napégés bejegyzései

A nyár számomra általában elég későn kezdődik. Ha május utolsó heteiben esetleg jó idő van, azt nem nagyon élvezhetem, mert a hó végéig estig dolgozom, gyakran még hétvégén is. Így ha akarnék sem tudnék mondjuk strandra menni (de nem akarok). Amint a hajtásnak vége, máris teljes gőzzel teljesíthetek a vizsgákon, amik egészen június végéig eltartanak. Az idén sem volt ez másként, a júliusból eltelt három hétben azonban minden eddiginél nagyobb esélyt adtam a Bőrrák Bácsinak.

Kezdődött a málnaszedéssel, amikor ugyan baseball-sapkát viseltem, de a nyakam és a karjaim védtelenek voltak. Előbbi annyira leégett, hogy a többiek azzal csúfoltak, olyan a nyakam, mintha egy piros színű pólót viselnék. A valóság ehhez képest inverz volt, hiszen pont ott pirosodtam ki nagyon, ahol nem takart a pólóm. Még fénykép is készült róla, ezen pedig jól látszott a ruha gallérjának ívelt vonala. A karjaim ekkor úgy leégtek, hogy a málna tüskéinek karcolása nem látszott a bőröm pirossága miatt. Néhány nap múlva a bőröm színe egyre jobban a barna felé tendált, és persze hámlani kezdett, ahogy a füleim hegye is.

Volt néhány napom a regenerálódásra, de aztán leutaztunk a Balatonra. Az első este (késő délután) az első utunk a partra vezetett, de mivel ekkor már nem tűzött erősen a nap, nekem sem lett bajom tőle. Másnap viszont már kora délelőtt kitelepültünk, és az idő is verőfényes volt. A délelőtt még csak-csak elment, de amikor kezdett bedurvulni a helyzet, és újfent pirosodni kezdett a bőröm, gyorsan lekentem magam egy 40 faktoros naptejjel. Hamarosan kiderült, hogy én erre immúnis vagyok, ezért a nap végére a hátam, a vállaim és a karom is rákvörös lett. A nyakam nem, mert az már eleve le volt barnulva, úgyhogy az most csak tovább sötétedett.

Meg kell hagyni, eléggé szenvedtem, de másnapra — hála Istennek — beborult. Ilyen időben strandolni ugye nem lehet, de hogy ne unatkozzunk, és mégis pancsolhassunk, elmentünk Kehidakustányba, az élményfürdőbe. Kaptam egy napot a regenerálódásra. Csúszdázás, bugyborékban ülés, vízsugárral masszírozás, forróvizes medencében pancsolás az esőben; ez volt a napi program. Másnap viszont újra hét ágra sütött a nap, én pedig már előre féltem a következményektől. Újra lekentem magam a naptejjel (mintha sok értelme lett volna), hiszen a két nappal korábbi égésem még alig halványult. Igyekeztem minél többet árnyékban vagy a nem túl átlátszó víz mélyén tartózkodni (gyakorlatilag már a felszíntől 5 centire sem lehetett látni semmit), hogy így kíméljem magam. Délután aztán el kellett indulnom hazafelé, és amikor a pólómat felvettem, majd a hátamra dobtam a táskámat, éreztem, hogy a kímélő program nem lehetett túl sikeres.

Két napot töltöttem itthon. A bőröm elkezdett barnulni és hámlani, és napról napra egyre csodásabban nézett ki. Ha langyosnál melegebb hőmérsékletű víz érte, az elég szar érzés volt, és a táskámat sem hordhattam kényelmesen, mert a bőrömte érintve fájdalmat okozott. Szombaton elindultam vissza, és pont azokban az órákban érkeztem meg, amikor a leveszélyesebb a nap. A többiek már a parton voltak, ezért én is rögtön oda indultam, és egy negyed óra múlva már ment is a pancsolás. Mivel egészen jól lebarnultam, ezúttal nem kellett félnem az újabb leégéstől. Már arra is vettem a bátorságot, hogy a világosnak vélt bőrfelületeimet kimondottan lemaradás-behozási céllal a napfény alá tartsam (magyarul napoztam).

