pártok bejegyzései

Captain blogján kialakult egy komoly vita a melegekkel kapcsolatos politikusi kiszólásokkal, a társadalom (in)toleranciájával, a melegszervezetek tevékenységével, örökbefogadással, házassággal kapcsolatban, amit linkeltem már az előző bejegyzésemben is. Ha esetleg akadna valaki, aki az ő blogját nem olvassa, de az enyémet igen, akkor most sugallnám, hogy az látogasson át oda, addig is álljon itt kedvcsinálónak a felütés utáni első kommentem, ami igencsak terjedelmes, és mivel — szinte — önálló bejegyzésnek is elmegy, úgy gondoltam, hogy ez lesz a mostani bejegyzésem. Néhány megjegyzést tennék, kiegészítésül:

1. Nem az acélom, hogy a Captainhez érkező kommenteket magamhoz szipkázzam (aki hozzá akar szólni, nyugodtan tegye meg ott), viszont a saját blogomon ilyen összefoglalóan még sosem jelent meg a téma, ez pedig egy jó alkalom pótolni a mulasztást.
2. Ez egy komment, aminek van pár előzménye (a bejegyzés, a korábbi kommentem és az arra érkezett reakciók), tehát nem olyan koherens, mintha bejegyzés lenne. Ezt tessék észben tartani!
3. Éppen ezért a véleményezéshez érdemes minden előzményt és a folyományokat is elolvasni, mert azokban számos pluszinformáció van, ami segíti a megértést. Mindenesetre ember legyen a talpán, aki ezt megteszi...

"Elnézést, hogy eltűntem, miközben a kommentek inkább szólnak az én kommentem véleményezéséről, és az én lényem vagy személyiségem címkézéséről, mint az eredeti bejegyzésről magáról. Szerettem volna időben reagálni, de a heti szellemi és testi energiáimat elszipkázta az élet többi területén megkövetelt helytállás. Sajnos pusztán az, hogy meleg vagyok nem jár fizetéssel és jóllakással… De most itt vagyok, és megpróbálok reagálni arra, amire érdemesnek tartok. Nem fogok külön-külön mindenkinek válaszolni, hanem nekifutok másodszor, aztán ezt-azt még hozzátoldok, személyre szólóan.

Szóval én alapvetően abból indulok ki (és ez alapján szemlélem a melegfelvonulást és a melegszervezetek ténykedését is), hogy a melegeknek Magyarországon (!) semmivel sincs kevesebb joga, mint másoknak. Ugyanúgy megillet minket a szabad helyváltoztatás, a szólás, a gyülekezés szabadsága, továbbá minden más emberi és állampolgári jog, mint bármely más magyar állampolgárt. Tudom, ez szarul hangzik, és a szélsőjobbnak/homofóboknak tulajdonított retorika (és fel vagyok készülve arra, hogy a skizofrén címke máris öngyűlölő buzira módosul), de jogfilozófiailag házasodni és örökbe fogadni is pontosan ugyanannyi jogunk van, mint másoknak, csak éppen mi nem úgy akarjuk azt, ahogy azt a törvények lehetővé teszik. Mi azt akarjuk, hogy “lehessen nekünk ezt is”, tehát valójában többletjogokat akarunk. Nem vitatom a mögöttes szándékot (hiszen valahol én is érintett vagyok), és természetesen egyetértek vele, hogy a melegek is összeköthessék az életüket, és ha úgy alakul, akkor a társuk örökölhesse a közös vagyon rá jutó részét, ne prédálják azt szét a rokonok, pusztán jogi hivatkozással, de ez többletjog. Ugyanakkor én éppen azt tartom skizofrénnek, aki egyszerre akar melegházasságot és egyenlő jogokat, meg az állítólagos másodrendűség felszámolását. Kérem, akkor azt akarjuk, hogy töröljék el a regisztrált élettársi kapcsolat lehetőségét (ami kizárólag egynemű párokra vonatkozik, és számos törvénybe (pl. SZJA tv., illeték tv.) beépült, töröljük el, hogy az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulhassunk, töröljük el a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényből azt, hogy a szexuális orientáció miatt nem bocsátható el munkavállaló, ahogy az álláshirdetés elnyerésekor sem lehet ugyanez kizáró tényező, és a Btk-ból (/egyéb helyekről) is vegyünk ki minden olyan kitételt, ami a kisebbségek ellen irányuló erőszakos cselekmények vagy felbujtás/uszítás magasabb büntetési tételét szabályozza. Én nem hiszem, hogy bárki valóban ezt akarná.
Hálátlannak tartom azt a magatartást is, hogy a regisztrált élettársi kapcsolat törvénybe iktatása után röviddel máris a fanyalgás kezdődött meg, és az újabb lépés követelése, természetesen erőszakosan, politikai hangulatkeltéssel egybekötött módon (ne felejtsük el, hogy a melegszervezetek nyilvánvalóan továbbra is ezer szállal kötődnek a különféle politikai ideológiákhoz, szervezetekhez és személyekhez). Semmi hála vagy egy kis türelmi idő a következő lépés előtt (amihez természetesen még a nemzetközi porondon is csak alig-alig érkezett el az idő), hanem máris az offenzíva. Ez ugyan külön téma, de én más blogokon (és a sajátomon is – természetesen) is azt hirdetem, hogy a fontolva haladás sokkal előbbre juttat, mint a nyomulás, hiszen én minél jobban akarok valamit a másiktól, amit ő nem akar, vagy nem érdekli, ő annál jobban fog ellenkezni. Képzeljük csak el azt a szituációt, amikor valaki be akar szervezni bennünket egy MLM-rendszerbe, vagy meg akar téríteni bennünket az újdonsült vallására. Nem vagy kitérünk előle vagy (ha kevésbé vagyunk konformisták) nem egyre cinikusabban és durvábban próbáljuk lebeszélni a szándékáról? Ugyanígy működnek a politikusok és a társadalom is, és a szavazóbázisnak szóló mondatok mellett ugyanez motiválhat egyes politikusi kiszólásokat is, amiket nem kellene rögtön koncentrációs táborokra meg jogfosztottságra fordítani. Az előbb említettem a hálátlanságot, ezért még zárójelben megjegyezném, hogy az utóbbi évekhez képest kimondottan profin biztosított melegfelvonulással kapcsolatban is csak azt hallani, hogy mi volt benne mégis egy kicsit béna vagy visszás, és nem azt, hogy mennyivel másabb volt, mint az ezt megelőző néhány. Úgy akar egy társadalmi réteg újabb és újabb kéréseket megfogalmazni a hatalom felé, hogy amit kap, azért sosem mond egy jó szót sem? Ez aztán igazán felnőtt viselkedés, és igazán ügyes érdekérvényesítő képesség…
Én rendszerint kárhoztatni szoktam a melegszervezetek erőszakosságát, most is ezt teszem, de azért teszem, mert bár vitatkozhatunk arról, hogy az erőszakosság az előremutatóbb vagy a világon tapasztalható tendenciákkal való sodródás és a fontolva haladás, a vita mindaddig öncélú marad, amíg csak az előbbire van példa. Meg lehetne próbálni esetleg valami olyasmit, ami J.F.Kennedy híres mondásának teljesítése lehetne (ti. “Ne azt kérdezd, mit tehet érted a haza, hanem azt, hogy te mit tehetsz a hazáért.”), azaz kompromisszumra törekedni a pártokkal, és feltenni nekik a kérdést, hogy itt vagyunk mi, sokan, szavazópolgárok, dolgozó, adózó emberek, miben segíthetünk? Ez így persze romantikusan hangzik, de aki érteni akarja, az megérti, mire gondolok e sarkos megfogalmazással. Ha korábban már volt erre példa, és a válasz(ok) esetleg elutasító(ak) volt(ak), akkor is eltelt azóta X év, újra meg lehet próbálni. Ha már mindenáron erőszakosnak kell lenni (mert esetleg tényleg az a célravezetőbb), akkor is lehetne pozitív céllal tenni ezt és nem negatív céllal.
Mert ha azt mondjuk, hogy mi különbek vagyunk melegségünk okán, és erre való felhatalmazással akarunk többletjogokat (vagy a többségi szemszögből nézve: egyenlőséget), akkor meg kellene mutatni, hogy valóban különbek vagyunk. Sajnos azonban sokan úgy tekintenek a melegségükre, mintha az valami kiváltság lenne, amiről ráadásul fűt-fát tájékoztatni kellene, provokatív vagy kihívó céllal. Direkt úgy viselkednek, hogy ez nyilvánvaló legyen róluk, állandóan a szexről beszélnek, célozgatnak, utalgatnak, a pasikat úgy megszólják az utcán, mint az általuk mélyen elítélt heterók a nőket, mindent (fél)meztelen pasikkal plakátolnak ki, és MINDENT önnön melegségük szűrőjén keresztül szemlélnek (erre szoktam írni, hogy szivárványszín szemüvegen keresztül), amit a semleges szemlélők ugyanúgy rossz szemmel néznek, mintha egy nem meleg csinálna hasonlókat. Egy pár éve filozofálgattam arról egy közös melegblogon, hogy a coming out valahol egy önző dolog, hiszen azért tesszük, hogy nekünk könnyebb legyen az élet, de közben a minket sújtó terhet (vagy annak egy részét) áttesszük azokra, akiknek előbújunk, ezt is hozzácsaphatjuk az imént leírtakhoz. Az embereknek megvan a maguk baja, és nem kíváncsiak a mi melegségünkre, valójában a többséget kurvára nem érdekli, hogy ki buzi és ki nem, és pont az lenne számunkra az üdvös, ha ez így is maradna, akkor tudnánk ugyanis nyugodtan és normálisan élni az életünket. Ilyenkor persze vissza lehet vágni, hogy de a kutatások szerint a társadalomban milyen magas a homofóbia mértéke, de én erre meg azt mondom, hogy ez a pirézek esete pepitában. Azt sem tudjuk, hogy kik azok, de (éppen) azért ne költözzenek a szomszédba, vagyis egyébként egy szélsőséges réteget leszámítva (akinek a homofóbia és az ellenségkép-képzés éppen úgy az önmeghatározásukhoz szükséges, mint a szélsőséges melegeknek önnön melegségük), senkit nem érdekelne, ki meleg, ki nem, de ha már így megkérdezik őket, akkor inkább elutasítóak.
Ha nem sértett kisgyerekként vagy sarokba szorított patkányként viselkednénk, észre vehetnénk, hogy a társadalom vélt vagy valós homofóbiája koránt sem olyan magas, mint azt gondoljuk. Olyan ez, mint amikor alapvetően cigányellenes valaki (félelem okán), és amikor találkozik egy olyan cigánnyal, aki kimondottan rendes vele, akkor azt mondja, hogy “ez nem olyan, mint a többi, de a többi azért olyan”. Magyarországon korántsem olyan rossz a helyzet, mint azt egyesek pont emiatt a nézőpont miatt vélelmezik (és a (sorssal szembeni) hálátlanság egy újabb szintje, nem észre venni, nem tudomásul venni, hogy az országok és államok többségében sokkal rosszabb körülmények vannak, mint nálunk), ezért mindig a világra csodálkozó kisgyerek módjára mesélik, hogy láttak egy kézen fogva sétáló vagy éppen csókolózó férfipárt az utcán, akiknek (képzeljétek!) semmi baja nem esett. Ha viszont esett, akkor igazolva látják az elméletüket. Természetesen nem állítom, hogy Magyarországon melegkánaán van, mert ez nem igaz, és igenis számos homofób megnyilatkozás és bántalmazás történik, amiket a megfelelő törvényi erővel kezelni is kell (a törvényeink kezelik is, a törvények betartatása pedig nem csak ezen a területen hagy maga után kívánnivalót (ami nem a törvényt minősíti, hanem a végrehajtóit)). Aki ilyen, magát a melegség okán a többség fölé helyező módon szemléli a világot, és a meg nem értett zseni sértettségével véleményez minden politikusi megszólalást és társadalmi visszajelzést, az ne csodálkozzon, ha gyomorfekéllyel fektetik a szivárványszín koporsójába. Aki így látja a világot, az pont azt a hibát követi el, amivel az összes többi embert vádolja: nem fogadja el önmagát (őt). Én is megkaptam már, hogy azért nem bújok elő a családomnak, a heteró barátaimnak és a szüleimnek, mert még nem fogadtam el önmagam (ami talán igaz is lehet, de én utilitarista és nem az elfogadással kapcsolatos pszichés okokat vélek inkább felfedezni benne). Szerintem az (ön)elfogadás lényege pont az lenne, hogy a melegség ne legyen az összes többi tulajdonság felett álló attribútum, se kifelé, se befelé. Mert ha az, akkor befelé agressziót és oktalan sértődést produkál, kifelé pedig ugyanúgy haszontalan, mert nem az alapján fogják az illetőt megítélni, hogy milyen kolléga, beszélgetőpartner, lakótárs vagy mennyire segítőkész, empatikus tájékozott és intelligens, hanem hogy egy fartúró köcsög. Ha mindig a melegséget toljuk az arcukba, ne várjuk el, hogy ezt figyelmen kívül hagyva vélekedjenek rólunk, hiszen ezt írjuk neonfényű reklámtáblára. És ez nemcsak egyénileg működik így, hanem közösségi szinten is, (lásd a fenti okfejtésemet/véleményemet a melegszervezetekről és a melegekről általában), mert az ‘engem mindenki utál’-t könnyen fel tudja váltani a ‘minket mindenki utál, ezért mi meg őket utáljuk’ állapot is.
Az eredeti kommentem is arról szól, hogy a melegségnek nem kellene minden más tulajdonságunk felet állónak lennie, és akkor rájöhetnénk, hogy nem is olyan nehéz az élet, és nem is utálnak minket olyan sokan. Az én önelfogadásommal kapcsolatban is hozzátenném még, hogy bár eleinte rettegtem attól, hogy a házban lakók megtudják vagy kitalálják, hogy az a srác, akivel reggel együtt megyünk el otthonról, és akivel este együtt érkezünk, az nem unokatestvér és nem albérlőtárs (főleg, hogy a sajátom a lakás), de mostanra rájöttem, hogy nincs mitől félnem. A dolog magától is kiderült (a hülyének nézés szintén agressziót szül!), azaz nyilván a lakók többsége tökéletesen tisztában van vele, de mégsem hozza szóba, nem offenzív, és ha abban a liftben kinyögött heti három mondatban nem lehet megkerülni a téma súrolását, akkor is nagyon diszkrétek. Sőt, van olyan pár ismerősöm (azaz nagyon jó barátaim), akik az albérletükbe költözésükkor jó szomszédok módjára végiglátogatták a lakókat, bemutatkoztak, és természetesen azt is közölték, hogy ők egy pár. És semmi bajuk nem esett azóta sem, ráadásul egyes esetekben egyes lakók velük példálóznak.

