párt bejegyzései

2006. szeptemberében egy vagy több motoros futár egy politikailag rendkívül izgalmas csomagot hordott szét több televízióadó székházához. A feladó ismeretlen, a futár(ok) neve szintén, ahogy az esetleges futárcég kiléte sem tudható, már amennyiben az egész hivatalos úton zajlott egyáltalán. Az adók természetesen kapva kaptak az alkalmon, és azonnal elkezdték műsorba adni Magyarország akkori miniszterelnökének, Gyurcsány Ferencnek a párttársai körében pár hónappal korábban előadott, zárt körű beszédét, pontosabban annak részleteit. Ha némelyik esetleg hezitált volna, akkor sem volt sok választása, hiszen a címzettek között a HírTV is szerepelt, az pedig tudható volt, hogy ők egy percet sem fognak vesztegetni, és a szokásos műsorrendet felborítva, rendkívüli hírek keretében fogják a citált részeket közre adni.

Az ominózus beszéd ismeretes, a legjellegzetesebb mondatait álmunkból felébredve is idézni tudnánk. Megtudhattuk, hogy a kormány tagjai (a miniszterelnökkel az élen) szándékosan hazudtak, manipulálták a közvéleményt, össze-vissza trükköztek, hogy a szar gazdasági adatokat kozmetikázni tudják, nem csináltak semmit a ciklusukban és az ország mellesleg 'kurva'. Ezen okkal döbbent meg és háborodott fel minden jóérzésű választópolgár, és többen (köztük én is) azonnal a parlament elé sietett tiltakozni és a részleteket megtudni. Mivel a miniszterelnök - bármely nyugati demokráciában bevett szokással ellentétben - egyáltalán nem szándékozott azonnali hatállyal lemondani, a tiltakozók száma a következő napon megsokszorozódott, majd a szélsőjobboldali Toroczkai László közreműködésével sikerült elérni, hogy a spontán tiltakozás rombolásba menjen át. Az ezt követő napokon a szélsőséges elemek és a rendfenntartók napról napra komikusabb, de egyre pusztítóbb harcba bocsátkoztak egymással, 2006. október 23-án pedig a rendőrség az újkori demokrácia legerkölcstelenebb és legvisszataszítóbb módján rontott bele a legnagyobb ellenzéki párt ünnepi megemlékezésébe. Azt hiszem, mindezt a történelemkönyvek is tanítani fogják, hiszen olyan erejű változások indultak el a közvéleményben és az országban, amik még hosszú ideig kihatással lesznek a közéletre. Ebbe most nem megyek bele, hiszen nem ez a lényeg.

Az őszödi beszéd után a miniszterelnök és köre (továbbra sem fontolva meg a távozás kínálkozó lehetőségét) minden erejével azon volt, hogy az elhangzottakat pozitív színben tüntesse fel vagy legalább kisebbítse. Azt mondták, hogy ezek kiragadott részek, és ennek bizonyítására még ki is adták a komplett beszédet, ami a mai napig megvásárolható az MSZP rendezvényein. Azt is mondták, hogy Gyurcsány egy politikai hős, egy igazi államférfi, aki végre szakított az elmúlt 16 év rossz szokásaival, és végre a nagy nyilvánosság előtt vallotta be, hogy hazudott, DE ezzel megteremtette az őszinte politikai jövő alapjait. Mindenki tudja, hogy a politikusok hazudnak, de ő most végre szakít ezzel a hagyománnyal. A másik oldalon például ott van Orbán Viktor, aki a Sváby Andrással készült TV2-s beszélgetésben azt 'hazudta', hogy sosem hazudott (ami kérdésre természetesen nem volt más válasz adható, és ezt ők is tudták). Ezt a fórumozók a mai napig imádják hajtogatni. Gyurcsány persze nem "bevallotta", hanem lebukott, hiszen a felvétel kiszivárgott, nem önként hozták nyilvánosságra, ennek ellenére a párt kijelentette, hogy nem keresik a kiszivárogtatót. Hogy is keresnék, hiszen az nem bűnös, aki ekkora jóságot tett az országgal, különben sem kíváncsiak rá, meg aztán rossz vért is szülne a gyanúsítgatás a párton belül. Ez egy 'igazságbeszéd' volt, és mostantól minden szép és jó lesz, mert új világ van. A másik verzió szerint (merthogy kellett az is) ők egytől egyig összetartó szocialisták, következésképp egyikük sem lehetett a kiszivárogtató, sokkal inkább a FIDESZ áll a háttérben, aki árnyék-titkosszolgálatának segítségével lehallgatta őket. 'Találtak' is egy ilyet, tönkre is tették, Szilvásy, Dávid Ibolya és Herényi pedig most a vádlottak padján ül, nagyon helyesen.

Gondolom, mindezt ők sem hitték el, és az első pillanattól kezdve pontosan tudták, hogy itt nemcsak Gyurcsány, de az egész párt és kormány karrierjének vége, amit egy jól irányzott miniszterelnök-csere sem tudott megmásítani. Szépen is nézne ki az ország, ha mindennek nem lett volna következménye...

És akkor eljutottunk napjainkig. A menetrend szerinti ünnepi gyújtogatások véget értek, a FIDESZ jóval a papírforma felett nyerte a választásokat, a szocialisták támogatottsága pedig egy évnyi fasisztázás és diktatúrázás után sem nőtt egy jottányit sem, elkezdtek tehát pangani. Gyurcsány egy ideig elvonult, hogy erőt gyűjtsön, és most úgy döntött, hogy Orbán Viktort a saját pártjának szétverése után lesz képes csak legyőzni, neki is látott tehát ezen — általam rendkívül nemesnek tekintett — cél megvalósításának. Ez persze az áldozatoknak marhára nem tetszik, így elindult az oda-vissza vádaskodás és mocskolódás, aminek egyik közelmúltbeli mozzanata szépszavú Szanyi Tibor azon kijelentése volt, miszerint az őszödi beszédet maga Gyurcsány szivárogtatta ki, politikai haszonszerzés céljából. A jobboldalon ezt már évekkel korábban is megírták, egyben Gerő Ernőnek a forradalom kirobbanásához vezető beszédjével párhuzamba állítva (és valljuk be, az eseményekben is volt némi hasonlóság), úgyhogy Szanyi most sem találta fel a spanyolviaszt. Fletó erre visszaválaszolt, hogy a "Tibor téved", mert nem ő volt, viszont sejti, hogy melyik három szoci közül lehetett valamelyik, amit meg is írt egy levélben, és azt elküldte a szocialisták jelenlegi elnökének. Mesterházy Attila (ex-Athos) erre kiállt a kamerák elé, és egy röpke, technikai levélbontás után az egészet ledarálta olvasatlanul, majd felszólította a jelenlegi belügyminisztert, hogy az rögvest hozza nyilvánosságra, amit a titkosszolgálat eddig kiderített az ügyről, továbbpasszolva ezzel a labdát a kormányoldalnak. Ott viszont pályán kívülre rúgták a lasztit, és közölték, hogy elmúltak azok az idők, amikor a titkosszolgálatokat belpolitikai célokra használják.

