október 23 bejegyzései

2b válasz: mint ez előző részben írtam, van egy másik megközelítésem is, ami szintén több elemből tevődik össze. Egyrészt meg kell nézni, működik-e a demokratikus intézményrendszer, másrészt meg kell vizsgálni, hogy a demokratikus hatalomgyakorlás modelljének kritériumai teljesülnek-e.

Intézményrendszer: a rendszerváltozás során a volt és leendő politikusok, értelmiségiek összeültek, és — jellemzően nyugati mintára — megalkották azt a demokratikus intézményrendszert, ami azóta is létezik. Nem mindegy azonban, hogy csak névlegesen működnek ezek, avagy ténylegesen is. Elég, ha abból indulunk ki, hogy a rendszerváltás előtt is voltak névleges demokratikus intézmények, mint például Országgyűlés vagy választás, ezek mégsem működtek. Előbbi egy évben maximum egyszer-kétszer ült össze, és akkor is minek, utóbbin pedig nem volt valós választási lehetőség. A kommunista rezsimeknek amúgy is kedvelt fogása, hogy demokratikus színben tüntetik fel magukat, lásd Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vagy kicsiben a SZU egyik legnagyobb hajdani lapja, a Pravda (esetleg ugyanezen a síkon a magyar Szabad Nép). Tehát hiába a tankönyvi megfogalmazás (á la Ricsi), ha az intézményeknek nincs tartalma, veszett fejsze nyele az egész. De vajon Magyarországon működnek-e ezek az intézmények? A válaszhoz engedtessék meg nekem, hogy egy saját korábbi kommentemből idézzek (és ha már bejegyzés, kicsit jobban ki is fejtsem).

— a PSZÁF (Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete) egyfajta ellenőrző, minőségbiztosító szervezet, ami a pénzügyi szervezeteket, bankokat ellenőrzi. Ennek korábbi elnöke (Szász Károly) egy olyan  ügyet tárt fel (annak ellenére, hogy megverették miatta), ami a legmagasabb kormányzati körökig ért el. Bitvai Miklós, Puch László (MSZP pénztárnok) és sokan mások mellett — a később megsemmisített hangfelvételek tanúsága szerint — maga Gyurcsány Ferenc is érintett lehetett. Ez a Kulcsár-ügy. Szász Károlyt az eset kiderülése után nem sokkal okirathamisítási ügyre hivatkozva eltávolították a PSZÁF éléről, és helyére egy testületet neveztek ki. Azóta nem tudjuk, mit művelnek ott.

— Mellár Tamás, a KSH (Központi Statisztikai Hivatal) vezetője hasonlóan járt. Ő nem tárt fel semmit, viszont vélhetőleg útját állta annak a sokszáz trükknek, adathamisításnak, amiről az Őszödi Beszédben maga Kulcsár Ferenc beszélt. Mellár munkaügyi pert indított, mert törvénytelenül mozdították el a helyéről, és ezt később meg is nyerte.

— az MNB (Magyar Nemzeti Bank) korábbi elnöke nem volt hajlandó asszisztálni a trükközésekhez, ezért egy törvénymódosítással felduzzasztották a Monetáris Tanácsot. Az új elnök alatt persze már nincs szükség a felhígításra, ezért a továbbiakban a létszám már nemigen volt téma (talán mintha egyszer arra hivatkoztak volna, hogy túl sokan vannak, de nem tudom, lett-e ebből valami következmény).

— csak a Medgyessy-kormány első felében 13 törvényt semmisített meg az Alkotmánybíróság, ami azóta minimum a duplájára nőtt. Az AB most is olyan ügyekkel foglalkozik, mint például a családi pótlék adóztatása, a vagyonadó vagy a szuperbruttósítás, mivel mindegyik erősen alkotmányellenes-szagú. Másrészt az AB tagságának cserélése mindig gyanúsan hosszú időbe telik, mivel a politikai szereplők mindegyike a saját embereit szeretné oda beültetni a kiesők helyére. Ez alkalmasint a működésképtelenség szélére sodorja a testületet.