De ezt mind hagyjuk figyelmen kívül, tudjuk be a fent említett nézőpontnak (azaz nekik szerencséjük volt, de azért attól még a magyar társadalom egy homofób szar), és induljunk ki abból, hogy tényleg borzalmas állapotok uralkodnak, és mindenki ellenünk van. Ez esetben vajon érdemes a jéghegyet öngyújtóval olvasztgatni, vagy hagyatkozzunk inkább a globális felmelegedés segítségére? (Csak hogy konkrét példával éljek, Lady Gaga (akit mindeközben hallgatok) egymaga többet tett értünk világviszonylatban, mint bármely melegszervezet vagy azok összessége ugyanezen idő alatt, és nem (feltétlenül) a többség pocskondiázásával, hanem az önmagunk elfogadására és a világ leszarására való buzdítással.) Ha a melegségem okán többnek tartom magam, olyannak, akivel kivételezni kell, akkor érdemes mindenkinek nekimenni, aki nekem nem tetsző dolgot mond? Ezzel fogom elérni a célom, hogy elfogadjanak és kedvezzenek nekem? Én nem hiszem, ahogy azt sem, hogy a tolakodás és az oroszlán bajszának húzogatása célravezető lenne. Orbán Viktor megszólalása az én elképzelésem szerint a fent már ecsetelt tendenciába illik: kurvára súlyos problémákat kell megoldaniuk iszonyú ellenszélben, és mindeközben kurvára nem érdekli most őket a meleg téma, amikor pedig mégis ezzel basztatják, akkor kifakad, a fen idézett módon. Hogy ez helyes, helytelen, jogos, jogtalan, illő vagy illetlen, az más lapra tartozik, a lényeg csak a pirézes hasonlat.

Na, most jó sok mindent összehordtam, de a kezdeti, zömök kommentem mögött búvó világnézetet próbáltam megvilágítani a magam módján. Teljességében ezt úgysem lennék képes, ahhoz élőszó kellene, és még csak nem is tértem ki arra, hogy a melegség miért csak egy tényező a sok közül, és ennélfogva miért motiválhat sokkal több minden egy párt támogatásakor valakit, mint azt a szivárványos szemüvegesek gondolhatnák.
Végül pedig: sem skizofrén nem vagyok, sem öngyűlölő buzi(bár utóbbit MÉG nem kaptam meg). Nagyon is jól érzem magam a bőrömben.

A külön válaszokat pedig ahogy megígértem, teljesítem is, de most dolgom van. Ha hazaértem bepótolom, és elnézést mindenkitől, akinek ilyen illetlen terjedelmű kommenttel raboltam az idejét (asszem, ezt beteszem magamhoz bejegyzésként, ha valaki nem akarná Captain blogját nem rendeltetésszerűen használni, de azt is majd csak később)."

...már hónapok óta írni akarok, de eddig képtelen voltam eljutni idáig, most meg már nem sok értelme van. De ha már egyszer eltökéltem magam, akkor utólag is írok pár sort róluk — pontosabban az őket érintő véleményemről — mert hát utólag, nem utólag, mégis csak előfordulhatott az Úr 2010. esztendejében, hogy egy ilyen formáció borzolhatta a demokráciában és az ideáltipikus állapotokban, tiszta fogalmakban hívő állampolgárok jóérzését.

Ha akkor sikerül összehoznom ezt a bejegyzést, amikor még a kopogtatócédulák gyűjtése ment, igencsak szembe mentem volna a mainstream bloggerekkel és internetes megmondókkal, merthogy tapasztalataim szerint szinte az ájulásig sikerült jutni ennek a 'pártnak' az ajnározásában. Nem ez lett volna az első eset, hogy amíg mindenki A-t mond, én B-t, és most is fenntartom azon véleményemet, hogy az MKKP választáson való indulásának ténye és eleve már annak lehetősége is a demokrácia arcul csapása. Nem a humorérzékemmel van baj (ezt talán elég sokan alátámasztanák), és nem is a politikai humorral magával, mert annak is helye van, akár még a Parlamentben is, hanem azzal, hogy bár ez a fajta humor önmagában okés, de a képviselőinek meg kellett volna torpanniuk a politikai alrendszer pereménél. Ők azonban átlépték a határvonalat...