A folytatásból talán megtudhatjuk, hogy:

- ha akkor ez a beszéd oly nemes és előremutató volt, ami csupa jóságot tett az országnak, Gyurcsányt pedig az államférfiak sorába emelte, akkor most miért kell egymásra mutogatni, és úgy tenni, mintha valami bűnöst kéne nyakon csípni?

- ha anno azt mondták, nem érdekli őket a kiszivárogtató léte, akkor most mégis miért kutatnak utána? Kutatnak egyáltalán utána? Vagy csak azért megy ez a passzolgatás, mert pontosan tudják, hogy ki volt (nem Gyurcsány), de nem akarják megmondani?

- ha volt 5 évük a - most már - bűnöst felderíteni, miért nem éltek a lehetőséggel? Miért most kell a titkosszolgálatokat felszólítani a nyomozásra vagy a megszerzett információk közzétételére, amikor nekik aztán igazán nem kellett a szomszédba menni a politikai jellegű megbízások/utasítások tekintetében?

- miért hazudja Szanyi Tibor a HírTV beszélgetős műsorában, hogy a párton belül minden a legnagyobb rendben, csak könnyed vitáik vannak (mert ők az egyetlen párt Magyarországon, ahol vita van egymás közt is, bezzeg a FIDESZ-nél aki ellenkezni mer, az röpül is a pártból)?

- meddig szórakozhatunk jókat ezen a vergődésen, és mikor kisgazdásodnak el teljesen és végleg?

Más kérdések is felmerültek bennem, de most indulnom kell a maratoni blogtalira. Azért továbbra is figyelem a híreket, hiszen egy ilyen izgalmas eseménysor egyetlen epizódjáról sem érdemes lemaradni. Folytatása következik.

Annyi minden másról szeretnék írni, ha lenne időm és energiám, de tegnap este egyes politikai fórumok olvasása közben annyira felbasztam az agyam, hogy a téma rögtön beelőzte nálam az összes többit. Ez pedig a Jobbik, annak politikusai és szavazói, és ha már róluk lesz szó, beillesztem a témát a sorba, aminek előző két része itt és itt olvasható.

JOBBIK

Ha erről a formációról akarunk beszélni, nemigen kell visszamenni az időben, max. 2006. előttig egy kicsivel. A párt kezdetben még csak nem is párt volt, hanem egy civil szervezet, Jobbik Magyarországért mozgalom néven. Kábé olyasmi lehetett, mint a MIÉP-hez köthető Magyar Út Körök, ami nem pártként, de a párttól elválaszthatatlanul, annak szatellitszervezeteként működött. Vona Gábor valószínűleg egy volt a sok polgári körös közül, ő azonban nem elégedett meg azzal, hogy kerti partikon meg szemétszedéseken a fennálló állapotokat szidja, hanem ennél tovább lépett, és megszervezte ezt a mozgalmat. Emlékszem, amikor már elég jelentős volt a szervezet, és több fórumon is szót ejtettek róla, Vona kijelentette, hogy a mozgalom nem fog párttá alakulni. A sikeresség azonban nyilván meglódította a fantáziáját, és pár hónappal a 2006-os országgyűlési választások előtt a társaival mégis pártot csináltak, ami nyomban össze is állt, a MIÉP-pel, önmagukat helyezve bele ezzel egy vissza nem csinálható képbe: szélsőjobboldali. Persze ha a szókimondás politikai tényezővé erősödéssel jár, az elvtársak úgyis lenáciznak bárkit, de a Csurka István vezette párttal való összebútorozás után még erre sem volt szükség. Gyanítom, hogy az igazi cél inkább az volt, hogy a hajdan prófétikus jóslatokkal teletömött, de a mellőzöttsége és az állandó pártszakadásokba belefáradt Csurka még megmaradt szavazóit felszippantsák. Ügyes!

A választáson ugyan különösebb eredményt nem értek el, de ez arra jó volt, hogy a régi MIÉP-esekkel azt éreztessék, a régi pártjuk teljesen alkalmatlan mindenre, és képtelen a Parlamentbe jutásra. Emellett elindult a porszívó, és az egyre hangosabb Jobbik szépen maga alá gyűjtötte a szanaszét szabdalt társaságokban aktivistáskodó tagokat. Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Kossuth téri tüntetők, hagyományőrzők, FIDESZ-ből kiábrándult rendpártiak, prominens közéleti személyiségek és értelmiségiek, aki csak volt. Amint így felduzzadtak, jött a Jobbik legzseniálisabb ötlete, a Magyar Gárda. Sokat tárgyaltunk már a gárdistákról, és az őket övező dolgokról, és most nem is az a lényeg, hogy mennyire legális vagy helyénvaló, hanem a tény, hogy ezzel úgy berobbantak a köztudatba, hogy még a politikával nem foglalkozó emberek figyelme is feléjük irányult. Magyarországon nehéz úgy politikai sikereket elérni, hogy egy szervezetnek nincs médiafelülete. Ez valahol biztosítja is a régi pártok hegemóniáját, de a Jobbik képes volt arra, hogy áttörje ezt a falat. Tényleg zseniális.

A labda fel lett dobva, és a közélet le is ütötte, pedig jobb lett volna, ha hagyja visszazuhanni és elgurulni. A magyar Gárdával való folyamatos foglalkozás, majd a szervezet betiltása csak tüzelte a szélsőjobboldalt. Nem árt tudni, hogy a politika ezen oldalán a legfogékonyabb a nép az összeesküvés-elméletekre, itt van a legtöbb tenni akaró, sőt, küldetéstudattal rendelkező ember. A Gárda betiltása az ő szemükben a saját igazságuk beigazolódása volt, ez pedig olaj a tűzre. Ennek folytán a jócskán felduzzadt szavazóbázis az EU-s népszavazáson összehozott 14%-ot a pártnak, és innentől kezdve a Jobbik megkerülhetetlen politikai tényezővé vált. Mindnyájan figyelünk rájuk, keressük a nyilatkozatokat, röhögünk a botrányaikon, latolgatjuk az esélyeiket...és fogjuk a fejünket az elképzeléseiktől. És itt a probléma.

