benne, hogy figyelmesen elolvasva azokat, megtalálod, melyik vonatkozik rád, és melyiket írtam csak úgy általában. Remélem, nincs harag, hiszen törekedtem, hogy semmilyen körülmények között ne írjak olyat, ami sértő lehet rád nézve, bár tartok tőle, hogy ennek ellenére megorrolsz rám mindezekért. Ennek ellenére, örülnék, ha továbbra is nyomon követnéd átlagos kis életem eseményeit, véleményeznéd írásaimat, maximum ha olyat írsz, aminél érvénybe lépnek a fenti korlátok, nem válaszolok majd rájuk, és továbbra is nagyon szívesen beszélgetnék veled számtalan dologról, bár tudom, hogy erre a közeli jövőben nem lesz alkalmunk, hiszen külföldre utazol.

A többiektől szintén elnézést kell kérnem, amiért ilyen hosszan feltartottam őket, de ezek most így kijöttek belőlem. Persze mindegyik bekezdésről oldalakon keresztül tudnék írni, sokkal érthetőbben, több hasonlattal, példákkal, kevésbé csapongóan, de ez egyrészt valószínűleg senkit nem érdekelne, másrészt most hajt az idő, mert este buli lesz nálam, és takarítanom kell.

Ha az ember (vagy én) nem a rendkívül lerobbant, trágya és lassú vasúti kocsikkal akar pl. Miskolcra utazni, hanem ehelyett a kevésbé lerobbant, de viszonylag gyors IC-k valamelyikével, akkor azt tapasztalhatja, hogy a MÁV-Start Zrt. a hiányosságokért cserébe érdekes, izgalmas, rendkívül objektív és főleg INGYENES magazinokkal szeretné elviselhetőbbé tenni a 2 órás utat. Van egy olyan, hogy InterCity Magazin, ami utazással, gasztronómiával kapcsolatos cikkeket tartalmaz, de valójában inkább egy reklámújság. Ezzel semmi gond nincs.

A WC falára felszerelt újságtartóban, esetleg minden egyes ülésre kiosztva viszont ott van a MIX Magazin, ami egyébként több, mint 500 Ft-ba kerülne, azonban a lap címlapjára bélyegzett feliratból megtudhatjuk, hogy az "Intercity tiszteletpéldány" és, hogy "vigyen egyet". Aki egy kicsit is nyitott szemmel jár az országban, az tudhatja, hogy ha egy nem hirdetési újság ingyenes, akkor az vagy a ballib kormányhoz vagy annak holdudvarához tartozó kiadvány lehet csak. Lásd pl. a Metro újságot, Demszky házilapját. Az utóbbi időben feltűnt egy Helyi Téma nevű lap is, ami végre üdítő kivételt jelentett, és bár eleinte egyre újabb kerületekben jelent meg, mostanra már csak itt-ott találni belőle egy-egy példányt. De vissza a MIX-hez.

A gyönyörű kiadású, színes és vastag magazin természetesen csak annyira ingyenes, amennyiben az utasoknak közvetlenül nem kell érte pénzt adni, azonban a MÁV tutira fizet a haverkáknak, amit utána a jegyárakban zsebel be — természetesen az utasoktól. Az újság  tartalmát nem ecsetelném lapról-lapra, a fentiekből is kiderülhetett már, hogy szó sincs objektív kiadványról. Már régebben is az öklendezés jött rám egy pár esetben, főleg a főszerkesztő előszavait olvasva, ugyanis az rendszeresen a Népszava nevű munkásőröknek való kukabélelő alkalmatosság stílusára hajaz némi arisztokratikus felhanggal vegyítve, aminek következtében geil, nyálas és rendkívül demagóg egyveleg lesz az egészből. De a többi cikk íróját sem kell félteni. Most például volt egy több oldalas összeállítás arról, hogy ki miként vélekedik a 2007-es évről úgy en bloc, már amennyire lehet 7-8 mondatban egy egész évről vélekedni. Nem is akárkiket kérdeztek meg ám! Fodor Gábor, környezetvédelmi miniszter, Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes, Gurmai Zita, európa-parlamenti képviselő (aki mellesleg néhány éve erőfeszítéseket tett a vörös csillag újbóli legalizálása érdekében), valami nő, a Népszavát kiadó xyz Kft. igazgatója, és sokan mások, akikre most nem emlékszem (de legközelebb megnézem nektek), a lényeg, hogy csupa baloldali politikus, polgármester, publicista.

Félreértés ne essék. Nem konkrétan a baloldali politikusokkal, publicistákkal, médiaszemélyiségekkel van a baj, még csak nem is az ideológiájukkal vagy a gondolataikkal, hanem azzal, hogy az adófizetők pénzén művelik az agitprop tevékenységet.

Akárcsak ma a MR1 déli hírműsorában, ahol leadtak egy összeállítást arról, hogy melyik kórház mennyi vizitdíjat zsebelt be tavaly, és azt micsoda hű-de-jó dolgokra költötte. A párt és a KISZ, győzelemre visz! Hogy jön ez ide? Ki kérdezte? Avagy talán a kormány törekvéseit alátámasztó önkéntes propagandát folytat a drágalátos közrádiónk? Komolyan elgondolkodtam azon, hogy nyomban panaszt teszek az ORTT-nél, mert ez már elképesztő. Természetesen a HírTV által tegnap közreadott rejtett kamerás felvétellel kapcsolatban egy árva szót sem ejtettek, ezért megnéztem a rádió honlapján is a híreket. Persze ott sem szerepelt semmi.

