party bejegyzései

...már nagyon jó úton haladtam afelé, hogy picsakész legyek, és éjfél utánra ez be is következett. Nemigen emlékszem mindarra, ami akkor történt, csak egy-egy pillanat és kép ugrik be, meg néhány bizonytalan momentum.

Nem mondom, hogy "az az utolsó feles nem kellett volna", mert valószínűleg az utolsónál jóval kevesebb is sok lett volna, legalábbis a másnapi állapotomból kiindulva ez leszögezhető. Régen voltam ennyire másnapos, sőt, W-alakú másnaposságban lehetett részem (mint a világgazdasági válság esetében), ugyanis a dél környéki kelés, és némi javulás után estére ismét hányingerem támadt, és megfájdult a fejem is. Ez utóbbi fázis mondjuk inkább a nem-evés és az alig-ivás következménye lehetett, de nem kívánom magamnak többé.

Azt sem mondom, hogy többé nem fogok inni, bár tegnap eléggé hajtogattam, de jó lenne, ha át tudnám programozni magam a borok és a kisebb szesztartalmú italokra, a pálinkák és egyéb tömény italok kárára. Sajnos túl sokat ittam már ahhoz, hogy az agyam időben jelezhesse: állj! Mire idáig eljutok, a gyomromban felhalmozott, de még fel nem szívódott alkohol már túl sok ahhoz, hogy itt megállhassak. Amikor már érzem, hogy át kellene állni a vízre és az üdítőre, addigra végem van. Mindez azért is gáz, mert az utóbbi 3 Szilveszter során minden alkalommal ugyanezt játszottam el, így ha a másnapossággal végigszenvedett 1-jékre nem számolok egy egész napot, akkor nekem gyakorlatilag csak 364 napból áll az év...

Egyébként a buli kimondottan jó volt. Bár eleinte csak a különféle ülőalkalmatosságokat igénybe véve figyeltem, ahogy a többiek egyre növekvő lelkesedéssel ropják, egy pont után ezzel felhívtam magamra a figyelmet, és nem menekülhettem. Egy felrángatásnál nagyobb ellenállásba ütköztem, mint amit még illett volna visszautasítani, és kénytelen voltam magam is táncolni. De innentől kezdve nem volt megállás: órákon át roptam én is, ami vagy rontott a leendő állapotomon, vagy enélkül lettem volna még rosszabbul, nem tudom, és akkor ezzel (sajnos) nem is foglalkoztam. Éjfélkor Himnusz, jókívánságok egymásnak, aztán mehetett tovább az őrület. Hogy amit eztán műveltem, az nem tudom, mennyire volt táncnak nevezhető, mindenesetre van egy olyan se-előtte-se-utána-semmi képem, hogy a Flasdance híres jelenetét utánzom. Még most is izomlázas a vádlim.

Na, de a bulinak vége, lassan a két ünnep közti pihenésnek is, jöhet a 2011. Durva lesz, ezt megígérhetem.

A heti hajtás és a szombati kötelező házasságkötés-asszisztáció után (beszámoló erről is később) igazán megérdemeltem némi szórakozást. A Roland már a héten felvetette, hogy mi lenne, ha szombaton elmennénk valahova. Mondtam, hogy jó, de ugyanakkor azt is hozzátettem, hogy vasárnap egyrészt dolgoznom kell, másrészt a macskát ismétlőoltásra kell vinni, tehát ehhez képest vagyok hajlandó csak kimozdulni. Persze-persze.

Szombat felé közeledve máris módosult a program (amit ugyan nem beszéltünk meg, de az én fejemben előzetesen a buzibárban-levés gondolata körvonalazódott): menjünk le a többiekkel a Nádasba, Agárdra. Miután ismét elmondtam, hogy nekem vasárnap dolgoznom kell (+macska), ráálltam a dologra. Igaz, azt még nem tudtam, meddig tart majd a házasságkötés, és mikorra érek haza Százhalombattáról, de gondoltam, rugalmas lesz az időbeosztás, elvégre ha egy órával később megyünk le partyzni, akkor sem történik semmi.

Na, du. 4-re hazaértem, ledobtam magamról az előző este kimondottan esküvőn-levés céljából vásárolt (drága) ingemet — amiben kifejezetten vadító hatással voltam a páromra — aztán fürödtem egy gyorsat, hogy tisztán, csatakmentesen fogadhassuk a Roli egyik barátját/kolléganőjét, aki szintén velünk tartott az este folyamán. Buliruciba öltözés után igyekeztünk a székesfehérvári buszhoz, amit sikeresen el is értünk, majd egy óra múlva már a célállomáson voltunk. Itt két másik barátunk fogadott minket, aztán az alkoholbeszerzés leplezetlen szándékával nyomban el is mentünk a helyi TESCO-ba, majd a közeli bazilika melletti parkba, ahol megkezdtük a beszélgetéssel egybekötött fogyasztást. Többen is megjegyezték, hogy feltűnően jó kedvem van, és vigyorgok, mint a fakutya, ami nem minden esetben jellemző rám. Valóban jó kedvem volt, még annak ellenére is, hogy a Rolandra némileg haragudtam, amiért már megint össze-vissza kamuzott az estével kapcsolatban, úgy irányítva mindenkit, hogy végül csakis az ő elképzelése valósuljon meg.