Bevallom őszintén, kezdetben még én is szimpatizáltam velük, mert imponált az a határozott szókimondás, amit a FIDESZ-től is elvárnék. Nem, nem a cigányozás, hanem hogy nevezzük nevén a dolgokat. Nem metaforák kellenek meg kódolt üzenetek, hanem mondjuk meg, mi van, úgy lehet csak a dolgok végére járni. Szavazni ugyan sosem szavaztam rájuk, de valahol drukkoltam nekik, hátha lesz egy olyan parlamenti erő, ami a saját pártom lagymatag vezetését egy kicsit jobbról cseszegeti. Amikor Morvait is felporszívózták, annak külön örültem, hiszen szinte Morvai volt az egyetlen, aki teljes mellszélességgel kiállt a 2006.10.23-án megvert, megalázott emberek mellett. A Magyar Gárda ellen eleinte szintén nem volt kifogásom, csakhogy aztán jöttek a gyűléseikről a videók, meg a hülye nyilatkozatok, és számomra is világossá vált, hogy zömében buta emberek gyülekezete lett ez a szervezet. A butaság pedig semmi jóhoz nem vezet, lásd az utolsó két országgyűlési választást és a következményeket.

Ügyes húzás volt a Jobbiktól az is, ahogy ellepték a netet. Néhány belső újság semmit nem ér, ha pedig megjelentek a médiában, az rájuk nézve sosem volt pozitív, ezért hát szükségük volt (van) a saját maguk által irányított nyilvánosságra. Kiadták az ukázt: menjetek, és agitáljatok mellettünk, ahol csak tudtok! Ez is ügyes, ahogy az is, hogy első pillanattól kezdve jelen vannak minden forgalmasabb közterületen. Csakhogy van egy kis baj az agitátorokkal: hülyék. Sőt, mondhatni ugyanolyan hülyék, mint a pártvezetés, hiszen ugyanazt szajkózzák, annak zöme pedig baromság.

Baromság például az, hogy ki kell üldözni a külföldi vállalkozókat, a Tesco helyén pedig Turul áruházakat kell csinálni. Értem én, hogy sokaknak bántja a szemét a magyarok kiszolgáltatottsága, de szerintem a jogi és támogatási rendszert kell úgy megváltoztatni, hogy a külföldiek (köztük a Tesco) is azt érezze, hogy megéri neki a magyar termékek felvásárlása és forgalmazása, nem kikergetni kell őket. Tiltani sem kell, elég a kedvezményeket a mindenkinek jó elvek irányába elvinni.

Baromság az is, hogy a falvakat önellátóvá kell tenni. Ez ugyan tök jól hangzik, és egy bizonyos szintig meg is valósítható, de amikor az erőforrások kérdése merül fel, akkor sajnos nemhogy helyi, de országos szinten is problémákba ütközünk. Magyarországnak nagyon kevés természeti erőforrása maradt, és az szinte semmire sem elég. Nem számolhatjuk fel tehát a nemzetközi kapcsolatokat, sőt, újakat kell kötni olyan országokkal is, akikkel szemben — történelmi tapasztalataink okán — eddig ellenérzéseink voltak. Nekik van valamijük, ami nekünk nincs, cserébe mi adunk nekik valamit, ami nekünk van. Hiába termeli meg egy falu vagy régió önmaga élelmiszerkészletét, ha nincs mivel fűtenie, és sorolhatnám.

A nemzetközi színtér azért is fontos, mert uniós tagország vagyunk. Én sem örültem a csatlakozásnak, és meggyőződésem, hogy rosszul is járunk vele, de mi nem vagyunk Svájc, nem engedhetjük meg magunknak, hogy körbe vegyen minket Európa, és mi kimaradjunk belőle. A Jobbik képviselői bejutottak az EU-parlamentbe is, ami önmagában is érdekes, hiszen ők marhára támadják azt. Belülről akarnak bomlasztani, vagy mi a cél? Nekem úgy tűnik, hogy ottlétükkel és tevékenységükkel azt a hazug képet támasztják alá, amit a külföldi sajtó alakított ki rólunk, azaz hogy itt tombol az antiszemitizmus és a rasszizmus. Ha csak ártani tudnak, akkor inkább üljenek ott szépen csendben, vegyék fel a fizetésüket, azt jól van. Tudom én, hogy szépen hangzik, hogy eztán majd itt mink leszünk az urak, és akinek ez nem tetszik, az mehet, ahova akar, de gyerekek, ha ez bekövetkezik, akkor nekünk végünk. Egymást fogjuk felzabálni. Szóval jó lenne tudomásul venni, hogy van erősebb kutya és van nagyobb hal, és nem kell ahhoz feladni önmagunkat, hogy előnyösen működjünk velük együtt. A mostani önfeladást be kell fejezni, aztán csak okosan, mint Putyin: bármit tesz, azt az országa érdekében teszi.

Aztán ez a csendőr téma is elég buta. Mi az, hogy majd a csendőrség az európai normákba veri a cigányokat? Ezt tegnap olvastam az egyik jobbikos megmondótól. Mi az, hogy gárdista nyelvvizsgabiztos? Miért kell ellenségesnek lenni a melegekkel? Miért csak a tiltás és az erőszak a válasz mindenre? A fórumokon a jobbikosok miért nem érvelnek rendesen, miért a címkézés, a zsidóbérencezés, az obszcenitás és a mocskolódás a fegyverük?

Miért kellett a FIDESZ-nek is nekimenni? Nem lett volna jobb csendben, egymás mellett meglenni, és a közös ellenféllel felvenni a küzdelmet? Nem mint szövetségesek, hanem úgy, mint két, egymást nem szekírozó párt. És akkor csodálkozik a Jobbik, hogy össztűz zúdult a pártjukra... Morvai, Pörzse, Király András, pornós csaj, satöbbi. Vajon nem tűnik fel nekik, hogy ha mindenkinek nekirontanak, akkor ez lesz a vége? Az a rövidtávú kis haszon, ami a választásokig jól jön ('látjátok, mindenki ellenünk van') nagyon csúnyán vissza fog ütni hosszú távon. Vajon ez a módszer lenne az alap a kormányzati szerep esetén is? Szépen is néznénk ki.

