metró bejegyzései

Isten bizony, élmény budapestinek lenni. Csodálatos kertvárosi béke, beépítetlen tájvédelmi területek, olyan aszfalt, hogy arról enni lehetne, alacsony bűnözési mutatók, kiváló minőségű utak, tiszta házfalak és szuper, friss levegő.

Sajnos néhány napja begyűrűzött a válság valahonnan külföldről, ezért átmenetileg mégsem volt olyan faszán egészséges az utcán tartózkodni (ne adj Isten kocogni), de szerencsére ilyenre az utóbbi 20 évben csak most került először sor. Na jó, ne legyünk igazságtalanok, én csak 12 éve élek itt, tehát csak erről az időszakról merem viszonylagos biztonsággal ezt állítani. Ennek ellenére a városvezetés rendkívül felkészülten kezelte a helyzetet. Például egy nappal a szmogriadó előtt már be is jelentették, hogy másnaptól tilos páratlan rendszámú autóval közlekedni és, hogy a gyalogosok meg inkább ne vegyenek levegőt odaki'. Hipp-hopp, egyik napról a másikra itt termett a magas porkoncentráció, és még előzménye sem volt! Számítani sem lehetett rá, avagy hallgatja valaki a hírek végén a levegőszennyezettségi adatokat? Vagy ha hallgatja, odafigyel egyáltalán? És ha odafigyel, nem vonja meg a vállát, amikor mindig azt hallja, hogy minden szép és jó (a Balaton vize is mindig kifogástalan)? És ha oda is figyel és nem azt mondták, hogy minden oké, akkor talán azt mondták, hogy baj lesz? Hát lehet, hogy mondták, de én nem szoktam odafigyelni, mert általában nem érdekel, meg különben is, úgy vagyok vele, hogy ha valami baj van, akkor majd úgyis előre figyelmeztetnek az illetékesek. Még mindig hihetetlenül naiv vagyok.

Méghozzá olyannyira naiv, hogy amikor hétfőn reggel kimentem az utcára, és lelkesen figyeltem az autók rendszámát, meglepetten vettem észre, hogy azok meglehetősen tarkák. Volt köztük sok 3-as meg 7-es végű, pedig az olyanok ki sem állhattak volna a garázsból. "Dejszen hogy lehet ez?" — merült föl bennem a kérdés — "Hát itt senki sem fél a büntetéstől?" És tényleg nem, mert nincs mitől félni. Nincs büntetés...létrehoztak egy tiltó tartalmú törvényt (rendeletet), amihez nem rendeltek büntetési tételt, és nem határozták meg a büntetés kiszabásának körülményeit sem. Whoa! Micsoda hozzáértő banda! Szolgálati kocsit meg számla nélküli költségtérítést mindnek, mert megérdemlik! Ha nem igyekeznék megőrizni az inkognitómat, akkor most egy lefáradt arcú portrét szúrnék ide be magamról, ha pedig továbbra is hülyének akarnám magam tetetni, akkor elfelejteném leszögezni, hogy mint törvényekkel dolgozó ember, tökéletesen tudom, micsoda dilettáns banda kezében van a (közigazgatási) hatalom (is). Manapság egy politikusnak vagy köztisztviselőnek elég annyit megtanulni, hogyan aljaskodja/szopja/nyalja fel magát egy szintig, de még véletlenül sem kell értenie ahhoz a szakmához, amiért felelnie kellene. Minek? Itt 50 éve nincs igazi felelősségre vonás. És itt jönnek képbe az autósok, akik ugyanilyen megfontolásból NEM hagyták otthon az autójukat. Miért hagyták volna otthon?

1. nem is értesültek a dologról

2. értesültek róla, de minden hírműsorban rögtön hozzátették, hogy úgysem büntetik meg őket, ezért szartak bele

3. olyan váratlanul jött a tiltás, hogy közben ők már ott voltak valahol, ahol viszont nem hagyták volna ott az autót (telek, vidék, stb.)

4. nincs gyerekük, tüdejük, a más emberekét meg leszarják

5. "Mé'? Ha ő nem, akkor én sem!"

5. egyéb verzió

Majd én megkeresem a felelősöket.

