meglepetés bejegyzései

Tegnap éppen a konditerem felé tartottam, amikor a gondolataimból feltekintve, a fülemben szóló zene dúdolását egy pillanatra megszakítva az egyik falon megpillantottam egy plakátot: Gwen Stefani 2007.10.19. 20:00

A 'hölgy' zenéjét nem szeretem (csak nagyon kevés '90 utáni számot kedvelek meg), magamban egyébként is csak otthonkás kurvának hívom, mivel a hajdani No doubt szám klipjében egy ilyen ruhában szerepelt. Azt a számot egyébként is utálom (Don't speak), mert anno a csapból is az folyt. Hónapokig vezette a toplistákat, ezért minden zenei tévé- és rádióadón folyamatosan ezt nyomták, ez pedig nálam a totális megutálást eredményezi (asszem abban az időben volt Faithless Insomniája a második, de az ilyesmit Gus jobban tudja). Viszont amikor a plakáton megakadt a szemem, abban a másodpercben eszembe villant, hogy a Rolcsinak most lesz a születésnapja és, hogy mennyire örülne, ha egy koncertjegyet kapna ajándékba .

Alig bírtam kivárni a kondizás végét, rohantam haza, hogy a neten utánajárjak, hol lehet jegyet venni, és persze, hogy mennyibe kerül. Felírtam a jegyiroda számát, címét, az árat pedig megjegyeztem. Mondjuk meglep, hogy holmi otthonkás kurva koncertjére csak kicsit olcsóbb a belépő, mint 2 éve Phil Collins fellépésére, de hát manapság erre van kereslet... Reggel a 9 órát kellett kiböjtölnöm, majd jó pár sikertelen telefonhívás után megnyugtattak, hogy van még rá jegy. Közben rácsörögtem a kedvesemre, hogy ugye a hét végén semmi dolga, mondanom sem kell, hogy rögtön gyanút fogott, de lecsillapítottam. Délután aztán előbb eljöttem bentről (nálunk rugalmas a hozzáállás, ha valakinek dolga van, nyugodtan elintézheti, csak a munka legyen kész), aztán elindultam jegyet venni.

Olyan környékre kellett mennem, ahol még sosem jártam, és ilyenkor mindig kissé bizonytalan vagyok. Mivel sem a telefonszám, sem a cím nem volt már nálam, az 5 óra felé közelítva egyre kétségbeesetten rohangáltam föl-le az utcában, hogy még zárás előtt megtaláljam az irodát. Na igen, ennyi eszem van...

Végül meglett az iroda, ahogy a jegy is, én pedig boldogságban úszva vettem az irányt az Árkád felé, hogy magamnak is vegyek valamit. A Media Marktban célirányosan kutatva megtaláltam annak a Peter Gabriel-koncertnek a DVD-jét, amiből tegnap két klipet is bevágtam, így most már nem vagyok a Youtube-ra kényszerülve. Akkor nézem meg és azt a számot, amikor csak és amelyiket csak akarom. Hazafelé még Orwell: 1984-e sem tudta annyira elcseszni a hangulatom, amennyire egy ilyen könyvtől az várható lett volna, itthon pedig a DVD-t berakva, és Rolcsi holnapi örömére gondolva énekelve és táncolva vasaltam a pólóimat. Tökéletes lett a lelki békém.

Mivel a DVD-n olyan számok is vannak, amiket eddig még nem láttam, elérzékenyülve hallgattam/néztem meg őket. Volt, amelyiknél majdnem sírtam is (olyan a szám). Hiába, amilyen érzéketlen (érzelmetlen) tuskó voltam vagyok, néha olyan szentimentális fasz tudok lenni.

Jobb adni, mint kapni, tartja a közmondás, és ilyenkor érezni igazán, hogy ez mit is jelent. Már alig várom a holnapot, hogy este odaadhassam a szerelmemnek az ajándékát, és lássam, miként örül neki. A nyakamba ugrik? El is sírja magát a boldogságtól? Tudja, hogy kap majd valamit, mert rászóltam, hogy péntek este senkinek sem ér rá, de vajon mire számít? Kicsit önző az ilyen ajándékozás, hiszen az adás aktusával az ő öröméből szeretnék én is részesülni, de azért neki mégis nagyobb lesz a boldogsága, mint nekem.

Legyen már holnap este...