nők bejegyzései

Ezt gondolom a nagy nemzetközi szovjet szocialista nőnapról. Tavaly már írtam róla egy pár mondatot traktoros asszonyokkal meg szüfrazsettekkel, de most megint gondolkodtam ezen egy kicsit, és arra jutottam, hogy...

...továbbra sem egészen értem. Ez egy nagy képmutatás szerintem. Ha visszamegyünk a történelemben az ismert korokig, azt látjuk, hogy szinte mindig és mindenhol a nők voltak hátrányban a férfiakhoz képest és nem fordítva. Azt a pár törzset, ahol matriarchális társadalom van, zárványként ne számítsuk, mert elenyésző az arányuk a Föld nagyobbik részéhez képest. A görögöknél a nők sem szavazhattak, meg aztán még úgy 2000 éven keresztül sehol sem, politikusok nem lehettek, könyvet nem írhattak, művészek sem lehettek, nem katonáskodhattak és sorolhatnám, viszont sokuk szexuális tárgyként tengette életét, adták-vették őket, plusz gyerekeket kellett szülniük és nevelniük meg ellátni az urukat. Már az a szó is milyen már, hogy "uruk", nem is beszélve arról, hogy az "ember" és a "gyerek" szó is alapból hímnemű, bár hozzá kell tenni, hogy ez a latens férfitartalom mára jelentősen kikopott belőlük. Ez egy pro-nő érvkupac volt, de fordítsuk meg ugyanezt.

Politika iránt érdeklődő férfiként abban egyet tudok érteni a korábbi korok emberével, hogy a politikába nem való az érzelem, ahogy a gazdaságba sem, a nők pedig az érzelmet képviselték, szemben a férfiúi értelemmel. Ez mára megváltozott (pontosabban elmosódtak a határok), de anno, amikor még nem volt ildomos a férfinak sírni, még nagyon is így volt. Aztán hogy nem szavazhattak. Hát persze, hogy nem, hiszen most mondtuk, hogy nem értenek hozzá, ahogy például a gyerekek sem, meg az elmeháborodottak vagy a jöttmentek sem. Később meg ez a kérdés eleve értelmezhetetlenné vált, mivel a tradicionális legitimáció kizárt mindenféle választást, ergo akkor senki sem szavazhatott, nem csak a nők nem. Hogy politikusok nem lehettek, az szintén ebből következik, de azért nem kellett őket félteni. Jó pár női uralkodóról tudunk (Kleopátra, Mária Terézia, Viktória királynő, stb.), és még több olyanról, aki a férje helyett uralkodott, elég csak a hülye XV. Lajosra és szeretőire gondolni. Meg aztán vajon hány intézkedés született a nők kegyeinek megnyerése érdekében, és ez vajon megállt-e uralkodói szinten, vagy a piramis összes szintjén előfordult? Szerintem utóbbi.

A katonáskodás kérdése nem is szorul magyarázatra, bár például Jeanne D'arc-nak elfelejtettek szólni (hálából máglyára is küldték), és az egri nők esete is beszédes, igaz, ha a megerőszakolás az alternatíva, nem csoda, ha serénykednek, és a férfiaknak szurkolnak. Pár kivételtől letekintve (Izrael állam, ahol a sorkatonaság nőknek is kötelező) manapság sem divat a nőknek háborúzni, ahogy a lövészárokban meghalni sem nagyon szoktak. Azért ez a női nemnek nem nagy veszteség, valljuk be.

Hogy művészek, tudósok, írók nem lehettek, az már egy kicsit az én hím-soviniszta lelkemet is birizgálja, elvégre a női látásmód másabb, de nem kevesebb, mint a férfiak látásmódja. Ennek nem sok értelme volt így, de biztosan megvolt az oka. Mondjuk, hogy a nő dolga a család fenn- és összetartása, nem holmi firkálgatás meg festegetés, és ez a szemlélet egészen a felvilágosodásig tartotta is magát. Konkrétan női művészek akkor sem kezdték ellepni a világot, de az irodalmi és/vagy főúri szalonok 'hostessei' általában nők voltak, köréjük gyűlt a kulturális élet színe-java. Egyes nők már ekkor is vették maguknak a bátorságot, és álnéven írtak, de olyan is akadt, aki a tudományos munkáit a férje neve alatt jelentette meg. De nem is ez a lényeg (már csak azért sem, mert ez elenyésző mértékű volt), hanem a tény, hogy az irodalmi alkotásokat ugyan nem nők alkották, de sokukat nők ihlették. Hány szerelmes vers, hány öngyilkos költő, hány párbajban meghalt író róható a női nem kontójára? Megszámolni is képtelenség.