A vasárnap ismét a parton talált minket. Ekkor már csúf cafrangokban jöt le rólam a bőr, amit a gyerekek erőszeretettel tépkedtek volna, de ezt nem engedtem, egyrészt mert gusztustalan, másrészt mert félő volt, hogy így olyan felületbe is beletéptek volna, ami még nem vált el rendesen. A nap ugyan sütött, de fátyolfelhők takarták el, ezért meleg is volt, világos is volt, mégsem kellett leégéstől tartani — gondoltam én. Le sem kentem magam, és a testem takarásával sem foglalkoztam...és a nap végére még az előzőnél is brutálisabban égtem meg. Nem 'le', hanem 'meg'. Amíg hazaértünk, azt hittem, azért fáj annyira a nyakamnál, mert a póló gallérja basztatja, és csak otthon láttam, hogy ahol korábban lehámlottam, ott a frissen nőt bőr most hólyagosra égett.

Később ez leszáradt, kirepedezett és vérzett. Brutálisan néz ki még most is, de talán heg nélkül begyógyul, és már nem is fáj. Egy hétig viszont nagyon szenvedtem. De ha nem is a legpraktikusabb módon történt a kivitelezés, a napon levés eredménye talán megért ennyit: baromi jól lebarnultam, és meg kell hagyni, így baromi jól nézek ki.

Én sosem jártam még szoláriumban, és a napon sem töltöttem még annyit, hogy (viszonylag egyenletes) színem legyen, ezért ez a látvány újdonságként hatott számomra. Sosem voltam elégedett a testemmel, de a 10 havi edzés és az idei nyár együttesen elérték nálam azt, hogy a tükörképem láttán elégedetten csettintettem. És amikor kikerestem a gépemen levő fényképek közül egy tavaly nyáron készültet, csak akkor döbbentem meg igazán. Azon ugyanis se nem szőrös, se nem szőrtelen (olyan szanaszét), fakó testtel, ballonszerű törzzsel és csenevész végtagokkal vagyok látható. Ehhez képest most majdnem teljesen lapos a hasam, a végtagjaim ha nem is vastagok, de jól láthatóak rajta az izomcsoportok, széles(ebb) a hátam, le vagyok gyantázva, a bőröm pedig bronzosan csillog a lámpafényben. Ha a testem tulajdonosa nem én lennék, még kívánatosnak is tartanám magam.

Jövőre azért majd jobban odafigyelek.

A vasárnaptól vasárnapig tartó nyaralásomat ugyebár meg kelett szakítanom egy kis munkával, de csak, hogy igazoljam az egyik közgazdaságtani alapvetést, miszerint "a munkaidő feláldozott szabadidő". Esetemben ez szó szerint igaznak bizonyult (és ha most nem éppen blogot írnék, akkor is dolgoznék (fogok is)). Mivel a Balatonra kocsival érkező barátom emiatt nem óhajtott visszajönni (inkább a tóban lubickol), kénytelen voltam bevállalni egy négy órás vonatutat, vissza Budapestre. Sejettem, hogy rendkívül izgalmas lesz.

Miután ronggyá égettem magam a parton, átvedlettem utcaiba, hangos sziszegések és sikoltozások közepette a hátamra dobtam a táskámat, elköszöntem mindenkitől, majd elindultam az 5 percre levő vasútállomásra. A jegyemet már korábban megvettem, hogy minden zökkenőmentes legyen. A vonat a mondott időben be is gördült, én pedig megkíséreltem felszállni...majd egy vagonnal odébb ismét, mivel az első helyen a rendelkezésemre álló idő alatt nem sikerült megfejtenem az ajtó nyitómechanizmusának működési elvét. Miután felkapaszkodtam, erősen koncentráltam, hogy dohányzó kocsit találjak, ami néhány méter megtétele után sikerült is. Egy töpörödött nénike ült ott mindössze, ezért a legkényelmesebbnek tűnő, négyes ülőhelyek egyikére vetettem le magam. Igaz, már ekkor is megfordult a fejemben, hogy így kétszer akkora eséllyel szerzek magamnak potenciális útitársat, mint a kettes ülések esetén, de szerda eset lévén úgy gondoltam, viszonylag kevesen utaznak majd ezen a vonaton, azok meg majd találnak maguknak üres helyeket máshol is. A vagon egyébként meglepően tiszta volt, mármint a korábbi évek balatoni vonataihoz képest, mert azok általában a legkoszosabb, leglepukkantabb darabok közül kerültek ki. Még hozzájuk érni is veszélyes volt, hacsak az ember nem akarta bevállalni a drága ruhák idő előtti szemétbe hajításának kockázatát. Jó imidzs volt ez a Balatonra utazó külföldi turisták előtt.

