pénzügy bejegyzései

Amióta a célegyenesbe ért a világgazdasági válság, Magyarországon sem beszélnek jóformán semmi másról, csak erről. Nyilatkoznak a pénzügyi elemzők, a politikusok, a bankszakemberek, a legnagyobb vállalkozók, meg fű-fa. Ezek között a nyilatkozatok között hangzott el úgy két hete, hogy "Nem kell tartani a lakossági bankok összeomlásától, mert ezek nálunk olyan nagy haszonkulccsal dolgoznak, hogy egy kis mélyrepülés nem teszi tönkre őket", persze nem szó szerint, de majdnem. Mivel mindenki a Postabank-eset megismétlődésétől retteg(ett) (na persze nem a VIP-listától), ezen nyilatkozat után a kedélyek rögtön meg is nyugodtak. Fene nagy nyugodtságában pedig senki nem kérdezett vissza, hogy "Micsodaaaa? Mi az, hogy nálunk olyan nagy a haszonkulcs? Miért nem annyi, mint máshol? És máshol mennyi az annyi?". Az sem vágta ki a biztosítékot, hogy ez a valaki (valami nő volt) képes volt így belemondani a nagyvilágba ezt a mondatot.

Én sem vállalkoznék arra, hogy pontosan megmondjam, mennyi az annyi, de azért megpróbálnám egy kicsit fellebbenteni a fátylat. Mindent csak úgy érdekesség gyanánt.

A hitelkamatok és a betéti kamatok közötti különbséget kamatmargenak hívják (marzs). Teljesen természetes, hogy a bank többet kér a kölcsönzött pénzért, mint amennyit ő ad, ha neki adnak kölcsön. Ez a különbség Nyugat-Európában néhány éve még a fele volt a magyarénak, azóta pedig maximum annyival nőtt, amennyivel nehezebb hitelt adni a partnereknek. Tehát pusztán a piac befolyásolta a változást, de hát miért is adnának kisebb kamatra egy hitelt, ha a magasabb kamat mellett is sorba állnak érte a kérelmezők? Majd hülyék lennének, így viszont mi vagyunk a hülyék. Nem vagyunk tudatos fogyasztók. Ha a 40%-os kamatra adott személyi kölcsönt is felvesszük, miért adnák olcsóbban? Olcsón adjuk a lelkünket. Ha viszont nem vennénk fel, kénytelenek lennének lejjebb vinni, és ezért semmit nem kéne tenni, pontosabban a semmit kéne tenni érte. De ez a vonulat messzire vinne, erre pedig most nincs időm.

A két kamat közötti különbség a bankok fő bevételi forrása. Magyarországon ebből bőven nyereségesek lennének, eltarthatnának egy csomó osztályvezetőt meg fejest, építhetnének minden sarokra egy újabb fiókot, meg reklámozhatnák magukat vég nélkül. De nekik ez nem elég. Sokkal több kell, mi pedig fizetünk, ha nem is úgy, mint a katonatiszt, de sokat. Kiválasztottam néhány magyarországi bankot, hogy felsoroljam, mi minden fizettetnek ki velünk — persze a teljesség igénye nélkül, mivel az lehetetlen is volna.