— ha már bíróság, az utóbbi kormányok rendszeresen kikezdik az igazságszolgáltatás intézményeit, amennyiben azok valamelyike nekik nem tetsző ítéletet hoz. Erre naponta láthatunk/hallhatunk példát, akár Hunvald György esetében is (hogy ne kelljen az időben olyan sokat visszamenni). 

— a kormánypártok tagjaira jellemző vonás rendszeresen arra hivatkozni, hogy amíg egy ügyben nincs ítélet, addig a gyanúsítottat ártatlanként kell kezelni, akkor is, ha a bűnössége teljesen nyilvánvaló. Erre hivatkozva születik számtalan olyan döntés és nyilatkozat, ami alapjaiban rendíti meg az állampolgárok igazságba és igazságszolgáltatásba vetett hitét, ami nem tesz jót a demokráciának. Ide tartozik még a jog és az erkölcs szétválasztása ("Na és" —by Horn Gyula, "nem törvénytelen, csak nem etikus", stb.), vagy a jogrendszer negligálása bizonyos esetekben ("megélhetési bűnözés"mint felmentő tényező — by Kuncze Gábor belügyminiszter).

— a 2002-es országgyűlési választás után nem sikerült hitelt érdemlően megcáfolni, hogy akkor tömeges választási csalások történtek, sőt, erre még kísérletet sem tettek, inkább az első adandó pillanatban megsemmisítették a kifogásolt forduló eredményeit alátámasztó iratokat.

— az MSZP-SZDSZ kormány durva alkotmánysértést követett el, amikor a 2004.12.05-i, kettős állampolgárságról szóló népszavazás előtt kampányolt, ez ugyanis tilos. 

— az egészségügyről és tandíjról szóló népszavazás eredményét figyelmen kívül hagyták, amikor a Heves megyei kórházak egy részét mégis magánkézbe adták. Igaz, csak az üzemeltetésüket, de ez a józan ítélőképesség mentén tekintve lényegében privatizációnak számít.

—a köztársasági elnök tekintélyét minden eszközzel igyekeznek kikezdeni, véleméynét figyelmen kívül hagyják, jelöltjeit dacból leszavazzák, a megfontolásra visszaküldött törvényeket változtatás nélkül újra megszavazzák.

Talán ennyi elég is annak bizonyításához, hogy a demokratikus intézményeink bizony anomáliákkal 'működnek'. Az én olvasatomban mindez elég ahhoz, hogy virtuálisnak minősítsem a létezésüket.

 

Hatalmi ágak szétválasztása: ez alapfeltétele a demokráciáknak, azonban itt is súlyos problémák vannak, mivel a törvényhozás-végrehajtás-igazságszolgáltatás montesquieu-i normáit az utóbbi időben többször sértették meg. A TV-ostrom idején Gyurcsány Ferenc egy interjúban maga mondta, hogy utasította a rendőrséget, de a napokban Draskovics Tibor ugyanezt tette a Fradi szurkolóinak randalírozása alkalmával. 2006.10.23-án a rendőrség lépte túl végrehajtói feladatát, és törvényszegést követett el, helyi törvényhozást alkalmazott, de ugyanígy tett, amikor a Magyar Gárda ülődemonstrációját úgy oszlatta fel, hogy a szervezetet feloszlató bírósági határozat még nem emelkedett jogerőre. Veszélyes dolog ez. Ugyanide (is) tartozhat a Nemzetbiztonsági Hivatal működtetőinek számos tette, amik egy része az NBH függetlenségét, másik része pedig a jogkörök felülbírását vagy figyelmen kívül hagyását feltételezi.