A vonat elindult, a fülembe bedugtam a kedvenc zenéimet tartalmazó mp3 fülhallgatóját, ölembe vettem a még mindig gyötört Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvemet, majd olvasni kezdtem. Kisvártatva elálmosodtam, ezért becsuktam a könyvet, ránehezedtem a karjaimmal (hogy az út végén még mindig magaménak mondhassam), aztán hátravetettem a fejem, és rögtön elaludtam. Ez nálam ritka, de a lubickolás megtette a hatását. Az órám szerint kb. 15 perc múlva ébredtem, mert a kalauz rázogatta a vállamat. Elnézést kértem, majd miután lekezelte a jegyemet, megpróbáltam visszaaludni. Persze nem sikerült, ahogy a hátralévő 3,5 órában sem, viszont végig álmos voltam. Nem maradt más, mint az olvasás. Néha becsuktam a könyvet, hogy a tájat fürkésszem, aztán megint kinyitottam, hogy újabb fejezeteket faljak fel a szememmel. Közben az állomásokon újabb utastársak szálltak fel, de egyik sem ült mellém vagy elém, viszont egy üléssel odébb, velem szemben egy trió telepedett le. Egy fiú, meg két nagyon szép, ambár hozzám fiatal lány. Viszont valamiért heteroszexuális gondolatok támadtak fel bennem, mint például "Tök jó lenne beszélgetni a jobb oldalival. Semmi szex, csak beszélgetés, úgyis jól megnézett magának." Biszexuális énem jelenleg regnáló oldala azonban gyorsan elhessegette ezeket a gondolatokat, úgyhogy tovább olvastam.

Néhány megállóval később aztán bekövetkezett, amitől tartottam: három cigány jött be a vagonba, és rögtön le is telepedtek elém (egy hormonbajszos legény), valamint mellém (egy kiskölyök). Az apjuk odébb foglalt helyet. Egy csomó horgászbot volt náluk, és kábé egy perc múlva meg is kérdezték, nem akarok-e egyet megvenni. Ezt a zenén keresztül is értettem, a reakciójukat viszont már nem. Valahogy úgy szólt, hogy "cska?". Kivettem a fülemből az egyik dugaszt, és mondtam, hogy nem értem. Erre a hormonbajszos megismételte, hogy "icska?". valamiért még mindig nem fogtam, mit akar tőlem, ezért megint visszakérdeztem. "Bicska?"— jött a türelmes válasz, én pedig megnyugodva válaszoltam, hogy azt is kihagynám. Ezen túl nem is kommunikáltak velem, ráadásul a következő megállónál le is szálltak.

Fellélegezhettem, és egy jó órán keresztül nyugtom is volt, mígnem egy kigyúrt, lebarnult, divatosan öltözött ikerpár telepedett a közelembe, meg az egyikük barátnője. Egy kutyakölyök is volt velük, amit némi ölelgetés után felfedezőútra engedtek, de aztán összeszedték, és ők is leszálltak. Hamarosan viszont egy lelakott alak ült elém, cigarettával a kezében. Miután felfedezte, hogy az oldalán levő hamutál nem üzemel, megkérdezte, hamuzhat-e a mellettem levőbe. Mondom persze, ezért így is tett. Valami borzasztóan fojtó füstű cigarettát szívott (asszem Bond), később pedig egy sört is elfogyasztott. A kinézete — érdekes módon — súlyos kontrasztot alkotott az udvariasságával (sőt, még olvasott is), ezért a továbbiakban nem is zavart a jelenléte. Székesfehérvárnál szállt le. Közben eleredt az eső, én pedig kárörömmel gondoltam a barátaimra, akik már nyilván a szálláson morogtak a hirtelen időváltozás miatt.