Kézenfekvő először az OTP-t választani, mivel annál vállalkozói és lakossági számlám is van. Hétköznapi emberként ki kell fizetnem minden hónapban a zárlati/számlavezetési díjat meg az OTPdirekt havidíjat, ez eddig rendben is van. Ha készpénzt veszek föl vagy fizetek be, akkor kpfelvét/befiz. díja címen rövidítenek meg %-os arányban, ha nem fölveszem a pénzt, hanem átutalom, akkor eseti átutalás díját kell fizetnem, ha pedig csoportos/állandó átutalási megbízással teszem ugyanezt, akkor állandó/értéknap megb. díjat. Vállalkozóként forgalmi jutalékot fizetek, ami a lakossági folyószámlához képest kb. 15-ször annyi, és az átutalások díja is a többszöröse (5-6 átutalásnál kb. 3000 Ft). Pedig a bank szemszögéből nézve mindegy, hogy 979 természetes személynek vagy 979 egyéni vállalkozónak vezetem a számláját. Ugyanannyi munka. Ha valamelyik átutalásomat elrontom, mondjuk mert lemarad róla a kedvezményezett neve, vagy csak olvashatatlan rajta valami, azt utánam küldik postán, persze ezt sem ingyen: többet vonnak le postaköltségre, mintha én adtam volna fel a postán, szóval még ezen is nyerészkednek. Valószínűleg kevesen tudják, hogy a bankkártyát elfogadó helyek bizony súlyos pénzeket fizetnek, hogy biztosíthassák nekünk, vásárlóknak ezt a lehetőséget. És akkor arról panaszkodik a pénzügyi világ, hogy milyen sok a készpénz a forgalomban, hogy kevesen fizetnek bankkártyával meg, hogy nem merünk interneten vásárolni. Ilyen körülmények között nem csoda. Nem is az ún. POS terminál bérleti díja a sok, mivel az ennél a banknál csak 360 Ft egy félévre, hanem a minden kártyás bevétel után levont 2 ezrelék jutalék. Talán nem tűnik soknak, de egy plázás ruházati üzlet éves forgalma után ez több százezer forintot kitesz.

Nézzük a CIB-et. Ha náluk vállalkozóként kártyával fizetek, jutalékot vonnak le, ha arra kérem őket, hogy SMS-ben értesítsenek, amikor mozgás történt a számlámon, akkor pedig mobil üzenet díjat. Ez utóbbi természetesen rendben is lenne, ha ez a díj nem volna egy hagyományos SMS díjának minimum 1,5-2-szerese. Havi számlavezetési díj itt is van, ahogy havi forgalmi jutalék is. Ez utóbbi tovább bontható tranzakciós díjra, folyószámla tranzakciók díjára és átutalási díjra. Hogy ezek miben térnek el egymástól, azt ne kérdezzétek, mert nem tudom.

Az MKB-nál sem sokkal jobb a helyzet. Itt a pénztáros kisasszony zaklatásáért kifizetés/befizetés jutalékát kell leperkálni, de náluk is van számlavezetési díj, meg sok egyéb finomság. Külföldi bankköltség, számlakivonat díja, belföldi fizetés giron keresztül, bankon belüli átutalás jutaléka, tájékoztató adatok díja, fedezethiány miatt sorkezelés díja. Ejj, de szép nevű dolgok ezek! Itt merül föl a józan emberben a kérdés, hogy ha még a tájékoztató adatokért is külön pénzt fizetek, és ha azért is levonnak 500 Ft-ot, hogy felhívják a figyelmemet, ha nem volt elég pénz az átutaláshoz (vagy az APEH inkasszójához), akkor mi a f*szt fizetnek ők?

Mindehhez képest a Raiffeisen költségei (legalábbis nevükben) elég mérsékeltek. Van náluk számlavezetési díj, kivonat díj, havi forgalmi jutalék terhelés és jutalék, bár ezeken kívül biztosan egyebek is léteznek, csak azokat még nem láttam. Az ING-nek nemrég még nagyon kedvezőek voltak a számlavezetési díjai (havi 5000 Ft), viszont minden egyes átutalásért 540 Ft-ot vontak le, ami ordenáré pimaszság. Egy rendesen működő, sok partnerrel rendelkező vállalkozás esetében ez éves szinten milliós nagyságrendű összeg. Egyébként ha az ING másik üzletágába utaltál pénzt (magánnyugdíjpénztár, önkéntes kölcsönös nyugdíjpénztár, stb.), eleinte nagy kegyesen nem kértek érte külön pénzt, később erre is felszámolták az átutalás árát.