Én azt gondolom, a Jobbik léte az elmúlt 8 év következménye. Az ordító igazságtalanságok, a leplezetlen lopás, a semminek nincs felelőse jelenség, az egyre növekvő nyomor, az ország sodródása, a semmire sem jó újabb és újabb megszorítások és a többi mind a Jobbik malmára hajtja a vizet. A Jobbik egy ordítás, hogy "ELÉG!" Érthető a léte, és valahol előre látható is lehetett volna, hiszen politológiai alaptétel, hogy a szegénység növekedése a szélsőségesek megerősödéséhez vezet. Mindig. Mindenhol.

Ezért azt mondom, ha azt szeretnénk, hogy ez a párt ezután a fellángolás után újra jellegtelenné zsugorodjon, akkor igyekezzünk mindent megtenni, hogy az őket éltető problémák szép lassanként megoldódjanak. Nyugodt építkezés és lassú javulás kell, valamint a jogrendszer megváltoztatása, az emberek igazságérzetének és anyagi helyzetének javítása.

És akkor most a kedvetekért rövidre fogtam, pedig a Jobbik egy igen összetett téma.

Szégyen, milyen ütemben vagyok képes megvalósítani a terveimet... Ezt a bejegyzést már 9 (kilenc!) hónapja tologatom, és ha továbbra is ezt teszem, az egész sorozat úgy ahogy van értelmét veszti. Mehet 'a sokáig tervezett, de végül sohasem publikált ötletek' mappába. De amit még lehet, megmentek belőle, ezért most jöjjön a rendszerváltó pártok történetének szörnyen elfogult taglalásának újabb epizódja, ezúttal az SZDSZ főszereplésével. (Az első rész itt található).

Tehát SZDSZ, aminek a fikázásával valószínűleg nemigen fogom befolyásolni a kedves olvasók választási hajlandóságát és preferenciáit, mivel ez a párt mára megsemmisítette önmagát/megsemmisült. Amíg azonban létezett, olyan mértékű pusztítást vitt végbe a magyar társadalomban, amihez foghatót nem találni még egyet a rendszerváltás utáni politikai történelemben. Ez egy erős kijelentés a részemről, de szép apránként meglátjuk majd, mire alapozom.

Ugorjunk vissza egyből 1989-1990. környékére, amikor is volt mindenféle Ellenzéki Kerekasztal, meg első szabad választás, plurális demokrácia, szabadság, egyenlőség meg a többi. Ekkor az SZDSZ még talán mind közül a leghangosabb antikommunista párt volt, és ennek folytán nagy népszerűségnek örvendett a politikailag teljesen tájékozatlan választók körében. De hiszen honnan is lett volna az embereknek tájékozottságuk, amikor korábban még az a — magát egyébként máig tartó — hozzáállás volt az uralkodó, hogy tisztességes ember nem vállal politikai szerepet? Ez mellesleg így is volt, de most nem ez a lényeg, hanem az, hogy sokan egyáltalán nem tudták, az SZDSZ prominensei honnan jöttek. Szépen hangzott az, hogy ők már a Kádár-rendszerben is ellenzékiek voltak, meg Charta '77. meg szamizdatok, de azért ha egy kicsit megkapirgáljuk a felszínt, akkor rögtön a szemünkbe ötlik Pető Iván és Bauer Tamás apukájának pártállami múltja, Demszky maoista munkássága és besúgónak való önként jelentkezésének története, a Hodosán-családba benősülések (szintén Demszky és Magyar Bálint), meg pár apróbb dolog, amit nem sorolnék fel. Rendkívül hihető, hogy miközben a legdurvább komcsik éppen a hatalmukat mentik, addig éppen az ő gyerekeik bomlasztják a rendszert büntetlenül, hát perszepersze. De ha ez még szóbeszédnek hangzana, a későbbi események azért némileg igazolni látják a különféle, hatalomátmentéssel kapcsolatos elméleteket.

A lényeg, hogy az SZDSZ-nek a rendszerváltás körül igen nagy volt a támogatottsága (az első választáson például az én családom is rájuk szavazott), 1990-ben több mint 30%-ot szereztek. Korábban azt gondolták, hogy egyértelműen ők fogják megnyerni a parlamenti választást, így tökéletesedett volna a nagy öregek hatalommegtartásának terve. Ez azonban nem jött be, mivel az MDF beelőzte őket, és megalakította az első szabadon választott kormányt. Azért az SZDSZ-nek sem kellett nagyon sírnia, mivel korábban már ügyesen kiütötték a nép kezéből a köztársasági elnök közvetlen megválasztásának lehetőségét is (nehogy a legnormálisabb volt-MSZMP-s, Pozsgay legyen az), és saját jelöltjüket ültették oda. Göncz Árpád persze sokak által egy szerethető idős úr volt, áramütött-cukrosbácsi megjelenéssel, mások számára pedig egy kártékony politikai szereplő, aki mindent bevetett Magyarország külföldön való bemocskolása céljából. Manapság sokan sírnak, hogy a köztársasági elnök túllépi a hatáskörét és hasonlók, de azért nézzünk már egy kicsit vissza a gyökerekhez. Azért mert Mádl egy gyenge kirakatfigura volt, még nem Sólyom kezdte az erős elnöki szerepet betölteni. Szóval volt saját elnökük, aki jól a kezük alá dolgozott, meg aztán ott volt az a létező vagy nem létező Rózsadombi Paktum is, aminek minden pontja a (későbbi) SZDSZ-es törekvéseknek ágyazott meg. Sokan azt mondják, nem történt ilyen megegyezés, mások meg váltig bizonygatják, hogy de. Nem tudjuk, de az azóta eltelt idő bőségesen igazolta annak vélelmezett szövegét (pont mint egy bizonyos könyv esetében).

Az SZDSZ-nek mindene megvolt a sikeres jövőbeli szereplésre, csak ki kellett volna várni a sorukat, de nekik ez nem volt elég. Amikor egy radikális benzináremelést lépett meg az összeomlott gazdaságot megöröklő kormány, és kitört a taxis-sztrájk, ők az elsők között rohantak a barikádokra. Prominenseik a legnagyobb blokádok környékén tetszelegtek a sztrájkolók között, miközben folyamatosan uszították őket (például hogy Horváth Balázs belügyminiszter közéjük akar lövetni), végül Göncz köztársasági elnök(ük) amnesztiát hirdetett a — mai kifejezéssel élve —  demokratikus államrend megváltoztatására kísérletet tevő egyének számára. Hiába, változnak az idők.