Felelős a városvezetés, amiért balfaszokból áll. Nem az a baj, hogy azok, hanem, hogy emellett döntési pozícióban is vannak. Felelős a saját maga által 19 éve vezetett városból már régen elmenekült Demszky Gábor, amiért ilyen sorcsapásszerűen jelentette be a szmogriadót, és még felkészülni sem volt rá idő. Ezt egyébként véletlenül pont egy nappal a korábban SZDSZ-vezetésű kerület képviselőválasztása előtt tette, és mivel naiv vagyok, eszembe sem idéződik a tornádós esete, amikor szintén egy választási nap előtt próbált meg atyáskodni szeretett városlakói felett. Az meg aztán végképp eszembe sem jut, hogy amikor tényleg jött a vihar (de nem volt választás), amiben öten meg is haltak, akkor hallgatott mint szar a gazban. Felelős továbbá a média — ide értve a Magyar Nemzetet is — akik kárörvendve és egyetlen alkalmat ki nem hagyva harsogták, hogy nem büntethető a szabályszegő. Továbbá felelősek, amiért hosszú évek óta, módszeresen sugallják, hogy ember embernek farkasa, hogy legyél individualista, hogy csak magaddal foglalkozz és ne törődj azzal, ki mit mond. Felelős Rákosi és Kádár rendszere és az azt kiszolgálók java része, amiért szándékosan, mondhatni előre megfontolt szándékkal pusztították ki a lakosságból a szolidaritás érzését, és felelős a mostani politikai elit egy része, amiért tovább pusztítja (december 5., EÜ-privatizáció, sztrájkellenesség, stb.), másik része amiért még mindig nem sikerült visszaplántálnia azt minél több emberbe. Mindebből az következne, hogy nem felelős az a szerencsétlen suttyó, akinek meg sem fordul a fejében, hogy kivételesen hagyja otthon az autót, mert megdögleszti a másikat, de igenis felelős, mert egy normális ember akkor is normális marad, ha körülötte mindenki hülye. És hogy a legfőbb felelősök meg ne ússzák: felelős a természet (mint ahogy a már emlegetett vihar során is az tehetett a halálokról), amiért nem küldött egy kis szelet a por kisöprésére, valamint természetesen Orbán Viktor is felelős, egyrészt mert ő mindig mindenért az, másrészt mert anno leállította a metróépítést, pedig ha ezt nem teszi, a sok autós most leparkolt volna a 4-es metró végállomásain (nem) levő parkolóházakban, és tömegközlekedve haladt volna úticélja felé. Mellesleg hanem állítja le az építést, valószínűleg már tényleg lenne negyedik metróvonalunk, de most nem ez a téma. Egyébként miért nem lehet azt megcsinálni, hogy ilyenkor aki a BKV járművein felmutatja az adott rendszámú autója forgalmiját, az ingyen utazhat? A BKV a főváros tulajdonában van, csak szándék kellene egy hasonló intézkedéshez.

Mindenki hülye tehát, csak én nem. Miért lennék az? Nem vagyok politikus, nem vagyok városvezető, nem vagyok újságíró, nincsen autóm sem, tehát én pont az vagyok, aki hasonló esetekben szimplán csak megdöglik. Ja, én meg csak fogjam be a pofám, mert dohányzom, ugye? Tehát ne károgjak, amikor a por eltömíti a hörgőcskéimet, ha magamat is öngyilkolom? Jó, de 1. a dohányzást én választottam, 2. miattam nem keletkezik üvegház-hatás, nem borítja olaj a tengereket, nem pusztulnak el élőlények milliói, 3. ha én rágyújtok, maximum a környezetemben levő 3-4 ember egészségét károsítom, ha Budapesten a tiltás ellenére autózom, akkor viszont 2 millió ember tüdejét rongálom.

Ma viszont már állítólag sokkal jobb a helyzet (miközben semmi nem változott...), tehát a hőbörgésem alaptalanná vált. Reméljük, páratlan is marad ez a helyzet.

Ekkor volt ugyebár a munkahelyi költözködés második napja (amiről később még be szeretnék számolni). Az első nap után kellően fáradt voltam, amit csak tetézett az esti kondizás, majd az aznapi pakolászás is, ráadásul a macsek miatt nem túl pihentetőek az éjszakáim. Elég ingerült voltam tehát, így találkoztam egy SZJA-bevallásos ügyfelemmel a Határ útnál, ahonnan metróval terveztem a hazaérkezést. A Dózsa György útig szépen el is zakatoltunk, amikor is bemondták a szerelvény hangszórójába, hogy akkor most szálljunk le, mert 'technikai okok miatt' nemigen fogunk továbbmenni. Az ezt megelőző vasárnap ugyanez történt ugyanitt, bár akkor a Rolcsi szívta meg.

