politológia bejegyzései

...legalább is aki a szájára veszi e két téma valamelyikét, az minden bizonnyal úgy gondolja, hogy tudja is, miről beszél.

Én viszont nem gondolom úgy, hogy a politizáló emberek rendelkeznek is azzal a tudással, ami alapján meg mernek nyilatkozni, és az utóbbi hetek politikai témájú blogbejegyzéseit, azok hozzászólásait, a Facebookos megnyilvánulásokat, az msn-beszélgetéseket vagy a netes napilapok megtárgyalható bejegyzéseit olvasva csak az eddiginél is jobban erősödtem meg ebbéli hitemben. Tisztelet persze azon keveseknek, akiket az utamba sodort a sors, és akikkel azért lehet nagyon jól politizálni, mert egyenlő felek, mert rendelkeznek azzal a minimummal, ami feljogosítja őket arra, hogy ilyetén témájú kijelentéseket tegyenek.

Mielőtt valaki máris felhúzott szemöldökkel vetné bele magát a további tartalomba, itt hívnám fel a figyelmet, hogy az alábbiak nem konkrét személyekről szólnak, és ha bárki mégis magára ismerne, az nem a személye elleni támadás, hanem maximum önnön önismeretének diadala. Jelen bejegyzés pusztán az utóbbi hetek felfokozott politikai aktivitásának tapasztalatairól szól, legyen szó blogról, fórumról vagy személyes találkozásról. Ezt csak azért írom le, mert a választások körüli időszak felfokozott érzelmi állapotában bárki magára vehet valamit, ami nem neki szól, és nem is sértő szándékkal lett megfogalmazva.

És akkor rögtön az elején válaszolnám meg azt a jogos kérdést, hogy vajon én honnan veszem magamnak a bátorságot, hogy politikához értő személyként tüntetve fel magamat, leszóljam a többséget. A közel 500 bejegyzésem között akadt már olyan, amiben ezt részletesebben kifejtettem, de a téma ezúttal is megköveteli, hogy egy pár szóban összefoglaljam. Szóval kb. 15 éve foglalkoztat a politika, kb. 13 éve aktívan foglalkozom is vele, ami azt jelenti, hogy naponta órákat töltök a nyomon követésével, ide értve nemcsak a napi híreket, de a háttérműsorok hallgatását vagy az aktuálpolitikai (esetleg történelmi) témájú könyvek olvasását is. 1997. óta minden választáson és szavazáson részt vettem, immár 5. alkalommal szavazatszámlálóként is. 6 éve vagyok tagja egy pártnak, megtapasztaltam az aktivista lét minden dimenzióját (olyanokat is, amiket sokan elképzelni sem tudnak), és egy kicsit a hatalom szele is megcsapott. Az egyetemi létemet eredetileg politológus hallgatóként képzeltem el, de aztán inkább a szociológiára mentem, ami nem sokkal van odébb. Politikai szociológia, tömeglélektan, közgazdaságtan, demográfia, közigazgatás és még számtalan más tudomány mélyítette hivatalosan is a tudásomat (benne van az indexemben) a legkülönfélébb neveken. Lehet, hogy egyesek számára mindez kevés, vagy csak vagizásnak tűnik (akinek igen...na arról szól például ez a bejegyzés), de én nem annak szántam, pusztán azért írtam le, hogy alátámasszam, én miért gondolom magamról, hogy megfelelek a politikai vitapartnerség minimális követelményeinek. Na, de ki az, aki viszont — legalább is szerintem — nem?

— akinek semmilyen értékrendje nincsen. Aki csak úgy van a világban vagy letagadja az általa elfogadhatónak tartott paradigmákat vagy ideológiai paneleket, az bármilyen politikai vitában hamar elveszti a fogódzóit. Egyszerűen bárhol is kezdje az ember a vitát, óhatatlan, hogy rövid időn belül az elmélyül, a mélyben pedig vagy erős gyökereknek kell lennie, vagy nincs ott semmi. Mindegy, hogy valaki konzervatív, liberális, szocialista, kommunista, fasiszta, anarchista vagy nihilista, esetleg bármi más, hiszen a vitapartneri minőségét ez nem befolyásolja, az viszont igen, ha a világot mindig a pillanatnyi hangulatának szűrőjén keresztül nézi.