De változnak ám, hiszen miközben a FIDESZ-ből távozó Fodor Gábor átült a sokkal liberálisabb SZDSZ-be, a párt elnökeként a konzervatívabb liberális irányt képviselni kívánó, majd a saját pártja által csúnyán kicsinált Tölgyessy Péter éppen a FIDESZ köreibe távozott. Ez persze a legkevesebb, sokkal érdekesebb az a fordulat, ahogyan a híresen antikommunista párt összebútorozott a volt 'ellenség' képviselőiből álló utódpárttal. Ez ám a bravúr! Már nagyon kellett az a hatalom, és mivel az addigi irány kizárta volna a koalíciót a volt kommunistákkal, az MDF-ből éppen egy dolgozata miatt kizárt (szintén hajdani besúgó) Csurka Istvánt használták ürügynek. Megvolt a közös ellenség, a fokozódó náci veszedelem, az antiszemitizmus réme (ugye napi szinten volt hír az Izraelben kiképzést kapó, majd dolga végeztével Ausztráliába távozó Szabó Albert aktuális ténykedése is), ami mindig és mindenkor felülír minden ideológiai különbözőséget, sőt szembenállást. Megértem én, hogy az SZDSZ tagjai és holdudvara normál körülmények között veszélyeztetve érezhette volna magát a hasonló tendenciák miatt, de lássuk be, valódi veszély nemigen volt. Lett viszont MSZP-SZDSZ nász, 2/3-os többség, és a bejegyzés elején emlegetett szellemi-erkölcsi-morális és gazdasági pusztítás.

Valahol olvastam egy másodközölt lenini alapvetést, amiben a nagy Vlagyimir Iljics azt taglalta, hogy ha nem sikerül megszerezni egy nép felett a teljes hatalmat, akkor elegendő csak bizonyos területek birtoklása. Ez a gazdaság, az infrastruktúra és természeti kincsek, az oktatás és kultúra valamint a belügy. Amikor ezt olvastam, azt hittem, leájulok a székről, hiszen ezek a területek véletlenül éppen megegyeztek az SZDSZ akkori (és szinte mindenkori) minisztériumaival. A parlamenti- és kormánytagságuk segítségével, a kiterjedt gazdasági holdudvarukkal, a sajtó és a kulturális pozíciók jelentős részének birtoklásával az eltelt 16-20 évben sikeresen:

- elültették a lelkekben az 'ember embernek farkasa' mentalitást, az individualizmust, az egocentrizmust, az 'élj a mának' hozzáállást, amikkel (többek között) sikeresen atomjaira bomlasztották a magyar társadalmat. Miközben a rendszerváltás idején még maximum 2-3 tábor volt, később már semmilyen ügy mellé nem sikerült felsorakoztatni a társadalom jelentős részét (lásd a pénzt nem érintő népszavazások), és ez jelentősen vetette vissza / veti vissza bármely nép teljesítőképességét.

- módszeres munkával teljesen devalváltak és nevetségessé tettek minden korábban nemes kifejezést és szimbólumot, másokat pedig összekutyultak, és egységesen rossz színben tüntettek fel. Vajon ki tudja manapság, mi a különbség a nacionalizmus és a sovinizmus, mi a nácizmus és a hungarizmus között?

- felgyorsították a szekularizációt, és ezzel együtt az egyházaknak az emberekre gyakorolt pozitív hatásait is mérsékelték, ezzel is tovább bomlasztva a közösségeket. Kivéve persze egy vallást, ami szent, sérthetetlen és mindenek felett áll.

- teljesen tönkre tették az oktatási rendszert, kezdve az általános iskolától, egészen a felsőoktatásig. Meg kell nézni, az idők során hogyan változott a tanulók/hallgatók teljesítmény, a tankönyvekben kevesebb szöveg, több kép, bevezették a buktathatatlanságot, a természetes versenyszellemet kiirtották, a gyerekek fegyvereit megerősítették a fegyvertelen tanárok ellenében. Csoda, hogy a tanárok közt népbetegség az alkoholizmus?

- bevezették a bűn és bűn közötti különbséget (lásd megélhetési bűnözés), a drogozás szabadságát ("az egyén döntése saját sorsa felett"), enyhítették a büntetési tételeket, és eleve, relativizáltak minden kihágást és erkölcstelenséget.

- rehabilitálták a diktatúra kiszolgálóit, ezzel is segítve a felelősségre vonás elmismásolását, szarért-húgyért szétprivatizálták az országot, bevezették a köztudatba "az állam rossz tulajdonos" szlogent (ami a bűnök relativizálásával együtt egyenesen vezet a privatizációhoz)...

...és nem sorolom tovább. Volna még mit a fejükre olvasni, de azt is le kell szögezni, hogy a rendszerváltás óta nem volt még egy ennyire zseniálisan politizáló formáció. Miközben a támogatottságuk folyamatosan csökkent (majd a gazemberség szintje már egymás átbaszásához is, ami szakadáshoz, az pedig a teljes elsúlytalanodáshoz vezetett), mégis mindig ott díszelegtek a Parlamentben, és 5 százalékos pártként is képesek voltak az egész országnak diktálni. Nagyon ügyes! Eközben pedig ügyesen lerongyoltak minket, anyagilag, szellemileg és erkölcsileg, kiirtották belőlünk a nemzeti öntudatot, a küzdeni akarást és sok minden mást. De hogy ne csak kígyó-béka legyen, el kell ismernem, hogy melegként én is élvezhetném a bejegyzett élettársi kapcsolat előnyeit (ha akarnám), amit az SZDSZ vert keresztül az Országgyűlésen. Igaz, felmerül bennem a kérdés, hogy e párt melegek melletti — sokszor tessék-lássék — kiállása vajon mennyire a melegekkel érzett szolidaritás, és mennyire szavazatszerzési módszer vagy újabb csapás a konzervatív értékek mellett, de az érdem az érdem.

Ennek ellenére egyetlen egy könnycseppet nem fogok ejteni, amikor végre az utolsó képviselőjük is kihullik a mostani helyéről, és az SZDSZ úgy, ahogy van, a rossz emlékeket gyűjtő történelmi szemétdombra kerül (jaj, ezt a kifejezést ők mennyire szerették...). Mivel azonban ennek a társaságnak csak kis része áll képviselőkből, a nagyobbik része (gazdaság, kultúra, műsorok, színházak, újságok) továbbra is súlyos ballasztként nehezedhet a lelkünkre, tépve-szaggatva mindent ami felemelő, nemes vagy a rend irányába hat. Optimizmusra tehát semmi ok.

Kedves Wiko!