...és velük együtt a demokráciáért egyébként reggeltől estig pityergő, sikoltozó, gyászoló/stb. (kívánt rész aláhúzandó) médiumok is, akik a választási témára keretül kapott műsoridőt, újsághelyet ezen abszurd baromság komoly arccal való taglalásának szentelték, a valóban komoly témák helyett. Így volt Kósa-Szijjártó 100 évre romba döntötte a forintot, meg MKKP, más nem is történt az országban... Különben sincs a kormánynak programja (páros napon), egyébként meg felháborító, hogy senkivel nem egyeztetnek, és százszámra fogadják el a törvényeket (páratlan napokon). Vajon ki mindenkinek tűnik fel ebben az ellentmondás? Gondolom, ezen médiumok kimondottan örültek volna, ha az MKKP végül összegyűjti valahol a szükséges mennyiségű kopogtatócédulát, mert akkor lehetett volna aztán tort ülni a demokrácia felett, örvendezni azon, hogy a párt kimutatható mértékű eredményt ért el itt vagy ott, majd azon heherészni, hogy vajon akkor most milyen lépéseket tesznek a "több mindent, kevesebb semmit" törekvés vagy az évente +x nap irányába. Ha nem a Gyurcsány-féle "akinek nem tetszik, el lehet menni" demokrácia van, akkor már nincs is, és nem is kell, ugyebár.

De miért félteném a demokráciát a Magyar Kétfarkú Kutya Párttól és minden más, a jövőben színre lépni készülő hasonló formációtól? Mert olyan 'választási programmal' indultak, ami nyilvánvalóan megvalósíthatatlan, ezt taglalni sem kell. Megtehették? Meg, mert a választási eljárásról és a pártokról szóló törvényekben nem került szabályozásra, hogy ezt ne lehessen. Oké, megmutatták a kiskaput, de ez a kiskapu eddig is ott volt, csak éppen senkinek, még a legantidemokratikusabbnak tartott pártoknak sem jutott eszébe élni vele. Nem volt pofájuk, vagy úgy gondolták, azzal csak ártanának maguknak, de mindegy is, hogy miért nem. A lényeg, hogy az MKKP prominensei a hatályos törvények felhasználásával, és a torz értékrendű médiaszereplők hathatós támogatásával gúnyolták ki a demokratikus intézményrendszert magát. Én ezt nem engedném. Nem engedném, hogy bármely formáció így lépjen a politikai palettára, a nyilvánvaló pénzpocsékolás és a toldozott-foltozott demokratikus berendezkedés további kárára. Internetes humor-oldal, könnyed, esti szórakoztató műsor keretében oké, nevetünk, de az adófizetők pénzéből, álproblémákat előszedve, más pártok plakátjainak leragasztásával kivitelezve számomra ez már nem olyan vicces.

Mert ott volt ugye az érv, hogy mert megtehették. Ezt ecseteltem az imént.

Aztán ott volt, hogy a jelenlegi politikai elit leszerepelt, és ezért. Pontosan mit is értünk ezalatt? Ha a korábbi kormány- és közigazgatási elitet, akkor ők azért a demokrácia keretein belül meg is bűnhődtek. Borzalmas vereséget szenvedett az MSZP, az SZDSZ és az MDF pedig gyakorlatilag megszűnt létezni. Nem beszélve arról, hogy a bűncselekményeket elkövető korábbi politikusok sorra megbűnhődni látszanak  a törvényellenes cselekedetekért, csak éppen ehhez kell még egy kis idő. Szintén a demokrácia keretein belül megváltozott a parlamenti pártok és képviselők összetétele is, hiszen bekerült két új párt is. Korábban mindenki a kétpárti váltógazdaságtól rettegett, de ez a 'veszély' elhárult. Vagy talán pár hónappal a választás után máris leszerepelt az elit? Az LMP is? Hiszen még idő sem volt erre! Indokolatlannak érzem ezt a hivatkozást...

...ahogy azt is, hogy "nem változott semmi". Döntsük el, hogy akkor most a rengeteg elfogadott (jó vagy rossz) törvény valóban el lett-e fogadva, és hogy bizonyos átfutási idő után lesz-e bármilyen hatásuk (szintén jó vagy rossz), vagy nem történt semmi. Döntsük el, hogy a 2/3-os felhatalmazással rendelkező, demokratikusan megválasztott kormány a saját képére ír-e át olyan dolgokat, amikhez a korábbi kormányok kevésnek bizonyultak, és ennek lesz-e egy idő után bármi következménye (társadalmi hatások tekintetében), vagy sem. Anélkül, hogy belemennék a részletekbe, szerintem ennek a sok törvénynek lesz változtató hatása, és szerintem a 2/3-ot igénylő változásoknak is, csak éppen nem májusról szeptemberre. Így ezt az érvet sem tudom elfogadni, vagy, hogy még egy harmadik 'nem' is legyen, vajon egy ilyen brutális társadalmi és gazdasági problémákkal küszködő ország átvételekor joggal várhatjuk-e el, hogy az új kormány — jóformán a részletes állapotokat sem ismerve — a hatalomra kerülése után 3 hónappal máris egy újpesti panelban élő számára is érzékelhető változásokat hozzon a mindennapokban? A válaszom benne van a mondatban.

Szóval semmilyen érvet nem tudok felhozni amellett (nyilván a végtelen elfogultságom miatt...), hogy most vagy később legyen egy olyan politikainak mondott formáció, ami eleve egy nyilvánvalóan kivitelezhetetlen programot meghirdetve 'méresse meg magát' egy demokratikus ország választási mechanizmusában. Sem Kétfarkú Kutya, sem Háromfarkú Kígyó, sem más néven.

Külön öröm, hogy nem jött össze nekik a szükséges kopogtató, és ezen a témán már csak én rágódom, mindenki más már továbblépett rajta (jó, én is csak azért, mert eltökéltem, hogy ezt a bejegyzést megírom).

Tűzoltás, tűzoltás. Külön meg akartam írni a szavazóköri élményeimet már az első forduló után, de erre csak most kerül sor, összevonva a második fordulós eseményekkel. Merthogy ugye senkinek nem voltak kétségei afelől, hogy 979 a szabadidejéből több, mint egy napot feláldozott azért, hogy a kedves, demokratikus jogaikkal élni kívánó szavazók emberi körülmények között adhassák le voksukat az általuk támogatott pártra/listára, avagy — ahogy azt később látni fogjuk — senkire. Nem csak pofázok, teszek is.

A szavazóköri munka az úgy néz ki, hogy először is fel kell kelni jó korán, esetemben hajnali 4:45-kor, hogy 5:30-ra odaérjek, a 3 percre levő általános iskolába. Fél 6-ra már elvileg meg kell számolni az összes szavazólapot, hogy valóban annyi van-e, amennyit elvileg kiküldtek, aztán az urnákat össze kell állítani, a tollakat kihelyezni, az asztalokat, székeket beállítani, a szavazólap-mintát és a tudnivalókat tartalmazó plakátot kiragasztani, meg ellenőrizni a helyiséget, hogy nincs-e valahol pártjelvény, csalásra lehetőséget adó eszköz, ilyesmi. Aztán ha ez mind kész, várni kell az első szavazóra, akinek speciális teendői vannak a többi szavazóhoz képest.

Az ilyen tudnivalókat persze már a választás előtt tudtunkra hozzák, mert először is esküt kell tenni, aztán egy fejtágítást is tartanak, majd az eskütétel után — delegáltak esetében — egy pártszintű okosítót is végig kell ülni, ahol a korábbiakhoz képest specifikus információkat is meg kell jegyezni. Nálunk például meg kellett nézni egy oktatófilmet, ami egy kicsit antik lehetett (annak ellenére, hogy a mostani választásra készült), mert itt még az MSZP-s volt a csúnya, gonosz csaló, holott nagyot fordult a világ, és manapság a jobbikostól kell inkább tartani. Ők ugyanis hajlamosak a demokratikus játékszabályokat figyelmen kívül hagyni. Mivel ez a választás nekem már az 5. (és 6.) volt, sok újat nem tudtak mondani, maximum az előző választás óta történt törvényi változásokkal kapcsolatban okosodhattam. Az eskütétel utáni fejtágítót szépen ki is hagytam.

Az első szavazó tehát máshogy szavaz, mivel amikor bejön, a hitelesítő lapra (amiből minden urnába kerül egy-egy) fel kell írni a névjegyzék szerinti sorszámát, neki meg mindenhol alá kell írnia a nevét. Aztán megkapja a szavazólapot, leszavaz, majd mielőtt bedobná, minden urnába bele kell néznie, hogy azok üresek-e, és előtte kell lepecsételni, leragasztani mindet. Utána mehet a dolgára. A többi szavazó már csak jön, aláír, bedob, mehet.

Az unalom mellett elvileg a többi pártdelegált lehet kihívás, ha azok esetleg ezzel-azzal próbálkoznak, vagy kötekednek. Nálunk szerencsére összeszokott kis csapat van, és igazán jó hangulatban telik el az a kb. 15-16 óra. Tudni érdemes, hogy a szavazatszámláló bizottság (SZSZB) egyrészt választott tagokból, másrészt delegált tagokból áll, rajtuk kívül pedig egy jegyzőkönyvvezető segíti a munkát, utóbbi a helyi önkormányzat alkalmazottja, és nem tagja az SZSZB-nek. A delegált tagokat a pártok küldik (nálunk MSZP, JOBBIK, FIDESZ), munkájuk ingyenes, viszont a választást követő napot a munkáltatójuk köteles kiadni szabadnapként, amire átlagbért kell fizetnie (ezt megigényelheti az önkormányzattól), a választott tagok pedig olyan önkéntesek, akiket az önkormányzat küld a szavazatszámláló bizottságokba, és a munkájukért kb. bruttó 15000 Ft jár. A bizottság elnöke nem lehet delegált tag, ezen kívül pedig a nap folyamán a tagok létszáma nem csökkenhet 3 fő alá, merthogy akkor az SZSZB határozatképtelen lenne. Pár szóban a csapat tagjairól.