Talán említettem már a múltkor, hogy az MTV-n láttam egy műsort, amiben a vizitdíjjal kapcsolatban adtak le két összeállítást, egyet pro és egyet kontra. A pro ugyebár pro, a kontra meg úgy kezdődött, hogy a bejátszást készítő kis fruska kiállt a kamera elé, majd rákezdett: "Amikor a főszerkesztőm arra kért, hogy készítsek egy összeállítást a vizitdíj elleni érvekkel kapcsolatban, azt hittem könnyű dolgom lesz. Ezzel szemben hamar rá kellett jönnöm, hogy még soha ilyen nehéz feladatot nem kaptam". [979 öklendezik] Folytassam a műsor tartalmának elemzését? Éljen Rákosi Mátyás, az imperialista kémbanda leleplezője! Na jó, azért egy momentum: az agitprop duma alatt végig azt mutatták, ahogy Szabó Istvánné (született Kovács Irén) miként lép be a kórház ajtaján, a nővérek egyike miként kalauzolja őt végig a kórház folyosóján egészen a vizitdíj-automatáig, majd hogyan mutatja meg annak kezelését, végül hogyan magyarázza el készségesen, merre kell mennie a kedves paciensnek, hogy a megfelelő orvosnál kössön ki. Kicsit az '50-es évek filmhíradóira hajazott az egész.

Kossa István kohó- és gépipari miniszter elvtárs ma meglátogatta a Sztalinvárosi Buharin MGTSZ-t, ahol a dolgozók kalászból font koszorúval és frissen sült kenyérrel fogadták őt. A miniszter elvtárs a nap folyamán megtekintette, miként alkalmazhatók szocialista nehéziparunk vívmányai a mezőgazdaságban, majd kitüntetést adott át Kovács Béla sztahanovistának, aki az idén 170%-kal teljesítette túl a normát. 

Undorító. A XXI. században hogyan fordulhat ilyen elő egy európai országban?

 

- milyen lelkivilágú ember az, aki öt nappal a havazás után úgy vág neki az autójával a városnak, hogy nem törli le annak motorháztetőjéről a nagy betűkkel a hóba írt "GECI" feliratot?

- milyen emberek dolgoznak a TV2 nevű kanálisnál, ha annak (viccesen Tényeknek nevezett) esti hírműsorában megjelenhet a következő felirat a képernyő alján: BONBARIADÓ?

- hogyan lehetséges, hogy a Kossuth Rádió déli hírműsorában csütörtökön azt mondják, az amerikai elnökválasztás iowai fordulója komoly jelentőséggel bír, hiszen általában az szokott nyerni, aki itt győz (mármint az elnökjelöltté válást nyeri meg), majd pénteken ugyanebben a műsorban közlik, hogy az iowai fordulónak semmi jelentősége nincs, mert ez egy kis állam, meg blabla? (Mondjuk ezt véletlenül tudom: a pártrádióvá silányított Kossuth külpolitikai szerkesztője vélhetőleg még mindig a kádári reflexek szerint működik, és vagy a mindenkori baloldal szája íze szerint interpretálja a világ történéseit, vagy a saját véleménye alapján szerkeszti a híreket (ennek nagy mestere Aczél elvtárs, Orosz elvtárs és Bolgár elvtárs is), az elnökválasztás iowai fordulójának eredménye pedig nem tetszett neki)

 

 

- milyen kommunikáció van a különféle államhatalmi/közszolgálati intézmények között, amikor egy napon jelenti be az OEP, hogy 28 milliárd forintot takarított meg (amit egyébként nem takarítgatni kellene, hanem az utolsó fillérig visszaosztani, ugyanis azért fizetjük be), és ennek az az oka, hogy nőtt a járulékfizetők száma, a munkaügy meg közli, hogy tovább nőtt a feketén foglalkoztatottak száma, azaz már minden 3. ember feketén dolgozik?

- miért nézik még mindig olyan segghülyének az embereket, hogy el akarják hitetni velünk, egy évek óta megszakítás nélkül, bejelentve dolgozó ember azért kapott 'piros jelzést' az orvosánál a egészségügyi jogviszonyára vonatkozóan még január 1. után is, mert egy betű nem stimmelt a nevében, és ezért az OEP nem tudta összepárosítani az orvosi adatokat a munkahelyi adatokkal? (Ott a TAJ-szám, te faszjankó. Az azért van.)

- mi történt a másik kormánytévénél (RTL Klub), hogy főműsoridőben olyan filmet adtak le, ami hol egyértelműen, hol áthallásosan a tervezett eü-átalakítást kritizálta, majd a film után közvetlenül (se reklám, se műsorajánló) beszúrt hírblokkot azzal kezdték, hogy 'Az MSZP frakciója módosítások nélkül kívánja megszavazni a köztársasági elnök által az Országgyűlésnek megfontolásra visszaküldött...'?

- miért fáj ilyen kibaszottul a torkom?