Némi zúgolódás kíséretében a sok ember kihömpölygott az aluljáróból, és elindult a felszín felé, a metrópótló busz megállójához. Én is mentem velük, bár fogalmam sem volt, pontosan hova kell majd állnom, de elég volt csak a többiekkel együtt sodródni. 10 percnyi ácsorgás után jött két forgalmi zavar elhárításos pali, olyan jó tenyeres-talpas proli forma. Borosta, fogatlanság, miegyéb. Közölték, hogy a metró egy öngyilkos miatt állt meg, a pótlóbuszok pedig már elindultak, de a nagy forgalomban ki tudja, mikor érnek oda. Aki teheti, menjen át a Lehel térre, és onnan próbáljon meg Újpestre eljutni. Én inkább maradtam.

A várakozó tömegben elindult a telefonálgatás és a beszélgetés. Természetesen rögtön megtalálták az összefüggést a sztrájkok és a jelen helyzet között, és még inkább természetesen volt egy részeges kinézetű ősproli, aki azon nyomban Demszky-zsidózott egy ordasat, a felesége alig bírta csitítani. (Erről jut eszembe: tudtátok, hogy egy kutatás eredménye azt állapította meg, hogy a jelenlegi kormánypártok szavazótáborában magasabb arányú az antiszemitizmus és a rasszizmus, mint a többi pártokéban?). Ennyivel persze nem érte be, és elkezdte egzecíroztatni a fogatlanabbik forgalmizavarost, aki kellően visszaválaszolt, amin ez azon nyomban meg is sértődött. Innentől kezdve folyamatosan azt hangoztatta, hogy ő vele nem lehet így beszélni, meg, hogy mit képzel ez magáról.

Na, újabb 10 perc után meg is jött az első busz, amire az 5-6 metrónyi tömeg vérre menő küzdelem során tuszkolódott fel. Nekem sikerült a babakocsis részlegbe beállnom, de nyomban a falhoz is szorítottak, majd rögtön kétszer megtaposták a lábamat. Mondanom sem kell, akkori idegállapotomban miként hatott ez rám, ráadásul az MP3-am is lemerült, ami minden hasonló alkalommal bekövetkezik. Csak reménykedhettem, hogy nem indul meg a rágógumik hangos csattogtatása, de ez hiú ábránd volt, hiszen az ilyesmit leginkább az unatkozó és/vagy ideges alakok csinálják a leghevesebben, ez utóbbiak közül pedig most volt bőven. Én pedig azt hittem, nyomban felrobbanok az idegtől, és még ezt is lehetett tetézni, mivel az Árpád hídig tartó 500 méteres utat a busz csak cca. 20 perc alatt volt képes megtenni. Közben alkesz kinézetű barátunk újabb okos megjegyzéseket tett, amikre hangos röhögés volt a válasz. Ezen persze megint megsértődött (mint általában az ilyen alakok), és még jobban mondta a magáét, de ezeknek a mondatoknak már leginkább az utazóközönség volt a célpontja. Hogy egy ilyennek mindig kell lenni...

Na, egy negyed órán belül aztán megérkeztünk Újpest központba, ahol csak úgy sorakoztak a mentők, meg a tűzoltóautók. Igaz volt tehát az elsőre gyanúsnak tűnő indok, valaki valóban a metró alá vetette magát. Ha már neki szar, legyen az egy estére mindenki másnak is, nem igaz? Legalább egy tized hasábnyi hír erejéig ő is híres lehet.

Ez ugyanolyan szenyó dolog, mint amikor valaki magára robbantja a házát, kibaszva így a családjával is, de lehetne még sorolni a példákat. Jó, nem akarok önző kis genya lenni, mert végül is nem volt akkora károm az esetből, de az ilyen jellegű öngyilkosságot akkor is elítélem. Biztosan szar volt neki, hiszen ok nélkül senki nem vet véget önnön életének, de ha kérhetném, akkor ne így, oké?