1. A jegyzőkönyvvezető: egy 40-50 közötti, dekoratív nő, akinek egy 16 éves kamasz fia van. Jellemzője, hogy szeret előre dolgozni, nem csoda, ha az épületben található 6 szavazókör közül mindig mi vagyunk az elsők számoláskor. Tök normális, kedves, érdeklődő és humoros.

2. Választott tag 1: egy nyugdíjas mammer, aki egyébként abszolút FIDESZ-szimpatizáns. Amikor nincs hallótávolságon belül ellenérdekelt fél vagy szavazó, mindig odasúg, és vagy érdeklődik vagy szurkol. Komoly hátulütője, hogy nem megfelelően használja a szavakat, ezért gyakran kioktatónak vagy hivatalnoki-stílusúnak tűnik a mondandója, pedig csak segíteni akar. Ő szokta pecsételni a szavazólapokat (mindig ugyanott, ahogy abban előre megegyezünk).

3. Választott tag 2: egy másik nyugdíjas, aki egyébként nagyon is fiatalos. Unalmas perceinkben mindig számtalan sztorival hozakodik elő, amiken jókat derülünk. Energikus, jó kedélyű és baromira emlékeztet a nagybácsim feleségére, aki anyám helyett anyám volt. Ő szokta húzogatni a vonalakat a megjelentek számáról, amit gyakran elront, mivel minden egyes kisgyerek érkezésekor felpattan, hogy pogácsával kínálja meg a őket (az ellátmányunkból), utólag így mindig egyeztetni kell, hogy akkor kit húzott be és kit nem. Bár nem egyértelmű, de erős a gyanúm, hogy a szavazókörön kívül ő is FIDESZ-szimpatizáns.

4. Választott tag 3: egy harminc vége felé közeledő dagi nő, aki nagyon jámbor,  ugyanakkor az elnöki teendőit mindig alapos felkészültséggel és határozottsággal látja el. Viszont érti a poént. Egyébként valami nyugdíjasotthonban dolgozik mint szociális munkás, így a szociális érzékenysége igen magas. Ő szokta ellenőrizni a megjelentek okmányainak megfelelőségét, érvényességét.

5. MSZP-s delegált: az utóbbi választásokon ez a poszt cserélődött leginkább, de leszámítva a legelsőként megismert hülye vénasszonyt, mindig nagyon normálisak voltak. A mostani pasi az előző unokatestvére (hiába, náluk ez a szimpátia családi vonás), egy harmincas, löttyedt-duci, rothadó fogú tudálékos alak, aki egyébként szintén elég jámbor. Nagy fanja a fantasy történeteknek (mint én), öt macskája van (a második fordulóra már hat), szóval ez is közös nevező volt köztünk, és megszállottja a katonai témáknak. Fejből vágja a fegyverek típusait, paramétereit, mikor melyiket kik használták és hol, cserébe viszont másról sem tud beszélni. Amikor mégis, akkor vagy valami ismerőse meghökkentő esetét tárja elénk, vagy a baráti körének kiterjedtségét ecseteli, vagy kijavít valakit közülünk, ha az egy tudományos témában beszélgetve — szerinte — valami téves dolgot állít. Szóval csupa kisebbségi komplexus.

6. JOBBIK-delegált: előzetesen tőle tartottam a legjobban, mivel legutóbb egy nagyon hülye pasit küldtek, aki képtelen volt felfogni, hogy a szavazókörben nem pofázunk politikáról. Ilyenkor van egy nagyon törékeny béke-állapot, amit nem célszerű felborítani, márpedig a politizálással az nagyon könnyű. Sokszor kénytelen voltam magam leállítani, ami azért elég kellemetlen, de alkalmanként magamra vállaltam a terhét. Most viszont a holnap ballagó húgommal egyidős kiscsaj volt a küldöttjük, akit még a Fidelitasból ismertem, megnyugodhattam tehát, mert nem ellenséggel kellett egy levegőt szívnom. Kicsit meglepődtem, amikor megláttam, hiszen nem tudtam róla, hogy közben kilépett a FIDESZ ifjúsági szervezetéből, és a JOBBIK-nál landolt, de amikor elmesélte miért, nem döbbentem meg nagyon, csak nyugtáztam, hogy akkor ő most szembesült egy politikai szervezet belső működési mechanizmusaival. Hiába, idealista még szegénykém. Egyébként ő olyan mindenre rácsodálkozó típus, aki issza a tájékozottabbak szavait, azért is lehetett, hogy komolyan elhitte, a Jobbik lehet a választás győztese, de legalábbis Gyöngyösön a Vona Gábor úgyis első lesz. Egyik sem jött be. Két apró baj volt vele. Egyrészt képtelen volt a számolásra, ami a nap végén elég idegesítő volt (állandóan más eredmény jött ki neki, ezért többször feleslegesen kellett újraszámolnunk), másrészt a szavazólapok szortírozásakor folyamatosan kommentálta az eredményeket, ami egyrészt szintén idegesítő, másrészt provokatív (lehetett volna, ha az MSZP-s nem olyan békés természetű).

7. FIDESZ-delegált: azaz én. Meséljek magamról?

Szóval ennek a csapatnak kell elviselnie egymást és azt a 13 órát, ami reggel 6-tól este 7-ig eltelik, majd azt az 1-1,5 órát is, ami a számolással zajlik. Utóbbi már izgalmas, de nap közben ott lenni borzalmasan unalmas. Még amikor szavazni jönnek, csak-csak, de az a baj, hogy nálunk ilyenkor is a választott tagok dolgoznak, mi meg csak nézünk ki a fejünkből. Akkor jó, amikor valaki kiesik, mert ebédel vagy elmegy szavazni, és be lehet huppanni a helyére valami értelmes tevékenységet végezni. Közben viszont megy a traccsolás, az unalomból evés, az óránkénti rágyújtás, az álmosság-rohamok túlélése, és a hátra lévő idő számolása (3 órán belül én már percekben nyomom). Ráadásul mivel ezúttal itt is két forduló volt (eddig mindig csak egy volt, MSZP-s győzelemmel), én úgy éreztem, a második forduló minden órája hozzáadódik az első forduló 13 órájához.

Szóval ettem. Az ellátmányunk fejenként 1 sportszelet, 1 Balaton szelet, 2 kiflis szendvics (sonkás és szalámis), 1 alma, egy ebéd ((hideg-) rántott hús, töltött comb, rizs, tört krumpli, csalamádé és sütemény), kollektíve pedig 3 flakon savas ásványvíz, 4 flakon mentes ásványvíz és vagy 2 kiló sajtos pogácsa (gyerekeknek osztogatva), de kapunk még menzás teát és random időpontokban kávét is, amikor a zsúrkocsit tologató iskolai alkalmazott arra jár.

Mit lehet még ezen kívül csinálni? Én például — részben önkéntelenül — a szavazókból szoktam fejben csoportokat képezni. Hiába, a szociológiai érdeklődés. Megosztok most ezek közül párat:

— a szoci öregek: mivel a szavazókörünk 7 lakótelepi lépcsőházból áll (kb. 970 szavazó) ezek jócskán felül vannak reprezentálva. Ők nyerik meg általában az első fordulót is a teljesen jellegtelen Kiss Péter elvtársnak. Az öreglányokon annyira még nem látszik, de a tatákról ordít, mert látszik a ruházatukon, a jellegzetesen hátra hajolajozott fejükön és a 72-ben készült szemüvegeiken. Jellemzően a reggeli és délelőtti órákban jönnek, hiszen egyrészt fegyelmezett szavazók, másrészt akkor még van energiájuk ilyesmire.

— a halál előtti öregek: párthovatartozásuk nem ismert, közös nevezőjük viszont, hogy 80 felett vannak, és ezt a tudtunkra is hozzák. Sokszor már hiányzik nekik ez-az (szem, fül, lábak, stb.), járni is alig bírnak, és gyakorlatilag vakok. Azért mindig elismerően nyilatkozunk róluk, hiszen becsülendő, hogy még ilyen korban is fontosnak tartanak egy választást.

— a tudatlanok: ez legnagyobb csoport. Alfajaik a 'fogalmuk sincs semmiről' szélső értéktől a 'minden szart megkérdeznek' szélső értékig terjednek. Okmányok nélkül jönnek szavazni, szabadkoznak a választási értesítő elvesztése miatt (holott az csak segít, de nem kötelező), megkérdezik, mit kell csinálni, szavazólap nélkül indulnak a fülkébe, forgatják a névjegyzéket (amit fejjel lefelé kell aláírni), a boríték iránt érdeklődnek (ami nem kötelező, de nélküle nekünk könnyebb a nap végén), meg amit még el lehet képzelni.

— a gyerekesek: ők is sokan vannak, nyilván azért, mert nemcsak magukért, hanem friss utódaik sorsáért is aggódnak. A gyerekeket persze magukkal kell cibálni, akik ordítanak, futkosnak, biciklivel jönnek, és ordítva érdeklődnek szüleiktől, hogy azok kire szavaztak.

— a vicceskedők: végig poénkodnak, és megjegyzéseket tesznek mindenre. Jellemzően persze elcsépelt és humortalan közhelyeket pufogtatnak, ami újra meg újra azért elég idegesítő. Egy részük úgy jön el szavazni, hogy szándékosan érvénytelenné teszi a szavazatát, kis virágokat rajzol a köröcskék köré vagy éppen horgas orrot, és megjegyzést fűz a szavazólapra. Például: "ez a szavazat szándékosan érvénytelen". Megvan róluk a véleményem, ahogy azokról is, akik üres szavazólapot dobnak be.

