pincér bejegyzései

Ricsi meg én pénteken összejöttünk kicsit Lost-tal meg az ő Földijével, hogy könnyed traccsolásba fojtsuk az estét. Ilyenkor ez első kérdés mindig az, hova menjünk, mit csináljunk, aztán némi hezitálás után csak kikötünk valahol. Ez a valahol immár harmadszor is a Ferenciek teréhez közel eső Habroló kávézó volt.

Az első két esetben még egészen meg voltam elégedve mindennel, most azonban mind a négyen találtunk valami kifogásolni valót. Először is, miután beléptünk az ajtón, a pincér rögtön megkérdezte, mit kérünk. Se az, hogy letegyük a cuccunkat, vagy keressünk egy helyet, hanem mint valami restiben. Mondtuk, hogy kérnénk egy itallapot, amit nagy pofavágások után meg is kaptunk, és szépen felsétáltunk vele az emeletre. Kiválasztottuk, amit kérünk, aztán amikor a srác odatalált, elsoroltuk neki a kívánságainkat. Ez megint érdekes volt, mert alig-alig tudta csak megjegyezni, pedig 4 ember nem rendel olyan sok mindent egyszerre. A bútorzat egyébként egészen jó lenne — ha nem érezném azt, hogy ezeken a székeken folyt már minden, én meg most beleülök, — mivel van elheverős rész, vigyázzban ülős rész és hátradőlős is. Ja, a világítás nem égett az asztal fölött, azt úgy kellett megszerelni, pár perc múlva aztán mégis megadta magát, és kihunyt, de addigra legalább hozzászokott a szemünk a félhomályhoz. Na, nekilátunk beszélgetni, megjön a rendelésünk, beleiszunk, és mind a négyen elégedetlenkedünk, mert:

- Lost kávéja egy tejszínnel jött kettő helyett, amit erősnek/szarnak talált

- Ricsi bora szar volt

- Földi bora szintén

- én meg rumot kértem, amit whiskey-s pohárban kaptam, és először nem értettem, miért, míg rá nem jöttem, hogy azért, mert nem is rum, hanem whiskey volt (amit utálok).

De a teámmal legalább nem volt gond. Megittunk mindent, és tanakodni kezdtünk, hogy maradjunk-e vagy átmenjünk máshova, és mivel az utóbbi győzött, összeszedtük magunkat, fizettünk, és elindultunk az Alterego Café felé. Én még sosem voltam ott, azt sem tudtam, hol van, de Földi céltudatosan tört a megfelelő irányba.

Átdzsaltunk szépen a Városház utcán, és kikötöttünk a frissen felújított Fő utcán. Gyerekek, nem akarok kampánycsendet sérteni^* (egy bloggal lehet egyáltalán?), de ez gyönyörűen meg lett csinálva. Új utcakő, egységes műtárgyak, modern cuccok, vízspriccelés, bicikliút, eligazító táblák, nagyon tuti. Ahogy Ricsi nagyon frappánsan megfogalmazta, valóban olyan érzés volt ott sétálni, mintha turisták lettünk volna valami idegen helyen...közben meg a régi jó V. kerületben voltunk. Bárcsak az egész ország vagy legalább Budapest ehhez a környékhez kezdene hasonlítani... Kiindulópontnak éppen jó is lenne, csak ehhez kellene mindig újabb utcákat 'hozzátoldani', aztán egyszer csak elérnénk a határt. Meg kéne jó sok udvarias, idegen nyelveken beszélő rendőr, hogy sokáig meg is tudjuk őrizni ezt az utcaképet, és máris áttenném a székhelyem ide (ha nem vettek volna meg már most minden ingatlant a külföldiek).

Na, elértük a kávézót, beléptünk, és máris egy egészen más világ fogadott, mármint egy olyan, ami az utcához tökéletesen passzolt, de a Habrolóval mégis szögesen ellentétes volt. Itt a pincéreken pincér-ruha van, és nem az, amit reggel kikaptak a szekrényükből, asztalt keresnek a vendégnek, megvárják, amíg azok helyet foglalnak, és csak utána kérdeznek rá a rendelésre, eközben mellesleg ajánlanak is, és a nap végi aktuális akciót akár előbbre is hozzák, ha a vendégnek esetleg az akciós cucc lenne a vágya. Tisztaság van, zene szól, szép és igényes a berendezés, lehet enni is (a szomszéd asztalnál egy irdatlan tál ételt hoztak ki), és amikor a toalettet kerestem, az egyik pincér kitárta előttem annak ajtaját, majd egy kecses kézmozdulattal mutatta az utat befelé. Elképesztő! Ja, és semmivel sem drágább, mint a Habroló, ami mellett azért szóljon legalább annyi, hogy az sokkal alkalmasabb egy összebújós randira, mint a nagy és tágas Alterego café.

Az már csak hab a tortán, hogy az Erzsébet tér mögötti parkot az önkormányzat szintén felújíttatta, így a hajléktalanokkal, ledöngölt talajjal, szeméttel és kutyaszar kupacokkal tarkított zöldterület egy igazán kellemes, pázsitos, virágágyásos, fiatalokkal teli közösségi térré varázsolta.

Én sem mindig csak a rosszat látom meg.

*: a bejegyzést eredetileg szombaton akartam megírni