nagyanyám bejegyzései

Az alábbiakban változtatás nélkül közlöm nagyapám nagyanyámnak írt levelét 38 évvel ezelőttről (amit az egyik fiókban találtam meg):

73.XI.6.

Aranyos Pirikém!

Jó pár esztendő telt el azóta, hogy én levelet írtam neked. Azoknak a leveleknek nagy-nagy része még a Hangulatban íródott és teljesen mentes volt olyan dolgoktól, melyekről most akarok "beszélni" neked.

Az öreg Ferenc Jóska mondta: "Mindent meggondoltam - mindent megfontoltam!". Így vagyok én is. Valóban mindent meggondoltam, és nem hamarkodtam el ezt a levelet. Ja igaz! Neked is tudnod kell, hogy miről van szó!

Tegnap - érted Pirikém! nem ma, mikor a levelet írom, hanem tegnap - voltam a Zsigánál. A táppénzes utalványomat kértem, hogy adja le a gyárba. Egy szóval sem állítom, hogy be volt rúgva, de egy kevéssé spicces volt és akaratlanul elszólta magát. Rettenetes volt. Nekem a Zsiga a legjobb barátom, aki mindenhol segített rajtam, ahol csak tudott - még ha az ő furcsa modorában is, és ahol csak tudtam én is segítettem neki. Megértem az összes családi problémáját. Talán úgy senki sem ismeri, mint én (esetleg te). Miért nem beszéltél őszintén? Most már nagyon sok mindent értek, ami eddig felfoghatatlan volt a számomra.

Én valahol a lelkem (ha még van) mélyén sejtettem. Még el is tűnődtem rajta, hogy mennyire összeillenétek. A Zsiga is panaszkodik, hogy nincs hova menjen, mert ha lenne, elmenne. Valahogy éreztem. Nem tudnám megmondani, hogy miről. Talán egyes elejtett szavak, a rajtam keresztül való kölcsönös érdeklődés hiánya - ami ép olyan feltűnő, mint a nagy hogy van, mi van vele...stb.

Most már megértem minden viselkedésedet és az egész magatartásodat. Amikor hazajöttem, azonnal írni akartam, felülkerekedett a józan ész és aludtam ? rá egyet. Azt hiszem ez így is helyes. Ha még egyáltalán fel tudsz tételezni rólam emberi érzelmeket, úgy hidd el nekem, hogy nagyon fáj. Sokkal jobban mint ahogy erről a nyomorult papírról kiderülne.

Fáj, mert nagyon szeretlek. Soha nem nem szerettem senkit csak téged. És még most is csak téged. Csak már nincs értelme. Milyen furcsán ismétlődik meg a Kiss Ica, a katonatiszt és a ***** Jóska esete. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sajnálom magam. Igenis sajnálom, és sajnálom azt a nyomorult életemet, amiben nem csináltam semmit, és sajnállak Téged, mert végső soron én vagyok mindennek az okozója.Tévedés ne essék: szó sincs semmiféle számonkérésről vagy felelősségre vonásról. Semmi jogom nincs hozzá. De most már olyan sokat vesztettem, hogy nem bírom ki. Elvesztettelek Téged, elvesztettem a legjobb barátomat és most már el kell hogy veszítsem az életemet is.

Pirike!

Ha én meg tudnám Neked mondani, hogy mennyire kellettél, akkor én egy szónok lennék. Nem tudom elmondani, de érezned kellett. Most aztán nagyon úgy érzem, hogy itt állok egy szál magam és az a pici kis kapaszkodó, amit Te jelentettél nekem eltörött. Nincs többé.

Azt mondtad nekem vasárnap, hogy ha másképp viselkedtem volna szombat este, akkor másképp lett volna, meg hogy én csak akkor megyek Hozzád, ha nőre van szükségem. Ugye belátod, hogy ez nem így van. Tudod jól, hogy már szombaton el akartam menni, de maradni is akartam. Úgy játszottál velem, ahogy akartál. De most már legalább értem.

