megállapodás bejegyzései

Tegnapra ígértem ezt a bejegyzést, de hát a sors közbeszólt (vagy inkább az, hogy nem volt kedvem blogot írni), most viszont bepótolom a mulasztást.

Tehát térjünk kicsit vissza az eltartási szerződésre. A múltkori telefonos beszélgetés után a gondolataim minduntalan ennél a témánál kötöttek ki (máris megvan tehát, miért fogok csütörtökön megbukni). Végigrágtam elejétől a végéig, mérlegeltem, számolgattam, latolgattam a mérhetőt és a nem mérhetőt. Mert ugye mi van az egyik oldalon?

A 2007-es év anyagilag lenullázott. Csak EVÁ-ra 400e Ft-ot fizettem ki a már megkapott fizetésem után (amiből előtte levontak 803580 Ft-ot egyéb adókra), a megörökölt lakás illetéke 413e Ft volt, a suli két féléve 200e Ft (plusz a könyvek, leutazás kb. 25x, stb.). Ha most kifizetem az ügyvédnek járó pénzeket, majd februárban a sulira a 98 ezret, akkor márciusban kezdhetek el újra tartalékot képezni, és akkor tér vissza az az állapot is, amikor ha valahol meglátok egy jó pólót vagy akármit, akkor akár meg is vehetem magamnak ott helyben. Az idén szeretnék végre jogosítványt szerezni, ami legalább 100e Ft, ha sikerül olyan ügyfeleket szereznem, akiknek kicsit komolyabb a könyvelésük (és jobban is fizetnek), akkor pedig könyvelőprogramot kell vennem, ami újabb 300e Ft kiadást jelent. És akkor a jövő évi célok között már körvonalazódott a jogosítványhoz való alkalmatosságra való szerttevés is, ami konfigurálható kiadást jelent (valahol 400e-végtelenig). Nem teljesíthetetlen célok.

A másik oldalon (ha megkötjük a szerződést) bejönne legalább 40-50e Ft kiadás havonta (hiszen a 30e nyilvánvalóan kevésnek tűnt a 'nagypapámnak'), valamint két extra dolog: a felesége exhumálása és hamvasztása, valamint a fürdőszoba szétbombázása, a kádnak zuhanytálcára való cserélése okán. Előbbi kb. 150e, utóbbi 300-400e Ft lenne, és mindkettőt nekem kellene fizetni. És mindez csak az induló helyzet, hiszen egy eltartási szerződésnek még számtalan teljesítendő pontja van, amik több-kevesebb kiadással járnak. Mindebből nyilvánvaló, hogy a fenti céljaim nemhogy meghiúsulnának, de még a hétköznapi életvitelem is ellehetetlenülne, hacsak nem szakad a nyakamba egy lottó ötös vagy hasonló. Persze ha arról lenne szó, igyekeznék mindent maradéktalanul betartani.

Ez az anyagi része. Konklúzió: én nem tudnék annyit fizetni, amennyit a HILD vagy FHB (és akkor a 70e-re is azt mondta, hogy kevés (mert a nemtomki azt mondta)), tehát anyagilag nem járna velem jól, ez a pénz viszont ahhoz bőven sok lenne, hogy én tönkremenjek bele.

Idegileg is. Nyilvánvaló, hogy az állandó számolgatás, sakkozás, kölcsönkérés kikészítene (mivel az utóbbi három hónapban is állandóan ezt csináltam (kölcsön nem kértem), már van benne gyakorlatom), ehhez még hozzájön az, hogy meg kellene oldanom a bevásárlást, takarítást, stb., ami az idő síkján tenne tönkre. Az állandó nélkülözés, a tudat, hogy semmit nem tudok magamnak venni (főleg autót nem, amivel az egész könnyebben kivitelezhetővé válna), hogy nem elég, hogy mostohaanyám tönkretette az életem 10-20 éves koromig, a nagyanyámnak való megfelelési kényszer miatt tönkretettem az életem 20-27 éves koromig, most még önként tegyem tönkre ki tudja hány éves koromig. Aztán azon kapom magam, hogy 40 vagyok, és már mindenről lemaradtam (hasonlókat most is szoktam érezni), bár két lakásom is van. Ezen felül nem lenne egyetlen szabad hétvégém vagy nyaram sem. A 'nagyapám' részéről szintén csupa idegeskedés lenne az egész, mivel állandóan azon rágódhatna, hogy mikor megyek már és miért akkor.

Érzelmileg szintén embert próbáló helyzet lenne a szerződéskötés, hiszen már most is sikerült egy-egy megszólalással keserű szájízt okozni. Mivel úgy lenne, hogy a papír csak formalitás, és mi majd egymás közt elrendezzük a dolgokat, a következő X év egy érzelmi aknamezővé alakulna. Mikor emelünk a havi összegen? Miért csak akkor? Miért csak annyit? Mikortól oldom meg a napi háromszori étkezést, és miért úgy? Satöbbi. Erre tutira rámenne a jó viszony.

Fentiek nyomán úgy döntöttem, hogy ha valóban az a cél, hogy mindketten a legjobban járjunk, akkor a leghelyesebb megoldás, hogy nem kötjük meg a szerződést. Szerencsére a 'nagyapám' szintén így gondolta, szóval egy húron pendültünk.

Sok hűhó semmiért. (De tanulságos volt.)