Most például: amikor azt mondta, hogy Székesfehérváron találkozunk a többiekkel, és én erre megkérdeztem, hogy faszé' megyünk oda le, és miért nem találkozunk Agárdon, akkor egyrészt letorkolt, hogy mit akarok én este 11-ig csinálni a buli előtt (stb.), másrészt szabadkozott, hogy nem az ő ötlete volt. Erre amikor a többiekkel találkoztunk, és elmeséltem nekik, hogy "én ugyan kérdeztem, hogy miért nem ott találkozunk", akkor ők is azt mondták, hogy Agárdot javasolták, mert minek vonatozzunk annyit, meg hogy ott majd piázgathatunk a parton. A hazug embert ugyebár nem tart sokáig utolérni, én pedig még egy-két hasonló eset után asszem nem is akarom többé utolérni. Hadd menjen csak oda, ahol ezt tolerálják neki.

Na, de nem ez a téma, hanem a paréj. Szóval este 9 után kicsivel csatlakozott hozzánk még egy barátosné, aztán elindultunk a vasútállomás felé, hogy 10-kor már a vonaton lehessünk. A magam részéről nem ittam olyan nagyon sokat, szóval csak kissé spicces állapotban róttam Székesfehérvár utcáit, kezeimben egy-egy TESCO-s szatyorral, ajkaimon bárgyú mosollyal.

Ilyen jó hangulatban érkeztünk meg Agárdra, ahol annyi időnk sem volt, hogy egy pár percre leugorjunk a tópartra jóféle esti Velencei-tó illatot érezni, mert még az ingyenes időszakban kellett odaérni a szórakozóhely bejáratához. Hiába, a főiskolás lét... Amikor beértünk, gyorsan befoglaltunk egy szabadtéri asztalt, összekéregettünk hozzá annyi széket, hogy mindannyian le tudjunk ülni, aztán ki-ki ment a dolgára, vagy maradt a seggén ülve. Én zömében inkább az utóbbi kategóriába tartoztam, mivel a helyszín fedett részén olyan zene szólt, ami önmagában is idegesít, nemhogy még a reája vonagló ifjúságot is néznem kelljen. Néha persze kellett, mert mondjuk vécére mentem, esetleg valamelyik elkóborolt bárányka hollétét szerettem volna felderíteni. Ilyenkor volt egy kis rálátásom a szórakozó ifjúság díszpéldányaira. Na igen, részben ingyenes szórakozóhely (persze a menő csávók csakis a belépőjegyes időszak kezdete után érkeznek), viszonylag központi helyen, ergo nagy a csírák aránya. Most jut eszembe, hogy egy deka cigány sem volt. Ez nyilván a biztonsági őrök hatékonyságának (és némi törvényellenes, rasszista gyakorlatnak) volt köszönhető. Ha 5 percet kellett a táncparkett közelében tartózkodnom, és még a szemem is nyitva volt (hülyeség, hiszen miért ne lett volna nyitva?), akkor szabályos undor tört rám, és egyszerűen ki kellett mennem onnan a szabad levegőre. A primitívség egyszerűen kihoz a sodromból, bár azt eddig nem gondoltam, hogy a primitív(nek vélt) emberek kisugárzása is hasonló hatással van rám.

A kedvenceim ezek közül is a legcsírább csírák, mondjuk azok, akik tánc gyanánt derékszögbe merevített mutató- és hüvelykujjal hadonásznak a fülük mellett, vagy azok, akik a füstöt markolgatják, mintha láthatatlan gyümölcsöket szüretelnének, esetleg azok, akik a buszvezetést gyakorolják ökölbe szorított marokkal. Ott vannak aztán a (leendő) barátnőjüknek tánctudás hiányában, de mégis tánc formájában imponálni kívánó legények, akiken régen nagyon jól szórakoztam, ezúttal azonban felbosszantott a látványuk, nem is beszélve a félmeztelenül vonagló, allergia okozta daganatok látványát idéző izomzatukat mutogató hülye faszokról, amilyen én — remélem — sosem leszek, akármennyire is gyúródom ki X év múlva.