— nem vitapartner az, aki érzelmi alapon politizál. Nem az a baj, ha valaki elfogult, hiszen az az értékrendjéből egyenesen következik, és nem is az, ha hülye, hanem az, ha az érvekre érzelmekkel válaszol. Az Orbán-fan öreglányok, Gyurcsány hasonlóan elvakult hívei, a Kunczéra a kellemesnek vált hangja miatt szavazók, a saját pártjuk kritikája miatt megsértődők nagyon hamar eljutnak arra a pontra, ahol anyázásba kezdenek, és ahonnan már nemigen van visszaút. Néha én is nehezen fogom vissza magam, hogy ne kezdjem el címkézni a másikat, de ezt akkor sem azért teszem, mert a másik mondjuk szocialista, hanem azért, mert hülye. A hülyeséget képtelen vagyok nem szóvá tenni (és ebből nem következik egyenesen, hogy amit szóvá teszek, az hülyeség).

— aki nem rendelkezik olyan alapvető politikai műveltséggel, mint például a fenti ideológiák felszínes ismerete, a demokrácia működésének ismerete, a közigazgatás működése, a politikai alrendszerben működő mechanizmusok ismerete, a pártok frontembereinek és azok pozícióinak ismerete, és hasonlók. Nyilván ezt nem politológusi szinten kell ismerni, hiszen arra ki lenne képes? Néha még én is zavarban vagyok, hogy akkor most mennyi is a parlamenti képviselők száma, de nyilván ez a zavar csak átmeneti. Aki viszont azt gondolja, hogy a demokrácia kábé azt jelenti, hogy "azt csinálok, amit akarok", az hülye, és nem vitapartner. Aki azt hiszi, hogy az utóbbi 8 évben Orbán Viktor volt hatalmon és az Őszödi Beszédet is ő mondta, az hülye, nem vitapartner. Aki azt gondolja, hogy egy országban a hatalommal nem rendelkező ellenzék tehet a fennálló állapotokról, az szintén hülye. Aki szinonímaként vagy következetesen rosszul használja a fasiszta, náci, soviniszta, hungarista, irredenta, stb. szavakat, az megint csak hülye. Ilyesmire gondolok ebben a pontban.

— aki nem képes folyamatában látni a dolgokat. A kedvenc példám erre az, amikor valaki belelapoz egy könyvbe, elolvas belőle egyetlen oldalt, majd ez alapján nyomban véleményt alkot az egészről. Mi alapján? Ha nem tudja az előzményt, azt sem érti, most mi történik és miért, és a mostani történéseknek mi lehet a következménye. Ez a politikához hozzászólók köreiben sajnos igen elterjedt jelenség, és engem nem kevésbé zavar, mint a fentiek. Attól, hogy az illető előző nap megnézte az esti híradót, meg elolvasott 2 közéleti írást, még nagyon messze van attól, hogy megszólalhasson. Ehhez bizony vagy tanulni kell vagy olvasni vagy tapasztalni, de inkább mindhárom együtt.

— szorosan az előzőhöz kapcsolódik az a fajta, aki nem látja az ok-okozati összefüggéseket (sem). Akinek nincs elegendő közéleti ismerete, annak megszólalásaiból gyakran az tűnik ki, mintha minden vagy ad hoc vagy ab ovo alapon történne. Pedig minél visszább megyünk az időben, a jelenre vonatkozóan annál több meghatározó okot fedezhetünk fel. A politika nem tegnap kezdődött Magyarországon sem, és nem random módon történnek benne a dolgok.

