nagyapa bejegyzései

Az alábbiakban változtatás nélkül közlöm nagyapám nagyanyámnak írt levelét 38 évvel ezelőttről (amit az egyik fiókban találtam meg):

73.XI.6.

Aranyos Pirikém!

Jó pár esztendő telt el azóta, hogy én levelet írtam neked. Azoknak a leveleknek nagy-nagy része még a Hangulatban íródott és teljesen mentes volt olyan dolgoktól, melyekről most akarok "beszélni" neked.

Az öreg Ferenc Jóska mondta: "Mindent meggondoltam - mindent megfontoltam!". Így vagyok én is. Valóban mindent meggondoltam, és nem hamarkodtam el ezt a levelet. Ja igaz! Neked is tudnod kell, hogy miről van szó!

Tegnap - érted Pirikém! nem ma, mikor a levelet írom, hanem tegnap - voltam a Zsigánál. A táppénzes utalványomat kértem, hogy adja le a gyárba. Egy szóval sem állítom, hogy be volt rúgva, de egy kevéssé spicces volt és akaratlanul elszólta magát. Rettenetes volt. Nekem a Zsiga a legjobb barátom, aki mindenhol segített rajtam, ahol csak tudott - még ha az ő furcsa modorában is, és ahol csak tudtam én is segítettem neki. Megértem az összes családi problémáját. Talán úgy senki sem ismeri, mint én (esetleg te). Miért nem beszéltél őszintén? Most már nagyon sok mindent értek, ami eddig felfoghatatlan volt a számomra.

Én valahol a lelkem (ha még van) mélyén sejtettem. Még el is tűnődtem rajta, hogy mennyire összeillenétek. A Zsiga is panaszkodik, hogy nincs hova menjen, mert ha lenne, elmenne. Valahogy éreztem. Nem tudnám megmondani, hogy miről. Talán egyes elejtett szavak, a rajtam keresztül való kölcsönös érdeklődés hiánya - ami ép olyan feltűnő, mint a nagy hogy van, mi van vele...stb.

Most már megértem minden viselkedésedet és az egész magatartásodat. Amikor hazajöttem, azonnal írni akartam, felülkerekedett a józan ész és aludtam ? rá egyet. Azt hiszem ez így is helyes. Ha még egyáltalán fel tudsz tételezni rólam emberi érzelmeket, úgy hidd el nekem, hogy nagyon fáj. Sokkal jobban mint ahogy erről a nyomorult papírról kiderülne.

Fáj, mert nagyon szeretlek. Soha nem nem szerettem senkit csak téged. És még most is csak téged. Csak már nincs értelme. Milyen furcsán ismétlődik meg a Kiss Ica, a katonatiszt és a ***** Jóska esete. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem sajnálom magam. Igenis sajnálom, és sajnálom azt a nyomorult életemet, amiben nem csináltam semmit, és sajnállak Téged, mert végső soron én vagyok mindennek az okozója.Tévedés ne essék: szó sincs semmiféle számonkérésről vagy felelősségre vonásról. Semmi jogom nincs hozzá. De most már olyan sokat vesztettem, hogy nem bírom ki. Elvesztettelek Téged, elvesztettem a legjobb barátomat és most már el kell hogy veszítsem az életemet is.

Pirike!

Ha én meg tudnám Neked mondani, hogy mennyire kellettél, akkor én egy szónok lennék. Nem tudom elmondani, de érezned kellett. Most aztán nagyon úgy érzem, hogy itt állok egy szál magam és az a pici kis kapaszkodó, amit Te jelentettél nekem eltörött. Nincs többé.

Azt mondtad nekem vasárnap, hogy ha másképp viselkedtem volna szombat este, akkor másképp lett volna, meg hogy én csak akkor megyek Hozzád, ha nőre van szükségem. Ugye belátod, hogy ez nem így van. Tudod jól, hogy már szombaton el akartam menni, de maradni is akartam. Úgy játszottál velem, ahogy akartál. De most már legalább értem.

Míg ezt a levelet írom sírok. Nem tudom, hogy mit, vagy kit siratok: Téged? Anyut? Tibit? Magamat?  nem tudom. valószínűleg mind azokat, akiket szerettem, akik az én kis nyavajás világom voltak. Persze érdekes dolog. Ha bárki más valakit felhívsz magadhoz - nem is érdekel. Hisz elvált asszony vagy, azt teszel, amit akarsz. De ép a legjobb barátomat? Igaz, hogy ő valóban rá van szorulva. És akkor képes vagy bejönni a kórházba (meglátogatni, virágot hozni), a munkahelyeden ****** kompelxust csinálni? Nem értem. Hisz te "NŐ" vagy, nem férfi, neked máskép kellene gondolkodni. Csak te vagy a közös gyerekünk anyja.