De ez még mind semmi, hiszen ha hitelt igényelsz, újabb összegekkel húznak le. A THM jó pár érdekes nevű izét tartalmaz, de legalábbis a hitelbírálati díj, a folyósítási díj vagy a közjegyzői díj mindenki számára ismerősen csenghet. Amikor az egyik barátom lakáshitelt igényelt az OTP-től, az X millió forint után levontak tőle 100e Ft-ot hitelbírálatra, majd egy újabb 100-ast közjegyzőre, ami utóbbival két probléma volt: 1. addig szó sem volt hasonlóról, 2. amikor szó lett róla, a barátom szerette volna a közjegyző ismerőse segítségét igénybe venni, mert az ingyen elintézte volna a dolgot, a bank azonban ragaszkodott a saját közjegyzőjéhez. Szegénynek még a családtól is kölcsön kellett kérnie, hogy az előre kiszámított összegen felüli költségeket fedezni tudja. Természetesen ha elutasítják a hitelkérelmedet, ezeket a költségeket (vagy egy részüket) akkor is ki kell fizetni. Pofátlanság!

Ha csak hitelkeretet igényelsz, de nem élsz vele, akkor is kell fizetni rendelkezésre tartási díjat, magyarul a semmiért is perkálsz, ha pedig meg is kapod a hitelt, akkor is ott a garancia díj, amit egyébként más cégek számára letétbe helyezett összegek után is levonnak. Például egy üzlethelyiséget bérelsz a WestEndben, amire két hónap kauciót le kell perkálnod, vagy garanciát kell vállalnia rá a bankodnak. Ezek újabb tízezres tételek, évente. Lehet igényelni Széchenyi- kártyát, ami az Orbán-kormány Széchenyi Tervének torzója, mert max. 5000e Ft-ot kaphatsz, azt is csak hitelre, kapásból levonnak belőle 100e Ft-ot, meg havonta a megfelelő összegeket. Ráadásul csak az ERSTE folyósítja (ha minden igaz; én más banknál még nem láttam), azaz a szabad bankválasztás jogát sérti. Tudjátok ez az a jog, amire anno olyan erőszeretettel hivatkoztak, amikor az Orbánék bevezették a diákhitelt, és előírták, hogy nyitni kell hozzá egy számlát a Postabankban. Talán el akarták kerülni, hogy az állami tulajdonú bankot ismét 100 milliárdokkal kelljen támogatni, Medgyessyék aztán ezt a Postabankos megoldást rögtön el is törölték, és piaci alapokra helyezték magát a diákhitelt is, így most a 3-4 év alatt felvett hitelre a többszörösét kell visszafizetni. Aki csak tudja, kerülje ezt a megoldást. A Széchenyi-kártyát viszont véletlenül pont attól a magántulajdonban levő ERSTE banktól lehet igényelni, amelyik megvette a korábban állami tulajdonban levő Postabankot...de most nem ez a téma. HA autót lízingelsz (manapság leginkább azt szokás), és a törlesztést csekken fizeted, átutalási megbízás kezelési költségét is le kell perkálnod, azaz neked kell állni a költségét annak, hogy ők a pénzükhöz jussanak. Ezt egyébként mostanában egyre több szolgáltató is elkezdte alkalmazni.

Azt hiszem, bőven lehetne még sorolni a különféle ügyes neveken való lehúzást, és biztosan lenne jó pár, amitől még nekem is leesne az állam, de talán ennyi is elég lesz belőlük. Számomra az egész pénzügyi szektor gazemberek gyülekezete, akik a semmiért is leszedik rólad a gatyádat, a semmiből csinálnak pénzt. Úgy állok hozzájuk, ahogy sokan anno álltak a politikához: tisztességes ember nem keveredik bele. Hitelt pedig semmiképpen nem szeretnék felvenni, hiszen — ahogy azt fent már említettem — aki hitelt vesz igénybe az eladja a lelkét, eladja a szabad akaratát, a szabadságát. Ha hiteled van, tudod, hogy azt vissza kell fizetni, és ezzel addig semmi baj sincs, amíg minden rendben. De ha mondjuk kiderül, hogy leépítés lesz a cégnél, elkezdesz rettegni, hogy ez nemcsak a munkád veszélyezteti, de a házadat is, és önkéntelenül kifordulsz magadból. Helyezkedni kezdesz, taposni és/vagy nyalni, hogy ne az utcán végezd (/ne vegyék el, ne tiltsák le, ne kerülj a rossz adós listára, stb.), de azt hiszem, nem is kell folytatnom.