— a mogorvák: ők úgy tesznek, mint akiket fegyverrel kényszerítenek a szavazásra. Pattogóan beszélnek, összeszorított szájjal közlekednek, dúvad módon néznek, dobálják az irataikat, ingerlékenyek és viharosan távoznak.

— a botrányosak: ők szándékosan olyan dolgokat csinálnak, amiről nyilvánvalóan tudják, hogy nem szabad. Például az orrunk előtt húzzák be az ikszet, lehetőleg jó sok kommentárral megtoldva, sőt, még bénáznak is, méghozzá jó látványosan. Vagy például szavazás közben jó hangosan zsidóznak, Orbánoznak vagy komcsiznak. Mások az asszony szavazatát ellenőrzik, mindezt persze előttünk. Utálom őket. Enyhébb fajtájuk a ruhájukon pártjelvényt vagy Nagy-Magyarországot ábrázoló valamivel érkezők, akik szerencsére egyébként jámborak.

— a fiatalok: ők inkább délután jönnek, és sajnos nagyon kevesen vannak. Szégyen, de valahol érthető (a fiatalok általában kevésbé aktívak a politika terén). Akik jönnek, azok is elég mulyák, viszont egy részük nagyon helyes. Van például egy testvérpár, akik közül az egyik deszkás ruhát, a másik divat-ruhát hord, de mindketten nagyon dekoratívak. Lehet szemet legeltetni... Ja, de a szomszéd szavazókör egyik bizottsági tagja, na az aztán jól néz ki, kár, hogy Narcissus elbújhat mellette.

Miközben 13 órán keresztül álljuk a fenti típusok (és sok másik) hullámokban ránk törő támadását (olyan, minta busszal jönnének, holott közel-távol nincs tömegközlekedés), csak apróbb vis major helyzetek törik meg az egyhangúságot. Például egy darázs, ami megcsípi Választott tag 2-őt, vagy két cigány szavazó, akik a helyiségben található cimbalom láttán rögtön felajánlották, hogy elviszik azt, ha zavar minket, és egyébként meg hallgassuk a Rádió C-t, mert olyankor olyan zene van benne, hogy attól egyszerre sírunk meg nevetünk. Mellesleg a szavazókörben (ami egy általános iskolai osztályterem), voltak kivágott tulipánok meg egy táblára mágnesezett vörös szegfű is, a cimbalom meg csak azért nem volt pártjelvény, mert most nem indult az MCF-Roma összefogás párt...

7 órakor aztán kezdődhet a számolás. Ilyenkor bezárkózunk, mindent elpakolunk (főleg a tollakat), kiöntjük az urnák tartalmát, aztán elkezdünk szortírozni. Miután minden kupacot szétválogattunk, elkezdjük a kötegeket megszámolni. Az érvénytelen szavazatok hátlapjára ráírjuk az érvénytelenségi okot (mindenki aláírja), majd a többször átszámolt kötegeket átkötjük, az eredményeket pedig felvezetjük egy jegyzőkönyvbe. Ha minden mindennel stimmel, aláírjuk a jegyzőkönyvet, majd egy fénymásoló segítségével minden delegáltnak készítünk egy-egy másolatot, amit az a végén elvisz a saját pártjához, a helyi irodába.

Nekem ez onnan 4 sarokra van. A pártnál persze nagy a nyüzsgés, terülj-terülj asztalkám és eredményvizslatás zajlik, amiből ezúttal nem kértem. A tévét úgysem hallani a zsivajtól, én meg jobb szeretem ilyenkor a nyugalmas kis lakásomban követni az eseményeket. Leadom tehát a jegyzőkönyvet, maradok vagy 20 percet, csak az illem kedvéért, aztán csendben lelépek haza. Úgyis kibaszott fáradt szoktam lenni a végén.

Már csak az a kérdés, hogy ősszel vajon 1-től kezdem majd az órák számolását vagy 27-től?

Én, 979 blogger (és a mögötte álló természetes személy, adófizető magyar állampolgár) a magam nevében, de mindnyájunk érdekében megkérem, felkérem, felszólítom

— a szeptember 5-i Meleg Méltóság Menetét (is) rendező Szivárvány Misszió Egyesület tagjait, vezetőségét, hogy az ominózus rendezvény levezénylése után a továbbiakban igyekezzenek olyan tevékenységet kifejteni, amely során figyelembe veszik a többségi társadalomnak az LMBT témákkal kapcsolatos mindenkori hozzáállását, és tartózkodjanak mindennemű, provokációra lehetőséget adó helyzet megteremtésétől. Ezzel is bizonyíthatják, hogy az LMBT közösség érdekében felelősen, felnőtt emberhez méltó és hozzáértő módon cselekszenek, és semmiféle politikai nyomás hatására nem hajlandóak olyat tenni, ami az általuk védeni szándékozott közösség kárára válna, közvetve vagy közvetlenül. Ugyanígy megkérem őket, hogy a rendőrség és az ellentüntetők lététől vagy nem-lététől függetlenül is igyekezzenek biztosítani a menet méltóságát, mindennemű közerkölcsöt sértő vagy törvénybe ütköző cselekedetet akadályozzanak meg.

— a Meleg Méltóság Menetének biztosítására kivezényelt rendőröket, hogy a személyes meggyőződésüktől függetlenül biztosítsák a rendet, a felvonulók és minden megjelent testi épségét, és ügyeljenek a törvények betartására, betartatására. A rendőrségnek nem dolga ízlésbeli ítéletet hozni, ezért sem a felvonulók, sem a (törvényesen) demonstrálók oldalára nem állhat, ennek figyelembe vételét szintén elvárom. Ugyanígy elvárom, hogy a rendőri vezetők politikamentesen nyilatkozzanak, parancsaikat pedig ugyanilyen szellemben adják ki az alájuk tartozó egységeknek.

— a politikai pártokat, ide értve az MSZP-t, az SZDSZ-t, az MDF-et, minden más parlamentbe kerülni szándékozó pártocskát, és különösen a FIDESZ-KDNP-t, melynek magam is tagja vagyok, hogy ne rajtam keresztül próbáljanak szavazatokat szerezni, és ne rajtam keresztül akarjanak a másikba belerúgni. Ne használjanak rám dehonesztáló kifejezéseket, és ne részesítsenek pozitív diszkriminációban sem, mert én csak ugyanolyan elbírálást szeretnék, mint ami bármely más magyar állampolgárnak jár. Ne a létem minősítsen, hanem a tetteim. A FIDESZ vezetősége inkább maradjon csendben, ha már mellém állni nem képes, és — legfőképpen — vegye tudomásul, hogy a soraiban számtalan meleg, leszbikus és biszexuális ember van, magam is legalább két másikat ismerek. Külön kérem a Jobbikot is minden hozzá kötődő szervezetet, egyént, hogy ha az ország problémáit meg akarják oldani, akkor egyrészt pozitív gondolatok és tettek mellett kötelezzék el magukat, ne mások ellen, másrészt ne uszítsanak, és tegyenek le a felvonulás megzavarásáról. Annyi égető probléma van ebben az országban, amiért tehetnének, miért azok szúrják a szemüket, akik semmilyen módon nem ártanak?

— az általam kedvelt, jobboldali újságírókat, megmondóembereket, ide értve Bayer Zsoltot, Lovas Istvánt, Bencsik Andrást, Csermely Pétert, Rákay Philipet, Tóth Gy. Lászlót, Fricz Tamást, Kondor Katalint, Bogár Lászlót, Pesty Lászlót és mindenki mást, valamint az általam nem kedvelt baloldali újságírókat, 'Drága' Bolgár Györgyöt, Aczél Endrét, Avar Jánost, Mészáros Tamást, Verebes Istvánt, Bacher Ivánt, Dési Jánost, Bakáts Tibort és mindenki mást, hogy az aktuális események megtárgyalása közben ne használjanak rám se olyan kifejezéseket, mint "buzi", "beteg ember", "ízléstelen", "fajtalankodó", "ferde hajlamú" és ezek szinonimái, sem pedig olyanokat mint "fasiszta", "neonáci", "csőcselék", "csürhe", "randalírozó", stb. Mondanivalójuk megfogalmazása közben maradjanak a magyar nyelv többi, nem dehonesztáló kifejezésének használatánál, és egyébként is, kicsinyke kis műsoridejükben (újságterjedelmükben) inkább ne velem foglalkozzanak, hanem az országot sújtó, igazán komoly problémákkal, a szegénységgel, a korrupcióval, a politikai erkölcsök megszűntével, a hatalmi ágak összefonódásával, az alkotmányellenes törvényekkel, a demokrácia intézményeinek megrendülésével, a cigánykérdéssel, vagy bánom is én. Engem hagyjanak nyugton élni, és vegyék észre, hogy miközben a különböző emberek érzékenységét hangoztatják, maguk is sorra sértik meg más emberek érzékenységét.

— az ellentüntetésre, rendbontásra készülő embereket, hogy rombolás, pusztítás és acsarkodás helyett inkább tájékozódjanak és gondolkozzanak, hogy egyáltalán mivel szemben szeretnének fellépni. Ha pedig mindenáron tenni akarnak valamit az általuk elképzelt szebb világért, annyi más lehetőségük van erre. Éljenek azokkal. Ültessenek fát, irtsanak parlagfüvet, építsenek töltést, gyűjtsenek adományokat, tartsanak hagyományőrző összejöveteleket, fessék ki az iskolák osztálytermeit, és rengeteg ötletem van még. Nem mi, melegek hordjuk szét az ország pénzét, nem mi rabolunk, nem mi ölünk, és nem mi vesszük fel az államadósságot sem. A haragjukat fordítsák azok ellen, akik valóban kárt okoznak és akik valóban az ország jövője ellen tesznek (de inkább azok ellen sem, csak ha már mindenképpen muszáj).