Szóval inkább odaki' ücsörögtem a jó nyári levegőn (basszus, még fel sem fogtam, hogy már nyár van...), és beszélgettem, iszogattam, kukoricát meg hot-dogot zabáltam éjjel 2-kor, és kifejtettem a véleményem az odabent érzékelhető ingerekkel kapcsolatban (zene, látvány, füst, házassági piac (esetünkben szexpartner-piac), stb.), majd pedig ujjal mutogatva választottam ki azokat, akik aznap vélhetőleg senkit nem nyársaltak a péniszükre. Nem részegség, hanem a viseletük és viselkedésük miatt. Írhatnám úgy is, hogy kiválogattam a lúzereket a tömegből.

A szegény olvasók most biztosan azt gondolják, hogy 'mekkora szar ez a 979! Hogy merészel ez bárkit is lelúzerezni?!', és valahol igazuk is van, de amióta van önkritikám (kb. születésem óta), mérhetetlen lenézéssel viseltetek azok iránt, akiknek viszont nincs. Pedig rólam is el lehet mondani, hogy még nem teljesen nőttem ki a hajdani lúzerségemet, mivel egyrészt nem sokkal az indulási idő előtt szúrtam ki, hogy van egy kisterem is, ahol hallgatható és táncolható zene szól (és ennek megfelelően kb. 5-en vannak), másrészt mert nemcsak magamat, de a Rolcsi szintén Budapestre tartó kolléganőjét is meggyőztem arról, hogy a budapesti vonatok nem azon a vágányon közlekednek, hanem a másikon. Ezt az álláspontomat egészen addig fenntartottam, míg el nem engedtem a 3:46-os és a 4:21-es vonatot is. Utóbbi elejére mellesleg ki volt írva nagy betűkkel, hogy "Déli pályaudvar" de ez engem egy cseppet sem ingatott meg azon hitemben, hogy az bizony Székesfehérvárra tart. Egészen addig, amíg el nem haladt előttünk, mert akkor azért már kezdtem gyanakodni. A hamarosan megérkező többiek meg is erősítették bennem a gyanút (miután levegőhöz jutottak a röhögéstől), de akkor már késő volt.

Így aztán az ilyenkor utálatos madárcsicsergésben, a kialvatlanságtól fázva, fényes nappal kellett fölszállnunk az 5:21-es vonatra, amivel csak negyed 8-ra értem haza, komolyan rontva ezzel az aznapi munka esélyeit. Nem is jöttem be...

Blogos élettörténetem ott szakadt félbe, hogy gyorsan buszra kellett pattannom, mert Székesfehérvárra távoztam, a tervezett szilveszteri buli színhelyére.

A sztori ott kezdődik, hogy a tervek szerint a nyári békésszentandrási duhaj társaság mulatott volna együtt úgy, hogy mindenki max. 1 főt visz még magával, azonban az egyik srác első nekifutásra beszervezett 5 vadidegen embert. Ráadásul ők már 30-án este leutaztak volna, hogy úgymond segítsenek előkészülni. Agyba-főbe kellett telefonálni, hogy ezt megakadályozzuk, mivel a házigazda nem szívesen aludt volna egyedül egy halom idegennel, és ekkor merült föl az eshetőség, hogy akkor menjek már én is előbb le, hogy egy esetleges rablás esetén eggyel szaporodjon az áldozatok száma. Szerencsére sikerült az illetőt ezen tervéről lebeszélni, méghozzá olyan jó hatásfokkal, hogy végül egyedül jött (némi sértődés és kellemetlen telefonbeszélgetések után). Ettől függetlenül továbbra is már egy nappal korábban szeretett volna Fehérvárra utazni, és mivel a házigazdánk őt olyan jól nem ismerte, ezért változatlanul számított a társaságomra. Részemről ennek már csak azért sem volt semmi akadálya, mert mellesleg a második legjobb barátnőm. Tehát szívesen mentem.

Amikor leértünk, ledobtuk a cuccunkat a lakásban, aztán elsétáltunk egy helyi kávézóba, hogy beszélgessünk egy kicsit, de 1,5-2 óra ott tartózkodás után inkább visszatértünk a kevésbé füstös, és sokkal jobban kifűtött panelba. Jókat röhögcséltünk így hármasban, aztán valamikor éjfél után lefeküdtünk aludni. Ez rám is fért, mivel előző éjjel alig aludtam (a moziban nem akartam hunyni).