Sokáig nem maradhattam egyedül, mert újabb útitársam érkezett. Egy még az előzőnél is lelakottabb kinézetű alak, aki kísértetiesen hasonlított a Vissza a jövőbe sorozat Dokijára, azzal a különbséggel, hogy a haja nem ősz, hanem sárga volt. Pontosabban megsárgult ősz (nem szőke), a ruhája pedig határozottan koszosnak tűnt. Ahogy leült, rögtön be is vágta a szunyát, ami nem is lett volna baj, ha nem nyitott szájjal alszik, és legfőképpen nem rám leheli az alkoholos szagú nyomorgázt. Azért egész elviselhető volt, mivel a menetszél az ájer jelentős részétől jótékonyan megkímélt. Eddigre már legalább 100 oldalt fogyasztottam el a könyvből, ami — a tartalmát ismerőknek nem meglepően — jelentősen amortizálta a szellemi kvalitásaimat. Ezért aztán egy kis szünetet tartottam és közben eszembe ötlött a barátom kamasz kölykéhez aznap intézett kérdésem (miután a Holt-tenger kellemes mivoltjáról fecsegtem vele egy kicsit), hogy fel tudna-e sorolni nekem 20 tavat a világból. Meglepő módon csak a Holt-tengert tudta megemlíteni, annak ellenére, hogy például éppen a Balaton partján ücsörögtünk, és a Velencei-tó sem volt tőlünk messze. Kicsit besegítettem neki, és magam soroltam fel még vagy tízet, de tőle egyetlen egyet sem tudtam már kicsikarni. Nem minősítem. Szóval éppen ezen morfondíroztam, és közben újabb tavakat listáztam az agyamban. Rögtön felmerült bennem a kérdés, hogy vajon elfogadható válasz-e hasonló kérdésekre az összes tó, vagy húzni kell egy határt. Mert például a Városligeti-tó vagy a Feneketlen-tó elég csicska, és különben is mesterségesek. Innen már csak egy ugrás volt eljutni a "Hány tó létezhet egyáltalán a Földön?" kérdéskörhöz, amire valamiért a 12000 ugrott be, minden alap nélkül. Erről eszembe jutott, hogy ha én Isten lennék, biztosan baromira unatkoznék, viszont meg volna a hatalmam ahhoz, hogy minden létező tóról információkat gyűjtsek. Így unaloműzésként fognék egy nagy könyvet, és beleírnám az összes általam teremtett tó nevét, mármint azokat, amiket a gyarló emberiség adott nekik.

A hegyekre, tengerekre és egyéb domborzati tényezőkre már nem volt alkalmam továbbörökíteni a kérdéskört, mert tőlem balra egy hatalmas és gyönyörű szivárványt pillantottam meg. Jobbra egyetlen felhő sem volt, balra viszont szemmel láthatóan esett az eső (valahol a távolban). Tökéletes együttállás egy szivárvány létrejöttéhez. Gyönyörű volt. Minden színe csodálatosan pompázott, és mindegyik legalább 10 méter széles lehetett, de akár még annál is nagyobb. Teljesen megigézett, ezért legalább negyed óráig megkövülten bámultam, de később is gyakran felpillantottam, hogy meg van-e még.

Budapest előtt kicsivel egy párocska, meg az egyikük anyja keltette fel a figyelmemet. A párocskák rám nézve komoly kockázati tényezőt jelentenek, mivel gyakran smárolkozásra vetemednek, az cuppogó hangeffektekkel jár együtt, ami viszont általában baromira szokott idegesíteni. Hiába van bedugva a fülem, mert úgy is meghallom. Szerencsére egyelőre semmi ilyesmire nem készültek, ezért elindulhattak a gondolataim velük kapcsolatban. Csak a szokásosak: a nő melyiknek lehet az anyja? Az anyjuk egyáltalán? Ha a fiúé (asszem a fiúé), akkor vajon mit szólhat a leendő menyéhez? És az mit szól a leendő anyóshoz? Ilyesmi. Később aztán rákezdtek a nyalakodásra, ami 3,5 óra utazás után eléggé hamar felbosszantott, az anyjuk meg némi rágógumi-fújkálással kontrázott az egészre. Azt sem tudtam, hova nézzek, hogy ne idegesítsen. Kelenföldnél szálltak le, így az utolsó negyed órát az idegi regenerációnak szentelhettem.

