parfüm bejegyzései

Jogos a reklamáció, mert tényleg régen nem írtam. Le vagyok eresztve egy kicsit, semmire nem tudom rávenni magam. Tegnap este mondjuk nekiláttam egy bejegyzésnek, de a nagybácsimnál tett látogatásom alkalmából rövid idő alatt elfogyasztott sok tömény szesz hatása miatt kisvártatva a fürdőkádba kerültem, ahol elaludtam, és csak Rolandom 15. telefonhívásakor tértem magamhoz. Ekkor össze is vesztünk, szóval sem lelkileg, sem fizikailag nem voltam alkalmas bejegyzést írni. Most viszont szakítok rá némi időt, mielőtt ismét a nyakamba venném a várost — ezúttal fodrászhoz és apámékhoz (esetleg az OBI-ba). Hogy is telt tehát a karácsony környéki időszakom?

Ha eddig nem lett volna nyilvánvaló (a korábbi bejegyzéseimből), akkor most is közlöm, hogy utálom ezt az ünnepet. A Valentin-napot nem kevésbé, de a karácsony legalább tradicionális szokás nálunk, míg előbbi egy szándékosan ránk erőltetett, felesleges vásárlásra kényszerítő hülyeség. Sajnos azonban a karácsony is rendkívüli módon kommercializálódott, ami nagyon taszító. Utálom, hogy ilyenkor hömpölyög a bevásárlóközpontokban a sok nép, hogy már november elejétől a Mikulás hohózását kell hallgatni, hogy színes fényekbe burkolják még a klozeteket is, hogy a rádiók ezredszer is leadják a Wham-től a Last Christmast, és a többi kísérőjelenséget. A tudat pedig bosszant, hogy ilyenkor az emberek esztelenségig költik a pénzüket, mintha karácsony után nem volna világ, és nem kéne gondolni a jövőjükre. Fogyasztási hiteleket vesznek föl, csak azért mert, úgy gondolják, hogy azt majd vissza is tudják fizetni (holott egyáltalán nem biztos), attól pedig kimondottan rosszul vagyok, ha valaki egy utazásra vesz föl 2-3 évre szóló kölcsönöket. Micsoda felelőtlen hülyeség! Másrészt pedig a családom atomizáltsága miatt sem nagyon kedvelem ezt az ünnepet. Apámékhoz kimondottan nem szeretek elmenni, ilyenkor mégis muszáj, és ahelyett, hogy kipihenhetném az év fáradalmait, többet kell rohangálnom családlátogatás címén, mint bármikor máskor.

Szellemi tiltakozásom ellenére a karácsonyt kísérő giccsparádé általában áttöri tudatom védőmechanizmusait, de idén — szerencsére — ez nem sikerült. Tökéletesen immúnis voltam egészen 22-éig, amikor is már nem halogathattam tovább az ajándékok beszerzését. Szétesett családom miatt igen sok emberre kell ilyenkor költenem (merthogy a kreatívkodás nem az én műfajom), konkrétan 2 szülőre, 2 szülői házastársra, 4 féltestvérre, egy nagybácsira, (már csak) egy jóbarátra és a páromra. Nem is csak pénzben sok, de az ötletelés is komolyan igénybe vesz. Kinek mit vegyek? Mivel az idén nem vettem tudomást a karácsonyról, az ötletek gyűjtögetése is kimaradt, ott álltam tehát 2 nappal Szenteste előtt, és még sehol nem álltam, maradt tehát a hasznos ajándékok verziója. A világválság és a környezetemben élő emberek romló anyagi helyzete miatt egyébként is ez tűnt kézenfekvőnek, nem is beszélve arról, hogy ilyen későn jellemzően már minden le van rabolva, egy-egy ötlet beváltása tehát jelentős utánajárást igényelt volna.