Rolcsikám délelőtt ért oda, aztán egy rövid Tescozás után elment a közeli, régen látott rokonait meglátogatni. Délután 3-kor kezdtek szállingózni a többiek, majd Rolcsi is visszajött. Mindenki jól egymás nyakába ugrott, és vendéglátónk meleg bátyja is előbújt a szobájából (egy nap után rávette magát, hogy köszöntse a vendégeit...). Elkezdődött az először szolid, majd egyre vadabb italozás. Szólt a zene, ment a sztorizás, felidézve a békésszentandrási élményeket (volt bőven), meg az eltelt időben történteket. Mivel nem bírtam magammal, elárultam Rolinak, hogy tavasszal lesz egy kiscicánk, amit ő akkor fel sem fogott, így elmaradt az oly áhított nyakamba ugrás. Egy ideje ugyanis, rágja a fülemet valami háziállatért, de én minden alkalommal határozottan elutasítottam, hogy ily módon ismét feláldozzam a szabadságom egy részét, azonban a kedvvért belementem a dologba. Meglepetésnek szántam (még ha ezen aktussal előre is hoztam), de nem jött be... Valaki hozott egy kis hatosztatú pörgettyűt, 3 cl-es poharakkal, ami mondanom sem kell, mire szolgált. Összejött 6 önkéntes, köztük én is, akik minden pörgetés után megittak egy pohárkányi tömény italt, plusz ledobtak magukról egy általuk választott ruhadarabot. Szerencsére a félmeztelenségen túl senki nem jutott, cserébe viszont nagyon rövid idő alatt nagyon berúgtunk. Én némi egészségügyi céllal megejtett önhánytatás után ledőltem egy csendes szobában, ahova hamarosan követett a nem sokkal jobb állapotban leledző házigazda csaj is. Míg a többiek tovább duhajkodtak (valamint egy-két 'idegen' lelépett), mi összebújva igyekeztünk kiheverni az alkohol okozta fáradalmakat, hogy éjfélre ismét ünneplős állapotba tornázzuk vissza magunkat. Persze semmi olyan nem történt, viszont megtapasztalhattam, hogy valóban biszexuális vagyok és nem pedig meleg.

Én tök jól el lettem volna így, viszont a társaság még talpon álló része idő közben elfuvaroztatta magát a Roland rokonának helyi kocsmájába, és ott folytatták tovább a bulit, azonban kb. egy óra elteltével igényt tartottak a mi társaságunkra is. Meg sem kérdezve, hogy mi mit akarunk, taxit küldtek értünk, így hamarosan újra együtt volt a banda. Mondanom sem kell, hogy akkori fizikai állapotomban a halál faszára kívántam az egészet, és Rolandomat is csak azért nem osztottam ki, mert nem akartam meggyilkolni a bulit. Mindenesetre eltökéltem, hogy be fogom pótolni ezen mulasztásomat. (Azóta megtörtént, hozzácsapva a feddéshez azt is, hogy nem elég, hogy akaratunk és belegyezésünk nélkül döntött a fejünk felett, hanem, hogy a kivitelezés során a testi épségünket is veszélyeztette, tekintve, hogy odafelé hatan ültünk a taxiban). Itt a rokoni kapcsolatokra való tekintettel ingyen fogyasztottunk (mondjuk én csak egy ásványvizet ittam), a rajtunk kívül a helyszínen tartózkodó HVCS-k meg nem sok vizet zavartak, leszámítva néhány bepróbálkozást a lánytagjainknál és néhány agresszívoskodást a hímtagjainknál. Én persze végigkómáztam az egészet, és amikor Rolandom, fittyet hányva az akkori állapotomra, egy feles Jégert kért nekem, azért dühösen odaszóltam neki, hogy "Remélem, reggel ötig itt kell ülnöm".

Éjfélkor együtt elénekeltük elordítottuk a Himnuszt, miközben a HVCS-k úgy néztek ránk, mint a véres rongyra, majd egy órán belül három turnusban hazataxiztunk, otthon pedig gyorsan ágyba kerültünk. Én megint harmadmagammal aludtam, megint középen, így megint nem túl sokat pihenve (ami azt hiszem, meg is látszik a mostani bejegyzésem stílusán).

Ébredés után egy irdatlan takarítást csaptunk, és felmértük a károkat (sajna volt némi), majd betelepedtünk a net elé, és közösen röhögtünk egy halom vicces videón. Azóta megtudtam, hogy a kárelhárításunk nem volt teljesen sikeres, amiért szegény második legjobb barátnőmet eléggé megalázta az azóta hazaért anyja (pl. fogkefével takaríttatta fel a toalettben észre nem vett hányásmaradékot, stb.).

Én is hazaértem, de Roland nélkül. Ez egyáltalán nem hat pozitívan a jelenlegi hangulatomra, ami a nálam ilyenkor szokásos levertséget jelenti. Az ünnepek után rám szakad életem minden gondja: hogy (jelenleg legalábbis) buzi vagyok, hogy nincs pénzem, várható kiadásom viszont annál több, hogy itt a vizsgaidőszak, én pedig nem tudok semmit, hogy éhes vagyok, hogy álmos vagyok, hogy a hátam mögött hagytam ezt a jó kis társaságot, hogy apámékhoz is át kéne menni és, hogy tavaly elvesztettem a legjobb barátomat.

Ilyenkor mindig meghalok egy kicsit.