 

Szólásszabadság: szintén egy olyan dimenzió, amivel látszólag nincsenek problémák. Ha azonban a színfalak mögé tekintünk, láthatjuk, hogy vannak olyan témák, amikről egyszerűen tilos beszélni. Ezek egy része törvénysértésnek minősül (lásd Budaházy esetét), másik része viszont anélkül teszi tönkre a kezdeményezőt, hogy azért jogi szankciókat akasztanának a nyakába. Ilyenek a Holocaust-relativizálás, Holocaust-tagadás, Trianon kérdésköre, Hitler ideológiájának boncolgatása, fajelméleti kérdések, nacionalista témák, Cionizmus, bevándorlással, kisebbségekkel kapcsolatos kérdések (amennyiben azok nem egy kizárólagos konklúzióra jutnak), stb. A szólásszabadság korlátozása abban is megnyilvánul, amikor a rendőrség a sajtó munkatársait vegzálja, bántalmazza vagy letartóztatja, vagy amikor az igazság kimondásáért/megírásáért (felfüggesztett) börtönbüntetésre vagy egyéb büntetésekre ítélnek újságírókat (lásd Bencsik András, M.Szabó Imre, Torkos Matild, stb.).

Független média: szintén nincs, ami kereskedelmi alapokon működő médiumok esetében nem feltétlenül probléma, a közszolgálatiaknál viszont a demokrácia alapelveit sérti. Hozzátenném, hogy a kormánypárti sajtó szintén tele van, a rendszerváltás előttről 'jött' alakokkal, azaz még mindig ők a megmondóemberek. Ez még az első részben taglaltakhoz kapcsolódik.

Igazságszolgáltatás: a korábbiakban már taglaltam, de ide toldanám még a koncepciós pereket. Sokan már nem foglalkoznak a 2006.10.-23-i események következményeivel, de bizony még ma is számtalan olyan gyanúsítottat mentenek föl másodfokon, akiket eleve ártatlanul hurcoltak bíróság elé, esetleg már el is ítéltek hamis tanúvallomások alapján. Ilyen egy jogállamban nem történhetne (plusz Kaiser Ede...).

Azt hiszem, ennyi bőven elég annak alátámasztására, miért gondolom én is és sokan mások is, hogy bár látszólag más világ van, mint '89 előtt, valahol mégsem az igazi, és miért mondjuk , hogy nem volt valódi rendszerváltás. Taglalhatnám még, hogy a magyar tulajdonban levő termelőeszközök ugyanazok kezében vannak (bár erre legutóbb már utaltam), boncolgathatnám még a személyi összefüggéseket (akár a 23-i kitüntettek listáját citálva), de az már tényleg nem szükséges.

Szóval én így látom a dolgot.

Rolandom ugyan csak szombaton töltötte be a 24. életévét, de mivel akkor éppen Prágában szándékoztunk tartózkodni, ő pedig ennek ellenére szeretett volna magának egy bulit, kénytelenek voltunk a rendezvényt az elutazásunk előtti napra hozni. Mintha nem volna elég bonyolult az életünk, azt terveztük (pontosabban ő tervezte, én meg rábólintottam), hogy korán kezdjük a bulit, korán is fejezzük be, és a cicát a — szintén meghívott — lakótársai viszik majd át hozzájuk, így a hajnali kelés előtt a takarítással együtt is lesz elég időnk pihenni.

Egy pillanatig sem titkoltam, hogy nincs ínyemre a lakásom két tucatnyi emberrel való feltöltése — merthogy persze más helyszín szóba sem jöhetett —, de a párom kedvéért belementem a dologba. Ez viszont további problémákkal járt együtt. Be kellett például vásárolni, ami a Rolandnak vett ajándékon felül jelentett költséget, takarítani kellett meg főzni, aztán a buli utáni romokat eltüntetni, ja és persze akkor még úgy volt, hogy aznap a központi FIDESZ-rendezvényt megyek biztosítani, azt viszont nem közölték előre, hogy mikor és hol kell majd megjelennem, ezért tiszta lutri volt az egész. Abban maradtam magammal, hogy a takarítás rám eső részével jutok, amíg jutok, aztán mindenki nyaljon szart, ha nem tetszik a szoba állapota.