Hitelt fölvenni csak akkor szabad, ha azt úgy tudod felhasználni, hogy nemcsak önmagát téríti meg meg a kamatokat, hanem még hasznot is hajt, az áruhitelt és a személyi kölcsönt pedig sürgősen el kell felejteni (a Provident féle társaságot pedig bűnözőkként kell kezelni, akik szerintem a törvényi kiskapukat kihasználva végeznek uzsorás tevékenységet). 

Minden második blog foglalkozik ezzel a gazdasági világválság dologgal, ezért én már nem akartam firtatni, de ami kicsiny(nyé tett) hazánkban ezzel kapcsolatban (is) folyik, amellett már nem tudok szó nélkül elmenni.

Az egész úgy kezdődött, hogy Amerikában valakik valamit nagyon elszúrtak. A hozzáértő, okos emberek azt mondják, hogy olyannak is adtak hitelt a jelzáloghitelezéssel foglalkozó bankok, akiknek nem lett volna szabad. Ezek az okos emberek szeretnék, ha elhinnénk, hogy valahol Texasban a Dzsó szépen felöltözött, fejébe nyomta a legcsinosabb kalapját, besétált a bankba, aztán előadta, hogy neki bizony hitel kell, fedezetnek meg ott a kalyibája attól a 3 ördögszekértől jobbra, meg az olaj áztatta földje. Persze ez még nem volna olyan hihetetlen, mint az, hogy erre a sztorira kapott is egy halom pénzt, aztán meg szépen lelépett, és a bank meg bottal üthette a nyomát. Azt is el kellene hinnünk az okos embereknek, hogy az egész világraszóló patáliát a sok kis Dzsó meg Dzsekk okozta, és semmiképpen sem az a sok betyár gazember, akik a pénzügyi körök felső rétegéhez tartoznak, beleértve a nekünk magyarázó okos embereket is. Ezek olyan milliárdosok, akik számára semmi nem létezik, csak a pénz és a profit, akik szemrebbenés nélkül tesznek tönkre komplett országokat, gázolnak át emberek százezreinek életén, akik munka nélkül teremtenek pénzt a semmiből, és ha ezt elektronikus jel formájában kölcsönadják, neked már nagyon sokat kell dolgoznod, hogy visszafizethesd nekik.

A liberális üzleti körök szerint a minden emberi érték felett álló piac kicsit megingott, 1-2 bank tönkre ment, néhány szerencsétlen felkötötte magát, aztán néhány hónapra stabilizálódott a helyzet. Az öngyilkosok veszítettek, néhányan pedig még nagyobb vagyonra tettek szert, de a kettő között nincs egyenlőségjel, mivel az üzleti világban nem (feltétlenül) zéró összegű játszmák vannak. De a válság férge nem múlt ki, csak visszabújt a héj alá, és ott munkálkodott tovább — és ha hiszek az összeesküvésekben, akkor — nem teljesen irányítatlanul. Mint amikor az ember uniós almát vesz, aminek a héja gyönyörűen csillog, és csak akkor döbben rá, mit vett, amikor az első harapás nyomán feltárul a héj alatti szivacsos, barna réteg. Most egy kicsit Angliában csődölt be valami, aztán összeomlott az USA 3. legnagyobb bankja, aztán zuhanni kezdtek a tőzsdék, leálltak az autógyárak, etc-etc. És már itt is vagyunk napjainkban.