Benned a blogtalálkozón és előtte egy szimpatikus fiatalembert ismertem meg, akinek szívesen és rendszeresen olvasom a blogját, és örülök, hogy te is olvasod az enyémet. Nem véletlen, hogy msn-re is fölvettelek, ahol már eddig is több órányit kommunikáltunk. Utolsó msn-beszélgetésünkön azonban nem véletlenül léptem ki szó nélkül, most pedig határozottan úgy érzem, hogy kezdesz túl messzire menni. Hiába mondtam, hogy sem msn-en, sem egyéb módon nincs értelme írásban megvitatni olyan összetett jelenségeket, mint a politika, a társadalom egésze, a média objektivitása vagy mondjuk az egészségügyi reform, te mindenáron erőltetted a dolgot, én pedig belementem. Belementem a félmondatos, néhány szavas kommunikációba, ami csak arra volt jó, hogy olyan tulajdonságaidat is megismerjem, amiket korábban nem volt módom. Akkor elmondanám először, miként vélekedem én úgy általában bizonyos dolgokról...

...például a politikáról magáról. Úgy gondolom, a politika nagyon fontos dolog. Tudom, hogy a szűkös erőforrások elosztásának körülményeit határozza meg, de ennél én többnek érzem. A politika határozza meg az életünket magát, a lehetőségeinket, behatárolja a sorsunkat, és nem vonhatjuk ki magunkat a hatásai alól. Persze megtehetjük, hogy nem veszünk róla tudomást, hogy szellemi remeteként vagy antiszociálisan éljük az életünket, de hacsak nem vonulunk el a civilizációtól távol, amint kilépünk az utcára, máris szembesülünk vele. Tapasztalataim szerint mindazok, akik azt hangoztatják, hogy a politika értelmetlen, hogy csak a baj van vele, hogy a politikusok mind csak egymás haját tépik, közben meg herdálják a pénzünket, hogy a politika 'úri huncutság', amivel tisztességes ember nem foglalkozik, valójában csak a tájékozatlanságukat igyekeznek leplezni, vagy éppenséggel nem merik vállalni az értékrendjüket. A politikának több szintje van. A világpolitikát csak azok az országok, népek tudják befolyásolni, amelyeknek komoly népessége, gazdasága, erőforrásai, katonai ereje van. Ezzel nem is igen szoktam foglalkozni. Érdekelni persze érdekel, véleményem is van róla, de nem ásom bele magam túl mélyen. A magyarországi nagypolitika sokkal jobban érdekel, és állíthatom, hogy elég mélyen és alaposan ismerem. Átlagemberként ezen sem tudunk sokat változtatni, hiszen ehhez már életvitelszerű közreműködés kell, amit sokan nem tekintenek számukra elfogadható foglalatosságnak. Erről majd később. A helyi politika az egyik legfontosabb dolog, és ezt már befolyásolni is lehet alkalmunk. Az a minimum, hogy tisztában legyünk a közvetlen lakókörnyezetünk dolgaival, ismerjük a helyi rendeleteket, adókat, és a saját érdekünk, hogy tudjuk, van-e iskola, tömegközlekedési lehetőség, orvosi ellátás, játszótér, stb. és ezek hogyan működnek. Ha pedig nem úgy működnek, ahogy mi szeretnénk, akkor meg kell változtatni vagy valamelyik helyi erő (párt, civil szervezet, intézmény) tagjaként, vagy egy választáson szavazati joggal rendelkező állampolgárként. De ne álljunk meg itt, hiszen egy lakóközösség tagjaként is a politika hatása alatt állunk. Én egy társasházban lakom, amelynek a lakói kiteszik egy kisebb falu lakosságát. Mélyen elítélem azokat, akik eddig még egyetlen lakógyűlésen sem voltak, de a liftben mégis állandóan méltatlankodnak, akik elnézik, hogy a ház körül vagy a lépcsőházban áll a szemét, ha a lépcsőfordulóba odaszarik a hajléktalan (vagy valamelyik lakó kutyája), és semmit nem tesznek ellene. Az ilyen emberekre a 'proli' jelzőt szoktam használni (talán megalapozatlan és sértő módon), és úgy tekintek rájuk, mint az indiaiak az érinthetetlenekre, a pancsamákra: nem veszek róluk tudomást, számomra nem léteznek.

A politikát tehát nagyon fontos dolognak tartom, és mint ilyennel, a blogomban is foglalkozom, még ha igyekszem is minimálisra csökkenteni a mennyiségét. Ha nem tenném, ellene mennék a fent leírtaknak. Mondhatnám, hogy ha nem tetszik, nem kell olvasni, de ha ilyen pökhendi módon tennék, akkor nem egy átlagos, meleg fiatalember lennék, hanem kormányszóvívő. Éppen ellenkezőleg: tessék csak olvasni, és tessék véleményezni, vitatkozzunk! Én szeretek vitatkozni (nem veszekedni), és szoktam is. Élvezem a politikai, filozófiai, társadalomtudományi vitákat, és aki rendszeresen olvassa a blogomat, az értesülhetett erről már több alkalommal is. Azonban az utóbbi évek tapasztalatai alapján rájöttem, hogy nem kell mindig mindenkivel leállni, mert sajnos sokan nem alkalmasak a vitára, ilyenkor folyamodok olyan megoldásokhoz, mint például az msn-ablak sarkában levő piros X-re való kattintás. Miért?