Szerdán tehát munka és edzés után a TESCO irányába vezetett az utam, persze a párommal az oldalamon. Szatyrot szerencsére nem hozott, így eleve megvolt a hangulatom a várható kényelmetlenségek miatt. Ezt csak tetézte a párom sorok közötti kavirnyázása, ami nem is volna baj, ha előre közölné, hova megy és mikor jön vissza. Egy darabig ilyenkor hűséges kutyaként követem, majd amikor a szituáció eléri nálam a kritikus határt, akkor elkezdek balhézni. Szépen nézhetünk ki ilyenkor a tömött bevásárlóközpont közepén — merthogy természetesen már kosarat is úgy kellett vadászni, annyian voltak. Ez tovább pipásított, mert nemcsak sokan voltak, de balfaszok is, akik úgy állítják le a kosaraikat, hogy amellett ne lehessen elférni, öklelnek, neked mennek, meg ami szem-szájnak ingere. Valahogy azért összeszedtünk minden szükséges alapanyagot, Desinek is vettünk némi finomságot, aztán hazamentünk, ezúttal taxival. Szóval volt költségem bőven: ajándék+vásárlás fele+vacsora+taxi. Senkinek nem lehet egy szava sem.

Másnap Rolcsi korán kipattant az ágyból, hogy nekilásson főzni, elvégre az első vendégek fél 3-ra ígérték magukat, ennek nyomán pedig Desi is aktívba fordult. Ilyen körülmények között én sem tudtam tovább aludni, hiába volt munkaszüneti nap, tehát nekiláttam a takarításnak. A részletekbe nem megyek bele, mert senkit sem érdekelnek, de annyit azért elárulok, hogy úgy végeztem a munkákat, mintha nyúztak volna. Persze reggeltől 2-ig vagy háromszor összevesztünk, de hát ilyenek vagyunk, ha összezárjuk magunkat. Kiderült, hogy a FIDESZ ezúttal nem tart központi rendezvényt, ezért az esős időben való ácsorgás szerencsére elmaradt.

Öt perccel azután, hogy kipattantam a fürdőkádból, már csörgött is a Roland telefonja, és rohant a metróhoz, az első vendégek elé. Összességében valami 21 embert csődített volna össze, ami miatt kellőképpen pöröltem is vele, mivel anno már a tízeniksz sem fért el kényelmesen, erre meg még rálicitált... Szerencsére végül nem voltunk annyian, de eljött 5 hetero barátnő(nk), meg 4 meleg ismerősünk. Pontosabban két meleg ismerősünk, meg az egyikük párja, plusz annak a barátja. Összesen három embert magam sem ismertem, a Rolcsi meg kettőt (nem is számítottunk rájuk), mások viszont vagy a városban levő felfordulás vagy egyéb okok miatt végül nem értek oda hozzánk. Ennek ellenére jó kis hangulat kerekedett, ment is a nevetgélés bőszen. Mivel direkt nem vettünk sok piát, ami volt meg amit a vendégek hoztak viszont vagy hamar elfogyott vagy nem kellett, a Roland leszaladt, hogy a még nyitva tartó kisboltból hozzon egy üveg pezsgőt. Közben elkapta a liftajtó nyílására kiszaladó szomszédasszonyom, és ez egyik éppen távozó vendégünkkel együtt leordította, hogy mit képzelünk mi, hogy így hangoskodunk. Rolcsi ezért gyorsan visszajött, közölte, hogy a szomszéd mit művelt, majd visszament és közben úgy bebaszta az ajtót, hogy csak úgy zengett tőle a ház. Később ezért jól lehordtam, mert az egy dolog, hogy igyekszik minél több emberrel haragban lenni meg, hogy a saját lépcsőházukban a közös képviselővel háborúban áll, de nekem ne csináljon ellenségeket a viselkedésével. Mielőtt visszajött volna, csengettek. Mondom mifene, valaki ráfordította a kulcsot? Ajtót nyitottam, ami mögött az ominózus szomszéd állt, hajcsavarókkal a fején. A következő párbeszéd zajlott le köztünk.