19:53-kor aztán megérkeztem Budapestre, pontosan 5 perccel a kiírt érkezés idő után. Volt még egy apró problémám: találok-e nyitva tartó jegypénztárt a lejárt bérletem pótlására, vagy jegyet kel vennem? Találtam és nem kellett.

Hát ez baromi izgalmas volt, úgyhogy a holnapi retúr-viszonylaton történtektől asszem majd megkíméllek benneteket.

Péntek óta főleg azért nem írtam, mert málnaszüreten tartózkodtam a legjobb barátomnak való segítés céljából. És ha már ilyen, az egész emberiség számára hasznos tevékenységet végeztem, a szerzett tapasztalatokat széles körben meg is osztanám a nagyérdeművel, hátha ti is kerültök még hasonló helyzetbe.

Nem mintha egyébként eddigi életem során ne lett volna alkalmam málnát szedni, hiszen régebben édesanyámék kertjében is volt egy sornyi bokor, amit aztán azért irtottak ki, hogy thujákat ültethessenek a helyükre, előbbiek ugyanis nem takarták el eléggé a szomszédságot. Egy sornyi málnát nem is tartott sokáig leszedni, főleg, hogy csak 6-8 méternyi területről volt szó. A kert irányából szedve anno maximum arra kellett ügyelni, hogy egyetlen ocsmány keresztespókot vagy mezei poloskát se markoljak meg (és főleg ne kapjak be a gyümölccsel együtt), a szomszéd kerítése irányából viszont extra veszélyek is leselkedtek rám. Az eltakarni nem véletlenül szándékozott szomszédoknak ugyanis volt egy Snoopy nevezetű kutyája (a másik kutyát Bubinak nevezték; ugye, milyen ötletgazdagok?), ami megközelítőleg pont ugyanolyan hülye volt, mint a gazdái. Ezért amikor a málnát felőlük szedtem — egyik kezemmel a szúrós indákat magamtól eltartva, a másikkal egy lila tálat ölelve — a barom dög hangosan ugatva nekifejelt a mögöttem húzódó drótkerítésnek, én pedig ettől rémülten borultam bele a szúrós-tüskés málnabokorba, az eddig leszedett terméssel együtt. Összekaristolva, sárosan, pókhálós fejjel tápászkodtam fel, és attól a naptól kezdve Snoopy megdögléséért imádkoztam. Azóta eltelt vagy 10 év, én pedig nagy ívben elkerültem minden málnaszedési lehetőséget, sőt, még ugyanezen barátom tavalyi invitálását is sikerült visszautasítanom, holott akkor még nem tudhattam, miből maradok ki. Igazából örülnék, ha a mai napig nem tudnám, viszont akkor nem tudnám megfogalmazni az alábbi hasznos tanácsokat sem:

1. A málnaszedés előtti este ne menjünk edzőterembe, de ha már muszáj, akkor se csináljunk — potenciálisan izomlázat okozó — új fajta gyakorlatokat. Ha ez is elkerülhetetlen, akkor legalább ne láberősítő gyakorlatokat végezzünk, főleg ne lábtolást. Ha ezt a tanácsot megfogadjuk, elkerülhetjük, hogy az elkövetkezendő két napban minden egyes legugolásnál és felállásnál le akarjon szakadni a picsánk meg a combunk, és talán így a közérzetünk is jobb lesz egy fokkal.

2. Ha tudjuk, hogy másnap hajnali 3-kor kell majd kelnünk, semmiképpen se maradjunk fenn este 11 óráig, és akkor egyrészt nem akarunk ébredés után nyomban álmon halni, másrészt elkerülhetjük az olyan csúnya gondolatokat, mint például a legközelebbi élő (tehát elérhető)emberek elevenen történő ledarálása, avagy excrementumokkal való teletöltés utáni felrobbantása. Ráadásul ha időben lefekszünk, másnap a közérzetünk is jobb lesz egy fokkal.