— aki nem képes a dolgok, az arányok összemérésére. Az ilyen embert jól jellemzi az "ezek mind egyformák" kijelentés, és ennek társai. Aki nem látja a fokozatokat és/vagy nem érzékeli a pólusokat a jó-rossz, helyes-helytelen, etikus-etikátlan, legitim-illegitim (stb.) viszonylatokban, az mit akar? Nem az a baj, ha ő helyesnek ítél valamit, amit én helytelennek (hiszen ez az értékrendekből is következhet), hanem az, ha nem érzékeli, hogy két adott dolog között létezik különbség. Jó példa erre egy volt kollégám, aki egyszer kijelentette, hogy Medgyessy Péter és Pokorni Zoltán egyformán bűnös besúgóság tekintetében. (Aki ezt most érti, az igen jó eséllyel megállja a helyét egy politikai vitában, de aki nem, az se keseredjen el, ez már jóval túl van az alapvető közéleti műveltség határán.)

— aki eleve torz szemüvegen keresztül látja a világot. Ez bizony, kedves meleg honfitársaim, leginkább rátok vonatkozik, mivel meglátásom szerint igen sokan vagytok, akik valamiféle homocentrikus világképpel élitek az életeteket. Pedig tudomásul kell venni, hogy a világ nem csak faszból és melegjogokból áll, a pártok pedig nem aszerint politizálnak, hogy azzal éppen mennyit ártanak vagy használnak a melegeknek. Az ilyen hozzáállás mindenhez egy nagyon torz látásmód, amin túl kellene lépni. Több melegblogger blogja például másról sem szól csak erről. Félreértés ne essék, az ilyen is kell, és én nagyon szívesen olvasom őket, mert valahol éppen azt pótolják, ami nálam kimarad. De azért ha az ember a bejegyzés végén lenyomja az entert, az élet többi területén ember és ne csak buzi legyen. Ez ráadásul nagyban hasonlatos a szélsőjobboldali emberek összeesküvések mentén gondolkodó részéhez, akik mindent a New York - Tel-Aviv tengely és a 'zsidóbérencség' viszonylatában értelmeznek.

Lehetne még sorolni, de felesleges, aki akarja, az ennyiből is megérti, mi a bánatom az esetek többségében. Mindez persze nem jelenti azt, hogy akinél a fenti pontok egyikét-másikát tapasztalom, azzal ne állnék le politikáról beszélgetni, vagy minden tekintetben hülyének tekinteném, csak éppen fennáll az esély, hogy előbb-utóbb rádöbbenek az egész beszélgetés értelmetlenségére vagy elvesztem a türelmem, és akkor csúnyán tudok visszaszólni. Van, akit nem is érdekel a politika, és ezzel sincs semmi probléma, de akit ez nem érdekel, az következésképp tájékozatlan, továbbá nem ért hozzá, így nagy horderejű kijelentéseket sem kellene tennie. Véleménye lehet, csak az észt ne ossza. Másrészt az sem baj, ha valaki fiatal, és még tapasztalatlan, hiszen senki sem születik tudással és tapasztalattal, de jó, ha az illető fenntartásokkal kezeli saját kijelentéseit is, és örökké ébren tartja magában a kételyt. Kamaszkoromban én is azt hittem, hogy majd jól megmondom a tutit, de az azóta eltelt 15 év alatt szép apránként rájöttem, hogy nem úgy vagy nem egészen úgy vannak azok a dolgok. A heteros traccsestjeimen gyakran találkozom ilyen magabiztos kis okostojásokkal, de ha az illető hajlandó belátni, hogy butaságot mond, akkor nincs akkora baj. Akkor van, amikor csak mondja...mondja...

...mint én most. Na jó, mielőtt befejezném, még annyit leszögezek, hogy a focihoz nem értek. Ezt bátran vállalom. Ahogy ezt a bejegyzést, bár tartok tőle, hogy egyes mondataim miatt mégis lesz, aki megsértődik.