Ha az APEH inkasszója miatt nem kapom meg azokat a vásárlási utalványokat, komoly gondban lettem volna, így azonban deus ex machina-ként ért a birtoklásuk. Hétfőn felkerekedtem szépen (bár ez egy aktív cselekedetet takarna, ellenben azzal a metódussal ahogy én összekészültem), és elmentem a Duna Plázába, ahol első utam a DM-be vezetett. Volt betelt pontgyűjtőfüzetem, elfogadták az utalványaimat, és számtalan összeállított ajándékcsomagot lehetett kapni náluk, így ideális választásnak tűnt. Nem is tartott sokáig az első 8 ajándék beszerzése. Kinek-kinek érdemei szerinti áron vettem egy ilyen csomagot, a húgaimnak pedig egy-egy nem túl drága parfümöt, mivel ők annak örülnek leginkább. Elvégre tetszeni kell ám a legényeknek! A pontgyűjtő beváltásával vagy 3000 Ft-ot spóroltam, az utalványaimmal pedig kvázi-ingyen tudtam le a nagy mennyiségű ajándékot. A páromnak szintén parfümöt vettem, de azt nem itt, és nem ekkor hanem csak másnap és a Westenben. Ezt is gyorsan elintéztem, és máris csak a barátom ajándéka volt hátra, ami az egyetlen előre kitalált ötlet volt, a KFT együttes új albuma. Ezt a Media Marktban szerettem volna megvenni, de ott nemhogy ez nem volt, de még hasonló sem. Tisztára lerabolta az üzletet a sok konkurens vásárló. Nem maradt más hátra, minthogy újra elmenjek a Duna Plázába, ahol viszont sikeresen megvettem ezt a CD-t, és mivel az utalványaimból maradt még egy kevés, magamat is megleptem néhány horrorfilmmelmeg a dupla lemezes Bangkok Hiltonnal. Az ajándékokat becsomagoltam szépen (vagy nem is annyira, mivel rettenetesen szar minőségű csomagolópapírokat sikerült vennem), aztán aludni tértem.

Másnap a 9:30-as busszal terveztem anyámékhoz lejutni, és szerencsére volt annyi eszem, hogy előre megvettem a jegyet. Végül persze nem volt lényeges, mivel mentesítőjáratot is indítottak, így csak félig volt a busz (meg a másik is). Hamar leértem, aztán jött a tespedés. Végül is sok említésre méltó dolog nem történt, leszámítva talán azt, hogy anyámék az ünnepre való tekintettel összevesztek. A megelőző napokban a lányok szobáját renoválták, és most kezdtünk csak visszapakolni. A kisebbik húgom ágya azonban eltört, és addig nem akarták visszavinni a helyére, amíg anyám férje meg nem reparálja, ehhez viszont deszkákra volt szükség. Deszka persze volt is, csak éppen a lezárt emeleten (ahol még nem laknak, mert nincs készen), anyu férje pedig nem akarta a rossz lábával lehurcibálni őket, ezért azt találta ki, hogy majd az emeleti ablakon mind kihajigálja a kertbe. Itt kezdődtek a problémák, mivel a két régi deszkakeret szépen felakadt a ház melletti meggyfára. Anyu rögtön bedühödött, hogy miért kellett ilyen hülyeséget kitalálni, ráadásul még a rügyeket is jól leverik, a férje pedig hiába cibálta a fadarabokat, azok nem jöttek le. Hogy mentsem a menthetőt, felöltöztem, és Adidas cipőben, méregdrága GAS farmerben és a Devergo kabátomban felmásztam a karácsony alkalmából deszkákkal díszített fára. Nagy nehezen le is szedtem őket, így helyreállt a családi béke. Vacsora után kiosztogattam az ajándékokat, aminek mindenki örült, ahogy én is a Puma pulóvernek (csak a színe nem az én stílusom...), aztán régi kabarékat néztünk a Youtube-on, meg borozgattunk.  

Rolcsi szintén hazament, szóval a közös karácsonyozást 25-én estére tettük. Összedobott némi vacsorát, gyertyát gyújtottunk, elővettük a kis műfenyőt (amit Desiré azóta is lelkesen csócsál), aztán átadtuk egymásnak az ajándékainkat. Én egy csomó apróságot kaptam tőle: Desiré-montázsos falinaptárat, Parker tollat, aranytartalmú pezsgőt, osztrák csokoládét, "Szeretlek kicsim" feliratú poharat, névjegykártyatartót és csak nála beváltható, extra szolgáltatásokra (khm) jogosító utalványokat. El lettem halmozva, szóval alig győztem bontogatni a sok ajándékot. Én is átadtam neki az egy szem Versace parfümöt, aminek annak ellenére nagyon örült, hogy előzetesen kifejtette abbéli reményét, hogy nem CD-t vagy parfümöt fog kapni (miután megvettem). Viszont valahogy megéreztem, hogy pont ezzel a márkával szemezett, szóval telibe találtam.

Tegnap már csak a döglés ment, meg az egyik szőnyegről egy gyerekfejnyi macskaszőr összekefélése, na és persze a balul elsült nagybácsi-látogatás.

Azóta persze apáméknál is voltam (kis szünet volt a bejegyzés első és második felének megírása között...), és azt is túléltem. Sőt, ezúttal még ajándékot is kaptam tőlük, egy Adidas arcszeszt.