Magyarországon ugyanez úgy indult, hogy kiállt Simor András, jegybankelnök, és bejelentette, hogy minket nem érint a válság. Korábban már említettem, hogy innen tudtam, mekkora baj van, de ha esetleg kétségeim lettek volna, a tésztagyáros, szavazatvásárlós, színesfémes (stb.), kameralefejelő, riportert lökdöső maffi pénzügyminiszter rákontrázása mindenképpen megerősített a tudatban: Magyarországnak vége. Hiszen ha ő mondja, hogy minket nem érint, az csakis igaz lehet. Pont mint ahogy az olajválság sem gyűrűzött be anno, Csernobil meg végképp senkit nem érintett. Egy ország, aminek nincs saját ipara, ami agrárország létére még az élelmiszert is importálja, ami ki sem lát az adósságból, és aminek az állampolgárai sem látnak ki az adósságból, majd könnyedén megúszik egy olyan világméretű összeomlást, ami Amerikától Európán át Japánig minden országot földhöz vágott. Ez persze Veresnek nem az első 'hiteles' megnyilvánulása, elég ha a 2006-os, gazdasági eredményekkel kapcsolatos hazudozásaira, vagy az Unió átb*szására gondolunk. Remélem, börtönben végzi, mondjuk a kórházból előkotort haverkája mellett.

És már indult is a bohózat. A BUX a béka sege alá zuhant, ahogy a vezető részvények indexei is, az euro egy nap alatt 16 Ft-ot drágult, a dollár 15-öt (és ez messze nem a legrosszabb állapot volt), a kereskedést hosszabb-rövidebb időre felfüggesztették, és úgy általánosságában eluralkodott a pánik. És akkor mi lett volna, ha érint minket a válság (mint ahogy most ugyebár nem)? Az ellenzék egy ideje már kiáltozik, hogy ég a ház, de miniszterelnöktől és bandájától sokáig csak gúnyolódásra tellett, meg pánikkeltéssel való vádolásra. Aztán egyszer csak a Fletó rájött, hogy majd most jól megmenti az országot, és rögtön intézkedni kezdett (kicsivel azután, hogy maga is arról beszélt, Magyarországnak nincs félnivalója). Leállították például az MSZP fergeteges eredménykampányát (aminek elindítása ilyen előjelek mellett valódi dilettantizmusra utalt (és akkor most finoman fogalmaztam)), majd bejelentették, hogy adócsökkentésre ne is számítsunk, sőt, ezúttal "fájni fog". Ha valaki elfelejtette volna, eddig a "nem kell félni, nem fog fájni" időszak volt. Megemelték az OBA határát (ami egy ténylegesen hasznos intézkedés), most pedig arra várunk, hogy eljöjjön a szombat, amikor is majd a Göncz Árpád megmondja a Nemzeti Csúcson, hogy mi a teendő. Merthogy, gondolom, ő azért kapott meghívót, ahogy a többi hozzáértő és/vagy hatalommal rendelkező ember is.

Igazából tényleg nem akartam volna erről írni, mert hiszen látható, hogy nem tudom uralni az érzelmeimet (mindig ez van, amikor nyilvánvalóan és totálisan hülyének néznek), de a Kossuth Rádió hírműsorát napról-napra hallgatva egyre érett bennem az elhatározás. Amikor az egyre színvonaltalanabb Déli Krónikát hallgatom, rendszerint rám tör az az érzés, hogy anno ezt az épületet is fel kellett volna gyújtani, és akkor talán békesség lenne. Ugyanis itt a hírek szerkesztése és tálalása valahol a Rákosi-időszak és a Klub Rádió között van, azaz ocsmányul és leplezetlenül kormánypárti, ami a Klub Rádió esetében rendben is van, de a közszolgálati rádió esetében felháborító. Legalább olyan pofátlanná váltak, mint amilyenek az elvtársaik, de néha talán még túl is tesznek azokon. Képesek voltak például napokig azt a benyomást kelteni, mintha aznap már minden szép és jó volna, miközben az előző napi eseményekről a legdurvább (a valóságot jellemző) jelzőkkel számoltak be. És másnap megint lehúzták azt a napot, amiről előző nap még reménykeltően tudósítottak, és ez így ment egy hétig. Azt hittem, elhányom magam. Megértem én, hogy a pánik senkinek nem tesz jót, de egyrészt a Kossuth hírszerkesztői parancsra mismásolnak, és nem a mi érdekünkben, másrészt az sem erkölcsösebb, ha némelyek úgy bukják el a pénzeiket, hogy nekik végig azt mondták, minden rendben van, ne aggódjanak.