Hogy adták-vették őket? Nem szép, nem szép, cserébe viszont biztosítva volt az életük, a megélhetésük, és állítólag a nőknek ez a legfontosabb, hacsak nem ezt is férfiak állítják. Szexuális tárgyak? Lehet, de erről nem a férfi nem tehet, hanem egyes férfiak, akik visszaélnek a testi fölényükkel, meg az evolúció/jóisten, ami/aki a férfinél gyengébbnek teremtette a nőt.

De nem sorolom a pro és kontra érveket, mert mindegyik külön témát igényelne, és nem is célom végtelenre nyújtott történelmi és kulturális felvilágosítást tartani, csak azt szeretném firtatni, hogy a nők helyzete vajon tényleg annyira rossz volt mindig, hogy azt gyökerestül meg kellett változtatni? Tényleg szükség volt a női mozgalmakra, az emancipációra, a feministákra, vagy kis türelemmel magától is megváltozott volna a helyzet? Előbbi kérdésre szerintem nem a válasz. Nem lett volna szükség, hiszen az első világháború embervesztesége és munkaerőhiánya amúgy is felborította a nők társadalmi szerepeit, és ebből a mai helyzet előbb-utóbb magától is kialakult volna. A különféle mozgalmak és erőszakos törekvések hasznosságát nem tudom megítélni, mert a tudásom hiányos ezen a téren (is), de csak úgy költőien felteszem, hogy a hatásuk éppen annyira lehetett katalizátor, mint amennyire fék. Másrészt bár sokat változott a helyzet, egyenjogúságról még mindig nem beszélhetünk, hiszen köztudomású, hogy egyenlő munkáért nem egyenlő a bér, és akkor a harmadik világ vagy az arab világ nőinek helyzetét ne is firtassuk.

Maradjunk abban, hogy a mérleg a történelem során a férfiak oldalára billent, és ott is maradt a mai napig. Vissza pedig nem fogja billenteni egy ilyen bűntudat-nap sem, meg öt másik sem, főleg akkor nem, ha kötelezővé tesszük a jópofiskodást, meg a megjátszást. Az egészből a virágboltosok orgazmusa lesz csak maradandó. Ez a nap ugyanúgy ennek az erőszakos mozgalmárkodásnak a maradéka, ráadásul férfi-nap híján most éppen a másik irányba tolódott el az aránytalanság. És akkor még nem firtattam azt a kérdést (sem), hogy ha az utóbbi 100 évben arra ment ki a játék, hogy a nők minél inkább férfiasak lehessenek és minél több férfias dolgot csinálhassanak, ÉS ezt még részben el is érték, akkor mire föl a nőiséget ünnepelni? Meg még a karrierista nőkről sem beszéltem...de már nem is fogok.

Maradjunk annyiban, hogy én nem szeretem ezt a napot.

UPDATE: 11 komment után kezdem sejteni, mivel van itt a probléma: alapvetően nem annyira szájbarágós és nem olyan hosszú ez a bejegyzés, mint az nálam lenni szokott, így vannak benne mondatok, amik a bennük használt szavak súlyossága okán esetleg eltérítik az olvasót a szövegértelmezés mezsgyéjéről az indulat irányába, és akkor aztán már tök mindegy, hogy mit írok, és az mit jelent, elvágtam magam. Ezen csak sajnálkozni tudok, főleg mert akik most neheztelnek, nem veszik észre, hogy éppen azt írom: a nők helyzete mindig rossz volt, és most sem jó, csak éppen egy ilyen ünnep nem változtat a helyzeten, maximum bűntudatot kelt a népesség másik felében. Sze-rin-tem.

"Nagy az Isten állatkertje...' — mondta a TV2 hírolvasója vagy 8 évvel ezelőtt egy bulvár kategóriájú hírről készült összeállítás után. Azóta nem nézem a TV2 esti hírműsorát, és azóta gondolom, hogy szükség van valamilyen durva szabályozásra, mert az ilyen megnyilvánulás sérti a hírműsorokra irányadó etikai normákat.