Míg ezt a levelet írom sírok. Nem tudom, hogy mit, vagy kit siratok: Téged? Anyut? Tibit? Magamat?  nem tudom. valószínűleg mind azokat, akiket szerettem, akik az én kis nyavajás világom voltak. Persze érdekes dolog. Ha bárki más valakit felhívsz magadhoz - nem is érdekel. Hisz elvált asszony vagy, azt teszel, amit akarsz. De ép a legjobb barátomat? Igaz, hogy ő valóban rá van szorulva. És akkor képes vagy bejönni a kórházba (meglátogatni, virágot hozni), a munkahelyeden ****** kompelxust csinálni? Nem értem. Hisz te "NŐ" vagy, nem férfi, neked máskép kellene gondolkodni. Csak te vagy a közös gyerekünk anyja.

Hisze nem azt akarom, hogy apáca legyél - nincs is hozzá jogom. Megértem azt is hogy én nem kellek. Ha fáj is, de értem, csak épen őt nem értem Nálad. De hát te tudod.

Első elkeseredésemben el akartam mondani az Icának, anyámnak, a Tibinek, aztán rájöttem, hogy minek. Annak, hogy az Icának még nagyobb legyen a pofája (a Zsiga jól megverte vasárnap), annak hogy a Mutter mindenfélét mondjon rólad, annak, hogy a Tibi éretlen megjegyzéseket tegyen (hisz ő bízik benned is nagyon). Így nem mondtam senkinek és nem is fogja soha senki megtudni. - Ezért jó várni egy napot - Bohóc voltam egész életemben, soha nem tudtam levenni a parókát a fejemről és a festéket a pofámról. De most levettem és már nincs hová visszatenni.

Mindenért bűnhődni kell, én megbüntetem magam. Szándékosan rosszat senkinek nem tettem. Nem tudok gyűlölni, de még haragot tartani sem. Én megbocsátok mindenkinek, de nekem is bocsássatok meg.

Ha néha eszedbe jut, akkor a Tibi-Anyu alatti fényképet is nézd meg.

Nagyon-nagyon szeretlek.
Volt férjed.
Józsi

ui: a levélen nem találsz sem bélyeget sem postabélyegzőt, mert magam vittem el.

Hát ennyi. A szövegben a csillagozott rész a családnevünk, a többször emlegetett Tibi pedig az apám.

Nagyapám alkoholista volt (meg kommunista is), és kártyaadósságokat csinált, amiért nagyanyám elhagyta őt. Apám az őt rendszeresen bántalmazó apjával és az apai nagyanyjával élt együtt, és ezt a helyzetet sosem bocsátotta meg nagyanyámnak, talán ezért sem nagyon tartották a kapcsolatot (inkább csak miattam). A két 'öreg' viszont a szakítás és válás után is szerette egymást, csak nem tudtak együtt élni. Hogy ez a Zsiga kicsoda, nem tudom, de nehezen hiszem, hogy nagyanyám kezdett vele valamit, mert tudtommal sosem volt másik férfi az életében, ahogy nagyapámnak sem volt másik nő. Utóbbi először a lábát vesztette el, aztán az életét is, a '90-es évek elején (mindkettő az alkoholnak tudható be), előbbi pedig — idén lesz — 6 éve, hogy elhunyt.

Ez a levél, és néhány egyéb régről itt maradt irat viszont ennyi év után is betekintést (még ha kicsit is) ad életük egy-egy apró szeletére.

Mivel pár napja csak egy valaha számítógépként üzemelő, de mostanra működésképtelen fekete dobozt bámulhatok otthon, elkezdtem újra felfedezni az élet más elfoglaltságait is. Jó, annyira még nem lendültem bele, de hétfőn például nekiláttam a nagyanyámtól örökölt (bár anno általam vásárolt) komód fiókjai kirámolásának, és egy köbméter szemetet leszámítva tökre érdekes dolgokat találtam: fényképek gyerekkoromból, nagyapám levele nagyanyámnak, ismeretlen eredetű, írógéppel rögzített versek, papíralapú relikviák a szocializmusból, stb.

