műtét bejegyzései

...már nincsnek meg. Természetesen ezúttal sem a meleg körökben közismert 'művészlény'-ről van szó, hanem a macskámról, aki megérett az igazi nagy macskává válásra.

Péntek este szegényke még semmit sem sejthetett. Igaz, hogy addig már számtalanszor közöltem vele, mi vár rá, de nyilván nem értette, maximum a fejét forgatta a hírek hallatán. Az utolsó munkanapom után viszont elmentem az állatorvoshoz, és megkérdeztem, mikor vihetnénk a macsekot. Megállapodtunk, hogy szombaton fél 11-re várnak minket. Az orvos azt is a lelkemre kötötte, hogy este 10 után már sem ennie, sem innia nem szabad. A kondi után hazatérve jól belakattam a cicát, aztán 10 után egy kicsivel eldugtam előle a tányérjait, és a csapokat is jól elzártam, hogy inni se tudjon. Már előre sajnáltam, mert tudtam, hogy éjjelente többször is kijár egy kis tápot rágcsálni, és elképzeltem, hogy a reggel felé közeledve egyre kétségbeesettebben keresi majd a kaját, nem értve, mi van. Ezt sajnos már elalvás előtt megtapasztaltam, mivel már akkor keresni kezdte a tápot.

Bosszúból aztán éjjel 1-ig nem is hagyott alaludni, hajnal 5-kor pedig már ébresztett. Az együttérzésem akkor egy kicsit alábbhagyott, kócos fejjel és tébolyodott elmétől hajtottan kapartam ki az ágyam alól, és zártam ki az előszobába. Amikor ténylegesen felkeltem, szegény minden mozdulatomra a konyhába nyargalt, majd nyávogva követelte rajtam a kajáját. Sejtetem, hogy aznap még a szívem megszakad miatta, mivel tudtam, hogy a beavatkozás után még újabb fél napig nem ehet. Amikor látta, hogy a nyávogás nem jön be, módszert változtatott, és ezúttal a dorombolós-hízelgős stílust vette elő. Ez sem működött, cserébe viszont felkaptam, összehajtogattam, és begyömöszöltem a szállítódobozába.

Az út első felét nagyon jól viselte, elvégre amikor az ajtót kinyitom, ő az első, aki kirohan rajta. Úgyis mindig világot akar látni, hát most megkapta. Az utcán szokás szerint a figyelem középpontjába kerültünk (nem adoniszi szépségem miatt), egy anyuka meg is válaszolta kisfia kérdését, és megállapította, hogy nyilván kozmetikushoz viszem a cicát. De megválaszoltam volna neki, de inkább csak szó nélkül megelőztem őket. A mascka idegei a Hungária körút-Thököly út sarkán mondták fel a szolgálatot, amikor valamilyen hetes buszra vártunk. Olyan, ami nekünk is jó lett volna csak vagy negyed óra múltán jött, addig viszont irdatlan csörömpöléssel ment el egy tucat platós teherautó, hangos ajtósziszegéssel néhány nemhetes busz, meg motorosok és egyebek. Cicám ekkor már kétségbeesetten bűjt a törölközője alá, nyávogott és remegett, mint a kocsonya. Utána következtek az én idegeim, mivel bár pontosan a megbeszélt időben érkeztünk a helyszínre, a párom 10 percet késett, a telefont meg nem vette föl. Szóval veszekedve gyalogoltunk el az állatorvosig, amit csak az ajtón belépve hagytuk abba. Ekkor leadtuk a cicát, beírták a számítógépbe még néhány adatát, aláírtam egy papírt, hogy tudomásul vettem a kockázatokat, aztán kaptunk 20 percnyi kimenőt. Addig felszaladtunk az irodába beszélgetni egy kicsit.

20 perc után visszamentünk a cicáért, aki akkor már édesen durmolt, herétlenül. Előre szóltak, hogy a szemei nyitva lesznek, ezért ettől nem ijedtünk meg, de azért hevesen lestük, lélegzik-e. Viszonylag gyorsan hazaértünk, de aztán el kellett szaladnunk vásárolni. Szerettem volna felvenni az ébredés utáni első perceit, de erről lemaradtunk, mert mire hazaértünk, már ébren volt. Komikusan szédelgett, és a pofáján jól látszott, milyen hihetetlenül álmos. Valószínűleg csak annyit érzékelt, hogy valami nincs rendben, de egyébként szinte semmit nem csinált. Ha éppen nem aludt, a heréi helyét nyalogatta, aztán már durmolt is tovább. Vérzett is szegénynek, de nem volt vészes a sebe. Mielőtt a blogtalira elindultam volna, már inni is kapott, de ennie csak fél 10 után volt szabad, ezért úgy döntöttem, hogy majd csak akkor kap kaját, ha hazajöttem. Eredetileg ezt korábbra terveztem, mint amikorra sikerült, de így sem történt semmi, mert Desiré 24 órányi koplalás után is csak szagolgatta a kajáját. Nyugodtan feküdtem hát le (és az elfogyasztott bormennyiségtől egy kissé becsípve is). Éjjel többször ébredtem föl arra, hogy valahol rajtam alszik. Ezt nagyon szeretem.

Reggel aztán jól megpakoltam a tálkáját, cicám pedig éhes tigrisként vette rá magát a kajára. Szerintem nem is rágott, hanem csak nyelt, és miután az ünnepi Darlingból belakott, még egy kis száraztápot is elrágcsált. A műtétje mintha meg sem történt volna, maximum egy kicsit többet nyalogatja magát odale'. Neki ehhez nincs szüksége partnerre. Viszont ha azt gondoltam volna, hogy egy darabig nyugton lesz, akkor nagyot tévedtem. Ez a macsek még mindig ugyanolyan rossz, mint az ördög, látnátok csak, hogy néz ki a kézfejem. Egy merő karmolás.

Szóval a spriccelgetésektől meg az utódoktól már nem kell tartani (utóbbitól egyébként sem kellett), és talán az ajtó előtt ülve nyávogás mértéke is csökken egy kicsit. Desiré igazi felnőtt lett.