— az öngyűlölő, bakancsos, kopasz buzikat, hogy ne a másikat támadják meg, verjék össze, hanem ha már nem képesek egyedül megbirkózniuk a problémájukkal, menjenek el tanácsadásra, pszichológushoz vagy bárhova máshova, ahol segítséget kaphatnak.

— az önmagukból kifordulva ordító szülőket és nagyszülőket, hogy előbb nézzenek körül a saját családjukban, és ha nem akad senki, aki a Kinsey-skálán egy kicsit odébb lenne a teljesen hetero végpontnál, akkor is maximum hímzéssel foglalják le magukat, de ha akad, akkor inkább kérdezzék meg, mit szól az illető az ő hozzáállásukhoz.

— (terjedelmi okokból) végül ezt a nagyon fontos és felelősségteljes eseményt szándékosan provokatív módon viselkedve, játszótérnek tekintve tönkretevő melegeket, hogy ha nem tudnak viselkedni, inkább ők is maradjanak otthon.

És hogy honnan veszem a bátorságot e kéréssor közreadásához? Magyarország 10 millió polgárának egyike vagyok, meleg, aki a blogjának segítségével is azt igyekszik bizonyítani, hogy (egyébként) semmivel sem másabb, mint a többi ember. A társadalom hasznos és gazdaságilag értékes tagja vagyok, hiszen éves szinten annyi adót fizetek be, hogy abból gyerekek tucatjainak iskoláztatását állhatja az állam, egészségbiztosítási járulékot is csak fizetek, de igénybe csak alig-alig veszek belőle, a vásárlásaimmal működtetem a gazdaságot, dolgozom...és sorolhatnám. Minden jogom megvan tehát a megfogalmazni a véleményemet, főleg, ha olyan kérdésről van szó, ahol némelyek rólam formálnak képet, véleményt, és akrva-akaratlanul is ártanak nekem.

Előre szólok: egyesek számára felkavaró írás következik (dejszen nemrég ezt ígértem).

Ezt a bejegyzést már akkor meg akartam írni, amikor még friss hír volt, hogy a Sólyom Lászlótól 'szóbeli védelmet' kérő meleg szervezetek a köztársasági elnöktől csak diplomatikus választ kaptak, azt is csak a sajtó útján, mert az ország első embere nem fogadta a delegációt. A Facebookon ekkor többen elég durva kirohanást intéztek Sólyom László ellen, amit aztán újabb hullámok követtek a különféle sajtóorgánumokban és a netes fórumokon, blogokban. Mi is vitatkoztunk egy kicsit a Ricsivel, mert eltérő állásponton voltunk/vagyunk. Most, hogy a célegyenesbe ért a hisztéria, és minden szem a várható eseményeket lesi, én sem halogathatom tovább a saját véleményem megfogalmazását, különben ez is elévül.

Merthogy természetesen már megint nem a mainstream meleg álláspontot képviselem, és már megint tudathasadásos állapotban leledzem, lévén egyszerre vagyok meleg és konzervatív jobboldali. Igyekszem egyszerre senkit nem megbántani, mégis elég érthetően fogalmazni ahhoz, hogy aztán ne legyek sem  "öngyűlölő buzi", sem olyan, aki "egy követ fúj ezekkel". Mivel azonban megint két világ közt találom magam, ahhoz, hogy dűlőre juthassak a számomra is elfogadható álláspont kialakításában, muszáj vagyok érzelemmentesen elmélkedni, pusztán logikai úton.

Így aztán abból indulok ki, hogy ugyebár magam is ellenzem a büszkeség-napi felvonulást, amit már tavaly is világossá tettem. Ezzel már a felütésnél szembe helyezkedek a saját kisebbségemmel, de vigasztal a tudat, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Lehet azon vitatkozni, hogy ha a rendezők nem tartanák meg a vonulást, azzal csak felbátorítanánk a szélsőségeseket, akik aztán újabb és újabb frontokon akarnának győzelmeket aratni ellenünk, de a felvonulás nélkül viszont nemigen volna mire hivatkozniuk az ellenzőknek, legalábbis minden érvük elég izzadságszagú lenne. Ez a felvonulás az ugyanis, amivel minden évben sikerült muníciót szolgáltatni a többségi társadalom hangoskodóinak, amivel éppen azok erősítik a sztereotípiákat, akik elvileg azok ellen küzdenek, amivel minden évben sikerül — feleslegesen — magunkra irányítani a figyelmet, és minden évben sikerül bebizonyítani, hogy nem vagyunk felnőtt emberek. 

Tudom, hogy nem csak a kamionokon vonagló obszcén buzik vonulnak, és tudom, hogy nem csak a rózsaszín Bibliát szorongató, apácának öltözött provokátorok, mert mögöttük százszámra vannak a teljesen normális melegek és azok baráti köre, de ez kit érdekel, ha a vonulást ellenzők/betiltani vágyók is ezekre hivatkoznak? Teljesen felesleges minden küzdelem és minden 'heterózás' meg címkézés, amikor mi magunk szolgáltatjuk az okot a betiltásra, vagy talán letagadjuk, hogy némelyek tollboából kilógó seggel akarnak több jogot kivívni maguknak? Nehéz lenne tagadni. És feltehetjük azt a kérdést is, hogy vajon felnőtt, társadalmi párbeszédre képes embereknek tekinthetők-e azok, akik maszturbálást, anális szexet imitálva pózolnak az összes kamerának, és közben azt gondolják, hogy ez egy jó buli?

Mit lehetne akkor csinálni? — jöhet a jogos a kérdés. Vonulni kell, persze, — hiszen különben valóban azt gondolhatnák némelyek, hogy a melegek meghátráltak, — de nem így. Teljesen normális öltözetben, bömbölő zenétől mentesen, kosztümöket otthon hagyva kellene mindezt megtenni, csendben, méltóságteljesen. Azt kéne sugározni a többség felé, hogy mi pontosan ugyanolyan emberek vagyunk, mint ők, orvosok, könyvelők, stb., elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek — mellesleg — vagyunk, és tőlük is csak ezt kérjük. Nem büszkék vagyunk erre, csak tudomásul vesszük, nem a szexet visszük utcára (mint mostanában), hanem a csendes kérést, hogy mi se legyünk kevesebbek, mint mások. Egy ilyen menet kimondott kontrasztot alkothatna a kordonokon kívül dühöngőkkel, ami talán egy picivel javunkra billenthetné a közvéleményt. Másrészt a szervezőknek határozottabban kellene sugallni, hogy az egész rendezvénysorozatnak csak része maga a felvonulás, és valójában sokkal többről van szó, harmadrészt pedig igyekezni kellene, hogy a politika ne csinálhasson mindebből állandó témát. 

Mert lássuk be, ami most folyik, az színtiszta politika. Senki nem azért támad bennünket, mert baromira érdekelné, hogy mit csinálunk, és senki nem azért áll mellénk, mert valóban segíteni szeretne. Politika, kérem, ami az idén a szervezők Sólyom Lászlónál tett látogatásával kezdődött. Ez volt a felütés. Míg ezek a szervezetek azt gondolják, jót tesz a melegeknek, ha állandóan róluk van szó, én ennek az ellenkezőjét vélem, mivel tisztában vagyok azzal, hogy a magyar társadalom túlnyomó többsége nem mellettünk áll, ergo ezzel a — még vélhetőleg hetekig tartó — témázgatással  sokkal több emberből fog előbuggyanni a "mocskos buzik", mint a "szegény melegek" kijelentés. És ha már tudjuk, hogyan szoktak ezek a vonulások zajlani, miért gondoljuk, hogy az ország első emberének mellénk kéne állnia, akár szóval, akár tettel? Emellé a fertő mellé? Infantilis provokátorokat kéne támogatni a többségi társadalommal szemben? Ne vicceljünk már...

Miért gondoljuk azt, hogy csak a melegek léteznek és csak nekünk vannak megoldandó problémáink, követeléseink? Jelen pillanatban az ország a polgárháború határán lavíroz, halomra ölik a cigányokat, emberek ezreit dobják utcára az adóforintjainkból megtámogatott külföldi bankok, mi pedig sértődötten ordítjuk tele a sajtót, amiért a köztársasági elnök nem a mi problémánkkal foglalkozik. Különben is így álljon mellénk, miközben rendszeres a jó ízlésbe ütköző magamutogatás az utcán? Eleve szélsőséges irányba halad az emberek gondolkodásmódja (és minél borzalmasabbak az állapotok, annál inkább ez lesz a tendencia), szóval minden hasonló megmozdulás kontraproduktív, főleg, ha közben sértődöttségünkben még fasisztázni is nekilátunk. Nem kéne. 