Sajnos azonban igaza volt a hírszerkesztőnek (aki a hírolvasó szájába adta ezeket a szavakat), és ez leginkább most, a karácsonyi őrültek háza idején látszik a legjobban. Hogy Isten állatkertjébe mennyien tartoznak, és mennyien nem, azt nem tudom, de hogy az eloszlásuk aránytalan, az biztos. Mert ha vélelmezem, hogy ebben az állatkertben nincs is 6,5 milliárd példány, és ennélfogva Magyarországon sem 10 millió egyed van, akkor is szembetűnő, hogy az állatsereglet jelentős része tartózkodik Budapesten, és ezen belül is éppen azokon a tömegközlekedési járatokon, amelyeken én utazom. Közös vonásuk, hogy szinte kivétel nélkül nőstény egyedek, és hogy rendelkeznek egy olyan többlettel, amivel más egyedek nem. Ez egyfajta kinövés, a testük valamely pontján: vagy a mellső végtagjuk meghosszabbodása, vagy a testük egy más pontján elhelyezkedő duzzanat. Mindkét esetben nyilvánvaló, hogy csak kvázi-testrészről van szó, mivel szemmel láthatóan nem képesek irányítani azt. Úgy vannak vele, ahogy a macskám a farka végével: bár nyilvánvalóan hozzá tartozik, valahogy mintha mégis idegenként érzékelné. Például amikor vizes lesz, az nem érdekli, ellenben ha a teste bármely más pontjára egyetlen apró vízpermetecske csöppen, máris a legtávolabbi sarokig rohan, és azonnal szárazra nyalja a teljes szőrfelületét. Mellesleg erről jut eszembe, hogy milyen már, hogy a macskáknak antianyag-nyáluk van? Amikor nyalakodnak, nemhogy nedvesek nem lesznek, de a már meglévő nedvességet is a nyelvükkel tüntetik el.

De térjünk vissza a BKV járatain utazó egyes nőegyedekhez, akik valamilyen batár (vagy akár sokkal kisebb) csomaggal utaznak, ÉS nem urai ennek a csomagnak, ÉS egyáltalán nem vesznek tudomást arról, hogy rajtuk kívül más is utazik az adott járaton, akit viszont ők zavarnak. Lássuk a típusaikat:

A banyatankos
Talán a legközismertebb és legtöbb bosszúságot okozó ember-egyed. Karja végén egy gurulós, nyugdíjasoknak való eszköz lóg, amit jellemzően maga mögött húz. Ennek telítettségétől függően látványos mutatványokat végez: üres állapotban sokkal nagyobb erővel mozdítja meg, mint az szükséges lenne, így ennek-annak (busz falának, emberek lábának, stb.) nekicsapja, telerakott állapotban viszont alig-alig bírja megemelni, lassítva ezzel mindennemű emberi helyváltoztatási metódust. A banyatank kereke jellemzően sáros (főleg ebben a latyakos időszakban), így a frissen mosott, és/vagy első alkalommal felvett nadrágok viselői kimondottan örvendenek minden olyan koordinálatlan mozdulatnak, aminek következtében ruházatuk értéke máris jelentősen csökken (a következő mosásig). A járművekről való le- és felszállás során a banyatankok tulajdonosai hatalmas nyögésekkel és sóhajokkal adják a világ tudtára, mennyire nehéz terhet cipelnek, és azt nyomban a jármű legforgalmasabb pontján pihentetik meg. Ha viszont ugyanezen tevékenység során nem telepakolt banyatankot hurcolnak magukkal, le- és felszállás esetén azt egy könnyed mozdulattal lendítik be a járműbe (vagy le arról), melynek földhöz közeli pontjairól leröpülve, híg sárcseppek pettyezik be az óvatlan és gyanútlan többi emberek ruházatát. Ami pedig a legjellemzőbb erre az alfajra, hogy csomagjuk dinamikájáról és kiterjedéséről fogalmuk sincs, és ezzel a többi ember-egyedek is így vannak. Ennek eredője pedig az, hogy amikor egy mozgólépcsőről szeretnél leszállni, és előtted éppen egy ilyen nő vánszorog, nem tudsz időben lelépni az alkalmatosságról, mert a banyatankos egyed úgy lép le arról, hogy terhét mindvégig maga mögött pihenteti, és csak akkor kezdi el tőled távolítani, amikor ő maga már legalább két lépésre eltávolodott. Ezt viszont a mögötted jövők nem látják, avagy látják de leszarják, ergo rátolnak a még másodpercekkel később is közvetlenül a bokád előtt pihenő, jellemzően alumínium merevítéses eszközre, amiben könnyedén felbukhatsz, hacsak nem végzel akrobatikus mozdulatokat, melyek segítségével különféle irányokba szökkenve megúszhatod a balesetet. A banyatank elszabadult utánfutó jellegéről pedig majd egy másik alkalommal értekezek.