Nagyapám egyébként nagy kommunista volt, és a '60-as években valószínűleg nagyanyám is, nem véletlenül dolgozhatott a rendőrségnél, és nem véletlenül kapott szolgálati lakást, amit később én vettem meg neki, újítottam föl saját pénzből, majd örököltem meg az egészet, illeték fejében — még mielőtt valaki belekezdene, hogy mennyit köszönhetek a szocializmusban uralkodó állapotoknak. Nagyapám apám születése után pár évvel végképp alkoholista lett, ami a nagyanyámmal való szakításukhoz vezetett, és ez alapjaiban határozta meg a családtagok közti viszonyokat (egészen kiterjedt szintig is). Mindketten halálukig szerették a másikat, és egyikük sem kezdett soha új kapcsolatba, csak éppen együtt nem tudtak többé lenni... de ezt a történetet — azt hiszem, — majd egy másik alkalommal mesélem el. Lesz rá alkalom.

A lényeg, hogy a hétfői vörös csillagos iratok után a kedd estémet tévézéssel töltöttem, és kivételesen sem a HírTV-t nem néztem, sem a Comedy Centralt (mert előzőn már nem számítottam rendes híradásra, utóbbin meg úgyis mindig olyan megy 10 után, amit már láttam), ezért valamilyen furcsa okból kifolyólag az RTL Klubra kapcsoltam. Ez a tévézéssel töltött időm 99%-ában nem szokott előfordulni. A Döglött Akták című sorozat aktuális epizódja ment ott, amiből még sosem láttam egyet sem, és bármilyen is a sorozat, ez a rész nagyon bejött nekem. Ritkán látni olyat, hogy egy krimi vége ne a piff-puff-már-jön-is-a-reklám legyen, hanem egy több perces jelenetsorozat, amiben a készítők szinte elgyászolták az áldozatot. Sőt, én még ilyet sosem láttam, de nagyon bejött, mert a sztori alapján ennek a 16 éves táncos srácnak a halála valóban egy tragédia lett volna, ha ez a történet tényleg megtörtént volna. Komolyan átéreztem, és egy kis gombócka is keletkezett a torkomban, de valószínűleg azért, mert eleve bejövős volt a srác. De sosem jutok el a lényeghez, ha mindig eltérülök...

Szóval a reklámok közti ajánlókban beharangozták, hogy a XXI. Század című műsorban majd a Rákosi Mátyás száműzetéséről szóló összeállítás lesz látható, a film után. Nocsak — mondom magamban, — majd rögtön azon kezdtem el filózni, hogyan lehetséges az, hogy miközben a műsor címe 21.század, mégis állandóan a 20.század szocializmusa a téma? Jó, tényleg ritkán nézem az RTL-t, de ha nézem, és pont ennek a magazinnak az ajánlóját látom, mindig megállapítom, hogy már megint a szocializmus és már megint pozitív töltettel. Kíváncsi voltam, Rákosiból mit lehet kihozni, esetleg elsiratjuk vagy valami megható szenvedéstörténet és...hát majdnem.