Bár a szerkesztőségembe nem érkeztek felháborodott hangvételű levelek, amiért nem meséltem el, milyen volt Bécsben, azért mégsem ússzátok meg a beszámolót. Ígérem, rövid leszek. Igazából eddig azért nem írtam meg, mert a Rolandnál maradt a fényképezőgépem, és azon volt egy kép, amit direkt a bloghoz készítettem.

Osztrákiába busszal mentünk, de így sem volt hosszú az út, mindössze 3 óra. Amikor leszálltunk a járműről, Rolcsi magabiztosan jelentette be, hogy ő itt már olyan sokszor járt, hogy mindent tud, amit aznap tudnunk kell, ráadásul németből érettségizett, szóval nem lesz baj. A metrójegy vásárlásakor máris meginogni látszott az ezen kijelentés mögötti valóságtartalom, mivel nem létező német tudásom ellenére nekem kellett elolvasni a BKV (Bécsi Közlekedési Vállalat) kiírásait, na és persze azon nyomban kiderült, hogy "Hát anno nem metróval közlekedtem itt"...

Miután bementünk a történelmi városrészbe, rögtön a kirakatokat kezdtük vizslatni. Volt ott jó pár elborult ár, amin megakadt a szemem (pl. 3050000 Ft-os kabát), de alapjában véve minden drágább, mint itt. Eszeveszett hideg volt, de akkor ezt még nem viseltem olyan nehezen. Elmentünk ide, meg oda, flangáltunk, bámultuk az embereket, meg a környezetet, de semmi extra programunk nem volt. Közben sikerült átfagynom, és a fülem konkrétan égett a hidegtől, ezért már nagyon vágytam valahova beülni. Egy McDonald's-ra esett a választás, ahol aztán ettünk is, ha már ott voltunk. Ittunk forralt bort, a bögréket megtartottuk, vettünk szuveníreket, csokoládét és lélegzetet. Bementünk mindenféle áruházakba, ahol jól végigtapogattuk az árukat, rendszeresen felhívtuk egymás figyelmét, ha valahol buzi(ka)t láttunk, én kitaláltam, hogy a tavasszal felújítandó konyhámba milyen képeket szeretnék nagyanyám antik tányérjai helyére, ettünk krumplis izébigyót, meg jól megbántottam szegény Rolcsit, amikor ismét rám jött az ötperc. Ennek a látens oka az volt, hogy iszonyú álmos/fáradt/átfázott voltam, a manifeszt pedig, hogy a nap folyamán tökéletesen megbizonyosodhattam arról, hogy egyrészt a páromnál jobban tudok németül (holott nem tudok), másrészt bár több alkalommal is járt Bécsben, mégis minden egyes csomópontnál rossz irányba indultunk el (az ő iránymutatásai alapján). Erre kifakadtam, megbántottam, megríkattam és ezzel félig-meddig tönkre is tettem a kirándulásunkat. (Azóta már bocsánatot kértem, mert tényleg elég genyó voltam.)

Hazafelé a buszon beájultam a fáradtságtól, meg attól az eszeveszett melegtől, ami az ülésem mellől hömpölygött elő (miközben Rolcsi meg lefagyott mellettem, mert valahonnan jött rá a huzat), de előtte még meghallgathattam a párom suttogó szitokáradatát, amit egy fiatal hölgy utastársunk kapott, amiért epedező pillantásokat és egy mosolyt is küldött felém.

Amikor kicsi voltam, mindig azt gondoltam, hogy a határon túl valami misztikus világ van, ahol minden más, mint itt. Mások a házak, mások az emberek. Az idén már másodszor jártam idegen országban, és ez végképp kipukkasztotta ezt a gyerekkori illúzió-lufit. Igen, kicsit mások odaát, de alapvetően éppen olyanok, mint mi. Mondjuk az meglepett, hogy Bécsben elképesztően sok arab van (sok nő fejkendőben, ahogy az náluk szokás) meg, hogy minden metróállomáson afro-ausztriai újságárusok tukmálják a portékájukat az arra járókra. Egy biztosan más, mint itt (a nyelven kívül): a melegek megítélése. Legalábbis az újságárus kirakata erről tanúskodik (vö: Lengyelország).

Azt hiszem, ideje lesz lassan még távolabb merészkedni szeretett hazámtól, ha egyszer igazi külföld-élményt szeretnék megtapasztalni.