Hisze nem azt akarom, hogy apáca legyél - nincs is hozzá jogom. Megértem azt is hogy én nem kellek. Ha fáj is, de értem, csak épen őt nem értem Nálad. De hát te tudod.

Első elkeseredésemben el akartam mondani az Icának, anyámnak, a Tibinek, aztán rájöttem, hogy minek. Annak, hogy az Icának még nagyobb legyen a pofája (a Zsiga jól megverte vasárnap), annak hogy a Mutter mindenfélét mondjon rólad, annak, hogy a Tibi éretlen megjegyzéseket tegyen (hisz ő bízik benned is nagyon). Így nem mondtam senkinek és nem is fogja soha senki megtudni. - Ezért jó várni egy napot - Bohóc voltam egész életemben, soha nem tudtam levenni a parókát a fejemről és a festéket a pofámról. De most levettem és már nincs hová visszatenni.

Mindenért bűnhődni kell, én megbüntetem magam. Szándékosan rosszat senkinek nem tettem. Nem tudok gyűlölni, de még haragot tartani sem. Én megbocsátok mindenkinek, de nekem is bocsássatok meg.

Ha néha eszedbe jut, akkor a Tibi-Anyu alatti fényképet is nézd meg.

Nagyon-nagyon szeretlek.
Volt férjed.
Józsi

ui: a levélen nem találsz sem bélyeget sem postabélyegzőt, mert magam vittem el.

Hát ennyi. A szövegben a csillagozott rész a családnevünk, a többször emlegetett Tibi pedig az apám.

Nagyapám alkoholista volt (meg kommunista is), és kártyaadósságokat csinált, amiért nagyanyám elhagyta őt. Apám az őt rendszeresen bántalmazó apjával és az apai nagyanyjával élt együtt, és ezt a helyzetet sosem bocsátotta meg nagyanyámnak, talán ezért sem nagyon tartották a kapcsolatot (inkább csak miattam). A két 'öreg' viszont a szakítás és válás után is szerette egymást, csak nem tudtak együtt élni. Hogy ez a Zsiga kicsoda, nem tudom, de nehezen hiszem, hogy nagyanyám kezdett vele valamit, mert tudtommal sosem volt másik férfi az életében, ahogy nagyapámnak sem volt másik nő. Utóbbi először a lábát vesztette el, aztán az életét is, a '90-es évek elején (mindkettő az alkoholnak tudható be), előbbi pedig — idén lesz — 6 éve, hogy elhunyt.

Ez a levél, és néhány egyéb régről itt maradt irat viszont ennyi év után is betekintést (még ha kicsit is) ad életük egy-egy apró szeletére.

Na kérem, most aztán teli van a faszom hócipőm!

A nagymamámnak volt három testvére, akik közül az egyik amikor tapasztalta, miként bánik velem a mostohaanyám, igyekezett minél inkább kimenekíteni rettentő helyzetemből. Minden hétvégén elhívott magukhoz, sőt, egész nyarakat töltöttem náluk. Mindent megkaptam: bármit, ami a fogamra való volt, vagy ha valamire vágytam, zsebpénzt és rendes nevelést is (főleg a tisztesség terén). Mivel neki és a férjének nem volt/nincs gyerekük, rajtam vezették le szülői érzéseiket, ami persze nekem csak jól jött, mert érzelmileg is pótolták a szüleim elvesztését. 2002. tavaszán a nagynéni meghalt, a férje pedig, aki közben fogadott nagyapámmá vált (én pedig az ő fogadott unokájává) egyedül maradt. Teltek az évek, én pedig időnként meglátogattam őt, míg tavaly elő nem került a nagybácsi hátralevő életének kérdése. Fölmerült benne három lehetőség: eltartási szerződést kötünk, és mivel ezzel az is együtt jár, hogy a lakásának én leszek a tulajdonosa, mindenki jól jár, vagy a lakása fejében bevonul egy nyugdíjas otthonba, esetleg szerződést köt a HILD-del, ami szintén az ingatlan elvesztését jelenti.