Aranka: Lenne szíves szólni a vendégeinek, hogy egy kicsit halkabban legyenek? Ne kelljen már kihívni a rendőrséget.

979: A rendőrséget azt hiszem nem kell kihívni, mivel még csak 7 óra van (és tényleg csak annyi volt).

Aranka: a belső szobában is hallani a nevetést, olyan hangosak. (Közben fel és le nézegetett, metakommunikatíve aggódva a többi lakóért).

979: Jó, majd szólok, elnézést.

Ezzel elment. Mondanom sem kell, hogy a buli számomra innentől kezdve egy merő idegességbe csapott át, szórakozásról szó sem lehetett. Nem a rendőrségtől féltem, mivel az nevetséges dolog volt, hanem a további inzultusoktól. Minden hangos röhögéstől összerezzentem, vagy lehajtott fejjel hunyorogtam, a különféle hangerősség befolyásoló eszközöket — mint például a konyhai rádió, a számítógép vagy az ajtók — pedig bőszen látogattam. Nem kívántam, hogy a vendégeim bárcsak elmennének, de hálát adtam a sorsnak, hogy némelyikük szemmel láthatólag már nem ért oda.

Már csak azért sem, mert a városban közben ment a hacacáré. Pontosabban — mint tudjuk — valójában semmi sem történt, de azért a rendőrség lezárta fél Budapestet, és a metrók sem álltak meg mindenhol. Leendő vendégeinkkel közben online telefonos kapcsolatban álltunk, és a televízió híreit tolmácsolva adtunk nekik tanácsokat, miként érhetnének el mégis Újpestre. Aztán az elsőként érkezett vendégpáros felpattant, és távozott (egyébként sem ígérték magukat sokáig), majd az általam korábban ismeretlennek titulált (és az is maradt) meleg srácok is elindultak, velük pedig Roland egyik lakótársa, aki nyilván valamilyen szorosabb ismeretség megkötése reményében tartott velük. Mivel a másik lakótárs volt az egyik, aki végül nem ért oda hozzám, a harmadik pedig velünk együtt szándékozott kelni (mivel vidékre utazott haza), Desiré kérdése hirtelen ismét aktuálissá vált. Némi sértődés után Roland feláldozta magát, és a társaság megmaradt tagjaival együtt eltávozott. Vitte az alomtálcát, meg a szállítódoboza megpillantásakor heves ellenkezésbe kezdő macskát, aki eddig egyébként azt se tudta, hova bújjon a zaklató érintések elől , míg végül a szekrény tetején pihent meg. Csodálom a páromban, hogy ilyen fáradhatatlanul intézi el a muszáj dolgokat — amiket én is megtennék, de egyrészt az utolsó pillanatig halogatnám, másrészt amikor elvégezném őket, úgy szenvednék közben, mintha kínoznának.

A megmaradt vendéggel/baráttal nekiláttunk a takarításnak. Ő mosogatott, én pedig helyre tettem mindent, kiborogattam a maradékokat, összeszedtem a szemetet. Aztán megágyaztam, összepakoltam a másnapi utazáshoz szükséges holmikat, és lefeküdtem aludni.

Rolcsim kiért az Őrs Vezér terén túl levő albérletükbe, elintézte a macskát, és csak valamikor hajnal 3 körül ért haza. Nem feküdt azonban le, hanem nekiállt szendvicseket gyártani az útra, és csak azután bújt mellém az ágyba, hogy összebújva aludhasson velem egy órácskát. Fantasztikus ez a srác!

Az agyunkba percenként temérdek információ érkezik. Ha ezeknek egy bizonyos hányada hiányos vagy nehezen értelmezhető, akkor bekapcsol a félelem, ami felerősíti az érzékszerveinket és megfontoltabbá tesz bennünket, így nagyobb eséllyel ússzuk meg a kockázatos helyzeteket.