A másik a FIDESZ-es politikusasszony minapi megnyilvánulása. Kaptam már erre vonatkozó kérdést, és nyilván mást is érdekel erről a véleményem, szóval már most megelőzném a támadásokat. Aki azt gondolja, hogy egy több tízezer tagot számláló szervezet (esetünkben párt) egyetlen tagjának kéretlen magánvéleménye alapján ítélem meg a szervezet összes tagját, az hülyébbnek néz, mint amilyen vagyok (ha van egyáltalán ilyen). Számtalanszor leírtam, és most is megteszem: sehol a világon nem létezik olyan párt, aminek minden megmozdulásával, tagjainak, vezetőinek minden kijelentésével egyet lehet érteni. Ha létezik ilyen ember, az komolytalan, én pedig ennél többre tartom magam. Ez a betiltásra vonatkozó kijelentés (aminek az alapja éppen az, amiről a fentiekben papoltam, azaz az erkölcstelen és provokatív utcai vonaglás), nem esett jól nekem sem, de maga a párt is világossá tette, hogy nem a közös álláspontot hallhattuk, csak egyetlen tagét. Persze nem akarok álszenteskedni, hiszen nyilván a párt túlnyomó többsége teljesen egyetért Ékes Ilona kijelentésével...ahogy a 8 millió szavazópolgárból úgy 7,5 millió is. Hogy előre tudtak a sajtótájékoztatóról vagy valóban maguk is meglepődtek az mellékes, mert ez plusz szavazatokat jelent a pártnak (nyilván a Jobbiktól elhappolandó), viszont az biztos, hogy Ékes Ilonának meg kellene fontolnia az Emberi jogi Bizottságból való távozást. Mondhatnánk persze, hogy miért egy ellenzéki politikusnak kellene példát mutatnia felelősségvállalásból, amikor a kormányoldal politikusai ennél sokkal brutálisabb erkölcsi és anyagi károkat okozó tetteikért sem felelnek soha, de véleményem szerint éppen ezzel lehetne megmutatni, hogy az egyik igenis különb a másiknál.

A végtelenségig tudnám ragozni a témát önismétlés nélkül is, de írásban ezt nem lehet elég kimerítően végigjárni (max. könyv terjedelemben), hiszen érdemes lenne még azt a nyelvi háborút is figyelembe venni, ami arról szól, hogy vajon valóban valamiféle eleve elrendelésről van esetünkben szó (genetika, stb.), avagy inkább azoknak van igazuk, akik szocializációs problémát vagy betegséget sejtenek a melegség hátterében. Jajj, nekünk, ha az előbbi bizonyosodik be egyszer. 

Maradjunk annyiban, hogy az utóbbi két hétben, és az elkövetkezendő legalább kettőben szó sincs, szó sem lesz rólunk, melegekről. Az csak a felszín, mert ez valójában színtiszta politika. A kormánypárti oldal minket használ fel arra, hogy egyrészt szavazatokat szerezzen, és ezzel csökkentse a várható katasztrofális vereségét, másrészt, hogy az ellenfelein jó nagyokat üssön (ide értve a köztársasági elnököt is), harmadrészt, hogy (nemzetközi szinten is) politikai tőkét kovácsoljon az emberekben való szégyenérzet keltésével/növelésével, ahogy azt már Rákosi elvtárs "Hogyan építsek szocializmust 10 millió fasisztával?" 'kifakadása' óta teszi. A liberálisok és az emberi jogi szervezetek lehetőséget látnak bennünk, hogy végre nyilvánossághoz jussanak, esetleg a parlamentbe kerüljenek/parlamentben maradjanak, a Jobbik ismét bizonyíthatja a szavazói felé a tettrekészségét, a FIDESZ pedig szintén szavazatszerzésre/- megtartásra használhat minket. A sajtót sem kell félteni, hiszen az újságok szerkesztőgárdája ezeket a törekvéseket szolgálja ki, szintén az általuk támogatott pártokat, szervezeteket erősítve (és a többit gyengítve), a kereskedelmi kanálisok pedig a nézettségüket növelhetik a várható botrány taglalásával, a kínos pillanatok rögzítésével...és ez még mindig nem a vége, hiszen ott vannak a huligán szélsőségesek, az öngyűlölő buzik, akik most kisebbségi létük által (is) vezérelve fizikailag is árthatnak a náluk gyengébb és pacifistább, másik kisebbség tagjainak, a romokban heverő renoméjú rendőrség, ami ismét bebizonyíthatja, hogy képes a rendfenntartásra (mint ahogy egyébként nem az) vagy az egyházak, akik ismét extra lehetőséget kaphatnak a híveik 'erkölcseinek' megvédésére, a társadalom többi tagjának megszólítására.

Mindenki lehetőséget kap a pecsenyéje sütögetésére, de nem mi leszünk azok, akiknek haszna lesz ebből. A nagy többséget mi csak addig érdekeljük, amíg röhöghetnek a sorsunkon, ízléstelenkedhetnek rajtunk, vagy buzizhatnak egy öleset, aztán úgyis újra a saját problémájukkal törődnek.

(ui: és szívem szerint beilleszteném a Ricsivel az imént befejezett, több órás vitát, ha rögzítettem volna. Az sokkal inkább képet adna a véleményemről, és az érveimről...de hát marad ez, meg a kommentek.)

Avagy miért fontos, miért hasznos, stb.?

— mert ha környezetünk tudomást szerez a tájékozottságunkról, nagyot nőhetünk a szemükben. Rám például anyám apósa azóta néz más szemmel, amióta egyszer hozzászóltam egy politikai tartalmú beszélgetéshez, majd át is vettem a beszélő szerepét. Azóta többször is visszahallottam, mennyire tájékozottnak tart, és ez jól esett, mert addig csak semlegesen viszonyult hozzám.

— mert egy bizonyos tájékozottsági szint felett a környzetünk elkezd felnézni ránk, kérdezni fog tőlünk és hallgat a szavunkra. Összefüggésekre hívhatjuk fel a figyelmüket, és befolyásolhatjuk őket. Hatalmunk lesz felettük, ami — szerintem — jó érzés. 

— mert megfelelő társaságban, politikai tartalmú beszélgetésből könnyedén átevezhetünk egyéb társadalmi, gazdasági, pszichológiai témákra, és egy nagyon kellemeset vitatkozhatunk, amit én nagyon szeretek. 

— mert előre információkat szerezhetünk a közelgő változásokról, amikre így időben felkészülhetünk. Lásd például anno az EVA 15%-ról 25%-ra emelését, amikor is a tájékozottak előre kiszámlázhattak egy nagyobb összeget a partnerüknek, így 15%-kal adózták le a bevételük egy jelentősebb részét. Nem törvénytelen, de aki csak később ocsúdott, az egyébként sokat veszthetett. Említhetném persze a különféle adókedvezmények várható megszüntetését is.

— mert tájékozottan jó lelkiismerettel szavazhatunk ide vagy oda, nem kell azt éreznünk, hogy tudatlanságunkban csak ártottunk magunknak.

— mert kellő ismeretek birtokában nehezebben csapnak be bennünket.

— mert a közéleti eseményeket ismerve jókat szórakozhatunk olyan poénokon, amiket egyébként nem értenénk. Lásd 'SÜN!' vagy a Gyurcsányos A Bukás-átiratokat.

— mert egy politikai, közéleti szervezet tagjaként azt érezhetjük, hogy — ha csak egy apró fogaskerékként is — teszünk valamit azért a világért, amiben élni szeretnénk.

— mert egy ilyen szervezet tagjaként kapcsolati tőkére tehetünk szert, amit egyrész materiális tőkére válthatunk, másrészt egyéb módokon is hasznunkra lehet.

— mert aktivistaként olyan szituációkba kerülhetünk, ami rengeteg tapasztalattal járhat. Emberismeret, önismeret és pszichológia terén is sokat fejlődhetünk, külön tanulás nélkül.

— végül akár lehetőségünk nyílhat gondolataink publikálására, a blogunkban, szerencsésebb esetben komolyabb felületeken, ami további haszonnal kecsegtethet. Például kiélhetjük exhibicionizmusunkat vagy tanítási vágyainkat. 

Ez most csak úgy jött.

Az Ahol... sorozat második részéhez érkeztünk, amikor is (mindjárt) azt taglalom, általában milyen körülmények között tengetem a munkaidő-kondi-ügyfelek-stb. után rendelkezésemre álló órácskákat. Természetesen a nevem és címem nem fog szerepelni a bejegyzésben, de ennek nem pusztán az az oka, mert nem szeretném, ha a bone-headek vagy a (mint tudjuk) egyébként rendkívül békés szkinhedek egy kevésbé szép napon becsöngetnének hozzám, és ellátnák a bajomat, hanem mert egyébként is szeretném megőrizni az inkognitómat.

Az már a korábbi bejegyzések némelyikéből is kiderült, hogy Újpesten lakom egy, a metró végállomásához közeli utcácskában, a számtalan panelépület egyikének sokadik emeletén. Az egész lakás 34,5 m², tehát gyakorlatilag egy lyuk. Amikor anyáméknál járok, a nappalijuk méretét látva újra meg újra megdöbbenek, valójában milyen kis élettérben (bár ez tiltott szó) tengetem a mindennapjaimat, hiszen az ő nagyszobájukba beleférne az én egész lakásom. Az ajtómon belépve egy kis előszoba következik, ahonnan jobbra nyílik a nappalim, amiben a legtöbb időt töltöm, mivel ez a hálószoba is egyben. Balra a wc-vel egybeépített fürdőszoba van, mellette pedig egy fél szoba, amit nagyanyám halála óta amolyan lomtárféleségnek használok, azaz minden szart ide hányok be. A konyha a bejárati ajtóval szemben van, a 'lomtár' mellett, de ez olyan kicsi, hogy még helyiségnek nevezni is felvágásnak tűnik. A lakás ráadásul akadálypályának is használható, mivel úgy kell kerülgetni a bútorokat benne. Egy vacak új hűtőt sem tudnék venni, csak ha az ugyanakkora lenne, mint a mostani, mivel egyszerűen nincs hova tenni. Csoda, hogy klausztrofóbiás vagyok (persze nem)?