A műsor elején mutattak pár korabeli felvételt, és máris Rákosi (eredetileg Rosenfeld, de ez nem hangzott el) Mátyás villájából jelentkezett a riporter. Elmondta, hogy itten lakott a golyófejű gané (ezt nem ő mondta így), és hogy itt ötölte ki ellenlábasai és hajdani társai eltüntetésének terveit, esetenként napokig álmatlanul forgolódva alvás helyett. A pici szívem meg ne szakadjon érte, igaz, sem Rajk Lászlóért, sem Szakasits Árpádért nem ejtenék egyetlen könnyet sem. Aztán láthatjuk, amint a Sztalin Jóska 70. születésnapja alkalmából a garázsból kigördülő trolik megkezdik az utasok fuvarozását, közben pedig hallhatjuk, hogy a dolgozó nép, meg a balablabla,  és hogy mennyire nagyon épül az ország. Ami negatív eddig elhangzott, az abban merült ki, hogy a villában hajdan felszolgálóként dolgozó öreglány azt nyilatkozta, hogy Rákosi mindig hajtotta őket, mert nem evett, hanem zabált (de persze ez is a 15 éves börtönlét következménye), és a műsorvezető következetesen "bukott diktátornak" nevezte őt. Aztán előtúrtak egy hajdani embert, aki ott volt Rákosiék repülőre tételekor, és aki a kedvünkért visszaemlékezett arra az esetre: hideg volt, és Rákosit csak az átmeneti kabátja melegítette, de amikor emberünk pokrócokat akart neki adni, a hős mészáros elutasította azokat, merthogy ő a börtönben már megszokta ezt. Micsoda nagy jellem!

A továbbiakban a száműzetés egymást követő helyszíneit láthatjuk, előszedve mindenféle fényképeket, hajdani szomszédokat, akik persze mind emlékeznek rá, és akik tömegesen olyan áldott jó, rendes emberként őrzik őt emlékeikben, hogy olyat szerintem ma sem találni egyet sem. Csak a nagy Rákosi, az imperialista kémbanda leleplezője volt ennyire kedves, aranyos, illedelmes, és hogy milyen jól tudott táncolni... Szegényt persze megviselte Kirgízia hegyvidéki levegője, mert öreg volt már ő, és udvari vécé volt, és vödörben kellett hordani a vizet, de nem, hiába volt neki két fegyvere is (perszepersze), sosem fordította volna őket maga ellen. Pedig az elvtársak tutira azt szerették volna, a piszkok. De Rákosi szerette az életet. Tudjuk, a magáét megtartani, másét meg elvenni. Na mindegy, nem fogom leírni az egészet, aki akarja, az az RTL archívumában úgyis megtalálja.

Azt viszont leszögezném, hogy kikérem magamnak azt a pozitív hangvételt, ami az egész műsort végigkíséri, és kikérem magamnak a kommunizmus-relativizálást (amit már törvény is tilt). Igaz, a műsor ezt a tényállást nem merítette ki, mert nem hangzottak el benne hamis adatok (meg semmilyenek se nagyon), de a szóhasználat, a mondatszerkesztés, és Rákosi szenvedéstörténetének érzelmekre hatni kívánó bemutatása nálam már kiverte a biztosítékot. Rákosi Mátyás egy mocsok szemétláda volt, semmivel sem jobb, mint Hitler, Sztálin, Idi Amin Dada vagy bármelyik másik diktátor, aki kezéhez emberek tízezreinek vére tapad, plusz családok százezreinek tönkretétele, akár generációkra is. Ráadásul őt magát is a saját elvtársai intézték el, miután kellemetlenné vált a Nagy Testvérnek. Így ment ez náluk mindig is. Lehet ezt ragozni, de nem lehet menteni, sem történelmi helyzettel, sem ki-mit-csinált-volna-ebben-a-helyzetben kezdetű szólamokkal, sem mással. És örülnék, ha az RTL vagy olyan dokumentum-összeállítást csinálna, ami senki érzékenységét nem sérti, vagy pedig a készítőkben lenne valami normális értékítélet, és éreznék, hogy áldozat és áldozat, tettek és tettek, sérelem és sérelem között komoly különbségek vannak vagy lehetnek.

Valahol egyébként érezték is, mert a műsort egy rövid mondattal zárték le, amiben igyekeztek helyre tenni a dolgokat. De vajon ez egálban van a megelőző fél órával? És ha valaki közben lefeküdt aludni?

De fejezzük már be ezt! Más diktatúrákat és más diktátorokat sem szokás mentegetni (mert nem illik avagy mert egyenesen tilos), nekünk se kelljen már jó érzéssel visszagondolni azokra az időkre, jó? Szóval ne "Éljen Rákosi"!