A félelmet többféle módon elemezhetjük, és kategorizálhatjuk is. Van például megalapozott félelem és megalapozatlan. Utóbbira műszót is alkothatunk: megélhetési félelem, ami politikai kategória. Operálnak is vele gyakran. Ha a fősodratú sajtót/elektronikus médiát tekintjük, nyilvánvalóvá válik számunkra, mi a megalapozott és mi a megalapozatlan félelem.

Eszerint a történelem által is igazoltan a megalapozott félelem motiválta tett:

- A Liberális Charta tagjaként többed magunkkal kivonulni a Vérmezőre, és ott szimbolikusan esernyőt nyitni a 'barna eső' elleni védekezés gyanánt.

- köztársasági elnökként külföldre utazni, hogy belesikolthassuk a La Stampa újságírójának tollába, hogy a rendszerváltás után itt neonáci csoportosulások veszélyeztetik a frissen újjáalakult demokráciánkat.

- korábban sehol sem jegyzett, a plágium bűnébe is esett, huszadrangú, később azonban a fősodratú nyugati újságok szerint is politikai alapon Nobel-díjassá avanzsált íróként azt nyilatkozni, hogy 'a bőröndöm állandóan becsomagolva áll, ha ismét sietve kéne elhagynom Budapestet'.

- vagy ugyanezt megtenni az olyannyira előszeretettel ajnározott kortárs magyar (?) írók panteonjának tagjaként, méghozzá havi rendszerességgel, és mindig a fasizmus, sosem a kommunizmus okán.

- az izraeli kiképzést kapott, a MIÉP nagygyűlését is megtorpedózó, később Ausztráliába távozó Szabó Alberttől rettegni.

- Ekrem-Kemál Györgytől rettegni

- a belügyminisztériumi (vagy NBH?) alkalmazott apukától származó, a kényes pillanatban feltűnő, majd nyom nélkül eltűnő Bácsfi Diánától rettegni

- a Terror Háza múzeumtól rettegni, amiért az nem egyforma terjedelemben mutatja be az alig 3 évig tartó fasiszta diktatúrát és a 40 évig tartó kommunista diktatúrát, valamint mert a pengefala miatt akadályozza a babakocsit toló kismamákat a közlekedésben

- filozófusként rekordsebességgel összetrombitálni egy tiltakozó gyűlést, és a világba kiáltani, hogy 'magyar fasiszták megszúrtak egy roma gyereket' kb. egy nappal azelőtt, hogy a Patai Józsikát kardélre hányó G. Mortimerről is kiderült volna, hogy szintén cigány

- a 'törpe diktátortól' avagy más néven 'mini ducetől' tartani, miközben annak miniszterelnöksége idején nem robbant gránát sem az utcán, sem szórakozóhelyeken, félkatonai szervezetek nem masíroztak és nem tartottak kulturális megemlékezést sem a várban, sem sehol máshol, nem vertek politikusokat az utcán, sem újságírókat, nem lőttek gépfegyverrel a rendőr-palotára, nem gyilkoltak meg médiacézárokat, nem fenyegették szlovák bűnözői csoportok az akkori ellenzék választási nagygyűléseit, és még Molotov-koktélok sem repültek a politikusok házaira (még minimális kárt okozva sem).

