október bejegyzései

Októberi kiadások

2010. jan. 10.2010. jan. 10. 12:50 - írta: 979
Kategóriák: mindennapok
Címkék: kiadások, költés, október, pénz, telefon

Ezer dolgom van, de csak annyi időm, amennyi alatt jó, ha kétszázat el tudok intézni, és ez frusztrál. Ülhetnék egész nap a gép előtt, viszont pihenni is kell, meg legalább vegetatív szinten ellátni magam (pl. enni). Egy dolog a sok közül azonban éppen ennek a bejegyzésnek a megírása (hiszen még utána is kettő hátra van a sorozatból), szóval amíg megy a vita a múltkorin, lezavarom gyorsan.

A grafikon:

Kaja (13,26%): az ősz közepén — úgy látszik — csökkent az étvágyam, ami nem csoda, tekintve, hogy éppen elő kellett teremtenem vagy negyedmillió forintot, méghozzá sürgősen. Ez biztosan jó hatással volt az evésre, meg a táplálék minőségére, igaz, általában akkor sem szoktam átállni a zsömle-parizer kombóra, ha tudom, hogy szűkös időszakok jönnek. Csak mellesleg teszem hozzá, hogy éppen most számoltam össze, mire számíthatok a közeljövőben: egymillió forint kiadás három címen, miközben a cégből messze nem fogok ennyit kiszedni ez idő alatt. Jól hangzik, mi? Remélem, ez az utolsó pénzügyi mélypont lesz az életemben.

Macska (3,36%): Desiré — velem ellentétben — többet evett, mint szokott, ez viszont vélhetőleg a közelgő télnek volt köszönhető. Fel kellett híznia az ínséges időkre, és ezzel fordított arányban csökkentette a 'vagyonomat'.

Cigaretta (5,26%): annak ellenére, hogy az életem ebben az időszakban kifejezetten stresszes volt (bár nehéz rangsort felállítani...), nem dohányoztam többet, mint máskor. Talán azért, mert nem volt rá több alkalmam.

Háztartás (1,81%): dőzsi! Luxuskiadásaim voltak, hiszen a szokásos papírzsebkendő és vécépapír mellé még egy konzervnyitót, meg egy ételtartó doboz triót is vettem magamnak. Ez előző bontó már csak nyiszatolt, és a kezemet is előbb vágta el, mint a dobozokat fel.

Rezsi (17,62%): szokásos, plusz két telefon feltöltés. Ezek ráadásul hatékonytalanok voltak, hiszen nem a legnagyobb összeget nyomtam rá (ami a legnagyobb kedvezményt is jelenti), hanem kisebbeket. Ínséges idők. Azt tudja egyébként valaki, hogy ha az egyenlegem feltöltésből és kedvezményből áll, ami telefonáláskor arányosan csökken, de a vásárlások csak az alapot csökkentik, ami miatt felborul az arány, akkor hogy tudom a kedvezményt felhasználni? Most úgy néz ki, hogy az egyenlegem áll 300 Ft-ból, meg 5800 Ft kedvezményből, de ha a 300 Ft elfogy, nem tudok telefonálni. Milyen faszság már ez?

Vállalkozás (44,6%): na, ezért kellett olyannyira spórolni, meg odafigyelni a kiadásaimra. Igen, ez az a baszott magas oszlop, ott a közepén. Decemberben lesz még egy ilyen, ami még ennél is jobban kiemelkedik majd a többi oszlop közül, de arról majd akkor. Negyedéves EVA, azaz a saját fizetésem beszolgáltatása az államnak, hogy legyen mit lenyúlni.

Szórakozás (8,01%): ez a rész mindig kedvencem, mert itt legalább látom az életem értelmét. Októberben nem unatkoztam, az biztos. Volt egy blogtali, két egyéb buli, kétszer jártamtunk moziban, megengedtem magamnak egy olcsó DVD-filmet, és a szokásos Magyar Nemzet Képeslapjaimat sem mulasztottam el megvenni.

Test (3,77%): annak ellenére, hogy ebben a hónapban egyáltalán nem voltam edzeni (azaz, miután lejárt a bérletem, nem vettem másikat), mégis egy halom apró kiadásom keletkezett. Például borotvakrémek, szappanok, na meg a fogorvosi tortúrám költséges előzményei (röntgen, stb.).

Egyetem (0,5%): valami kósza tétel szerepel itt, de azt sem tudom, mi.

Egyéb (0,5%): egy oda-vissza út anyámékhoz, semmi más.

Lottó (1%): csak a próbálkozás, nyeremény nélkül.

Ruha (—): sajnos a szokásos.

Még két ilyen, meg egy összefoglalás, aztán elfogytak a potya bejegyzések.