A lakás berendezése egyébként pont olyan végletes, mint amilyen én is vagyok: egy része még a szocreál legcsúfabb objektumaiból áll, míg másik része már a modernitást képviseli. Előbbiek nagyanyám örökségét képezik, utóbbiak meg az én anyagi áldozatomat. Van például egy halom porcelánkutya, napszítta ipari festmény dísztelen fakeretben, morzsálódó fonott kaspó, virágmintás tapéta, szocreál fotelek rücskös huzattal, rücskös huzatot védő díszhuzatok, rücskös huzatokat védő díszhuzatokat védő szöszmöszplédek, rücskös huzatokat védő díszhuzatokat védő szöszmöszplédeket védő ülőpárnák, gépi perzsaszőnyeg 'variációk a pinára' sormintával, rücskösbúrás csillár és egyéb borzalmak, bár utóbbiak inkább csak a szekrényekben elrejtve 'Jó lesz az még valamire!' cimkékkel. Na most itt két dolog miatt érdemes egy percre megállni. Egyrészt nem én vagyok egy szexmániás állat, mert a szőnyeg mintázata tényleg pinákat idéz, elég csak a hajdani biológiakönyvek rajzos ábráira gondolni. Másrészt nagyanyámnak mániája volt a berendezést beteges szinten védeni. A lábtörlőt felmosóronggyal burkolta körbe, hogy a cipőtalpak azt nyűjék, és ne a kimondottan az erre a célra gyártott eszközt. A konyhai, falról lehajtható asztalt viaszosvászonnal vonta be, a viaszosvászon védőhuzatot egy átlátszó nejlonnal ragasztgatta le, arra pedig edényalátéteket tett, hogy étkezés közben nehogy baja essen a legkülső rétegnek. Talán hihetetlenül hangzik, de egy alkalommal még ezeken felül is beiktatott egy réteget, de ez csak addig volt így, amíg fel nem hívtam a figyelmét, mennyire nevetséges már ez az egész. Tehát a szöszmöszplédes megoldás sem vicc, az tényleg így volt. Pontosabban még most is így van, mert ezen az eljáráson azon egyszerű okból kifolyólag nem változtattam, mert a külső héjakat lefejtve egyre rusnyább rétegek kerülnének elő, akkor meg már a barna pléd-huzat a legjobb. De visszatérve a berendezéshez, azt szépen lassan átvarázsolgatom modernné, már amennyire egy házgyári lakásban ez egyáltalán lehetséges. A szekrénysor elosztásásval sosem volt problémám, csak a kinézetével, ezért aztán faerezetes, öntapadós tapétával vontam be, így vadiújnak néz ki. Ha kedvet kapok hozzá, akkor a szörnyű alajmíneum fogantyúi helyett is normálisakat teszek föl, de erre el kell magam szánni. A linóleumot már hidegpadló burkolat fedi, a padlószőnyeget laminált padlólap (azt meg pinamintás szőnyeg...), a fürdőszobát újra-, a konyhát meg lecsempéztettem/tük. Már az ablakok sem a régiek (hanem újak), a közelmúltban pedig a konyhát és a fürdőt is színes festékkel varázsoltam újjá. A konyhába végre sikerült odaillő posztert találni, meg keretet is hozzá — aztán egy másikat, mert az elsőt összetörtem installálás közben — és végre a nagyszobát is fel tudtam dobni az éjszakai New Yorkot ábrázoló 1000 darabos kirakóm bekereztetésével és felakasztásával. Egyre csinibb leszek (mire minden elkészül, addigra elköltözöm). A tévéállványom, a számítógépasztalom és az asztali lámpám pedig már abszolúte modern. Az ágyat nem tudom, hogy fogom kicserélni, mert egyrészt rusnya, másrészt pedig a heves igénybevételnek köszönhetően itt-ott elszakadt rajta a huzat. Khm...30 évig nemigen használták alváson kívül másra.

De az enteriőrnél sokkal izgalmasabb a miliő, azaz a társasház többi tulajdonosa, azok között is főleg a közvetlen szomszédaim. Végtére is ezért kezdtem el megírni az egész bejegyzést. Ugyebár lakótelepről beszélünk, ami önmagában számtalan következtetést enged levonni. Panelházakban köztudomásúlag nem a legjobb jövedelmi helyzettel rendelkező emberek élnek. Amikor ezekt évtizedekkel ezelőtt megépítették, eleve az ipari munkások számára készültek, akik vagy szerencsét próbálva vagy egyéb lehetőségek nem lévén költöztek be faluhelyről a városba. Az ipar azonban a rendeszerváltás során-után totálisan leépült, tehát a lakók java része munkanélkülivé vált, más részük meg elöregedett, és nyugdíjasként tengette tovább az életét. Ha az ember végigmegy egy lépcsőházon mondjuk kopogtatócédula gyűjtése céljából, azt tapasztalja, hogy igen sok a lakók között a lyukacsos atlétás, borostás, csimbókos hajú, sörhasú férfi, meg az alkoholtol eres arcú nő. A választási végeredmények utáni térképek is azt mutatják, hogy ezeken a környékeken igen alacsony a részvételi hajlandóság, a maradék pedig nagy arányban szavaz az MSZP-re. Ez elég szembetűnő, főleg, hogy a kertvárosi utcákban viszont a FIDESZnek nagyobb az aránya, de persze ez országosan is megfigyelhető: községek, falvak jobboldal, városok baloldal, Buda jobboldal, Pest baloldal. De mielőtt még valaki összefüggést érezne a tróger alakok és az MSZP-szavazók között, rögtön hozzá is tenném, hogy az eredeti lakosság jelentős része azóta már némileg kicserélődött. Ez mondjuk nem biztos, hogy a környék javára vált. Van egy településszociológiai fogalom, a filtráció. Ez azt jelenti, hogy az emberek a korábbi lakhelyükről szinte mindig jobb helyre költöznek, drágább, igényesebb ingatlanokba. Ha az ingatlanok szemszögéből nézzük a dolgot, akkor ebből az következik, hogy miközben ugyanaz a lakás (ház) mindig egyre lelakottabb, mindig egyre gyatrább jövedelmi helyzetű lakók költöznek bele, akiknek persze ez még jobb, mint ahonnan jöttek. Ha pedig kitágítjuk a názőpontot, akkor azt látjuk, hogy ez a folyamat egész környékekre is egyaránt vonatkozik (és máris a szukcessziónál (lakosságcserélődés) kötünk ki, de ez most nem érdekes). Az érdi lakótelepen (ahol korábban laktam) ez a folyamat majd kiverte az ember szemét, de itt, Újpesten is nyilván jelentős a hatása. Csak a saját lépcsőházamból kiindulva is megfigyelhető, hogy amint a vén munkásőrök kihalnak, a gyerekeik költöznek oda, vagy ha már régebben meghaltak, a gyerekekik helyére is mások jönnek. A mi házunk mondjuk eleve speciális helyzetben van még a lakótelepen belül is, mivel ez egy ún. BM-ház, azaz a volt munkásőröknek, ÁVH-soknak, karhatalmistáknak és egyéb belügyi dolgozóknak utalták ki a benne levő lakásokat. Az én nagyanyám is szolgálati lakásként kapta, mivel (állományon kívüli) titkárnőként dolgozott a rendőrségnél. Ennek ellenére századosi rangban volt, de hát a honvédségnél a szakácsunk is szakaszvezetőnek számított, holott nem is volt katona. (Apám meg sokáig szolgált a határőrségnél, szóval ha valaki autoriter személyiségre utaló vonásokat érez ki a bejegyzéseimből, akkor nem jár messze a valóságtól.) A rendszerváltás után az önkormányzat megvételre ajánlotta a lakást, amit nagyanyám rendesen fizetgetett is (részletre), de végül én pótoltam ki a maradékot. Az egyre fogyó vénemberek tehát nagy komcsik voltak, egyikük még büszkélkedett is vele a liftben, hogy "én világéletemben kommunista voltam". Nem én mondtam, hanem ő!

Ez pont a velem egy szinten lakó emberi roncs száját hagyta el, aki valóban munkásőrként tengette az életét a szocializmusban. Akkor úr volt, aztán senki lett, végül alkoholista. Szegény feleségét sajnálom, mivel ez a trágya minősíthetetlenül bánik vele. Egyszer, a szemét kivitele közben hallottam, amikor szerencsétlen asszony könnyek közt kiáltotta a hörgő hangon káromkodó urának, hogy "Miért nem tudsz már meghalni?". Említettem, hogy itt mindenki hall mindent? Ha a folyosón tartózkodsz, a szint összes lakásából kihallatszódik a tévé vagy a rádió zaja, de a beszélgetéseket is tökéletesen érteni. Én a fürdőkádban feküdve szoktam végighallgatni, ahogy a felettem vagy alattam egy szinttel lakók miről társalognak. Szóról-szóra, mintha ott beszélgetnének mellettem. Természetesen azok is hallják, amit a párommal diskurálunk — és ennek még kevésbé örülök. Egyszer meg egy hirtelen hasmenés lefolyását hallgathattam végig annak minden hanghatásával együtt (düb-düb-düb, kilincsre csapás, ülőkecsapódás, flrcsphftrgyszcs). Beh jó is volt...

A társasház 3 lépcsőházában 164 lakás van, és ha valamilyen szavazásra mindenki igennel válaszol, akkor is van 3 ember, aki ellenkezik. Mindig. Mindenre. Ezek közül az egyik a jobb oldali szomszédom, a másik a bal oldali. El lehet képzelni, micsoda élvezet ezen az emeleten élni, és ha még ez nem volna elég, lakik itt egy Jehova-tanúi család is. Néha látom, ahogy mennek hozzájuk a kollégák, akik alkalmanként még hozzám is becsöngetnek egy kis 'véletlenül pont ebédidőben térítés'-re. Vicces volt, amikor egyszer leálltam velük vitatkozni, ami úgy végződött, hogy "akkor további szép napot kívánunk" köszönéssel eltávoztak. Azóta egy sem jött.

Na, írhatnék még egy csomó mindenről (pl. a közgyűlés csodálatos intézményéről és lefolyásáról), de mára inkább befejezem.