- Tíz éve érettségiztem, és már a középiskolában is foglalkoztam a politikával és a közélettel, ami azt jelenti, hogy legalább 12 éve érdekel a téma. Nem véletlen, hogy az egyetem szociológiai tanszékén kötöttem ki (habár politológiára akartam először jelentkezni, de végül is ebből a szempontból az majdnem ugyanaz). Ez azt jelenti, hogy 12 éve változó intenzitással, de mindig figyelemmel követtem az ország (és a világ) történéseit. Ebből legalább 6-8 éve napi 1-2 órát nézek/hallgatok híreket, politikai, gazdasági háttérbeszélgetéseket, naponta követek figyelemmel (már csak internetes) napilapokat és (papír alapú) hetilapokat. Párttag is vagyok, így tökéletesen tisztában vagyok egy helyi politikai szervezet működésével, kis híja volt, hogy magam is képviselőjelöltté nem váltam. Hogy nem lettem az, az csak a politika kényszerpályáinak és egyéb negatív velejáróinak közvetlen megtapasztalását jelentette, de ez is csak a tudásomat gyarapította, nem volt tehát haszontalan. Rendszeresen járok politikai gyűlésekre, nagygyűlésekre, részt vettem a szervezésükben is, 30 fős kampánycsapatot is irányítottam operatív szinten, házaltam, újságot hordtam ki, plakátoltam, standoltam, tehát a 'talpas' melókkal is tisztában vagyok, és megszámlálhatatlan személyközi kontaktusban vettem részt. Több országgyűlési képviselőt is ismerek személyesen, a fiatalabbakkal tegezőben is vagyok, némelyikkel buliztam is már együtt, és van egy fényképem, amin a pártelnökkel egy társaságban szerepelek (szűk körben). Mindezt csak azért írtam le, hogy ne tűnjön beképzeltségnek, ha azt állítom, szinte minden szintjén és elég alaposan tisztában vagyok a politikával. Mindezek tükrében ugye megérted, ha egy kicsit felhúzom magam, amikor valaki, aki vélhetőleg messze nincs ennyi tapasztalat és tudás birtokában jön, és lehülyéz engem. Az ilyen emberekkel megmaradok a hétköznapi beszédtémáknál, hiszen úgyis csak felhúznám magam, amikor hülyeségekkel reagálnak az állításaimra, nem arról beszélnek, amiről én, aztán elkezdenek érzelmeket belevinni a témába, majd megállapítják, hogy én mennyire nem értek ehhez (meg semmihez). Okos enged, szamár szenved — mondja a közmondás, amit én sokáig egy faszságnak tartottam, de a közelmúltban megtapasztaltam a benne rejlő bölcsességet, hiszen én is bölcsebbé váltam.

- Fiatalabb koromban, (20 éves koromhoz közelítve, majd a 20-as éveim elején) még én is hasonlóan gondolkodtam, mint sok mostani fiatal. Azt hittem, hogy csak az lehet az igaz, amit én mondok, hogy birtokában vagyok a Bölcsek Kövének. Ezért senkit sem lehet hibáztatni, hiszen mind ilyenek voltunk (vagyunk). Van, aki a szüleivel folytatott veszekedéskor érzi úgy, hogy az ősei a hülyék, és nem képesek megérteni az ő érveit, van, aki a kevésbé hétköznapi vitákban nem érti, hogy a másik hogy nem képes felfogni, amit mond. Ez egy nagyon komoly korlát, amit csak a felnőtté válás során vagyunk képesek átlépni. Ki-ki mikor, valaki meg sosem. Kisebb koromban volt olyan, hogy amikor elkéstem otthonról, út közben kitaláltam egy jó sztorit, amitől majd megértik, miért nem voltam képes betartani a kiszabott időt. Amikor pedig otthon előadtam a kamu történetet, én voltam a legjobban meglepődve (és felháborodva), ha a szüleim valamelyike egy jókora pofonnal nyugtázta a hallottakat. Csak évtizedek távlatából voltam képes megérteni, hogy a fantasztikusan jól kitalált, hitelesen előadott sztori miért nem vált be. Ehhez az kellett, hogy felnőjek. A fiatalság persze nagyon hasznos tulajdonság. Ilyenkor az ember úgy érzi, megválthatja a világot, lobog benne a tenni akarás tüze, nem ismer határokat, kompromisszumokat és hihetetlenül erős igazságérzete van. Szó sincs róla, hogy én ne tekinteném magam fiatalnak. Mi az hogy! Nagyon is! Most fiatalabb vagyok, mint valaha. De azért az évek már nyomot hagytak a testemen és a lelkemen is. Még ég bennem a tenni vágyás tüze (ha már a lángolása alább is hagyott), az igazságérzetem erősebb mint valaha, de már ismerem a korlátokat, köztük a sajátomat és a környezetieket is, és képes vagyok a kompromisszumokra és a belátásra. Innen azonban már nincs visszaút. Már nem olyan tiszták és egyszerűek a célok, a fogalmak, már nem tudok olyan elfogultan védeni (vagy támadni) valamit (ezt nyilván cáfolnád), mert részben az eddigi tapasztalataim, részben a szociológiai tanulmányaim során megtanultam magam beleképzelni a másik helyzetébe, vagy legalábbis megpróbálni megérteni az ő okait, érveit. Ez messze nem jelenti azt, hogy bárkivel bármiben egyetértek vagy, hogy mindenkinek elnézem a helytelenkedéseit, esetleg, hogy azt gondoljam magamról, én objektív vagyok, a vitapartnereim ennek következtében viszont állandóan azt gondolják, hogy ellenük érvelek. Itt most sok gondolati elemet hintettem el, amiket még szeretnék kifejteni.