- a Magyar Gárda tagjaitól rettegni

- a madárinfluenzától rettegni

- az atípusos tüdőgyulladástól rettegni

- a nyugdíjak elvételétől rettegni (miközben pusztán differenciált emelésről van szó)

-  egy pedofil, a vitapartnert a helyi televízió élő adásában felpofozó érdekvédő segítségével egy gyilkosság után nyugatra menekülni, majd ott politikai menedékjogot kérni (majd újabb bűncselekményekért visszatoloncoltatni) pusztán a kisebbségi származásra hivatkozva

 

 

Mindezzel szemben teljesen megalapozatlan (volt) a félelem:

- Oláh János MIÉP-es képviselőjelölt esetében, akit az utcán fényes nappal baseball-ütőkkel vertek össze a XIII. kerületben

- Csintalan Sándor esetében

- a munkájuk végzése közben a rendőrök által meghurcolt vagy megvert újságírók esetében

- ellenzéki párt szimpatizánsaként, akit hol bombamerénylettel fenyegetnek, hol a rendőrökkel veretnek össze, hol összeírják, hol a Szocialista Egyetemisták Szövetsége által hallgatnak le a templomokban misehallgatás közben, hol kirúgják a munkahelyéről

- a gázáremelés esetében, hiszen lassan mondták, hogy nem lesz

- a kisebbségtől, hiszen azok csak 'megélhetési bűnözők'. Miért, te mit tennél a helyükben?

- a Hosszú Bájtok éjszakája során, hiszen az nem történt meg (ellenben megtörtént László Csaba pénzügyminisztersége idején)

- A Keller László közpénzügyi államtitkár által megalapozatlanul meghurcoltak esetében, főleg annál, aki testüreg-vizsgálaton esett át, vagy annál, akinek a megaláztatások következtében korán indult meg a szülés

- Mellár Tamás professzor esetében, akit jogtalanul mentettek föl a KSH igazgatói posztjáról

- Szász Károly, a PSZÁF volt elnöke, esetében, akit nem elég, hogy az utcán összevertek, mert túl sokat tudott, de még eljárást is indítottak ellene okirathamisítás miatt (alaptalanul)

- bármely olyan állampolgár esetében, aki a ruházatán nemzetiszín kiegészítőt visel, esetleg magyar zászlóval a kezében közlekedik, mert vagy a rosszindulatú állampolgárok próbálják megverni, felbuktatni vagy a rendőrség ront rá (2006. szeptember)

- ellenzéki párt aktivistája esetében, akit plakátolás közben az IN-KAL emberei igyekeznek összeverni, ha biciklivel közlekedik, autóval üldözik, ha házal, kutyát uszítanak rá vagy egyszerűen csak neki akarnak menni

- egyszerű, hétköznapi állampolgárok esetében, akik a kaputelefonba rebegik, hogy 'Jó, most az egyszer, de nem én engedtem be' 

Ami csak így fejből eszembe jutott...

Mindezek tükrében vajon van-e oka félni Kulcsár Attilának, a lehallgatott telefonbeszélgetésben 'Gyurcsányi'-ként emlegetett alaknak, Gergényi Péternek, Antal Attila fiának, Veres János fiainak, Zuschlag Jánosnak és társainak, a Terézvárosi Vagyonkezelő elnökének és Terézváros alpolgármesterének, a mindenféle Tóth vezetéknevű polgármestereknek és képviselőknek, a 2006.10.23-án fejre célzó, ujjakat törő, igazolványt a Dunába dobó, zászlót taposó, külföldieket, papot, országgyűlési képviselőt, olimpiai bajnokot, nyugdíjas öregembereket ütlegelő, babakocsit toló kismamákat kardlapozó és mindezekre parancsot adó rendőröknek?

Rögtön az elején egy ideillő szám:

 

Október 23-án önkéntes szervező voltam a FIDESZ Astoriánál tartott ünnepi rendezvényén. Csinos kis  narancssárga láthatósági mellényem volt (pont mint a kukásoknak), meg egy kis kék "önkéntes" feliratú kitűzőm. Az én és társaim feladata leginkább abban merült ki, hogy figyeljem a gyanús alakokat, eligazítást nyújtsak a kérdezőknek, ha valaki rosszul lesz, szóljak a mentősöknek és egyéb apróságok. Szerencsétlenségemre pont abba a társaságba osztottak be, akiknek a Kálvin tértől nem messze, a Bródy Sándor utcánál kellett felügyelniük, amiben az a szerencsétlenség, hogy előzetes információk szerint innen lehetett a Corvin közben összegyűlt 'szélsőséges' csapat érkezésére számítani.