Tegnapelőttre aztán azt is megtudtuk, hogy túl vagyunk a válság első hullámán, hiszen a tőzsde újra szárnyalni kezdett, a részvények árfolyamai annyival emelkedtek, amennyivel korábban zuhantak, és egyebek. Rögtön vettem is otthonra néhány kiló lisztet meg cukrot, hogy legyen, amikor majd hamarosan kelleni fog. Ezt az állapotot úgy sikerült elérni, hogy az egyes államok a hétköznapi emberek számára felfoghatatlan mennyiségű pénzt pumpáltak a magánbankokba. Akik eddig a láthatatlan kéznek, avagy a gazdaság önszabályozó mechanizmusának mindehatóságát hirdették, és azt hangozatták, hogy az államnak nem szabad belenyúlnia a piaci dolgokba, azok most csak úgy döntik a pénzt a rosszul gazdálkodó bankokba. Amikor azok nyereségesek, a tulajdonosoknak nyereségesek, amikor veszteségesek, akkor meg az adófizetőknek veszteségesek. Ez így fair, nem igaz? Remélem, hogy ezek a bankvezetők is mennek a börtönbe, a vagyonukat pedig elkobozzák, de számomra elégtétel (lenne) a kérdéses bankok államosítása is. Termeljék csak a pénzt az állampolgároknak. 

Az események pedig megállíthatatlanul pörögnek, olyannyira, hogy mire a félbehagyott bejegyzést újra folytatni kezdem, máris megint a feje tetejére áll minden. Izland becsődölt és magukat hozzáértőnek tekintő (külföldi) szakemberek Magyarország számára is ezt jósolják. A legnagyobb magyar bankok sorra hirdetik ki, hogy itt befejezték a devizahitelezést. A tőzsdei indexek zuhannak, a forint romlik, egyre újabb gyárak állnak le, persze nem csak nálunk. A magyar kormány pedig csak áll, várja a szombatot és azt, hogy majd az ellenzék megoldja a helyzetet. Ötletelni akarnak, amikor már ég a tető, az Orbán Viktornak való könyörgés pedig nyíltszíni beismerése annak, hogy totálisan alkalmatlanok egy ország vezetésére. Ez tragédia!

És hogy mi jön ezután? Ezt senki sem tudja megmondani, én sem vállalkoznék hasonlóra. Egy valamiben azoban mindenki véleménye közös: nagyon nagy lesz a szar. Sokkal nagyobb, mint ami most van. Aki nem ezt mondja, azon is látszik, hogy összeszorított foggal, arcán műmosollyal nyilatkozik ilyeneket (leszámítva azokat, akik persze szemrebbenés nélkül ontják a hazugságot), de közben maga sem gondolja komolyan. Az persze megjósolható, hogy miután az ország olyan szinten a külföldiek kezében van, és olyan szinten képtelen saját állampolgárainak ellátására, hogy itt akár hiperinfláció is lehet. Ezért javaslom a tartós élelmiszerek betárazását. Nem elborult fokon, de jobb ma 200 Ft-ot adni egy kiló cukorért, mint egy hónap múlva 300-at. 

Erre még visszatérünk.