- Például az értékmentesség kérdését. Politikai síkon nincs elkötelezetlen ember. Aki ennek ellenkezőjét állítja, az vagy hazudik vagy tudatlan. Mindkettőre ismerek példákat. Olyan nincs, hogy egy ember értékmentesen élje az életét, mert akkor már vagy állatról, vagy gépről van szó. Az értékek mindig valamilyen magasabb rendű dolgot jelentenek, amik közvetlenül vagy közvetve határozzák meg a cselekedeteinket. Én nagyon határozott értékek mentén élem az életem, és a politikai gondolkodásomat is ezek határozzák meg. Talán a bölcsességem és a korom még engedi, hogy idealista lehessek, és hogy megengedhessem magamnak az ideáltipikus gondolkodást. A tegnapi kommentjeiddel kapcsolatban említhetném a sajtó alapvető feladatának kérdését. Tudom, hogy a médiumok nem objektívek, akár a hírek tálalását, akár a hírek válogatását nézzük, de én úgy gondolom, hogy a sajtó feladata az, hogy az államhatalommal szemben megvédje az állam alattvalóit. A hatalom nem válogat az eszközökben, az állampolgároknak pedig nincsenek erőforrásaik a felettük uralkodó rend közvetlen megváltoztatásához, a sajtó viszont információt szolgáltathat a közvetett változtatáshoz. Ezt írtam le tegnap is. Lehet, hogy rosszul gondolom, de hiszem, hogy így kell lennie, és ez alapján ítélem meg minden orgánum tevékenységét. Egy hétköznapi cikket ezen elv mentén kritizálok vagy fogadok el. Erre te túrtál valamit az interneten, ami szerinted nem ezt jelenti (holott ha megpróbálod a szavaknak a jelentését is megfejteni, valójában ugyanarról a mögöttes értelemről van szó). Erre én kereshetnék, idézhetnék, bemásolhatnék 10 másik szöveget, akár a legnagyobb gondolkodóktól, ami engem igazol, mire te jöhetnél 100 másikkal, ami meg a te elképzelésedhez lenne közelebb. Lenne ennek értelme? Főleg úgy, hogy (szokásod szerint) egy sokbekezdéses bejegyzésemből kiragadtál egy fél mondatot, néhány szót, és abba kötöttél bele, miközben nem derült fény arra, hogy vajon mit gondolsz a szöveg tartalmáról magáról. De vissza az értékekhez. Mindenki értékek mentén éli tehát az életét. Valakiben ezek kognitíven kikristályosodtak, valakiben megmerevedtek, valakiben kavarognak és örökké változnak ('alkalom szüli a tolvajt', ugyebár). Akiben megmerevedtek, azzal nem lehet vitatkozni, mert az kábé olyan volna, mintha egy ateista győzködne egy vallásost, hogy nincs isten, miközben fogalma sincs, mi az, hogy 'hinni'. Aki minden rosszat a zsidókra (jobb oldalra, bal oldalra, stb.) ken, és ebbéli álláspontjában hajthatatlan, aki nem veszi észre, hogy az ufókról, szellemekről alkotott képe minden valós alapot nélkülöz, azzal nincs miről beszélni. Ez mentálhigiéniás probléma. Akiben még nem tisztultak le a saját értékei, azzal sincs mit kezdeni, mert ha ma ezért vitatkozik velem, holnap az ellenkezője miatt tenné (ha közben az én álláspontom is megváltozott volna). De akiben már kikristályosodtak az értékek, még azzal is lehetnek nézeteltérések. Viszont már van miről beszélni! Aki valóban liberális gondolkodású, nehezen fogadja el a túlzott szabályozásban, a mindent meghatározni kívánó rendben, a csoport érdekeit az egyéné elé helyező világban hívő ember gondolatait, a konzervatív pedig éppen fordítva, az egyén túlzott szabadságát hirdető, mindent az önszabályozásra bízó, esetleg szociáldarwinista ideológiával nem tud azonosulni. 'Megértelek, de nem értek veled egyet.' Én konzervatívan gondolkodom, a csoportot többre tartom az egyénnél, és nem gondolom, hogy egy irodában ki lehet találni, hogyan működne majd valami jól, azt pedig végképp elutasítom, hogy az ilyen irodában kitalált elméleteket erőszakkal, rombolással kényszerítsék rá a világra. Ezen kívül a véleményem szigorúan igazodik a helyes-helytelen és az igaz-hamis dichotómiákhoz. Én úgy gondolom, hogy bizonyos dolgok helyesek, ezekre kell törekedni, mégpedig megalkuvást nem tűrően, míg az igazság (amiből csak egy van) mindenek felett áll. Aki nyilvánvalóan hazudik, az leírta magát nálam, aki lop, az is. Sorolhatnám. Van egy harmadik sík is, a minőségi-gagyi, de ez most nem tartozik ide. Tehát MINDEN politikai témáról ezek mentén alakítom ki a véleményemet.

- Ennyi persze nem volna elég, hiszen nem lehet egy hírt, egy eseményt pusztán az értékek mentén szemlélni. Semmi sem áll önmagában, mindent okokra vezethetünk vissza, az okok ismeretéhez viszont tudás kell és tapasztalat. Nem tudok huzamosabb ideig olyanokkal vitatkozni, akik úgy tekintik a politikát vagy a történelmet, mintha egy rúd szalámi közepéből kivágott egyetlen szeletből akarnának következtetni a rúd hosszára, vagy úgy is mondhatnám, hogy mintha egy könyv közepéből elolvasott egyetlen lapból alkotnának véleményt az egész könyvről. Sokat olvastam a történelemről, tudom, mi minden történt a rendszerváltás előtt, alatt és óta, tudom, ki kicsoda a politikában és a környékén, ki mit hangoztatott korábban, honnan jött. Ha mindehhez hozzáveszem az értékeket is, akkor azok mentén ki tudom alakítani nemcsak egy-egy eseménnyel kapcsolatos véleményemet, hanem a folyamatokról, korszakokról, életutakról is megalapozott véleményt tudok alkotni. Ezeket lehet vitatni, de csak hasonló tudás birtokában.

- Végezetül (mert már így is hihetetlen hosszú lett) nem látom értelmét a vitának (sem politikáról, sem másról) olyannal, aki érzelmekkel jön érvek helyett, vagy idegbeteg lesz, és istenfaszázni kezd, ha nem értenek vele egyet, aki úgymond hozott anyagból dolgozik, és néhány gondolatom után beskatulyáz (sokszor alaptalanul, hiszen nem is ismer), majd maga mondja meg, hogy én mit gondolok, aki a hasonlatban nem a hasonlatot látja, hanem egy újabb kikezdhető mondatot, aki nem képes az egyenlő mércével való mérésre, a nagyságrendbeli eltérések felismerésére, aki olyan dolgokat ad a számba, amiket valójában sosem mondtam, aki úgy kritizálja a gondolataimat vagy a véleményemet, hogy azokat saját bevallása szerint sem olvasta végig vagy aki nem tudja kiválogatni a lényegeset a lényegtelenből.

Kedves Wiko, tehát a hosszú lére eresztett kommentemből kiolvashatod, miért nem szeretnék belemenni bizonyos dolgok írásbeli megvitatásába. Nem állítom sehol, hogy a fenti számtalan kifogásnak te mind megfelelsz, de biztos vagyok benne, hogy figyelmesen elolvasva azokat, megtalálod, melyik vonatkozik rád, és melyiket írtam csak úgy általában. Remélem, nincs harag, hiszen törekedtem, hogy semmilyen körülmények között ne írjak olyat, ami sértő lehet rád nézve, bár tartok tőle, hogy ennek ellenére megorrolsz rám mindezekért. Ennek ellenére, örülnék, ha továbbra is nyomon követnéd átlagos kis életem eseményeit, véleményeznéd írásaimat, maximum ha olyat írsz, aminél érvénybe lépnek a fenti korlátok, nem válaszolok majd rájuk, és továbbra is nagyon szívesen beszélgetnék veled számtalan dologról, bár tudom, hogy erre a közeli jövőben nem lesz alkalmunk, hiszen külföldre utazol.

A többiektől szintén elnézést kell kérnem, amiért ilyen hosszan feltartottam őket, de ezek most így kijöttek belőlem. Persze mindegyik bekezdésről oldalakon keresztül tudnék írni, sokkal érthetőbben, több hasonlattal, példákkal, kevésbé csapongóan, de ez egyrészt valószínűleg senkit nem érdekelne, másrészt most hajt az idő, mert este buli lesz nálam, és takarítanom kell.