Amikor odaértem az első gondolatom az volt, hogy "miért nem vettem fel egy pulóvert is?", mivel igen hideg volt. Bár az eső akkor még nem esett, legurítottam némi forralt bort, hogy egy kicsit könnyebben viseljem a viszontagságokat. Némi beszélgetés és figyelés után, a távolban feltűnt egy több száz fős, skandáló tömeg — akikre számítottunk. Mielőtt odaértek volna, három rendőrautó érkezett a kordonon kívülre, kipattant vagy 10 rendőr, akik mindössze annyit csináltak, hogy az érkező társaság egy-két tagját megráncigálták, majd amikor eléggé feldühítették őket, beugrottak a kocsiba, és elhajtottak. Ennek következtében a szervezőkre és securitysokra zúdult azok összes szitka és haragja. A kordon csak az úttesten volt felállítva, a járdán gyakorlatilag könnyen közlekedhetett bárki. Természetesen a "szélsőségesek" könnyedén bejutottak a rendezvényre, holott ezt meg kellett volna akadályozni, na de néhány, különböző korú, mégis egyformán megszeppent girhes emberke semmit sem tehetett több száz csuklyás, kigyúrt ember ellen, akik eleve dühösek voltak a rendőri provokáció miatt, meg aztán honnan tudhattuk volna, kit engedhetünk be, és kit nem?

Szóval szépen fel voltunk háborodva (már csak azért is, mert minden voltunk csak szűzlány nem), és mert a rendőrség maximálisan nem teljesítette a feladatát. Egy újabb rendőrattak oka máris megvolt. Amint a hivatalos műsor elkezdődött, az eső is eleredt mindnyájunk nagy örömére. Ronggyá áztam, és közben felrémlettek a tavalyi rendezvény képei, amikor a 6 órakor véget érő rendezvény után 2 perccel két tucat könnygáz gránát csapódott az éppen hazainduló emberek közé, majd jött a lovasroham meg a gumilövedék. Leperegtek előttem az egy évvel ezelőtti képek: a rémülettől és a felsejlő emlékektől (na meg a könnygáztól) zokogó idős asszonyokra, a felhergelt vagy menekülő emberek közt kétségbeesve utat kereső babakocsis kismamára, a vérző fejüket fogó emberekre, a könnygáztól fuldoklókra, a vízágyútól vizes, kék foltokkal tarkított pólókra és a többire. Csak abban bíztam, hogy a rendőrség nem teszi meg, nem meri megtenni még egyszer ugyanazt.

Szerencsére fentiekre nem is került sor. Amikor aztán véget ért a műsor, a tömeg békésen elindult a Terror Háza felé. Mi a menet végén kaptunk helyet, mögöttünk rendőrök százai, és néhány mentőautó, hátulról tehát védve voltunk. Csak felülről nem, mert az eső még mindig szakadt. Ekkor már nem is voltam olyan beszédes, ami nálam a tűrőképesség határán való ingadozást jelenti. Alig vártam a percet, hogy visszadhassam a "felszerelést", és elindulhasak haza. Elázott cipőben és kabátban, átázott nadrágban, nyirkos mobiltelefonnal és bedagadt ujjakkal értem haza (de a hajzselém tartott, legalábbis az a része, ami nem csorgott végig az arcomon).

Olyan szinten fáradt voltam, hogy az est hátralevő részében csak összekuporodva feküdtem az ágyamon, és közben a Csonttörő című retek filmet néztem Rolcsival.

Hogy a nap végén megint volt egy kis közjáték, már csak ma tudtam meg. De ez nem is az én dolgom, meg nem is akarok már belemenni a témába.

Update: Teo blogjának egyik kommentjében találtam a linkre (bár már láttam a filmet). Érdemes megnézni: http://www.pestylaszlo.com/megsebzett_hun.php