okmány bejegyzései

Megy az ügyintézés ezerrel. Ismerjük a magyar bürokrácia útvesztőt (vagy ha nem, akkor szerencsénk van), az idő meg csak telik, és én nem szeretnék valami jogvesztő hatályt túllépni, szóval igyekszem mindent elintézni, amennyire a kicsiny kis időmből telik.

A mai program a temetési segély elintézése volt (többek között). A temetkezési vállalkozó mondta, hogy próbáljam meg az újpesti önkormányzatnál, mert 15-30 ezer forint között kaphatok, és kár lenne ott hagyni. Igaza van. Annyi adót fizetek be állandóan, és annyira kevéssé veszem igénybe az állami transzfereket, hogy nem érzem magam pofátlannak, amiért ilyen módon próbálok egy kicsit visszacsippenteni magamnak. Különben meg ez is adóra megy majd, feltéve, hogy egyáltalán látok belőle valamit.

Lemásoltam tehát a temetési számlákat, kértem idebent egy tavalyi kereseti kimutatást, aztán elslattyogtam az újpesti önkormányzat épületébe. Mivel fogalmam sem volt, pontosan hova kell fordulnom, a biztonsági őrtől kértem eligazítást, aki elmondta, hogy egy másik épületbe kell mennem, ott van a szociális osztály. Oké, elindultam arra, és némi szerencsétlenkedés után meg is találtam az objektumot. Már az is érdekes volt, hogy a főbejárat előtt olyan sokan álldogáltak, dohányozgattak, de amikor beléptem, akkor taglózott le igazán a látvány: egy nem túl nagy helyiségben csak úgy hömpölyögtek az emberek és az emberi roncsok. Belül rögtön egy segéderő fogadott, meg egy asztal, rajta temérdek nyomtatvánnyal. Rövid intermezzo után végre tőlem is megkérdezték, mit akarok, mire elmondtam. Kaptam egy nyomtatványt, töltsem ki, aztán jöjjek vissza. A papíron nem túl bonyolult kérdések fogadtak, amikre megválaszoltam, és mivel minden szükséges papír nálam volt, kértem egy sorszámot is. Volt persze egy kis probléma, mivel én tavalyi kereseti kimutatást kértem, nekik meg az idén januári nettó jövedelmem kellett, de egy röpke telefonhívás után ezt is letudtam.

A sorszámmal elvonultam a balfenékre, mivel a kijelzők alapján úgy gondoltam, ott kerül majd rám a sor. Itt is számtalan ember ücsörgött, öregek, vakok, hajléktalanok, cigányok, szemmel láthatóan szegény emberek, de volt vagy 30 belőlük. Kicsit kényelmetlenül is éreztem magam köztük, merthogy ugye mit keresek én ott, de azért nem távoztam önként. Haladtak a számok, cserélődtek az emberek, aztán egy kis kavarodás után sorra kerültem én is. A pult mögötti néninél előadtam a gondom, átadtam neki a papírokat, ő elkérte a számlák másolatait, aztán az eredeti példányokat is. Írták a nyomtatványon, hogy mindenből eredeti kell, de a másolatot is elfogadják, ha bemutatom az eredetieket, ezért egy kicsit meglepődtem, amikor azt mondta, hogy akkor ezeket ő most elveszi. Mondom nekem azok még kellenek, mert a hagyatéki ügyintézés is folyamatban van. Két hét után küldik vissza, nekem az meg nem jó. Szóval ott hagytam csapot-papot azzal, hogy majd visszamegyek, ha kiderült, a hagyatékihoz az eredeti számlák kellenek vagy a másolatok. Valahogy éreztem, hogy nem fog elsőre sikerülni, elvégre az ilyen ügyeknél mi sikerül elsőre?

Azért amikor kijöttem, továbbra is rajtam maradt ez a furcsa érzés. Valahogy átragadt rám egy kicsi abból a nyomorból. Ecsetelhetném az egyes kérelmezőket, a kinézetüket, az elhangzottakat, leírhatnám a 15 évesnél nem idősebb, bávatag arcú, piercinges cigánylányt meg az anyját, akik ismételten valami kis gyereknevelési pluszért folyamodtak a hivatalhoz, vagy a krónikus gyereket nevelő anyukát, aki azt akarta kijárni, hogy egy segédeszközért ne 100, hanem csak 20 ezer forintot kelljen fizetnie, de nem akarok belemenni a témába. Nem véletlenül nem a szociális szakirányt választottam a suliban, és most is megerősödtem abbéli hitemben, hogy jól döntöttem. Én ezt nem bírnám, sem így, személytelenül, sem máshogy. íés ez a temérdek ember...hihetetlen. A kisasszonyok viszont egészen jól kezelték ezeket az embereket, még nekem is jutott  mosoly és tisztességes hangnem. Le a kalappal előttük.

Szóval egyelőre árnyékra vetődtem, viszont ösztönözve éreztem magam, hogy akkor rögtön felhívjam a másik önkormányzat másik ügyintézőjét, akihez majd hétfőn megyek, reggel 8-ra. Sose lesz ennek vége...