Néhány hónapig emésztettük a dolgot, míg én közöltem, hogy mivel nem tudok versenyre kelni egy milliárdos tőkéjű céggel, bármelyik másik két lehetőséget választja, azzal csak jobban járhat, mint velem. Hiszen a HILD egy nagyobb összegű kifizetéssel kezdi az ügyletet, aztán biztosít egy csomó dolgot (eü ellátás, stb.). Erre ő azt mondta, hogy neki nem nagy pénz kell, hanem, hogy a havi megélhetése könnyebb legyen, például, hogy valaki kifizesse a rezsit. Még egy kicsit gondolkodtunk, aztán én felajánlottam (némi számolgatás után), hogy havi 30000 Ft-ot tudok adni kezdetben, amit később apránként emelgetnénk. Természetesen egyösszegű százezrekről szó sem lehet, mert egyszerűen nincsen ennyi pénzem, de akármi is történjen, az eltartási szerződésben szereplő egyéb dolgokat (bevásárlás, takarítás, gyógyszerek beszerzése, stb.) mindenképpen biztosítom, hiszen egyébként sem tudna máshoz fordulni, mint hozzám. Azt is kikötöttem, hogy a rezsi közvetlen kifizetését nem vállalom, mert a fizetésem is kissé rendszertelenül változik, e mellé pedig nem merem bevállalni, hogy a kiadásaim is rapszodikusak legyenek, mert ez rövid idő alatt kikészítene idegileg. Túl sok lenne a bizonytalan tényező. Ugyanakkor azt sem tudom megoldani, hogy a kp kifizetése mellett az első pillanattól kezdve biztosítsam a napi háromszori étkezést, meg a többit, mert akkor ugyanúgy tönkremennék anyagilag, de bízva vagyoni helyzetem jövőbeni javulásában, amint az állapota ezt szükségessé teszi, természetesen automatikusan életbe lépnének ezek a dolgok.

Korábban már beszéltem a témáról egy ügyvéddel, aki elmondta, hogy ha pénzösszeget is belefoglalnánk az okiratba, az már nem eltartási szerződés lenne, hanem életjáradék szerződéssel kombinált eltartás, és akkor így meg úgy. Ezért javasoltam a 'nagyapámnak', hogy feltételezve a bizalmat, állapodjunk meg abban, hogy megkötünk egy általános eltartási szerződést, és mi ettől függetlenül tartjuk magunkat a szóbeli megállapodáshoz. Magyarul a szerződés csak formalitás lenne. 'Persze, jól van.' Ismét megkerestem az ügyvédet, hogy akkor elindíthatjuk a folyamatot. Ő kikérte a földhivataltól a szükséges papírokat, és elkészítette a tervezetet, amit átküldött e-mailben, én pedig elvittem azt a rokonomhoz, hogy nézze át, és otthagytam nála. Közben az ügyvéddel 80000 Ft-os munkadíjban állapodtunk meg, ezért is emlegettem mostanában a tragikus anyagi helyzetemet (ugyanis a tavalyi kb. 700e Ft-os extra kiadásaim után ez már igazán nem kellett volna). Elvileg még 2007-ben aláírtuk volna a papírokat, de mivel a földhivatal már nem fogadott be újabb ügyeket, az ügyvéd csak január 10-én tudott először intézkedni. Akkor megtárgyaltuk, hogy az egyik keddi délután elmegyünk az irodába, és lezavarjuk az egészet. Közben azonban a 'nagyapám' megsérült egy villamosról való leszállás közben, ezért azt kérte, hogy amíg rendbe jön a térde, halasszuk el a dolgot. Jó, hívtam az irodát, hogy mi van, mire a jogászunk felajánlotta, hogy akár házhoz is kijön, azonban így nincs lehetőség a kinyomtatott papírt módosítani (ha esetleg valamit be akarnánk szúrni, vagy megváltoztatnánk egyes szövegrészeket). Ismét felhívtam a rokonomat, majd az ügyvédet, és letárgyaltuk e hét csütörtökét.