3. Amennyiben nem záporban/zivatarban óhajtunk málnát szüretelni, hanem verőfényes napsütésben (8,2 mértékű UV-B sugárzás mellett), feltétlenül vigyünk magunkkal naptejet, szalmakalapot, hosszú ujjú ruhát, vagy bármit, ami megóvhat bennünket a ronggyá égéstől, ellenkező esetben ronggyá fogunk égni, és akkor is lángolni fog a testünk, amikor éppen nincs is meleg, valamint baromi szar lesz a közérzetünk.

4. Ha már ronggyá égtünk, különösen figyeljünk oda a málnabokrok környékén való közlekedésünkre, nehogy véletlenül az eleve véresre szúrt, karcolt és döfött bőrfelületeinken felül a napégéstől vörös testrészeinkkel is nekisimuljunk a tüskés indáknak és leveleknek, így megkímélhetjük a társainkat (valamint a szintén éppen málnát szedő fél falut) a hangos fájdalomkiáltásainktól, magunkat pedig a "na, a pesti gyerek..." kezdetű megjegyzésektől (valamint közérzetünk jelentős romlásától).

5. Ha egy végigszüretelt nap után bográcsozással egybekötött szalonnasütésre adjuk a fejünket, és mellesleg éppen diétázunk, mindenképpen menjünk akár ölre is a 100% zsírt tartalmazó szalonna elfogyasztásának elkerülése érdekében, és kérjünk magunknak valami kevésbé zsírosat (azaz bármi mást). A gúnyos megjegyzéseket és nevetségessé tevéseket minimális, gyilkos szándékot tartalmazó félmosollyal ignoráljuk, különben kénytelenek lennénk testi sértéshez folyamodni, ami a szenvedő alany közérzetére baromi rossz hatással lenne (ami a miénkre is visszahatna).

6. Ha a két szüreti nap közötti estén végre ágyba kerülünk, semmiképpen se hagyjuk nyitva a szobánkban az ablakot, de ha már nyitva hagyjuk, legalább rendesen húzzuk el a függönyt, és akkor megkímélhetjük magunkat úgy 20-30 szúnyogcsípéstől, a viszketés miatti állandó felébredésektől, magától a viszketéstől és attól, hogy hányingerünk legyen a kimerültségtől, amikor a következő hajnalban ismét 4 órakor kell felkelnünk.

7. Ha éhségünket töméntelen mennyiségű málna elfogyasztásával próbálnánk meg csillapítani, feltétlenül győződjünk meg előtte arról, hogy nem üres-e a gyomrunk. Ellenkező esetben az aznapi penzum teljesítése közben kénytelenek leszünk a málnaszemeken leszedegetésén kívül a záróizmaink rendeltetésszerű működését is próbálgatni. Ha ezt sokáig csináljuk, elképzelhető, hogy a fos és a végbélnyílásunk közötti meccs 1:0-ás eredménnyel végződik, a bokánkon csordogáló emésztett málna pedig nagyon rossz hatással lenne a közérzetünkre.

8. Akármennyire is sikeresek vagyunk a fenti 7 pont betartásában, a tizensokadik órányi málnaszedés végére a közérzetünk valószínűleg baromira rossz lesz. Ilyenkor ügyeljünk arra, hogy barátaink bármennyire is idegesítően viselkednek, bármennyire is vörös a szemünk az alváshiánytól, a karunk a karcolásoktól, a nyakunk a napégéstől, ne kapjuk fel a vizet, és ne mondjuk meg a magunkét a környezetünkben tartózkodó embereknek. Inkább vonuljunk félre, egy mp3-as lejkátszó segítségével zárjuk ki a külvilágot, és igyekezzünk minél többet pihenni a hétfői munkakezdésig.

9. Miután hazaértünk, elintéztük tisztálkodási, táplálkozási, cicázási, nemi és egyéb szükségleteinket, semmiképpen se nézzünk este 11-ig Dr. House epizódokat, mert különben a következő reggelen BAROMI szar lesz a közérzetünk.

Fentiekből már sejthető, hogy fizikailag eléggé kikészültem, ahogy idegileg sem voltam a toppon. Úgy leégtem, hogy a karomon a temérdek karcolás és seb nem is látszott a bőröm vörösségétől, izomlázas volt a picsám, szanaössze csípkedtek a szúnyogok, majd' befostam és egy időre csömört kaptam a málnától.

Persze azért jól szórakoztam, de jövő ilyenkor tutira nem fogok ráérni.