A bőröndös
A különféle vasúti és buszpályaudvarok környékén előforduló egyedek között nagy arányban képviselteti magát ez a típus. Legfőbb jellemzője, hogy méreteihez képest aránytalanul nagy bőröndöt és/vagy utazótáskát cipel magával, melyet jellemzően úgy helyez el az adott járművön (főleg metrón), hogy minél jobban akadályozza a fel- és leszállást. Leggyakoribb megjelenési formája a 160 centiméteres és 50 kilós nőegyed, 120x50x30 centiméteres műanyag, gurulós bőrönddel. Bizonyos egyéb viselkedésformái feltűnő hasonlóságot mutatnak a banyatankos, idősebb egyedek viselkedésével.

A táskás
A táskás nem gurulós alkalmatosságot cipel, hanem viszonylag merev kialakítású, kézből lógatós eszközt, mellyel kapcsolatban szintén súlyos koordinációs problémái akadnak, és ezt nem rest környezete tudomására is hozni, minden lehetséges pillanatban. Bár a méretarányokból kiindulva minden alapja meglenne, hogy ura legyen e kvázi-testrésznek, mégsem képes megállni, hogy minden egyes apró mozdulat megtételekor neki ne vágja azt a többi ember lábának, oldalának vagy egyéb testrészének. Mások mintha undorodnának terhüktől, és annyira eltartják azt maguktól, hogy a zsúfolt járművön rögtön két helyet is elfoglalnak vele (ami természetesen jár nekik). Ugyanezek alkalmanként, amikor nem kapnak ülőhelyet, terhük elviseléséhez segítségül hívják a különféle kapaszkodókat, csöveket és markolatokat, szigorúan azzal a kézzel, amelyben a táskájukat tartják. Ilyenkor az elszabadult hajóágyúként csapódik neki mindennek, ami a hatósugarában található (ide értve az ülő utas nyakát, fejét, oldalát, stb.).

A retikülös
Végül - de nem utolsó sorban - a retikülös egyedek érdemelnek szót. Ezek igen rövid fülű, de annál nagyobb kiterjedésű eszközt hurcibálnak magukkal, jellemzően a hónuk alatt, szorítva. Teszik ezt vélhetőleg azért, mert féltik a temérdek női kincset rejtő alkalmatosság tartalmát, és semmiképpen sem azért, hogy a különféle kilendülésekkel ne zavarják utastársaikat. Sőt, az, hogy ezen eszköz szinte már valóban a testük részét képezi, egyáltalán nem jelent könnyebbséget a körülöttük utazók számára, mivel a retikülös ember-egyedek ennek ellenére vágják neki mindenkinek a hónuk alól elől és hátul is kilógó, igen kemény részeket. Erőszeretettel közlekednek így a zsúfolt sorok között (mindenkit végig koccolva), de igen kedves elfoglaltságuk az is, hogy a metrószerelvények üres üléseire való lehuppanás közben a retiküljüket egyszerűen ráültetik a már korábban helyet foglalt utastársaik testére. Ha ezt mégsem tennék, garantált, hogy viszont felállás közben verik ki mindenki kezéből az abban tartott könyvet, mobiltelefont, csecsemőt, pudlikutyát és/vagy egyebeket — anélkül, hogy mindebből ők maguk bármit is érzékelnének.

Természetesen Isten állatkertjében nem csak nőstények, hanem hímek is helyet kaptak, melyek szintén hasonló kinövésekkel rendelkeznek. Az összespárgázott dobozos és a telepakolt-koszosfülű-műanyagzsákos típusokra azonban majd csak egy másik alkalommal térek ki.