Most este újabb telefont eresztettem meg, hogy akkor csütörtökön mehetünk, mire a 'nagyapám' elkezdett variálni, hogy ő beszélt az Esztivel (AZ ESZTIVEL), aki az APEH-ban, meg az ING-nél dolgozott, és ő azt mondta, hogy a szerződésben szereplő 70000 Ft összeg, az a HILD-ékhez képest milyen kevés meg, hogy azok adnának legalább egy millió forintot rögtön az elején. Puff neki. El kellett kezdenem a felvilágosítást, hogy a 70e, az az eltartás ÉRTÉKE, aminek akkor van jelentősége, ha valaki megtámadná a szerződést (ilyen személy elvileg nem létezik), mert ilyenkor, ha megnyeri a pert, akkor a szerződéskötéstől a felbontásáig eltelt időre az általam kifizetett összeg visszajárna nekem. Tehát ez az összeg nem kp-t jelent, hanem a rezsi kifizetésének, a takarításnak, étkeztetésnek, temetésnek, beteggondozó biztosításának együttes, ELMÉLETI összegét. Elméleti, hiszen pl. a takarítást úgy is megoldhatom, hogy megfizetek valakit, aki elvégzi, de az is lehetséges, hogy fogok egy vödröt, meg egy kefét, és saját kezűleg esek neki a ganédombnak. A lényeg, hogy a szerződésben foglaltakat így vagy úgy teljesítsem. Másrészt az elején megmondtam, hogy 30 ezer az a 70, valamint, hogy semmiféle egyösszegűről szó sem lehet, mégpedig triviális okokból: nincs ennyi pénzem. Szóval megint elkezdtük az alkudozást, jóformán az elejétől. Jött, hogy "mi van, ha megnősülök, és az asszony meghülyít, hogy 'dobjuk ki az öreget'"? Vagy hogyan akarom én biztosítani pl. a bevásárlást? Letárgyaltuk. De közben végig azon igyekeztem (asszem ő is), hogy ne hangozzon el olyan dolog, ami rokoni érzelmeink megrendüléséhez vezethetne.

A lényeg, hogy az eddigi jókedvem szépen el lett baszva rontva (sokáig tartott...), több okból is. Először is jön egy hülye picsa, aki telebeszéli a 'nagyapám' fejét, ráadásul részben faszságokat hülyeségeket mond, és a végén úgy érzem magam, mint aki ki akarja forgatni a saját fogadott nagyapját a vagyonából, de legalábbis nyerészkedni akar az ügyön. Holott az elején leszögeztem, hogy milyen módon, mit tudok vállalni, és kerek-perec kijelentettem, hogy inkább válassza a HILD-et, mert azzal jobban jár. Másrészt már most segget csináltam az arcomból az ügyvéd előtt, amit most még azzal is betetézek, hogy közlöm, ne ő jöjjön csütörtökön, hanem mi mennénk szerdán, ráadásul ott nála állunk majd neki vitatkozni, +1 fővel, merthogy a máris kedvencemmé vált Eszticske nénicske is jönne, mivel ő fuvarozza majd a lesérült 'nagyapámat', és ha már ott van, 'képviselné' is azt. Bah! Beszarás! Mintha az ügyvéd ahelyett, hogy elkészít egy rutin papírhalmazt, az én pártomat fogná.

Ezt nem...hiszem...el!

Harmadrészt most már nemigen látom a dolog pozitív végkifejletét, ami azt jelenti, hogy a szerződés ugrik, meg a semmire kifizetett ügyvédi munkadíj is. Gratulálok!

Mint említettem, a kedvem a béka segge alatt, és sírni tudnék az idegtől (szerintem erre hamarosan sor is fog kerülni). Megalázva érzem magam, és komolyan megrendült a hitem az adott szó becsületében. Jó, tudom, hogy manapság az már semmit nem ér úgy általában, de nem ok nélkül éreztem eddig, hogy legalábbis bizonyos emberek között ennek még van értéke. Hiszen engem a környezetemben mindenki, ismétlem: MINDENKI úgy ismer, mint aki becsület kérdésében nem ismer tréfát. Ha az enyémről van szó, az semmilyen körülmények között nem rendülhet meg, ha pedig máséról, azt az embert valószínűleg már nem ismerem, sajnos. Utóbbi kategóriába beletartozik a gyerekkoromat tönkretevő, a diktatúrában a belső elhárításhoz önként jelentkező, proli életmódot folytató apám, és az aktuális túránkat meghiúsító, és az okokat többször nyilvánvalóan elhazudó (már csak volt) legjobb barátom is. Erre most...áh, hagyjuk. Úgyis csak ismételni tudnám önmagam, miközben már így is kibaszott rendkívül terjedelmesre sikerült a mai postom.

Ez itt a hangulatom maga: