pláza bejegyzései

Mivel a munkahelyi gépekbe memóriát kell vennem, tegnap meg tegnapelőtt plázáztunk kicsit a Ricsivel. Tudom, ebből a célból egyik sem a legjobb hely, meg menjek ide meg oda, mert ott olcsó és jó, de nekem olyan üzlet kell, ami délután 6 után is nyitva van, és nem kell rendelni, várni, visszamenni. Aztán mivel a Saturnban csak úgy volt, hogy 'elvileg', de gyakorlatilag nem kaptam, az Aréna Pláza Electroakármije meg átépítés miatt zárva volt, lényegében futottam két üres kört. Mindegy, pénteken úgyis szabin vagyok, majd akkor nyakamba veszem a várost, és elmegyek egy kimondottan számítástechnikai üzletbe.

De ha már pláza, csak benéz ide-oda az ember, hátha lát valamit magának. Én különben is olyan vagyok, hogy megnézek mindent, semmi sem tetszik, de közben beleszerelmesedek valamibe, ami akkor és ott nem kell, de aztán addig cseszteti az agyamat, amíg vissza nem megyek megvenni. Persze addigra vagy elvitte más, vagy elfogyott az a méret, vagy már nem akciós, vagy úgy akciós, hogy drágább, mint az akció előtt, mint az a Devergo cipő, amit tavaly vettem magamnak (és már félig lerohadt a lábamról). A Duna Plázában viszont ilyesmitől nem kell félni, mivel ott jóformán semmi nincs. Van egy Reserved üzlet, amiben egész jó cuccok szoktak lenni, egész jó áron, viszont ott már a múltkor is voltam, és akkor is csak alsógatyát vettem (mint szinte mindig), mert ott már a folyosóról látni őket, és a fétisem mindig berángat. Aztán van Marx & Engels, ami kurva drága, viszont nekem túl visszafogott, valami új, olaszos nevű ruházati áruház, ami C&A kategóriájú, csak még gagyibbul hangzó márkákkal van feltöltve (vö. Cactus Clone, Angelo Litrico), minden más meg vagy megszűnt vagy van bennük 5 póló meg 5 farmer, azok is 40000-ért. A GAS is mióta felköltözött az emeletre, gyakorlatilag sosem találok benne semmit, azt viszont elképesztő árakon. Szóval a Duna Pláza ruházkodás terén nem pálya.

Tegnap viszont úgy mentünk be az Arénába, hogy kivételesen nem csak mozizni. Úgy már egy csomószor voltam, de körülnézni, vásárolni még nemigen. Gyerekek, én ott huzamosabb ideig nem tudok tartózkodni, mert orgazmusom lesz. Egyrészt minden buzi ott lebzsel, másrészt mindenki olyan helyes, olyan jó alakú és olyan jól öltözik, hogy csak kapkodom a fejem. Ja, hogy ezt Ricsi is olvassa? Nem probléma, ő is mindig elmondja, ha olyat lát, különben is, neki van egy kedvence az edzőteremben is (ahova járunk). Ennek van egy árnyoldala is, mégpedig, hogy az önértékelésem hasonló esetekben mindig súlyos csapásokat szenved, hiszen mindenki izmos, jóképű és csinos, KIVÉVE engem, aki egy kapuzárási pánikos, kopaszodó, lúzer fasz, aki nem izmos, nem jóképű, öltözködni pedig végképp nem tud (a jellemzés egy része éppen a kedves páromtól származik, bosszú gyanánt az én kedveskedéseimre). Ez egyrészt elkedvetlenít, másrészt ösztönöz: többet kondizni, eljutni végre kozmetikushoz, olyan fodrászhoz, aki kezdeni tud valamit a hajammal, és vásárlás, vásárlás, vásárlás. Ehhez ugyan pontosan annyi dolog kell, mint amennyi Montecuccoli szerint a háborúhoz, és amiből nekem mindig szűkösen van, DE bevásárlólistát azért írhatok. Csak az bosszant, hogy az Aréna egyes üzleteiben pont most van leárazás, pont most vannak ott olyan cuccok, amikbe beleszerettem, de mivel pont most jönnek vízórát szerelni (40000-ért) és pont most kell majd a negyedéves EVÁ-t befizetni, ezért pont most nincs pénzem semmire. Na jó, egy üzletemberes inget, meg egy olcsó pólót csak megfinanszíroztam magamnak, de sok más cuccról meg lemondtam, részben szívszakadva. Ja, és még annyit, hogy végre jártam Bershka, Pull and Bear és Zara üzletekben, és bejönnek. Nagyon. Végre van mivel pótolni az Aboriginalt és a GAS-t, na meg az egyre unalmasabb Kenvelot és New Yorkert.

Na, de ennyi bevezető után jöjjön végre egy rövid lista arról, amit szeretnék a közeljövőben. Három dimenzió van, a lakás, az üzleti és a ruházkodás.

Kezdjük az üzletivel:

— kell először is egy táska, merthogy komoly üzletember nem iskolatáskával/sporttáskával jár tárgyalni. Igaz, nem vagyok komoly üzletember, csak egy csicska könyvelő, aki magának kaparja a gesztenyét, de amíg a legalapvetőbb kellékek sincsenek meg, addig nem is leszek több. Szóval amolyan irattáska cucc kellene, de nem az a szögletes, mert az már avítt, hanem olyan, amiben a tésztagyáros vitte mindig a költségvetést az Országgyűlés elé, csak nem bivalybőrből. Szerintem 20000-en belül is kapni rendeset.

— kell ing, méghozzá sok, és még annál is több. Na jó, tegnap vettem egyet, úgyhogy most már elég további sok-mínusz-egy is, de nyilván nem szeretnék gyakran feltűnni ugyanabban. Nem kell, hogy tízezres (vagy drágább) ingek legyenek, csak ne ordítson róluk, hogy trógerproli vagyok, aki egy lakótelepen lakik, egy 34,5 m2-es lyukban.

— aztán kell nyakkendő, sok, de legalább 5-6. Jelenleg egy van, amit apámtól örököltem, ő meg az övétől (gyanítom), mert a másikat kölcsönadtam a Rolandnak, ő meg közben átköltözött Írországba. Egyet szintén akartam venni tegnap, de az újabb 3500 lett volna, azt meg már nem finanszíroztam meg.

— ing és nyakkendő után zakó is kellene, mert egy ócsógagyi van csak, amit a macskám megkarmolgatott, ennek folytán pedig itt-ott kihúzódott belőle pár szál. Szóval úgy nézek ki benne, mint egy kintornás, nem mint egy üzletember. Nem kell komplett öltöny, elég csak vagy két zakó, indulásnak.

— ez már csak az extra: kellene egy normális, érintőképernyős mobiltelefon, amiben sok-sok infot lehet tárolni, lehet normálisan netezni, és nem kell két napig nyomkodni, ha küldeni akarok vele egy üzenetet. De ez már tényleg a level 2.

Lakás, ahol több olyan dolog is szerepel, ami már egy évvel ezelőtt is a listán volt:

— 4 db faszántosan kinéző villanykapcsoló, mert a régiek nagyon avíttak

— új csillár (helyett spotlámpa) a nagyszobába, meg a felszerelése

— egy darab konyhába való kép, kerettel, mert most felemás szegény helyiség

— egy 84X60-as képkeret üveg előlappal, hogy a legutóbb kirakott, 1500 db-os puzzle-met a falra installálhassam. Kell hozzá dekorkarton is, mert amin kiraktam, azzal a Desi csinált valamit még kis korában, és most foltos tőle.

— tapéta az előszobába és a szobába, mert tiszta mocsok és tépés az egész. Szintén Desim a ludas, de már elég nagy, az újat talán nem teszi tönkre.

— fentiek a fontosabbak és kisebbek, ez pedig a ráadás: egy új ágy, mert a mostani egy gyalázat. Gyalázat a kinézete, a huzat állapota, és konkrétan szét van baszva, azaz eltört benne legalább egy rugó a sok dulakodástól. Ez már komoly tétel, szóval majd.

Öltözködés, ami gyakorlatilag egy végtelen halmaz. Korlátlan mennyiségben lehet bele önteni a pénzt:

— először is kell legalább egy cipő, mert a mostaniak egyrészt unalmasak, másrészt nem sok mindent lehet hozzájuk felvenni, harmadrészt némelyik már kezd vállalhatatlanba fordulni. Cipő nélkül egy csomó minden mást sincs értelme venni, mert úgyis csak hülyén állna rajtam. Szóval akkor inkább legalább két cipő kéne, egy sötét, egy világos, aztán lehetne tovább variálni a dolgokat. Néztem egyébként, hogy az a fajta cipő, amit 20 évvel ezelőtt még fel sem akartam venni, mert égő volt benne tornázni, úgy 10 éve mégis vettem belőle egy példányt, mert kellett miben túrázni, az most 18000 Ft-ba kerül, mert mindenki azt hordja, és mert van rajta egy Converse-csillag. Ja, azt kihagytam, hogy 700 Ft-ért vettem anno. Nonszensz!

— kellene aztán egy papucs, amiben a szabadidőmben is kitehetem a lábam az utcára. Van egy most is, de annak annyira kemény a pántja, hogy az első sarokig kikezdi, a célállomásig ledarálja a lábam. Szerencsére, eddig nem sok alkalom volt hordani.

— eddig szintén nem sok alkalom volt hordani, de rövidnadrágot is kellene vennem, mert bár van öt is, három eleve csak edzeni való, a negyediket meg befogtam fürdőnadrágnak, mert baromi gyorsan megszárad, ha vizes lesz. Szóval marad egy, az meg kevés.

— no, a hosszú nadrág. Igaz, van 15 farmerom, és tudom, pofátlanság ezek után azt mondani, hogy 'kell még', de abból a 15-ből 3-at veszek föl szívesen, abból meg kettő éppen lerohadni készül rólam. Az egyikből kilóg a seggem, ami némelyek számára szexi, ezért nem bánom, a másiknak meg a sok mosástól úgy elvékonyodott és kikopott az anyaga, hogy egy öblösebb fingtól cafatokra szakadva robbanna le a testemről. Ja, egyébként említettem már, hogy az alsógatya fétis mellett a farmer a másik fétisem? Na, de nadrág kéne, és rájöttem, hogy sehol sincs előírva, hogy én csak farmert hordhatok, és csak kék/szürke nadrágokat. Miért ne vehetnék fel egyszer-egyszer fehéret, nem-farmert vagy bármilyen mást? Erre a Springfieldben döbbentem rá, ahol mellesleg mindig két dolog jut eszembe: az angol cserediákok és SPF (nem csak a nickje miatt). Ja, és a régieket sem dobnám ám ki, hanem valahogy eljuttatnám a rászorulóknak, mivel semmi bajuk nincsen (kivéve azt a kettőt, amit ugye a kukába hajítanék), csak nem szeretem őket, vagy kényelmetlenül érzem magam bennük.

— aztán pólók, pólók, pólók. Ezeket nézem meg leggyakrabban, mert ezeket engedhetem meg a leginkább magamnak, és ha nem is költök sokat, mindig érezhetem, hogy kaptam valamit magamtól. Meg aztán azért is nézegetem őket sokat, mert mindenhol százával vannak, viszont a legtöbb nem tetszik. De csak legyen pénzem, nem fogok variálni, bemegyek egy boltba, és — ártól függően — leemelem a polcról az első N darabot, tetszik, nem tetszik. Tudom, ez hülyeségnek hangzik, de a válogatósságom valójában egy öngerjesztő folyamat, aminek minden állomáson az a vége, hogy szürke, kék vagy fekete pólót veszek, így sosem kezdek el színesben, mintásban, figurásban járni, pedig csak egyszer kellene átlépni a határt. A nem-formális ingek szintén ide tartoznak, mivel azok is ká jól tudnak kinézni, főleg pólóval és normális testalkattal kombinálva, igaz, ezek egy kissé drágábbak, mint a pólók.

— plusz végtelen mennyiségű egyéb, például öv, kiegészítők, pulóverek, kabátok, de ezt csak azért írom ide, hogy mindhárom kategóriámban legyen valami nem-kell-nagyon-de-azért-jó-lenne cucc.

Ez úgy cirka (rengeteg) pénz, ami nekem nincs, de ha végre egyszer letudom azt a sok kötelező kiadást, talán elkezdhetek valami havi fix keretet elkülöníteni, és akkor csak azon kell gondolkodni, hogy abban a hónapban éppen mit vegyek, nem azon, hogy akkor most az ötszáz forinttal olcsóbbat vegyem vagy a másikat, esetleg egyiket sem, mert majd csak a következő hónapban. Persze nekem most kéne a leárazásokban dagonyázni, mert októberben már kitörölhetem a seggem az XXXL-es maradékokkal, de hát jövőre is lesz nyár, addig meg marad a vágyakozás és a nálam sokkal jobban kinéző srácok stírölése...

Tegnap bejártam a Westendet meg a Duna Plázát, hogy táskát találjak magamnak, de psziché-nyugtató célzattal is körülnéztem, hátha találok valamit, aminek a birtoklása enyhítené az életkorom felett érzett fájdalmat. Már máskor is megállapítottam, hogy bár látszatra rengeteg áru van az üzletek polcain, de valójában az egész egy nagy nulla. Nem kapni semmi normálisat.

A jelenlegi táskám Nyugati-aluljárós, és sem kinézetre, sem elosztásban nincs vele semmi gondom, viszont a közelmútban egyszer annyira megpakoltam, hogy a zippzár mellett elrepedt, és azóta erős késztetést érzek a lecserélésére. De ha már csere, akkor normális táska legyen, és ne valami noname. Elvégre kénytelen vagyok minden nap ugyanazt hordani magammal, mivel az edzőcucc nem fér el akármiben, de ha nem is megyek mindig edzésre, a sok tápszart akkor is bele kell tennem valamibe. Amióta pedig buzi vagyok (csak biszex, de mindegy), azóta igyekszem minél jobban adni magamra.

Bementem tehát a Westendbe, mert ott jó sok üzlet van, és — gondoltam — ott biztosan találok magamnak valamit, ha táskát nem is. Hát azt nem is, mert ha voltak valahol táskák, azok túl csicskák voltak, vagy egyszínűek, amik meg nem kellenek. Azért bementem a GAS-üzletbe is, hátha látok egy jó pólót, alsónadrágot vagy atlétát. Ez utóbbiak egészen addig voltak, amíg nem direkt a megszerzésük céljából látogattam ide, mert az első hasonló esetben csak hűlt helyüket találtam, és azóta sincs fehérneműjük. Jó, jöhet az Aboriginal, ahol bár nekem túl élénk színű cuccokat kapni, mégis mindig találok magamnak egy-egy jó kis pólót. És nem is drágák. Ezúttal semmi. Springfield, minden csíkos, alsógatyák rikítóak és/vagy kriksz-krakszosak, amit viszont ruhában nem szeretek. Pedig nincs is velem olyan sok gond, mert nincsenek túl nagy elvárásaim. Stílusom sincs, tehát még csak az sem csökkenti a választási lehetőségek számát, hogy a kiszemelt holmi ne menne semmi már meglevőhöz. Csak annyi, hogy fehér, szürke, fekete, kék, esetleg barnás, táska esetében ne egy színű, alsógatya esetében viszont lehetőleg az legyen. De — mint ismét kiderült — túl sokat kérek még ezzel is, mert bárhova bemegyek, látszólag tele az üzlet, közelebbről megvizsgálva azonban gyakorlatilag semmi nincs. A GAS-ban is van 10 póló, azt' jól van. Azoknak a fele is idióta, de ha találnék olyat, ami tetszik, akkor meg méretben nem volna készleten. Beszaladtam még a J. Press üzletbe is, de ott meg tényleg csak J.Press van, azt meg az aluljáróban is kapok az araboknál, még olcsóbban is. Westend kivesézve, irány a hazafelé, de akkor már szálljunk le a Duna Plázánál.

Itt ugyan sokkal kevesebb az üzlet, és azok egy része is bezárt, de hátha. Elsőként a sportboltokat vettem sorra, de normális táskája egyiknek sincs (basszus, csak nem fogok pepita-kockást venni!). Akkor már a ruházati üzletekbe is bementem, hátha mégsem kell üres kézzel hazamennem. A Reversedben némelyik póló már majdnem jó, de megvételre mégsem érdemes egyik sem. Az gatyáik szabása tetszik, de Istenem, a színük... Így sosem fogom lecserélni a vászon-boxer készletemet. Dr. Jeans, ótvar szarok, persze néhány GAS-cucc is akad köztük, de ugyanazok, mint a Westend szaküzletében. Farmer meg most nem kell, ugyanezért fordultam ki sebesen a LEVI'S-ből is. A földszinti GAS-ba már be sem mentem, mert a kirakatból is jól láttam, hogy a 3 leértékelt darab mellett mindössze néhány tucat teljes árú áru volt.

Na jól van — gondoltam — most már juszt sem megyek haza üres kézzel. Kőtteni kell! A fukarkodók szóba sem jöhettek, mivel a szülinapomra úgyis egy halom DVD-t meg CD-t kapok, azt meg nem akarom megkockáztatni, hogy szegények potyára járjanak utána valamelyik kedvencemnek. Maradt tehát az Alexandria, ahol most valami több száz könyvet fél áron lehet megvenni. A múltkori, 'kettőt fizet, hármat vihet' akciójuk alkalmával találtam magamnak egy pár hiányzó kötetet, most is ebben reménykedtem. A polcokat végigjárva azonban csalódnom kellett, mert csupa vacak volt csak. Jó, akkor nézzük a fantasy-felhozatalt: megvan...megvan...megvan...szar...nem kell. No, reménykedtem, hátha a szociológiánál lelek valami hasznosat, de végül tovább kerestem a polcot, mint amennyit eltöltöttem mellette. Jöhetett az erotika részlege, ahol elvileg a melegek is találhatnak maguknak valamit, de itt sem volt semmi. Tiszta kétségbe esés! Mielőtt távoztam, még vetettem egy pillantást a DVD-ikre, hogy ha mégsem kapnám meg senkitől a kedvenc sorozataim valamelyikének soron következő évadát, akkor itt vajon megtalálom-e őket később. Dr. House is volt, meg Queer as folk is, szóval megnyugodtam (bár Millenniumot nem láttam). És akkor megpillantottam: Re-Animator és Re-Animator II. egy díszdobozban. A három már évek óta megvan, és az hülyeség is, de ezt a kettőt már régen keresem. Kb. 10 éves fejjel láttam az első részt, ami akkor némileg kicsinált, aztán amikor H.P. Lovecraft a kedvenc íróm lett, akkor regényben is olvastam (és innen tudtam meg, hogy a filmnek valójában nem sok köze van az eredeti történethez, még a Fangoria horrormagazinba is beírtam egy lebaszós stílusú olvasói levelet, amiért ott annyira ajnározták), de ha már a 3. ott állt a polcomon, mindenáron meg akartam venni az első kettőt is. És most ott voltak előttem. Kicsit drágán ugye, de ez vissza nem térő alkalomnak ígérkezett, attól meg nem kell félnem, hogy valakitől pont ezt kapnám meg. Hát megvettem.

Mégsem volt értelmetlen a plázázás.

Örömöm azonban nem tarthatott sokáig, mivel a metróról Újpest-Központban leszállva beugrottam a Matchba vacsorát venni magamnak, viszont sem épkézláb gyümölcsöt, sem füstlit nem kaptam, pedig azt terveztem vacsorázni. Itt ráadásul macskaalom sincs, és hajzselét meg normális tusfürdőt is hiába keresni. Mondom, ha már itt vagyok, veszek egy üveg kókuszlikőrt, mert csak az hiányzik a kedvenc koktéljaimhoz, de elárulom, ez sem volt.

Most akkor mi van? Tényleg ennyire nincs áru? Vagy csak arra akarnak kényszeríteni minket, hogy azt vegyük meg, ami van, aztán örüljünk neki? Vagy esetleg nekem túl magasak az igényeim? Mert pl. a Tescoban is csak úgy tűnik, mintha dugig lenne mindeféle földi jóval, de ha valami konkrét dolog kell, az vagy nem kapható vagy nagyon nem olyan van, amilyen nekem kéne. Lehet, hogy hamarosan az lesz, mint anno Romániaában? A nagynéném mesélte, hogy amikor néhány évvel Ceausescu bukása után a férjével kimentek, hogy meglátogassák az anyósékat, a boltok polcain két konzerv volt, azt' annyi.

Vagy tudom, mi lehet a baj (a füstlit meg a barackot leszámítva): extravagánsabb holmikat szeretnék hordani, de amikor ott vannak előttem nagy halomban, akkor nem merem megvenni őket, mert félek, hogy nem állnának jól, vagy hülyén néznék ki bennük. Mármint hülyébben, mint ahogy most kinézek. A hajammal ugyanaz a helyzet, mivel szívesen növeszteném meg, hogy keskenyedően vágathassam le (amolyan taraj-szerűre), vagy ha már röviden hagynám, csíkokat vágatnék bele, de ezt meg azért nem merem, mert "mit szólnanák, hozzá az irodában?".

Nem vagyok egy egyszerű eset...

Délelőtt döglés, mosás, vasalás, főzőcske, nyugalom. De itt a karácsony, muszáj kimozdulni, mert különben körmömre ég az ajándékvásárlás. Nagy nehezen ráveszem magam, utcaiba öltözöm, fülembe dugom a fülhallgatót — semmit nem akarok hallani, — és elindulok. 

Az utcán a szokásos forgalom (ez jó jel), de az aluljáróban már érezhetően több az ember. Az önkéntes szopatóknak megmutatom a bérletemet, le az alagútba, a metró éppen elment. Három percet kell csak kibírni, és jön is a másik. Még le is tudok ülni. Irány a Nyugati. Negyed óra, és ott is vagyok. Kiszállok, 200 másik emberrel együtt. Kavarog a nép, mint egy csiricsáré massza. A mozgólépcsőn tulakodnak, meglöknek, de amikor felérek akkor látom csak, micsoda hömpölygés van. Megpróbálok gyorsan eljutni az Alexandra Könyvesházba, de a sietséggel csak azt érem el, hogy rossz helyen jövök fel. Francba! Vissza le, majd átverekedve magam a tömegen, végre a jó helyen fel.

Fülemben éppen felcsendülnek a Hold me, thrill me, kiss me, kill me első hangjai. Tökéletes aláfestésnek ígérkezik; Úristen, micsoda teltház van itt! Szociológiakönyv kell nekem, anyámnak pedig a természetkalauz-sorozat hiányzó részeit szeretném megvenni. Utóbbi könnyebbnek ígérkezik, ezért először a magam dolgát intézném el. Fel az emeletre, itt vannak a bölcsész könyvek: pszichológia, politika, történelem, ezoterika. Szociológia sehol. Meg lehetne kérdezni, de legalább húszan állnak sorban az információnál. Közben jobbról kerülök, balról kerülök, nekem hátrálnak, elállják az utamat. Senki nem tudja, mit akar, csak én?! Feladom, talán az alagsorban majd sikerrel járok. Át az 'állatvilág' feliratú részlegbe. Mindkét sorozatból vannak könyvek, de egy-egy darabot leszámítva már mind megvan (gondosan fel van jegyezve nálam egy papíron). Nem nagyon van tehát választás. Mindkettőt leveszem, és beállok a pénztárnál kígyózó sorba.

Közben elkezdek azon izgulni, elfogadják-e az utalványomat (jó lenne). Bankkártya+számla. Bankkártya. De utálom ezt... A következő nem kér semmit, csak fizet. Hamarosan én jövök. Az egyik könyv nincs benne a gépben — jellemző. Némi fennakadás után sikerül fizetni, irány az alagsor. A liftet nincs türelmem kivárni, különben is fiatal vagyok, megy az nekem gyalog is. A lépcsőnél a lopásgátló természetesen becsipog, amire mindenki felém kapja a fejét. Dühös fejjel motyogok valamit, majd mit sem törődve a fasz érzékelővel, folytatom utamat. Amióta egyszer csak napok múlva találtam meg egy farmeromban a lopásgátló csíkot, és mindenhol besípoltam oda-vissza, állandóan attól rettegek, hogy ez lesz. Erre tessék. Az alagsorban alaposan körülnézek. Van ott minden, csak az nincs, ami nekem kéne, ahogy információs illető sem. Vissza fel, és beállok a sorba. Csak heten vannak előttem, hamar sorra kerülök. Érdeklődöm a könyv iránt — elfogyott. Ki gondolta volna? Gondolom, mindenki Orvosi szociológiával lepi meg a szeretteit. Mindegy, itt már semmi dolgom. Az emeleten besípolok, majd a kijáratnál megint. Biztonsági őr szerencsére sehol (akár tényleg lophattam is volna).

Van még 40 percem, meg kéne próbálni a Westendet a többi ajándék beszerzése érdekében. Vissza az aluljáróba, ahol most mintha még többen lennének. Szabályos küzdelem eljutni a másik végébe. Koldusok, nyikogó kutyákat terelők, krisnások, csomagolópapír árusok na és persze a temérdek vásárolni igyekvő vagy onnan jövő ember. Az ajtón benyitva a szokásos karácsonyi látvány fogad: még több ember. Hogy én ezt mennyire gyűlölöm... Persze tudom, mit akarok, hova megyek, más meg flangál, nézelődik, cammog, ölelkezik — és útban van. A fejem enyhén vörösödik, mire bejutok a dm-be. Itt a szűk sorokba még kartondobozokat is halmoztak egymásra, hogy végképp ne lehessen elférni (lopásgátló kapu szerencsére nincs). Bedobok egy fogkrémet a kosaramba, majd az ajándékcsomagokhoz verekszem magam. Mire elkezdeném nézegetni őket, megpillantom a pénztárnál a sort. Ááá, erre most nincs időm. Elindulok a bejárat felé, hogy kimenjek, a fogkrém meg majdnem a kosaramban marad. Vissza a polchoz, majd tünés innen. Az órámra pillantok: van még 20 percem. Irány a Media Markt. Míg odaverekszem magam, a vérnyomásom érezhetően emelkedik. Közben végiglapozom a könyveket, és kitépem belőlük a fémlapocskákat, hogy ne hozzanak kellemetlen helyzetbe. Odabent látom, hogy bár az összes pénztár nyitva, mégis mindegyiknél legalább 20-an állank — innen is üres kézzel fogok távozni, de legalább megnézem, van-e, amit akarok. A megfelelő polcokhoz furakodok, és vizslatni kezdem őket. Teli vannak, ami nekem kell, még sincs. Eszembe jut, hogy kondi után talán a Saturnban majd megtalálhatom. Ki innen. A pénztárnál sűrű elnézések közepette kiverekszem magam, és elindulok haza. A metró dugig, éljen! Újpesten még beszaladok a Burger Kingbe, mert érzem, hogy éhes vagyok, éhesen pedig nem célszerű a súlyokat emelgetni. Szerencsére a pénztárnál senki, így gyorsan távozom a két sajtburgerrel. Hazarohanok, nekiállok enni, közben megnézem a neten, hogy az utalványaimat elfogadják-e a Saturnban. El.

Elindulok kondizni, majd odaérkezve gyorsan átöltözök. Ma egész testre kiterjedő edzés lesz, mert szerdán nem voltam, és a jövő héten is kimarad két alkalom. Az első gyakorlat lábnyújtás. Ez jól megy, mert a lábam mindig is erős volt, de azért megérzem. Vizet kérek, érzem, hogy ezúttal szükség lesz rá. Iszom is egy kortyot. Második gyakorlat: vádli (kezdetben) 200 kilóval. Ezt is megcsinálom (vetkőzősen: 200-160-130 kg közvetlenül egymás után). Újabb két korty víz, jöhet a fekvenyomás. Rövid bemelegítés után elborult mennyiségű súlyt kell kinyomnom, érzem is, hogy ez most alig-alig megy csak. 200-as pulzussal kászálódom le a padról, és panaszkodni kezdek az edzőnek, hogy mennyire szarul ment ez most. "Ne viccelj!" — mondja — "Ez már a harmadik gyakorlat, és a lábnál jól lefárasztottalak". Mégsem tudok örülni. Bicepsz következik 30 kilóval. Nem sok, de nekem ez már a vég kezdete. A harmadik mozdulatnál már biztos vagyok benne, hogy nem is igen lesz több, mégis megcsinálok tizet. Az edző leveszi 25-re, folytathatom. A lábaim reszketnek, mint a kocsonya, de még ötöt kipréselek magamból. 3-4 másodperc pihenő után már csak a 20 kilós rúd marad, nekem viszont semmi erőm. Miután visszateszem a rudat, a fekvenyomó padra rogyok, és lihegek, mint egy kutya (csak éppen a nyálam nem csöpög). Megiszom az összes vizet a korsóból, és a halál faszára kívánom az utolsó gyakorlatot. Három perc alatt szinte semmit nem regenerálódok, közben ijedten szemlélem a súlyokat, amiket az edzőm odakészít nekem. Leülök, és a két induló súlyt a kezembe veszem, de a kezdőhelyzetbe is igen komoly erőfeszítés őket felemelni. Nem fog menni — gondolom magamban — EZ EGYSZERŰEN NEM FOG MENNI. Az első két mozdulat kesze-kusza, már alig van erőm, mégis sikerül tízszer megemelni. Hihetetlen. Jöhet az eggyel kisebb kiadás, de úgy érzem, leszakad a vállam. A harmadik mozdulat már nem megy. Nem bírom! A látásom kezd elhomályosulni, az arcom zsibbad, a gyomrom remeg. "Na, a harmadikkal csinálj mindegy mennyit, aztán mehetsz hányni" — hallom a hátam mögül. Nekiveselkedek, és még sikerül egy párat megcsinálni, de már tényleg nagyon kész vagyok. Rogyadozva elmegyek a pultig, ott lerogyok egy székre. Meg kéne innom a fehérjémet, de amint belekortyolok a vanília ízbe, gyorsan visszazárom a kupakot — tutira elhánynám magam. A zuhanyzás jót tesz, teljesen rendbe jövök. Mintha az előbbi halálközeli élmény sosem lett volna.

Hazafelé már sokkal kisebb a nép az utcán. A Duna Plázában egyből a Saturnba megyek, ahol már egyáltalán nem vészes a vásárlók mennyisége. Természetesen itt sem találom meg, amit keresek, de veszek mást (csak jó legyen...). A barátomnak is megtalálom az ajándékot, magamnak meg veszek egy Bonanza Banzai CD-t, hogy a munkahelyemen kapott ajándékutalványból nekem is jusson valami kis karácsonyi meglepetés (persze mindegy, mert kp-ért is ugyanezeket vettem volna meg). Utána felmegyek a dm-be, hogy a maradékot is megvegyem. Fogkrém, hajzselé, tusfürdő, sampon magamnak (zsebkendőt meg elfelejtettem), parfümök a húgaimnak, ajándékcsomag apámnak, meg a feleségének (csak módjával, ahogy ők szoktak az én ajándékaimhoz hozzáállni), mindenféle márkás borotválkozási cuccok anyám férjének. Neki nem lehet mit venni, ezeknek viszont örül (fő a praktikum). Kifizetek 15e Ft-ot, aztán jól megrakott szatyrokkal távozom.

A metrón még megvizslatom a szilveszteri bulilehetőségek plakátjait (eszem ágában sincs ilyenekre elmenni). Most már hamarosan haza fogok érni, a vérnyomásom is visszazökkent az eredeti szintre, így már el tudok mosolyodni a plakáton látható "kultúrált mosdók"szókapcsolaton.^*

Hazaértem.

* Tudom, Kyan, hogy az én helyesírásom is szar, de olyan jól esik ezeken elmosolyodni (még ha egyébként belül marhára bosszant is, hogy ennyire igénytelenek a készítők)